Nógrád, 1966. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-13 / 37. szám

NÖGR AD 1966. február 13., vasárnap * Mégis ad kezet az ember m — Maj-nikékat? — kérdezett vissza a tö­pörödött néni. — Hogyne tudnám! Csak itt menjenek lefelé, a tanácsház után bal­kézről egy szép sárga ház. A kislány miatt?... De nagy propagandát csinálnak belőle!... Ha az Isten nem adott neki, ember ne akarjon adni! Az apa brigádvezető a tsz-ben. Lassan beszél, megfontolással: — Ügy született, kérem. A balkeze fé­lig hiányzik. Csak egy kis csonk van kö­nyöktől lefelé... Nem, soha nem akar­tunk vele semmit sem. Az asszony so­kat sírt miatta, de aztán ő is belegyőző­dött: az Isten adta így, ő tudja, miért bün­tet bennünket. Idős néni kerül elő az udvarból. Ro­kon Nagyorosziból, aki a szenzációra jött. Hallgatagon morzsolja a kukoricát, csak mikor indulóban vágyók, akkor szólal meg: — Igaz lehet az, tessék mondani?... Hogy ennek a szegény kislánynak egy ha­lott kezét varrják oda? Magyarázom neki, hogy tulajdonképpen mi a lényege a szovjet professzor felfe­dezésének, de ő csak hallgat, ugyanolyan arccal, mint az az asszony, aki később megmutatja a nőtanács titkárának a há­zát: — Van már neki keze. Jó kéz az... Nem kell azért megvagidosni, összevissza tépni... Mire nem vetemednek az . embe­rek! 2 — Ne ítéljen el bennünket! — mondja kedves mosollyal Szegner Pálné, a nőta­nács titkára: — Nézze én párttag vagyok, talán nem is a legbutább ember a falu­ban. Mondták már, hogy jó kommunista vagyok... de nézze: esténként néha még azon kapom magam, hogy fohászkodom az ágyban... Ne ítéljen el bennünket, de ne is nevessen! Tudja, mi volt itt húsz év­vel ezelőtt? Milyen sötétség? — ... Hát az egész úgy kezdődött, hogy olvastam az újságban, láttam a híradó­ban, azt a hatvani kislányt, akinek mind­két kezét visszaadta a szovjet professzor. Mondtam Margitnak: lassan megnősz, dol­gozni kell, élni kell, miért nem próbáltok valamit?... Ez tavaly tavasszal volt, az­tán jött a nyár, a millió munka, meg is feledkeztem a dologról. Ügy szeptember­ben egyszercsak elémáll a gyerek, hogy segítsek már néki. Még sírt is. Buta fa­lusi asszony vagyok én, mit tudtam én, mit kellene csinálni? Hanem éppen ak­koriban járt kint a megyei MSZBT-titkár Azt mondta, írjunk egy kérést Brezsnyev elvtársnak. Majd ők Tarjánban lefordítják és továbbküldik. — Ügy is lett. Aztán sokáig semmi, míg vagy két hete szalad ám hozzám Mar­gitka, hogy bemondta a rádió, Brezsnyev bácsi nem tudja hová küldeni a kezet, mert a cím elveszett!... Mindjárt meg Is írta ő újból és tegnapelőtt kapták az ér­tesítést, hogy menjenek Pestre, előzetes vizsgálatra. — Hát nem szép dolog, most mondja meg! Mikor a levelet írtuk, kétségekben voltam; hiszen hány ilyen kérést kaphat­nak ott Moszkvában az elvtársak!... 3 Margitka nagynövésű, jólfejlett kislány. Kesztyűs balkezét kicsit sután lógatja. Ugyanolyan lassan, gesztikuláció és arc- mimika nélkül beszél, mint az apja: — Novemberben voltunk Pesten, hogy kellene nekem kéz. Szovjet kéz. Az öreg professzor mérges volt, hogy a magyar már nem is jó? Majdnem sírtam, mikor kijöttünk, de egy fiatal orvosnő utánunk lépett, hogy ne féljünk, az öreg csak ilyen morcos, de azért jó ember és mi ragasz­kodjunk a szovjet kézhez, mert ő kint ta­nult Moszkvában, ismeri azt a professzort, ő személyesen látta!... Akkor adták ezt a próbakezet, hegy megszokjam. — ...Én mindenáron csak az iparba! Vagy fonodáiba, vagy a Váci Izzóba! A gépeket szeretem, mikor olyan gyorsan mozognak és a végén kijön belőlük a kész anyag. Mindezt olyan nyugodt meggyőződés­sel mondta, hogy önkéntelenül kiszaladt a számon: — Dehiszen, nincs balkezed! Rámnéziett, két szeme konokul izzott: — De lesz! Teljesen jó szovjet kezem lesz!... Brezsnyev elvtárs keresett a rá­dióban! Kunszabó Ferenc MÉSZÁROS OTTÓ wmaammmmamamm (25.) Rakéták es összeesküvők 1945. január 30-án mondott utoljára rádióbeszédet Hitler, a Harmadik Birodalom führe- re. Kijelentette: „Mindössze hat évi béke állt rendelkezé­sünkre, hogy a német népet megmentsük a pusztulástól. Az árulókat fel fogjuk számolni. A harcot mindenhol, minden körülmények között folytatni fogjuk.” A német népet pusz­tulásba hajszoló führer, mint mindig, most is szemérmetle­nül hazudozott Hat évi béke... tés... Ez nem érdekes Albert Speer, a fegyverke­zés minisztere Nümbergben kijelentette: „A rakéták elő­állítása (amelyet a ma Ame­rikában bálványozott Braun báró irányított... — a szerk.) igen költséges volt számunkra, hatásuk a befektetéshez viszo­nyítva minimális eredményt hozott. Ennek folytán nem volt érdekünk, hogy ezeket nagyobb mennyiségben állít­suk elő. Himmler volt az, aki elsősorban erőltette a gyártást A hadsereg vezetői egy véle­ményen voltak velem, ha­sonlóképpen gondolkoztak so­kan a légierő vezetői közül Is. Egy rakéta árából egy vadász­gépet építhettem volna.” A látszatra nem nagy je­lentőségű vallomás a biroda­lom egyik szennyes ügyéről lebbentette fel a fátylat. A német nép érdekeiről papoló náci vezetők tébolyult hatal­mi terveik megvalósítását lát­ták a rakéták gyártásában: elérni velük Amerikát. (Kí­sérleti példányait „Made in von Braun”, az amerikai had­sereg találta meg — s Braun­nal együtt átvitte az USA-ba.) Amikor Speer Hitlernek kije­lentette, a német légtér vé­delmére inkább vadászgépek kellenének, a führer leintette: „Ez nem érdekes.” A német városok bombázása, a lakos­ság szenvedései: nem érde­kes ... Így „előzték meg” a népiét nép pusztulását Hitler, s a többiek! A halottak akarták Nümbergben a vád képvi­selői olyan okmányokat is be­mutattak, amelyek tagadha­tatlanul bizonyították: a ná­cik a gázháború alkalmazá­sát tervezték. Természetesen a vádlottak közül senki sem vállalt ilyet. Igen jellemző er­re Speer és Jackson amerikai ügyész párbeszéde: „Megnevezhet-e olyanokat, akik gázháborút követeltek? Elsősorban Bormann, Ley, Goebbels törekedtek minden eszközzel a háborúnak még élesebb eszközökkel való folytatására. A háborúnak eb­ben az időszakában azonban mi már tisztában voltunk az­zal, hogy nem szabad további gaztetteket elkövetnünk, mert ezek egy elvesztett háború után még inkább súlyosbíta­nák a német nép helyzetét. Ez volt a döntő ok, amiért nem került sor a gáz felhasználá­sára.” Figyeljük csak a ravasz Speert. Kik akartak gázhábo­rút? Bormann, aki eltűnt. Ley, aki a börtönben, s Goebbels, aki még az összeomlás napjai­ban öngyilkos lett És kik aka­dályozták meg? „Mi”, azaz Speer, s a többiek, akik most a vádlottak padján ülnek... As „ellenállók99 A vádlottak minden lehető­ségét megragadtak, hogy igye­kezzenek kedvezőbb színben feltűnni. Amikor a Hitler el­leni összeesküvés szálainak kibogozása került napirendre Nümbergben, egy csapásra ki­derült, hogy a vádlottak va­lamennyien „ellenállók”, már réges-régóta szembefordultak Hitlerrel. Kaufmann. Kalten- brunner védője például egy A tettek alapjait N agyon sok olyan vezetőt ismerek, akik 1945. után úgy kezdték, hogy teherautóval jártak falura reményt hinteni a születendő új világ iránt. Ott voltak a tüntetők sorában, amikor az államosítás mellett döntöt­tünk, ha kellett fegyvert fog­tak, majd a falu átreformálá- sánál is ott serénykedtek. Szinte minden lépcsőt meg­jártak. Harcban, helytállás­ban, edződtek meg elveik, bontakoztak ki bennük a szocialista ember közösségnek használó, szolgáló tulajdonsá­gai. Akadt olyan is, akit a si­ker elkábított és elakadt az úton. De sokan ezek közül is felálltak. Többek helyére újak léptek, olyanok, akik felemelkedtek a kor erkölcsi igényeihez. Az igaz embert, az elismert vezetőt éppen az teszi, hogy etikája a többség szolgálatából következik. Ez ad rangot és hosszú időre mandátumot a vezetőnek. Nem könnyű az ő dolguk. Nem elég csupán az, hogy is­merjék szakmájukat; hatalom van a kezükben, és ezzel tudni kell élni, felelősséggel, jól sáfárkodva. Jól ki kell számítani az intézkedések, a döntések hatását. Erre a veze­tő csak úgy képes, ha ismeri a környezetét, munkatársait, akik fölé van rendelve. A vezetőt a tettek alapján vá­lasztjuk. Ennek a próbaköve az, hogy hosszabb időre visz- szatekintve, milyen bizonyít­ványt nyújtanak cselekedetei. Az ember vezetői képességei csak a legritkábban bonta­koznak ki egycsapásra. A sportsikerek lehetnek néha váratlanok, máról-holnapra meghökkentőek. Az emberi, vezetői jó tulajdonságok azonban a társadalom nagy nevelő kohóiban, a munkában formálódnak. Természetesen az egyéntől is függ az, hogyan rövidül le az út, milyen gyor­san nyilatkozik meg iránta a bizalom. Parancsoló azonban, hogy a valóságos, ellenőriz­hető értékeket kell minősíteni. Vannak emberek, akik oly­kor beszédkészségükkel bizo­nyos szimpatikus tulajdonsá­gaikkal „vonalban álló” kije­lentéseikkel meg tudják té­veszteni környezetüket. A Hettel nevű Gestapo alkalma­zottat (!) idéztetett meg tanú­ként, aki azt bizonygatta, hogy ő már 1943-ban beszámolt fő­nökének — akit náci körökben is csak „gyilkos buldoggként” emlegettek — amerikai szer­vezetekkel felvett kapcsolatai­ról, s Kaltenbrunner mégsem csukatta le! Tehát: Kalten­brunner is ellenálló volt.., Micsoda logika! Megjelent ta­núként Gisevius is, aki Ges­tapo ügynök volt, de ugyanak­kor az amerikai OSS hírszerző szervezetnek is dolgozott: ő fordított taktikát alkalmazott, így igyekezett menteni a vád­lottakat. Kijelentette — leg­jobb védekezés a támadás ala­pon , hogy az amerikaiak azt tanácsolták az összeeskü­vőknek, mondjanak le a me­rényletről, s inkább vegyék rá Rommel és Kluge tábornagyo­kat, hogy „nyissák meg a frontot a nyugati csapatok előtt...” Sauckel védője Servatius — aki Eichmann védelmével Iz­raelben szerezte meg hírhedt­ségét — azt bizonygatta, hogy védence „mindenkor ellenke­zett”; megjelent a mentőtanúk között Veesenmayer is — akit 1948-ban húsz évi börtönre ítéltek, s három év múlva szabadon engedték... — Ma­gyarország 1944-beli helytartó­ja, ám a szovjet vádképviselők rövid úton lehetetlenné tették a védekezést: bemutatták Goerdeler, a Hitler elleni ösz- szeesküvés egyik vezéralakjá­nak 1943. március 26-án irt memorandumát. Ebben többek között ez áll: „A következő lé­péseket abban az irányban kell megtennünk, hogy meg­szüntessük a nyugati hatal­makkal a feszültséget; ez majd lehetővé teszi, hogy keleten koncentráljuk haderőnket.” Azaz az összeesküvők nem békét akartak, s nem azért gyors elismerés aztán a leg­többször egészségtelen karri­er-vágyat szül. Ezért kellett leváltani a közelmúltban a járási apparátusból egy taná­csi vezetőt. Talán nem kerül erre sor, ha alaposabb körül­tekintés előzi meg a kineve­zését, ha a pártszervezet tag­jai, akik közé tartozott, idő­ben hallatják hangjukat. Az illető munkásszülők gyerme­ke, de elvtelen barátságot tar­tott kétes értékű emberekkel. Ezért alakult így a sorsa. Megtévesztő sokszor egyes emberek magatartása. A tör­tető karrierista kelléktárában sokminden van. Arculatának jegyei közé tartozik a hízel­gés, a hajbókolás. Felfelé jó arcot mutat, helyeslést, egyetértést, szűkebb környe­zetben pedig gátlástalanul nyilvánul meg igazi énje, durva és fennhéjázó maga­tartása. Az ilyen életmegnyi­latkozásáról sokszor nemcsak a munkahelyen, de a család­ban és a baráti környezetben is tudnak, önző érdekeiknek tűzzel vassal érvényt szerez­nek. Ideig óráig fenntartják magukat ezzel a kétarcúság­gal, de csak ideig-óráig. Ha késve is, a jellemtelen maga­tartás reakciót vált ki, s gyorsan meglazulnak a hirte­len szél támasztotta vitorlák. Sokan tévednek amikor azt hiszik, ha bezárták az íróasz­talt, akkor megszűnik szá­mukra a társadalom, az ügy, amelyet szolgálnak. Egyetlen káder sem parcellázhatja így fel önmagát, cselekedeteit, magatartását. Nem szolgálunk külön a királynak, és külön az Istennek. A szocialista er­kölcsi felfogás nincsen négy­zetméterekhez, apparátusok­hoz, nyolcórai munkaidőhöz kötve. Érvényesülnie kell a magánéletben, az életmegnyil­vánulások minden momentu­mában. Aki nem így tesz, az nem vállalta a vezetők külde­tését, nem vall igazi elveket, csak van és hányódik, köny- nyen elcsügged és túl hamar lelkesedik, előbb-ütóbb csak önmagát, vagyis az érdekeit ismeri. A polgári világban sokszor hangzott el a kijelentés, ki mivé lesz az attól függ, mi­lyen csillagzat alatt született. Gyakorlatilag ez azt jelentet­te, hogy a származás, a meg­kívánták félreállítani Hitlert, mert a gaztetekkel nem értet­tek egyet, hanem mert takti­káztak, s mert úgy gondolták, hogy mindezt ők jobban tudnák csinálni, mint az ak­kor már vereséget vereségre halmozó Hitler... Kimondta az igazat A tanúk között voltak né­hányat!, akik nem vállalták a szerecsenmosdató szennyes szerepét: kimondták az igazat. Rudolf Pechel például, ami­kor megkérdezte tőle az egyik védőügyvéd, hogy ugye „a tá­bornokok az OKW-ban és má­sutt is” ellene szegültek sok­szor Hitlernek, a kérdés pi­maszságán feldühödve, emelt hangon vágta oda: „A tábor­nokok beleegyeztek mindenbe, abba is, hogy a fennhatóságuk alá tartozó területen az SS le­gyilkolja a zsidókat és más ál­lampolgárokat, abba is, hogy a nemzetközi joggal ellentét­ben agyonlőjék a fogoly szov­jet komisszárokat és kommu­nista párttag katonákat, va­lamint az ellenséges pilótákat és ejtőernyősöket.” Amikor szavait a vádlottak között feltörő méltatlankodás és kiáltozás próbálta félbesza­kítani, Pechel teljes testével feléjük fordult, s a zajt túl­harsogva vágta oda: „A tábornokok hivatkozása esküjükre nem egyéb — s akkor sem volt egyéb, ami­kor ezek az események tör­tének —, mint gyáva próbál­kozás, hogy elbújjanak saját lelkiismeretük és a felelős­ség elől.” Utóbbit illetve igazat mon­dót Pechel. Előbbit tekintve azonban tévedett Hol volt a német tábornokoknak — lel­kiismerete? __ ( Következik: Szilárd biztosí­ték) felelő kapcsolat nem ritkán a barátok közbenjárása könnyen nyitott meg ajtót bizalmi, jól fizető állásokhoz. Ezekben az időkben született a mondás: kinek Isten a barátja, köny- nyen üdvözül. Messzire jutottunk ezektől az időktől! Itt-ott azonban a polgári örökség néhány vo­nása még felfedezhető. Ahol így van, nyilvánvalóan elvte- lenséggel találkozunk, és az egészséges közvélemény az egyedüli, amely elejét veheti annak, hogy valaki képesség, rátermettség nélkül tudjon előrejutni. Ma a párttisztségek kivéte­lével akármilyen vezető ál­lást betölthet pártonkívüli, ha azt a szakértelme, társadalmi felelősségtudata megengedi. Nem privilégium az, hogy va­laki vezető lehessen. Mivel azonban nagyobb az eshető­ség, a helytelen választásnak is vannak lehetőségei. Ezért különös gonddal kell eljárni, amikor valakit elöljárói cím­mel ruháznak fel. M indig a tettek alapján ítéljünk tehát, és ezt egyetlen vezető sem tévesztheti szem elől. A rész­rehajlástól, az elbizakodott­ságtól meg tudják magukat őrizni, ha állandóan gyarapít­ják magukat tulajdonságaikat és erkölcsi felfogásukat pedig a kor követelményei határoz­zák meg. Gulyás Ernő Párfnapok a megyében Megyénk üzemeiben, községei­ben, intézményeiben ebben * hónapban is pértnapokon tájé­koztatják a közvéleményt az idő­szerű kül- és belpolitikai esemé­nyekről. KÖZPONTI ELŐADOK: Bondor József építésügyi miniszterhelyet­tes; Salgótarján, öblösüveggyár, február 17-én. Kökény Mihály az Atomenergia Bizottság elnöke: Salgótarján Síküveggyár febru­ár 17-én. Molnár Károly a SZÖVOSZ elnökhelyettese: Ér­sekvadkert, február 17-én. Bar­tolok Mihály a SZÖVOSZ elnök- helyettese: Somoskőújfalu febru­ár 18-án. Kácz Sándor KB osz­tályvezető: Balassagyarmat. Fém­ipari Vállalat február 19-én. Dr. Lévárdi Ferenc nehézipari mi­niszter: Tröszt-Igazgatóság feb­ruár 19-én. Dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter: Erő- mű-Vasötvözetgyár február 23- án. Dr. Markoja Imre igazság­ügyi miniszterhelyettes: Mátra- novák község február 25-én. Zá- dor Tibor külügyminisztérium! osztályvezető: Klsterenye bánya­üzem február 25-én. Kornidesz Mihály a KB munkatársa: Ho- mokterenye, február 25-én. MEGYEI, JÁRÁSI ELŐADOK: Czene József Mátraszele, febru­ár lí-án. Llpták Gyula Zománc­ipari Művek február 14-én. Feb­ruár 17-én: Nádasdl András Szé- csényl Faipari KTSZ, Michna István Dejtár, Szabó Béla Hont, Rab Márton Ipolyvece, Gonda István Patak; Bandur Károly Kálló, Takács Vilmos Karancs- lapujtő. Rózsa Ferenc Klsterenye! Állami Gazdaság. Február li­án: Magyar Lajos Állami Biztosító — OTP. Gotyár Gyula Forgács bányatelep. András End­re Somlyó bányatelep. Tóth Bé­la Nagylóc. Nádházi Lajos Hol­lókő. Cseh Adolf Rimóc. Hankó János Balassagyarmat igazság­ügyi szervek. Godó László Cseszt- ve. Szór esik Sándor Nögrádmar- cal. Jessze Károly Szügy. Téta Ferenc Tolmács. Szlabej István Nőtincs. Bartha Béla Dtósjend. Palkovits Gyula Róna bányate­lep. Február 19-én: Dr. Bartha Ró­bert Lúcfalva. Mátrai István Cserhátsurány. Kovács György Szanda. Hajczinger György Te- reny. Cser Gyula Herencsény. Február 21-én: Jedlicska Gyula megyei tanács összevont. Kiss Árpád Szilaspogony. Balogh Gyu­la Cered. Juhász Béla Balassa­gyarmati Húsipari Vállalat. Vadkerty Lóránd Balassagyar­mat. Nyomdaipari Vállalat. Toro­nyi László Klsterenye, Téglagyár. Marczinek István Klsterenye község. A február 21-e után tartandó pártnapokról külön adunk tá­jékoztatót.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents