Nógrád, 1966. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-24 / 96. szám

Ifififi: ár^lis 24. va'árnap NrtRRÍD Gazdasági fejlődésünk időszerű kérdései A ........... gazdaságessága V alamennyi ország arra tö­rekszik, hogy mindazt megter­melje, ami a lakosságnak szükséges. Ez természetesen csak elméletileg lehetséges. Vannak ugyanis olyan termé­kek, amelyekből az ország — természeti adottságainál fogva — nem képes a szükségletnek megfelelő mennyiséget előállí­tani. Hazánk például ásványi anyagokban szegény ország. Így nagy mennyiségű szenet, ércet, fémet kell külföldről vásárolnunk. Nem lehetünk önellátóak olyan cikkekben sem, amelyek pl. melegebb éghajlatokhoz kötődnek. (Dé­ligyümölcsök stb.) Ugyanazt a terméket az egyes országokban igen elté­rő költséggel, változó terme­lékenységi színvonalon állítják elő. Ha olyan termékeket ex­portálunk, amelyeket itthon viszonylag olcsón termelünk, és olyanokat importálunk, amelyeket itthon csak drágán állíthatnánk elő, akkor ez szá­munkra munkamegtakarítást, költségcsökkentést jelent (Szükségünk van például na­rancsra, citromra. Uvegházak- ban, rendkívül drágán tud­nánk csak termelni ezeket a gyümölcsöket. Mennyivel kifi­zetődőbb, ha almát termelünk és exportálunk, s a kapott pén­zért citromot, narancsot ve­szünk.) Egy sor ilyen példát lehetne még említeni, más fo­gyasztási cikkek vagy ipari gépek és berendezések eseté­ben is. A külkereskedelem célja tehát az is, hogy bekap­csolódjunk a nemzetközi mun­kamegosztásba és az ebből származó előnyöket népgazda­ságunk számára hasznosítsuk. A külkereskedelem annál gazdaságosabb, minél keve­sebb munkát tartalmazó ex­portált termékekért, minél több hazai munkát megtakarí­tó külföldi árut kapunk. Ezért a külkereskedelmen belül gazdaságosnak kell lenni a ki­vitelnek és a behozatalnak egyaránt. Egy meghatározott termék exportjának gazdasá­gossága attól függ, hogy az érte kapott külföldi devizá­ban kifejezett ár összege mi­lyen arányban áll az előállí­tására fordított költség forint- összegével. Tegyük fel, hogy egy dollár átlagosan ötven fo­rintot ér, — amely ebben az esetben sem árfolyamot, sem kitermelési költséget nem je­lent —, akkor az a kedvező arány, ha az export árbevétel egy dollárjára 50.- forintnál kevesebb költség jut Minél kevesebb ez a költség, annál gazdaságosabb az export. Ha viszont a költségek az előbbi számítás alapján meghalad­ják az 50 forintot, akkor a túllépéssel arányosan válik egyre gazdaságtalanabbá a termék kivitele. Az exportra kerülő ipari termékek gyártásához többnyi­re import-anyag is szükséges. Ezért az export gazdaságossá­gát az is befolyásolja. hogy devizában kifejezve milyen ér­tékű import-anyagot használ­tak fel a külföldre szállított termékhez. Világos, hogy az a kedvező, ha egységnyi termék­hez felhasznált importanyag­értéke lényegesen kevesebb az exporttal elérhető bevételnél. Az elmaradt passiójáték Szülőfalumban emberemlékezet óta a legnagyobb húsvéti szenzáció a passió, pontosabban fogalmazva: Krisztus kínszenvedésének énekes előadása szent Já­nos evangélista írása szerint. Felvonulnak ekkor a falu legjobb dalosai, s igyekszik mindenki tudása és buz- gósága legjavát adni Péter apostol, iskarlótl Judás, a szolgálólány, vagy akár Jézus szerepében. Nem csoda hát, hogy a nép fő témája nagyhét első felében a pas­sió: lesz-e változás a szereplőgárdában, milyen a hangja jelenleg a Pilátusnak, hány lágytojást eszik meg naponta a leendő szolgálólány? Az idén azonban a falu nagy megdöbbenésére el­maradt a passiójáték, s erre a legöregebb asszony sze­rint sem volt példa eddig. A katasztrofális okot — ha­zalátogatva — a keresztanyámtól tudtam meg. Igen tanulságos a történet. Az események tökéletes megértéséhez mindenek­előtt tudnunk kell, hogy a passiójáték Jézus é$ Pilátu­sa tőszomszédok a valóságban, s közvetlenül a háza­ikhoz csatlakozik — a sorban harmadiknak — a plé­bánia. A két szomszéd nemcsak a passióban áll szemben egymással, hanem az életben is. Kereken három esz­tendeje, hogy haragban vannak. A jószomszédság megromlásának oka pedig az a cementkerítés, amelyet a Jézus szerepét éneklő falumbeli képtelen felállítani három esztendő óta. Egy arasszal kijjebb vagy bel­jebb —, nem tudják eldönteni. A Pilátus szerepét ját­szó ugyanis azt állítja, hogy a szomszédja egy arasz­nyival meg akarja keskenyíteni az ö udvarát, a Jé­zust éneklő pedig jogot formál ahhoz a csíkhoz. Tett- legességre azonban csak mostanában került sor. Talán nem is estek volna egymásnak soha, ha a tanácselnök fel nem szólítja a népet nagykeddre álta­lános faluszépítésre, az udvarok és házelők elegyen- getésére. Az akció keretében a Pilátust játszó szomszéd fia a másik házafalához kifogásolhatóan közel ásta meg az udvarból kivezető szennyvízcsatornát. Nem csoda, hogy a szomszéd feleségének a szeme azonnal fenn­akadt rajta. Szó szót követett, melynek folyamán az asszony alaposan összekarmolászta a fiatalember ar­cát. Időközben megjelent a fiú oldaláról az apa, az asszonyéról a férj. Az öreg Pilátus akkorát vágott az ásóval passióbeli ellenfele járomcsontjára, hogy az bizony annyira meghorpadt, hogy már akkor kétsé­gessé vált az éneklés lehetősége. Ezt átlátva a szom­széd vissza is vonult azonnal feleségestől. De nem nyugodott. Csak a késődélutáni etetést várta. Amikor pedig a Pilátust megszemélyesítő szom­széd hátra ment o veremhez répa szeletért, kapja ma­gát, átugrik az immár megújíthatatlan kerítésen és lapáttal alaposan helyben hagyja gyanútlan vetélytár- sát. Hozzátartozik még az ügyhöz, hogy — a falube­li rossznyelvek szerint — mindennek tanúja volt va­lamivel arrébb az udvara hátsó részében tartózkodó kanonok is. ö szegény elszorult szívvel nézte az ese­ményeket. De nem mert az egyik fél pártjára sem áll­ni, mert ha a Pilátust segíti, elveszti a Jézust, ha pe­dig ezt védi, elveszti amazt. Így aztán — talán éppen a tanácstalanság bosszújaként — elvesztette — a2 idénre legalábbis — mind a kettőt. Szabó Károly Ellenkező esetben nemcsak forintban, hanem devizában is ráfizetés keletkezik. Az import gazdaságosságát az határozza meg, hogy a kül­földről behozott termékért fizetett deviza összege hogyan arányul a belföldi értékesítés során elérhető forint ár össze­géhez. Ha mondjuk a beho­zott termékért fizetett deviza egy dollárjára 50 forintnál magasabb belföldi ár jut, ak­kor — feltételezve, hogy a felhasználóknak ilyen áron érdemes megvásárolni — gaz­daságos importról beszélhe­tünk. Minél magasabb a kül­földön beszerzett termékért fizetett devizaösszeg egy dol­lárjára jutó belföldi forint árosszeg, annál kifizetődőbb az import. A külkereskedelem gazdasá­gosságát természetesen nem­csak ilyen üzleti szempontok határozzák meg. Amire feltét­lenül szükségünk van, azt vi­szonylag drágán is meg kell vennünk, amiből sokat ter­meltünk, abból a felesleget viszonylag olcsón is el kell adni. Ezért az export és az import-gazdaságosság nem csu­pán azzal javítható, ha csök­kentjük az exporttermelés költségét, illetve növeljük az importtermék belföldi árát. Ezek a lehetőségek egyébként is korlátozottak. Sokat javul­hat a külkereskedelmi gazda­ságosság azzal is, ha az elér­hető legmagasabb áron adunk el és a lehetséges legalacso­nyabb áron vásárolunk a vi­lágpiacon. Tehát nemcsak ügyesen termelünk, hanem ügyesen kereskedünk is. Gazdaságunk úgynevezett „nyitott gazdaság”. Külkeres­kedelem nélkül gazdasági éle­tünk megbénulna. Nyers­anyagunk kevés, felvevő pia­cunk szűk. A népgazdaság egyensúlyának fenntartásához nélkülözhetetlen a gazdaságos külkereskedelem. Dr. Plrityl Ottó A „c§ikóme§íer éé A domboldalon álló fák vé­delmében búvó karámra mu­tatnak, amikor az állatte­nyésztési brigádvezető • tán érdeklődöm. Egy idősebb pa­rasztember tréfásan meg is jegyzi: — Menjen csak nyugodtan, ott találja biztos a csikómes­tert. Csikómester? — tűnődöm magamban — de hiszen én brigádvezetőt keresek. Na, majd meglátjuk! A tágas, lejtős karámban nyolc-tíz szemrevaló csikó fickándozik. Egy ember figye­li a játékos állatokat. Elme­rülte« támaszkodik a karám oldalára, csak a köszönésre mozdítja a fejét. — No, mit szól hozzájuk? — kérdezi, s köszönésül megbö­ki kopott kalapját. Dicsérem a csikókait, mi­re mosoly önti el az arcát. De kinézhette belőlem, hogy nem vagyok ló-szakértő, mert ebben a mosolyban volt egy kis elnézés is. — Tudja milyen lovak lesz­nek ezek? — kérdi, s nem vár válaszra, rájött, nem tu­dok neki szakszerű véleményt mondani. — Nézze azt a de­rest! Lipicai keverék, ezek meg Nóniuszok ... Tíz percen belül többet tu­dok a lovakról, mint ameny- nyit életemben olvastam ró­luk. Már értem miért mond­ják cstkómestemek Buris Pált, a nógrádsápi közös gaz­daság állattenyésztési brigád­vezetőjét. Szerencsére lovaskocsi zö­rög el mellettünk, mert kü­lönben egy fél napig sem mentünk volna el innen. A lovak játszva vonják roaguk- után a kocsit a dombra felfe­lé. Táncot járnak az inak a selymes, ápolt bőr alatt. Büszke fejtartásúak. — Ilyenek lesznek a csi­kók is — mondja, s a lovak után mutat. Mi is elindulunk, beljebb a majorba. Felérünk a dombra. Innen végiglétni az egész majort. Buris megáll, körülnéz. Szép szál ember. Nem lehet sokkal több ötven évesnél. Megiga­zítja a fején a kalapot, s kérdezés nélkül mondja: — Nagyon szeretem az ál­latokat Legjobban a lovat Talán a ló mellett Is szület­tem? Valamikor huszonegy csikót neveltem fel... — Hány holdas gazda volt? — kérdem önkéntelen. — Jó huszonnégy holdam volt Sokat is dolgoztunk az igaz. Persze most se süthet­jük a hasunkat a nappal. Itt dolgozik a feleségem, meg a lányom is a szövetkezetben. Elégedettség cseng a hang­jában. Pedig nem lehet köny- nyű dolga. Huszonegy em­ber dolgozik az ő irányításá­val, s Kétszázötvennél több a lábas jószág száma, baromfi meg éppen tízezer. Három éve választották meg állatte­nyésztési brigádvezetőnek. Szakértelmével és szorgalmá­val szolgált rá erre a fontos beosztásra. Kérdem tőle, megfogadják-e az utasításait, hiszen voltak ebben a községben mások is, akik jól gazdálkodtak egyéni koraikban. Hamiskásan moso­lyog. — En mindig tiszteltein a jó gazdát, engem is megtisz­teltek. Most is tisztelnek. Figyelem a brigádvezetőt, s közben furdal a kíváncsiság, vajon mindenről tud-e, ami az állattenyésztésben történik. Elvégre huszonnégy hold. meg néhány állat nem okoz­hatott sok fejtörést. Ilyen gazdaságot könnyű lehetett áttekinteni, de itt, ahol na­ponta kell számom tartani min­dent, s összefüggéseiben kell nézni az egész szövetkezetei, látja-e ezt? Nem is tudom magamba fojtaná a kíváncsi­ságomat. Megkérdezem, s ő rá mcsodálkozik. — Mindenről tudok — mondja. — Számoltam én már egyéni koromban is. Rossz háza is volt annak, aki nem számolt. Télen Is ba­kancsba járt, pedig csizma kell olyankor a parasztember lábára — példálódzik. — Most meg? Itatásos borjúne­velést akarunk, saját erőből elegendő hízóállatot, takar­mányt Nem elég a tizenkét literes fejési átlag, a terve­zett negyvenezemél több csir­két akarunk leadni. Keve­sebb takarmánnyal akarunk hizlalni, mint eddig, pedig most is csak két kilő hetven deka takarmányt használunk fel egy kiló baromfihús elő­állításához ... Még csali noteszt sem vesz elő! Végigsorolja az egész gazdaságot A növénytermesz­tést is! Buris Pál brigádvezető na­gyon jó gyakorlati gazda. Elegendő élettapasztalattal is rendelkezik ahhoz, hogy jól irányítsa az állattenyésztést ö azonban nem elégszik meg ennyivel. Nemrég jött haza a szakiskoláról, ahol elméleti ismeretekkel is gazdagította gyakorlati tapasztalatait Pe­dig ilyen korban már nem kfinmyű ezt megtenni. Pali bácsi azonban érdeklődő em­ber, s az érdeklődés legyőzi a kort. Végigjárjuk az istállókat Büszkén mutogatja a borja­kat, a szépen javuló tehene­ket. Elégedetten beszél a jól működő csibenevelőről. A termelőszövetkezetnek ez az egyik nagy büszkesége. Pali bácsinak azonban nem ez az első a rangsorban. Hogy mi? Már mindenki kitalálhatja, hogy a csikók. A búcsúzásnál aztán mon­dom is neki, mit beszélnek róla az emberek, hogy ő a csikómester. Felkapja a fejét — No és aztán? De azt nem mondták, hogy rossz ember vagyok. S akkor minden rend­ben van. Én a csikókat ked­velem. a másik meg biztos a tehenet, vagy a birkát. Min­denkinek a szívéhez nőtt va­lami. Jól van ez így, csak egészség legyen, meg a mun­ka jól menjen, akkor nem lesz semmi baj! Nem vagyunk egyformák mi emberek, mint ahogy az ujjaink sem egyfor­mák. Igaz? Igaz, S így van ez rendjén, ahogy Pali bácsi mondja — a csikómester. Pád ár András Mindennel szembe kell nézni... Tóth István a nádújfalui italbolt gebinese eddig meg­állapíthatóan 87 ezer fo­rinttal megkárosította a kö­zösséget. Rendszeresen keve­sebbet fizetett be a forgalom után. A visszatartott pénzből adósságait törlesztette, három évig folytatta űzelmeit, amit a cinkos ellenőrzés is lehetővé tett. Hogy a leltárhiányhoz alibit találjon, az önbetöréshez folyamodott, s feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen. A rendőrség hamar felfedte a bűncselekményt, a hamis ali­bit. Tóth nem tagadott sokáig, s most előzetes letartóztatás­ban várja a bírósági tárgya­lást. • Amikor a faluban híre ment az esetnek, kevesen hitték el- ezt Tóth Istvánról. Szolid, csa­ládszerető ember. Néhány po­hártörő Toldi kivételével min­denkivel jól megfért. A kövér ember közvetlen beszéde ba­rátságra hangolta a környezetét. Most, hogy itt beszélgetek ve­le a rendőrtiszt szobájában, kicsit megkönnyebbültnek lát­szik. Mondja is. — Tudtam, hogy ez elkövet­kezik, s mindennel szembe kell nézni. Három évig titkolta bűnét, addig nem volt bátorsága ah­hoz, hogy szóljon. A lebukás gondolata lidércként nyomta. Amikor a demizsonból pálin­kát töltött volna üvegbe, el­felejtkezett a tölcsérről. Éj­szakánként álmatlanul kín­lódott, később már ideges volt a családhoz is, aprósá­gokért kifakadt. A lebukás a rendőrség, a falu megve tése, s a váratlan szerencse járt a fejében. A szerencsés fordulat azonban kikerülte. Pedig sokat „áldozott” érte. A becsülettől nagyon messze távolodott el. Ezt ő is tudja. Nem tagad, hozzám is őszin­tén beszél. Többször elsír­ja magát Ügye» ember vagy, jó szervező Hogyan kezdődött? Talán az egykori nóta szövegét is idézhetném: „A lejtőn nem lehet megállni..Tsz-elnök volt egy községben. Távol a falujától. Az egykori kovács, lakatos pedig nem értett a a mezőgazdasághoz, de rábe­szélték. Fázott tőle, vonako­dott, de akik agitálták, rá­vették. No és a hiúság. Szó­val elment. — Te ügyes ember vagy, jó szervező. összeszorította a fogát és vállalta. Innen számítja a botlás kezdetét. — Sokszor úgy éreztem, hogy csak a levegőbe marko­lok. Minden kihullt a kezem­ből. Kellettek a barátok, az is­merősök. Azt hittem segítenek. Aztán mind több időt töltöt­tünk az italboltban. S az el­nöknek illik a zsebébe nyúl­nia. Sokat fizettem. Amikor lejárt a kétéves el­nökség, 15 ezer forint adós­sággal jött haza Nódujfalura, s egyedüli vigasza az volt, hogy visszahelyezték az ital­boltba. Ezt a törvény is bizto­sította. Ügy kalkulált, hogy itt hamarosan megszedi magát. Ekkor kezdte megdézsmálni a forgalmat. A boroshordóra pá- linkáscimke került. Az üres üvegbe víz, a Kossuth-tal telt dobozok aljára cukrospapírok. 6s ez így folytatódott három éven keresztül. Az ellenőrök elnézőek voltak, bemondásra elfogadták a leltárt, s ő pedig rekompenzált pálinkával, ko­nyakkal, mecsekivel. Majd esah less valahogy S minderről nem tudott vol­na a feleség? De igen. Tudta, hogy rokonoknak fizetett meg adósságokat ezer forintokat. Tudta, hogy 20 ezer forinttal segítette a fia építkezését. Tudta, hogy ritkán tért meg a városból üres kézzel. Azt Is, hogy a hivatalosan számfej­tett havi 2800 forintos jövede­lemből nem telhetett minden­re. Mindezt látta a feleség. De a férjnek a szava: — Majd csak lesz valahogy, ne nyugtalankodjál. Nem tudott a sikkasztás teljes összegéről. Pedig nem volt szüksége Tóth Istvánnak a „mellékpénzekre”. Egy évvel ezelőtt a fia még otthon volt, s a család jövedelme elérte a hat és fél ezer forintot. Há­zuk, berendezett lakásuk van Tóth Istvánéknak, s most már a fiának is. Hitt a véletlenben A véletlenre építve teljesen elszámította magát. A lottó­ban reménykedett. Kezdetben egy brigáddal játszott, aztán később önállóan lottózott 50— 100 szelvénnyel hetente. — Mindig a péntekbe re­ménykedtem. De hiába a pén­tek csak úgy elmúlott, mint a többi nap, nem hozott szeren­csét. A Fortuna nagyon szűk­markú volt. Csak egyszer nyert egy kétezer forintos éléskamrautalványt. Egyszer volt egy hármas találata, amely után 640 forintot fi­zettek. Ügy tervezte, hogy a nyereményekből fizeti majd vissza az elsikkasztott 8? ezer forintot. A letartóztatás aztán véget vetett a remény­telen várakozásnak. Most el kell adnia a házát, és ha majd kiszabadul, szembe kell nézáe az emberekkel. Jó, hogy nincs itt a fiam A rendőrség nem elégedett meg a beismerő vallomással. A vallomás alapján nyomo­zást folytatott, helyszíni szem­lére kellett menni Tóth Ist­vánnak. Magam is jelen vol­tam az esetnél. Szinte pilla­natok alatt összeszaladt a falu. A határban, ahol az egyik gémeskútból kellett elővenni a raktárkulcsát, Tóth István bent ült a rend­őri autóban, csak akkor szállt ki, amikor szólították. Meg­mutatta, miként dobta be a kulcsot. Kint a dombokon gyerme­kek serege. Jöttek nézni a látványosságot; miként szip­pantja ki a vizet a tűzoltó­autó a kútból. S ott álltak a falubeliek is kissé távolabb, szemükben rosszalással, s ek­kor Tóth István kitekintett az autóból. Valakit keresett a szemével, s nem látta. Ennek örült is és elsírta magát. — Jó, hogy nincs itt a fiam. Igen, Tóthéknak három gyermekük van. Az egyik már önálló, a másik 18, a legkisebb 13 éves. Rájuk gondolt legkeveseb­bet. Amikor visszaidézem ne­ki ezeket a perceket, űjból sir. Pedig a könnyek, ha meg­bánásról is tanúskodnak, már elkéstek. Most azt mondja: ha majd kitölti a büntetést nem megy vissza a faluba. Szégyellj a történteket. Van oka rá. Gulyás Ernő 020101020131

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents