Nógrád. 1965. december (21. évfolyam. 286-311. szám)
1965-12-02 / 287. szám
IDOS, december 2. N ö G T* A D .*? Mintha a sajátja volna... Nemrég az egyik falu szélén betonblokkokat takargatott egy idős házaspár. Óvta az esőtől fagytól. Nem messze a házhelytől, a közös földön viszont ott fagyott a felszedett sárgarépa, az évi termés. Azt senkisem takarta le. Ilyen és ehhez hasonló példával úton útfélen találkozik az ember. Az idén különösen előtérbe került a takarékosság. Sokat hallani róla, és ennek meg is van az eredménye. Nem véletlen, hogy például óvatosabbak lettek az anyagrendelések, csökkentek az üzemeknél az elfekvő készletek. Igaz, van ebben, ami „fentről jött” rendelet hatása. Helyes ez, hiszen, ha például a nógrádi bányákban csak egyetlen százalékkal csökkenteni tudják az anyagfelhasználást — ami nem is túlzott követelmény —, az kétmillió forint megtakarítást jelent. Minden köbméter visszarabolt és újra felhasznált bányafa 600 forint megtakarítást jelent. És menynyivel többet lehetne megtakarítani ésszerűbb munkával? A bányászok a megmondhatói. A takarékosság az, amire nem lehet tervszámokat szabni, legalábbis olyan számokat, amilyenek a lehetőségek. Azt a mindennapos gyakorlat, az élet diktálja. Ezer és ezer tényezője van. Ahol például az anyagnormák szigorítása párosul a műszakiak által tökéletesített technológiával, ott van eredmény. A Salgótarjáni Acélárugyár példája is igazolja ezt: ma már egy mázsa alapanyagból több készárut állítanak elő, mint korábban. Kevesebb a hulladék, ami az acéliparban, vasiparban elengedhetetlen, ha a világ- színvonal eléréséről van szó. A másik takarékossági tényező a minőség. A se- lejtgyártás: pazarlás. Bár sokszor nem is a munkásoktól függ, mennyi a selejt. Ha rossz az anyag, nem tehetnek róla. A mun- kaselejt viszont többnyire a munkásoktól függ. Gyárainkban milliókat lehetne megtakarítani, ha kevesebb selejttel dolgoznának. Napjainkra az évvégi hajrá a jellemző. Tapasztalható ez ott is, ahol ugyan nincs elmaradás, de szeretnék jobb eredményekkel zárni az évet. Ott még nagyobb, ahol pótolni kell a korábban mulasztottakat. Ez az időszak az, amikor könnyen megfeledkeznek a minőségről, selejtről vezetők, dolgozók. Pedig hetek alatt az egész év eredményét elronthatják. A hajrá nemcsak a termelésben, hanem másban is jelentkezik. Itt-ott maradnak pénzügyi keretek, amelyeket veszélyben látnak. A pénz mindenáron való felhasználására viszont nincs szükség. Az elmúlt években elég sok példa volt erre. A maradékot is célszerűen, megfontoltan, valóban a legfontosabbra kell felhasználni. A takarékosság a filléreknél kezdődik és nagyban, ezrekben folytatódik. Nehéz rozsdás szeggel példálózni a munkások előtt, ezreket érő értékeknek nincs becsülete, ahol eső veri, rozsda marja a kényes gépeket, alkatrészeket, ahol „nagyvonalúan” bánnak az anyaggal. A takarékosság nem kampány feladat, hanem állandó kötelesség. Igazán csak akkor lesz eredményes, ha az emberek tudatáig hat, mindig és mindenütt takarékoskodni kell. Ha olyan légkört tudunk kialakítani, amelyben szégyen lesz a pazarlás. Ha mindenki sajátjaként bánik azzal, ami a közösségé, megérti, hogy ami társadalmi érdek, az saját érdek is. B. J. Okul! sí pártbizottság' is A% acélárugyáriak segítik a többi üzemeket is Néhány tapasztalat a balassagyarmati járásban az ideológiai irányelvek tükrében — Amikor a Központi Bizottság ideológiai irányelveit tárgyalták a pártszervezetek, az abból adódó legaktuálisabb tennivalók szerepeltek napirenden — mondja beszélgetésünk során Horváth József, a Balassagyarmati Járási Pártbizottság párt és tömegszervezeti osztályának vezetője. — Miután az irányelvek hosszabb időre szólnak, s ma már minden pártmunkás kézikönyve, érdeklődünk, milyen következtetéseket vont le a pártbizottság a viták alapján. — A munkásosztály, a párt vezető szerepének kérdése valamennyi alapszervezeti taggyűlésen téma volt. Általános egyetértés mutatkozott abban, hogy érvényesül a munkásosztály vezető szerepe, némely helyen azonban torzulások mutatkoznak. Előfordul, hogy egyik, másik gazdasági vezető függetleníti magát a pártszervezettől, intéz- kérdéseinek hatását, következményeit nem vizsgálja, s ebből konfliktusok is adódnak. Az egyik üzemben például olyan művezetőt neveztek ki a pártszervezet tudta nélkül, akiről később kiderült, hogy alkalmatlan a vezetésre. Csak parancsolgatott, utasítgatott. Az ilyen „katonajellegű” magatartás sérti a dolgozók önérzetét, kétségeket támaszt az üzemi demokrácia iránt. Ahol ez szóba került, nagyon parázs hangulatú volt a vita. Elhangzott olj'an kifakadásis: régen az ilyen vezetőre rálöktük volna az^ asztalt. — Az ilyen hang arra utal, hogy vannak még szektás, dogmatikus maradványok. Ezeknek nyilván nem engedhetünk! Ugyanakkor azoknak a kispolgári törekvéseknek sem, amelyek a humanizmust, a megértést, az érvelő vezetést, emberséges magatartást liberalizmussá akarják degradálni. Nagyon sokat tanultunk ezeken a taggyűléseken. Elsősorban azt, hogy nyíltan, őszintén kell politikai kérdésekről beszélni. A taggyűlések nem válhatnak unalmas, gazdasági jellegű értekezésekké, s nem lehet átvenni a termelési tanácskdzások szerepét sem. — Hogyan került szóba az egységes paraszti osztály kialakulása? — Elmondhatom, hogy komoly előrehaladást lehet lemérni a balassagyarmati járásban. Gazdaságilag megszűnt a parasztság rétegződésének az alapja. A szövetkezeti parasztság nagyobb része új hangon beszél. Nem azt mondják, hogy az enyém, hanem mindinkább azt, hogy a miénk. Ez jelzi: erősödik a közösségi, a kollektív érzés a tsz tagjaiban. Az értékmérő egyedül a végzett munka, illetve a közösség szolgálata. A vitákban felvetődött az is. hogy több helyen a volt nagygazdák kerültek a vezetésbe. Ez valóban igaz. Meg kell azonban mondani, hogy a legtöbb helyen az ilyen gazdák jól beilleszkednek a termelőszövetkezetekbe, kamatoztatják szakmai ismereteiket. Természetesen neim mondhatjuk azt, hogy most már a termelőszövetkezeti parasztság teljesen homogén, a célok érdekében minden tekintetben együtt lélegzik. Vannak lélektani hátterei az egységes paraszti osztály kialakulásának. A középparasztokban, a volt módosabb gazdákban van még bizonyos tartás, ami a múlt maradványa. Ez mutatkozik meg a párválasztásoknál, a baráti köröknél. Véleményünk szerint azonban ezek a különbségek, ha bizonyos értelemben generációs problémák is, előbb-utóbb eltűnnek. Többen beszéltek a taggyűléseken a munkás-paraszt- szövetségről. Ahogy általában vitánál szokott, itt is adódtak túlzások. Volt aki azt tette szóvá, hogy miért nem részesül a termelőszövetkezet nagyobb mértékben a nemzeti jövedelemből. Ez így önmagában kissé különösen hangzik, mégsem különös ez a kérdés. Hiszen nincs a járásban egyetlen egy olyan termelő- szövetkezet, amely ne élvezné a nemzeti jövedelem áldását különféle közép- és hosszúlejáratú kölcsönök formájában. Számos termelőszövetkezet kap állami dotációt. Amikor ezeket az előadók szóvá tették, a viták reálissá váltak. Jóllehet, tudjuk azt, hogy a jövőben a mezőgazdasági termelés érdekében még nagyobb összegeket kell beruháznunk. Mindezt azonban csak úgy tudjuk megtenni, ha törekvéseink során figyelemmel leszünk az állam teherbíró képességére. — Eszméinket még sok Idegen, múltbeli hatás éri. Beszéltek-e ezekről is a kommunisták? — Igen. Szóba került az, hogy fiataljaink egy részénél kedvezőtlen nyugati hatások is érvényesülnek. Majmolják a tánczenét, túlbecsülik a nyugati technikát, az életforma bizonyos részleteit. Ezzel kapcsolatban számos feladattal bíztuk meg a KISZ-szervezeteket, hogy ellensúlyozzák ezt a hatást. Szóba került a vallásosság is. A vallási világnézet a kommunisták számára nyilvánvalóan nem magánügy. S erről nemcsak általában volt szó. Vannak tizenöt-húsz éves párttagjaink, akik ebben a kérdésben a család körében nem következetesek. Ezeket őszintén megmondjuk. Volt aki kijelentette, hogy ha ez a kérdés felmerül, kilép a pártból. A taggyűlés résztvevői azonnal reagáltak rá és így fogalmaztak: — Én nem adnám ilyen ingyen a párttagságomat. Nyilvánvaló, hogy a kommunisták nem élhetnek lelki kétlakiságban. A pártbizottság ismételten sokat okult a taggyűlések tapasztalataiból. A legfőbb tanulság, hogy kényesnek tűnő kérdésekről is nyíltan, őszintén kell beszélni. Legyen az akár szervezeti, akár erkölcsi vonatkozású. G. E. Az elégedettség oka Nagylócon Készpénz vagy munkaegység? V olt időszak, amikor megkeseredett a szécsényi járási vezetők szájaíze, ha szóbakerült a nagylóci termelőszövetkezet. A belső villongásoknak, személyi ellentéteknek egyenes következménye volt a rossz gazdasági eredmény. De manapság más a járási vezetők hangulata, ha Nagylócra terelődik a szó. Valami megváltozott ebben a kissé félreeső községben. Erről beszélgetünk Lászlók András tsz-elnökkel és Vida Emil fóagronómussal. Tulajdonképpen mi is történt a gazdaságban? Az elnök szerint az, hogy a múlt őszi elmaradás ellenére sikerült időben, jól elvégezni a tavaszi munkákat, s a tagok sosem tapasztalt igyekezettel dolgoztak a nyáron — külső megnyilvánulása az emberekben végbement változásoknak. S ez a fontos. S hogy a változást mi idézte elő? — — Nem nehéz ezt megfogalmazni — mondja az elnök. — Valahogyan így hangzik: akinek fizetnek, az dolgozik is. Persze, sora van ennek Nagylócon, ahol szintén rájöttek aíra, hogy a pénz „csodákat” tud művelni. A garantált munkaegységes módszert egyébként a járás javasolta nekik, amit aztán némi töprengéssel, de elfogadtak. — Azt latolgattuk, amikor szóbakerült ez a módszer, ha bevált Nógrádmegyeren, nálunk sem lehet rossz, — szól közbe a mezőgazdász. A szomszédos községben ugyanis garantált munkaegységgel dolgoztak, aminek az a lényege, hogy a tagok havonta meghatározott összeget kapnak munkájuk után. A nagylóci szövetkezeti vezetők is megszerkesztettek egy normarendszert a helyi normák, illetve az országosan kiadott irányelvek alapján. Pontosan kidolgozták a tennivalókat növénytermesztőtől az elnökig. Ugyanígy a fizetéseket is. — Vártunk türelemmel, hogy mi lesz velünk — mondja az elnök, aki még most is bosszankodik, ha szóbakerül ez a téma. — Április elején aztán már nem bírtuk tovább. Semmiféle értesítést nem kaptunk senkitől, fogtuk magunkat és elutaztunk a minisztériumba. Ott tudtuk meg, hogy nálunk az idén nem lesz új módszer, mert fel sem terjesztették a szövetkezetét. Kutyaszorítóban éreztük magunkat, igaz agronómus elvtárs? — fordul a fiatal agro- nómushoz az elnök. — Köny- nyebben lehetett volna segíteni mindenen, ha az első három hónapban nem az új rendszer szerint fizettük volna az embereket. Igen, a kisebb gondot a tervek átalakítása okozta. A nagyobbat az emberek meggyőzése. A májusi közgyűlésen mondták meg a vezetők a tagoknak, hogy továbbra is csak munkaegységre lehet dolgozni. A későbbiekről már az agronómus beszél, mint az az ember, aki közvetlenül a munka irányításával foglalkozik. — Öröm volt látni, ahogy nekilódult a tagsag az év elején a munkának. Lemaradással kezdtük az évet, mégis időben felszántottunk, elvetettünk. A közgyűlés után azonban mindenki ténfergett. A munka nem ment. Néha kilátástalannak éreztem minden erőfeszítésünket... Dicséretére legyen mondva a termelőszövetkezeti tagoknak és a vezetőknek: ez az állapot nem tartott sokáig. — Nem volt könnyű dolgunk — mondja az elnök. — A tagok az első három hónapban biztos pénzt kaptak a munkájukért, szavatoltuk a keresetüket. Ez a bérezési tervünk dugába dőlt. Az emberek hirtelen feltámadt közönyét, rossz kedvét pedig megnyugtató szavakkal nem lehet elűzni. Így aztán különböző célprémiumokkal segítettünk. Ez szerencsére bevált. M i lett volna, ha másként történik? Erre Lászlók Andrásék nem is mertek gondolni. Mi sem mondhatunk mást: szerencsére nem buktak bele a „kitérőbe” a nagylóciak. S ez magában hordja a következtetést: a sikert a termelőszövetkezeti emberek áldozatkészsége, a gazdaság ereje hozta. S ez az erő nemcsak az eddig ösz- szegyűjtött anyagi javak ösz- szessége, hanem a vezetők okos irányítása, ésszerű munkaszervezése is. Sok-sok ténynyel lehetne bizonyítani a nagylóciak fejlődését, gyarapodását. Most elég annyi: Nagylócon ismét elégedettek az emberek. Pádár András tervük teljesítésében Közeledik az év vége és ilyenkor az ipari üzemekben mindenütt azon fáradoznak, hogy a kitűzött termelési tervet határidő előtt teljesítsék. A teljesítéshez azonban alapanyag, szerszám, segédanyag stb. kell. A Salgótarjáni Acélárugyárhoz a közelmúltban több kérés érkezett a felsőbb szervektől, de feldolgozó üzemektől is, hogy soron- kívül küldjön anyagot. Az Országos Bányagépgyártó Vállalat 5 tonna rúdacélt kért, ennyi szükséges exporttervének teljesítéséhez. Az Acélárugyár a kért anyagot már el is szállította. A Fémlemez Művek szalagacélt kértek, amelyet a vállalat hideghengermű gyáregysége november 22-én elszállított. A Nógrádmegyeri Vasipari Ktsz egy-egy negyedévben többszáz tonna különféle alacsony szilárdságú acélhuzalt dolgoz fel. Ez a szövetkezet viszont nem rendelkezik nagyobb készletekkel, és ha nem kapja folyamatosan az anyagot, előfordulhat, hogy meg kell állnia egyes gyártmányainak előállításával. Éppen ezért az Acélárugyár ezekben a napokban háromféle termék gyártását kezdte meg a Nógrádmegyeri yasipari Ktsz részére, sőt az alapanyagból 90 tonnát máb el is küldött a megrendelőnek. Kedvező az árbevétel, de az önköltséget túllépték a n< Nagyon fontos a szénbányászatban az árbevétel és az önköltség alakulása. E két mutató a kitermelt szén mennyiségétől, minőségétől függ. A nógrádi tröszt üzemeiben az elmúlt háromnegyed évben kedvezően alakult az árbevétel. A tervezettnél átlagosan 2,88 forinttal magasabb áron értékesítették a szenet. Ez az eredmény a jobb minőségnek köszönhető. Októberben 3.30 forint a tonnánkénti többletbevétel, és még ez az átlag is magasabb lehetne, ha Mátranovák és Nagybátony teljesíti minőségi tervét. Az előbbinél minden tonna szénnel csaknem két forint, az utóbbinál több mint másfél forint az elmaradás. A többi bányaüzem túlteljesítette a fajlagos árbevételi tervét: >grádi bányák Kisterenyén 20, Zagyván 6,37 forinttal ért többet a szén tonnája a tervezettnél. Az önköltség alakulása szempontjából már kedvezőtlenebb a helyzet: tonnánkint 25 fillér a túllépés az elmúlt háromnegyed évben. Sajnos az október sem hozott javulást, a fajlagos önköltség 19 forinttal magasabb a tervezettnél. Természetesen e tekintetben sem egyforma a bányaüzemek tevékenysége. Kistere- nye például tonnánként csaknem 16 forint megtakarítást ért el. Mizserfán csaknem öt és fél forint a megtakarítás. Nagybátonyban viszont körülbelül nyolc forinttal több az önköltség és túllépés van — bár kisebb — a zagyva! és mátranová- ki üzemnél. Vizsgáznak az újtípusú kukoricabetakarító gépek A Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár két újtípusú kukoricabetakarító gépe, a KCSF csőtörő és fosztó, valamint a KBF kombájn. A KCSF kétmeneles betakari- tógép napi teljesítménye 'mintegy 2,5—3 hold. A KBF egymenetes kombájn a csőtöréstől és fősztástól a szárvágásig minden műveletet végez és így a terület a betakarítás után azonnal szántásra alkalmas. A gyár a két géptípust úgy szerkesztette, hogy adapterrel felszerelve morzsolásra is alkalmas legyen. Az új kukorica betakarító gépek minőségét már megkezdték, és ha beválnak, a gyár 1966-ban megkezdheti a sorozatgyártást. Az új gépekből kettő jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia martonvásá- ri kísérleti gazdaságában dolgozik. Munkában a KBF kukorica betakarító kombájn a Tudományos Akadémia martonvásári kísérleti gazdaságában.
