Nógrád. 1965. december (21. évfolyam. 286-311. szám)

1965-12-12 / 296. szám

12 NOOR AD 1965. december 12., vasárnap NŐGRÁD ACÉLÁRUGYÁRi Bizakodva várjuk az új esztendőt... A Salgótarjáni Acéláru- gednek következtetni, hogy az A felsőbb szerveken múlik, gyár az idén csaknem 28 ezer előny az év végéig még no- miként alakítják a tervet, tonna árut gyártott exportra, vekszik. _ a zökkenőmentes átme­több mint 297 millió forint Mi lesz ezután? Sikerül-e nethez kellő mennyiségű értékben. Év elején ígéretet biztosítaniuk a zökkenőmentes anyagot biztosítottunk. A tettek a gyár dolgozói hogy átmenetet. A választ a diszpé- szerszám-előkészítésben azon- december 10-re befejezik éves cser irodán, Vonsik Ernőtől ^an gyorsítani kellene az üte- export-gyártási tervüket. A kaptuk. met. Jövőre lesz néhány teljesítés azonban többször — Jövő évi export-tervünk 0iyan új termékünk, mint a veszélyben forgott. Anyag- mintegy 9—10 millióval ma- kontyos fejsze, a guatemalai, hiánnyal küzdöttek, akadozott gasabb az ideinél. Ebből de- a keletindiai, a holland kapa, a szállítás is, máskor meg a cemberben még 9 milliós és talajhuroló, valamint a li- csomagoló anyag késett. Az mennyiséget legyártunk és el banoni kapa, az indiai ed- akadályokat sikerült elháríta- is szállítunk. Ezenkívül lesz zett szalagfűrész. Ezeket már ni, s a vállalást túlteljesítet- annyi félkész termékünk, januárban szeretnénk bemu- ték: már december 3-án be- amennyivel biztosíthatjuk tatnii és ez kizárólag a szer­fejezték az idei export-gyár- 1966 első napjától a terv tel- szám-előkészítéstől függ. tást. Jelenleg még mintegy jesítését. . , . , — A huzalmű és a ková- ~ A regi piacok mellett a csoló üzem első negyedéves jövő évre újakat is szerez- export-terve már rendelések- tünk. Ezt a célt szolgálja, a kel lekötött. A két üzemrész- választék bővítése, hiszen ben ebben a hónapban hu- újabb igények jelentkezésére szonöt, illetve 90 tonnás elő- ®v közben is számíthatunk, regyártás várható. A hideg- — A tervben a minőség to- hengerműben óvatos becsié- vábbi javítása is szerepe!, sek alapján csaknem 800 ton- Ezzel akarjuk az egy tonnára nás lesz az előregyártás. Ezen eső árbevételt 2,6 százai ék- azonbr i még vitatkozunk, mi- kai, azaz több mint 370 fő­vel a külkereskedelem na- rinttal növelni, — fejezte be gyobb igénnyel jelentkezett. Vonsik Ernő. 800 tonna külföldnek gyártott áru vár szállításra. Az acélárugyáriak eredmé­nye dicséretes, mert a túltel­jesítés nem ment a belföldi igények kielégítésének rová­sára. Valamennyi üzemrész túlteljesített időarányos ösz- szesített tervszámát és a vál­lalat egy százalékos előnnyel büszkélkedhet. Az utóbbi napok tapasztalatai arra en­A karácsonyi vasúti forgalom előtt A karácsonyi vendégjárás már ■ most érezteti hatását a vasúton es autóbuszokon. Az utasforgalom egyre jobban növekedik. A salgótarjáni vasutasok úgy számolnak, hogy a csúcsidőben mintegy 50 százalékkal emelkedik az utasforgalom, s így napi át­Az IBUSZ számos utazó igényét elégíti ki vasúti me­netjegyekkel. A korábbi évek tapasztalatai alapján arra törekednek, hogy meg­szüntessék a sorbaállást. Fel­méréseket végeztek arról, ho­vá utaznak legtöbben Salgó­tarjánból, s ezekre az állo­Jól sikerült a gyümölcsteiepítés Ezerszáznyolcvannégy hold­dal teljesítette túl megyénk a második ötéves terv időszaká­ra előirányzott; ezerötszáz holdas gyümölcstelepítési ter­vét. Ebben az évben tizen holdon almát, kilencvenötül pedig szamócát telepítettek. Másfélszeres kártérítés Az Állami Biztosító mező- gazdasági osztályán most el­készült nyersmérleg adatai szerint az idén sok elemi csa­pás érte a mezőgazdaságot. A legtöbb kárt a kora tavasztól késő őszig elhúzódó árvíz és jégverés okozta. Az ország községeinek 44,4 százalékát érte egyszer, vagy többször jégverés, összesen 120 napon 2680 esetben pusztított a jég a termelőszövetkezetekben és a háztáji gazdaságokban. A ter­mészeti csapás kalászosokban, gyümölcsösben és szőlőben okozott nagymérvű károso­dást. A termelőszövetkezetek és háztáji gazdaságok mint­egy 450 millió forint kártérí­tést kaptak a biztosítótól. Ez évben a kárfizetés Nóg- rád megyében is jóval meg­haladja a díjbevételt. A ter­melőszövetkezeteknek és a háztáji gazdaságoknak 20 mil­lió forint kártérítést fizet­tek. Az Állami Biztosító az idén igénybe vette a nagyobb ká­rok esetére tartalékolt alapot is. A kártérítés összege kö­rülbelül másfélszerese annak, amennyit a termelőszövetke­zetektől biztosítási díj címén beszedtek. Kedves Olvasóink! Az utóbbi hónapokban' a rétsági járás, a balassagyar­mati járás, valamint a pásztói járás községeiben késve kap­ták meg a megyei lapot. A késések okát a Postaigazgató­ság vizsgálja. Az eddigi meg­állapítások szerint vonatkésé­sek miatt nem kapták meg kellő időben olvasóink lapun­kat. A vizsgálatot folytatják, ’iik olvasóink szives türel­Nógrád Szerkesztősége és Kiadóhivatala lagban eléri a tíz-tizenkét ez- másokra úgynevezett félkész rét. Mind többen utaznak a jegyeket készítettek. A határ­szomszédos Csehszlovákiába forgalomnál mintegy három- is. s ez nagyobb feladat elé szoros növekedésre számíta- állítja a vasutasokat, elsősor­ban a pénztárakat. A vasút azonban felkészül len várja az tér állomáson már most két személypénztar dolgozik Megkezdték a j;?ye’c elövc­tel előbb is kiadják a vasúti menetjegyeket. nak, így a külföldi jegyeket is előkészítették. Ez azt je­lenti, hogy az utas percek 'utasokatTFÓ- alatt hozzájut menetjCgyeheZ' Az iskolákban december 23-tól szünetel a tanítás. Eb­ben az időben számos kollé- telben történő árusítását: hó- giumi diák utazik haza szülei- vom-négy nappal, sőt egy hét- hez. Aligha lehetne ezt a for­galmat előkészületek nélkül lebonyolítani. Az IBUSZ ezért érdekes újítást vezetett be: mozgópénztárost alkalmaz, aki felkeresi a salgótarjáni kollégiumokat, s az üzeme­ket és a helyszínen adja ki a vasúti menetjegyeket. A Ka­rácsony előtti forgalomról talán még annyit: az IBUSZ az arany és ezüst vasárnapo­kon két különjáró autóbuszt indít Budapestre, hogy ezzel is segítse azokat, akik hét­köznap nem tudják elvégezni a karácsonyi vásárlásokat. Gül Baba a megyében Az Állami Déryné Színház ma, vasárnap este Diósjenőn tartja első megyei előadásátHuszka Jenő: Gül Baba cí­mű klasszikus nagyoperettjének. Az áradó muzsikája, ro­mantikus történet főszerepeiben Blaha Mártát és Fábián Józsefet láthatjuk. < A Gül Baba Diósjenő után a továbbiakban Mátranová- kon, Szécsényben, Homokterenyén és Nagybátonyban kerül közön séf elé. Most adja be ruháit festésre, vegy- tisztitásra rövid batár­időre elkészítjük. Átvé­tel: Megyei és Járási székhelyeken, valamint a kijelölt FMSZ boltok­ban. Nógrád m. Patyo­lat. V. Salgótarján. Naptár Eső, havaseső — Alacsonyfrekvenciájú hang besugárzásával siettetni 1965. december 12., vasár- lehet a kardoshal nemi érését, nap. — jelenti a szovjet TASZSZ Névnap: Gabriella. hírügynökség. — Az új eljá­A Nap kel 7 óra 22 perckor, fás eredményeként növelhető nyugszik 15 óra 52 perckor. 3 világszerte keresett kaviár A Hold kel 20 óra 0 perckor, termelése. nyugszik 11 óra 02 perckor. „ . . . . , * — Zenebarát egerke. A bu­dapesti állatkert kígyóházának folyosóján lakik Misi, a muzi­Várható időjárás ma estig: kális kisegér. Ha az ügyeletes újabb felhőátvonulások, többfelé ápoló dúdolni kezd, Misi elő- riíyegesVaSváuózáAs “i“"" fejtekéből, két lábra áll. Várható legmagasabb nappali korbetotyog. hőmérséklet plusz 2, plusz 5 fok között. — Négy televíziós készülé­— Karácsonyra teljesíti a 2. két, két magnetofont kapott sz. AKÖV cukorrépa szállítási az oktatómunka színvonalának feladatát. A még elszállításra emeléséhez a salgótarjáni Rá­váró mennyiség húszezer ton- kóczi úti általános iskola. na — Szovjet irodalom és zene Társadalmi bírósági elnö- címmel csütörtökön délután kők megyei szintű találkozó- ötkor Salgótarjánban, a TIT ját rendezik^ szerdán délelőtt megyei székházában előadást i,.n i ‘ rendez az Ifjúsági Ismeretter­ki'lenckor Salgótarjánban, a Bányász Művelődési Otthon­ban. A vitaindító beszámolót Nádasdi 'András, az SZMT vezető titkára tartja. — Főzőbemutatót rendez holnap este a Salgótarjáni Acélárugyár Művelődési Ott­honában a „Nők iskolája”. — Tízéves a Salgótarjáni Zeneiskola. A jubileumi hang­versenyre pénteken délután jesztő Klub. — A balesetek megelőzése érdekében oktatásra és propa­ganda anyagra harmincezer forintot költött ebben az év­ben a Nógrádkövesden szé­kelő ÉM Pestvidéki Kőbánya Vállalat. A fáradozás, a költ­ség nem veszett kárba: az üzemi balesetek száma — az előző esztendőhöz képest — kerül sor a József Attila Műve- harminc százalékkal csökkent lődési Házban. — önkéntes tűzoltók ju- Rátarti férj. Bruhanne­bileuma. Tegnap este Bér „n Turhan török állampolgár község önkéntes tűzoltói ün- "Y1’ ,i<-1 ÖSSZ€£ű kártérí­nepelték testületük fennálló- . k°v,eteI a Pónzügyminisz- sának ötvenéves jubileumát. ef. a nerrlffti bank­Ugyanakkor Szentén a har­mincöt éves forduló tisztele­tére rendeztek ünnepséget. Tiszta a levegő?... Juan Kaplan argentin szakértő megállapította, hogy a levegő — a nagyvárosokat leszámít­Képünkön Blaha Márta mint Leila és Fábián József Gábor diák mint tói. Indokolás: az ötfontos tö­rök bankjegyeket az ő felesé­gének képével díszítették anél­kül, hogy előzőleg hozzájáru­lását kérték volna. — Víz a sivatag alatt. Szaud-Arábiában — a sivatag va — többnyire az óceánok alatt ötszáz méterre _ egy­k örüli térségben, a hegyi ta- millió négyzetméter kitérj edé- vak környékén a legszennye- sű tóra bukkantak a kutatók, zettebb. Tehát azokon a he- A kormány a vízkincs kiakná- lyeken, amelyek hagyományo- zására a FAO-val kötött szer- san üdülőhelynek minősülnek, ződést. — Keleti áfium. Megdob- _ Cukrászati és hidegkony­bento adat került nyilvános- «,a3 , Ságra az ENSZ kábítószerügyi , * be“utat° dél­bizottságának genfi ülésén. el°™ kilenc órakor Salgótar- Eszerint Közép-Keletről és jánban, a Salgó Étteremben. Délkelet-Ázsiából évente ezer-__________ k étszáz tonna ópium kerül il­legálisan forgalomba. — Két község, hetven vér­adó. Kishartyán és Sóshartyár közös véradó napján majdnem hetven emberbarát húsz liter­nél több életmentő vért adott. A legközelebbi térítésmentes véradó napra jövő kedden, Pásztón kerül sor. — Baktériumok a bányában. Baktériumokat használt fel bányászati kísérleteihez egy kanadai kutató csoport. A sza­bad szemmel nem látható lé­nyek a réz, a molibdén és a nikkel bányászatnál bizonyul­tak hasznos segítőnek. ötvenegy négyes találat A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása alapján az 50. játékhéten nem végleges megállapítás szerint öt találatos lottószelvény nem érkezett. Négy találatot 51 fo­gadó ért el, nyereményük egyenként 86 935 forint. Há • rom találatot 5694 fogadó ért el, nyereményük egyenként 389 forint. Két találatot 167 947 fogadó ért el, nyereményük egyenként 13 forint és 20 fil­lér. Sialruini v ; '• * 1 7 * nxujxnttj SALGÓTARJÁN: NOVEMBER 1 FILMSZÍNHÁZ ISZONY Németh László regényének filmváltozata. Főszereplők: Drahota Andrea, Kállai Fe­renc, Latinovlts Zoltán. Csak 16 éven felülieknek. BALASSAGYARMAT: TILOS A SZERELEM Üj magyar filmvigjáték. Korhatár nélkül. PÁSZTÓ: MAMMA ROMA Olasz film. Főszerepben: Anna Magnani. Csak 18 éven felülieknek. SZECSFNY. EGY SZOBALÁNY NAPLÓJA Szélesvásznú francia film. Főszerepben: Jeanne Mo­reau. Csak 18 éven felülieknek. ^66 év' * Nagy nyerési lehetőségek 4.— Forintért — Korszerű családi ház garázzsal, személyautóval, 12 napos két személyes egyiptomi társasutazás, különböző személyautók, televíziók, hűtőszekrények, rádiók, stb. a Szerencse-sorsjegy főbb nyereményei. Húzás: 1966. február 27 -én Kapható: a levélkézbesítőknél, trafikokban, házfelügyelőknél és a közértekben. Üj kedvezmény a nyúltenyésztőknek 1966. évre Az eddiginél nagyobb mértékű takarmány juttatás! Magas átvételi ár 2.60 kg feletti sűlyú nyulak átadása esetén 3 kg 2.60 kg alatti súlyú nyulak átadása esetén 2 kg takarmány juttatás, állami áron azok részére, akik a földművesszövetkezette! szerződést kötnek. NÓGRÁD A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján. Petőfi u. 1. Telefon: 22-94, 22-95, 22-96, 22-97 Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40 Sportrovat: 11-59. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Vida Edit. a vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahiva­taloknál és a kézbesítőknél. Elő­fizetési díj egy hónapra: 13 Ft. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: dr. Kalocsai József igazgató Salgótarján. Petőfi u. 1. Index-szám: 65.0784

Next

/
Thumbnails
Contents