Nógrád, 1966. március (22. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-10 / 58. szám

A 1966. március 10. csütörtök űrüús halála Diákbáli mozaik cÁz A Húsz óra tavalyi sikerso­rozata bizonyította, hogy re­gényből is lehet jó filmet csi­nálni, csak meg kell találni azokat a sajátos eszközöket, amelyek a film nyelvén tud­ják tolmácsolni az írásmű mondanivalóját. A mai ma­gyar próza és a filmművészet közös sikere volt a Sánta-Fáb- ri kooprodukció. Mamcserov Frigyes új film­je, Az orvos halála, — amely Fekete Gyula azonos című nagysikerű könyve alapján készült — hasonló és sikeres vállalkozás, azzal a különb­séggel, hogy egy cselekmény- telen, filozofikus jellegű re­gény átültetése lényegesen na­gyobb feladat. A Tanár úr ké­rem megfilmesítésére szintién Mamcserov vállalkozott an­nakidején. Karinthy nélkül próbált „karinthys” lenni. Természetes, hogy nem sike­rült. Saját példáján okulva, ezúttal nemcsak művészi véd­jegyként használta az alap­anyagot, hanem valóban a könyvből csinált filmet, — di­cséretére legyen mondva — kiemelkedően jó filmet. Mit jelent élni, mi az értel­me az életnek? Mikor szabad az ember, milyen a viszony az individuum, a személyiség Uj magyar film és a társadalom között? íme a kérdések, amelyek a könyv­ben felvetődtek. Most a film­vásznán vibrálnak választ kö­vetelve. A rendező érdeme, hogy egyértelműen igaz, hu­mánus feleleteknek vagyunk tanúi. Dr. Weisz Dezső falusi kör­orvos története azt példázza, hogy a hivatástudat, a má­sokért élés, — még hálátlan­ság esetén is — megadja a mindennapok harcának értel­mét, szépségét, az egyszerű átlagembert is magasabb ré­giókba emeli, pótolhatatlan­nak tűnteti fel. Az egyéni közérzet mindig a társadalom­hoz fűződő viszony függvénye, a társadalommal szembeni adósságot csak becsületes, odaadó munkával lehet tör­leszteni. önmagát teszi az em­ber szabaddá, de nem anar- hista módon, — mint a kiko­pott sportoló, vagy a néha ha­zalátogató disszidens, — nem civilizációs előnyök után fut­kosva. — mint az autóért há­zasodó unokahug —, hanem hasznos tevékenység, aktivitás folytán, a pályája végén álló öreg orvoshoz, és a kezdó fi­atal tanítónőhöz hasonlóan. A film ízig-vérig mai alkotás, ha ez csak közvetett módon érezhető is. Nem fennhangon hirdeti, inkább sugallja, hogy a „weiszdezsők” értelmes bölcselkedése beletartozik a ma emberének erkölcsi arcu­latába. Az orvos halála filmválto­zatának legnagyobb erénye a keresetlen egyszerűség, puri­tánság, amely nem igénytelen­ségből fakad, hanem — mély gondolatokat tartalmazó alko­tásról lévén szó — sokkal in­kább a művészi igényesség ki­fejezője. Ez jellemzi az opera­tőr Tóth János fényképezését és a színészek játékát is. Pá- ger Antal ideális, az író és a rendező által megálmodott Weisz Dezső. Póztalan, de mé­gis oly kifejező játéka lebi­lincselő hangulatot teremt a nézőtéren. Méltó társa a fele­ség szerepében Bulla Elma is. Az epizódszereplők közül Dayka Margit, Tóth Judit, Balázs Samu és Tompa Sán­dor neve emelhető ki. Fekete Gyula, Mamcserov Frigyes és Páger Antal sze­rencsés találkozása révén a filmművészetben hova tovább jogosan nevezendő „magyar hullám” új, kiemelkedő alko­tása született meg Csongrádi Béla Március: abszolút rekorder Újabb meleghullám várható Február elseje óta rendkí­vül meleg, márciusnak megfe­lelő időjárás uralkodik Euró­pa nagy részén, s főleg a Kárpát-medencében. A termé­szet ugyancsak körülbelül egy hónapot „ugrott” előre. A fel­jegyzett hőmérsékleti adatok táblázatai szerint a februárok eddigi melegrekordját az 1843-as évi tartotta a 6,9 fo­kos középértékkel. Most meg­dőlt ez a régi rekord: az idei február a 7,1 fokos átlagával elnyerte az abszolút rekorderi rangot. Dr. Berkes Zoltán, a Mete­orológiai Intézet távprognózis osztályának vezetője közölte, hogy az idei január hideg volt: mínusz 2,8 fokos átlag­gal, éppen ezért volt példát­lanul nagy az „ugrás”: 9,9 fo­kos. Érdekességként megemlí­tette, hogy az 1956-os február is pontosan 7,1 fok átlaggal szerepelt, csakhogy ellenkező előjellel. A tíz év előtti febru­ár mínusz 7,1 fokos átlaga meleg — plusz 1,5 fokos — január után következett. Az 1956. januárjában érkezett gó­lyáknak vissza kellett fordul- niok. Hogy milyen lesz a mostani március? Eddig jól szerepelt. Az első hét nap középhőmér­sékleti mérlege 5 fokos me­legtöbbletet mutatott. Tehát a következő három hét alatt — hacsak nagyon rosszra nem fordul hirtelen az idő — a hátú átlag a normálszint fe­lett marad. Meglepetés jöhet még, mint például 1958-ban: amikor március 20-28 között 80 órányi havazást jegyeztek fel a megfigyelő állomások. Viszont az is igaz, hogy a leg­utóbbi nyolc év alatt csupán egyszer — 1961-ben — volt enyhe március. Most tehát: jöhet az egyenlítés! A kilátások egyelőre kedve­zőek. Előreláthatólag még két- három napig az anticiklon- rendszer biztosítja számunkra a derült, szép időt, majd újabb meleghullámot várha­tunk délnyugati széllel, s csak jövő hét elején jön nagyobb arányú rosszabbodás az időjá­rásban. Az igazi telet azon­ban — remélhetőleg — elpa- rentálta már a február, leg­feljebb átmeneti zimankós napok idézik majd meg a ko­rán jött, korán távozott 1965- 66-os telet. Kirívó esetnél gyakran hal­lani azt az általánosító felkiál­tást, hogy — Ezek a mai fia­talok! — Ha az eset súlyo­sabb a felkiáltás rendszerint a „bezzeggel” folytatódik. Szombaton este a Karancs Szálló összes termeiben meg­rendezett diákbálon több, mint hatszáz mai fiatal szó­rakozott, táncolt — tegyük hozzá — nagyon kulturáltan. A felkiáltás ezúttal jogos, de az előjelét meg kell változ­tatni. örömmel tesszük. Nyitótánc Nagy közönségsikere volt. Hat rózsaszín kisestélyibe öl­tözött lány és természetesen hat sötétruhás fiú járta. Egész kis együttes. A keringőt Ko­vács Andorné táncpedagógus tanította be a fiataloknak. A modern táncegyüttesről eze­ket mondta: — Három párral kezdtük és a Fórum Presszóban lé­pett fel először a kis együt­tes a nemzetközi táncverse­nyek D iskola anyagából vett számokkal. Argentin tangó, csacsacsa, és angol keringő szerepelt akkor a repertoá­runkban. Az első fellépés után az együttes rövid idő alatt hat párra gyarapodott Hetenként egy-két alkalommal tartunk próbát az acéláru­gyári kultúrotthonban. Az egyik legszebb, de legnehezebb szám a rumba boleró előadása már jól megy a fiataloknak. Sajnos a zenei kísérettel mindmáig bajban vagyunk. Egy jó jazz-zongorista kel­lene ... Első és második bálosok A diákbálon a környező nagyobb községek és a salgó­tarjáni középfokú tanintéze­tek fiataljai vettek részt. A rendező a városi KlSZ-bizott- ság volt, de sokat segítet­tek, tanáccsal, szervezéssel az iskolák pedagógusai és tanu­lói is. A Furák Teréz leánykollégium három lakója Verbói Ilona, Szigeti Mária és Galanist Györgyi is elé­gedettek a szépen sikerült bállal. Közülük Verbói Ilona a Sztahanov úti gimnázium első osztályos tanulója el­ső bálos. Arca kipirult a táncban, és egy kicsit elfogó- dottan mondja: — Nagyon örülök, hogy itt lehetek.. Barátnői a Táncsics Mi­hály Közgazdasági Technikum tanulói már a második ilyen nagyszabású diákbálban vesz­nek részt. A múlt évben a kollégium patronálta, és ahogy mondják jövőre újra ők szeretnék megrendezni a fiatalok „garden parti”-iát. A szerencse színvak is Valamit a bál nagy esemé­nyéről a tomboláról. Két fo­rint ellenében különböző szí­nű és nyomású cédulákat kap­tak az ifjú szerencsevadászok. Pontosan éjfélkor elkezdődött a húzás. A nyereményeket: hidegtálakat, tortákat, és más édességeket a Karancs mél­tán híres konyhája készítet­te. Az első nyerőszám a kék­recés 60-as volt. Túrósrétest nyert a gazdája. A második nyerőszám 38-as kék recés, és kékrecés a harmadik, negye­dik is. A második díjat a csokitortát a 36-os — termé­szetesen recés kék — szám nyerte. A főnyeremény a 120 forintos hatalmas hidegtál (alig bírták el ketten) a 75- ös, ezúttal rózsaszín reccs szám boldog tulajdonosának jutott. A recés kék azonban szerencsésebbnek bizonyult. Mit mond az igazgató? Kőszeg) Jenő a Stromfeld Aurél Általános Gépip. Tech­nikum igazgatóját csak né­hány percre zavartuk: — Mi a véleménye a diák­bálról? — Kulturált körülmények között, egyszerűen el lehet látni a felügyeletet. A fia­talokat a környezet is arra készteti, hogy kulturáltan, szépen' szórakozzanak. Észre­vétlenül nevelődnek. Ilyen kö­rülmények között az illő vi­selkedésből egymástól is so­kat tanulnak... És az üzletvezető? Hajnalban, zárás előtt né­hány perccel. Kun Barna üz­letvezető távirati stílusban tudósít, a záróra sok munká­val jár: — Üzleti szemmel — köze­pes hétköznapi bevétel. Ennek ellenére elégedettek vagyunk. A fiatalok példásan viselked­tek. Máskor is szívesen ren­delkezésükre állunk. (pataki) Megkezdődött a balassagyarmati járás úttörőinek seregszemléje A hagyományokhoz híven márciusban a balassagyarma­ti járásban is megrendezik a KISZ és úttörők járási tava­szi seregszemléjét. Az első bemutatót vasárnap Nógrád- marcalon tartották, ahol a helyiek mellett részt vettek a vetélkedőn, Nógrádgárdony, Csitár, Hugyag. örhakwn, Pat- varc úttörői Is. Elkészült a tavaszi sereg­szemle további programja is, Március 13-án Cserháthalá- pon hat község, március 20-án Ipolyvecén hét, a hónap utol­só vasárnapján pedig Galga- gután ugyancsak hét község úttörői adnak egymásnak randevút. A járás kiszesei is készül­nek a körzeti bemutatókra. A versenyek színhelye Hugyag, Mohora és Patak lesz, ahol összesen huszonegy község fiataljai találkoznak egymás­sal a színpadon. Ötven esztendő A baglyasi öreg bányász kolóniában piros­ba öltözött a hétköznap. Dísztáviratokkal fordul a postás. Testvérek, jószomszédok a tűzhely mellett sürögtek. Ünnepi illat ter­jengett a konyhában. A nagyszobában félkör­ben fehérasztal, közepéről öt bordó szekfű nevetett a vázából, egy-egy évtized emlékét idézve. Szigetvári Károly és hitvese házasságuk ötvenedik évfordulójához érkeztek. Hosszú volt az út. öt gyerek növekedett felnőtté, a hatodikat a háború nyelte el. Unokákkal népesedett a család, akik szerete- tükkel halmozzák el az öreg szülőket. Az alkonyt megért ünnepeltek a szépszoba csendjében várják a vendégeket. A tisztes­ségben galambfehérré őszült asszony és éle­te párja, aki hűséggel őrizte családja békéjét. Az élet vihara sokszor megtépázta őket Két világháború poklában jártak. Szenvedték a fehérterrort. Átélték a franciaországi szám­űzetést, vitték a dolgozó emberek szabadsá­gának zászlaját az üldöztetésben. A kapocs, amely egy életre összekötötte őket a legna­gyobb megpróbáltatások közben sem lazult meg. Az emlékek megelevenednek. Amikor ki­léptek az első világháború üszkös romjai­ból és magára talált a szétszórt munkássereg, harcba indult a bányák népe, már öt apró­ság bújt a szoba mélyén. Értük, a család' fészek melegéért, a nehéz levegőjű kolóniák lakóiért, a dübörgő sereg első soraiban lép­ked az apa. Erejét növeli a gyerekek kérő hangja, asszonyának álmatlansága. Válaszul a száműzetést kapta. Franciaországba tá- molygott, visszahagyva a családját. A magá­nyosság minden keserűségnél keserűbb. > Az új élet reményében, ha egyszál ruhában is, de hívja a családot. De akinek a bölcsője itt ringott, mostoha annak az idegen föld. Ügy tért vissza, ahogy elment. Nincstelenül. Mégis melegebb volt a táj, megértőbbek az emberek, hazai a bánya. Az ünnepet váró szépszobába hivatlanul beszökött a nap. Felragyogtak a bordó szek- fűk. Melengette az ember eres kezét. Ezüst­ként csillogtatta az asszony galamb-fehér haját. A szék reccsenése kettétörte a csendet. Az egyik unoka elűzte a bűs emlékeket. A két öreg arca felragyogott, mint akkor, amikor először indultak köszönteni az új világot. Maradtak, ahol éltek, az elvénhedt bányász­kolóniában, de megújhódva. Reménytelen. A bányászélet utolsó évei következtek, majd beköszöntött a megérdemelt pihenés. De azt, kit keménnyé gyúrt az élet, nem lehet tét­lenségre ítélni. Szigetvári Károly még ma is szolgálja a népet, tettekre serkenti, ébren tartja hitüket, figyelmeztetőként visszaidézi a munkásmúltat. Benépesedett a szoba. Az asztaloknál a felnőtté vált gyerekek, unokák, jóbarátok harcostársak. Cseng a pohár és emlékeznek a hűség ötven esztendejére. Bobál Gyula OROSZ MIHÁLY: A PLATERÓ MŰVELET (18.) Valter kéjes nyújtózás­sal ébredt. Megropogtatta csontjait, körülnézett. Meg­lepődve tapasztalta, hogy a lány nincs mellette. — Talán kiment a kony­hába — gondolta, és előbb trillázva füttyentett, majd ki­abált. — Saci! — elhatározta, hogy ő már csak így fogja hívni ezt a kis tündért. — Ha nem jövök el hazulról olyan vi­harosan, soha nem kerülök össze vele! — gondolta. A szobát napfény árasz­totta el. A lány nem jött- Valter felkelt, öltözni kez­dett. A telefon mellett egy levélpapír nagyságú fénykép hevert. Furcsa fénykép: egy levél másolata­Valter felvette a lapot ős beleolvasott. A harmadik sor­nál lerogyott a fotelba. A lapon ez állt: „Én Valter Vince, született 1943. — anyám neve: Keresz­tes Erzsébet, minden kény­szerítő körülmény nélkül, sa­ját elhatározásomból, a kom­munisták elleni gyűlölettől indíttatva, kötelezettséget vál­lalok egy meg nem nevezett nyugati hírügynökségnek, hogy az általam 1963. janu­ár 31-én előlegként átvett kettőezer forint ellenében az esetenként kapott utasítások értelmében, katonai vonatko­zású adatokat szolgáltatok megbízóim részére, különös tekintettel az N-i speciális alakulatra vonatkozólag, ahol szolgálatot teljesítek. Tudo­másul veszem, hogy a fedőne­vem a szolgálat során RN—2. Tudom, hogy a feladatból származó titkaim megszegé­séért az életemmel fizetek. Ezt a nyilatkozatot magam fogalmaztam-” És alatta a sajátkezű alá­írása: „Valter Vince honvéd N, postafiók ...” Ekkor vette észre, hogy még másik két kép is hever a telefonasztalkán- Mohón kapta fel a képeket. Az egyik 5t ábrázolta, alsónadrágban, mellette a csaknem teljesen meztelenre vetkőzött, háttal álló lány. A fények töréséből észrevette, hogy valamit ír­tak a hátlapjára. Megfordí­totta. Káprázó szemmel ol­vasta a kurta szöveget: „Kedves kis menyasszo­ny mnak, Krajcsi Katikának, a Wesselényi utca ... sz-ba.” „Vincéd” A másik kép már befagyott gondolatait is megmozgatta: .. • igen, persze... az este.. • amikor azt mondta: „— Légyszíves, tedd ezt a szekrényfiókba.” Itt még ruhában voltak, — Sári arca nem látszott — ő egyenruhában, és pénzt vett át. Olyan éles volt a kép, hogy a bankóról még a szá­zas számjegyet is le lehetett olvasni. Hátlapján szöveg: „N-i alakulat parancsnoká­nak. Valter átveszi a kémszol­gálataiért járó összeget-” Rettenetes érzés rontott rá. Űzött vadként tekintett körül a néhány pillanattal koráb­ban még olyan barátságos­nak érzett szobában. A tele­fonhoz kapott, ám hiába tár­csázta a 123—456-ot, a köz­ponti rendőrfelügyeletet, — ez a szám jutott hirtelen eszé­be — a hallgatóból egyszer csak a mama hangja szólalt meg: „— Igen ... N-ben szolgál ■.. speciális alakulat... va­lakit megöltek- Lábas, persze, hogy Lábas volt a gyilkos .. A telefonra meredt. „Mag­netofon ...” — jutott eszébe. — Űristen .. • — az ajka meg- vonaglott­Visszaroskadt a fotelba, ar­cát a tenyerébe temette ... Arcok villantak fel előtte, a mama, majd Kati megdöb­bent, nagy szemei, és egyre csak Pikó százados, meg az alakulat elhárító tisztje. Az­tán egy kis szandál jelent meg előtte, egypántos, indiai aranymintás. A szandálban hófehér lábacska, ezüstösen csillogó körmöcskékkel. Saci állt előtte. Mosolygott. Nézte a nőt, és rekedtes hangon kérdezte: — Miért tetted? Mit akar­tok? •.. A lány valamit a pongyo­lája zsebébe dugott- Modoro­sán felkacagott és megsimo­gatta a fiú arcát. — Látod, nem vagy te olyan buta. — Ugye nem csi­nálsz butaságot? Valter lehajtotta a fejét. — Nem! — suttogta. — Tudom, hogy nem köny- nyű. Ne félj, vigyázok rád. Igazán szeretlek. Nekem nem kellett volna veled ... tudod? — a nő Valterhez hajolt, pu­hán megcsókolta a nyakát- Ha nem lenne veszélytelen én sem csinálnám •.. Egy doboz Kossuth cigaret­tát adott a fiú kezébe. — Ne bontsd fel. Ha le- szállsz a vonatról, indulj el a felül iáró felé. Dugd be a felédeső korláttól számított kilencedii-. talpfa alá. Miután észrevette. hogy Valter megremeg, nvugtatóar duruzsolta: — Ne félj, nem robban! Csak egy levél. Effvébként valóban cigaretta. Ügy csi­nálsz, mintha a cipődet Iga­zítanád, közben bedugod a talpfa alá. Aztán elsétálsz a felüljáróhoz, és a korlát osz­lopára piros krétával rajzolsz egy kis rombuszt. Körülszőrö­zöd — az utolsó szónál ha­miskásan fölnevetett­Valter szótlanul fejezte be öltözködését. Közben a lány ismét elmondott mindent és egy piros krétát nyomott a markába. Amikor Valter tá­vozni készült, Saci darabok­ra tépte a fényképeket, és a cserépkályha parazsára dobta­„Kis naív!” — gondolta Valter. Saci a szekrényfiókból pénzt vett elő, három darab száz- forintost, és Valternek nyúj­totta. — Elfelejtkezhetnél magad­ról — mondta. — A többit majd később kapod meg. Hangja hideg volt és üz­letszerű. Valter bizonytalanul nyúlt a pénz után, de amikor a markában érezte, határoz- >tt mozdulattal zsebrevágta. Amikor a pályaudvaron be­ült a vonatba, valaki tele­fonált valahová: — Alezredes elvtárs jelen­tem. Valter háromnegyed ki­lenckor jött le a nőtől és most felszállt a vonatra. — Utazzon vele! — hang­zott az utasítás- — N-ből je­lentkezzék. Kérdés? — Nincs! — felelte a hang. — Köszönöm- Vége! (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents