Nógrád, 1966. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-14 / 11. szám
6 NÖGR A D Tfmfl jarmír TI. Bérlted: Teljes összegű árvízkárt fizetnek Áprilistól új biztosítási formák Tavasztól kezdődően az Állami Biztosító új biztosítási módozatokat vezet be. A termelőszövetkezetek vagyonbiztosításának leglényegesebb módosítása, hogy az állóeszközökben keletkezett árvízkárokat változatlan díj mellett teljes mértékben megtérítik, a korábbi 50 százalék helyett. De kifizetik a buzgár és töltésszivárgás által okozott károkat is. A kedvezmény jelentős, hiszen Nógrád megyében is az AB által kifizetett 25 millió forintból 1965-ben legtöbbet (7 milliót) az árvízkárosultak kaptak. Továbbra is megmarad a háztartási biztosítás és a mezőgazdasági épület és háztartási biztosítás. Ezeket a formákat lehet áprilistól — megfelelő díj felszámítása mellett — több káresetre is kiterjeszteni. A biztosítottnak és hozzátartozóinak 3 ezer forint haláleseti, és 6 ezer forint rokkantsági segélyt nyújtanak az új módozatok alapKétszázöfven millió forint felsőoktatási beruházásokra Több mint 250 millió forin- Miskolci Nehézipari Műszaki tot fordítanak az idén a Mű- Egyetem 460 személyre ter- velődésügyi Minisztérium fe- vezett kollégiumának, vala- lügyelete alá tartozó felsőok- mint a nyíregyházi új tanár- tatási intézmények fejlesztő- képző főiskola építését, sére. A jelentékeny összegből A tervek szerint ebben az mintegy 190 millió jut tanul- évben a vidéki városban tonnányi, kollégiumi és egyéb vábbi új felsőoktatási létesít- szociális létesítmények építé- mények építkezését kezdik sére. A korszerű oktatást elő- meg. Hozzálátnak a Debreceni segítő berendezésekre, gép és Kossuth Lajos Tudományműszerek beszerzésére a terv egyetem Természettudományi több mint negyven millió fo- Kara tanulmányi épületének rintot irányoz elő. építéséhez. A Debreceni TaEbben az esztendőben a nítóképző Intézet 110 szemé- többi között elkészül a Szege- lyes kollégiumot, a Veszpré- di József Attila Tudomány- mi Vegyipari Egyetem új egyetem 320—320 személyes, menzát kap. Ugyancsak 1966- a Szombathelyi Tanítóképző ban kezdi meg a Miskolci Ne- 250 személyes kollégiuma, hézipari Műszaki Egyetem Folytatják az Egri Tanár- modern könyvtár épületének képző Főiskola háromszáz, a beruházási munkálatait. JÖN! JÖN! A JÖN! Számadás Nürnbergben Ez a címe újabb folytatásos írásunknak, amelynek közlését lapunk, a Nógrád vasárnap, 16-án kezdi. A sorozat a hírhedt Nürnbergi per tükrében fényt derít a nácizmus gyökereire, a Harmadik Birodalomra, amellyel egész Európát szádékozta visszavonhatatlanul bekebelezni. Az izgalmas bírósági vallomásokból kikerekedik a második világháború megindításának sok kulissza-titka. Feleleveníti Lengyelország leigázásának hitleri megfogalmazását, miszerint: „a háborúnál nem a jog, hanem a győzelem a fontos.” A riportsorozat betekintést ad a német hírszerző, és kémelhárító szolgálat tevékenységébe. Továbbá hiteles vallomásokat közöl a koncentrációs táborokban végzett emberirtásról, amelyet az állativá aljasult hitleri legények végeztek. A fasizmusnak, az emberiség ellen elkövetett gaztetteit eleveníti fel, és választ ad számos olyan kérdésre, amelyek aggasztják a világot. Mindenek előtt leleplezi a Hitleréket is kiszolgáló nagyiparosok táborát, akik ma is készek támogatni a Német Szövetségi Köztársaság revans- törekvéseit. A sorozat politikai aktualitásánál fogva is izgalmas ol* vasmányt ígér. ján. Múlékony munkaképtelenség esetén pedig 400 forintot fizetnek személyenként. Hasonló összegű műtéti segélyt kapnak, ha a műtét- előtt és után összesen legalább 14 napi kórházi ápolásra van szükség. A jövőben megtérítik a víz, vagy gőzkárokat, csőrepedés nélkül is, ha a kár nem szándékos cselekményből ered. (Például vízcsap nyitva felejtése). A biztosítást arra az esetre is kiterjesztik, ha a család bármely tagja kerékpárral kárt okoz és ezért anyagi felelősséggel tartozik. A kiterjesztett kockázatú biztosítási formáknál a lakás- biztosítás díja a szobák számától függően havi 12—30 forint. Az épület és háztartási biztosítás díja évi 150—200 forint lesz. A mezőgazdasági lakosság részére is új biztosítási formát vezetnek be. Évi díja — az állatbiztosítási összegtől függően —• 390-450 forint. Az Állami Biztosító magasabb kártérítési összeget fizet az elhullott állatokért Egy anyakocáért, vagy tehénért 1000 forintot fizettek eddig, az új módozat szerint 1500, illetve 2000 forintra emelték a segély összegét. A gépkocsiállomány állandó növekedésével megyénkben is emelkedett a balesetek száma. Több vezető nem „elégedett meg” évi egy karambollal sem. Az ÁB jóval többet fizetett ki kártérítés címén tavaly, mint a befolyó díjak összege. Ezért kidolgozták a casco biztosítás új feltételeit, melyek alapján- a baleseti töréskárok összegének bizonyos részét a tulajdonos viseli. A kárrészesedés a kártérítési összeg 10 százaléka, de a karambolozó választása szerint 1000. 1500, vagy 2000 forint lesz. A casco biztosítás díja annál alacso nyabb, minél magasabb a vállalt kárrészesedés. Időszerű!,.. A lapokban új hirdetés látott napvilágot: .Most vásároljon hűtőszekrénytr’ A rádió, amelyet nem most vásároltam, egyidejűleg azt hirdeti, hogy országszerte mínusz négy fok alatt jár a hőmérséklet. Tehát „most vásároljon hűtőszekrényt/” Ennek alapján néhány hirdetés-tervezettel sietek a kereskedelem és a szolgáltató ipar segítségére. A következő hirdetéseket javasolom: „Most járjon bikiniben!” „Most látogassa a balassagyarmati, a pásztói, a salgói, a diósjenől és a salgótarjáni strandokat! Garantált hidegvízé... „Most fogyasszon szabadban fagylaltot!” ... „Most üdüljön szellős camping-sátorbanPstb. Természetesen felvetődik a kérdés, hogy akkor viszont nyáron mit áruljon, mit hirdessen a kereskedelem. Arra is ajánlhatok néhány szövegecs- két: „Most igyék forralt bort!” ... „Most tegyen síkirándulást a Kékesre!” ... „Most korcsolyázzon!” .......Most vágjon disznót! E rős paprika és rizs korlátlan választikban!” Elvégre egy hirdetésnek sem árt, ha időszerű! (lakos) Naptár 1966. január 14. péntek. Névnap: Bódog A Nap kél: 7 óra 28 perckor, nyugszik: 16 óra 18 perckor. A Hold kél: 0 óra 20 perckor, nyugszik: 11 óra 28 perckor. — Hatvanöt modern univerzális traktort kapnak ebben az évben megyénk termelőszövetkezetei. A könnyű traktorokon kívül lánctalpas nehéz gépek is érkeznek a közös gazdaságokba. — A Kisteleken dolgozó bányászok kiváló eredményt értek el szerdán: széngyaluval 376 csille szenet jövesztettek. várható időjárás ma estig: Erő- Gáti-aknán pedig maróhen- felhős, szeles, hideg idő. gerrel 327 csille szén volt a napi teljesítmény. — Észrevételi naplókat kapnak a közeljövőben a nógrádi bányaüzemek. A felolvasókba elhelyezésre kerülő naplókba észrevételeiket, javaslataikat Hófúvások sen Többfelé újabb havazás. Élénk, helyenként még viharos északi, északkeleti szél. Hófúvások. Legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2, mínusz 7 fok között. — Közel 2400 négyzetméterf"betonjárdát az jegyezhetik be a dolgozók és _i Rimócon. A munkásvédelmi őrök, az üzeelmúlt évben százezer forint értékű munkálatok jelentős hányadát a lakosság társadalmi munkában végezte el. Az idei tervek szerint 1966-ban újabb 1 kilométer hosszú járdát építenek a községben. — Az úrhatnám Urr. Salgótarjánban csavargott hónapok óta a Szabolcs megyei Urr Ferenc. A közveszélyes munkakerülőt a Rendőrkapitányság szabálysértési előadója 25 napi elzárással sújtotta. Urr elkezdte büntetésének tését. mek vezetői pedig kötelesek megtenni a szükséges intézkedéseket. Februárban mezőgazdasági könifvhónap Az idén februárban ismét megrendezik az immár hagyományos mezőgazdasági könyvhónapot. Az országos megnyitó ünnepséget február 2-án Kapuvárott tartják, ahol ez alkalommal könyvkiállítás is nyílik, majd kiváló szakemberek egyhetes előadássorozat keretében ismertetik a mezőgazdaság néhány időszerű témáját. A könyvhónap idején országszerte többszáz iró-olva- só találkozóra, könyvismertető vagy egyéb szakmai tárgyú előadásra kerül sor. Ezekhez a legtöbb helyen kiállítás is kapcsolódik, főként a környék termelési irányának megfelelő mezőgazdasági könyvekből. Jó kapcsolat — Öt éve alakult ki baráti kapcsolat az érsekvadkerti Magyar—Csehszlovák Barátság Termelőszövetkezet és a Csehszlovák Kultúra Igazgatósága között. Tegnap este érdekes előadásra került sor Érsekvadkerten. Külföldi vendég előadó a modern csehszlovák könnyűzenéről tartott lőadást, melyen megjelent dr. Rudolf Holcik, a Csehszlovák Kultúra budapesti igazgatóságának vezetője és Hajós Magda a Csehszlovák Kultúra munkatársa is. — A közlekedés történetéA rádió és a tv mai műsora KOSSUTH-RADIO: 8.20: Verbunkosok — 8.55: Kié a 100 forintos bankjegy? — 9.00: Semmi sem lehetetlen! Vidám Irodalmi műsor. — 9.39: Könnyűzene. — 10.10: Ha én cica volnék... Az óvodások műsora. — 10 30: Zenekari muzsika. — 11.00: Édes anyanyelvűnk. — 11.05: Operettrészletek. — 12.15: Operarészletek. — 13.00- Ami a jövő hét zenei műsiraiból kimarad. — 14.05: Vita a knrsze*-ű gazdálkodásról. 14.20: Munkásénekkarok a mikrofon előtt. — 14.30: Műsor napköziseknek. «óka Móka bábszínháza — 15.00- Üzenetek. — 15.40: József Attila költészete V. rész. 1610: Villanófényben: A téli közlekedés. — 16.15: Brahms: F-dur szonáta. — 18 45: Beszélgetés a főváros közlekedésének vezetőivel. — 11.00: Tánczene. — 18.20: Üj Zenei Üjság. - 19.00: Köny- nyűzene. — 20.28: Pódium 6«! Pódiumon a magyar népművészet. 23.20: Operarészletek. — 0.10: A 1azz kedvelőinek. PETOFI-RADlO: 14.00: Könynyűzene — 14.20: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.35: Magyar fúvószene. - 10.05: Zenekari muzsika. 15.45: Breitner János énekel. — 16.00: Eszperantlsták ötperce. — 16.05. Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16.30: Muzsikáló fiatalok. — ,7.05: Heti hangversenykalauz. — 17.35: Szövetségesek eg>más között. — 17.50: Hangverseny a stúdióban. Sólymos Péter zongoráz'k. — 18.20: Magyar nóták. — 19.05: Verdi művészi pá- yája. TI. rész. — 19.55: Tánc- melódiák. — 20.20: Szimíónikus zene. TV.: 9.05: Iskola-tv. — 10.00: A nyomok a hetedik mennyországba vezetnek. Magyarul beszé- . 5 NDK film. IL rész. — 10.50: Kisfilm. — 14.30: Iskola-tv. — ’1.15: Politikai tanfolyam a televízióban. — 18.10: Az iskola-tv postája. — 18.58: Téli falusi es- ték. Besztercebánya: 10.00: Kisfilmek. — Túléli-e az emberiség a civilizációt? (Ismétlés.) — 11.10 Fllmdokumentumok. — 12.00: TV Híradó. — 18.30: Riport tiszti iskolások életéből. — 19.00: TV Híradó. — 20.05: Ma este a szakácsoknál ... (közvetítés.) — 21.50: Bortermelők tízparancsolata. Mi kerül legközelebb csákány alá? A salgótarjáni városrende- könyvtár már elfoglalhatta új zés legközelebbi „áldozata” a otthonát a kultúrházban. városi tanácsháza közelében Erre előre láthatólag ez év levő fodrászüzlet lesz. A sző- első negyedének végén kerül vetkezetlek - addig, amíg az sor. új üzletház elkészül —, í Karancs utca elejére költöznek. Röviddel ezután lebont ják az Állami Biztosító Fő téri épületét. A biztosító a: akkorra elkészülő irodaházba' költözködik. A Csemege épületére akkor emelnek csákányt, amikor a megyei — Furcsa fejfedőben jelent meg a minap egy angliai kisváros plébánosa a szószéken. Addig bányász sisakban prédikálok — mondotta a tisztelendő — míg meg nem javítják a templom mennyezeti vakolatát. — Itt a hétmérföldes csizma? Az amerikai General kitől- Electric mérnökei különleges járógépet szerkesztettek. Használója óránként 30 kilométeres sebességgel tud gyalogolni, és több méter széles árkokon is átszökkenhet. — Édes a bosszú. Az arizonai államügyész új bútorokkal rendezte be dolgozó szobáját. Az új székeken helyet foglaló vendégek valamennyien hanyatestek, mivel a székek lábát elfűrészelték. A tetteseket nem kellett messze keresni; a bútorok ugyanis az arizonai börtön műhelyében készültek. — Mit terem a türelem? Vaszjurenko harkovi mechanikus cseresznyemagba épített parányi sakktáblát készített hozzá illő figurákkal. Kérőéről január 5-én Balassagyar- sünk: lehet ilyen kis sakktáb- maton megnyílott kiállítás Ián nagy vereséget szenvedni? ianuár 20-ig tart nyitva. Az érdekes bemutatót a TIT és a Mikszáth Kálmán művelődési ház együttese rendezte. — A méh teste mint mézgyár címmel előadást tart va— Kártérítést követelt a biztosító intézettől egy johannesburgi gépkocsi tulajdonos, mert autójának ablakát menet közben betörte egy bagoly. A biztosító csak akkor fizetett, sárnap Salgótarjánban a TIT amikor a kárvallott határozot- megyei székházában dr. Örösi tan kijelentette, hogy a baPál Zoltán professzor. — Üj járdákat kap Szurdokpüspöki ez évben. Járdá- sítják a Rákóczi, a Béke, a Gyöngyösi és a Kaszás utcát, összesen 1200 méter hosszúságban. A munkálatokra községfejlesztési alapból 50 ezer forintot fordítanak. A tervezett társadalmi munka értéke 12 ezer forint. goly nem dudált. it-ff Ja tél Ítéletek üzérkedés miatt Nemrégiben megírtuk, hogy Oláh Emőné Salgótarján, a rendőrség kis-stílű csempé- Rákóczi úti lakos tavaly ja- szeket leplezett le; olyanokat, nuártól augusztusig tizennégyakik a magyar—csehszlovák határforgalom könnyítésével visszaélve, jogosulatlan anyagi előnyre tettek szert. Kétszer fordult hazánk és Csehszlovákia között. Hasonlóképp csempészkedett, mint Szabó- né. Üzérkedéssel kereken tíztőjük ügyében hétfőn hirde- ezer forint haszonra tett szert, tett ítéletet a salgótarjáni járásbíróság. BALESETVÉDELEM (Kiss Béla rajza) Szabó Lajosné Salgótarján, Lóky Sándor utcai lakos tavalyelőtt összesen huszonötször járt csehszlovákiai rokonainál. Mindannyiszor élelmiszert, cigarettát vitt, s iparcikkeket hozott. Egy-egy utazásán két-háxomszáz forintot keresett. A salgótarjáni járásbíróság Szabó Lajosnét négyhónapi. Oláh Ernőnét háromhónapi szabadságvesztésre ítélte, s egyenként háromezer forint vagyoni elégtétel megfizetésére kötelezte. Az ítéletek végrehajtását a bíróság háromévi próbaidőre feltételesen felfüggesztette. Aprók irdetések BALASSAGYARMATON kétszobás konyhás félház azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Balassagyarmat Magyar Hirdető Luther u. 8. Elcserélném losonci háromszobás, kertes. Jókarban lévő házamat lehetőleg Nógrád megyeire. Cím: a Kiadóban. Ne halassza holnapra, vegyen még ma!- MÁR CSAK EGYES HELYEKEN KAPHATÓ a Szerencse-sorsjegy Egy csomag terv cigaretta áráért, 4,— Ft-ért korszerű családi házat személyautóval és garázzsal, két személyes 12 napos egyiptomi társasutazást, különböző személyautókat és sok ezer értékes tárgyat nyerhet a Szerencse-sorsjáték jövő havi húzásán. HOLNAPI MŰSORA SALGÓTARJÁN, NOVEMBER 7. GYEREKBETEGSEGEK. Színesj magyar filmvígjáték. BALASSAGYARMAT: AZ OCEAN VÁNDORA. Szovjet filmfelújítás. NAGY- BATONY PETŐFI. A gyilkos halála (merénylet). Magyarul beszélő csehszlovák filmdráma. PÁSZTÓ. ISZONY. Németh Lász. ló regényének filmváltozata (16. t). SZÉCSENY. WERNER HOLT KALANDJAI. Magyarul beszélő NDK filmdráma. ZAGYVAPÁLFALVA. ROMAI TÖRTÉNET. Olasz film. DIOSJENO. A SZÍNÉSZNŐ SZERELME. Színes szovjet filmoperett. KISTERE- NYE. AZ ÖTÖDIK LOVAS A FÉLELEM. Szélesvásznú csehszlovák film. NÓGRÁD A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő. Gotyár Gyula. Szerkesztőség. Salgótarján. Petőfi u. l. Telefon: 22-94, 22-95. 22-96, 22-97, Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40 Sportrovat: 11-59. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VJda Edit. a vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarjáni Petőfi u. I. Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 13 Ft, Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipart Vállalat Felelős vezető: dr. Kalocsai József igazgató Salgótarján. Petőfi u. t. Index-szám: 25 07a