Nógrád. 1965. december (21. évfolyam. 286-311. szám)

1965-12-01 / 286. szám

6 NOGR AD 1965. december 1. szerda. •• Illést tartott a Balassagyarmati Járási Tanács' NAPIRENDEN: A végrehajtó bizottság ez évi munkája A járási tanács 1966. évi munkaprogramja Tegnap tartotta idei utolsó ülését a Balassagyarmati Já­rási Tanács, amelyen a többi között a járási tanács végre­hajtó bizottságának ez évi munkáját és a tanács 1966. évi munkaprogramját vitat­ták meg. Pelle János, a végrehajtó bizottság elnöke, előterjeszté­sében megállapította, hogy a végrehajtó bizottság eredmé­nyesen irányítottá a tanács tevékenységét. A november 1-ig megtartott 22 vb-ülésen a járás előtt álló legfontosabb problémákat vitatta meg. Leg­többször — számszerint tizen­háromszor — mezőgazdasági •jellegű, tíz esetben pénzügyi- községfejlesztési témákat tár­gyalt a végrehajtó bizottság. Megvitatták a járás művelő­dési, egészségügyi, építés-köz­lekedési és kereskedelmi prob­lémáját is. Beszámoltatták a vűlönböző szakágak vezetőit is a végzett munkájáról. A végrehajtó bizottsági ülé­sekre készülő jelentésekben is lényeges javulás tapasztalható: alaposabbak. Ez nem véletlen, hiszen az elmúlt tíz hónap alatt 11 állandó bizottság ké­szített kiegészítő és ellenőrző jelentést a végrehajtó bizott­sághoz, több esetben bevonták a jelentések készítésébe a végrehajtó bizottság nem füg­getlenített tagjait is, akik szá­mos községi vb-ülésen is részt vettek. A járási tanács vita után el­fogadta a beszámolót, s fel­hívta a figyelmet arra, hogy a jövőben nagyobb gonddal ügyeljen a testületi határoza­tok, utasítások végrehajtására. A járási tanács 1966. évi munkaprogramját Koncz Ist­ván tanácstag, az ideiglenes bizottság elnöke terjesztette elő. Kidolgozták a legfonto­sabb tennivalókat a mezőgaz­daság, a felvásárlás, a keres­kedelem, a helyiipar, a köz­ségfejlesztés, a közoktatásügy, Ételparádé a Karancsban Három oklevél, ugyanany- nyi érem, két serleg, s ren­geteg jóízű ennivaló. Egy mondatban így lehetne bemu­tatni a Hungária Szálloda és Étterem Vállalat Salgótarján­ban, a Karancs Szálló esz­presszójában rendezett hideg­tál- és cukrászati bemutató­ját. Az okleveleket, érmeket, csupán Som István, a Metro- pol Szálló konyhafőnöke hoz­ta magával, a többiek nem. Pedig a gasztronómia olyan kitűnő magyar szakértői is szerepeltek a tegnapi bemuta­tón, mint Eigen Egon, a Du­na Szálló, Miklós Bálint a Palace Szálló, Federics József a Szabadság Szálló konyhafő­nökei. Bemutatta hidegkony­hai készítményét Elek István a Karancs Szálló konyhafő­nöke és Herczeg József, a főnök helyettese is. Ügy illene, hogy a felsoro­lás után valamilyen értékelést adjunk. Ez azonban a nehe­zebb, mert egyformán tet­szett Miklós Bálint „bányász stílusú” libamáj-pástétoma, Som István hideg fogas vari­ációja, Elek István modern borjú bordája, s Herczeg Jó­zsef jércemetí fantáziája. Azoknak, akik nem látták: a számukra szokatlan elnevezé­sek mögött ízléses kivitelű hi­degételek húzódnak meg. Olyanok, amelyekről Tauzin Miklós, a bemutató egyik ren­dezője azt mondta: a helyes táplálkozási kultúra kialakítá­sát szolgálják, s azt, hogy ízelítőt adjanak az alkalom- szerű ételek széles választé­kából. Ügy is mondhatnánk: „vilá­got járt” ételkülönlegességeket láthattak az érdeklődők. Az angliai gasztronómiai feszti­válon, a bécsi kiállításon, a berlini és rotterdami magyar étteremben bemutatott készít­mények városunkban is kö­zönség elé kerültek. A szakácsoknál nem kisebb érdemekkel bírnak a cukrá­szok. Kenderessy Zoltán a Roya‘1 és Tőzsér Sándor a fő­városi Béke Szálló cukrász- mesterei megjárták készítmé­nyeikkel a Brüsszeli Világkiál­lítást, s méltán jutottak elis­meréshez. Az ő mostani bemu­tatójukról is többet kellene mondani. Most azonban in­kább csak ízelítőül annyit: a közelgő téli ünnepekre való tekintettel alkalmi „alkotásai­kat” mutatták be., Ezek között szerepelt egyebek között sok­sok finom vonalú mikulás-figu­ra, ünnepi torták. A közönség tetszését azonban a sok szép és jó között is leginkább Ken­deressy Zoltán „Játékországa” váltotta ki. A valóban játékos torta kis meseországot jutta­tott a látogatók eszébe. A rádió és a tv mai műsora KOSSUTH.RADIO: 8.20: Köny­nyűzene. — 8.55: Orvosi tanácsok. - 9.00: Nem boszorkányság. - technika. - 9 20: Az Amsterdam! Concertgebouw zenekar játszik. 10.10: Könnyűzenei híradó. ­10.53: Néhány perc tudomány. - 11.00: Iskolarádió. — 11.15: Kóru­sok. - 11.29: A Szabó család. - 12 15: Népi zene. - 13.00: Törvény- könyv. - 13.15: Renata Tebaldi énekel. - 13.45: Az ajándék. El­beszélés, gyermekeknek — 14.05: Gazdaszemmel a nagyvilág mező. gazdaságáról. — 14.20: Tánczene. — 14.30: Lányok, asszonyok,.. ­15.00: Kamarezene. — 15.40: Erről bezzeg hallgatnak. Martti Larni finn fró szatirikus regénye foly. tatásokban. - 16.15: Tánczene. - 16.50: Munkásszemmel az SZTK- ról. - 17.05: Fültörő. Zenei rejt- vénymüsor — 18.20: Magyar nó­ták. — 18.40: Téma és variáció. — 18.54: Húszas stúdió. — 20.25: Jazz- hangverseny a stúdióban. — 21.20: A Rádió irodalmi hetilapja. - 22 25: A „Brüsszeli Szólisták” hangversenye. - 23.05: A tiszta ház. Petelei István elbeszélése. - 23.29: Miljutyin operettekből. PETÖFI-RADIÓ: 14.00: Vonósze. nekari muzsika. — 15.05: Délutáni frissítő. - 16.08: Rádióegyetem. - 17 »5: Könnyűzenei híradó. ­népművelés és egészségügyi vonatkozásban. Megállapítot­ta a járási tanács, hogy a munka jobb valóraváltása cél­jából legfontosabb a vezetés színvonalának növelése, a tes­tületi tevékenység kiszélesíté­se. Ezután meghatározták a tanácsülések 1966. évi prog­ramját és idejét. A tanács ülése végül napi ügyeket tárgyalt. Megkezdődött a Bányász Kulturális Hónap Már hagyományossá vált, hogy a Salgótarjáni Bányász Művelődési Otthon kulturális hónap keretében minden év végén több környező községet és bányatelepet felkeres, hogy ahol nincsenek műkedvelő­gárdák, jutalom-műsorral szó­rakoztassa a dolgozókat. Ebben az évben november 20-tól december 20-ig tart a Bányász Kulturális Hónap. Eddig két helyen szerepelt a művelődési otthon több cso­portja. Jánosaknán, és Mát- raszelén léptek színpadra, és mindkét helyen nagy érdeklő­dés kísérte, és siker jutalmaz­ta fellépésüket. A műsorban közreműködött a salgótarjáni bányász műve­lődési otthon ezüstjelvényes és a Szocialista Kultúráért cím­mel kitüntetett férfikórusa, a szimfonikus és fúvós zenekar. A közeljövőben Karancsal- ján, Karancslapujtőn és más helyeken is fellépnek a mű­velődési otthon csoportjai. Nemcsak az idő és a traktor a hibás A rétsági járásban is azok a termelőszövetkezetek késtek el a kukorica betakarításával, amelyek nagy területen ter­meltek különféle kapásnövé­nyeket, s nem állt rendelke­zésre elegendő szállítóeszköz a gyors betakarításhoz. A nóg­rádi Béke Termelőszövetke­zetnél is nagy a lemaradás. Itt is a szállítás miatt késnek. Vagy talán mégsem? A nógrádiak jól előkészített, mélyfekvésű talajba vetették el annakidején a cukorrépát. Jó az átlagtermés. Ügy ter­vezték, hogy novemberben ki­ássák a répát és átadják a gyárnak. A számításukat át­húzta az eső. A talaj annyira elázott, hogy a kerekes trak­torok nem tudtak megbirkóz­ni a szállítással. A megrakott pótkocsikat lánctalpas trakto­rokkal kellett a köves útra vontatni. így történt, hogy a cukorrépa betakarítása még- egyszer annyi időt vett igény­be, mint amennyit terveztek. Ezért húzódik most a kuko­rica betakarítása. A termelőszövetkezeti tagok azonban nem törődnek a mos­toha időjárással. Törik és hordják a kukoricát, hogy mi­nél előbb biztonságos fedett helyre kerüljön. Nagyon so­kan zsákba rakják a termést és kihordják az út mellé, hogy a járművek gyorsan haladja­nak. A tagok jelesre vizsgáznak szorgalomból és áldozatválla­lásból. Ez a nagy erő még na­gyobb lenne, ha párosulna a jobb munkaszervezéssel. A termelőszövetkezet vezetősége nem vonta le a tapasztalato­kat a burgonya és a cukorrépa betakarítása idején fellángolt vitákból. Ezek a viták még nem szűntek meg, pedig most mindennél fontosabb a kuko­rica. A tagok amiatt háborog- nak, hogy egyeseknek soron- kivül beszállítják a terményét. Az ilyesmi megmérgezi a ta­gok hangulatát, elveszi a munkakedvet. Ezt a vezetőség megakadályozhatta volna. Semmi mást nem kellett volna tenni, mint a szállításnál is betartani azt a sorrendet, ami a területek szétosztásánál is érvényesült. — emmer — Felépülnek-e az idén? 17.48: Hirdetőoszlop. - 18.00: Ll- ebnei János barytonozik. - 18.20: Kozmosz Tallózás külföldi nép­szerű tudományos folyóiratokból. — 18.45: Magyar népdalfeldolgo­zásokból. — 19.05: Orvosi taná­csok. — 19.10: Gluck Alkesztisz. Háromfelvonásos opera TV-MÜSOR: 17.58: Anyagbörze — 18.15: Hírek. 18.20: A Magyar Hirdető műsora. - 18.30: Bagoly­vár. Küszöbön a tél. - 19.00: Nó­taszó. Népzenei műsor. — 19 20: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. - Napi jegyzetünk. — 19.55: Ember a felső emeletről. Magyarul be­szélő angol film. — 21.15: Parabo­la. - 21.35: Arcképek, találkozá­sok Bokros Birman Dezső szob­rászművész. - 22.25: Az orvos válaszol. A terhesanya gondozása. 22.05: Tv-híradó — 2. kiadás. Besztercebánya: 8.34: Filmhíradó — 10.00: Dokumentumfilm. Louis Amstrong prágai vendégszereplé­séről. — 10.25: Emberek vadász­zsebbel (ismétlés). — 16.25: A diákklubok műsora. Három csá­szár Austerlitznél. — 18.00: Tele­sport. — 19.00: TV Híradó. — 19.30: Irodalmi arcképcsarnok: Jan Kostra 55 éves. — 20.00: Áriák Csajkovszkij Anyegin című ope­rájából. — 20.10: Vendéglő az ut­casarkon (tv-játék). A legnagyobb rendben^ folyt le Érsek vadkerten az ősziek betakarítása, s az esős idő bekövetkezéséig az őszi mély­szántás is jó ütemben haladt. A termelőszövetkezet vezető­sége mégis igen nagy gond­ban van. Régi probléma az érsekvadkerti közös gazdaság­ban a szarvasmarha állomány elhelyezése. Mivel nem áll rendelkezésre elegendő istálló, a szarvasmarhákat a régi egyéni istállókban helyezték el. Ezt a megoldást azonban csak átmenetinek tartják a vadkertiek, mivel nemcsak korszerűtlen, de nagyobb anyagi ráfordítással jár így a nevelés, a hizlalás. Az idén két szarvasmarha istálló építését kezdték meg Érsekvadkerten- Egy 96 fé­rőhelyes tehén-, és egy 114 férőhelyes növendékistállóét. A két épület közül a növen­dékistálló áll kedvezőbb hely­zetben, mivel ennek a tető- szerkezete már megérkezett, s hozzáláttak a felszereléséhez. Ez a munka néhány napot vesz igénybe, utána elvégzik a belső szakipari munkákat. De a tehénistálló tetőszerkezete egyelőre meg sem érkezett. Ennek a fontos gazdasági épü­letnek az idei befejezése na­gyon bizonytalan. Jó lenne, ha a járási tanács mezőgazda­sági osztályának építési elő­adója és a megyei Beruházási Iroda sürgősen közbelépne az építkezések idei befejezése érdekében — még nem késő! Jó tudni Felkészülés a KRFSZ-vizsgára Mint nemrégiben közöltük: jemuár elsejétől számos olyan kismotorkerékpárhoz szüksé­ges a KRESZ-vizsga. amely­nek közúti forgalmához ma még a segédmotorkerékpár vezetői igazolvány is elegen­dő. Újév után tehát például a Jawa—Pionir és a Panni is csak motorkerékpár vezetői igazolvány birtokában vezet­hető. A KRESZ igen részletes jogszabály. Néhány szakaszá­nak ismerete nem szükséges a biztonságos vezetéshez- An­nak a motorosnak azonban, aki a vizsgán helyt akar áll­ni, kifogástalanul fel kell ké­szülnie a 10. §.-tól a 68. §.-ig terjedő szakaszokból. A kismotorok nagy több­ségéről elmondhatjuk, hogy eddigi KRESZ-ismeretek és gyakorlati tapasztalataik bir­tokában van még idejük, hogy felkészüljenek a vizsgára. Sa­ját érdekükben jól teszik, ha a megtanult ismeretek visz- szakárdezésére megkérnek va­lakit. A tanulásnak ez a mód­ja annál is inkább ajánlatos, mivel ebben az évben már sem a rendőrség, sem a TIT nem rendez közlekedési tan­folyamot. Naptár 1965 december 1, szerda. Névnap: Elza. A Nap kél: 7 óra 11 perc­kor, nyugszik: 15 óra 55 perckor. A Hold kél: 13 óra­kor, nyugszik: 23 óra 40 perc­kor. A hőmérséklet kissé csökken Várható időjárás ma estig: túlnyomóan felhős idő esőkkel, havasesőkkel, a magasabb helye­ken hózáporokkal; zivatar. Élénk, időnként megerősödő szél. A hő­mérséklet kissé csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet holnap plusz 3, plusz 7 fok között.- BŐVÍTIK A HELYI BÖL­CSŐDÉT Nagyorosziban. Jövő­re 20-al több csecsemő befo­gadására lesz alkalmas. Az állatorvosi lakás bővítésére pedig 40 ezer forintot irá­nyoztak elő.- SZÁZKILENCVENHÉTRE EMELKEDETT a kisiparos dolgozók száma a balassa­gyarmati járásban. Ez 37-el több mint tavaly. A főleg ja­vító-szolgáltató tevékenysé­get kifejtő kisiparosok első­sorban az eddig mostohán ke­zelt községekben élő lakos­ság igényéit elégítik ki. Mártonka megszökött Elveszett a Szegedi Fogkli­nika fémfogú kísérleti kutyá­ja. A nagy becsben tartott jószág magával vitte a kuta­tók rááldozott sok munkáját és kísérleti eredményeit. A kávébarna színű, Mártonka névre hallgató eb ugyanis fontos kísérleti alany volt. Rajta próbálták ki először az úgynevezett fogbeültetéseket. Alsó és felső metszőfogai fém­ből készültek. Ezekkel rágta már hosszú hónapok óta az eléje tett étkeket Mártonka megtalálójának jutalmat tű­zött ki a II. számú Fog- és Szájbetegek klinikája. Az eb szembetűnő ismertetőjele a fémből készült alsó és felső metszőfog.- AZ EGÉSZSÉGÜGYI HELYZET tapasztalatait a mezőgazdasági üzemekben végzett vizsgálatok alapján vi­tatja meg szerdán a Vöröske­reszt megyei elnöksége. Na­pirendre tűzik a jövő évi alapszervezet választási prog­ram megtárgyalását is.- BŰNTÉNY a Kecske­szigeten című Ugo Betti drá­májával szerepelnek az acél­árugyári színjátszók decem­ber 4-én az ózdi Vasas Szín­játszó Fesztiválon.- ALLATSZEMLÉK kez­dődtek megyénkben a hét elején. A megyei Állattenyész­tési Felügyelőség és a járási tanácsok mezőgazdasági osz­tályainak szakemberei meg­szemlélik az állatállományt, valamint felmérik a téli telel- tetéshez szükséges takarmány mennyiségét.- TEJHAMISlTAS miatt Táborszki János vanyarci la­kost 300 forintra bírsá­golta a pásztói Járási Ta- nács-VB Igazgatási Osztálya. A megbírságoltál egyben kö­telezték a vegyvizsgálati díj megfizetésére is.- JÉGPÁLYA NYÍLIK de­cember 15-én a Rákóczi úti általános iskola udvarán. Az úttörőcsapat által kibocsátott bérletekkel és jegyekkel ren­delkező gyermekek délután 5 -8-ig, míg a felnőttek esté 8-tól vehetik igénybe a vá­ros egyetlen jégpályáját.- AZ ÚTTÖRŐ KÖZLE­KEDÉSI CSOPORTOK szá­ma hétről hétre emelkedett a salgótarjáni járásban. Cél­juk: a balesetek (főleg a gyermekbalesetek) számának csökkentése.- A KISTERENYEI BIST­RO ÁTALAKÍTÁSI MUN­KÁLATAINAK BEFEJEZ­TÉT december 1-re, tehát má­ra Ígérte a Tanácsi Építő­ipari Vállalat. De hidegkony­ha, presso és italrészleget a megyei Vendéglátóipari Vál­lalat valószínűleg csak de­cember 31-től tudja üzemel­tetni, míg a melegkonyha részleg — jó minőségű víz hiánya miatt — ez évben már nem állhat a nagykö­zönség rendelkezésére.- MINTEGY 800 EZER FO­RINTOT költöttek ebben az évben a Salgótarjáni Acéláru­gyárban újítások megvalósítá­sára. A kiadott feladattervek­re számos javaslat érkezett a vállalat újítási irodájához.- OROSZ NYELVTANFO­LYAMOKAT indít az őszi­téli népművelési évadban az MSZBT balassagyarmati járá­si elnöksége három községben. Érsekvadkerten 18, Drégely- palánkon 20, Bercelen 26 fő jelentkezett a tanfolyamra, melyeken május 1-ig heti egy órában alapfokú orosz nyelvi ismereteket nyújtanak a nyelvszakos pedagógusok. A tárgyalóteremből Munkahelyén megdézsmálta a kasszát án észrevette, hogy a telep ve­zetője ebédidőben nem zárta be azt a fiókot, amelyben a napi bevételt tartotta. Neizer kimarkolta az ott talált két­ezerötszáz forintot, amelyből százötvenet melegében eldor- bézolt a kocsmában. A balassagyarmati járásbí­róság Neizer Józsefet a társa­dalmi tulajdont károsító lo­pás bűntette miatt hathónapi — háromévi próbaidőre fel­tételesen felfüggesztette — sza- .... . . . , badságvesztésre ítélte. Az el­birósag, hogy házasságon ki- jj^lt az ítéletet tudomásul vül született gyermeke részé- vette. re havi háromszáznyolcvan forint tartásdíjat fizessen. Amint Lajgut az ítéletet meg­hallotta, hamarosan otthagy­ta jól jövedelmező munkahe­lyét, a bányát. Felcsapott fu­varosnak, s volt olyan, nap, amikor háromszáz forintot is megkeresett. Tartási kötele­zettségét azonban ennek elle­néire elmulasztotta. A salgótarjáni járásbíróság előtt Lajgut azzal a naív vé­dekezéssel állt elő, hogy fe­lesége nem engedi munkába állni, ezért maradt adós a tar­tásdíjjal. A járásbíróság az ügyetlen védekezést nem fo­gadta el, s a szeretetlen apát háromhónapi — háromévi próbaidőre feltételesen felfüg­gesztett — szabadságvesztésre ítélte. Az elítélt felmentésért fellebbezett. N O G R A D A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Föszerkesztd: Gotyár Gyula. Szerkesztőség: Sál gotarján, Petőfi u. L Telefon: 22-94. 22-95. 22-96. 22-9*. Főszerkesztő • 12-94. Belpolitikai rovat: 14-4« Sportrovat: 11-5*. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadő: Vida Edit. a vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. L Telefon: 10-29. TerjeszU a Magyar Posta. Előfizethető: a helyt postahiva­taloknál és a Kézbesítőknél. E10> fizetési díj egy hónapra: 15 Ft. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: dr. Kalocsai József Igazgató Salgótarján Petőfi u. L Index-szám: 65,0771 Neizer József segédmunkás­ként dolgozott a berceli föld­művesszövetkezeti TÜZÉP- telepen. Ez év augusztus 28­Fizetés helyett gyatra védekezés A mátraalmási Lajgut Gé­zát korábban arra kötelezte a

Next

/
Thumbnails
Contents