Nógrád. 1965. december (21. évfolyam. 286-311. szám)
1965-12-12 / 296. szám
4N <"> G R H D !f>65. december 12., vasárnap 1 oi c I december 13 XOXJ* 1 án születet án született Nógrád megye Lázi nevű pusztáján Veres Pálné Be- nicaky Hamuin, a magyar nőnevelés egyik úttörője. Ősei közé tartozott a XVII. századi Beniczky Péter költő, s a XVIII. század elején élt Beniczky Gáspár, aki II. Rákóczi Ferencnek volt titkára és több kényes diplomáciai küldetésben megbízottja. Édesanyja benső barátságban volt Brunszvik Terézzel, az első magyar óvoda alapítójával. Szüleinek korai halála után Beniczky Hermin — két nővérével együtt — a Pest megyei Tót-Györkre, a mai Galgagyörkre kerül, anyai nagyapjához. 1839-ben lép házasságra egy nagy műveltségű Nógrád megyei köznemessel, Veres Pállal. Ettől kezdve férjével egy nógrádi kis faluban. Vanyarcon lakik. Mikszáth Kálmán „derék, csöndes, finom lelkű” embernek ismerte Veres Pált, „aki maga nem vágyik szerepre, de minden köztevékenységre van buzdító szava, aki megérti nejében a nemes tüzet, és nem siet azt eloltani, hanem ápolja”. Egy 1896-ban írt cikkében Mikszáth így jellemzi Veres Pálék otthonát: „Egy maradi táblabírónál megtört volna a fiatal asszonyka szárnya. — itt kibontódott a szép vanvar- ci kastélyban, hol a környék kiváló emberei sűrűn megfordulnak a kristálytiszta jellemű gazdánál. Odajár SzónSzázötven éve született Veres Pálné tágh Pál, nagy jövőjű fiatal ember, minden szépért, nemesért buzduló: néha megjelenik Madách Imre is. s nagy irodalmi, politikai és társadalmi vitáik folynak, melyekben részt vesz a háziasszony, sőt hovatovább kezd azoknak központja lenni. Sűrű levelezés folyik éveken át Sztregova, Horpács és Vanyarc között. Olvasmányaikat kicserélik egymással. Madách aláhúzgál- ja a szebb helyeket, Veres Pálné is rábukkan ilyenekre a maga könyveiben, s figyelmezteti rájotk barátait a margón.” Kevés akkoriban az olyan magyar nő, aki annyira szeretett olvasni, művelődni, mint Veres Pálné. A múlt század derekán, sőt még az 1860-as években is megrögzött vélemény volt a magyar közéletben, hogy a nőnek nincs szüksége művelődésre, látóhatára ne terjedjen túl a családi körön, a háztartási teendőkön, s ezárt az elemi ismereteken kívül a leányoknak fölösleges többet tanítani. Az idilli tudatlanságot szinte a női tökéletesség kiegészítő részének tekintettek. |Veres Pálné| “» gyár iskolákat, melyek már általános műveltséget igyekeztek adni, 1846-ban hívták életre: Teleki Blanka Pesten, Karács Teréz Miskolcon. A mai középiskoláknak megfelelő szintű nőnevelő intézet azonban csak később, Veres Pálné agitáció ja nyomán létesült hazánkban. ánygimnázium néven — azóta is működik, a mai Veres Pálné utcában.) Az iskola első igazgatója Gyulai Pál: ő tartja a növendékeknek az esztétikai és magyar irodalmi előadásokat. Veres Pálné élete ettől kezdve összeforr a Nőképző Egyesület és az intézet életével, ezeknek felvirágoztaÁr „ami—cmely" és az újságírók Egy kivételesen jó nyelvérzékű barátom hívta fel a figyelmem arra a bizonytalanságra, amellyel (amivel?) az élőbeszédben és írásban találkozunk, még azoknál Is, akiknek kenyerük (hivatásuk) a szó Vizsgáljuk meg a kérdéses szavak előfordulási lehetőségeit néhány mondatban! — Azokat a könyveket keresik leginkább, amelyek mai életünkről szólnak. — Azt a könyvet vásároltam meg. amit a kirakatban már régóta nézegettél. — Azt vehetsz, amit csak akarsz. — Mindnyájan azon töprengünk, ami a legjobban megvalósítható lenne. Mind a négy példamondatunk összetett mondat. Első példánkban az „amelyet” szó a főmondat „könyveket” szavára utal: (könyveket, amelyek). A második mondatban az „amit” szó a „könyvet”-r<> vonatkozik: (könyvet, amit — de így is állhat: könyvet, amelyet.) Az ami és amely szavak első két példánkban az összetett mondat egyik tagmondatában állnak, és a másik tagmondat egy-egy főnevére vonatkoznak. Tehát vonatkozó névmások De mikor, melyiket kell használunk? Melyik vonatkozó névmást kell használnunk a második mondatban? — Azt a könyvet vásároltam meg, amelyet (?), amit (?) a kirakatban már régóta nézegettél. Az első választékosabban hangzik, de mintha a második is elmenne valahogy. Valóban így is van. A kérdéses főnévi vonatkozó névmások helyes használatáról a következőket kell tudnunk: Megnevezett dologra (ezen esetben a könyvre) elsősorban az amely névmás vonatkozik, de az ami névmással is utalhatunk rá. Régi nyelvtanaink hiába ragaszkodtak ahhoz a nyelvi szabályhoz, amely szerint az „amely” névmás csak a főmondatban megnevezett fogalomra: az „ami pedig csak a főmondatban meg nem nevezett fogalomra vonatkozik. Az ..ami” bizony a múltban is gyakran behatolt az amely helyére. Például Petőfi Sándor ebben az idézetben az „amely”-t használja: „János vitéznek volt útjában két társa: Egyik a búbánat, amely szívét rágta .. De a következőben már az „ami”-t látjuk nála hasonló szerepben, rövidített alakban (miket — amiket): „Sárga homokdombok emelkednek, miket épít s dönt a szélvész.” Arany Jánostól is lássunk először olyan példát, amelyben az „amely”-t (mely) használja: „Háta megett annak nagy gyümölcsös zöldell, Mely fölérne holmi alföldi erdővel.” Második idézetünkben itt is felcserélte a költő az amelyt amire: „Téli fának hinnéd, mit a zúz belombol.” Móricz Zsigmond is megnevezett dologra (veszedelmet) vonatkoztatva használja az „amit” vonatkozó névmást az „amely” helyett alábbi mondatában: „A fácskák talán megérezték a veszedelmet, ami fenyegette őket.” Megnevezett dologra (fogalomra) tehát helyesebb, választékosabb az „amely” vonatkozó névmással utalni, de az „ami” vonatkozó névmás használata sem helytelen ilyen esetben. Meg nem nevezett dologra azonban mindig csak az „ami" főnévi vonatkozó névmással utalhatunk! Ügy, ahogy Arany János is teszi, amikor — külön megnevezés nélkül — elmondja a Toldiban, hogy Bence hogyan adta át a tarisznya tartalmát Miklósnak: „Ami csak volt benne, sorra mind kiszedte.” Vagy úgy, ahogy a közmondásunk tartja: „Nincsen olyan sok, ami el nem fogyna.” (Nem nevezi meg a nép, hogy mi az a sok: pénz, élelem stb. Tehát csak az „ami” szó jó itt.) Négy bevezető példamondatunk (Lásd a 3. bekezdésben!) utolsó két mondatában sem neveztük meg azt a fogalmat, amelyre a vonatkozó névmás vonatkozik, tehát csak az „ami” névmást használhattuk. (Azt vehetsz, amit csak akarsz stb.) Ugyanitt az első két mondatban akár az „amely”, akár az „ami" megfelel. Természetesen újságíróinktól joggal kérhetjük, hogy megnevezett dologra (a főmondatban levő konkrét vagy elvont fogalomra) a választékosabb „amely” vonatkozó névmással utaljanak. Tóth Imre mmem i x Bírni*; leányát írni, olvasni, és nagy gondot fordított nemzeti, haladó szellemű nevelésére. Leányok számára az első maamikor öreg korában maga is sokat betegeskedik, a Pest megyei Váchartyánba költözik leányának családjához. A megkezdett munkát azonban folytatja haláláig. Igen fontosnak tartotta, hogy a leányoknak neveléstant, lélektant és egészségtant is tanítsanak. Kitűnő pedagógiai érzékéről tanúskodnak tanügyi jellegű cikkei, levelei és Tapasztalati lélektan felnőttek számára című könyve, amelyet életének alkonyán, 78 éves korában írt. öreg korában is olvasott, tanult, képezte magát. Váchartyánban halt meg hetven évvel ezelőtt, 1895. szeptemben 28-án. A vanyarci családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. Veres Pál- néről emlékező cikkében találóan írja a temetés alkalmából a Pesti Hírlap, hogy asszony létére „egymaga több hasznot tett a hazának, mint két tucat államférfi”. Férjével közös sírkövén Váradi Antal verssorai őrzik emlékét: „Pihenj nyugodtan. Munkád arany-magját Magyar nők szép lelkén hintetted el.” Nem sokkal följebb Mikszáth- nak Veres Pált búcsúztató szavait olvashatjuk, melyek — úgy érezzük — Veres Pálnéra is érvényesek: „önzetlen, tiszta jellem, mint a kristály, s nemesen dobogó szív volt.” Egy régi pedagógiai folyóiratban Nagy László megjegyzi Veres Pálnéról: „Hatásának titka, ereje lelki nemességében állott. Mindenki érezte vele szemben, hogy emelkedett szellemmel és fennkölt erkölcsi lénnyel van dolga.” Mikszáth Veres Pálné jó háziasszony voltát is kiemeli: „... ha látta őt az ember vanyarci asztagjai mellett felügyelni a cséplőkre, egyszerű falusi ruhájában ez asszonv Cincinnatust, szinte nehéz volt elhinni, hogy egy nagy szellemi forradalomnak a hősnője.” Az volt, a magyar nők művelődése nagy szellemi forradalmának hősnője volt Veres Pálné. Száz évvel ezelőtt amikor Jókainak Hon című lapiában közzétette felhívását a nőkhöz, hazánkban még nem voltak olvan iskolák, ahol a leányok 14 éves korukon túl is tanulhattak volna, és még nem indult meg a női n»dnrr/trfi V lrórv7<£c:r> |A magyar tanítónőkép- ___zes megindításában is nagy erdemei vannak. Amikor ma azt látjuk, hogy az általános és középiskolák tanítói, tanárai, nevelői közt egyre nagyoDb számmal tevékenykednek női pedagógusok, s igen szép eredményeket érnek el ifjúságum:, jelenünk és jövőnk formálásában — hálával emlékezünk Veres Pálné nemes alakjára, áldozatos, szép munkásságára. D r. Pásztor Emil Madáchnak a női lélekről és hivatásról írt akadémiai székfoglaló beszéde adja Veres Pálnénak a közvetlen indítékot, hogy elkezdje harcát a nők művelődése és ennek elősegítése érdekében. Leánya 1861-ben férjhez ment. Veres Pálné már nagyanya, amikor száz évvel ezelőtt, 1865. október 28-án megjelenik Felhívás a nőkhöz című cikke. Nem sokkal később Nézetek a női ügy érdekében című röpiratában részletesen kifejti gondolatait. Közben személyes látogatások és levelezés útján széles körű agitá- cióba kezd. 1868-ban jelentős anyagi áldozattal megalapítja Pesten az Országos Nőképző Egyesületet, a következő évben pedig az első, magasabb képzést nyújtó magyar nőnevelő intézetet. (Ez — Veres Pálné Letásával. Intézete fokozatosan növekedett és gyarapodott, pedig az állam kezdetben semmivel, később is csak nagyon kevéssel segítette őket. 1875-ben férjével együtt fel is költözik Vanyarcról Pestre. (Veres Pált abban' az évben választották — egyhangúlag — a balassagyarmati kerület országgyűlési képviselőjévé.) Veres Pálnénak gyakran hangoztatott jelszava: „Ha- ladvunk!” De a társadalom Kalárisát nem lehet elképzelni a nők művelődése és nemüknek megfelelő köztevékenysége nélkül. Beszédeiben minduntalan rámutat a nők nagy társadalmi szerepére. „Amilyen a nő, qlyan a család; amilyen a család, olyan az egész társadalom” — mondja egyik közgyűlési beszédében. Miután férje meghalt, s Polner Zoltán Szülőföld Ülnek alkonyok árokpartján Kibeszélnek verseimből puszták s földek vénei, s az ég mint sercegő, lecsavart láng pislákol. Szavuk alig érteni. összetereli szétszéledt gyér emlékeiket a csend s megitatják évek csordakútján sóvárgó, szomjas múltjukat mogorván megitatják az emlékeket. Földjeiket lágy búzával beveti kérges kezük s füstölgő esőkkel megáldja rögök álmát, termékeny kalászra ős, pogány táltosként az életük. Idők arany kévéjéből kihullt zsellérek, pásztorok: vallom magam mindig fiatoknak ki dalt, reményt csak tőletek jussolhat és akit kibomló nyár hozott sorsotokról énekelni s ki csak rólatok beszél már akár a cirpelő tücskök míg rágyújtja az égi ezüstöt csavargó mezők felett a szél. a bban az időben, amiyt kor termelőszövetkeze- /—S tünk először kapott •*- -*- üdülési beutalót, a vezetőség napokig törte a fejét, kit érdemesítsen rá. Hosszas vita után megszületett az elhatározás: utazzék Hévízre S. Balogh Antal. Megszolgálta a jutalmat, s bizonyára kívánja is öreg csontja a meleg vizet — neki dukál. Maga az elnök vitte a jó hírt. S. Balogh Antalt fejés közben találta az istállóban. Homlokával nekidőlt c tehén oldalának, meg sem fordult a „Jóestét, Antal bátyám!”- ra, így hát az elnök hátulról szegezte neki a kérdést. Pedig igen-igen szerette volna látni az öreg arcát, vajon miféle érzelmi térkép rajzolódik rá, ha meghallja a nagy újságot? — Mondja, Antal bátyám — kezdte ünnepélyesen az elnök — volt már nyaralni? S. Balogh füle mellett találat nélkül suhant el a kérdés. — Micsoda, Janikám? — Azt kérdeztem: volt-e már nyaralni? Abba hagyta a fejést, a térde közé szorított sajtárral együtt pöndörödött meg a tengelye körül, laposakat hunyorgó szemében döbbenet tükröződött: Janim, tegnap még semmi bajod nem volt..„ — Nyaralni, azt kérdezted? S^ze.qjfJí fa a hej dúló A harmincas években nem is egyszer. Dunántúlon, meg Békésben, részesaratóként... — Ej, ej — dörgölt az elnök. — Komolyan beszélek. Igazi nyaraláson, amikor csak evett, ivott, meg a lábát ló- bálta. S. Balogh ádámcsutkája le s fel futkározott, mintha szálka akadt volna a torkán. Végképp nem értette, mit akarhat az elnök avval a... Micsoda ő? Kisasszony? Vagy csélcsap dologkerülő? Megker- gült az elnök? Ugrassa a cimboráját, ne őt! Maga alá igazgatta a sámlit és megint megtámasztotta homlokával a tehén oldalát. Hanem az elnök nem hagyta annyiban a dolgot. — Jól van hát — mondta. — Készüljön fel, a hét végén utazik Hévízre. Most azután csaknem felborult a sajtár, olyan hirtelen költözött a sámli mögé. — Mit csinálok én? — Utazik. Hévízre. — Én-e? Oszt a nyavalyának! — Nyaralni, érti, nya-ral-ni! Itt a beutalója, fogja! — Egy zöld cédulát nyomott a: el nők az öreg kezébe, majd faképnél hagyta. Fél óra sem telt el. S. Balogh ott téblábolt az elnök sarkában. Hümmögött, sóhajtozott, nyögött, krákogott, kiment az irodából, megint bejött., De az elnök figyelemre sem méltatta, ezért előrukkolt keservével. — Mondja már, mi a nehézséget csináljak én ezzel a behívóval? — Ördögöt behívó! Beutaló! — ráncolta homlokát az elnök. — Felmutatja az üdülőben, kap érte szobát, meg kosztot. Eszik meg alszik, eny- nyi az egész. Az öreg kínosan húzogatta a nyakát. Erősen töprengek mivel vétózhatná meg a parancsot. — Nem mehetek én mégse. Mit szólna a falu? Hogy tán S. Balogh Antalnak öregségire elment az esze . . Meg az asszony mit szólna!? — Ugyan, ne gyerekesked- jen! — De hát mégis, hogy’ képzeled?.., A legnagyobb dologidőben? Meg ki segédkezik a Szegfűnek, ha borjadzik, már talán a jövő héten... Tucatjával teregette az érveket, hogy így, meg úgy. az elnök azonban mindegyikre tudott kontrát. Végül az öreg, teli szíva tüdejét, utolsó rohamra indult. — De a nemjóját, hát mit vétettem én! Nem jól végzem a munkámat? Nem én kelek legkorábban, fekszem legkésőbb? Miért kell pontosan nekem mennem? Elszoktam én már a katonásditól, ne parancsolgassanak nekem! — Ugyan, ki parancsolgatna! — csapott az asztalra az elnök. — Azt teszi, amit akar. — Azt mondod, amit áka,- rok? — villant meg S. Balogh szeme bogara. — Biztos? — Egészen biztos. — Pipázhatok a szobában? — Pipázhat. — A kapun is kiengednek, ha én úgy akarom? — Persze. s—y Balogh Antalnak nem L volt több kérdése. Megvonta vállát. Ha • így áll a dolog, jól van. Sokat elviselt már ő az életben. — Nem bánom, na — nyugtázta megnyugodva — Hanem egyetlen, csak egyetlen kérdésem volna. Azt mondod, mindent tehetek, amit akarok. Hát én azt akarom, járd ki nekem, kedves Janikám, hogy egyszer, csak egyetlenegyszer adjanak eltávozást. Hogy hazalátogassak. Mert tudod, mégis csak aggódok a Szegfűért. Meg, na, igaz, tudom én még katonakoromból, mit jelent a „kondérkoszt” mellett a kis jó hazai. Csata László i
