Nógrád, 1966. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-20 / 92. szám
4 NÖGR AD 1966. április 20 szerda A népi ellenőrzés megállapításai as aktatologatásról, a felesleges beadványokról, as eltartási ssersődésekről Az alkotás pillanata Három neves művész a Tanácsköztársaság hőseit mintázza Tizenegy megyében, s a főváros tíz kerületében másfél hónapig vizsgálták a népi ellenőrök, hogyan foglalkoznak a tanácsok a lakosság beadványaival. A munkabizottságok most összesítik a felmérés tapasztalatait és továbbítják felettes szerveiknek jelentésüket. Ennek ellenére már most is megállapíthatunk néhány oiyan vonást, amelyek — a népi ellenőrzési bizottságok megítélése szerint — mindenütt jellemzőek voltak. Mindenekelőtt azt állapította meg a vizsgálat, — és ennek egyértelműen örülhetünk —, hogy az utóbbi években jelentősen javult a tanácsok munkája. A lakosság beadványait az esetek túlnyomó többségében a törvényesen előírt harminc nap alatt elintézték. Egyre kevesebb helyen tapasztalták a népi ellenőrök azt a gyakorlatot, hogy csak az aktát „ügykezelték” és az érdembeni döntést, illetőleg intézkedést elodázták. Ennek kedvező hatása jelentkezett is a reklamációk csökkenő számában. Ugyanakkor viszont — és ez is a népi ellenőrök megállapítása — a tanácsok munkájában megerősödött egy olyan folyamat, amely hovatovább gátjává válik a gyors és eredményes intézkedéseknek. Feltűnően sok a házon belüli levelezés. Amit elintézhetnének élőszóban, esetleg egy telefonnal, abból akta lesz. Néha még a szomszédos szobába is dát erre. Az egyik tekintélyesre növekedett aktaköte- geí megmérték a népi ellenőrök. ötvenhét dekát mutatott a mérleg. A súlyos ügy, amely megjárt minden fórumot, érdemben egyáltalán nem volt súlyos. Egy romsufni lebontását igyekezett megakadályozni a tulajdonos, jobb ügyhöz méltó buzgalommal. A mechanikus ügyintézés miatt — állapították meg a népi ellenőrök — nem lehet minden esetben a tanácsot elmarasztalni. Általában az építési osztályok munkájára jellemző, de fellelhető másutt is, hogy egy emberre erejét meghaladó munka marad. A vizsgálat során találtak olyan n ■ űszakit, aki egymaga látta el az osztály valamennyi feladatát: ő volt az előadó, a gépíró, az ellenőr egyszeimély- ben. Egy esztendő alatt több mint négyezer akta jutott át a kezén. Lehet ezekután csodálkozni azon, hogy mechanikusan végezte munkáját? Hogy nem tartott minden esetben helyszíni szemlét? Nem. ellenőrök véleménye is ez volt, és ehhez még hozzáfűzték: ilyen esetben a felettes hatóságnak kell idejében megtalálni a segítség módját A segítségre annál is inkább szükség van, mert minden egyes beadvány gondos vizsgálatot, mérlegelést igényel. A törvény betűinek merev alkalmazása sok esetben igazságtalan döntést szül Szinte tipikusnak mondható az az eset, amikor négy-ötszáz forint nyugdíjból élő családi ház tulajdonost akarnak 60—100 forintnyi munka el- vegeztetésére kényszeríteni a 4—5000 forintot kereső lakók. Csak a pontos környezetés emberismeret birtokában hozhat az előadó humánus határozatot. Ehhez pedig időre. a beadványok alapos tanulmányozására van szükség. Végül szóljunk arról is: egyöntetű a munkabizottságok véleménye abban a kérdésben, hogy ki kellene terjeszteni a tanácsok jogkörét az eltartási szerződésekkel kapcsolatban. Talán ez ügyben érkezik a legtöbb beadvány és a jelenlegi gyakorlat szerint a tanácsok érdemben semmit sem tehetnek. Vajmi kevés közük van az eltartási szerződések megkötéséhez, és niég annál is kevesebb az eltartási szerződésekben foglaltak betartásához. A tanácsok éppen csak békéltetői szerepben léphetnek fel, de nincs semmiféle eszközük, amellyel jobb belátásra bírhatnák a szerződésszegőket. Nemcsak a tanács tekintélyének növelése miatt lenne szükség a jogkör kiterjesztésére — állapították meg a népi ellenőrök — de szükség lenne azért is, mert ezzel jó- néhány bírósági tárgyalást előzhetnének meg Az alkotás, a születés pillanatát kerestem. A hogyant, a mikéntet, a miértet. Gyermeki kíváncsiság hajtott, megtudni, hogyan pattant ki a gondolat zárt rügyéből, s szökkent alkotássá az ihlet. A műterem hatalmas ablakain beköszön a napfény. Tavasz van. Éppúgy, mint 1919-ben. Tavasz van, mint akkor: a Tanácsköztársaság első, viharos napjai alatt volt. A művészek éppen most birkóznak a feladattal: megörökíteni, bronzba formázni az akkori rügyfakadás azóta legenKun Béla domborművének r .lotója és Farkas Aladár kétszeres Munkácsy-díjas, aki Szamuelly alakján dolgozik. — Rendkívül nehéz a feladat, — mondja Olcsai-Kiss Zoltán — mert egy emlékművön belül három különböző egyéniségű művész ábrázol három egymástól teljesen elütő alkatú politikust. A feladat rendkívül kötött, adott és zárt a tér, a méret. Alkalmazkodnunk kell az architektúra meglévő adottságaihoz is. — Nehéz feladat volt — Kun Bélát. De talán éppen ezért — sokkal nehezebb s. — Időben nagyon távoli az emlék — mondja. — Halkan jelentkeznek az agykéreg mélyén, ahol a fontos élményeket raktározza el az ember. Ahogy sokasodnak a tanulmányok, ez a „hang” úgy erősödik. Kutatom a mélységeket. Mindig újabb és újabb kép villan emlékezetembe Kun Béláról. Remélem, hogy a tudatos formálás idején már idealizálás nélkül bomlik ki alakja, s egy kézmozdulat, egy szemöldökráncolás adta lehetőség kikristályosodik az egész műben, a hű kifejezés érdekében. — Ügy vagyunk, mint a zínészek — szól csendesen íercz.egh Klára — beleéljük magunkat a figurába, s néha azon kapjuk magunkat, hogy az ő szemükkel látjuk a világot. Farkas Aladár kék sapkáját forgatja a kezében. Ügy tűnik, ő a legnyugtalanabb, talán a legtöbb gondot Szamuelly alakja okozza? — Rendkívül összetett jellem volt. Tisztelem akaraterejét — mondja — messze- látását, ifjúságát, következetességét. Néhány szó, néhány fogalom és mennyi erény! Szamuelly haláltmegvető hős volt, tetteiről legendákat mesélt a nép. Harcos volt és meg nem alkuvó, de mégis mélyenérző, lírikus ifjú. Ezt mind igyekszem belesűríteni munkámba. Eldől majd, hogy sikerül-e. Három művész történelmünk óriásainak állít végre méltó emléket, a budapesti Kun Béla téren, az egykori hírhedt Ludovika előtt. A bronz emlékmű négy méter magas lesz, a hatalmas beton- és kőtalapzat foglalja keretbe majd az alkotást. Még csak a kicsinyített gipszöntvény készült el, de a műtermekben már ácsolják a faállványzatot. A mintázás a végleges mértékben még hátra van. A tervek szerint november 24-én leplezik le majd a magyar és nemzetközi munkásmozgalom e három kiemelkedő alakjának emlékművétírta és fényképezte: Regős István Pfeifer Pál Hivatalos ügyiratot Kuiaeneic. így került sor például hosszas levelezésre egy helyszíni szemle időpontjának kitűzésekor, holott mindenki előtt világos, hogy a két érdekelt előadó szóban is megállapodhatna. Ehhez azonban a lakosság segítségére is szükség van, mert a népi ellenőrzés munkabizottságainak megállapítása szerint igen sok esetben terhelik felesleges beadványokkal b tanácsokat. Csak egy pélA Pécsi Balett Salgótarjánban Ritkán látható művészeti eseménye lesz április 22-én a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Háznak. Az építkezési utómunkálatokat követően az új kulturális centrum első nyilvános estje keretében az immár európai hírnevű Pécsi Balett mutatkozik be. A modem balettművészet hazai megalapozói salgótarjáni vendégjátékuk keretében bemutatják Vivaldi: Etűdök kékben, Szokolay: Az iszonyat balladája, és Vujicsics: Változatok egy találkozásra című kompozícióját. A műsorban — melynek koreográfiáját Eck Imre, jelmezeit Gombár Judit és Katona Ferenc, díszleteit Katona Ferenc tervezte — Nagy Ferenc vezénylésével közreműködik a Budapesti MÁV Szimfonikusok Kamaraegyüttese. Művek és alkotóik: Herczegh Klára és Olcsai-Kiss Zoltán dássá vált hőseit. Kun Bélát, a nagyszerű forradalmárt, az agitátort, a népvezért. Landler Jenőt, a kiváló katonát, a Tanácsköztársaság tábornokát. Szamuelly Tibort, a lobogólelkű ifjút, a végsőkig harcoló, a megadást nem ismerő kommunistát. Három művész ül együtt a műteremben, Herczegh Klára Munkácsy-díjas, Landler Jenő megformálója, Olcsai- Kiss Zoltán Kossuth-díjas, C*iiudmlos emberek nevelése Zárszó az „Őszintén egy nehéz kérdésről“ e. cikkhez folytatja Herczegh Klára — megtalálni a legmegfelelőbb portrét. Rendelkezésünkre csak régi fotók és korabeli filmfelvételek állnak. Sok egykori harcostárssal, kortárssal beszéltem, elolvastam az életrajzot, mielőtt hozzá- kezdtem Landler Jenő reliefjének mintázásához. — Miért éppen Landler Jenő képmásának megformálását választotta? — Talán azért, mert már többször foglalkoztam alakjával. Készítettem egy domborművet, a nagykanizsai Landler Jenő Gimnázium falát díszíti- És talán azért is, mert szeretem a bővérű, gazdag vonalú alakokat. Olcsai-Kiss Zoltánnak látszólag könnyebb a feladata, mert személyesen ismerte A NÓGRÁD MÁRCIUS 22-1 SZÁMÁBAN a fenti alcímben szereplő címmel vita indult. A kérdés már az eddigi hozzászólások alapján is a nézetek különbözőségét mutatja, nem az elvi problémában, hiszen mindenki helyteleníti a testi fenyítést, mint nevelési eszközt, hanem a megoldáshoz vezető utat vitatták. Szeretnék hivatalosan is véleményt nyilvánítani néhány kérdésben: Szükségszerű-e foglalkozni a témával? Társadalmunkat ennyire érdeklő, vagy érintő probléma-e ez? Kik és milyen fórumon foglalkoznak vele? És végezetül: helyes-e ilyen „konkrétan” egy iskola nevelőit „kiszúrni”. Talán az a leglényegesebb a kérdésben: rendezzük legalább olyan mértékben a vitát (és a gyakorlatban szüntessük meg a helytelen eljárást), hogy a nevelők is s a szülők is szégyenkezzenek, ha nem tudtak jobb megoldást találni tehetetlenségük áthidalására, mint a durva erőszakot. A gyerekek minden időben elevenek, mozgékonyak, élettől duzzadok, cselekedni akarók voltak és lesznek is. Érdeklődésüket le lehet kötni, ha úgy foglalkozunk velük, hogy ott megtalálják helyüket, szerepüket, tevékenységük lehetőségeit, és Így jól érzik magukat. Ki szereti azt. ha mindig parancsolgatnak neki, vagy mindig utasítgatják, soha nem csinálhatja azt, amit szeretne, amitől jól érezné magát? Nyilván a gyerek is akkor „rosz- szalkodik”, amikor már unja vagy az egyiket, vagy a másikat, amikor már nem köti le a számtan, vagy a testnevelés. De az is lehet, hogy csak elfáradt, és nem bír nyugodtan lenni. Ezek azért fontosak, mert ilyenkor kezdődnék a konfliktusok a nevelő és növendék között. Nevelőink többsége ilyenkor a bajt, problémát a gyerekben keresi, és a gyerek „rosszaságáról” panaszkodik. Egyik megoldás tehát a változatos iskolai élet megszervezése, ahol a tanulók megtalálják a tevékenységi szerepüket, aktív részesei tudnak lenni a foglalkozásoknak. SZÜKSÉGES FOGLALKOZNI A PROBLÉMÁVAL azért is, mert a jövő társadalom alkotó emberét, kommunista emberét neveljük. Ez az ember öntudatos, fegyelmezett, áldozatkész stb. Felvetődik a kérdés: lehet-e ilyen embert nevelni azzal, hogy megalázzuk, megtörjük, az erősebb jogán elnyomjuk? Nyilván nem. Ez a lényeg, ezt kell megértenie mindenkinek, aki a fiatalok nevelésével foglalkozik. Megértették-e nevelőink ezt? Igen! Ezt tükrözi Cserháti József megállapítása: „A testi fenyítés tehát nem célravezető eszköz, így száműzni kell a nevelésből. De ki kell kapcsolni a család pedagógiai gyakorlatából is!” A szóbeli reagálások is azt mutatták, hogy a pedagógusok elítélik a testi fenyítést. Ez a helyes, de mégis kell foglalkozni a kérdéssel, mert még soKan alkalmazzák meggondolatlanul, vagy tehetetlenségből „tekintélyük” megóvására. Helyesen fejtegeti Cserháti kartárs azt, hogy általában azokkal a gyerekekkel van ilyen konfliktusa a nevelőknek, akiknél az otthoni neveléssel is baj van. Ide tartozik, hogy a gyermek megszokja az otthoni drasztikus, durva bánásmódot, mindennapivá válik a gyermek verése, sőt nem egyszer a helytelen nevelési módszert alkalmazó szülők összegyűjtik a „napi adagot”, és amikor a papa hazajön „kiosztja” a megfelelő pofonokat A másik véglet is előfordul, és nem is kismértékben, hogy a szülők mindent megengednek a gyermekeknek, es az iskolában a legkisebb korlát is problémát jelent számára. Gyakori azonban az is, hogy hiányzik a gyermekekkel való törődés, foglalkozás. Persze ebben az utóbbi esetben a szülők munkájának torlódása, türelmetlensége, fáradtsága is szerepet játszik. Tehát a kérdés mégis társadalmi ügy, mert az iskola és az otthon együtt neveli az új nemzedéket, ennek egymással összhangban kell lennie. Otthon sem szabad a gyermeket verni, megalázni, vagy megtörni, hanem a gyermek fejlődési igényeit figyelembevéve kell irányítani öntudatos emberré nevelését. Ezt szeretnénk, ha a társadalom megértené, azok a szülők és nevelők is, akik eddig megfeledkeztek magukról. A SZOCIALISTA ERKÖLCSI NEVELÉS egyik alapelve a jóra való támaszkodás elve. Ha ezt szem előtt tartják szülők és nevelők, akkor nem kerülhet sor testi fenyítésre, lelki megtörésre. Meg kell tehát keresni a gyermekben az értékeket, jó tulajdonságokat, azt ami érdeklődésének pozitív vonása, és ebből kiindulva fejleszteni jó jellemvonásait, erősíteni erkölcsi tulajdonságait, hogy azok szokásokká alakuljanak, öntudatos ember nevelése csak ezen az úton érhető el és nem az öntudat megtörésével, emberi lényének megalázásával. Ehhez kérjük a nevelők, a társadalom aktív támogatását, segítségét, mert így vagyunk erősek és együtt tudunk nagyot alkotni. Kmetyi Ferenc, a Megyei Tanács Művelődési Osztályának helyettes vezetője Farkas Aladár a kicsinyített gipszöntvény előtt
