Nógrád, 1966. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-17 / 90. szám

1966. április 17. vasámap N ó O R A D 5 Gazdaság! fejlődésünk időszerű kérdései Pia« — piaci kapcsolatok A piac a termelők, illetve a termelők és a felhasználók — fogyasztók — közötti tár­sadalmi-gazdasági kapcsolat fontos formája. A modern korban a nemzeti piacok nemzetek közötti, majd világ­piaccá bővülnek. Az árupiac és a pénzpiac nemzetközi mé­retekben is összekapcsolja az egyes országok gazdaságát. A tőkés piacon éles kon- kurrenciaharc van — noha egyes gazdaságilag fejlett ka­pitalista országokban Is erő­södnek a piac szabályozására irányuló tervezési kísérletek. A szocialista gazdaságban — véltük — az előírt tervmu­tatók helyettesítik a piacot, s feltételeztük, hogy a terv minden részletében képes mérni a szükségleteket és sza­bályozni a társadalmi munka szétosztását. Bebizonyosodott: erre a terv önmagában nem képes. A feleslegesen előállí­tott termékek felhalmozódása arra vall, hogy bizonyos ter­mékek előállítására a társa­dalmilag szükséges munkánál többet fordítanak. Ezzel szem­ben a „hiánycikkek” azt jel­zik, hogy bizonyos áruk elő­állítására egyáltalán nem, vagy a szükségesnél csak ke­vesebb munkát fordítanak. A szocializmus jelenlegi fej­lettségi fokán a munka még nem teljesen közvetlenül tár­sadalmi munka. Mégpedig, ha ez így van, akkor a tevékeny­ségek cseréjét sem lehet köz­vetlen termékcsereként lebo­nyolítani. A tevékenységek cseréje a szocialista tulajdon talaján, de csak az objektíve elkülönülő vállalatok áru- és pénzkapcsolatainak közbeik­tatásával mehet végbe. A szocialista termelésnek hatékony szükségletkielégítés­re kell törekednie. Ehhez a korábbi egyoldalii naturális — használati érték — szemlélet komplex szemlélettel kell fel­cserélni az értéket, az áru értékének realizálását is gaz­dasági munkánk előterébe kell állítani. A naturális gazdálkodásra jellemző hasz­nálati érték szemlélet egyéb­ként — amint azt gyakorlati tapasztalataink is bizonyítják — a termékek valóságos használhatóságának sem „tett jót”. Sokszor éppen ezért nem realizálható a termékben megtestesülő munka. A korszerű érték — gazda­ságossági — szemlélet ezzel szemben az áruk használati értékére is „jó hatással” van. A piac bekapcsolása a terv- gazdálkodásba a szocialista társadalom szükségleteinek eddiginél hatékonyabb kielé­gítését szolgálja. A piaci kö­vetelmények figyelembe véte­le ugyanis azt is magában foglalja, hogy akkor szállíta­ni. amikor az igény felme­rül, azt szállítani, amit keres­nek. annyi ráfordítással elő­állítani az árut. hogy értéke­sítése általában jövedelmezi legyen. A piaci hatások foko zott érvényesítése azt is fel­tételezi. hogy ezek a hatások ott éreztessék kedvező, vagv kedvezőtlen következményei­ket. ahol a gazdasági cselek­vés történik. A piac aktív szerepének felismerése és felhasználása a tervgazdálkodásban feltételezi, hogy a vállalatok termelésben való érdekeltségét kibővítjük a termékeik realizálásában való érdekeltségével. Ez nél­külözhetetlen ahhoz, hogy a vállalatok termelőegységek­ből, termelő-gazdálkodó egy­ségekké váljanak. A szocialista piac: szerve­zett piac. Ez azt jelenti, hogy a szocialista állam tulajdoná­ban vannak a termelési esz­közök, (legalábbis az alapvető termelési eszközök) bővített újratermelést biztosító erőfor­rások (vagy azok nagyrésze), továbbá mindazok az eszkö­zök, melyekkel az állam tu­datos hatást gyakorolhat a Központi tervcélok megvalósí­tása érdekében magára a pi­acra. Ezek az eszközök az árak, a bérek, a hitelek, a vámok, a kamatok és adók stb. szabályozására. Dr. Varga György Nem TARKA FORGATAG. A négyszögbe állított sátrak kö­zött hullámzanak az emberek. Ilyenkor vásár idején kicsi­nek bizonyul a szécsényi pi­actér. Már távolabbról hallani az árujukat kínáló kereskedő­ket. De nem sokan bírják hanggal, szókinccsel. Vagy talán nem is akarják. ökölvívóra emlékeztető alak kiáltó zik az egyik asztal mel­lől. Emelgeti, lobogtatja a különböző színűre festett nylon asztalterítőket, s köz­ben úgy kiabál, hogy az is odafigyel aki nem akar. — Betört az olcsóság, asz­szonykák! Tegnap még húsz forint volt, ma ingyen van! Megbolondult az Oszkár, nősülés előtt áll! Vigyék asz- szonykák ... Édesanyám, fe­hérbe is van ... Mennyit? Kettőt?... Jár a szája, villog a pillan­tása. S a kiabálás közben mű­vészi gyorsasággal bonyolít­ja az üzletet. Nála olyan Is vesz, akinek eszébe sem ju­tott volna műanyag térítőt vá­sárolni. Kicsit arrébb apró asztalkát fagnak körül az emberek. Nyűtt ruhájú, idősebb ember ad praktikus tanácsokat a bámészkodóknak. Dobozainak A véletlen úgy hozta ma­gával. hogy április elsején, a szegedi Nemzeti Színházban nemcsak az esedékes pénteki számhúzást rendezték, hanem látványos műsor keretében fi­zették ki a március 18-án, Kiskunhalason kihúzott öt szerencseszám eltalálóinak, a 126 045 számú előfizetéses szelvényükért járó 2 035 585 forintot Habár a pitvarosi iskola 17 tagú lottózócsoportja a má­sodik félszáz öttalálatot For­tuna szeszélyéből nagyon gyorsan megkezdte — egy­más után három héten volt öttalálatos szelvény — nem árt visszapillantani az első félszáz kapcsán, vajon merre járt Fortuna, amikor a teli- találatos szelvényeket szét­szórta az országban. Az első félszáz telitalálatos szelvény történetének sorát Szönyben kezdte meg az 1959. február 6-án megtartott sor­solás számainak eltalálásával Győrfi Elek és társa. Az ő szelvényük volt sorrendben az ötödik, de az első millió fo­rinton felüli nyereményű. A sorrendben a hatodikat ismét vá§ár feliratáról leolvasom, vegyi­iparos. Kenőcsöket árul. Akadnak, akik vásárolnak. Inkább az idősebb falusi asz- szonyok. A fiatalok megállnak előtte egy pillanatra, s to­vább mennek. Minket is meg­szólít, de látja reménytelen eset vagyunk. Így csak egy cigarettát „kunyerál”. VALAHOGY MEGKOPOTT a vásár hangulata. Hol van­nak a régi nagy vásárok? A kereskedelem korszerűsödése, térhódítása a falun is, előbb- utóbb talán végleg kiszorít­ja a vásárt. Emlékszem, gye­rekkoromban egy-egy vásár volt a falu szenzációja. Olyankor ott volt a törökmé­zes, a majom táncoltató, a planétás ember. Ezek a figu­rák már hiányzanak. Közü­lük csak a törökmézest látni néha. A szécsényi vásárból azonban még a lacipecsenyés is hiányzik. Pedig sokan szi­matolják a levegőt, nem érez- ni-e a sült húsok Ingerlő il­latát. Nagy kár, hogy erről megfeledkeztek a helybeliek! Hullámzik a tömeg. Idős parasztasszony mellett csinos,, szőkehajú lány andalog. Di­vatos ruha feszül karcsú alak­ján. Kezében rikító művirág. Fiatalembereket nem lehet látni. Csak időseket és lá­vidékiek küldték be az 1959. 13. játékhéten: a nyertes egy kecskeméti, tíztagú pedagógus kollektíva volt A hetediket Ángyán György, a Szentta­máspusztai Állami Gazdaság traktorosa mondhatta magá­énak, akinek különös „pech”- je volt, hogy azon a héten két telitalálatos szelvény akadt és így osztoznia kellett egy óbudai varrónővel. Így „csak” 652 950 forintot nyert. Némi szünet után a tizen­egyedik ötöst az 1959. kará­csonykor megtartott húzás számainak eltalálásával egy 14 tagú debreceni lottóbrigád érte el, a tizennegyediket és tizenötödiket pedig Kovács Mihály és neje Dorogról. Ez volt az a bizonyos 1960/18. já­tékhét, amikor a nyerőszá­mokat három szelvényen ta­lálták el: kettő volt ebből Ko­vácsoké, a harmadik budapes­ti varrónőé vált. Sorrendben a huszonhárma- dik öttalálatos az 1961/36. já­tékhéten Gsongrádxa került, nyolcat. A méterárus sátrakat elkerülik, a falusi divatra ké­szült kisipari cipők között is csak az idősebbek keresgél­nek. A fiatalja esetleg csak a divatosabb kardigánok kö­zött válogat. — Nekem beszélhet! Haza­vittem, otthon meg nem le­hetett használni — perel egy asszony. Tenyérnyi asztalon halom- nyi tubus, előtte őszhajú mes­ter magyaráz. Kézzel-lábbal bizonygatja, nem mond iga­zat ez az izgága fehémép. — Nézzék emberek! így kell ezt csinálni. Ha kilukadt az edény, jól meg kell smirg­lizni, mert különben nem ta­pad a szer. Azután rákenem a gyorshegesztőt. Egy óra múlva forralni lehet az edényben... — Érdemes venni embe­rek, asszonyok! En is ezt használom már régien —• szól közben egy másik asz­szony. öten, hatan vásárolnak a gyors hegesztőből. Mikor el- oszlik az embargyűffl, az árus az asszony kezébe nyom egy tubust. Ingyen adja. Úgy lát­szik megérte a közbeszólás. Nagy a tolongás, mégis ke­vesen vásárolnak. Úgy látszik csak a megszokás hozta el az két diák — illetve szüleik — zsebébe. Fodor Erzsébet és Túri József közösen vett szel­vényen ikszelte át a helyes számokat. A huszonnegyedi­ket Kántor Mihály vitte el Salgótarjánba az 1962/12. já­tékhéten, majd a huszonhato­dikat ismét vidéki — Szigeti Ferenc, nagykőrösi mozigé­pész — nyerte. Neki az 1962/32. játékhéten kedvezett a szerencse. Az 1963/22. játékhéten há­rom berented bányász vette át a stafétabotot A harmlnc- kettedikkel Bujdosó Antal bácsi következett Okányban, akit a gyulai szanatóriumban ért a nagy szerencse A har­mincharmadik ötöst egy bu­daörsiekből és Örkényiekből álló hármas kollektíva mond­hatta magáénak, majd 1963. szeptemberében három egri tanár következett Fortuna sze­kerén. A vidéki „szériá”-t rö­vid időre Ágoston Lajos, győ­ri kovács zárta a harmlncötö­emberek többségét a vásár­ba. Már nem veszik vég-szám a vásznat, nem itt szerzik be az edényeket, mint egykor. Megváltozott a jellege. a hangulata. Igaz, a vásározó kereskedők, iparosok sem lo­vaskocsival járnak már eb adni. A sátrak négyszögén kí­vül, majd minden sátor mö­gött gépkocsik lapulnak. A SÁTOR-SORON kedves színfolt a mézeskalácsos sát* ra. A mester, Bérezés Gyula, helybeli. Díszes huszár és ba­ba figurák, tükrös szívek vár­nak vevőre. Nincs legény, aki vásárfiát vegyen kiszemeltjé­nek. Gyerekek ólálkodnak az asztal körül, sóvár pillantá­sokat vetve a furcsaságokra, öreg anyóka kér egy mézes­kalácsból készült olvasót — az unokának viszi ide a har­madik faluba. Csendesebb a mai vásár, mint a régiek. — Hej, pedig mi volt itt az én időmben! Nem vásár má’ a vásár! — mondja egy hetvenes bácsika a vele levő fiatalalbbnak. Az csak néz rá, s nem akarja elhinni az öreg szavalt. Az öreg. elégedetle­nül dörmög, azután legyint egyet, s elindulnak ki a vá­dik ötössel 1964. március 6-án szerencsés zárna ival. A harminckettedik ötös is­mét Győrnek jutott, az otta­ni Állami Áruház kilenc elárusítónője talált „teli”-be, a negyvenediket egy Somogy megyei kisiparos küldte be. A negyvenegyedik Debrecenbe vándorolt egy két családos gépkocsivezető zsebébe, akik az ötösön kívül még egy né­gyest is elértek. A negyvenharmadik egy diósdi háziasszonyé volt, az. 1965/18. játékhéten. 1965 no­vemberében két pesti ötös után Fortuna Pécsre, egy ot­tani nyugdíjashoz látogatott. A negyvennyolcadik ötös Veszprémbe vándorolt s Rat- kó Sándomé „konyhapénzét” gyarapította. Az ötvenedik — a jubileumi — telitalálatot Gyulán érte el Mező fi István nyugdíjas, aki 1966. március 24-én vette fel a nyeremény- illeték levonása után járó 1 956 767 forintot, amely egy­úttal azt is jelzi, hogy jelen­leg „vidéki öttalálatos” szé­riában vagyunk. Vájjon hová keiül a kö­vetkező ...? — szüts — sárból. Pádár András Merre járt Fortuna? iatalokról, Öregekről beszélgettünk. Kezdetben csen­desen, halk szavakból is szót értve. Később parázs vita kerekedett. Amikor valaki nagy hangon kije­lentette: a fiatalok, fiatalok — az öregek meg öre­gek, és a két ellentét nem találkozhat egymással.. Csita is szót kért. Csita — rendes nevén Mikó János — húsz eszten­dős, két éve dolgozik az Acélárugyárban. Gyalus. Történe­tét úgy adom tovább, ahogy tőle hallottam: — Ismeritek Csató szakit? Nem öreg ember. Az idén nyáron múlt negyvenöt éves. Ha kipattan a jókedve — ami nála könnyen megy —, sóját bevallása szerint harminc­nak sem érzi magát. Becsszóra mondom, Kálmán bácsi, már­mint Csató Kálmán — sok fiatalt zsebrevág, ha dologról van szó! Nem csoda hát, ha szeretik munkájáért, na meg azért is, mert olyan fiatalos vidámság árad belőle, amit szí­vesen vesz az ember... Mondom, nincs ember a műhelyben, akivel Csató egy napnál tovább rosszban lett volna. Ha nagyritkán szóváltás­ba is keveredett valamelyik munkatársával, nem nyugodott addig, amíg helyre nem hozta a dolgot. A barátság meg attól a kis vitától csak erősebb lett. — Kiállta a próbát... — Így szokta mondogatni. Mi fiatalok nagyon szeretjük, és nem gondolunk arra: végeredményben nem mai gyerek már. Miért van ez? Talán, mert... De ez már a történethez tartozik. . ,, , A tél végén történt. A déli szünetben senkinek sem akaródzott a tiszta, világos ebédlőben asztalnál ülve kana­lazni a főzeléket. Kezünkben a káposztával telt tányérokkal kiözönlöttünk a napsütötte udvarra és sorban, mint a fecs­kék a drótra, rátelepedtünk a miniumtóI piros féligkész al­katrészekre. Az idősebbek arról beszéltek: vége a télnek, ideje hát kihasználni ezt a kis jó időt. Mi fiatalok sietve bekapdostuk a puhára főtt zöldséget, és még jóformán le sem nyeltük az utolsó falatot, amikor rugdalni kezdtük az olajos rongycsomóból sebtében összecsavari-kötözött labdat. Focizás közben láttam, — Csató kezében is megáll egy pil­lanatra a kanál. Szája együttérző mosolyra húzódott. Gyor­san végzett az evéssel. , . Tíz perc volt még a kezdésig. Csató rágyújtott, es be- állt a körbe. Már nem emlékszem pontosan, hogy ki, de azt hiszem valamelyik drehás gyerek forintos labdat gurí­tott az öregnek. A szaki bácsi nem csak hegeszteni, focizni is megtanult. Lábfejét leszorítva ügyesen felpöccintette a suta rongycsomót, és nem túlzók, pontosan hétszer dekázott vele a térdén. Azután rüsztre vette, feje fölé emelte, alátar­totta a homlokát és amikor a laszti újra a beton felé tar­tott, egy bombajó oxforddal nekem passzolta. Mi tagadás, a srácok, meg jómagam is élvezettel néz­tük az öreg Csató „bemutatóját”. Olyan elemi erűvel tört ki A nap is úgy siitütt... rajtunk a gömbéhség, hogy akár két félidőre is futotta volna. Két perc lehetett még az ebédidőből, amikor újra én kaptam labdát. Elnéztem az irányt, vagy mi és ahelyett, hogy amint azt akartam Csatának passzoltam vol­na, — a még mindig eszegető öregek felé repítettem a lasztit. Megtörtént a baj. Az olajos rongycsomó nem nézte hova esik. Pechemre éppen Sanyó bácsi tányérján fordult egyet, mielőtt kelkáposztától lucskosan az öreg ölébe poty- tyant volna. Dermedt csend ülte meg az udvart. Akkor úgy láttam — a pirosra festett alkatrészek bántóan virítanak a napon, de ez nem tartozik ide... A haverok, meg mindenki, aki ott volt, szótlanul nézték, ahogy Sanyó tata két ujja közé csípve felemeli, majd határtalan undorral a földre ponnyantja a lab­dát. Hát nem volt esztétikus látvány, ez tény. Az éktelen röhögés akkor tört ki, amikor az öreg a tányérjában maradt, és megcsúfolt káposztára nézett. Most már tudom — nem kellett volna röhögni. Akkor talán simán megúsztuk volna az egészet. A nevetés felingerelte Sanyó bácsit, öklét rázva állt fel a vastraverzről. Éles hangon kiáltotta: — Huligánok! Piszok társaság. A keservit... Hát nem kiverték a kezemből ezt a micsodát, e?l — A tarkóját ka­parászó Csató felé fordult. Egész maradék dühét őrá zúdí­totta: — Maga is vén fejjel beáll közéjük rongyot rúgni. Lovat ad alájuk ahelyett, hogy móresre tanítaná őket. Nem férnek a bőrükbe... A keservit az ilyen huligán bandának! Most még vezérük is akadt.. .Na, de majd... — Paprika­vörösen indult a műhely felé. Szótlanul utat engedtünk neki. Valaki utána kiáltott: — Sanyó bácsi! Sanyó bácsi! Várjon... Hozok egy má­sik tányérral... — De az öreg nem nézett hátra, csak ment egész testében remegve a felháborodástól. A satupad­jáig meg sem állt. Felharsant a sziréna. Délután mindenki az ügyet tárgyalta. Mindnyájan, akik résztvettünk a déli focizásban úgy éreztük, hogy megsűrű­södött körülöttünk a levegő. Csató szaki sokáig nem szólt semmit. Neki is egyszeriben elpárolgott az a híres jó kedve. Látszott rajta, bántja a dolog, de nagyon. Ügy álltam a gép mellett, mintha megkövültem volna. Sehogy sem fért a fe­jembe, hogyan történhetett a dolog És ilyen szerencsétlenül! Azután odajött Csató is. Sokáig pusmogtunk együtt, mit lehetne csinálni, de semmi okos nem jutott az eszünkbe. Csató azt ajánlotta, hogy kérjek bocsánatot. Megpróbáltam. Be sem fejezhettem a hebegést, az öreg felkapott egy vastag karreszelőt.., A véletlen segített. Munka után a fürdőben történt. Sanyó bácsi komoran jött-ment a víztől fényes keramit kockákon. Már megfürdött és kifelé igyekezett. Mellettem haladt el. Fapapucsa — Made in Sanyii — ingerülten csat­togott. Láttam, hogy rálép a görög csőszerelő, Gregorisz szappanjára. Egy pillanat és talán örökre vízszintes hely­zetbe kerül. Ugrottam. Még időben elkaptam. Sanyó bácsit kiverte a víz, lábai elgyengültek a kiállott izgalomtól. Ami­kor már a talpán állt és megfordult, nagyon meglepődött. Éppen én! Végre megjött a hangja is: — Nat Mit kapkodsz te utánam? Ne támogass engem.I'. A keservit a kölkinekl Támogat! Nem vagyok én öreg! Óvatosan elindult az öltöző felé. Az esetet sokan látták. Csató a tus alatt vigyorgott. Ügy érezhette, itt az idő a törlesztésre, mert az öreg után kiáltott: — Mi is hallottuk ám, Sanyó bácsit Vigyázzon, mert a szaván fogjukI A fürdőben felharsant a nevetés. De ez a kacaj más volt, mint az a másik, ott Jant. az udvaron. Akik látták az öreget kilépni a sűrű gőzfelhőből, és hallották a háta mögött felcsattanó nevetést mesélték később, hogy Sanyó bácsi is mosolygott. Persze, csak úgy a bajusza alatt... Másnap folytatása lett a dolognak. Akkor is szép, napos idő volt. Újra az udvaron ebédeltünk. Sanyó tata nem volt köztünk. Sürgős munkát bíztak rá, azért késett. Jó negyed­óra is eltelt már az ebédidőből. Mi srácok, meg Csató javá­ban rúgjuk a rongylabdát, amikor az öreg kilépett a mű­hely ajtaján. Egy pillanatra leállt a játék. Azután olyasmi történt, amire senki sem számított. Nem tudom megmondani honnan vette Csató a bátor­ságot. Ha megkérdeznénk tőle, talán 6 maga sem tudná. Lehet, hogy mindent feltett egy lapra, de az is lehetséges, meglátta Sanyó bácsi szemében azt a kis villanást... Belső­vel, laposan az öreg felé gurította a labdát. Sanyó bácsi megmozdult. Először csak keskeny, csapott vállát, majd pedig egész felsőtestét hátra húzta. Szürke sze­me résnyire villant, és mint annakidején a grundon — ides­tova ötven esztendeje — pontosan, szépen, úgy ahogy azt a nagykönyvbe bevésték, tovább passzolta a labdát — ne­kem. kkorát durrantottam a madzaggal átkötött rongveso- móba, hogy szétnyílt a levegőben, akár a tubarózsa. Az udvaron vidáman piroslottak az alkatrészek. A nap is úgy sütött, mint a legmelegebb nyárban. Legalábbis én így láttam akkor! Pataki Lászlé

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents