Nógrád, 1966. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-07 / 5. szám

4

NOOR AD

1966. január 7., péntek.

Kártyáztam és verekedtem

Béla huszonkét éves lesz májusban. Szőke, kopaszodásra és hízásra hajlamos fiatalember. Foglalkozása: csillés, Kányáson, a bányában. Különös ismértetőjele nincs. Más jellemzője: nem tud sem írni, sem olvasni. Három keresztet ír a nyomtatványok alá.

— Miért nem jártál iskolába?

— Három osztályt kijártam. Nyolc év alatt.

— És nyolc év alatt nem tanultál meg írni?

— Többet jártam az iskola mellé, föl a Róka-dombra kártyázni, meg verekedni. Kit érdekelt akkor a tanulás...

— Szüléidét sem?

— Nem nagyon. De ha egyest kaptam megvertek, ha meglógtam, megint megvertek. És „nagylelkűen” száz forintot ajánlottak fel minden ötösért, amit kapok. Nem sokat kockáztattak vele — mosolyodik el fanyarul.

— Nem bántad meg?

— Mit mondjak? Persze, hogy megbántam. De már újra nem kezdem.

— Miért?

— A csillét anélkül is el tudom tolni. Hogy esetleg az életemet is eltoltam? Lehet. De ezért nemcsak én vagyok felelős az apámék is.

— Nem hiányoznak a könyvek, újságok?

— Ott a rádió, meg a tv. Néha azért — ha senki se látia előveszem az újságokat. Próbálom olvasgatni, aztán leteszem. Nem megy.

— Nem unatkozol?

— Ha a tv-t, vagy a rádiót megunom, elmegyek a Kisvendéglőbe. Egy féldeci törköly, egy jó ultiparti és akkor nincs semmire gondom.

Katona nem volt. Nem is lesz. mert analfabéta.

— Nem udvarolsz?

— Ki állna szóba velem?

Szavai szívbemarkolóan őszinték.

— Udvaroltam a szomszéd faluba. Egy hónap után rájöttek, hogy nem tudok olvasni. Többé nem mentem arra De tényleg mag akarja Írni ezt a beszélgetést? — csap át hirtelen más témára.

— Igen.

— Akkor majd az öcsém felolvassa nekem a cikket. 0 már negyedikbe jár.

(rozgonyi)

Fiatal nógrádi képzőművészek

Felvonultak a fiata*-------------------------- lók. A

N

ógrád megyei Népművelési Tanácsadó a salgótarjáni József Attila művelődési otthon helyiségében prezentálta huszonkét festő mintegy nyolcvan művét. (A zsúfoltság érzését elkerülendő, talán ötven munka is elég lett volna. A rendezés, a belső tér megvilágítása, stb. egyébként dicséretes.) Tegyük hozzá, ezzel a kiállítással az is lehetségessé vált, hogy — bár kétségkívül csak nagyobb vonalaikban — áttekintést adjunk az erőkről és a szándékokról.

Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy a látott anyag sokrétű, minőségében többször ellentmondó, de esetenként éreztük a legüdítőbb izgalmat, amelyet egy-egy jól komponált kép vált ki. Az összbenyomás igazolja, hogy a fiatalság zöme igyekszik eltávolodni a naturalizmustól, viszont hajlandó az egyes irányokat egy másik irányzat szemüvegén át nézni. (Például az impresszionizmust az expresszionizmuson keresztül.) Az összkép tehát nem azonos. A mesterségbeli tudással általában nincsen baj, érzik az anyagot, alkalmazkodnak követelményeihez. Né- hányuk közös szándéka az összefoglalás, ez még ritkán sikerül. Szőnyi, Egry, Doma- novszky gyakorolják rájuk a

fő hatást, de akad már-már

másolója Derkovitsnak, s a Nógrádban ma élők közül — érdekes módon — Iványi Ödönnek. Néhányan kísérleteznek persze a fél- és egész absztrakció válfajaival is.

Általában állíthatjuk, hogy színkúltúrájuk esetenként meglepően fejlett, ritkábban a finom árnyalatokat is érzik. Érdekesek és vonzóak a színharmóniák. Nem mondhatjuk el ugyanezt szerkesztő, kép építő, tömeg elosztó tudásukról, rajzismeretükről. Talán a jövőben ezekre a fogyatékosságokra ügyelhetnek jobban.

Amikor sorra vesszük a képeket, a grafikákat és a linómetszeteket (szobor nincsen), tudjuk feladatunk nehézségét. Nem fogalmazunk ítéleteket, megállapításaink a kiállított munkákra vonatkoznak és mi sem tekinti ük őket örökérvé- nyűeknek. A tapasztalat szerint a szürkeségből néha váratlanul emelkednek ki egyéniségek, s az „ifjú titán”-ról is kiderülhet hogy jelentéktelen.

Mindezek után állapítsuk meg míg azt, hogy a kiugró tehetség kevés, de akad több figyelemre késztető jelenség A fantáziaszegénységet, vagy a belső fáradtságot sokszor a modorosság takarja,

a mesterkövetők néha csak külsőséget követnek. Viszont megnyugtató, hogy nincsen különcködő, aki önmagát is meg akarja győzni egyéniség voltáról.

A tehetségesek közül hadd említsük meg elsőnek Kris tót Cecíliát. A tárlat egyik legjobb képe Alvó című olaja. Lágyan, könnyedén mintázott nőalakja éppen diszkrét tulajdonságaival vonja magára a figyelmet. Laza ecsetkezelése imponáló mesterségbeli tudásról tanúskodik. Érzékeny művész, fénykezelése, vonalvezetése jól fogja össze a képet. A formák a kompozíciót harmonikusan töltik ki. A kép elbeszél, gondolatot ébreszt. Csendéletei, ha nem is mondanak ellent fenti megállapításunknak, egyértelműen nem támasztják azt alá. A Csendélet I. befejezetlen, indokolatlanul elnagyolt. A befejezetlenséggel nincsen mondanivalója. A kép felfogása rajzban, árnyékolásban realisztikus, ugyanakkor a térítőt nem töri meg az asztal széle, s ezáltal absztrakttá válik. A Csendélet II. átgondoltabb, a tárlat egyik legjobb darabja ebben a témában. (Itt jegyezzük meg, talán egy kicsit sok a csendélet a tárlaton.)

Kerekes László képeinek erőssége a plasztikai rend, amelynek belső logikája határozza meg a képi összhan............m

Radios István: Csendélet, olaj

Kristóf Cecília: Alvó, olaj

got. Szereti a sötét tónusokat (Dombos táj, Faluvége), ezek használata, egyéni megmunkálása kelti az erős plasztikus hatást. Súlyos atmoszférateremtő készséggel rendelkezik, a Dombos táj-on vihar előtti csendet érzünk. Az Ipari táj három síkban ábrázolt városkép, a síkokat egymás fölé helyezi, az elrendezés, amely absztrakt hatást kelt, jó. Csendélete kissé konvencionális, az egyébként jó Palócház szerkezetéből az egyensúly hiányzik. A Portré, s ugyancsak portrénak szánt széntanulmányai illusztratív jellegűek. Ügy érezzük, meg fogja találná a maga útját.

Jeles koloristának ígérke--------— zik Orosz István. Vitalitása, színéhsége csillapíthatatlan (őszi terefere, Házaik), jól érzi az észak-magyar táj lényegét (az őszi terefere valóban Palócföldön zajlik), kompozícióérzóke viszont még hiányos. Radics István Csendélet-e jól komponált, talán egy kicsit zsúfolt. Ebben a témában ugyancsak a jobbak közé sorolandó.

A továbbiakban hadd szóljunk Szatmári Béláról. Képei komoly kísérletezések. Több mindenbe belekóstol, a teljes absztrahálással is kísérletezik. Mélytengeri hangulat című képénél jobb az Üvegn,:,jaxo: ar/ 4 "pj

IfűSüiPT-íí_-í -uSci.-Sfm

ötveneséi* Miklós

ff ;,r^ ■ ___

W

X

XVII

Zsupánt még jobban felingerelte a bélenyugvó hang.

— Mitől ijedtél meg? A dühöngő bolondtól? Mindent ráhagysz, hogy múljon el a roham ?! Elegem van belőled, vedd tudomásul! Itt maradok, rohadjak meg a sárban, de akkor sem lesz igazad!

— Ne bánts ... — könyör- gött az asszony. — Én már nem akarom, hogy igazam legyen ...

— Micsoda jóság. Micsoda lemondás. Milyen nemes tudsz lenni, amikor már belehajszoltál az őrlődésbe. Azt hiszed, én nem éreztem magam áldozatnak, amikor láttam, hogy minden nap nehezebb a visz- szaút?! Raktad alám a tüzet, ahelvett, hogy segítettél volna kigyógyulni a hazugságból. Hazudtam magamnak, hazudtam az embereknek. Játszottam a jóságos doktort, miközben vádoltam a betegeimet hogy föl kell áldoznom értük

minden reményemet. így néz ki az én híres humanizmusom !...

— Igazságtalan vagy magadhoz ...

— Persze. Oda vagyok a meghatottságtól, amiért ilyen szépen vigasztalsz. Késő. Korábban kellett volna. De te megdupláztad a kétségeimet, és nem tudtál örülni velem együtt annak, ami néhanapján megvigasztalt. A munkám a hideg ész kötelessége lett. Gyógyítottam, éjjel-nappal dolgoztam, mert így erkölcsös. Az idegeim közben sisteregve égtek, mint a gyújtózsinór.

— Ez nem te vagy ... Sándor, mondd, hogy hazudsz. . Nézz rám és mondd, hogy itt akarsz maradni ...

Zsupán engedelmeskedett, az asszonyra nézett, de szólni nero tudott. Tépelődés, kínlódás látszott az arcán, képtelen volt felelni, hiszen ellentétes érzései közt maga sem tudott ivzsávot tenni. Ebbe a vergődő állapotba, a tekintetekre dermedt várakozásba ro- bajlott bele az ajtódörömbölés. Kint riadtan kiabált a háztartási alkalmazott:

— Doktor úr!... Doktor úr 1..I

Igen szomorú tud lenni egy későesti szoba, amelyben két összetartozó ember a csalódásain tűnődik. Zsupán még mindig az asztal mellett ül gondjaival viaskodva, az ágy szélén az asszony virraszt pongyolában, fázva és megfelemlítve a helyzet nyomnsz- tó hatásától. Felriasztja őket a hang:

— Doktor úr!... Doktor úr!...

A háztartási alkalmazott hálóingben, ajtóstól ront a szobába.

— A rendőrség...

Zsupán a feleségére néz,

mindketten felállnak. Vára- i ózva pillantanak az ajtóra.

Két rendőr lép be, havas szolgálati öltözetben, bukósisakkal a fejükön.

— Jóestét kívánunk — köszön a rangidős rendőr, a másik csak tiszteleg. Megállnak az ajtóban.

— Parancsoljanak... —

biztatja őket balsejtelmű érdeklődéssel az orvos.

— Doktor úr, a jelek arra vallanak, hogy ön elütött egy embert, a 81-es főközlekedési útvonalon. — közli a rangidős, rendőr.

Zsupán ereiben megfagy a vér. Első reagálása a tiltakozás, de ez csak arcvonásain rándul végig. Agya gyorsan működik. Lehajtja fejét, majd remegve felemeli.

— Lehetséges... — mondja halkan.

A rangidős rendőr oda sem néz, készülődik, hogy elhagyja a szobát.

— Sajnos, őrizetbe kell vennünk ...

•

Meleg és álomszerűén szédítő a tárgyalóterem. Bejönnek a bíróság tagjai, s mindjárt állva is maradnak az emelvény mögött. A teremben mindenki feláll. Zsupán egyedül van középütt. Mesz- sze, igen messze mindenkitől. Saját magától is. A bíró rákezdi fennhangon:

— A Magyar Népköztársaság nevében! Doktor Zsupán Sándort ittas vezetés, gázolás és cserbenhagvás bűntettében marasztalja el a járásbíróság.

A cserbenhagyás ezen felül foglalkozás körében elkövetett bűncselekménynek minősül, mivel a vádlott orvos létére mulasztotta el a kötelező segélynyújtást. Az enyhítő körülményeket is figyelembe véve, a vádlottat összbüntetésül két évi szabadságvesztésre ítéli a járásbíróság. Indoklás:.. A bíró hangja elenyészik Zsupán számára. Amit ezután mondhatnak neki, az már nem érdekes. Tudja, a többit önmagának kell tisztáznia. Dermed ten áll.

— A munkás, akit elütöttem, csuklótörést szenvedett. Azóta meggyógyult. De meg is halhatott volna. Rettenetes ...

Később két fegyőr ki kísérte a teremből. A folyosón csak arra van módja, hogy az őrök mellől intsen búcsút a feleségének. örömmel látja, hogy az asszony nem veszíti el a fejét, viszont végsőkig feszi tett önuralma annál jobban árulkodik szenvedéséről.

— Megkímélhettem volna azt a munkást is. magamai is, ha betartom a parancsomat. A parancsomat, amire a feleségem, meg a magam akaratán kívül más nem kénysze- rített. Ha másképp döntünk a kutatók közé szólított volna ez a parancs

(folytatjuk)

gyári salakbunker. Előbbi képe inkább lázas vízió, mint a Piccard professzor által megjárt, s az elképzel lsei nkben áttételesen is élő mélytenger. Nem teljesen hiábavaló kép, leüt egy akkordot, a lázét. Utóbbi alkotása lényegesen többet mond az emberről, az izzó színek, a mozgalmas vonalvezetés a veszélyes és nehéz munkát végző embert idézi. Ez az út járhatóbb.

Fábián Gyöngyvér Táj I.— II. — III. — IV. című színes tusa közül az I. — IV. a jobb, a másik kettő agyondolgozott. Az önarckép rajz jó. Bajcsilt József Fiú portréja kifejező, a Boros bácsi című olajpasz- tell is jól elkapott. (Általában a portrék illusztratívak, lényegileg nem többek közepes tanulmányoknál, arról tanúskodnak, hogy alkotóik az emberábrázolás mesterségbeli fortélyaival mór tisztában vannak, de az emberről lényegileg. belsőleg még nem sokat mondanak el. Talán hinták György tanulmányaiban csillan meg leginkább „belülről” az ember.)

A kevésbé sikerült kéDek közül mindenekelőtt Gyüre Nándor képeit említjük. Ezeknek nincsen más batuk. mint az, hogy kevés nyoma van bennük alkotójuk egyéniségének. Szinte valamennyi, egyébként becsülettel megszerkesztett kép, de különösen a Domboldal, Ipari táj című, Iványi Ödön utánérzés. Egyébként dekoratív tételekkel dolgozik, szeret stilizálni. Légrádi Jenő Olvasó mun- kás-ából ugyancsak sokat levon a Derkovits-hatás. Nem igen értjük, miért került a falra. Annál inkább, mert hiszen Pihenő asszony című olajában egyéni színeket lelhetünk fel. Dr. Fancsik Já- nosné munkái kizárólagos Egry-hatásról tanúskodnak, de csak első pillanatra. Ezek a képek ugyanis nem oldanak meg semmit, nem tartanaik igényt elmélyültebb figyelemre.

Leszenszki László inkább

színeiben jellegzetes, Szabó Áron Téli táj-áról ezt sem mondhatjuk el. Csikasz István alkotásai nem mondanak sokat.

Szándék osan nem--------------------------szélünk

m

ost a többi "kről, a látottak alapján ennek nem érezzük szükségét. Tanácsokat — pláne korai tanácsokat — adni nam akarunk. Szívesen szólunk a most nem említettekről is egy következő tárlat kapcsán, ha úg- látjuk, ezzel segíthetünk. Ügy érez ük, a kiállítás égé 'ben elismerésre tarthat számot. Az őszinte szóval éppen az volt a célunk, hogy a következő tárlatok még nagyobb örömünkre szolgáljanak

Tóth Elemé;