Nógrád, 1966. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-26 / 21. szám
6 NÖGR AD 1966. január 26. szerda. Példát mutattak szorgalomból és magatartásból Tizenöt brigád érdemelte ki sí szocialista elmet (Tudósítónktól) A megyei gép- és gépjavító állomásokon értékelték a küzdő brigádok vállalásait, amelyeket 1965. tavaszán a „szocialista brigád” cím elnyeréséért tettek. A versenyben résztvevő 24 brigád közül a termelési tanácskozásokon tizenötnek ítélték oda a megtisztelő szocialista címet. A brigádok közül kilenc a. mezőgazdasági termelésben, hat pedig gépjavításban dolgozott. A szocialista brigádok tagjai jó munkájuk elismerése kép- pen 71 ezer forintnyi jutalomban részesültek. A Berceli Gépállomáson a három brigád közül csak a Dózsa-brigád teljesítette vállalását: 121 százalékos tervteljesítést ért el, kedvező üzemanyag- és anyagfelhasználás mellett. Az Érsekvadkerti Gépjavító Állomáson a forgácsoló műhelyben dolgozó szocialista brigád 577 ezer forint értékű munkát végzett, ami a vállaltnál 77 ezer forinttal több, A Kisterenyei Gépállomáson négy brigád teljesítette vállalását és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az állomás 1965- ben a megyében a legjobb eredményeket érje el. Megfelelően foglalkoztak az újításokkal. A két műhely-brigád hét újítást adott be az év során, amelyből négyet be is vezettekA Pásztói Gépjavító Állomáson a versenyre indult hat brigád közül kettő teljesítette vállalását. Mindkét győztes brigád szántóföldi munkát végzett. A műhely-brigádok egyike sem nyerte el a szocialista címet. A Szécsényi Gépállomáson a termelési brigádok eredményesen, jól dolgoztak és mindkét versenyző brigád teljesítette vállalását. A Tolmácsi Gépállomáson a hat versenyző brigádból négy brigád érdemelte ki a szocialista címet. A vállalását nem teljesítő Petőfi-brigádban Vida István traktoros feketemunkát végzett. A brigádnaplót nem vezették és termelési feladatát sem teljesítette a brigád. A tolmácsiak értékelésükben külön megdicsérték Varga Imre és Topolcsik Imre traktorvezetőt kimagasló teljesítményéért, valamint Sógor József traktorvezetőt a borsosberénvi Haladás Tsz-ben végzett kimagasló munkájáért. Az állomások vezetői részletesen elemzik és értékelik az egyes brigádok tevékenységét, s ezt a brigádok tagjaival kii- lön-külön is megbeszélik. S. E. Felülvizsgálták a tanácsi dolgozók képzését a pásztói járásban A Pásztói Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága elkészítette a tanácsi dolgozók oktatási tervét. A járási apparátusból tizenegyen, a községekből tízen tanulnak m »•'<* sta középiskolákban. Esu egyetemen kilenc járási és két községi tanácsi dolgozó tanul. Legnépesebb az alapfokú politikai tanfolyam, ahol harmincegy járási és 22 községi dolgozó képezi magát. A szakmai képzésre is gondot fordítanak. Azokat a dolgozókat, akik okmányokkal nem tudják bizonyítani végzettségüket, arra kötelezték, hogy vizsgát tegyenek az általános államigazgatási ismeretekből. A tanulmányi évben a járási tanácstól tizenhármán, a községi tanácsok dolgozói közül oedig négyen államigazgatási szakvizsgára készülnek. Államigazgatási ismeretekből a járástól huszonegyen, a községekből tizenhármán vizsgáznak. Négy községi vb titkárt tanácsakadémiára küldenek. Felülvizsgálták a tanácsi dolgozók általános és középiskolai végzettségét is. Társadalmi mnnkások Karancslapujton Tizenkét lakással nő as első vásártéri lakóház Vita a SZOT-ban a SZOT 1966. évi művészeti díjairól Naptár Naptár. 1966. január 26. Szerda. Névnap: Vanda. A Nap kel 7 óra 19 perckor, nyugszik 16 óra 36 perckor. A Hold kel 9 óra 44 perckor, nyugszik 21 óra 26 perckor. Ködös idő Várható időjárás ma estig: felhős, párás, sokfelé ködös idő, éjszaka gyenge, napközben mérsékelt szél. A hőmérséklet nyugaton csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában mínusz 2, plusz 3 fok között. Az erősen ködös helyeken mínusz S fok közelében. — Makkal, vadgesztenyével teszik változatosabbá a vadak széna- kukorica étrendjét a Mátrai Erdőgazdaságban. Különös gondot Eordítanak a muflonokra, mert ezek igen érzékenyek a megfázásra. — Ötletesen gondoskodott a termelőszövetkezeti gazdák téli foglalkoztatásáról a káliói Új Tavasz Tsz. Harmincezer gyümölcsösláda javítására kötött szerződést a Nagykőrösi Konzervgyárral. — Fizetésemelést követelnek a belga orvosok. A huszonöt százalékos javítás érdekében közülük eddig körülbelül százan léptek sztrájkba. — Szalagacélokból, négyféle minőségben állított össze, s küldött mintakollekciót a METALLIMPEX-nek a Salgótarjáni Acélárugyár. A külkereskedelmi vállalat a kollekciót az Indo-Japanese nemzetközi cégnek továbbítja. — Felvásárlási árakról, tervfeladatokról és bérintézkedésekről tájékoztat a Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelent „Tények és érvek” sorozat ez évi első és második füzete. — Érintézvédelmi relékkel szerelik fel megyénk bányáiban a 110 voltos elektromos berendezéseket. A törszt az országban e célra első ízben gyártott relékből elegendő mennyiségűt: kétszázat kapott. Felszerelésüket megkezdték. — Hihetetlen gyorsaság. Londonban, egy fototechnikai kiállításon mutatták be azt a filmfelvevő gépet, amely másodpercenként hatvanmillió felvételt készít. A villámnál lényegesen gyorsabb gépet az angol atomkutató intézet használja magfúziós folyamatok lefényképezésére. Felmentették Bakos Lászlót Az elmúlt nyáron ismertettük, hogy barbár kezek sírkövet döntöttek le a karancs- keszi temetőben. Mint kiderült, a halottak emlékének meggyalázásával alaptalanul a helybeli Bakos Lászlót gyanúsították. Akkor el is ítélte a járásbíróság. Karancslapujton a községi tanács végrehajtó bizottsága értékelté az elmúlt évben végzett munkát. Megállapították, hogy a pénzügyi intézkedések kisebb hibáktól eltérően kifogástalanok. A költségvetési feladatokat megvalósították. Utakat hoztak rendbe, járdát építettek, felújították az iskolát, új parkkal gazdagították a községet. Mindezek mellett Í7.100 forint megtakarítást értek el. A tervek végrehajtásában jelentős segítséget nyújtottak az állandó bizottság tagjai, akik a társadalmi munka szervezésében jártak élen. Az iskolával szemben lévő új parkot is jelentős mértékben társadalmi munkával hozták létre. Hasonlóan nagy segítséget • nyújtott a lakosság az utak, járdák építéséhez is. Az egy főre eső társadalmi munka értéke 28 forint. A ZIM Salgótarjáni Gyáregységében megépítendő gázkészülékgyár „kedvéért”, a szomszédságban néhány lakóépületet le kell majd bontani. A szanálás költségeire a beruházónak engedélyezték megfelelő pénzösszeg felhasználását. Ezzel kapcsolatban egy tizenkétlakásos ház .tervezése már meg is kezdődött a Nógrád megyei Tervező Irodában. Az épület egy már meglevő vásártéri lakóház „folytatása” lesz; azé, amelyet itt még az első hároméves terv idején emeltek. A csatlakozó szárny szerkezete azonban jóval korszerűbb: a már átadott tizenhetes jelű épületen alkalmazott szerkezeti megoldásokat használják fél. A kivitelezésre négy- és félmillió forintot fordítanak. Az új tizenkétlakásos épület földszintjén teremtik meg a Gelka régen hiányolt központi műhelyét, irodáit is. Ma este mutatja be a TV Norman Wisdom, a kitűnő angol komikus Én és a tábornok című burleszk filmjét. A kétbalkezes főhős megszólalásig hasonlít egy német tábornokra s ebből igen sok bonyodalom származik. Ülést tart ma délután a Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsnak kultúrneve- lési bizottsága az SZMT, tanácstermében. Az ülésen a SZOT 1966. évi művészeti díjainak előkészítése, illetve a javaslatok megvitatása szerepel napirenden. Kettős feltétéi határozza meg a mű illetve az alkotó elbírálását. A díjazásra javasolt alkotás 1965-ben megjelent, vagy bemutatott legyen, mai témájú, szocialista eszmeiségű, a dolgozó emberek életét tükröző s mindenekelőtt magas művészi színvonalú. A SZOT-díj másik feltétele, hogy az alkotó művész, illetve író a munkásművész kapcsolatok fejlesztésében tevékenyen és eredményesen vegyen részt, rendszeresen járjon a munkások, a dolgozók közé, s azok munkahelyén értékes népművelő tevékenységet fejtsen ki. Az elbírálásnál nem jelenthet akadályt az, hogy az író, vagy a művész alkotásáért már állami díjban részesült. Bemutatták a salgótarjáni felszabadulási emlékműterveket Budapesten A felszabadulási emlékműterveket, — amelyek közül a zsűri által kiválasztott munka, megvalósulása után Salgótarján Főterét díszíti majd, — február 1-én mutatják be Budapesten a Képző- és IparMint ismeretes, a pályázaton Somogyi József, ifjú Szabó István és Kalló Viktor szobrászművész vesz részt. A monumentális felszabadulási emlékművet a tervek szerint ez év november 7-én leplezik le az alakuló új város— Szalagfűrészt helyezett üzembe a homokterenyei termelőszövetkezet. A gép elsősorban a gazdaság céljait szolgálja, de a tsz a lakosságtól is vállal bérmunkát Autóbaleset Salgótarjánban A salgótarjáni Rákóczi úton vezette hétfőn délben féltizen- kettőkor a bányagépgyár IFA teherautóját az etesi (Mikszáth utca 28). Csőke Árpád. A 196. számú ház előtt a tehergépkocsi megcsúszott, a járdaszegélynek, majd egy kerítésnek dőlt. Ritka szerencsének köszönhetően sem a gépkocsivezető, sem a két utas nem sérült meg. A társadalmi tulajdonban hozzávetőleg hatszáz forintos kár keletkezett. A balesetért Csőke Árpádot terheli a felelősség, mert az útviszonyok figyelmen kívül hagyásával, csúszós úttesten indokolatlanul gyorsan hajtott. — Erdőtelepítési tervek készítése kezdődött a salgótarjáni járás hét termelőszövetkezete részére. A közös gazdaságok a harmadik ötéves terv során 457 hold, jeAz elítélt fellebbezése folytán az ügy a megyei bíróság elé került, amely új eljárásra utasította a járásbíróságot. A Járásbíróság felmentette Bakos Lászlót- Ügyészi fellebbezés miatt a megyei bíróság ismét tárgyalta a bűnügyet A hét elején tartott tárgyaláson nem látta bizonyítottnak, hogy a rongálást Bakos László követte volna el. Ezért az ellene emelt vád alól felmentette. Az ítélet jogerős. Yí\cr%it^cZ&cr*L HOLNAPRA SALGÓTARJÁN, NOVEMBER 7: A BARACKTOLVAJ. Bolgár film. BALASSAGYARMAT: FANTOMAS. Színes francia bűnügyi filmparódia. NAGYBÁTONY, PETŐFI: SZEGÉNYLEGÉNYEK. Magyar film. PÁSZTÓ: HA EZERNYI KLARINÉT. Zenés csehszlovák film. SZÉCSÉNY: SZÍVFÁJDALMAM, HIROSIMA. Japán filmdráma. N 0 G R A D művészeti Lektorátuson, központban. A rádió és a tv mai műsora KOSSUTH-RADIO: 8.20: Reggeli vetítés Berlinből. Szimfónikus zehangverseny. — 8.55: Orvosi tanácsok. — 9.00: Csalánba nem üt a mennykő. Rádiójáték gyermekeknek. — 9.45: Indiai népdalok. — 10.10: Könnyűzenei híradó. — 10.53: Néhány perc tudomány. —■ 11.00: Csehszlovák művészek operafelvé- 1 teleiből. — 11.29: A Szabó család, j— 12.15: Magyar nóták. — 13.00: Törvénykönyv. — 13.15: Zongora- I muzsika. — 14.05: Gazdasági me- | chanizmus és gazdaságtörténet. I. rész. — 14.20: Filmzene. — 14.30: Lányok, asszonyok ... — 15.00: Maria Cebotari énekel. — 15.40: József Attila költészete, X. — 16.15: • Tánczene. — 16.55: A gazdaságpo- litikai rovat műsora. — 17.10: Ze- 1 nei rejtvényműsor. — 18.20: Népi ! zene. — 18.55: Huszas stúdió. — j 20.25: Esti pihenő — muzsikával, j — 21.20: A Rádió irodalmi lapja. — 22.25: Zenekari muzsika. — 23.23: Könnyűzene. — 0.10: Opera- áriák. PETÖFI-RÁDIO: 14.00: Zenekari muzsika. — 14.40: Operettrészletek. — 15.05: Könnyűzene. — 16.05: Debussy-művek. — 17.05: Kórusok. — 17.18: Orvosi tanácsok. — 17.23: Népművészek a mikrofon előtt. — 17.50: Hirdetőoszlop. — 18.00: Wag- ner-operákból. — 18.20: Az ember és a technika. Hl. — 18.45: Fúvós* zene táncritmusban. — 19.05: Közne — 20.39: Kórusok. — 21.05: Könyvespolc. — 21.20: Könnyűzenei híradó. — 22.03: Lukács Pál viola d’amorán játszik. — 22.25: Operettrészletek. TV.: 17 55: Hírek. — 18.00: 100 kérdés — 100 felelet. — 18.40: A Magyar Hirdető műsora. — 18.50: Sokszemközt. Aktuális ipán riportműsor. — 19.20: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 19.50: Én és a tábornok. Magyarul beszélő angol film. (14 éven felülieknek) 21.15: Az otthon művészete. 21.45: Vacsora után az Újságíró Klubban. — 22.15: Tv-híradó 2. kiadás. Besztercebánya: 10.00: Hattyúk tava (balettrészlet). — 11.05: Munkalélektan (filmtörténet, ismétlés. — 11.35: Tv-film a Tátráról. — 12.00: TV Híradó. — 19.00: TV Híradó. — 19.20: Jubileumi film Jan Golian tábornokról. — 19.50: A eyetvai legény (operarészletek). — 20.00: Interjú Ballmayerrel (lengyel tv-játék). — 20.50: Nyugatnémet zenés tv-film. — 21.50: Tv- film a második világháború csehszlovák pilótáiról. lenleg legelőnek használt területet erdősítenek, — Elsüllyedt egy halászhajó Kamerun nyugati partjainál. Hatvan ember a tengerbe fulladt. Apróhirdetés Salgótarján város területén találtak 1 db. használt de egyébként jó állapotban lévő női egészcipőt. A megtaláló beszolgáltatta a rendőrségre. Jogos tulajdonosa elvesztett cipőjét a Városi Rendőrkapitányságon átveheti. A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján. Petőfi u. i. Telefon: 22-94. 22-95. 22-96, 22-97. Főszerkesztő: 12-94 Belpolitikai rovat: 14-40 Sportrovat: 11-59. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Vida Edit. a vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. i. Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 13 Ft. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: dr. Kalocsai József igazgató Salgótarján. Petőfi u. 1. Index-szám: 25 072 A Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi vállalat folyó év február 23-án műszaki becslést tart •Salgótarjánban. írásbeli bejelentéseket kérjük a Magyar Hirdető Vállalat kirendeltsége címére, Salgótarján, Karancs utca 6 szám alá beküldeni. Budapesti címünk: Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat Budapest. VI. Népköztársaság u. 28. Telefon: 127—731. Foglalkozunk használt mezőgazdasági és egyéb gépek, kompresszorok, műszerek stb. eladásával, vételével és közvetítésével.