Nógrád. 1965. december (21. évfolyam. 286-311. szám)
1965-12-07 / 291. szám
2 NÖGR AD 1965. december 7. kedd. Imádság napja Van-e határa az imperialista cinizmusnak? A kérdést szembesítve a tényekkel, NEM a válasz. Nincs határa az imperialisták embertelenségének, cinizmusának, gyűlöletének minden ellen, ami haladó. Erről beszél az a beszédes rendelkezés, amely november utolsó vasárnapiét az „imádság napjának” minősítette az USA-ban — mégpedig a kongresszus határozata alapján. Eszerint ezen a napon lényegében azt kérték a hívektől: Imádkozzanak az égi hatalmakhoz, hogy Vietnamban a jenki katonák mennél több kisgyereket, asszonyt, öreget gyilkoljanak le, vagy tegyenek nyomorékká mindörökre — mert a texasi szellem örvend az ilyesminek. Kétségbe kellene esni e szörnyűség hallatára, ha nem történne más is Amerikában. A legutóbbi nagy tüntető felvonuláson — amelynek egy új részletét képünk ábrázolja — igen sok hívő és lelkész vett részt Maguk a hívek adtak messzehangzó választ az „imádság napja” kiagyalóinak s ez — rendkívüli hatást tett az amerikai közvéleményre. (MTI Külföldi Képszolgálat) lenki inkvizitorek A hazuffság-megállapító készülékek az amerikai civilizáció elidegeníthetetlen tartozékai lettek. A hivatalos adatok szerint évente csaknem 300 ezer állami tisztviselőt vetnek alá az említett készülék segítségével végrehajtott „hű- ségpróba* megalázó eljárásának. Ez a készülék már régóta a Pentagon fegyvertárába tartozik. A hadügyminisztérium nyilván nincs meggyőződve katonáinak harci szelleméről: csupán az elmúlt évben több mint 800 000 katonáját vizsgálta meg a ha- zugság-megállapító berendezés segítségével. A „lélektani hadviselés” teoretikusai most új jeladatot találtak ki az említett készülékek számára. Mint a „Congressional Record” című parlamenti sajtóorgánum közli, a kaliforniai katonai táborokban a tiszteket kiképzik az említett készülék segítségével lefolytatott vallatás módszereire. Az így kiképzetteket Dél-Vietnamba küldik, hogy ott a fogoly partizánokat vallassák. A gyakorlatokat Gar- della rendőrtiszt vezeti, akit az amerikai sajtó „az agymosás szaktekintélyének” keresztelt el. Ez a modernizált hóhér, az amerikai képviselőházhoz küldött jelentésében lihegve számol be arról, hogy idén júniusban hogyan kínzott meg készülékével egy vállán megsebesült embert ”A vizsgálat eredménye azt tanúsítja, — vonja le végkövetkeztetésként Gardella, — hogy rendkívül széleskörű lehetőségek nyílnak a készülék alkalmazására a harcok során.” A Pentagon, amikor a ha- zugság-megállapító készüléket a fogságba esett hazafiak vallatására használja fel, abban reménykedik, hogy azzal sikerül az amerikai parancsnokságot érdeklő értesülésekbe* jutni. Pedig a hazugság-meg- állapító készülék vilószinüleg csak az amerikai hóhérok újabb öncsalása! Ősi küzdelem Földfoglaló parasztok Olaszországban „Drága Feleségem! Leveledből értesültem, hogy odahaza e parasztok megkezdték a földfoglalást. Ennek őszintén örülök! Mondd meg nekik, hogy mi, emigránsok is akarunk földet kapni. Ha nekünk is adnak, összes itt élő olasz bajtársaimmal együtt Haladéktalanul hazaindulok. Vissza akarunk térni az asz- szonyhoz és a gyerekekhez: családunkkal együtt akarunk élni. Támogasd a parasztokat az én nevemben is.” Ezt a levelet Calogero So- ribanak küldte a Palermo- tartományban lévő Valledol- mo-ba férje, aki Nyugat-Né- metországban dolgozik. A Cc- loperához hasonlókat „fehér özvegyeknek" hívják Dél- Olaszországban. Százezerszámra vannak ilyenek. Idén ősszel új lendületet kapott az olasz parasztok mozgalma a földért, az élet jogáért. A „fehér özvegyek” számára ez a mozgalom nemcsak a földért vívott harcot jelenti, hanem azt is, hogy férjeik hazatérjenek a családi tűzhely mellé. „Idén ősszel a parasztok harcának egyik sajátos vonása az asszonyok széleskörű részvétele, — írja az Vnita. •— Számukra a föld sok esetben azt jelenti, hogy teljes lesz a család, amelynek tagjait az otthonmaradottaktól könyörtelenül elválasztotta a kapitalista emigráció.” Ennek következménye, hogy az asszonyok, sőt a gyerekek is állandó résztvevői az olasz felesbérlők és napszámosok küzdelmének. Az elmúlt időben híre jött Palermóból, En- fiából, Agrigontóból és Cata- r iából, hogy a parasztcsaládok megszállják a nagybirtokosok földjeit. Catania tartományban például a napszámosok, felesbérlők és asszonyok sokezer főből álló menetoszlopai elfoglalták Mario márki, Gra- vin gróf és Marineo nagybirtokos földjeit. A lapok megemlítették, hogy hajdanában 1920-ban, éppen Marineo birtokán bontakozott ki a parasztok harca, akik az olasz parasztmozgalom történetében először megszállták a földesurak birtokait. Az olasz parasztok ősi küzdelmének új vonása napjainkban az egyre erősödő akcióegység. A parasztok és felesbérlők harcát több tartományban a CGIL vezeti, s a szociáldemokrata szakszervezetek is támogatják. E. PJelentés a Gemini-7 útjáról Hétfőn éjjel, magyar idő szerint 2,53 órakor a Gemini—7 amerikai űrhajó megkezdte földkörüli 20. keringését. 4,45 órakor Borman és Lovell a földi megfigyelőállomásról parancsot kapott a takaródéra: mintegy 10 órát aludjanak. Az űr-ikrek vasárnapja viszonylag eseménytelenül telt el. Az űrhajó segédrakétáit nem működtették, hogy a kéthetesre tervezett út végére is maradjon energia. Vasárnap estefelé Borman — kérésére — megkapta a profi nigby- forduló eredményeit. Továbbiakban újabb kísérleti műsorszámok szerepeltek. Az egyik az „űr-sztriptíz”, valamelyik pilóta rövid időre megválik az űröltözékétől. India Pakisztánt vádolja KARACHI — ÜJ-DELHI (MTI) Hétfőn Karachiba érkezett a chüei Tulío Marambio dandártábornok, az Egyesült Nemzetek Szervezetének megbízottja. A tábornok megbízatásának megfelelően igyekszik majd rábírni a szembenálló feleket, hogy a katonai alakulataikat vonják vissza az augusztus 5-e, tehát a konfliktus kirobbanása előtt tartott állásaikba. A chilei tábornok Karachiból előbb Lahoreba, majd onnan Indiába utazik. Az indiai kormány hivatalos közleményt adott ki arról, hogy a pakisztáni katonák Gadra térségében tüzet nyitottak indiai őrökre. A közlemény több más eset kapcsán is azzal vádolja Pakisztánt, hogy megsérti a tűzszüneti egyezményt A pakisztáni kormány szóvivője viszont Indiát vádolta a tűzszüneti megállapodás ■ megszegésével. Közölte, hogy Kasmírban több fegyveres összecsapás zajlott le, amelyek során 18 indiai katona elesett. Az Amerikai Államok Szervezete befejezte üléséi Rio de Janeiro-ban. Az USA diplomácia mindent elkövetett, hogy a szervezet tagállamaival elfogadtassa az állandó amerikaiközi erők tervét. Ez olyan hadsereg lenne, amely az Egyesült Államok érdekeit védelmezné valamennyi latinamerikai országban• A jenki követelést azonban — egyelőre legalábbis — az érdekeltek nem fogadták el. A latin-amerikai közvélemény ugyanis nem feledte el, mi történt Dominikában. Két dokumentum értékű képet mutatunk be a novemberben lezajlott jenki-ellenes dominikai tüntetésekről. Santo Domingo utcáin asszonyok A vietnami szabadságharcosok újból támadásba lendültek Kapitulálás-e a tárgyalás? SAIGON (MTI) Az éjszaka beálltáig folyt vasárnap a heves harc a Saigontól körülbelül 50 kilométerre észak-nyugatra fekvő Michelin gumiültetvény térségében. Az amerikai csapatok támogatására helikopteren egy zászlóaljnyi erősítés érkezett. Az éjszakai órákban a vietnami szabadságharcosok kissé visszavonultak, de hétfőn reggel újból támadásba lendültek. Bár az amerikai hivatalos katonai szóvivő az eddigi veszteséget mérsékeltnek mondja, a tény, hogy a szárazföldi erők támogatására a légierő bevetésésére is szükség volt, azt bizonyítja, hogy a harc igen szoros lehet. Több mint kétszáz amerikai pilóta halt vagy sebesült meg a felszabadító erők egy különosztagának a saigoni Metropole szálló ellen szombaton intézett támadása következtében — jelenti a DNFF közleménye alapján a délvietnami hírügynökség. A támadást végrehajtó különítmény tagjai sértetlenül visz- szatértek támaszpontjukra. WASHINGTON Vasárnap ismét több amerikai személyiség nyilvánított véleményt a kormány vietnami politikájáról. Robert Kennedy szenátor televízió interjúban hangsúlyozta: bár alapjában véve támogatja Johnson elnök vietnami politikáját, az a véleménye hogy a csapaterősítésre vonatkozó minden döntés előtt az illetékes bizottságokban, sőt magában a kongresszusban kell a kérdést megvitatni. Kennedy szenátor nyilatkozatát megelőzően Saigonból olyan Információk érkeztek, hogy az amerikai katonai vezetők a Vietnamban bevetett amerikai erők létszámának 350 000—400 000 főre való növelését kívánják. Amerikai hivatalos körök rámutatnak, hogy a létszám ilyen mértékű emelése legalább is részleges mozgósítást vonna maga után. Nyilatkozott Lindsay republikánus képviselő, New York város polgármestere is. Televízió interjúban azt hangoztatta, hogy kezdettől fogva nem tartotta helyesnek az Egyesült Államok vietnami politikáját, „de — fűzte hozzá —, ha katonailag már eny- nyire belebonyolódtunk, dőreség lenne az amerikai erők kivonása Vietnamból.” A Nobel-dijas dr. Luther King legújabb nyilatkozatában a vietnami helyzetet kommentálva kijelentette: véleménye szerint a tárgyalás nem jelent kapitulálást. A tárgyalások kikerülése olyképpen^ hogy a további gyilkos harcok, vagy területek megszerzése az amerikai győzelem lehetőségének növelését eredményezi, alapjában véve nem más, mint a békére vezető utak, és módok elutasítása, az agressziós politika folytatása. ROMA: Comóban, az Olasz Kom* munista Párt, az Olasz Szó* cialista Párt, és a PSIUP if* júsági szervezetei vasárnap délután több ezer fiataléra* bér részvételével „Vietnam iránti békefelvonulást” ran deztek, majd a város köz* pontjában nagygyűlést tartót* tak. Rhodesiái jelentés Az AES* tagországai hadat üzennek Smith-nek Wilson visszautasította az ultimátumot ADDISZ ABEBA (MTI) Nuhu Bamali nigériai külügyi államminiszter vasárnap az Afrikai Egységszervezet Addisz Abeba-i rendkívüli minisztertanácsi ülése után az AP hírügynökségének kijelentette: az afrikai országok elvben elhatározták, hogy hadat üzennek Dél-Rho- desiának, ha december 15-ig Anglia fegyverrel nem vet véget a fajüldöző rendszer törvénytelen uralmának. A minisztertanácsi üléssel kapcsolatban a nigériai diplomata elmondotta még: az AESZ-nak a rhodesiai kérdéssel foglalkozó öttagú különbizottságát megbízták, dolgozza ki az esetleges hadműveletek terveit. Az Addisz Abeba-i konferenciát részt vevő külügyminiszterek azzal a kéréssel fordultak az AESZ-tagálla- mokhoz, közöljék a bizottsággal, milyen mértékű anyagi és katonai hozzájárulásra képesek a Dél-Rhodesia ellen megindítandó háború esetén. Mint az UPI hírügynökség írja, a külügyminiszterek döntést hoztak, hogy ilyen rendkívüli esetben felhasználhatják az AESZ felszaba- dítási bizottságának pénzügyi alapjait is. A Daily Mirror című londoni lap vasárnapi száma interjút közöl Wilson miniszterelnökkel. A kormányfő gyakorlatilag visszautasította az AESZ december 15-én lejáró ultimátumát, amely szerint a szervezet tagországai megszakítják Angliával a diplomáciai viszonyt, ha Nagy- Britannia nem tesz energikus lépéseket a fajgyűlölő dél- rhodesiai rendszer felszámolására. Wilson, mint már any- nyiszor, most is kijelentette, hogy fegyveres beavatkozásra Anglia részéről nem kerülhet sor: „A felelősség a miénk, semmi áron nem kényszeríthet« nek bennünket olyan háborúba, amely véleményünk szerint helytelen.” Első kongresszusára készül a Kubai KP HAVANNA (TASZSZ) Las Colorados-ban, ahol kilenc esztendővel ezelőtt Fidel Castro vezetésével a kubai hazafiak partraszálitak, szombaton ünnepi nagygyűlést tartottak. A gyűlésen beszédet mondott Bias Roca, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának titkársági tagja. A szónok elmondotta, hogy jövő évben megtartják a párt első országos kongresszusát, a közeljövőben pedig kidolgozzák Kuba szocialista alkotmányát és előrelépnek minden területen a forradalmi intézmények megteremtésében. Bias Roca, miután rámutatott, hogy az imperializmus fokozza provokációs tevékenységét a világ különböző népei, köztük a kubai nép ellen és atomfegyverrel fenyegeti az emberiséget, hangsúlyozta: „Nincs olyan erő, amely megakadályozhatná a forradalom világméretű győzelmét. A szocializmus utat tört magának Kubában és mind nálunk, mind az egész világon győzni fog”. Súlyos szerencsétlenség Togóban Riói epilógus (MTI Külföldi Képszolgálat képei) nagy tömege vonult fel a nemzeti zászlók védelmében s azt követelték: „Jenkik, takarodjatok városunkból!” Második képünk egy bátor asz- szonyt ábrázol, aki az őt visz- szatartó amerikai ejtőernyősök szemébe kiáltja: „Takarodjatok Dominikából!” Dominika helyzetére utalva, közvetett javaslatot tett Rióban Kolumbia — az USA agresszió ellen. A javaslatból ezúttal nem született határozat, de az „epilógus", a szigorú utóhang — bejárja a világot s felerősödve visszhangozza: „Jenkik, takarodjatok1—7 LOME (MTI) Az AFP hírügynökség szerint rendkívül súlyos közlekedési szerencsétlenség történt a hét végén Togóban: Lome-tól 300 kilométernyire északra, egy Sotubua nevű községben ünnepi felvonulást tartottak a helybeliek, amikor egy tehergépkocsi teljes sebességgel a tömegbe rohant. Hivatalos források szerint a szerencsétlenségnek 103 halottja van, és még legalább százan sebesültek meg. A halottak listáján szerepel egy amerikai állampolgár is, aki a „békehadtest” tagjaként tartózkodott Togóban.