Nógrád. 1965. december (21. évfolyam. 286-311. szám)
1965-12-30 / 310. szám
4 v a r. r * n 1965. december 30.. csütörtök A% V. Országos Iparművészeti Kiállítás LUSZTERLÁMPÁK A salgótarjáni üvegművészek újabb sikere Az ipari formatervezés fejlődése is éppen azon a ponton van, amikor a makettekből kezdenek ipari tárgyak válni... művészi ízléssel készült egyszerű készletek hagyják el a kemencét. Hogy a Tisza Bútorgyár kiállított darabjai, vagy a Fémbútor- gyár szobaberendezése éppúgy tömegcikk, mint a Salgótarjáni Üveggyár szép vizespohár tervei. (MAGYAR NEMZET 1965. DECEMBER 22.) Minden korszaknak meg volt a maga ízlése, stílusa, művészete. Akár a képekben, a zenében, vagy a bútorokban és a vázákban hasonlítjuk össze a szembetűnő változást, egyet elsődlegesen már is észrevehetőnk : míg régebben egyedi darabok készültek megrendelésre — ma már az Iparművész neveli társadalmának polgárát, a kor ízlésére. Tervszerűen készülnek az iparművészeti tárgyak, melyek gyakorlati jelentősége az emtársadalmunk kulturális programjának, mely a környezetalakítás művészi szintre emelését tűzte célul. A bemutatón közel 40 vállalat és több mint 300 iparművész szebbnél szebb munkájában, illetve alkotásán ban gyönyörködhetünk. Kovács Margit, Gorka Géza és I.ivia, Gádor György, Mánczos József, Perez János, Engelsz József művészi tárgyai fémjelzik ezt a kiállítást; ők azok akik megteremtették nálunk az iparművészet létjogosultságát. A Salgótarjáni Üveggyár kis tervezőkóllektívája valóságos remekműveket mutat be ezen a kiállításon. Mánczos József, Váradiné Prunner Gabriella, Hamza Erzsébet és Takács Géza készletei és egyedi darabjai, úgy szakmai körökben, mint a látogatók között nagy sikert aratnak. Váradiné kecsesen ívelő melegnyakú poharai méke” címet. 1965-ben is két első helyezést kapott. Munkásságáról a következőket írja: „A renaissance egyik halhatatlan művészóriása, Leonardo da Vinci nevéhez fűződik az a mondás, hogy „nem szép mert nem praktikus”. Amikor egy elképzelésem után, vagy megrendelésre akármilyen tervezéshez kezdek, mindig ez a szerintem örökérvényű megállapítás tolakodik elő gondolataimban, mert mi gyári tervezők nem egyes. művészetpártolókkal, hanem a tömeggel tartjuk a kapcsolatot. A vásárlók kiszolgálását és ezen keresztül a tömegízlés kulturáltabb fejlesztését kell mindenkor szemelőtt tartanunk”. Az üvegipari tervezés magas színvonala művészeti és gazdasági szempontból egyaránt rendkívül fontos az ország számára. Az üvegtermelés négyötöde kerül külföldre. A magyar diszmű és háztartási üvegáruk a világ minden részén megtalálhatók, s a legnagyobb vevők a nyugati országok. A művészi fokon álló, önálló formákkal nagyobb sikereket érhetünk el külföldön, mintha bármilyen rutinosan is, de csak másoljuk a külföldi eredményeket. A ma parművésje szemléletesen ■piti ki az emberekre való hatás lépcsőjét, olykor látványosan, olykor mélységekben megfogalmazott gondolatai, mindig a célszerűséget tükrözik. És az iparművészet egy kissé már ipari-művészetté is válik, gondolva csak az üveg gyártási szériáira, ahol a művész tervének ipari megvalósítását, teremtő és változtató erejének eredményét láthatja. Az V. Országos Iparművészeti Kiállítás változatossága: a kerámiák, a fémművesség, az üvegtárgyak, az ipari és öltözködési formák (textíliák, cipők) már most meghatározzák társadalmi környezetkultúránk további perspektíváját, amely a ma emberének életében komoly igényként jelentkezik. Molnár Zsolt Luszterlámpák. Falum házainak itt-ott még fellelhető, múltból itt felejtett „csillárai”, agyontakarított elsöszobák lámpái. Ünnepi lámpák. Valóban — pár évtizeddel ezelőtt is még csak ünnepnapokon élvezhettük a fényét. Emlékszem, gyerekkorom karácsonyainak is fénypontja volt, amikor anyám — miután a „luszteros szobának” kijáró kellő tisztelettel elhelyezkedtünk székeinken — ünnepélyesen meggyújtotta a luszter nagy petróleum- lámpáját. Hol van az már! Régen bevezették a villanyt a falvakba. Valódi csillárokkal cserélték fel a lusz- terokat. Nálunk, otthon — talán kegyeletből — sokáig ott függött a szobában a regi luszter. Igaz, kicsit átalakulva, megfiatalodva, a benne levő petróleumlámpát villanyégő váltotta fel. Esténként, ha felkattintottuk a villanyt, csillogni kezdett a halványzöld üvegbúra. Kicsit, mintha jelképes is lett volna az a csillogás, mintha a megváltozott falut szimbolizálta volna. A falut, amelyik ma is ott él, lélegzik a dombok alatt, mégis mennyire más már, mint az a régi, a hajdani. — Igen — mondogattuk, amíg ott függött a szobában — maradt a luszter, de változott a lámpa. Azóta a luszter is ki tudja hol van? (t) A „Béke és Szocializmus“ legújabb számáról A decemberi szám főként a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusának harmincadik évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi találkozó anyagait tartalmazza. A prágai találkozón, a folyóirat és a Csehszlovák KP Központi Bizottságának meghívására csaknem negyven kommunista és munkáspárt képviselői vettek részt. A cikkek rövidítve közlik a találkozó részvevőinek felszólalásait. Többek között: B. Ponomarjovét, az SZKP Központi Bizottságának titkáráét, és Nemes Dezsőét, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjáét. A Komintern VII. kongresz- szusáról való megemlékezés jó alkalom volt minden felszólaló számára, hogy számot vessen, mennyire tudta pártja hasznosítani a harminc évvel ezelőtt elfogadott irányelveket. A VII. kongresszus leg- I főbb érdeme, hogy a fasizmus térhódítása és a második világháború érlelődése folytán gyökeresen megváltozott helyzetben új módon vetette fel a népfront kérdését. A legtöbb felszólaló a VII. kongresszus útmutatásait ösz- szekapcsolta a jelenlegi helyzettel. Az új számban olvashatjuk Zdenek Mlynár cikkét a politikai vezetés problémáiról és a gazdaság irányításának új rendszeréről, Francois Billoux „A Francia Kommunista Párt egységpolitikája és az elnök- választás” című cikkét, továbbá J. I. Quello és N. Isa Condo cikkét a dominikai forradalmi harcról és tanulságairól. Jósé González a chilei kommunisták XIII. kongresszusáról számol be. „A nép akaratát nem lehet megtörni” című jegyzet a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front megalakulásának ötödik évfordulójáról emlékezik meg. A vonal másik végén Vizsga udvariasságból... — önkéntes telefonszerelők — Rajzolt betűk — Néhány jó tanács bér környezetére irányul, s a mindennapi élet hasznos eszközeit formálja, alakítja. Az iparművész behatol otthonainkba, ő varázsolja kényelmessé, családiassá falaink mértanilag bezárt kockáját, s ezzel döntően hat életformánk kialakulására. Megteremti a tárgyi világ harmóniáját, elfogadtat egy szemlélő formát és szükségessé teszi, hogy a körülöttünk lévő tárgyakat felfedezzük. Az előremutatás igényével rendezték meg a Műcsarnokban az V. Országos Iparművészeti Kiállítást. Ez a kiállítás szerves részét képezi Gorka kerámiái, Perez ötvösmunkái, egyformán művészi élményt nyújtanak. A salgótarjáni művészkollektíva vezetője Mánczos József Munkácsy-díjas. Nemcsak ez a kitüntetés jellemzi tehetségének erejét, hanem az is, hogy az Üvegipari Országos Vállalat iparági művészeti vezetővé választotta. Ezzel ismerték el eddigi munkásságát, mivel ő volt az, aki megteremtette Magyarországon a nemzetközi színvonalú üvegtervezést, és lassan az új tervezők egész sorát nevelte fel. Munkái több ízben nyerték el az „Üvegipar Legszebb TerCsak a hangjukat halljuk, türelemre intő, kedves modorukat ismerjük. Kapcsolják a hívott félt, vállalatot, távoli országrészt, s ha kell Chicagót. Láthatatlan emberek ők, de nélkülük sokat kellene gyalogolni, levelezgetni. Balassagyarmaton a régi félautomata telefonközpontban ötszázhetven előfizetőt kapcsolnak. Kilencen ülnek a két sorban elhelyezett kapcsolótáblák előtt. Fejükön egész műszakban ott a hallgató. Keveset tudunk róluk, ők azonban annál többet a telefonálókról. Nem személy szerint, csak hang után. — És ki a jó telefonáló? — kérdezem Vesztergom Hedvig helyettes hivatalvezetőt. — Aki tiszteli a központ dolgozóit, van néhány kedves szava, talán egy figyelmes kérdése is. — Itt felemeli a kezét — Persze a kedvességet nem szabad félreérteni. A figyelmesség jólesik, a kedves szó felüdít. De vannak türelmetlenek is. Szavaik? — Hallja maga!.. Meddig vacakol még?.. Mi a tanácsuk? — Veszekedés után nem szabad azonnal kagyló után nyúlni... Kicsit számolni kell. Még csak annyit, hogy a férfiak általában figyelmesebbek, a nők gyakran izgágák. Kellene egy automata központ, mert a vonalak zsúfoltak. így aztán nem mindig a telefonálóval van a baj. A hálózatbővítés már nagyon elkelne. Épültek a városban új negyedek. A vasúton túl a Süvítő-telepen nincs telefon. Ha értesíteni kell az orvost, jónéhány kilométert kell gyalogolni, az első készülékig. Volt a városban korábban négy nyilvános állomás. Most csak a posta előtt lehet találni. Áldozata lett néhány „önkéntes” telefonszerelőnek. Haragszanak rájuk a városban, s a postákon is. Azért a harag mégsem vette el a posta vezetőinek kedvét. Most terveznek egy-egy nyilvános telefont a határra, a vámházhoz, a kórházhoz és az AKÖV-höz. A tantuszos automatákat olyan helyen állítják fel, ahol ■ szemelőtt lesz a készülék és a telefonáló is. Hiába, ha másképpen nem lehet. Ezekben a napokban különösen kijutott a munkából a postásoknak. Az ünnepek előtt igen nagy volt a forgalom, naponta 200-250 csomag érkezett, ugyanannyit kellett továbbítani. Néha akadt bosz- szúság is. Volt, aki a kóstolót a karácsonyi édességet, csak papírba csomagolta, mások meg kék papírra írtak tintaceruzával. Ha nincs olyan „finis”, mint ünnepek előtt, akkor a postások átcsomagolják a küldeményeket. Talán a címzést is kisilabizálják. Nagy forgalomban azonban nincs erre idő. Élelmiszert dobozba kell csomagolni és az olvasható, feltűnő írásra feltétlenül ügyeljünk. A levélforgalom megnőtt. Naponta ötezer levelet továbbított kilenc kézbesítő. E szerint másnaponként mindenki kapott egy-egy levelet, de ugyanennyit továbbítottak is Balassagyarmatról. S a leveleknél is elkel néhány jó tanács. Régi szabály: a bélyeget a boríték elejére, a felső jobb sarokba kell ragasztani. S igen, itt is fontos az olvasható írás, a címzés. Gyorsabban ér rendeltetési helyére. Nem kívánnak rajzos, gótbe- tűket. Csak olvashatót. S még valamit: az üdvözlőlapokra, amelyek borítékba kerülnek nem szabad semmit sem írni. Azaz szabad, de akkor már kevés a 20 filléres bélyeg. Hatvan fillért kell fizetni. Nem mintha néhány közvetlen szó, vagy pár sor megnehezítené a levelet. Ez a szabály. S a postások pontos emberek. Be kell tartaniuk az előírásokat. Azt mondják, hogy a posta az ország egyik idegközpontja. Valóban az, naponta többezer telefonhívás, sok száz levél és csomag, távirat, pénzküldemények. Ez a posta. G. E. Megjelenik a Palócföld 1965. évi második száma A napokban megjelenik a Palócföld 1965. évi második száma. A gazdag tartalomból ezúttal különösen a versanyagot. illetve a tudományos igényű értekezések egy részét emelhetjük ki. A szám egyik erőssége kétségkívül a szépirodalmi rész, amely tizenöt szerző munkáiból ad válogatást. A többi között Jobbágy Károly, Csanády János, Vihar Béla, Polgár István, András Endre és Tóth Elemér verseivel, illetve Lakos György elbeszélésével találkozhatunk itt. Az antológia a továbbiakban tizenhárom tanulmányt, nógrádi néprajzzal foglalkozó dolgozatot, könyvkritikát és recenziót közöl. Közülük a legjelentősebb mindenekelőtt Belitzky János tanulmánya, amely nemzetközi érdeklődésre is számot tartó kutatásainak további részleteivel ismertei meg. Flórián Mária Hollókővel, illetve a hollókői falumúzeummal, Csík Pál Nemes György egyik legutóbb megjeleni kónvvével foglalkozik írásában. Az antológia anyagát gazdag képzőművészeti anyag 'gészíti ki: idős Szabó István, Jánossy Ferenc, Farkas And- 's, Czinke Ferenc, Iványi Ödön, Réti Zoltán. Radics Ist- \ és mások alkotásaiból kapunk ízelítőt. Pesti Barnabás 1920. december végei született, 1944. decembei végén halt meg. Túlságosan könnyen áttekinthető életút: a fasizmus torlaszolta el örökre és visz- szavonhatatlanul. Egy kivégzőosztag sortüze dör- rent, s Pesti Barnabás a huszonnégy éves mérnök az életvággyal, tehetséggel, tettrekészséggel teli ifjú, két társa — Pataki István és Kreutz Róbert — mellett, holtan bukott a Sopron-Kőhidai börtön udvarának jeges kövére. Miskolcon született. Középiskoláinak elvégzőié után a fasizmus előretörése és a háborús veszély közeledése láttán Francia- országba ment, ott iratkozott be az egyetemre Grenobleban. Van ebben valami félreismerhetetlenül jelképes intés: a ’el- ki ismerettel és felelősség- érzettel megáldott ember, elébemegy sorsának, nem kerülheti el a kor parancsának teljesítését. Pesti Barnabás ott lett harcos antifasiszta, ott lett kommunista, ahol menedéket, nyugalmat keresett. Belépett a Francia Kommunista Pártba, részt vett a náci megszállók elleni küzdelemben és 1943-bari a párt utasítására tért haza Magyarországra, ezúttal már kifejezetten az antifasiszta harc vállalására, szervezésére. Hungária Vegyiművekhez ment segédmunkásnak. Belépésével egyidejűleg hozzálátott az illegális üzemi pártsejtek létrehozásához, fegyverek gyűjtéséhez, a háború elleni fellépésre, a nácikkal való szembefordulásra bátorító röplapok megírásához, terjesztéséhez. Lelkesedése, odaadása, megsokszorozta erejét, agitációs munkájában kimeríthetetlen volt a leleményessége, ö találta ki — a többi között — azokat a „Ságvári- tekercseket”, melyek a röpiratosztás régi módszerét némileg veszélytelenebbé tették a korábbinál. Nem kellett egyenként szétszórni a röpcédulákat: láncba fűzték a papírlapokat, s az ügyes szerkezetet úgy kötötték a villamos ütközőjéhez, autók lökhárítójához, hogy a jármű indulásakor automatikusan kioldódott a köteg, tartalma szétszóródott. Pesti Barnabás a nyilas rémuralom napjaiban társaival együtt önfeláldozó bátorsággal folytatta munkáját, emberéletek mentéséért, a szenvedések idejének megrövidítéséért. A célt, melyért hősiesen küzdött, nem érhette el: háborúellenes tevékenységéért halálra ítélték, huszonnégy éves korában meggyilkolták. Nem érhette meg, hogy velünk örüljön a békének, velünk küzdjön az egy emberibb világért. Most lenne negyvenöt esztendős. Z. O.
