Nógrád, 1966. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-23 / 19. szám
1966. Január 23., vasárnap N a n p k n 5 Az el prédáit bizalom Bevonták a mandátumát egy megyei tanácstagnak. Kimondták rá a legsúlyosabbat: magatartása összeegyeztethetetlen megbízatásával. Súlyos ítélet ez egy választott ember íelett. Ezt a jogot nem is gyakorolhatja más, csak egyedül a tanácsülés. Hosszú vita után, a védekezésre minden lehetőséget biztosítva döntött a testület. Nyolc évig tartó munka borult árnyékba, a könnyelműség, a meggondolatlanság miatt. Néhány hónappal ezelőtt Gordos Barnabás még egy ünnepségen találkozott választóival . Az emberek bizalma nem volt alaptalan. Amikor megválasztották. nem gondolhatták, hogy megfeledkezik fogadalmáról, hanem hűséggel szolgálja választóit, mindennek előtt a közösség ügyét tartja legfontosabbnak, nem tűri a visszaéléseket. Egyszerű gyári munkásként ismerték, aki köztük élt, hittek neki. Négyszemközt vagyunk a volt tanácstaggal a pártirodában. Zavart, kerüli a tekintetet. Egyre azt hajtogatja, hogy személyi bosszú áldozata. Nem veszi tudomásul, hogy egy testület, hetekig tartó vizsgálat után mondta ki az ítéletet. Nem örömmel. A vizsgálatot tanácstag társai végezték. Lé- pésről-lépésre derítették ki a terhelő adatokat. Erről is azt tartja: ellenfeleit kérdezték, azok véleménye érvényesült Pedig a vitán az iránta érzett tiszteletből sokan nem szóltak, többen tartózkodtak a szavazástól is. Lehetnek rosszakarói is? Elképzelhető. De a legnagyobb mégiscsak önmaga volt. Megfeledkezett fogadalmáról, az előlegezett bizalmat saját céljaira, egyéni haszon- szerzésre használta fel. Mi történt Gordos Barnabással? Üzemében jó munkásnak tudták, megbecsülték. Vezetője volt egy munkacsoportnak. A jövedelme is ennek megfelelően alakult. Gyerektelenül élnek, szükséget nem érezhették. Falujában jól felszerelt, szép nagy háza van. Mindeií új benne. Két esztendővel ezelőtt munkahelyének meghagyásával iparengedélyt kért, vegyesipari javításra. Mivel a lakosság a községben és a környéken is régen igényelte ezt a szolgáltatást, megadták az engedélyt. Kezdetben nem is volt különösebb baj. A visszaélések akkor kezdődtek, amikor erről az engedélyről lemondott és helyette lakatos és villanyszerelő munka gyakorlását kérte. Igaz, az újabb iparengedély kiadása szabálytalan volt, mert a villanyszerelés építőipari jellegű és azt magán- személy nem gyakorolhatja. Hogy megkapta, erről nem tehet. A szécsényi járási tanács adta, és ez a meggondolatlanság elősegítette ennek az embernek a vesztét. Az új ipar- engedély felnyitotta a pénzszerzés zsilipjét. Tízezer, húszezer forintokat és ennél nagyobb összegeket fizettek egy- egy kerítésért, kapuért és az egyre több villanyszerelésért Mindezt senki nem sajnálta, megdolgozott érte. De amikor fokozatosan gépesített, munkásokat alkalmazott, akik után a törvényes kötelességeket nem vállalta, már halmozódtak a szabálytalanságok, s a munkahelye is már csak mellékes volt. A munkából egyre sűrűbben elmaradt, távollétét a megyei tanácstól kapott tanácstagi tevékenységét bizonyító írásokkal, igazolta. Ez a második meggondolatlanság, amely a lejtő felé sodorta a volt tanácstagot és valakiknek okulnia kéne belőle. Tisztázatlan az anyagbeszerzése is. A vásárlást igazoló szelvényeken — mert csak szelvényekkel rendelkezik — nem szerepel az anyagok minősége. Ez is rendezetlenséget, szabálytalanságot takar. Már hatvanezer forinton felül volt a forgalma, de nem vezetett hiteles pénztárkönyvet. Mint az ipari állandó bizottság tagja, a megyében rendszeresen ellenőrizte, hogy a kisiparosok betartják-e a szabályokat, miközben ő egyszerűen felrúgta ezeket Nem soroljuk tovább. A szabálytalanságokat a vizsgálat kiderítette és Gordos Barnabást a hibák jóvátételére kötelezték. Nehezebb jóváten- nie a tanácstagsággal való visszaélést, amellyel palástolta a szabálytalanságot. A figyelmeztetést pedig elutasította abban a hitben: egy régi tanácstagnak nem eshet bántó- dása. Tévedett. Az elmondottakat a vizsgálat tárta fel. Mi közre adjuk okulásképpen. A tanácstag eleve nem véthet az erkölcsi normák, a törvényes rendelkezések ellen. A törvényes rendről megfeledkezett volt megyei tanácstagot üzemében is alacsonyabb beosztásba helyezték. Megcsappant ! a fizetése is. Iparengedélyét j vegyesjavításra módosították. ; Ha maga is akarja, dolgozzon, j Szolgálja a lakosságot, mint- j ahogy mindenki szolgálhatja, ; ha nem vét a szabályok ellen, j B. Gy. I (7.) Ez volt München München intő és figyelmeztető szimbóliummá lett: az árulás, a behódolás szimbólumává. Münchenben valóban „eladták” Csehszlovákiát, ám nemcsak ezt az egyetlen országot, hanem — lényegében — Európa nagy részét. Hitler szabad kezet kapott, megbizonyosodott róla, hogy a nyugati hatalmak nem akadályozzák tervei megvalósítását. A Hossbaeh jegyzőkönyv A nürnbergi perben beterjesztettek egy olyan dokumentumot, amely egyöntetű izgalmat keltett a vádlottak között; tisztában voltak vele, hogyha van súlyosan komp- romitáló valami, kivédhetetlen bizonyíték a Harmadik Birodalom agresszív terveire, akkor ez a jegyzőkönyv az. 1337. november 5-én titkos tanácskozás volt a birodalmi kancellárián. A tanácskozáson csak a legszűkebb náci vezérkar vett részt, magát a jegyzőkönyvet is Hitler szárnysegédje, Hossbach ezredes vezette. Hitler bevezetőben kijelentette, hogy: „halála esetén kijelentéseit tekintsék végakaratának és utolsó kívánságának.” Ezután részletesen kifejtette terveit, hogyan kívánja fokról, fokra leigáz- ni Európát, majd — a világot... A jegyzőkönyv — amelyre a későbbiekben is többször utalunk majd — rögzíti Hitler következő mondatát is: „Véglegesen elhatároztam, hogy a közeli jövőben háborúval zúzom szét Csehszlováklát.” És hogy mégsem került sor erre a háborúra, az nem Hitleren, hanem Anglián és Franciaországon múlott! Münchenen. A Müncheni Egyezmény megkötésének ismert körülményeire most nem térünk ki; csak azokat a részleteke' ismertetjük, amelyek a kulisszák mögött történteket világítják meg. Követeljék a lehetetlent 1938. március 28-án Hitler találkozik Henleinnel, a Szu- déta-vidéken tevékenykedő nácik vezérével, s a beszélgetés többek között így zajlik le: „HITLER: önnek és az SDP-nek (a Szudétanémel Pártnak — a szerk). állandóan olyan követeléseket kell támasztaniok a csehszlovák kormánnyal szemben, amelyek elfogodhatalanok Benesék számára. HENLEIN: Tehát mindig olyan sokat kell követelnünk, hogy ne lehessen minket kielégíteni? HITLER: Igen. Pontosan így gondolom. Tanácsadóként (?1 odaküldöm maid önhöz Köchling tábornokot, aki a szudétanémet szabadcsapatok szervezésében is segítségére lesz.” A perben bemutatott jegyzőkönyv világosan kimutatja a nácik taktikáiét.: először csak a Szudéta-vidék önállóságának követelése, maid egész Csehszlovákia bekebelezése. És ennek a taktikának á nyugati hatalmak bedőltek. Rib- bentrop volt náci külügyminiszter Nűrnbérgben nem hallgatott: nyíltan megmondta a valóságot, tudta, ha valamivel. ezzel menheti magát. Kiielmtette: „A német VSrrtást illetően meg kell mondani, hogy a Müncheni Egyezményt maga a brit királyi kormány kötötte meg, s ez a kérdés úgy oldódott meg, ahogyan én a német diplomácia szempontjából kiindulva akartam.” Majd másutt elmondotta, hogy a Müncheni Egyezményt megelőzően beszélgetett a francia nagykövettel, aki kijelentette: „A Führer biztos lehet abban, hogy Angliának és Franciaországnak eltökélt szándéka minél előbb a német kívánságok szellemében oldani meg a kérdést.” A különben — saját, náci társai által sem — nem valami okosnak tartott Ribben- trop folytatta a felsorolást: „1938. március 11-én hosszantartó megbeszélésem volt Chamberlainnel. A beszélgetés folyamán mister Chamberlain ismételten hangsúlyozta, hogy megegyezésre kíván jutni Németországgal. Rendkívül megörültem kijelentésének és azt mondtam neki, hogy szilárd meggyőződésem szerint a Führernek ugyanez a kívánsága.” Rib- bentrop 1946. március 29-én tett e vallomását a tárgyalótermiben kínos csend követte... Gisevius vallomása Gisevius, aki egyaránt ügynöke volt a német és a nyugati kémszolgálatoknak, s jelentős szerepet játszott a Hitler elleni összeesküvésben, Nümbergben tett tanúvallomásában igen érdekes, addig ismeretlen mozzanatra hívta fel a figyelmet „Amikor a válság tetőfokához közeledett, s amikor ml mindent előkészítettünk a puccshoz (ti. bizonyos körök már 1938-ban Hitler félreállítására készültek — a szerk.) formájában és tartalmában szokatlan lépésre szántuk el magunkat, és értesítettük az angol kormányt hogy Hitler nemcsak a SzuA joggal élni kell 1 f K evesebb létszámmal is meg tudta volna oldani a feladatokat, de nem tette, mert a minisztérium nem írta elő. Takarítónőre volt szüksége a vállalatnak. Nem vehetett fel, mert a felsőbb szervek nem engedélyezték. Magas a terv, — érvelt az igazgató. Lehet teljesíteni — mondták a felettes szervek. Ez a kötélhúzás jellemezte az elmúlt években a gazdaságirányítás módszereit. Egyes felsőbb hatóságaink majdnem mindent felülről akartak előírni. Aprólékosan beavatkoztak a gyárak, üzemek életébe és bizony emiatt egyes igazgatók energiájuk egy részét a föntről jött észrevételek, kifogások magyarázására, elhárítására fordították. Még akkor is így cselekedtek, amikor tudták: egyáltalán nincs igazuk. És az első lépést követte a többi. Eltitkolták lehetőségeiket, tartalékaikat, elhanyagolták a munka és üzemszervezést, a gyártmány- és gyártásfejlesztést, a műszaki fejlesztést, miközben kialakult a „sírni tudni kell” káros szemlélet Vagyis a legcsekélyebb termelésemeléshez milliós beruházásokat, új gépek sokaságát és új termelő berendezéseket kértek. Másképp nem megy a dolog — hangozta tták. De már ekkor is voltak olyanok, akik a felelősségtől áthatva dolgoztak, bíztak abban. hogy régen dédelgetett vágyuk, az önálló gazdálkodás gondolata és gyakorlata ha késve is, de egyszer csak fontos szerephez jut gazdaságirányítási mechanizmusunkban. És nekik lett igazuk! d éta-vidéket szándékozik elfoglalni, hanem egész Csehszlovákiát.” Tehát a legilletékesebb körök figyelmeztették az angol kormányt.. de nem akarták meghallani a figyelmeztetést! Miközben Chamberlain „ingajáratban” közlekedett London és Hitler főhadiszállása között, Jodl 1938. augusztus 24-én Hitler elé terjesztette Csehszlovákia megtámadásának tervét. A perben beterjesztett dokumentum e szavakkal kezdődik: „A Fall Grünt egy csehországi incidens fogja elindítani, amely megadja Németországnak az alkalmat a katonai beavatkozásra. Az incidens időpontjának nap és óra szerinti meghatározása nagyjelentőségű.” Közben azoban Hitler „ajándékba” kapta azt. amit fegyverrel akart megszerezni. Goring megmagyarázva Jellemző erre Keitel és ügyvédje párbeszéde. A tárgyalási jegyzőkönyvet idézzük: NELLTE: Csehszlovákiával azonban nem került sor háborúra, mert létrejött a Müncheni Egyezmény. Hogyan vélekedett ön és mi volt a tábornokok véleménye erről az egyezményről? KEITEL: Nagyon örültünk, hogy nem került sor hadműveletekre. mert támadó hadi eszközeink — meggyőződésünk szerint nem voltak elegendőek Csehszlovákia határerődítményeinek áttöréséhez, tehát tisztán katonai szempontból a támadáshoz és az erődítmények áttöréséhez nem volt erőnk. Ha háborúra kerül sor. valójában nem tudtuk volna megvédeni sem nyugati, sem pedig keleti határainkat. s kétségtelen, hogy Csehszlovákia ellenállása esetén. erődítményei feltartóztathattak volna bennünket. Katonai próbatételről tehát ebben az esetben kétségtelenül nem lehet beszélni. Inkább a politikai idegek próbára tételéről volt szó.” Ha tehát a nyugati hatalmak nem hódolnak be... az árulás valódi voltát még inkább leleplezi Göring ide vonatkozó vallomása. Az ügyész a következő kérdést tette fel: Az egész világban kialakult nagy gazdasági versenyfutás is arra kényszerít bennünket, hogy gazdaságirányítási mechanizmusunkat megreformáljuk, jobban hozzá Igazítsuk az élet-adta igényekhez, követelményekhez. Ennek eredményeképpen ma már megyénk gyáraiban, üzemeiben, vállalatainál merőben más a helyzet mint az elmúlt évben, illetve években volt. A tanácsi helyiipar vállalatainál az idén a tavalyi 22-vel szemben csak négy mutató teljesítését kérik számon. Hasonló a helyzet a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalatnál. A Bányagépgyárnál még ennél is tovább mentek: csak három mutató teljesítésén mérik le a gyár dolgozóinak munkáját. Ezzel valójában új helyzet teremtődött. M egszűnt, de legalább is a minimálisra csökkent a felsőbb szervekre való hivatkozás lehetősége. Ugyanis ebben az esztendőben már a gyárak vezetőire bízták hány munkással, műszakival oldják meg a termelést, hányán foglalkoznak majd adminisztrációval, melyik üzemrészből, vagy irodából csoportosítanak át munkaerőket, hová és milyen díjazással. Nem lehet a felsőbb szervekre hjvatkozni, ha kevés a segédmunkás, ha sokan foglalkoznak az anyag- mozgatással. ha kevés a művezető, vagy a csoportvezető. A döntés joga az üzemek vezetőinek kezében van. De a velejáró felelősség is! Ismerek olyan igazgatót, aki szívesen vállalja a megnagyobbodott felelősséget, most érzi igazán jól magát. Arra a kérdésre, nem okoz-e neki nagyobb gondot a felelősség, nemmel válaszolt. Hozzáfűzte: „arra biztat, hogy egy kicsit bátrabbak legyünk, vállaljuk a rizikót. Az új gazdaságirányítási módszer olyan mint egy szelektáló rosta: az a vezető, aki felkészültségből, hozzáértésből rosszul vizsgázik, keresztül hullik rajta”. Csakhogy ezt nem mindenki így fogja fel. Mert, aki eddig hozzá volt szokva a kényelmes tempóhoz, ahhoz, hogy csak azt és úgy adja, ahogy tőle megkívánják, és semmi mást, aki a távlatokban való gondolkodást nem ismerte el a cselekvés állandó vezérfonalának, bizony egy kicsit kényelmetlennek érzi az új módszert. Elvesztette állandó régi mankóját: a hivatkozás lehetőségét. És hogy mennyire mély gyökered vannak a régi gyakorlatnak és szemléletnek, azt az alábbi példa igazolja. Egyik-másik gyárunkban még ma is a felsőbb szervektől várják az adminisztratív létszám célszerű átcsoportosítását, mondván: írják ők elő, és mi majd végrehajtjuk. Vagyis a kényesnek látszó kérdésekben úgy látszik mégse jó ez a nagy önállóság. Kétségtelen, könnyebb a minisztériumra hivatkozni, mint szembenézni a valósággal, a tennivalókkal. E témáról vitatkozva egyik ismerősöm megjegyezte: az átállás senkinél sem megy máról holnapra. Ennek vannak értelmi és lélektani tényezői. Az új megértéséhez, megszokásához. a vele való megba- rátkozáshoz idő kell. E z igaz. Csakhogy az új akarása nem mai keretű. Éveken át igazgatói értekezletek„Mi történt volna, ha a müncheni paktum után a csehek nem lettek volna hajlandók átengedni a Szudéta- vidéket Németországnak?” Mire Göring ezt válaszolta- „ö, ezt a kérdést feltettük Chamberlainnek és Daladier- nek, mindketten kijelentették, „akkor kényszeríteni fogjuk a cseheket.” „S hogy ne maradion kétséges, tulajdonképpen miről is volt szó Münchenben, Göring a cellában a már többször idézett Gilbertnek kijelentette: „Végeredményben sem Chamberlainnek. sem Laladiemek nem fűződött érdeke ahhoz, hogy bármit is áldozzon, vagy kockáztasson Csehszlovákia megmentéséért Előttem ez világos volt, mint a nap, Csehszlovákia sorsa lényegében három óra alatt eldőlt (ti. Münchenben, a tárgyalásokon — a szerk). Utána négy órán keresztül jobbára csak a garancia szó körül forgott a vita. Chamberlain úgy viselkedett mintha egyáltalán nem érdekelte volna a dolog. Daladier alig figyelt oda. Pontosan így ült Göring kinyújtotta a lábát, hátradőlt az ágyon, s únott arckifejezéssel hajtotta oldalra fejét — időnként helyeslőén biccentett ez volt minden. Semmilyen ellenvetés sem hangzott el. Csak álmélkodni tudtam, milyen könnyen megy Hitlernek minden. Elvégre tudták, hogy a Skoda Művek más hadiüzemekkel együtt a Szudéta-vidéken vannak, s ha ezek a ml kezünkbe kerülnek, Csehszlovákia ki lesz szolgáltatva nekünk. Amikor Hitler azt követelte, hogy egyes hadiüzemeket az ország más vidékeiről telepítsenek át a Szudéta-vidékre, mihelyt hozzánk kerül, azt hittem, hogy no, most kitör a vihar. De semmi nem történt, meg sem mukkantak. Mindent megkaptunk, amit akartunk. Még ahhoz sem ragaszkodtak, hogy legalább a forma kedvéért megtárgyalják a dolgot a csehekkel. Az értekezlet végén a prágai francia nagykövet így szólt: „jó, most nekem csak az ítéletét kell továbbítanom az elítélthez.” Ez minden, amit az egyezmény létrejöttével kapcsolatban mondhatok önnek.” Göring szavaihoz a kommentár felesleges... (Következik: ötven évig béke) tői kezdve, a politikai fórumokig számtalanszor és egyre erőteljesebben hangzott el a jogos kívánság: nagyobb önállóságot a gazdasági élet irányításában, mert enélkül nincs gyorsütemű fejlődés. És akik akkor azt mondták, biztos így is érezték, számoltak a követelményekkel és a következményekkel. De lehet, hogy voltak olyanok is, akik csak szavakban kívánták a változást, de egyáltalán nem készültek fel fogadására. És most kényelmetlenül érzik magukat, mert nem tudják mit kezdjenek a megnövekedett önállósággal. Pedig mindenkinek át kell esni ezen, akár csak a gyermekbetegségeken. Egyeseknél kisebb, másoknál nagyobb megrázkódtatást okoz majd. Visszaút azonban nincs. Végleg búcsút kell mondani annak az időnek, amikor raktárra termelhettünk. A termelés emelésének mértékét ezután a piac határozza meg, a belföldön és külföldön jelentkező igények. Felkutatásuk, kielégítésük, a hozzájuk való igazodás már a jelen követelménye. Ezt viszont nem lehet megoldani a régi módon: megrendeltük az anyagot, megsürgettük a szállítást megígérték, hogy elintézik, visszaigazolták a kívánságunkat, elfogadták igényeinket stb. Az új idő, új cselekvést, és az életrevalóságot jobban kifejező gyakorlatot követel. A dolgok papíron történő igazgatása helyett az ügyek intézésében jobban előtérbe kerülnek az emberi kapcsolatok, hogy még magasabban lobogjon az alkotnivágyás tüze a dolgozókban, még sokoldalúbbá váljon a munkát végző ember. Ennek ad majd méltó keretet az új gazdasági mechanizmus, amelyben megszűnik a felelősség áthárításának, eltussolásának, elködösí- tésének lehetősége azzal, hogy „a felsőbb szervek rendelkeztek így”. És ezzel a gondolattal jobb, hasznosabb minél előbb megbarátkozni. Nemsokára úgyis csak egy dologra lehet hivatkozni: a hozzáértésre. Inkább ennek növelésére, bővítésére fordítsuk az időt, mint hogy azt kutassuk, keressük: kire hivatkozzunk? Venesz Károly
