Nógrád, 1966. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-04 / 80. szám
5966. 4. hétfő NÓG R A D 3 ap: Koszorúzás! ünnepség a Szabadság téri szovjet hősi emlékműnél Hazánk felszabadulásának 21. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a forradalmi munkás-paraszt kormány és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa vasárnap délelőtt koszorúzási ünnepséget rendezett a Szabadság téri szovjet hősi emlékműnél. Az emlékművel szemben a néphadsereg díszőrsége sorakozott fel. A zászlókkal díszített téren sok száz fővárosi dolgozó gyűlt össze. A koszorúzási ünnepségen megjelent Kállai Gyula, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Apró Antal, Fehér Lajos, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Nemes Dezső, Somogyi Miklós, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, valamint a Politikai Bizottság póttagjai, a Központi Bizottság titkárai. Ott volt az MSZMP Központi Bizottságának, az Elnöki Tanácsnak és a kormánynak több tagja, a politikai, a gazdasági és a kulturális élet sok más vezető személyisége. Részt vett a koszorúzási ünnepségen a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja. Ott volt az MSZMP Központi Bizottsága és a forradalmi munkás-paraszt kormány vendégeként hazánkban tartózkodó Alek- szej Leonov alezredes, űrhajós pilóta. Kürtszó harsant, amikor Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter kíséretében a térre érkezett. A díszőrség parancsnokának jelentése után Dobi István Czinege Lajossal ellépett a díszőrség előtt és üdvözölte az egységet. A szovjet és a magyar himnusz elhangzása után megkezdődött a koszorúzás. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke és Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Apró Antal és Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, a forradalmi munkás-paraszt kormány nevében Kállai Gyula, a kormány elnöke és Fock Jenő, a kormány elnök- helyettese helyezett koszorút az emlékmű talapzatára. A Szovjetunió budapesti nagykövetségének koszorúját Ny. R. Seleh követ-tanácsos, ideiglenes ügyvivő és Sz. D. Zotov vezérőrnagy, katonai attasé helyezte el. A szovjet nagykövetség képviselőivel együtt lerótta kegyeletét Alek- szej Leonov alezredes, űrhajós pilóta. Koszorút helyeztek el a budapesti diplomáciai testületek képviselői is. Elhelyezték a hála koszorúját a Hazafias Népfront Országos Tanácsának, a Szak- szervezetek Országos Tanácsának, a fegyveres erők és a Munkásőrség Országos Parancsnokságának képviselői. Koszorút helyeztek el a talapzaton a szovjet hadsereg, a Magyar Partizán Szövetség, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság és a Budapest Főváros Tanácsának képviselői. A koszorúzási ünnepség az Intemacionálé hangjaival ért véget, majd a díszőrség dísz-, menetben vonult fel a szovjet hősök emlékműve előtt. Alekszej Leonov kitüntetése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Alekszej Leonov űrhajós alezredesnek, a Szovjetunió Hősének az emberi Haladást szolgáló űrrepülésével és a világűrben történt kilépésével szerzett elévülhetetlen érdemei, bátorsága és hősi magatartása elismeréseként a Magyar Népköztársaság Zász- I trendjének gyémántokkal ékesített I. fokozatát adományozta. A kitüntetést vasárnap a parlament Munkácsy termében Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke nyújtotta át. Az ünnepségen megjelent Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Czinege Lajos honvédelmi miniszter, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, Korom Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Benkei András Belügyminiszter, Péter János külügyminiszter, továbbá társadalmi életünk számos más vezető személyisége. Ott voltak a budapesti szovjet nagykövetség, valamint az ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet csapatok parancsnokságának a képviselői. Dobi István a kitüntetés átadásakor rövid beszédet mondott, majd miután Kiss Károly, az Elnöki Tanács titkára ismertette az Elnöki Tanács határozatát a kitüntetésről, Dobi István a hős űrrepülő mellére tűzte a Magyar Népköztársaság zászlórendjének gyémántokkal ékesített I. fokozatát Ezután Alekszej Leonov köszönetét mondott a megtiszteltetésért. VALÓDI FÜGGETLENSÉG csak úgy képzelhető el, ha ezek az elvek a világon mindenütt, világrészek, nagy és kis, európai és ázsiai, európai és afrikai, kapitalista és szocialista volt gyarmattartó és volt gyarmati országok viszonyában egyaránt uralkodóvá válnak. Ám ezeknek az elveknek az érvényesüléséért nem Washington és nem is Bonn harcol. Ezeket a kormányokat a másik oldalon, a kolonializmus és a neokolanializmus oldalán találjuk. Ezeket az elveket következetesen csak a szocialista országok képviselik, ennélfogva ezek az országok az újonnan felszabadult országok természetes szövetségesei és harcostársai. Nemcsak az igaz, hogy a gyarmati rendszer összeomlása a szocialista világrendszer létrejöttével magyarázandó, hanem az is, hogy kiszolgáltatja magát a régi és új gyarmatosítóknak az az ország, amelynek kormánya külpolitikai tevékenységével gyengíti az imperializmus ellen, a békéért és a nemzeti függetlenségért küzdő erők egységét. Lehet ezt szubjektíve tagadni — és ezt egyesek meg is teszik —, de objektíve vitathatatlan. Magyarországon mindehhez nem is kellene hozzátenni, de a teljesség kedvéért mégis leírjuk, hogy a szocialista országokat az újonnan felszabadult országokhoz fűződő kapcsolataikban nem önös érdek vezeti. Egyszerűen arról van szó, hogy az érdekek egybeesnek. A harmadik kérdésre adandó válasz mindenekelőtt annak leszögezósét teszi szükségessé, hogy a politikai függetlenség, azaz az önálló államiság megszerzése után múlhatatlanul dönteni kell a társadalmi fejlődés útjáról. Minden országban igent, vagy nemet kell mondani a kapitalizmusra, vagy a nem kapitalista útra A kapitalista út azt jelenti, hogy a kialakuló burzsoázia átveszi a régi gyarmattartók helyét, a nép sorsa pedig a kapitalista kizsákmányolás lesz. Megnyílik az út a külföldi tőke, a koncessziók számára és mindez azzal az elkerülhetetlen következménnyel jár, hogy az ország a külpolitikában is az imperialisták felé orientálódik. A nem kapitalista út viszont a nemzeti demokratikus állam felé vezet. Ez olyan gazdasági és társadalmi fejlődés, amely földet ad a parasztnak, megkezdi az önálló nemzetgazdaság, az önálló ipar kiépítését, felszámolja a külföldi tőke befolyását és a tömegek kezébe adja az állam vezetését. Ezzel elkerülhetők a kapitalista fejlődés gyötrelmei, és el lehet vágni az utat a gyarmatosítók új behatolása előtt A gazdasági önállóság tehát a politikai függetlenségnek is feltétele. Emellett az adott lehetőségek között fokozatosan javítani lehet a tömegek anyagi helyzetét. Az újonnan felszabadult országok népeinek érdekei azt követelik, hogy ezt az utat járják és ne a kapitalista fejlő, dós útját. AZ A SEGÍTSÉG, amit az újonnan felszabadult országok a szocialista országoktól kapnak, elősegíti a nemzeti demokratikus állam megteremtését és megszilárdítását. Ebből a segítségből a szocialista országoknak nem származik hasznuk. Az Ázsia és Afrika országaiban dolgozó szakembereket, az ott épülő gyárakat, az oda szállított gépeket, tudományos és egészségügyi berendezéseket a szocialista országok dolgozó népe a lehető legkedvezőbb feltételekkel adja. Nem a szocialista országok, hanem elsősorbar az újonnan felszabadult országok népeinek érdeke, hogy ezt a segítséget igénybe vegyék, hiszen a gazdasági építőmunkával saját boldogulásukat, saját országuk függetlenségét szolgálják. Az újonnan felszabadult országok igénybe vesznek tőkés hiteleket is. Ez érthető és megmagyarázható, hiszen korábbi elmaradottságuk miatt sok mindenben hiányt szenvednek. Az azonban, hogy a tőkés hiteleket milyen feltételekkel kapják, nem utolsósorban attól függ, mennyire szilárd a szocialista országok és az újonnan felszabadult országok antiimperialista egységfrontja. A fentiekben nem a jelenleg létező, hanem a részben már meglévő, részben még csak kívánt állapotot, az objektív követelményeket írtuk le. Az utóbbi időkben lezajlott katonai hatalomátvételek egy része arra mutat, hogy az imperializmus éppen a nemzeti függetlenségnek és a nemzeti demokratikus államok kialakulásának akar erőszakosan útjába állni. A TÁRSADALMI FEJLŐDÉS kérdéseit azonban soha, semmilyen puccs, semmilyen palotaforradalom nem dönthette el. Nem döntik el a mostaniak sem. A katonai államcsínyek hozhatnak nehéz hónapokat, esetleg éveket valamely nép számára. Nem kétséges azonban, hogy előbb-utóbb Ázsia és Afrika minden újonnan felszabadult népe saját, nem egyszer késért! tapasztalataiból okulva szilárdan megveti a lábát az igazi nemzeti függetlenség, a béke és a társadalmi haladás erőinek hatalmas táborában. Jílás emberek Lettünk A nagybátyámnál tréfá- sabb kedvű kerékgyártó aligha élt az országban, szavai csak olyankor sűrűsödtek komoly burokba, ha az első világháború előtti, krajcáros világ emlékeit idézte: „Bezzeg a mi időnkben!” S végig kellett hallgatnunk, hogy azidő tájt milyen potom pénzért mérték stanicliba a ropogós, friss tepertőt. Pedig, ha vargabetűkkel is, az első világháború után is előre haladt a világ és előre feszült életünk szekerének a rúdja is. Csakhogy abban a bizonyos krajcáros világban nagybátyám is fiatalabb volt még, s az ifjúság varázsában sokszor a nehéz is könnyűnek, a rossz is jónak tetszik. Persze nem ő volt az egyedüli, akiben sóvárgó vágyakozás támadt a múlt idők vélt szépsége iránt. Mindezt szóvá se tenném, ha ez a megszokott és nemzedékről nemzedékre öröklődő nosztalgia nem jutott volna ugyanolyan veszendő sorsra, mint régi életünk sok más elévült megnyilvánulása. Mert az már csakugyan feltűnő, hogy még az idős, roskatag emberek sem emlegetik vágyódással azt az időt, amikor még asszonyropogtató fiatalság hersegett izmaikban. Ha nagynéha mégis felhangzik az idejétmúlt refrén, hogy „bezzeg a mi időnkben”, az na- gyobbára egy vadonatúj táncnak, vagy legfeljebb a mai kor divatjának, méginkább divathóbortjának szól. Kivételt csak az a néhány megrögzött, osztályát vesztett, soha meg nem békélő elem alkot, ki a múlt igaztalanul élvezett fényeit siratja egészen a sírig. Pedig hát hűtlenek lennénk a valósághoz, ha azt állítanánk, hogy a letűnt kor csak árnyékokat hordozott, és az élet sötétjén soha nem tört át melengető fénysugár. Miért hullott ki emléktárunkból mégis éppen az, ami szép volt, és miért őriztük meg feszesebben, elszántabban és kitartóan azt, ami rút volt és torz? Hiszen ez ellentmond emberi természetünknek és a távolság megszépítő hatásának. Olyasvalami történt itt, mintha rakétával távolodnánk egy festménytől, amely bármilyen hatalmas vászon lenne is, percek alatt parányi pontnak látszana csupán. Huszonegy esztendő alatt olyan száguldó, rakétasebességgel távolodtunk el egy letűnt korszaktól, hogy ebben a szédítő, szép tempóban már a színes, és a fényes is csak fekete foltnak tűnik. Mert nem mindegy az sem, hogy mekkora távolságból és melyik hegyoromról pillantunk vissza. Huszonegy éve körülöttünk naponta változik a világ. Amióta a munkás irányítja gyára termelését, rohamléptekkel korszerűsödnek a feltételek és új gyárak, új lakótelepek, lakóterületek nőnek ki a földből. Amióta gépével óriási táblákba szántotta össze ki- sebb-nagyobb parcelláit a paraszt termékenyebbé vált a föld és a közös élet új majorjai erős sáncai az új honfoglalásnak. Amióta méltó rangra emelkedett a tudományt művelő ember, a technika és a civilizáció számtalan vívmánya könnyít munkánkon, életünkön. Valami rendkívüli, a mikro- és makrokozmoszt átölelő jelző kellene ahhoz, hogy azt a páratlan fejlődést kifejezze, amelynek huszonegy éve tanúi és részesei vagyunk. S ha néhány karcsapással el is maradtunk az anyagi világ szédületes előrehaladásától, ugyanúgy, száguldunk és távolodunk régi-magunktól mi. emberek is. Hiába is tagadnánk: más °mberek lettünk. Életünk minden megnyilvánulása az új ’eleit viseli magán. Alig három évtizede az író cifra nyomorúságnak, az erkölcstelen életmód kézzelfogható bizonyítékának bélyegezte. hogy a deitári lányok és asszonyok szokatlan mennyiségben fogyasztották a szagos- szappant és a pirosítót. Ma már ott tartunk, hogy a szappan- és a papírfogyasztás a kultúra egyik fokmérőié, s kinek jutna eszébe, hogy megbotránkozzon azon az illatfelhőn, amely különféle parfümök keveredéséből áll össze egy termelőszövetkezeti közgyűlés lány- vagy asszonycsoportja közelében. S az is természetes mindenki számára, hogy egy olyan parányi község, mint Szécsénke, hétszáz forintért dzsezz-zenekart fogad Romhányban, hogy az ifjúság méltán búcsúztassa a farsangot. S még természetesebb, hogy nemcsak a városban ipari munkásként dolgozó legények, de a tsz-ben ügyeskedő leányok is a legújabb divat szerint, szinte a városiaknál is módosabban, ízlésesebben öltözködnek. A lányok esetében ez különösen érthető, hiszen öltözködésüket, sokszor magatartásukat is a ka- paúnt, városba szakadt legények ízlése határozza meg. Ösztön és tudat keveredik itt: hiszen a maradi lány párt is nehezebben talál magának. Leányaink és asszonyaink azonban alkalmazkodásban túltesznek mindenen és mindenkin. Nemcsak bőrük finomodott ki, és alakjuk domborodott formássá, ellentétben anyáik mindenrendű nehézkességével, de magatartásukat is megszépítették illemmel. Sokszor csak a szülők nyúzott- sága, megrekedt földhözra- gadtsága árulja el, hogy a lányt egy falusi kis ház falai közül vitte el férje a városba. Társaságban, mindenféle rendezvényeken otthonosan, és illendően viselkednek. A felszín azonban mindenkinél újat mutat: fiataloknál, időseknél, nőknél, férfiaknál egyaránt A gyári munkás már nem is két keréken, hanem robogó négy keréken szeli az országutakat és kalandozásaiban, mint honfoglaló őseik, eljut Szentgallenig, és még azon is túl. A parasztember, aki a történelemben az életforma legnagyobb forradalmát éli át ugyancsak kitört faluja szűk határai közül. Sokszor annyira szorít már a ködmön, hogy kíváncsisága elviszi Moszkváig, a világ fővárosáig is, s a lipcsei vásáron nemcsak Sümegi János, a művelt paraszt-képviselő ismerkedik az ipar és a technika új alkotásaival, hanem tömegével tsz-parasztok, köztük mintegy harmincán a rétsági járásból is. Nincs az életnek olyan megnyilvánulása, ahol ne törne be új jegyeivel a szocializmus. Az étkezés, a ruházkodás, a párválasztás, a házasélet, a munka és pihenés órái, a létbizonytalanság helyét elfoglaló határtalan biztonság, a szédítő emberi karrierek a sárkunyhótól a miniszteri bársonyszékig, mind ezt tanúsítják. S külsőnk már titkolja, melyikünk volt cseléd, és kit vetett fel a jómód, és a csodálatosan szép anyagi kiegyenlítődés révén mihamarabb valamennyien eljutunk a saját televízióig. A régi magyar filmben a meseautó még százhúszas tempóval száguldott: a mi életünk sebességét már csak kibernetikai számításokkal lehet nyomon követni. De aki ilyen nagy sebességgel halad élete céljai felé, annak számolnia kell a veszély- lyel is. S az, hogy rohamosan változunk, mások lettünk, természetessége ellenére magában hordja a mindennemű veszélyek magvát is. Vegyük csak sorra a hevenyében előrángatott példákat! Leányaink, asszonyaink szépségkergető, divattal ver- senytfutó, a falusi fmsz-boltok illatszerkészletét fogyasztó és illendőséggel párosuló igyekezete magában hordja a veszélyt, hogy háttérbe szorulnak a tartós, belső értékek, amint erre már akadt is példa. A magabiztosság és a művelődés önként adódó lehetőségei még nem jelentik azt a műveltséget, amelyet csak elmélyült szorgalommal, sokszor erőfeszítések és lemondások árán, s a tanulás soha nem szűnő szenvedélyével lehet megszerezni. A felszínesség nem a tudás, hanem a tudálékosság, a semmit nem tudás szülőanyja. A létbizonytalanság teljes eltűnése, a korlátlan karrierek lehetősége kettős veszélyt is rejteget: a könnyű sikerek szédülete esetleg eltérít a helyes útról, vagy kevésbé érdemeseket a szóvirágos karrierizmus gátlástalaságába taszít. Tudás és képesség, akarat és erkölcs csak együttesen érdemesít a tiszta előrehaladásra. Életünk rohanó, felfelé iveid tempója mindenki számára tartogat veszélyt: talán nem mindig jól és kellő rendszerezéssel, beosztással bánik három műszakba szabdalt életével. Az anyagi javak kergetése sokszor az élet értelmét torzítja el olyanná, hogy az homlok- egyenest más, mint huszonegy éve tartó összefogásunk, más emK'”ré válásunk törekvése. S bár vigyáznunk kell a veszélyekre, és mindent el kell követnünk azért, hogy új társadalmunk, és közvetlen alkotó közösségünk értékes tagjává legyünk, semmiesetre sem tehetjük úgy, hogy csökkentsük (sőt csak fokoznunk lehet!) a tempót, mind az anyagi termelésben és változtatásokban, mind szellemi életünk változásaiban. Mert más emberek lettünk ugyan, de huszonegy év is kevés ahhoz, hogy igazzá legyünk. Lakos György „BUDAPEST” Újra megjelenik a Hazánk felszabadulásának huszonegyedik évfordulójára. április 4-re egy újrainduló folyóirat első száma jelenik meg Budapest címmel. A főváros folyóiratának főszerkesztője Mesterházi Lajos, olvasószerkesztője Fekete Gyula, képszerkesztője Péter Imre. A negyedik évfolyam első számaként dátu- mozzák az április elején már a standokon kapható elegáns, tetszetős sajtóterméket. A szerkesztőségi beköszöntőben, vagy inkább újra beköszöntőben erről ezt olvashatjuk: „Nemcsak azért, mert 1945-től 1947-ig már volt ilyen című és jellegű 'olyóirata a fővárosnak; hanem mert azt az elődünket semmi okunk szégyenleni. szép volt, színvonalas, szerették az olvasók.” Szép és színvonalas lesz az új „Budapest” is. Feladatának a jó szellemű lokálpatriotizmus ápolását, a demokratikus városi közélet serkentését tűzte ki. főváros folyóirata 1945. május 1-én az akkori „Budapest” első száma címlapján az Erzsébet-híd roncsainak képét hozta. Az új folyóirat első száma az új Erzsébet-hidat választotta első címlapképének. Ha úgy tetszik, annak az egyenlegnek szimbólumaként, ami a két dátum között Budapest életében mutatkozik. Már az első szám tartalma rendkívül színvonalas olvasmányt, illetve sajátos élményt ígér. Többi között Garai Gábor, Fekete Gyula, Granasztói Pál, Barcs Sándor. Mesterházi Lajos, Tabi László, Kolozsvári Grandpierre Emil, Kaján Tibor írásaival, illetve karikatúráival találkozhatunk. Érdekes tanulmányokat olvashatunk Budapest népességének alakulásáról, a Vár lakónegyedében folyó nagyjelentőségű feltárási munkákról, a városfejlesztési tervekről, stb. A szép képes folyóirat az A thenaeum Nyomdában mélynyomással készül, s az olvasónak kellemes, hasznos időtöltést jelent.
