Nógrád, 1966. március (22. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-31 / 76. szám

19(56. március 31. csütörtök NOCH ÄD Á harmadik forduló Hazai sikerek — Három dönfeMen harmadik fordulóban — A Zagyvapálfal*i Bányász éri * 'ásztó az élen — Kihagyott tizenegyesek — Kiállítások A megyei I. osztályú lab­darúgó bajnokság harmadik fordulójában nem született meglepetés, a szokásos papír- torma eredmények alakultak ki. öt csapat otthonában szerezte meg a győzelmet. Ezek közül a legnagyobb gólaránnyal az St. Üveggyár nyert a meglehetősen rosszul rajtoló karancsaljaiakkal szemben. Igen értékes 2:0-as győzelmet aratott a Zp. Bá­nyász és a St. ZIM együtte­se is; az előbbi a Szécsény ellen, az utóbbi pedig Salgó ellenében. Pásztó együttese és Baglyasalja is értékes pontokat szerzett 3:l-es győ­zelmével a Bgy. MÁV és So­moskőújfalu ellenében. A to­vábbi három találkozó 1:1 arányú döntetlenre végző­dött. Ezek között is a Szoros­patakon szereplő Romhány együttese érdemel említést, hiszen már másodszor szer­zett pontot idegenben az újoncnak mondható gárda. Az eredmények ilyen alaku­lásával lényegesebb változás nem történt a bajnoki táb­lázaton, továbbra is a Zp. Bányász és Pásztó foglalja el ez első két helyet. ZP. BÄNYÄSZ—SZÉCSÉNY 2:0 (2:0) Zagyvapálfalva, 300 néző, v. Simkó. Zp. Bányász: Sán­dor — Juhász, Kisházi, Kiss I — Kiss II., György — Nagy Szeberényi, Kükkel, Deák, Spalek. Edző: Tóth István. Szécsény: Treso — Boros, Oravecz, Pék — Skoda II., Király — Takács, Bagyinsz- ki, Ferencsik, Skoda I., Va­nya. Már az első percben a szécsényiek kapujában tán­colt a labda. A védekezésre berendezkedett szécsényi vé­dők felett elszálló labdára Deák rajtolt rá és a kifutó Treso mellett megszerezte a vezető gólt. A 17. percben egy szögletrúgás után György volt eredményes. A mérkőzés nagy részében a hazaiak irá­nyították a játékot, s a min­den részében jobb együttes rengeteg gólhelyzetet hagyott kihasználatlanul. Szünet után György még 11-est is hibá­zott. Jó: Kisházi, Nagy, Kük­kel, ill: Treso, Öravecz és Ferencsik. ST. ÜVEGGYÁR­KÁR ANCS ALJ A 5:0 (3:0) Salgótarján, 100 néző, v: Urbán. St. Üveggyár: Budai — Godó, Diószegi, Pünkösdi — Fehérvári, Klement — Pi- linyi, Szabó, Simon, Kollár, Somkúti. Edző: Kovács Já­nos. Karancsalja: Szőllős — Eomhányi, Lengyel, Kojnok — Jedlicska, Pál — Zsélyi, Eisler, Sávolyi, Bogár, Far­kas. Edző: Válóczi Béla. Kor­szerűbb és fegyelmezettebb játékával ebben az arányban is megérdemelten győzött az Üveggyár. A vendégek szór­ványos támadásaikkal nem jelentettek komolyabb ve­szélyt a hazaiak kapujára. Az 55. percben Diószegit, öt perccel később pedig Kojno- kol állította ki a játékveze­tő. Góllövők: Pilinyi (2), Go­dó. Szabó és Somkúti. Jó: Godó, Pünkösdi, Pilinyi és Kollár, ill: Szőllős és Sávo­lyi. PÁSZTÓ — BGY. MÄV 3:1 (1:1) Pásztó, 300 néző, v: Kört- vélyesi. Pásztó: Kelemen — Veres, Tari, Szádeczki — Lu- tíányi, Dancsi — Czikora, Klonka Szklenár, Szőllősi, Csorba. Edző: Balga Károly. Bgy. MÁV: Tományi — Be- ke, Rónási, Fábián — Loksa, Magos — Horváth, Fedor, Molnár, Siket, Szabó. Edző: Markói István. A hazai együt­tes a 3:1 arányú győzelem el­lenére sem nyújtotta azt a játékot, amelyet elvár tőle közönsége. A csatársor jobb­nál jobb helyzeteket hagyott kihasználatlanul. A vendé­gek szintúgy csalódást kel tettek. Góllövők: Szklenár, Csorba, Klonka, ill,: Fedor. Jó: Tari, Dénesi, ill. Rónási, Loksa és Fedor. BAGLYASALJA-'- SObJOSKÖÜJl ALU 3:1 (2:1) Baglyasalja, 200 n-m, v: Mészáros. Baglyas: G-eszti — Miskolczi, Patkó, Sz'^cs “ Angyal I„ Iványi — ozászi, Angyal IX., Bogár, Pyimesi, Győri. Edző: Laczkó Sándor. Somos: Dávid — Gőz, Csen­gődi, KollSr — Princ? T., Kovács —\ Bali.zs, Sz^irák, Princz F., A atal, Oláh i'dzőj Mester Sándor.: ■* ár első húsz percben 2:0 as vezetés­hez jutott a haz-si csapat. Ezután engedett áték ira­ma is. Helyzetei a i apján is megérdemelten g'. • .-. vt Bag­lyasalja a szétes játszó vendégekkel szemb \ 03. percben Prince - -bén pedig Szűcsi úlítcv a .■ já­tékvezető. C >üövők: ;yal II. Szászi, Gőz foggá. ül: Princz F. Jó: Sz(3SÉ|k-. al Szászi, ill: Csengődrfo P :z T. és Antal. ST. ZIM — SALGÓBANYA 2:0 (2:0) Salgótarján, 200 néző, v: Nagy I. St. ZIM: Telek — Szegedi, Flaskai, Vári — Pár­kányi, Lászlók — Orosz, Ban- dúr, Molnár, Komka, Nagy. Edző: Gáspár István. Salgó: Macsuda T. — Schmida L., Orosz, Szabó — Macsuda J., Schmida A. — Bódi, Loson­cé, Schmida E., Genge, Se­bők. Edző: Vadászi László. A széllel támogatott ZIM az első félidőben sok támadást vezetett A 20. percben Mol­nár a felső sarokba bom­bázott 1:0. A 35. percben pe­dig Bandúr volt eredményes. 2:0. Szünet után kissé eldur­vult a játék, mert a játék­vezető nem lépett fel kellő szigorral. Különösen a ven­dégek játszottak kíméletlenül. Jó: Telek, Vári, Molnár, Nagy, ill.: Schmida L., Losonczi és Genge. SZOROSPATAK - ROMHÄNY 1:1 (1:0) Szorospatak, 200 néző, v: Garamszegi. Szorospaiak: Ba­lázs — Siska. Nagy Gy., Nagy K. — Székely, Tunyogi , — Kovács, Tóth, Wieszt. Bettes, Eimer. Edző: Geilér Ferenc. Romhány: Tari — Meló, An­tal, Jakus — Nagy, Kovács — Sarankó S., Varga, Sa­rankó J., Dombi, Pelcéder. Edző: Juhász Lajos. Az I. fél­idő a hazaiak fölényében ját­szódott ie. Szünet után a ven­dégek támadtak többet, de csak a 90. percben sikerült ki­egyenlíteniük. Mindkét goi védelmi hibákból esett A jó- iramú mérkőzés igazságos eredménnyel végződött. Gól­lövők: Kovács, ill. Sarankó S. Jó: Nagy Gy., Wieszt, Bettes, ill.: Antal, Sarankó J. és Dombi. KARANCSKESZI — MÄTRANOVÄK 1:1 (1:1) Karancskeszi, 500 néző, v: Baráth Karancskeszi: Zsidai I. — Sikna, Bós-ti, Kazareczki — Zsidai III., Tarjáni — Zsi­dai II., Barta, Balkó, SzLré- mi, Baksa. Edző: Éliás Ist­ván. Mátranovák: Szoó — Mu­rányi, Zsugya, Kajtor. — Si­pos, Halász — Kecskés, Ba­logh, Kozma, Varga, Tóth, Edző: Szomszéd Ádám. Az el­ső 20 percben nagy lendület­tel, nagy fölényben játszott a hazai csapat. A 17. percben Baksa átemelte a labdát a kifutó Szoó felett. 1:0. Ezután visszaesett a játék irama és színvonala is. Mindkét együt­tes kapkodott, és sok hibát vétett az átadásoknál. Az egyenlítő gólt a 45. percben lőtték a novákiak, a Básti ke- zezése miatt megadott 11-es- ből. Jó: Sikna, Kazareczki és Tarjáni, ill.: Szoó, Zsugya, Varga. KARANCSLAPUJTÖ - ÉRSEKVADIÍERT 1:1 (1:1) Karancslapujtő, 400 néző, v: Kakukk. Karancslapujtő: Bar ta — Serfőző, Oravecz I., Ko­vács — Tóth 1., Juhász — Hor­váth, Tóth II. Tórák, Lavaj, Klimasz. Edző: Lantos Ede. Érsek vadkert: Fábri — Kris- tók, Hugyecz, Márton — Suth, Nagy — Valez L., Molnár, Vitéz, Kovács, Zsiga Edző: Viüomusz János. Már a har­madik percben megszületett a hazaiak gólja. Egy jó elfutás­nál a beadott labdát Lavaj fordulásból, kapásból vágta a hálóba. Továbbra is a hazaiak támadtak. Tórák a kapufát ta­lálta el fejesből. A 10. perc­ben Vitéz lőtt, labdája közel­ről arcon találta Oraveczet. s a középhátvéd szemsérülést szenvedett Végleg el is hagy­ta a játékteret. A védelem kulcs-emberétől megfosztott együttes 10 emberrel is dere­kasan helytállt. Az egyenlítő gól a 15. percben esett: ek­kor Vitéz lövése Kovács há­táról vágódott Barta hálójá­ba. A jó iramú, változatos mérkőzésen mindkét félnek eKadt még jónéhány gólhely­zete, de az eredmény már nem változott. Jó: Barta, Ora- vaez I., Tóth I., ill: Suth, Fábri és Zsiga. * i A bajnokság állása: 1. Zp. . Hányás 3 3 _ _ 4:0 6 2. Pászc-p 3 3 — — 11:2 6 3. K.kes&i 3 2 1 — 6:3 5 4. St. ZlM 3 1 2 — 3:1 4 5. St. Üvegkár 3 1 2 — 8:3 4 6. Baglyas 3 1 2 — 5:3 4 7. K.lapujtő 3 1 2 — 6:4 4 8. M.novák 3 1 1 1 7:3 3 9. Romhány 3 — 3 — 5:5 3 10. Szorosp. 3 1 1 1 4:5 3 11. Szécsény 3 — 2 1 3:5 2 12. É.vadkert \3 — 2 1 2:6 2 13. Salgó i — 1 2 2:6 1 14. Bgy. MÁV — 1 2 1:4 1 15. Somos — — 3 1:7 — 16. K.alja 3 — 3 1:12 — Az St. Építők kézilabdázói győztek Nagybátanyban játszották a megyei teremkézilabda baj­nokság döntőjét. A találkozón az St. Építőik és a Nagybá- tonyi ITSK együttesei mér­kőztek. A tarjáni együttes 33:19 arányban győzött és ezzel megszerezte az első he­lyet A mérkőzés bem hozta a várt színvonalat. Az első fél­időben kb. 10 percen keresz­tül a hazaiak vezettek. A tar­jáni együttes egyenlített, majd elhúzott. A második fél­időben már csak percei vol­tak az ITSK-nak. A védel­münk gyengélkedett Nagy hibaszázali.'kkal játszottak a csapatok. Az Építők a széle­ken vezetett támadásokat, já­tékosai gyorsak voltak, biz­tosan lőttek és ennek köszön­hető a győaelmük. Az ITSK együttesét „álló”-játék jel­lemezte, keveset mozogtak a játékosok, nem mertek ka­pura törni. Mire felébredtek, már késő volt G. H. Klepely veretlenül vezet Meg!' atés^k a megyei sakkbajnokságon Nyolcad. . fordulóhoz érke­zett Nógrá , megye 1966. évi férfi sakkt noksá ga. Az ed­digi n’érki izéselcre a nagy küzdelem és a meglepetés jel­lemző. örvendetes, hogy a fiatalok teljes erőbedobással játszanak ék. fordulóval a befejezés előtt a továbbju­tást jelentő három helyre még ] hatan pályázik. i Az eddig lejátszott hót for­duló után a következő a sor­rend. Klepely 6.5, Kaposi és Rozgonyi 4—4, Balázs és Szó- kács 3.5—3.5, Horváth 3 Né­meth és Tóth 2.5—2.5, Licht- ner 2. Szabó 1.5, Komikéi 6. I Klepely magabiztosan ját- 1 szik, veretlenül vezet, a ígyő- i zelmet már nem lehet elvenni tőle. Annál nagyobb harc folyik a második és harmadik helyért Ez a továbbjutást je­lenti a Gyöngyösi elődöntőre. Örvendetesen feljavult Ka­posi. Szép játszmákat produ­kál. Rozgonyi szereplése is dicséretes. A két mesterje­lölt Balázs és Szokács gyen­ge formában van, továbbju­tásuk kétséges. A hátralevő forduló még sok meglepetést tartogat • Április 4-e tiszteletére hét­főn villámversenyt rendez a városi sakkszövetség Salgó­tarjánban az SBTC klubban. A résztvevők csapat- és egyé­ni mérkőzéseket vívnak. Képünkön: Gyurkovics János, a Bodrogkercsztúri Sparta- kusz versenyzője egy perc alatt legyőzte a tarjáni Táborit. Egyik szép kiemelését láthatjuk Ifjúsági birkózók seregszemléje Jólsikerült Salgótarjánban az északterület legjobb ifjú­sági birkózóinak seregszem­léje. A közel hatvan fős me­zőnyben ott találtuk me­gyénk egyetlen birkózó szak­osztályának, az SKSE-nek versenyzőit is. öten indultak. Közülük ketten. Barna Pé­ter és Mamyasz Elemér első helyet szerzett súlycsoportjá­ban. Ha az elkövetkező aka­dályt az országos vidékbaj­nokságon is sikeresen veszik, akkor a magyar bajnokságon is találkozhatunk nevükkel. Az SKSE ifjúsági birkózóinak sikerében nagy része van Manyasz Elemér, az SKSE Stadler Gyula edzőnek, és birkózója kötöttfogásban a Előd József szakosztályvezető- nagyválíósúlyúak versenyé« nek. ben első helyen végzett 1000 Ft feletti árban a rádiókészülékek OTP hitelakció keretében is vásárolhatók l Könyvet minden házba! Kedvezményes könywásárlási lehetőség a „Nógrád” minden olvasójának! Csatlakozzon a Könyvet minden házba! akcióhoz: vágja ki és kitöltve küldje be a MEGRENDELŐ SZELVÉNYT. ígérjük, jó szó­rakozásban, hasznos időtöltésben lesz része. Kincses könyvek Kiégendő olvasni a felsorolt könyvek címét, hogy minden ol­vasónk egyetértsen velünk: ezek nem hiányozhatnak egyetlen házból sem! Magyar írók művei Arany János: Toldi (a teljes trilógia) Fekete Gyula: Az orvos halála Fekete István: BOGÁNCS (két kötetben) Gárdonyi Géza: SZUNYOGHY MIATYÁNKJA Jókai Mór: A HÁROM KIRÁLYOK CSILLAGA Jókai Mór: A KOSZfVO EMBER FIAI (két kötetben) KATONA JÓZSEF: BANK BÁN — Madách Imre: AZ EMBER TRAGÉDIÁJA — Vörösmarty Mihály: CSONGOR ÉS TÜNDE (a három mű egy kötetben) Kolozsvári Grandpierre Emil: A CSILLAGSZEMÜ (két kötetben) Mikszáth Kálmán: AKLI MIKLÓS Mikszáth Kálmán: FEKETE VAROS (két kötetben) Móricz. Zslgmond: LÉGY JO MINDHALÁLIG Móricz Zslgmond: KEREK FERKÖ Szántó György: ARANYÁGACSKA (két kötetben) SZIVÁRVÁNY (kortárs-lrók elbeszélés kötete) Tamási Áron: SZIROM ES BOLY Urbán Ernő: SZÍNE ÉS VISSZÁJA Külföldi írók művei Dimov: Dohány (két kötetben) Maupassant: ERŐS MINT A HÁLÁL Polejev: EGY IGAZ EMBER TÖRTÉNETE A megrendelőlapot levelezőlapra ragasztva kérjük beküldeni! ........................................................ Itt levágandó! ....................................................... K ÖNYVSZOLGÁLAT Budapest 5., Postafiók 335. MEGRENDELŐ SZELVÉNY Megrendelem a felajánlott KINCSES KÖNYVEKET 156 forintért utánvétes szállítással: •161 forintért portős szállítással: Kötelezem magam, hogy átvételkor 33 forintot, a fennmaradó összeget négy havi (32 forintos) részletben befizetem. Név: ............................................................................................................ Pontos cím: ........................................................................... járás: S zem. ig. szám: .............................................. • A nem megfelelőt kérjük törölni!

Next

/
Thumbnails
Contents