Nógrád, 1966. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-01 / 1. szám

1966. íanunr T.'. szómba! N ó 6? T? Á rí Az „ép44 és „épp44 különbségeiről Ép füllel Is épp hogy csak halljuk az ép és épp szó különbségét. Vagy é p- p e n nem halljuk, mert a beszélők jó része éppúgy rövid „p”-vel ejti épeszűt, mint az éppannyit. Épp ez az oka, hogy írásban Is nagyon gyakran rövid „p”-t látunk ott is, ahol hosszú (kettőzött) „pp”-t kellene ta­lálnunk. Pedig a két alak (ép — épp); a rövid vagy hosszú ,.n'’-vel ejtett két szó; jelen­tésében egészen eltér egymás­tól. Kezdjük az ép szóval! Az é p szó melléknév. Valakinek vagy valaminek a tulajdon­ságát jelenti. Éppen úgy fokozhatjuk, mint a többi melléknevet: ép, épebb, leg­épebb. Több jelen tésámyalatban használjuk. 1. Ép — az eredeti való­ságában, természetes állapo­tában levő sértetlen, csorbát nem szenvedett tárgy, dolog. (A postán a csomag még é o volt. — Kérek egy kiló szép é p almát! Csak é p árum van.) 2. Ép — az olyan ember, állat, illetve szerv, testrész, aki (amely) egészséges, hi­ánytalan, életműködése za­vartalan. Átvitt értelemben is hasz- náliuk. (É p testben é p lélek! — Az öreg bányász épen egészségesen ment nyugdíj­ba. — Ha ezt ép bőrrel megűsszuk! — Az egyik sze­me teljesen ép. (Az erkölcsi­leg meg nem fertőzöttről szoktuk mondani, hogy rom­latlan. tisztességes, ép er­kölcsű, é p érzésű. 3. Ép—, aki (ami) a maga nemében tökéletes, valódi, hibátlan. (Az Imperiál [ver­senyló] fajtájának ritka szép é n példánya.) 4. Ép — az érthető, értel­mes,'1-1 világos - "gondolkodás vagy beszéd. (Népi találtam f lgozatábah egyetlen ép gondolatot sem.) Zárójelben levő példamon­dataim mindegyikében elő­fordul az ép melléknév. Mondatbeli szerepe; minőség- jelző (ép almát); állítmány (szeme ép); határozó (épen ment nyugdíjba). Az ép melléknév mással­hangzója rövid, a szót rövid ,.p”-vel (röviden) ejtjük, és mindig rövid „p”-vel (égv ,.p”-vél) írjuk. Lássuk az „ép” melléknév előfordulását más szerkeze­tekben; ' épelméjű; ép elmé­vel: épen tartott; épkézláb. Most térjünk rá az épp szóra! Az épp szó határozó­szó. A mondatban valamilyen körülményt határoz meg. Hosszú (kettőzött -pp) „p”- vel írjuk, a mássalhangzót is hosszan ejtjük. Pl: Épp reggeliztem. — De ugyanilyen jelentéssel használjuk rágós (-en) alakkal is: Éppen reggeliztem. Az épp (éppen) határozó­szó rövid mássalhangzóval való ejtését vagy írását ma feltétlenül hibának kell te­kintenünk. Bár korábban iro­dalmi nyelvünkben Is rövid ,.p”-vel fordult elő. Például Csokonai Vitéz Mihály még így ír a Szegény Zsuzsi a tá­borozáskor című versében: „Egy szép tavaszi éjszakán Zörgettek Jancsim ablakán. Épen akkor vált el tőlem. Vígan álmodott felőlem...” Gárdonyi Géza azonban már a mai helyes használat­nak megfelelően alkalmazza írásaiban. Pl: „A hajó min­den zugában megfordulhat­tam, csak é n p az ágyam volt a második osztályon.'* A régi írásmód nem lehet mentség mai ejtési, illetve írásbeli hibákra; az épp ha­tározószó mássalhangzója mindig bosszú. Az é p melléknév írásával, ejtésével természetesen nincs baj. Az épp határozószót azonban sokan helytelenü! „megrövidítik”. Pedig e szó sokféle helyzetben fordul elő beszédünkben, írásunkban, ezért számos hiba forrása le­het. Lássuk tehát az „épp" szó előfordulási eseteit a külön­böző szerkezetekben; éppak- kora — épp akkor nincs itt — éppannyi (ugyanannyi) — de: épp annyi időm van — épp eddig, épp akkor — ép­pen akkor, éppen akkora, ép­pen annyi, éppen csak, éppen úgy, éppen olyan — épn hogy, épp ide, épp innen, épp -ott — "■ ébnfg? (ugvafiígyV de: épp így nem jó — épn-. olyan (ugyanolyan) — de: épp olvanra van szükség. A fenti szerkezetek egy­be — vagy különfrásn két­ségtelenül bonvoluitnak lát­szik. a különböző esetek írás­módjának pontos megjegyzé­se kicsit nehéz. A címben is szereplő ép melléknév és épp határozó­szó különbségét azonban vi­lágosan fel lehet ismerni. Használjuk tehát azokat tu­datosan jól írásban és ejtés­ben egyaránt, hiszen a rövid és hosszú „p” (p—np) teljes jelentésben (és s.zófaji!) kü­lönbséget jelez. Tóth Imre Évtől évig ható népművelést a z új esztendő érkezése fontos változásokat hoz a népművelés „ügyvitelében”. Művelődési otthonaink az eddigi évad-jellegű munka helyett rátérnek a nap­tári éves tervezésre és gyakorlatra s ezzel nagyszabású kí­sérletre vállalkoznak; arra, hogy a tudatformáló, ismeret- terjesztő, kulturális tevékenységet teljes évet betöltő fo­lyamattá tegyék. A naptári esztendőre tervezett népművelés tartalmi in­doka mellett szükségessé teszi a változást a gazdasági me­chanizmushoz való ésszerű igazodás, a költségvetési terve­zés egyszerűsítése. Mindezek mellett nem alaptalan aggo­dalom hogy az intézkedések képesek-e lényegi változást te­remteni ezen a területen. A költségvetési évhez igazított népművelés gyakorlati folyamatosságának útidból elhári- toltuk-e azokat az okokat, melyek miatt eddig többnyire csak évadtevékenységről beszélhettünk7 Az ugyanis, hogy máig a városi, falusi népművelés — is főképp a falusi — gyakorlatilag véget ért a nyárkezdet­tel s csak ősz elején kapott újból erőre, nem pusztán és nem is elsősoron anyagi, gazdasági természetű okokból eredt. Abban keresendő inkább a magyarázata, hogy nép­művelőink túlnyomó többsége a pedagógus rétegből tevő­dik, így a művelődést élet az iskolai munka párhuzamában bontakozott mindig. jrr étségtelen, hogy a népművelés eddigi megszakításos jY. volta az utóbbi esztendőkben már erősen korszerűt­lenné vált, nem felelt meg teljességgel céljainknak. A tudatformálás, ismeretterjesztés, népművelés nem kam­pányok újra- és újrakezdése, hanem szüntelen folyamatban érvényesül, de érdekében eredményesen tenni keveset tud­tunk eddig. Persze, távolról sem remélhetjük, hogy a népművelés­nek a költségvetési évhez igazításával, tervezésével a gya­korlat gondja szintén megoldódott. Művelődési otthonaink vezetői nagy többségben ezután is pedagógusok s az is­kolák tanulmányi szaka változatlanul szeptembertől nyár- kezdetig tart. A pedagógus joggal tart igényt nyári pihe­nőjére, ami gyakorlatilag viszont annyit tesz, hogy az iskolákkal a művelődési otthonok kapui is bezárulnak. A pedagógus főfoglalkozású művelődési igazgató kit lehetőség között választhat, ha nem akarja az iskolaszü­netet munkában tölteni. Vagy úgy rendezi el a programot az éves tervben, hogy folytatja a korábbi gyakorlatot s nyári hónapokra üresen hagyja a naptórlapokat. vagy meg­felelő helyettest állít posztjára távollétében. Kínálkozott a két változat eddig is. most viszont égető szükséggé nőtt hogy a költségvetési évhez igazodás a tevékenységben is (és elsősorban abban) kifejezésre jusson. Ennek érdekében nélkülözhetetlenek a művelődési Igaz­gatót segítő munkatársak, akik helyettesíteni tudják, al­kalmasaié a feladatok továbbvitelére. Ma már minden he­lyen. a legkisebb faluban is találni ilyeneket, elsősorban az ifjúsági szervezet portája az, ahol eredménnyel kereshe­tünk. Különösen bővül a választék a nyári időszakban, mert mindig számíthatunk néhány szünidős diákra, aki szívesen részt kér a népművelésből, akire rábízhatjuk a ve­zető helyettesítését, akivel g munka folyamatosságát bizto­sítani tehet. . A falusi népművelési' bizottságok szerepe mindeddig meglehetősen elmosódva jelentkezett a művelődési ottho­nok eredményeiben. A szerep nagyobbdra kimerült egy-egy beszámoló meghallgatásában, mert nem vártak, nem is kér­tek többet a bizottság tagjaitól. A megyei, a járási népmű­velési tanácsok létrejöttével ideje megfogalmazni a falusi népművelési bizottságok feladatát, hatáskörét is, ebben pe­dig az aktivitás nagyobb lehetőségeit. Tia a bizottság tag­jai tevékeny munkásaivá lesznek a művelődési otthonnak, könnyebbé válik az igazgató irányító, szervező munkája, felszámolható a folyamatosság személyhez kötöttsége. a kezdeti évnek még bizonyára sok gondja-baja lesz, de a meglévő erők nagyobb hasznosításával pontot tehetünk az évadjellegű munka után s megalapozhat­juk az év egészében ható népművelést. (b. t.) A középfokú oktatásról MINT ISMERETES a par­lament legutóbbi Ülésszakán napirendre kerültek az isko­lareform végrehajtásának ta­pasztalatai, s a vitában meg­különböztetett figyelmet for­dítottak a középiskolákra. Az is köztudott már, hogy itt néhány vonatkozásban változ­tatásokra lesz szükség. Ám éppen ez okoz gondot a pálya- választás előtt álló fiatalok­nak, s a nekik tanácsot adó szülőknek, pedagógusoknak. Mindenekelőtt az foglalkoztat­ja őket, lesznek-e módosítá­sok már az új tanévben s mi lesz a sorsuk azoknak, akik most végzik a bírált és vál­toztatásokra ítélt iskolatípu­sokat. Kezdjük a gimnáziumokkal. Ennél az iskolatípusnál a jö­vőben kétféle változtatásra, módosításra lehet számítani. Az egyik a tanulók számá­nak csökkenése. Ami a gim­náziumi férőhelyek számának csökkenését illeti: ennek üte­me attól függ, milyen gyor­san fejlődnek a szakközépis­kolák. Mert a jövőben sem lesz kevesebb középiskolai fé­rőhely, csupán a középiskolai típusok közti arányok változ­nak. Tehát, ha kevesebb lesz a gimnáziumi osztály, több lesz a szakközépiskolai. S hogy ez mikor kezd realizá­lódni? Csupán az 1967—68-as tanévtől, s az ősszel lényegé­ben ugyanannyi fiatal gim­náziumi felvételére kerülhet sor, mint amennyire az idén. A GIMNÁZIUMOKBAN szükségessé vált másik vál­toztatás az 5+1-es gyakorla­ti foglalkozások szakmai elő­készítő jellegét törölték, s ez­zel együtt megszüntették a szakmai minősítő vizsgáltat is. Ám mindez nem vonatkozik azokra, akik jelenleg ilyen előképző jellegű 5+1-es ok­tatásban tanulnak. Engedélye­zik majd a minősítő vizsga letételét mindazoknak, akik még ilyen oktsitásban vesznek részt; ha- egy-egy iskolában 10—15 <,.diák-v.jelenek ezik -rá- Nem lesznek tehát „beesapva” azok, akiknek annak idején megígérték, hogy az 5+1 se­gítségével rövidebb idő alatt jutnak szakmunkás bizonyít­ványhoz. Egyébként a gimnáziumok gyakorlati oktatása a jövőben is megmarad — elsősorban a heti 2 órás foglalkozások for­májában, sőt ahol lehetőség van rá, az 5+1 keretében is — de szakmai előképzés he­lyett pedagógiai feladattal. Mert azzal továbbra is tö­rődni kell. hogy a fiatalok megszeressék a fizikai mun­kát. Lényegesebb változásokra a szakközépiskolai és a techni­őevencőév Miklós: XXIII. Meglepődik az orvos, ami­kor az utcára lép: esik a hó. El sem akarja hinni, azt hi­szi; agyrém az egész, amelyet a részegségnek és zaklatott idegállapotának köszönhet. De mégis jó hatással van rá a látvány, feje tisztulni kezd, nem kínozza szédülés. Csak­nem frissen lépdel a parkiro- zóhely felé, azonban érthetet­len módon, egészen váratlanul, újult rohammal támad rá a szomorúság. Amilyen hirtelen, olyan heves ez a roham, va­lósággal pánikba esik tőle. Mintha menekülni akarna, gyorsan a kocsiba bújik, a kormányra dől, és értetlenül bámulja a vékony hóréteggel borított szélvédőt. — Micsoda hülyeség!... Hó­esés. ilyen korán!! Még soha­se láttam havat a születésna­pomon ... Ködösen motoszkálni kezd benne, hogy mitől ijedt meg ennyire. Zavaros, be nem fe­jezett gondolattársítások go­molyognak benne korai őszü­léséről, a november eleji ha­vazásról, és arról, hogy vége az ifjúságnak. Megtörténik vele, amit jó­zanul nem merne bevallani: nagyon sajnálja magát. Este tíz óra után rengeteg bicikli, jön a gyárak felől. Sű­rű rajokban, ritka hószállin- gózásban gurulnak Zsupán ko­csijával szemben. Az orvos nem tud direktbe kapcsolni. Uggyel-bajjal éviekéi a nagy forgalomban. A város széle felé változik a helyzet nem szembe jönnek, hanem előtte hajtanak a kerékpárosok. Gyé­rül az út zsúfoltsága, az or­vos gyorsíthat. Nyugodtabban, a vita utáni csitultságában ült egymás mellett a kocsiban Zsupán és Vall. Robogtak a nyári esté­ben hazafelé. — Jobb elfelejteni ... — tanácsolta az orvos. Vali tágranyílt szemmel nézte a tájat, amelyet a ref­lektor hasított ki a sötétből. — Nehéz lesz... — Egy kicsit eltúloztam. Meglátod, hamarosan kigyó­gyulsz belőle. — Az soká lesz. Ha lesz egyáltalán... Zsupán némi habozás után elújságolta: — Holnapután megyünk a Balatonra. Fáradt vagyok ... Vigyázz magadra, amíg nem leszek itthon. Ismered Jász doktort ?... — Mindenki ismeri. —Most jöttek haza Olasz­országból. Ha nem érzed ma­gad jól, üzenj érte. Vali hallgatott. Borongós magábamélyedéssel nézte az utat. — Figyelsz?... — kérdezte az orvos. — Nem lesz nekem semmi bajom. — Ezt én sem állítom. Csak a rend kévéért figyelmeztet­lek. Ne búsulj már. Az a fon­tos, hogy tanulj a leckéből. Dacból soha ne állj szóba senkivel. Mindig akad valaki, aki hajlandó kihasználni. — Későn mondja. — Beláthatod, hogy nem ül­hetek mindig a szoknyád mel­lett. — En már mindent belá­tok ... Zsupánt nyugtalanította, hogy a lány ilyen gyors bele­törődést mutatott. Nem hitt Vali látszólagos megbékélésé­ben. — Bőven van időd ... Le­higgadsz, és magad is látni fogod, hogy egy kis baleset­nek nem kell ekkora feneket keríteni. Eltúloztam ... — Ne vigasztaljon, Sándor bácsi. Már kihevertem. Látod, így kell beszélni. Tanulhatsz a nővéredtől. Ö sem ahhoz megy férjhez, aki­be először beleszeretett. Mégis milyen boldog. Jövő vasárnap lesz a lakodalma. Mulass egy nagyot, és a rossz emlékeidet dob a kútba. Valiból fohászkodó sóhaj szakadt fel. Mint eddig, most is az utat nézte, tágranyílt szemmel. — Nagy dáridóra készülnek Az egész család arra készül. Rólam nem tudnak semmit Nagy dáridó lesz. Akkorát fo­gok mulatni, hogy megemle­getik... Zsupán még mindig nem győződött meg arról, hogy Vali visszanyerte egyensúlyát. Együttérzőn, de kétkedve pil­lantott oldalra. Megnyugtató jeleket szeretett volna leol­vasni a lány arcáról. De Vali vonásai, nyíltságuk ellenére is, titokzatosak maradtak, és az orvos kétkedése ettől csak na­gyobb lett Túl a városon, lenge köd­ben, szelíd havazásban, sebe­sen szalad az orvos gépko­csija. Zsupánnak melege van a nyitott felöltőben, fellazítja a nyakkendőjét és kigombolja az Ing felső gombját is. In­kább rutinból vezet, a ref­lexek felügyeletére bízza ma­gát. Tompa, egészen halk koppanás hallatszik. Nem ve­szi észre. Kint eközben valaki az árokba repül és egy bicikli vágódik a padkára. Az egész egy pillanatig tart. Még forog az eldőlt bicikli kereke, az árokból mocorgás nesze és nyögés hallatszik. Az autó már messze jár a nyílt or­szágúton, távolodó fénypászta, és a szélességjelző lámpák vi­lágossága üt át a laza ködfá- tvolon. Két párhuzamos fekete csík marad utána az országút érintetlen hószönyegén. (Folytatjuk.) kumi oktatásban lehet számí­tani. Eddig a szakközépiskolák szakmunkásokat, a techniku­mok pedig középfokú techni­kusokat képeztek, s mindkét típus érettségit Is nyújtott. Kiderült azonban, hogy a szakmunkások középfokú kép­zésére való törekvés elsietett volt, s ezért most kimondták,' hogy a szakmunkásképzés bá­zisa továbbra is a szakmun­kástanuló iskola lesz. Ami pedig a középfokú techniku­mokat illeti: ezek megszűnnek, a technikusképzés pedig a szakminisztériumok irányítá­sával — az üzemekre épül, mert így jobban figyelembe lehet venni a termelés Igé­nyeit, a munkahelyek adottsá­gait. A jövőben tehát üzemi gyakorlattal és érettségivel le­het technikus oklevelet sze­rezni. MI LESZ A JELENLEGt szakközépiskolák és középfo­kú technikumok helyett? Szakközépiskolák lesznek, de más jellegűek, mint a maiak. Az új iskolában nem szak­munkásokat fognak képezni, de nem is technikusokat, ha­nem középfokú szakmai kép­zettséggel rendelkező szakem­bereket. És hogy mit jelent mindez, arra a következőket lehet elmondani: eddig a szakközépiskolák mintegy 300 szakmában, a technikumok pedig 70 szakirányban ké­peztek; az új típusú szakkö­zépiskolákban 35—40 féle szak bevezetése látszik reá­lisnak. A jövő szakközépis­kolái tehát a jelenlegi tech­nikumoknál is átfogóbb is­mereteket fognak nyújtani. S itt is felmerült a kérdés: mi történik azokkal, akik a mai szakközépiskolákba. Illet­ve technikumokba járnak, s egyáltalán milyen hatással lesznek ezek a módosítások az Idei közén iskolai felvételekre? Válaszként elmondhattuk: egyrészt a most tanulóknál nem lesz változás, másrészt, az új... szakközépiskola.Jfinla- Wtásá-a. csflik a,z lofla—07 ez tané+Ö] keríti sor. s akkor'Is főként azokban a szakágaza­tokban — p-'ldául az egész­ségügyi szakközépiskolákban —, amelyekben a módosítá­sok nem lesznek számottevő­ek. Az inari. mezőgazdasági és kereskedelmi ielleeő új típusú szakkörén!skolák létre­hozása csak : 1967-ben kezdő­dik meg. VÉGÜL SZÓT,NI KELL ar­ról, hogy az új tanévben — miként a művelődésügyi mi­niszter az országgyűlésen el­mondott beszámolója is hang­súlyozta: — a középiskolai fé­rőhelyek száma nem növeke­dik, holott' az idén többen vé- ■ gőznek az általános iskolák­ban, mint tavaly. Ez kétségte­lenül okoz majd bizonyos fe­szültséget, különösen ha fi­gyelembe vesszük az utóbbi évek közhangulatát, amely szerint szinte „illetlenség" volt nem tanulni tovább kö­zépiskolában. Csakhogy éooen ezen a helytelen közhangula­ton kell változtatni, hiszen a nénpazdaság ig-nyei azt dik­tálják. hogy minél több fia­talt irányítsanak szakmunkás- tanulónak. S itt kell megemlítenünk, hogy a jövőben szélesebb ka­pu nyílik a szakmunkásisko­lákból jövő továbbtanulók előtt is; a szakmunkástanuló iskolákat mindjobban közép­iskoláknak — be nem fejezett középiskoláknak — lehet te­kinteni, mert lehetőség lesz rá, hogy az itt végzettek 2—3 év alatt, munka mellett, érett­ségi bizonyitványt szerezhes­senek. Nem a továbbtanulás előtti út elzárása tehát a c l, amikor nem növelik a közép­iskolai férőhelyek számát, hanem a szakmunkásutánp' lás biztosítása, a népgazdaság igényeinek a kielégítése. 17’’t szolgálja az a terv Is, hogy a lövőben úgy kell fejlesztem a szakmai Ismereteket nyin- tó középiskolák hálózatát hogy túlsúlyba kerüljenek gimnáziumokkal szemben. F azonban nem a következő tanév terve, hanem a későb bieké, mégpedig megfelelő át­menetek biztosításával. Tóth László •

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents