Nógrád. 1965. december (21. évfolyam. 286-311. szám)

1965-12-25 / 307. szám

TW* fíecenVSér1 25 j «sörnlSa? NOGR Ä T> Stúdió kiállítás — 1965 Fiatal nógrádi képzőművészek bemutatkozása M indenfajta művészet alakulását alapvetően befolyá­solják hagyományai; mint fa a gyökérből, a mű­vészet a hagyományokból nő ki és táplálkozik. A fejlődés során magába szív ugyan különböző hatáso­kat, mint ahogy a fa is módosul, terebélyesedik az új hajtásokkal, \ de lényegében már nem változtatja meg fajtáját. A fiatal nógrádi képzőművészek első, bemutat­kozó kiállításán szembetűnő lehetne, hogy a megyének 20 év előtti művészeti hagyományai nincsenek, a kibon­takozás mégis színes, gazdag, erőteljes, s ugyanakkor sajá­tosan nógrádi. Húsz év, tíz év, öt év is teremthet hagyo­mányokat? Ügy látszik igen. nem a zsáner, az asszociatív elrendezés, hanem a plaszti­kai rend belső logikája hatá­rozza meg. Formával és szín­nel teretszerkesztés remekei ezek a képek. Radics István Csendélete erőteljes kép, bár kissé zsú­folt, mintha félne a művész, hogy egy tenyérnyi helyen el­felejt valamit megfesteni, új­rateremteni. így is áthatja Kultúrpalota ÉS EMBERI IQÉNYEK művelő­— Hol lesztek — Megnézzük Színház előadását a dési házban. És ti? — Nem rossz program, le­het, hogy veletek tartunk. A estére? legalább egy színházi est. a Madách Hallani, hogy különböző tár­idejét kellemesen eltölthesse az ember. Ehhez rendszerei program szükséges, a helyi lehetőségek megteremtése Huszonkét festő, azonban a képet a művész mintegy mint Hódmezővásárhelyt, vagy nagyon egyéni gondolkodás­módja, transzporáló ereje. Orosz István képein a színek hatnak elsősorban. Belülről 80 művét mutatja be a Nép- Debrecenben. A mostani ki- művelési Tanácsadó kiállító- állításon szereplő képanyag sa. Amikor ezek a sorok íród- lényegében j véve átmeneti tak, a beérkezett, zsűrizett jellegű, tükrözi a régi és az világítanak, érzelmeket éb- anyag rendezése még nem fe- új iskolák, 'törekvések har- resztének. Nemcsak jelölnek, jeződött be. Épp ezért nem cát. hanem ki is fejeznek Vala­is vállalkozhatunk most a ki- Nézzük inkább az eredmé- m^> emberi hitelük van, vér­állítás átfogó értékelésére, nyékét! Kétségtelenül meg- beb koloristát ígérnek. (Há- nohá nagyon izgalmas feladat nyerő és előremutató közös z4k’ .zi terefere) Talán a lenne a nagyon sokrétű, mi- vonás az a művészi őszinte- ter’ szin ás a tömegviszo- nőségében gyakran ellentmon- ség, mely a képek nagy ré- ^yok értelmezése nincs töké- dó anyag válogatásának, ren- szén érvényesül, s jónéhány Jet esen megoldva ezeken a dezésének, s a kierrftlés szem- alkotásban már a művészi ke£e^en'.. pontjainak vizsgálata. Min- kifejező-készség magasrendű- Dekoratív tételekkel, vál- den esetre a kiállításra ke- ségével párosul. tozatos festői eszközökkel dol­mennyisége és Sőt azt is megkockáztathat- ,®°zlk _ _r' A sulatok rendszeres vendégjá­tékát tervezik, pesti és vidéki színházak szereplését, — már mellett országos együttesek a tervének is nagyon-nagyon fogadásával, hogy minden hét­"jöv'ő héten ^meTelmehetnénk °T™n$ hát még, ha valóra nek meglegyen a maga érdé­válik. Szerintem a fejlődő vá- Kés, vonzo esemenye. És bár ros megérett a színvonalas a vendégegyüttesektől — itt színházra, ennek az igénynek elsősorban néhány vidéki és Mi inkább a miskolciak betöltését várom a Megyei pesti színházra, hivatásos és operettjét nézzük. Jobban sze- Művelődési Háztól. félhivatásos művészeti együt­KRUPPA GYULA telefon- lesekre gondolok — sokat kap- központos: (Salgótarján) A h^ünk, velemenyem szerint kérdés, úgy érzem, egy kicsit SílJat erőnkre kell támaszkod­sz „én asztalom”, mert mun- P-ÚÚ: sajat csoportjaink fe}- kám mellett kulturális tévé- '»dpi lehetőséget kell _ úgy kenységgel is foglalkozom; biztosítanunk, hogy képessé hnav „.i, mozipénztáros és mozifelelős vf*J«nak a program nagyobb nogy ez csak képzelt beszél- ■ ...... .. . . ,. részének betóltésor'0 getés, de nem jár túlságosan Yaf °k az öblösüveggyár! ott- eneK Detottesere. honban. Ami a lényégét 11- CSIKASZ ISTVÁN tanár; közösen operaestre. A debre­ceni együttes szerepel. retjük a könnyű zenét. De es­te akkor találkozunk? — Okvetlen. Talán említenünk sem kell hogy ez csak képzelt beszél­messze a valóságostól. Pereg­nek a naptár lapjai, fordul az Jeti: nagy várakozással nézek r lapjai, ioraui az „ —r rr (Balassagyarmat) A Megyei esztendő és nemsoká megnyí- „ ulturpalota megnyitása ele. Művelődési Ház — nézetem lik végre Salgótarján kultu- Sajnos, meg eleg keveset hal- szerint — címében hordja ren­rális centruma, a megye nép- .ro a’ mi yen ®sz a tar* deltetését. Azt, hogy nem kL művelési bázisa, a Megyei p™gram> !^,llyen, re,!?~ zárólag Salgótarjánnak épült. Művelődési Ház. oezvenyekre számíthatunk, de nem a megyeszékhely egye­Feladatairól, betöltendő sze- tudom, hogy rpi, tarjám- dűli sajátja. Ez szabja meg a repéről szóltak és vitáztak aK n,agyon számítunk a szín- feladatokat is. Munkájának az már a szakemberek, de mind- 'y>.na,las , eloadásokra, hogy legyen a jellemzője, hogy a eddig keveset hallottunk ar- mmmg legyen valami elet a legjobb megyei erőket egve­----- — ______ „„ — —________„„ .. . ról, mit vár az új létesít- síti- Fontoss4 csak úgy vál­m inősége sejteti, hogy a ki- nám, hogy néhányan, egy- ka> 32 életorom, a kiegyen- ménytől a közönség? ,__ a_.k bbfz”b4~ bat mindnyájunknak, hanem. á llítás segíteni fogja a Stű- egy képpel saját hangon, mik- súiyozottság érzését kelti ké­rofon nélkül tudnak már „na- Pei/> Kristóf Cecília, eleven- gyot kiáltani”, és sem ide- hatas,4, csendéletei mellett az gén hatások, sem önállósult »Alvó c. képevei szerepel, formaelemek nem zavarják fiagy pasztellszínek kellemes, festő-személyiségüket. A ke- hideg-meleg foltjai kozvetí- resés, a kísérletezés vívódó bk az intim viszonyt, mely a m^,g művészt témájához kapcsol­dió munkájáról alkotott va­lós kép kialakulását, s az értékek reális felmérését. Ezek a festmények, grafi­kák az emberek mindennapi élétéről, Nógrád sajátos han­gulatú tájairól beszélnek, s nyugtalansaga persze nagyobbrészt sikeresen kerü- náluk is megtalálható, lik ki a patetikus hangvétel, Ha figyelembe vesszük, hogy modorosság, a modernkedés a kiállító művészek nagy buktatóit. Ez kétségtelenül a többsége még nem hivatásos fiatal művészcsoport legna- ^ostő^, s hogy a ^Megyei ^Kóp- gyobb erénye. S hogy vannak ösztönös próbálkozások? Hogy sok a túlzottan szubjektív képi íté­letekre hagyatkozó szemlélet? Hogy a dekorativitás, az idil­És sorolhatnánk tovább a neveket, a sikeres megoldá­sokat. Csikász István, dr. Fancsik Jánosné, Fábián zőművész Stúdió új, átme- Gyöngyvér Légrádi Jenő, Le- neti forma, akkor az álta- szenszky ^szl°' Szathman Iában vázolt eredményeket Béla is megérdemelnék az első látogató elmélyültebb fi­gyelmét, elismerő reflexióit. Reméljük, erre az alaposabb értékelésre még visszatérhe­tünk. Egészében úgy érezzük, igen jelentősnek kell tarta­nunk. _______________ A kiállítás anyagában a l ikusság miatt jónéhány kép csendéletek és a tájképek nélkülözi az erőteljes tártál- szama a legnagyobb. A vá­rni mondandót. Igazságtalan- lasztott témák széleskörű fes- hogy ez a kiállítás az elis- ság lenne a felbukkanó, lánc- toi, érdeklődésről vallanak és merésre méltó, fiatalos lei­ként összefűzhető, negatívu- változatos feldolgozas-modrol kesedés nagyszerű demonst- mokat a kiállítás rovásába «• Á ' .rációja lesz, s egyben hatá- írhunk, hiszen tudott dolog. Kerek«« László képein Rria- rozottan kijelöli a Stúdió he- hogy ezek a problémák kép- tályos plasztikai rend ural- lyét Nógrád megye képzőmű- zőművészeti életünk egészét kodik. A „Faluvége”, az vészeti életében, átfonják Budapesten éppúgy, „Ipari táj” képi összhangját Erdős István Feltettük hát a kérdést és baJ?’ kuhuráltan, méltón szó- csak a megye legnagyobb HS- kértük a válaszokat. íme né- rnkozhasson a fiatalság, mert z;-,t látjuk benne, hanem tar­hány közülük: *?. múlik azon. milyen a talmilag válik jelentőssé. Rep­k!?5T’'Ve?,?f’ aho ezekre lehető- rezentatív műsorokra nemcsak POZSGAI SÁNDORNÉ pos- ség nyílik. Azt hiszem, a kor- Salgótarján tart igénvt. de tatisztviselő: (Salgótarján), nyezet, külső nevelő hatásé- a vidék is joggal el keli hát Nagyon várom, hogy meg- ban az új művelődési ház juttatni azokat a megye ki­nyíljon végre az a hely, aho- minden térén megfejelő, a lönböző részeibe. Ilyen kör- vá rendszeresen eljárhatunk, tartalmi munkát illetően pe- műsorokkal minőségi és tar- Mi a családdal eddig is min- dig minden kultúrmunkásnak talmi iránvítást adhat falvaink- den eseményen ott voltunk, kell az egyéni fele- nak a Megyei Művelődési Ház. de a József Attila Művelődési losseget, csak így juthatunk Felmerült bennem egv társa- Otthonban az ember inkább eredményre. Nagy színházba- dal mi színház alakításának csak bosszúságot szerzett ma- rat vagyok s a magam részé- gr>ndolata is Ha állandó hí- gának, mint örömet. Még a ről mindent szívesen meete- vatásos színház alapítására kabátot sem vethette le a szék, hogy a kulturális élet­nem gondolhatunk, legalább vendég, a látási viszonyokról nek ez az ága mielőbb kibon- ezen a téren kezdeményezhet nem is beszélek. Ha az új takozhassek. n-vtk: az üzemi együttesek művelődési ház megnyílik és FAZEKAS MARTON agro- leciobb erőivel létrehívhat- lehetőség lesz rá, bérletet nómus: (Karancslapujtő) Az nánk valamiféle félhivatásos, váltunk. Hárman vagyunk, ember a fárasztó, napi mun- de rendszeresen működő tár- akik nagyon szeretjük a szín- ka ut^n szívesen kapcsolódna sulatot. Összességében aztvá­Megyei Művelődési házat, a műsoros szórakozást. Másfél évtizede Debrecenből jöttünk Salgótarjánba, ahol sok-sok lehetőségét megkap­tuk ennek s igényünk most is eleven, főképp a színház iránt. En úgy képzelem, hogy a jövőben minden hétre jut Művelt emberfők sokaságáért Év végi gondolatok a népművelésről Társadalmunk fejlődése mind nagyobb kö­vetelményeket támaszt a népműveléssel szemben. A szocialista művelődéspolitika -- a melynek egyik része a népművelés — céljai nem ön­magukért valók, hanem szerves és elszakíthatatlan részét alkotják annak az egységes feladatnak, amelyet a szocializ­mus felépítése jelent. Ezért a népművelést a szocialista embernevelés szolgálatában álló olyan ideológiai tevékeny­ségnek kell tekinteni, amely segít kialakítani a helyes ideológiai magatartást, a világi jellegű szokásokat és kul­túrát, segit megvalósítani általános, politikai, gazdasági és világnézeti céljainkat. A párt művelődési irányelvei sze­rint „egész népművelési munkánk célja az legyen, hogy az egyes rétegek sajátos helyzetét figyelembe véve és meg­felelő módszereket alkalmazva — elérjük: művelt, magas igényű, fejlett ízlésű emberek, valóban „művelt emberfők sokasága” legyen a mi népünk A küszöbön levő új év kezdetén nem érdektelen fel­emlegetni a célkitűzést, amely bizonyos fokig magában foglalia a feladatokat is. A népművelés általános feladatai között a politikai és világnézeti nevelés, az általános alap- műveltség terjesztése, a szakmai tudás növelése ést kor­szerűsítése, a művészetek tudatformáló hatásának fokozása, valamint a művészi ízlés fejlesztése szerepel. Nem újak ezek a feladatok, hiszen a népművelők sokasága évek óta realizálásukon fáradozik, és az is bizonyos, hogy még hosz- szú évekig a tennivalók között emlegetjük valamennyit. A népművelés gyakorlata, valamint a népművelésről szóló viták viszont azt bizonyítják, hogy egv-két időszerű fel­adatot feltétlenül munkánk középpontjába kell állítanunk. Ezek közül az első és legdöntőbb az úgynevezett fehér foltok felszámolása, különös tekintettel az analfabétizmus­ra, illetve az alulképzettségre. A felszabadulás után két évtizeddel még mindig nagyon magas az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők száma. Sajnos, ez a szám nincs egyenes arányban a dolgozók általános iskolájába beiratkozottak számával Salgótarjánban például, ahol több ezer ember nem rendelkezik általános iskolai bizonyít­vánnyal, alig háromszázan tanulnak ebben az iskolatípus­ban a felnőttek közül, A tanulástól való idegenkedés okai — anyagi érdektelenség, a vezetők rossz példája, idő hiány stb. — ismertek, de vajon elegendő e ezeknek az okoknak a feltárása, és lemondhatunk-e a további előrehaladásról ezen a téren? Korántsem, hiszen ezzel célkitűzéseink telje­sítéséről mondanánk le. Nem valószínű ugyanis, hogy pél­dául a népművelők körében oly szívesen használt forma mint az ismeretterjesztés is hatékony tudna lenni alap­műveltség nélkül. Vajon az a hatalmas anyagi és erkölcsi áldozat, amelyet az ismeretterjesztésbe fektetünk egyenes arányban van-e az előadások iránti érdeklődéssel, illetve az előadások hasznosságával? A gyakorlat azt mutatja, hogy nincs, és nem is lehet, hiszen olyasmi iránt ritkán érdek­lődik az ember, amit először hall. és esetleg múveletlen- sége miatt nem is érti, hogy miről beszél az előadó. Űj eszközökre és formákra van tehát szükség az általános is­kolába való beiskolázásnál. Nagyon fontos feladat a népművelés tartalmának a javítása is. Itt mindenekelőtt a szocialista eszmeiség foko­zása tekintetében kell előrelépnünk. Kiemelten kell kezel­nünk a népművelési munka világnézeti eredményességének a kérdését. A szocialista tudat és életforma kialakításán belül legfontosabb feladatként a munkaerkölcs további erősí­tése, a társadalmi felelősségtudat és közösségi érzés fej­lesztése jelentkezik. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a továbbiakban úgy kell szerveznünk népművelési tevékenységünket, hogy az emberek lássák be, csak közös­ségi élet révén, az ismeretek átadása és átvevése útján vál­hatnak igazán műveltté. A népművelési terveket tigy kell összeállítanunk, hogy vonzóak legyenek, az otthon melegét szívesen cseréljék fel az emberek a klubbal, színjátszó szakkörrel, vagy akár egy vetélkedőn való részvétellel. Másrészt viszont a terveket az igényekre apellálva kell elkészítenünk, az önkéntesség elvét messzemenően figye­lembe véve. Az objektív lehetőségek városunkban adottak és még inkább adottak lesznek az új kultúrpalota meg­nyitásával. Változatlanul fontos feladatunk a műszaki-technikai propaganda. Ezen a téren jelentős segítséget várunk a ter­mészettudományos és a műszaki szakképzettségű pedagó­gusoktól, akiknek eddig csak csekély töredéké kapcsolódott be a népművelésbe. Munkánk hatékonyságának fokozása a további ered­mények záloga. A hatékonyság egyik fontos tényezője a népművelési szervek munkájának tudatos koordinálása. Ehhez azonban feltétlenül szükség van a tanácsi, szak- szervezeti szervek, valamint a KISZ együttműködésének további javítására. Ne fordulhasson elő többé, ami az el­múlt napokban történt az egyik nagyüzemünkben, hogy miután a város kulturális életéért felelős népművelők a KISZ-titkártól a szervezetben folyó kulturális tevékeny­ségről érdeklődtek, majdhogynem elutasításban volt ré­szük. A városi népművelési tanács alakuló értekezletére viszont néhány illetékes szerv nem küldte el képviselőjét, és ez r térni n mai varén akadályozza a tanács munkáját ZÚz ÍTL-ll í_ } a népművelésben • naptári IWJ-OS ev I ev szerinti tervezésre való áttérés miatt tulajdonképpen csonka év polt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem voltak eredményeink, sikereink'. Ügy véljük azonban, hogy e közismert eredmények felso­rolása helyett — ahogyan az év végén szokásos — tálán hasznosabb a fenti néhány gondolat, amelyeknek a meg­valósítása már az elöltünk álló évek feladata. Csongrády Béla ki gondjaiból. A szórványos rom a lehetősV. — melyet eddig a Háztól, hogy emberformáló Déryné Színház, esetleg Sál- munkát féltsen ki. hatása gótarjánban az egri színház terjedjen ki a megyei nép­nyújtott, - ma már nem ki- művelés egiészére. elégítő. Az ember többször el- ,,,, „ . . ., járna a családdal nemcsak . “ UtCa\ színházat nézni, de egy-egy kelőkből: (Salgótarján) Ke­hangversenyre, Irodalmi ren- If”1' . VT dezvényre is. A televízió sok- ;1ó> ehnondom névtelenül, irányú hatást gyakorol az ^ tetenk Mitor ebbe a vA­emberekre, tágult az érdek- JPttem’ magas, lä^ye' lődési kör a különféle művé- kc hosfem egy másik város­széli ágazatok iránt, de a tv *»1. Próbáltam megkeresni itt a művészetekkel való közvet- IS a k>elegites lehetőségeit. El­len, eleven kontaktust nem pótolhatja. A képernyő foko­zott igényességre nevel, de ezt a színháznak hangver­senyteremnek, kiállítási csar­noknak, Megyei Művelődési Háznak — kell betöltenie, kielégíte­nie. Ha ennek megfelelőt bír nyújtani, bizonyos, hogy a vá­ros mellett a peremvidék kö­zönségére is számíthat. mentem egy üzemi ku tó rest­re. A második sorban ültem s előadás alatt a fejem felett társalogtak az első sorból a harmadikba. Többé nem men­a*'mTesetünkbe® a tenJ, Az var™l k1JJbhan szellemi partnereket keres­tem. Csak „zsugázókat” leb tem... A József Attila Mű­velődési Otthonban a színpad helyett már az ötödik sortól az előtte ülő fejében „gvb- jnyörködhet” az ember. Enj DEMENY LÁSZLÓ diszné- aki korábban társaslénvnek cser: (Salgótarján) Én a Me- tartottam magam, az első kí- gyei Művelődési Háztól azt sértetek után begubóztam ott­várom, hogy központi mű- hon s most csak rádiót hall- vészegvüttesekbe tömörítse a ßatok, televíziót nézek. Mo­legjobb erőket, melyek eddig ziba sem járok, ott a tökma- különféle üzemi kultúrgár- fipt köpik a fejemre. Ittlétem dákban forgácsolódtak szét. óta — pedig már öt éve élek Az ország minden táján mű- itt — egy élmér yben volt ré- ködnek reprezentatív együtte- szem: egy vasárnapon. — te- sek a zene, a tánc. a kórusr Jört menet — térzenét hali- mozgalom, a színjátszás te- gattam. Leültem a téren, ek- rén s ehhez az országos szint- kor kaptam az első és egyet- hez nekünk is ideje felzár- le 2avartalan élvezetet. A* koznunk vegre. Hoev müve- , . .... . .... . . nek az anyagi előfeltételek. en korabbl Ölungen veim- nem tudom, csak azt, hogy nek újraelesztöje lehet az új emberanyagban nem állunk művelődési ház. Mindent vá­ros szül. Az üzemi gárdákban szép számmal akadnak kitű­nő színjátszók, énekesek, tán­cosok, zenészek is. Mi lehet még az igény? Hogy szabad rok tőle, ami szépet és tar­talmasat a tudomány, a mű­vészet eszközeivel adhat az ember életének. Salgótarján szellemi, kulturális centrummá válásának egyik legfontosabb „objektum"-feltétele, hogy megépül a Megyei Művelődési Ház. Hogy magukénak érezzék, akik­nek épült, nagy mértékben az igények teljesülésétől függ, A hallott igények távolról sem összegezik a lehetőségek minden változatát s korántsem mindenben a legfontosab­bakat, de semmiképp nem elhanyagolható részei az egész­nek. A készülő munkatervnek számolnia kell velük, csak így válhat vonzóvá, tarthat jogot általános figyelemre —1 Salgótarjánban és Tarjánon kívül egyaránt. „összességében azt várom a Megyei Művelődési Háztól — fogalmazta a balassagyarmati tanár —. hogy emberfor- maló munkát fejtsen ki, hatása terjedjen kJ a megyei nép­művelés egészére.” Szabatos és iránymutató szavak ezek. Bátran elfogadhat­juk a tervezés alapjaként. (barna) <

Next

/
Thumbnails
Contents