Nógrád, 1966. március (22. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-06 / 55. szám
4 NÖGR * T> t?W8. március 6., vasárnap. KÖSZÖNTJÜR ŐKET Ismerek egy férfit, korán meghalt a felesége. Négy gyerek maradt félárva. S a férfi lépett az asszony helyébe is. Mosott, vasalt, óvodába, napközibe vitte a gyereket. Amikor megláttuk az utcán, abbamaradt köztünk a kedélyes beszélgetés, s megjegyeztük: ö az. Szinte fogható volt bennünk a tisztelet iránta, kicsit mártírnak, de inkább nagyszerű embernek tartottuk. Ezen a napon a nőkre emlékezünk, vásárolunk egy tábla csokit, a tavasz üzeneteként egy csokor hóvirágot. Kicsit sarkosan, férfias esetlenséggel el-el- akadozó szavakkal nyújtjuk át. Életünk elválaszthatatlan egymástól, de ezen a napon van bennünk egy kis ünnepélyesség. Ezért jutott eszembe a fenti eset is- A nehezebb idő mutatja meg mindig a másik emberségét, egyéniségét. A hétköznapok rohanásában a vajúdó élet áramában néha egy kicsit megfeledkezünk arról, amivel tartozunk nekik. Munkatársunknak, hűséges élettársunknak, gyermekeink anyjának. Ok sokra képesek, a háború után évekig vártak * férjekre, amikor a gőzölgő ruhát csavarják, homlokukról visszacseppen a viz a szappanos habra, néha éjszakákba nyúlik a második műszakjuk. Rendezgetik a ruhácskákat, kigondolják a holnapi ebédet, belecsúsztatnak a kabátba egy kis zsebpénzt. És hogy mi mindenre terjed ki a figyelmük, elmondani ie nehéz lenne. őket ünnepeljük ma az élettársakat, nagymamákat, viháncoló bakfisokat, s ha kicsiny is a csokor, apróság az az ajándék, amit átnyújunk nekik, tiszteletünk mély, soha lei nem apad. Asszonyaink, lányaink sikerrel állnak helyi a termelésben. Mind több szakmát hódítanak meg és dicséretesek eredményeik. A Nógrád megyei Textilipari Vállalatnál például az ellenőrzésnél is jelentős a szerepük. Képünkön: Simon Margit a MEO dolgozója az igényes kivitelű gyermekruhák minőségét ellenőrzi TÓTH ENDRE ASSZONYOK Honnan veszitek az erőt, törékeny, gyönge nők, fáradhatatlan asszonyok? Honnan veszitek az erőt s honnan a türelmet, hogy nem csöggeszt el se rossz férj, se gyermek s a vége-nincsen sok dolog? Honnan veszitek az erőt, ti szorgos, fürge nők? Rohantok hajnalban, korán, vár a munka száz csarnoka: a főid, a gyár, az iroda, a műhely, vagy az iskola, hol áldott kezetek nyomán átalakul a nyersanyag s a sziklából is víz fakad. Honnan veszitek az erőt, asszonyok, gyönge nők? Mennyit dolgoztok, hogy az otthon tisztán és derűsen ragyogjon s benne a férj, a család jól érezhesse magát. Asszonyok, gyönge nők, mikor észre sem veszitek, — otthon, az utcán, a munkában, vagy mikor megálltok sóváran egy pazar kirakat előtt, — hányszor elnézlek titeket és olyankor gondolatban minden férfi nevében meghajlok előttetek. Húsz perc Chmell Jolán pedagógusról kellene írnom. Salgótarjánban, a Sztahanov úti közös igazgatású iskolában tanít, általános iskolai tanárnő. Két év óta a gimnáziumban is ad órát, a szakmai előképzés című tantárgy elméleti és gyakorlati oktatását is ellátja. „Az oktatásügy kiváló dolgozója” kitüntető címet 1963-ban nyerte el. A Nógrád megyei Nőtanács aktívája. — Maradjunk ennél a hivatalos „titulusnál?” — kérdezem tőle. — Ugyanis önnel, mint pedagógussal, mint a nőtanács aktívájával és mint nővel szeretnék beszélgetni, amíg le nem telik a nagy szünet ideje, a húsz perc. — Kérem, semmi akadálya. Viszont az utóbbit hagyhatjuk. Ugyanis a magánélet „kiesik”, mint mondani szokták. — Ezt hogy értsük? — Ahogy mondtam. Persze én a magánélet klasszikus értelmezésével sem értek egészen egyet. Nevezetesen azzal a szemlélettel, amely csak az otthon falai között, vagy a szűk családi és baráti körben eltöltött órákat, az otthoni örömöket és gondokat tartja az ember magánéletének. Szerintem az ember munkahelyén, illetve társadalmi tevékenysége közben sem veszti el magán-jellegét. Ha képességei szerint igyekszik dolgozni, a munkája jellemzi az egyént, ha úgy tetszik, az egyedet. Én nem szeretem leszűkíteni a fogalmakat. — Rendben van. Ezek szerint elégedett? — Azt nem mondtam. Ezt a luxust nem engedem meg magamnak. Még ha lennének is babérjaim, akkor sem ülnék rajtuk. i— Nem túlzott ez a szerénység? Ügy tudom, a többi között „Az oktatásügy kiváló dolgozója” kitüntetés viselője. Ez feltétlenül eredményeket tételez fel ezen a pályán. — Eredmény és babér nem ugyanaz. Az ember érhet el eredményeket „ezen a pályán”, hogy én is ezzel a kifejezéssel éljek. Ezek viszont újabb erőfeszítésekre serkentenek. — Gondolom, a babérok is betölthetik ezt a funkciót? — Kétségtelen. De maradjunk csak inkább az eredményeknél. Ez szerényebben hangzik, s talán jobban is illik a pedagógus pályához. Ezen a pályán inkább eredményekért küzdünk, nem babérokért. Azt meghagyjuk a művészeknek, meg a tudósoknak. — Ez nem jelenti a kis dolgok lebecsülését? — Távolról sem. 1939-től vagyok pedagógus. Borsodban, egy bányatelepen, a Kurityán- telepen kezdtem. Innen kerültem 1946-ban Salgótarjánba, ebbe az iskolába. Egyébként salgótarjáni vagyok, ha érdekli. A Nőtanácsban szintén 1946 óta tevékenykedem. Az MNDSZ-ben kezdtem. Tavaly a tanítványaimmal összegyűjtöttük a nőtanács részéi e Nógrád megye palóc népi hímzéséit. Egy albumot állítottunk össze belőle. A néprajzi gyűjtést idén is folytatjuk. Ezek is „kis dolgok”, amint látja» Én azt tartam, hogy mindent, a legkisebb dolgot is, a legnagyobbnak kijáró tisztelettel kell elvégezni, mert csak akkor van értelme. Képletesen szólva, a nagy ház is kis téglákból épül. Én a téglákat rakom és nem bánt, hogy elsősorban mindig csak az egész ház látszik, nem a rész tégla. Engem megnyugtat, hogy az egészhez én is hozzájárultam. Ügy tudom, most szabásvarrás óra van lent a műhelyben. — Igen. írja meg. hogy a II. B. gimnáziumi osztály lányai között igen ügyes diákjaim is akadnak, meg hogy a Nógrád megyei Textilipari Vállalat eddigi segítségét ezúton is köszönöm. A háztartási ismeretekről és gyakorlatokról talán még annyit, hogy a megyében az ezzel foglalkozó pedagógusok továbbképzését második éve én vezetem és hogy nagyon örülök a kollégáim eredményeinek ... Bocsánat. Búcsúznom kell. így hát kénytelen vagyok én is a lehető „legsablonosabban” befejezni ezt a beszélgetést. így: a „nagy szünet’” veget ért. Csengetnek! (te) ÍJ szakma új képviselői Egymás között úgy szólítják: Terácska. Ez is kifejezi egy kicsit az iránta való tiszteletet, a ragaszkodást. Valóban szeretik Molnár Sándornét az üzemben. Arcáról sosem hiányzik a derű, mindig van valakihez egy jó szava, tréfás megjegyzése. Pedig Terácska, illetve Molnár Sándorné (egyébként négy gyermek anyja) amikor átlépte a Budapesti írószer Ktsz salgótarjáni üzemének kapuját, kissé megilletődött. S amikor a géphez vezették, az il- letődésből egy kis félelem lett De aztán megmagyarázták, mi mire szolgál, s most már ha álomból keltenék is tudná kezelni. Új szakma, új kereseti forrás asszonyoknak és lányoknak Salgótarjánban a Nemcsak szakácsnő volt Abban az évben született, amikor Ady Endre. Mint mondja: Mária Magdolna napján, ősei jobbágyok, apja is parasztember. A Milléneum évében — 1896-ban — ment férjhez, egy nincsetelen zsellérlegényhez. Szüleitől a munka szeretetén és egy pirosdíszes menyasszonyi ládán kívül alig kapott mást. Az öreg bútordarab hű kísérője — ma is ott áll az ágyához közel. / A málladozó almáriumon fekete kötésű imakönyv. Benne féltett emlék. A balassagyarmati Mikszáth mellszobdr fényképe. Többen megírták már, hogy ő 1905—7 körül a nagy palóc szakácsnője, férje pedig a kocsisa volt. Az ide irányított reflektorfény sugárkévéje kissé homályban hagyta a három gyermekes családanyát, aki egy életen át otthonáért, övéi boldogulásáért hol markot szedett a búzamezőn, hol ültetett, kapált, vezette a szerény háztartást. Ma már csak ül az ágya szélén, néha veszi a botot és sétál egy kicsit az udvaron. Már alig-alig lát Ha unokája, vagy négy dédunokája közül valamelyik eljön a szoba- konyhás házba, ahol lányával és annak férjével él, csak a hangjukról ismeri fel őket. Megtapogatja kezüket, arcukat és sírva fakad. — Látni szeretném őket, mindenkit, akit szeretek ..,! Szemidegeit nem a sok könyv tette tönkre. A sok nélkülözés. Látta, hogyan ír Mikszáth, de soha nem olvasott tőle. mert a nap csak 24 órából állt. Volt egy egy korszak, amikor lapozgatta a Szabad Szót. Az első világégés idején .katonákról, a háborúról”. A férje a frontot járta és több mint négy évig hadifogoly volt — Egyedül tartottam el nyolc évig a családot; felesbe, harmadosba dolgoztam a grófi uradalomban. Sokszor éjjel is. Hű élettársa, Mikszáth egykori kocsisa már húsz éve halott. És ha Mikszáth nem is neki állít emléket „Az én öreg Miska kocsisom” című novellájában, de 5 is ilyen hétköznapi „nagyember” lehetett. A mohorai egykori Mauks kúria kertjében álló öreg gesztenyefa még ..látta” a fiatal Petráss Margitkát. a későbbi Csadó nénit Már csak ők ketten élnek a régiek közül. Élnek és emlékeznek ... (rozgonyi) Talán nem túlzás, ha azt mondjuk róluk: az ország legnépszerűbb emberei közé tartoznak, pedig néhány éve még kevesen ismerték őket. Takács Mari kedves mosolya, Tamási Eszter vidámsága, Lénárt Judit szépen csengő orgánuma hamar közelkerült a nézők szívéhez. Szinte már családtagnak tekintjük a tv bemondóit, hisz majd minden nap megjelennek az otthonu nkban, szinte részt vesznek mindennapi életünkben A Nemzetközi Nőnap alkalmából ők is szeretettel köszöntik kedves nőolvasóinkat (MTI foto, Keleti Éva felvétele) „tollas” szakma. Mert így nevezik egymás között Mol- nárné most már nevet a két évvel ezelőtti szorongásán. Azóta Kiváló Dolgozó lett — Ülj ide mellém. — Az új jövevény úgy is tett, s aztán szép lassan, kezéhez idomultak a kapcsológombok. S amikor az anyag is engedett az akaratának, megjött az önbizalom. Ilyen és hasonló történetet úgyszólván mindenki el tudna mondani magáról a töltőtoll ktsz-ben. Jöttek asszonyok háztartásból, fiatalabbak az iskolapad mellől, s vannak itt olyanok is, akik érettségi után választották ezt az érdekes szakmát Molnár Sándorné már nehezen tudna megválni az üzemtől. Megszerette a szakmát és ezentúl is sok szál köti már munkahelyéhez. Ott van az üzemi színjátszók között, s a fizetéséből is sok mindenre telik. Mióta itt van, az ő 1900-2200 forintos fizetésével 4000 forintra emelkedett a család jövedelme. Vásároltak tv-t, gáztűzhelyet mosógépet, s ruhát, s any- nyi mást, hogy nehéz lenne felsorolni. Járom a népes munkatermeket, ügyes női kezek megannyi mozdulatából áll össze a sokféle töltőtoll, golyóstoll. Ki gondolná, hogy itt az Öblösüveggyár szomszédságában meghúzódó egykori raktár termékei eljutnak Franciaországba, Romániába, Egyiptomba. Sokfelé ismerik már a Satur- nus, Trió, Piccolo, Satelite, Rotor-Szilenta golyóstoliakat, a Rex, a Boy, a Lord a Super töltőtollakat Tarjáni Istvánnénak is egészen új volt ez a világ. — Szorongva jöttem először az üzembe — mondja. Ma már 30 művelethez is ért. A karancskeszi parasztasszony kezéhez úgy alkalmazkodnak a gépek, ahogy akarják. Férje nyugdíjas, de két lány volt otthon és a Marika nagyon szeretett volna tanúink A nyugdíjból nem futotta volna. Most már negyedéves a Pedagógiai Főiskolán. Később a mamát a kisebbik lány is követte az üzembe. Ott ül az egyik asztalsornál. Giziké nagyon komoly, ritkán néz fel. Kissé monoton amit csinál, ragasztáshoz készíti elő a töltőtollakat, de nem panaszkodik, különben is anyura nem hozhat szégyent. A mama csoportvezető és egy kicsit szigorú is, őhozzá talán még jobban mint másokhoz. Hanem a csoportvezetőség az egy kicsit kibillentette a nyugalmából. Az üzem vezetői felfigyeltek az iparkodó, szorgalmas asszonyra és őt szemelték ki csoportvezetőnek. Egyik nap jön be az üzembe és keresi a névkártyát Nem találja. Aztán fölfedezi a nevét mellette az új foglalkozás megjelölésével; csoportvezető. Sírni kezdett Az üzem vezetői alig tudták megvigasztalni. Félt a megbízatástól, de ma már messze túl van a félelmen. Ha kell odaül az asz- szonyok mellé és megmutatja: mit, hogyan kelL Beszélgetnék még vele, mert közben azt is megtudom, hogy Karancskesziben tanácstag, de lopva a csiszológépre tekintget és gyű- rögeti kezében a nagy viaszos vászonkötényt Nem tartóztatom. Kétszáznyolcvanhét nő dolgozik az üzemben és mindössze 17 férfi. A férfiak a gépeket javítják, szerelnek, a lányok, asszonyok készítik a tollakat Tizenki- lencféle gyártmány kerül ki innen. A régi salgótarjáni gyárak mellett kiharcolta létjogát a ktsz. A tegnap még háztartás gondjaival bíbelődő asszonyok új szakmát tanultak. Akikkel csak beszéltem, szavaikból éreztem egy kis büszkeséget is. Többnek, másnak érzik magukat. mint annak előtte. G. a.
