Nógrád, 1966. március (22. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-20 / 67. szám

196(1. március 20., vasárnap

NÖGRÄD

Nemcsak a gyémánt csiszolódik... »

Már félórája szemlélődtem, beszélgettem a brigád munkájáról, amikor rájöttem otthon maradt a cigarettám.

— Nem tesz semmit. Milyent parancsol? Van ott egy üveges polc. Tessék odafárad- ni és elvenni, az árát a tányérba tenni. — Látja, hogy nem értem, ezért bővebb magyarázattal szolgál a brigád- vezető.

— Becsületszekrény. Szocialista üzemrészben vagyunk. Itt ez a szokás.

Valóban ott a cigaretta, cukorka s egyéb apróbb dolgok, amelyekre munkaközben szükség lehet. Kiszolgálom magam ellenőr nélkül és folytatjuk tovább a beszélgetést.

A Salgótarjáni Acélárugyár Gagarin szocialista brigádját látogattam meg. Miről nevezetesek ők? Elsősorban arról, hogy úttörők voltak a mozgalomban, akár névadójuk az űrrepülésben. Most nyerték el hatodszor a szocialista brigád kitüntetést, ezúttal már az ezüst fokozatot. Rajtuk kívül csak két brigád vallhatja magáénak ugyanezt a gyárban.

Munkájuk? Húzókő készítés a huzalmű számára. Ma sem értem, miért húzókő, amikor még véletlenül sem kő, hanem vidla, vagy gyémánt.

Molnár István a méretre

csiszolóknál úgy magyarázott, hogy éreztem, egy óra alatt bevezet szakmájuk minden rejtelmébe.

— Itt ezeket a húzóköveket lyukasztva kapjuk, a másik részlegtől. Kézzel csiszoljuk századmilliméter pontosságúra. Fontos ez, hiszen ez a húzógépek szive.

— Ezzel a műszerrel (zetme- ter a neve) vizsgáljuk, ellenőrizzük a pontosságát. Évente 50—60 ezer húzókőre van szükség. Ügy igyekszünk „állvány, ra” dolgozni, hogy mindig olyat adhassunk, amilyen kell. Van azután érdekesség is. A jugoszláv exportra készülő gömböstűanyag. Olyan kényes, hogy századmilliméternél kisebb a méret-tűrés. Ennek

legkényesebb a szerszáma. Van

azután egy gyors gépünk, amelyben a vídia sem bírja csak a gyémánt betét. Az Is

van. Ott áll a páncélszekrényben. Minden darabról Itt a karton. Vigyázunk rá nagyon, hiszen drága —■ magyarázza.

A másik részlegnél Bálint Sándorral, a brigád vezetőjével beszélgetünk. Körülöttünk nők foglalatoskodnak klsebb- nagyobb gépeken. Majoros Bé- lánét mutatja, aki alapitótag. Ügyességére, türelmére jellemző, hogy még. egy hajszálat sem lehetne áthúzni azon a vídián, amelyet ő fúrt át.

Egy újítás révén a régi törött vidlákat felújítják, újra fúrják. Tavaly 4855 darab újat készítettek a törött húzókövekből, amivel csaknem 68 ezer forintot takarítottak meg. A szerszámfelhasználás csökkentésére tett vállalásukat is túlteljesítették, amely több mint 75 ezer forint megtakarítást eredményezett

— Nálunk a legfontosabb, hogy a huzalmű gépei egy percet se álljanak húzókő hiányában. Nem Is álltak. Az idén meg már a gyémántot is javítani, csiszolni akarjuk — magyarázza a brigádvezető.

A műhely dekorációján a brigád névadójának képe díszeleg, meg felvételek a közös kirándulásokról, a régebbi brigádról.

— Ez sincs Itt már..., ez is elment — mutatja.

— Hová?

— Felsőbb osztályba léptek. A brigád megalakulása óta tízen szereztek nagyobb iskolai végzettséget és többen magasabb beosztásba kerültek. Szabó József, aki korábban brigádvezető volt a gépipari technikum elvégzése után a technológiai osztályra ment Jelenleg az utolsó éves technikus jelöltünk, Lakatos László. Ha szükség lesz rá, elhelyezik. Ez az élet rendje. A brigád büszke az ilyen tagjaira, akik szorgalmukkal többre viszik.

Oklevelek sorban. Közöttük

a tanácsé Is, amely társadalmi munkát igazol. Tavaly 307 óra társadalmi munkát végeztek. A brigád nőtagjai karácsony

előtt babaruhákat varrtak a felsőpetényi gyermekotthon lakóinak, amelyeket személyesen adtak át

Ügy dolgoznak, mint egy család. Ha valakit betegség marasztal otthon, meglátogatják. Tavaly 19 esetben volt erre szükség, bár egyetlen baleset sem történt. Erre a célra külön tartalékolnak. Minden hónapban betesznek a fizetésből a közös kasszába. A közös munkáért kapott pénzjutalom sorsa is hasonló. Közös rendezvények, kirándulások, családi összejövetelek és egyebek költségeinek a fedezését szolgálja. Onáluk már a fizetésért is csak egy személy megy. Leteszi az asztalra és sorba elveszi, ki-ki a járandóságát. Nem nagy dolgok ezek, de Jól bizonyítják, hogy ők már egy fejlettebb közösségi életet alakítottak ki, olyat, amilyenben az új dolgozó is csak jól érezheti magát.

Az egyik gépnél fiatal kislány ül, az alapítótag Majo- rosné mellett.

— Utánpótlásról is kell gondoskodni. Még csak hatórás. Most kezdjük tanítani — újságolja a brigódvezető, azután odalép és szinte kedveskedve kérdi.

— No, sikerül e»?

— Már hatot megcsináltam.

— Csak nem? — kérdi hitetlenkedve a brigádvezető. Majoromé szól közbe mosolyogva.

— Pedig annyi az.;;

— Ebből brigádtag lesz nemsokára — mondja a brigádvezető.

Egy halom hibás húzőkövet hoztak a huzalműből Javításra. Hamarosan csiszolásra kerülnek. De nemcsak a vídia, a gyémánt csiszolódik Itt, hanem az embert is csiszolja a közösség ereje.

Bodó János

Etesl József, a Tűzhelygyár főtechnológusa. Azt kérdeztem tőle, mi a feladata egy fő- technológusnak. Visszakérdez: Ügy brossúraszerűen szeretné hallani, ahogyan le van írva, vagy ...? És egy géppel teleírt papírlapról, amelyet valamelyik fiókjából halászott elő, máris elkezd olvasni: „A termelés teljes technológiájának előkészítése... Kötelessége az élenjáró technológiai előírások alkalmazása...” és így tovább.

Egy ideig hallgatom, de mit kezdjek én ezzel a szöveggel. Nyilván kivonat a vállalati Ügyrendből. Ö valószínűleg betéve tudja, én pedig nem erre, másra vagyok kíváncsi. Sajnos, Etesi József nem ideális riportalany, ki is Jelentette, nená állhatja, ha róla bármit is akarnak Írni, akkor is, ha Jót. Azért a kérdésekre felel, de az egyik szemével hunyorít, valami bujkáló mosoly van az arcán. Mintha csak azt mondaná: No, itt van, én válaszoltam, de szeretném látni, mire mész vele? Hát igen. Új gyártmányok kialakítása, technologizálása, felszerszámozása, a null-széria legyártása, a nagy sorozat megindítása, elavult technológiai műveletek korszerűsítése. Gyakran napi problémák megoldása, néha távlati elképzelések kimunkálása. Ez, legalábbis valami ilyesmi a főtechnológus dolga. A napokban foglalkoztak az új zomán- cozó-szerelde — a „kis” ZIM- rekonstrukció — egyik problémájával. Az anyagmozgatással. Hogy egyetlen szákadatlan folyamat legyen. „Kényszer- mozgás", ahogy a főtechnológus mondja. Elindulnak az alkatrészek, s a megmunkálás stációin megszakítás, kereszteződések nélkül haladnak át. Most állították össze a gyártmányfejlesztés ötéves programját. A napi gondok? Tisztességgel kibocsátották egy új kályhatípus első ötven darabját, lassan befejeződik a garzon gáztűzhely felszerszámozása, az új óriásprés remekül dolgozik, olyan erős, hogy néhány szerszámot át lehet alakítani. Amit két ütemben végez a gép, el tudja végezni egyben is.

m

Jó darabig effélékről beszélgettünk. Aztán másról. A

OROSZ KIHALT:

A PLATERÓ MŰVELET

(27.)

Másnap reggel a katonák mindjárt a reggeli elfogyasztása után a KISZ-klubban gyülekeztek.

— Alakulat-gyűlés lesz! Szaporábban mozogjanak! — sürgette őket az ügyeletes tiszt.

A parancsnok pattogó „Jó reggelt elvtársak”-kal köszöntötte a harcosokat — „Erőt, egészséget őrnagy elvtársi” — köszöntek vissza, majd helyet foglaltak.

— Két dolog miatt hívtam össze az alakulatot, — kezdte az őrnagy, majd bejelentette, hogy a legfelső katonai bíróság, az összes tárgyi bizonyítékok birtokában Lábas Ferencet életfogytiglani fegyház- ra ítélte.

A hallgatóságon a szörnyülködés moraja futott végig.

— A fegyelmi helyzet színvonala — folytatta az őrnagy — az utóbbi időben bizonyos vonatkozásban erősen hanyatlott! — és elemezni kezdte az elmúlt hónapban kiszabott fenyítések okait. Bejelentette, hogy a fegyelem megjavítása érdekében szigorú intézkedéseket foganatosít.

— Hozza be azt a három fagy vert! — utasította az

ügyeletes tisztet, majd átvette tőle az egyik géppisztolyt.

— AF 0864! Kié? — kérdezte.

Ákos pattant fel a helyéről.

— Ákos honvéd! — harsogta.

— Na kérem — nézett rá gúnyosan a parancsnok —, az ön fegyvere olyan, mint egy disznóól! — és sorban kiszólította a másik kettőt A BG 1101 Valteré, a harmadik fegyver egy Kálóczi nevű őrvezetőé volt. Az őrnagy hosszas pirongatás után kiszabta a meglepően szigorú fenyítéseket, Valter — miután már egyszer fenyítve volt fegyvere elhanyagolása miatt — tíz nap fogdát kapott. A másik kettő öt-öt nappal megúszta. A katonák megszeppenve hallgattak.

Miután elhangzott az oszolj, és az ügyeletes tiszt a fogda felé kisérte a három fenyítet- tet, a nagy csendben valaki felnevetett:

— Lassan fogságba esik az egész fotoszakkör!

A katonák a vállukat vono- gatták.

Pikó százados, a daktylosz- kopiai szakértő társaságában délelőtt érkezett az alakulathoz. Kocsiját a telephelyre

irányította, majd a parancsnokkal váltott néhány szót. Az elhárító hadnagy már várta őket.

— Hívassa le a huszonharmadika! napost! — utasította a fiatal tisztet Pikó.

A napos hebegve-dadogva, de végül is beismerte, hogy aznap este félórára elhagyta szolgálati helyét, elment televíziót nézni.

—A technikusok megpróbáltak egy külföldi állomást behozni, nagyon kíváncsi voltam — szabadkozott.

— Kik tartózkodtak a hálóban, amikor ön még a helyén volt?

— Ügy emlékszem, Joós ült egy hokedlin. Azt hiszem levelet írt, — felelte bizonytalanul.

— Más nem? — szegezte neki a kérdést Pikó.

— Nem! — vágta rá sietve a katona.

— És Faragó? Faragó mit csinált? A naposnak név szerint, percről percre tudnia kell, hogy a katonák hol tartózkodnak. Hozassuk ide az előjegyzési füzetet?

A katona lehajtotta a fejét.

— Fölösleges! — nézett a százados szemébe. — Faragó aludt az ágyon.

— Miért tűrte el?

— Mindegyik napos megengedte neki. Olyan közönségesen tudott viselkedni, hogy inkább hagytuk.

— Na jó, akkor azt mondja meg, hogy a fotosok közül kit látott visszamenni a körletbe, miután Ismét a naposasztal mellé állt?

A katona gondolkodott.

— Senkit. Amikor az az eset történt én már visszamentem. De akkor a körlet teljesen üres volt.

— Még valamit •— folytatta a százados. — Erről a beszélgetésről senkinek egy szót se! Megértette?

A katona eltávozott

— Gyerünk a laborba. Remélem, azóta senki sem járt ott?

— Senkii — nyugtatta meg a hadnagy. — Én magam pecsételtem le.

Benyitottak a szakköri helyiségbe és felhúzták a fekete függönyöket. Aranyló napfény áradt a helyiségbe.

A vegyész az asztalt vizsgálta. Az asztallap alatti merevítő kereszttartókon ujjnyomokat talált. Táskájából kartotékokat vett elő, és gondosan összehasonlítgatta a fellelt nyomokkal.

— összesen öt... Ezek Joós jobbkezének ujjal... Valószínű, hogy maga felé rántotta az asztalt.

— Tehát a balkeze... — szólt bizonytalanul a hadnagy.

(Folytatjuk)

tűz, melegítsen •••

negyvenötös, negyvenhatos, nél már a maximális felszer negyvenhetes évekről. Etesi számozásra törekedtünk. Bele

József először kelletlenül válaszol, hiszen van az embernek más dolga is, mint a múltról tereferélni. De aztán ő is belemelegedett. Bányász az apja, hatan vannak testvérek, s az apja mindegyre azt sulykolta beléjük, tanuljatok, szakmát szerezzetek, ha nem akartok a föld alá, bányába menni, mint apátok. És tényleg, valamennyien szereztek szakmát, kivéve a legidősebb testvért, Etesi József nővérét. Hiába, ez abban a korban valahogy úgy volt, alig várták, hogy a gyerek felcseperedjen, munkába állhasson, pénzt hozzon a házhoz, •— hogy a többiek, az utána következők kijárhassák az iskolát, tanulhassanak, biztos megélhetéshez jussanak. Ez a legidősebb testvérek adója. Az elsőségért. Amiért a legforróbb szerelemből születhettek. Szép is, szomorú is ... Képzelje, mosolyo- dik el Etesi József, és most ez a mosoly egy csöppet sem ironikus, kissé inkább meghatott, meg büszke is, — a nővérem Is tanul. Elvégezte a hetedik, nyolcadik osztályt. Negyvenéves fejjel. És azt írja, tovább tanul. Gyors- és gépírást, vagy ehhez hasonlót. Mindig Is erre lett volna kedve. Akkor, talán családi vonás ez a tanulni vágyás nem? — így én. Lehet benne valami, bólint örömteli felismeréssel, mert látja, a húgom munka mellett szerezte meg a pedagógus képesítést, tanul a villanyszerelő öcsém. Én polgárit estin végeztem, a technikumi érettségit is úgy tettem le. Egyetemre, igaz, nappali tagozaton jártam, de a mérnök közgazdászira már akkor, amikor megint dolgoztam. Persze már nem mint villanyszerelő, hanem mint mérnök.

És, hogy miért tanult az ember olyan lázasan, olyan szomjasan? Higgye el, nem azért, mert ilyen, vagy Uyan pozíciót akart szerezni. Nem emlékszem, hogy Ilyen gondolat akkor megfordult a fejemben. Ha emlékeznék, megmondanám.

És most rajtam a sor a mosolygásban, jól emlékszem én is arra a szomjúságra. A levegőben volt, mindenben: tanulni, tanulni... És hatvanegyben, amikor beiratkozott a mérnök közgazdászi szakra? —• kérdem. Legyint. Az megint más volt. Az ember végezte a napi munkáját, s lépten nyomon érezte, hogy a gazdaságiak, a pénzügyiek belekotyognak mindenbe. Így önköltség, úgy gazdaságosság. Mi közöm énnekem ahhoz? Szidtam, persze, én is szidtam folyton őket. Aztán valami szöget ütött a fejembe. No, igen, mint gépészmérnök is konyít az ember valamit ezekhez a kérdésekhez, de mi az? Beiratkoztam. Elvégeztem. És? — kérdem. Ja, persze. Hát sokszor Igazuk van. Mármint a gazdaságiaknak. Nem az a lényeg, hogy korszerű legyen, műszakilag magas színvonalú legyen a termék. Vagyis, igazítja ki magát, nemcsak az a fontos. De az is, hogy gazdaságos legyen a gyártása. Nyereséges! Csak így érdemes előállítani. Látja, például, itt van a Rekord kályhánk. Ennek a felszerszámozásánál arra törekedtünk, hogy a lehető legkevesebb készülékkel gyárthassuk. Legyen rajta Inkább valamivel több kézi munka, de a szerszámozásra ne költsünk sokat. Mert kis sorozatokban gyártjuk. Lassú a szerszámok amortizációja. A gáztűzhelyis került vagy hárommillióba. De nem érdekes, mert akkora a sorozat, hogy az egy termékre jutó szerszámköltség a minimálisra zsugorodik, és nagyon gyorsan meg is térül. Szóval, ha az ember ilyesmit is tanul, megváltozik a gondolkodása.

2

Többször is bejönnek az irodába, kérdeznek tőle valamit* távoznak. Aztán két kolléga. Pestről. Rajzokat hoztak, öntőmintákat kéne csinálni egy sürgős indiai megrendeléshez. Tárgyalnak. Ez idő alatt próbálom rendezgetni a gondolataimat. Bosszankodom, elkalandoztunk a tárgytól. Hiszen én a főtechnológus munkájáról akartam írni, nem arról, mi volt, mi nem negyvenötben, meg azokban az években... El is határoztam, menjenek el ezek a pesti mérnökök, konkrét kérdéseket teszek fel, amiből minden kitudódik.

A pestiek elmentek, Etesi József leült, s én kérdeztem. Mikor a szavak már a levegőben lebegtek, éreztem, hogy semmit sem érnek az ilyen kérdések: Mitől lesz valaki jó főtechnológus? Etesi keze is megáll mozdulat közben. Ezt miért tőlem kérdi, miért nem a fölötteseimtől? — mondja. Megpróbálom helyreütni a dől- goi, elvben, mondom, elvileg értettem. Elvileg? Megvonja a vállát. Elvileg. Ahhoz, hogy az ember sokat tudjon megvalósítani az elképzeléseiből, adottságokra van szükség. Lesz egy periódus a rekonstrukció befejezésekor, amikor könnyű lesz látványos, szép technológiákkal brillírozni. Egy teljesen új gyárban, új berendezésekkel. Könnyű? Ne értsen félre. Akkor nehéz, amikor — mint az imént is megjegyezte — újítani kell ahhoz, hogy egy korszerű technológiát bevezethessen az ember. Mert az újhoz, egyebek között, pénzre is szükség van. S voltak évek, amikor másként nem ment: újítottak. Az újítás megvalósítására mindig akadt pénz. Van ez így. Igen, helyesel, mert sohasem a korszerűsíteni való hiányzik. Az mindig van, körül sem kell nézni. De vagy a pénz hiányzott a megvalósításhoz, vagy a gép, vagy az idő lép az ember sarkára. Szóval mondom, olyankor kunszt főtechnológusnak lenni? Én nem állítottam, hogy nehéz, vagy köny- nyű. A feladatokat végre kel! hajtani — zárja le a témát.

DB

Etesi József főtechnológus harmincnyolc éves. A gyár műszaki vezetőinek ahhoz a generációjához tartozik, amely szakmunkásként kezdte aztán végigjárta, ahogy Etesi József kifejezi, a „szamárlétra” minden fokát, ö is volt itt kétkezi munkás. Később, üzemmérnök, beruházó, termelési főnök. S gondolom, bár ilyen képesítés nincs, ma már bátran nevezhető specialistának. A tűzhely - gyártás specialistájának.

Mint főtechnológus, a gyár legsikeresebb termékeinek út- nakl ndulásánál bábáskodott: Rekord, K—150, M—102, jön az MG—101, Betűk, számok: jelzések. A kívülállónak mit sem mondanak. A vásárló pedig nem a tengernyi vesződést, műszakiak töprengését, ezernyi munkás kezenyomát kutatja a tűzhelyben, hanem, hogy szép-e, megéri-e az árát. Mit tudja ő, ki az az Etesi József, milyen ember és hogyan dolgozik?

Elbeszélgettük az időt. S szinte magam előtt látom ironikus mosolyát: ugye mondtam, kár az időt vesztegetni, égjen a tűz, melegítsen, ez a lényeg...

Csizmadia Géza