Nógrád. 1965. november (21. évfolyam. 262-285. szám)

1965-11-16 / 273. szám

4. SD november 16. kedd. Eredményes vasárnap Az országgyűlés legutóbb ülésszakán is szó esett Sal­gótarján és a környező köz­ségek szénnel való ellátásáról- Az interpellációra kapott vá­lasz megnyugtató — bár az távolabbi tervek megvalósí­tására vonatkozik. De mi tör­ténik most azért, hogy a tü­zelő a vásárlóhoz ■jusson? Ezzel a kérdéssel indultunk útra vasárnap tollal és fény­képezőgéppel kezünkben. S mit tapasztaltunk? Nagy volt a sürgés, forgás a TÜZÉP salgótarjáni telepén. — A mai napon tíz, úgyne­vezett guruló vagont kellett kiüríteni — tájékoztat Csikós Tivadar, a TÜZÉP telepveze­tője. — Erre a munkára har­minc gimnazista fiatal jelent­kezett. Remek munkások, két­ezer mázsa szenet raktak ki a vagonokból. Külön meg kell dicsérni Jukács Attilát és régy társát. Ök öten kilenc- száznegyven mázsa szenet raktak ki öt óra alatt Ter­mészetesen a fizetség sem maradt el. A fiatalok egyen­ként negyvenöt-negyvenhat forintot kerestek ezen a va­sárnapon. Az a kérésük, hogy legalább még két vesámapra jelentkezzenek kiszesek, s ak­kor megoldódik a város tüze­lő ellátása. Egymást váltották a tide- pen az AKÖV tehergépkocsi­jai is. Erről Csikós Tivadar így beszél: — Most készítettük el a számvetést- A teherautók ma kétezerkétszázhetven mázsa szenet szállítottak ki. Töb­bet, mint eddig bármelyik va­sárnapon. Lényegesen enyhí­tettünk a gondokon. Nagy munkában voltak a szállítók vasárnap a „sóder­telepen” is. Alkalmi vagonki- rakók dolgoznak az Építőipa­it Vállalat számára. Ürülnek a vagonok, másutt pedig új áruval telnek. — Sok koca érkezett áru­tSisíjplms fa a kólái Robert Merle színműve az acélárugyári színjátszók előadásában Hosszan sípol a mozdony. A vasutasok a korai kocsikiállí­tásokkal segítették a vagonkirakást. val a mai napon — mondja Tamás Pál a kereskedelmi ál­lomásfőnök helyettese. — A TÜZÉP hat vagon szenet kapóit Tizennyolc kocsit rak­tak ki az Acélárugyárban. Az öblösüveggyáriak tizen­négy, a Tűzhelygyárban nyolc, az Építőipari Vállalat részére pedig huszonkét va­gont raktak ki. Csupán az öblösüveggyárban maradt három szódával teli vagonunk. Azt — sajnos még hétfőn is ürítették. — Természetesen az őszi csúcsforgalomban a berakás is sürgős- A bánya huszonöt, az Acélárugyár harmincnégy, az öblösüveggyár, és a Tűz­helygyár tíz-tíz vagont rakott meg áruval. Ez azt is jelen­tette, hogy két irányvonat hagyta el vasárnap a Külső pályaudvart. Egyet Lököshá- zára, egyet pedig Kelebiára irányítottunk. Van-e gond? Akad bőven De az elmúlt vasárnap már több helyen megértették szükséges a vasárnapi ki és berakodás meggyorsítása, hogy hamarább eljusson ren­deltetési helyére a szén, s a gyárak termékei. — Somogyvári — Fotó: Koppány György A Concourt-aijas Köbért Merle neve a magyar közön­ség előtt elsősorban regényei rején ismeretes. Azt azon ban már csak a francia iro­dalommal hivatásszerűen fog­lalkozók tudják, hogy a Két nap az élet és a Mesterségem a halál írója szívesen kirán­dul a drámairás területére is. Színműveiben elsősorban ne­mes eszményei-békevágya, az igazság és az élet győzelmébe vetett hite — kapna hangot. Legsikerültebb színpadi alko­tása a Sisyphus és a halál. Sisyphus görög mondái hős, a mitológia ismert alakja. Jellemző rá, hogy ravaszsá­gával még az istenek terveit is ki tudja kémlelni. Merle darabjában Zeusz követét, a halált fegyverzi le. Ellopja a bűvös aranytollat, amellyel a halál „jegyzőkönyvezi" áldo­zatait. Korinthoszban nem arat a halál többé. A haldok­lók nem halnak meg, a ka­tonák nem tudják leötäösni egymást, á bérgyilkosok ten­gődének, a „szent félelem” a múlté. Áresz, a háború istene is „munkanélkülivé” válik. Megrettennek az előkelőségek is. A „közérdek, az állam az erkölcs, és a szent vallás ne­vében, a haza és a kereskede­lem felvirágoztatásáért” ké­rik Sisyphust, adja visza a halálnak hatalmát, ö azon­ban hajthatatlan. Már-már elkergeti az előkelőségek kül­döttségét — akik inkább meg­halnak, mintsem elveszítsék javaikat —, amikor a halál­nak kitűnő ötlete támad. Erő­szakkal Zeusz törvényei sze­rint nem lehet a tollat visz- szaszerezni, de nem bünteti Zeusz a tréfát, a játékot. Az előkelők tárbecsalják Sisyp­hust, aki elveszítvén a halál feletti uralkodó jogát, meg­döbbenve kiált fel: „Sohasem hittem volna, hogy a halan­dók szövetkeznek a halállal!” Merle megjelölése szerint alkotása mese. Igen, a szín­padon valóban mese játszó­dik le szemünk előtt, de vajon a valóságból, az életből nem ismerős mindez? A va­lóságban nem a militaristák­ban és az előkelőkben lelte-e és leli a halál leghűbb szövet­ségeseit? De igen. Vannak emberek, akik saját érékük­ből nyújtanak baráti jobbot a halálnak. Ahhoz, hogy a fegyvergyártás ne legyen de- jieites, hogy a földosztást kö­vetelő „csőcselék” felett a hadsereg és a rendőrség „az emberi társadalom szilárd alappilérei" hatalmukat érvé­nyesíteni tudják szükség van i haláljelelemre. S, ha ettől a félelemtől akarja embertársait megmenekíteni, akkor ök azok, akik szembefordulnak vele, s összefognak a halállal. Sisyphus elbukik, példáz­ván, hogy az emberiség törté­netében eddig még senkinek nem sikerült a háború, az öldöklés kitörését megakadá­lyozni. Ennek ellenére nem pesszimista kicsengésű Merle alkotása, hiszen arra figyel­meztet, hogy igenis „el lehet lopni a halál aranytollát”. csak meg kell előzni szövet­ségre lépését fegyvertársaival. Az emberek a halált így nem kerülhetik el, de meghosszab bíthatják életüket, szebbé te hetik azt. Az író mondanivalóját jel­képes formában fejti ki. A szinte narrátor szerepet be­töltő újságíró azt példázza, hogy a cselekmény nincs idő­höz kötve, a görög mondavi­lág csak díszlet. Merle „érzi” a színpadot, mestere a fe­szültségteremtésnek. Szipor­kázó humora, kegyetlen iró­niája és sallangtalan stílusa ebben a színpadi játékban is jól érvényesül. Az Acálárugyári Művelődé­si Ház Petőfi Színjátszó Szak­köre nem kis feladatra vállal­kozott, amikor műsorra tűzte Róbert Merle színművét- Di­cséretükre legyen mondva, a feladat szinte megsokszoroz­ta erejüket és amint a Szé­kesfehérvári Munkásszínját­szók Fesztiválján elért kiváló helyezés is bizonyítja, min­den vonatkozásban magas produkciót állítottak színpad­ra. Erről a salgótarjáni bemu­tatón a helyi közönség is meggyőződhetett. A darabot Vertich József rendezte. Elsősorban az ő ér­deme, hogy az író a jelképek bonyolult rendszerében is utat talál a közönséghez, önállósága elsősorban a sze­replők mozgatása terén jut kifejezésre. Eredeti ötletei fo­kozzák az irónia hatását, el­mélyítik az érdekellentéteket. Az előadás ritmusát is helye­sen választotta meg. A fel­használt egyszerű díszletek hatékonyan támogatják n szerzőt. A szereplők közül a címsze­repeket alakító Csics György illetve Szokács László emel­kedik ki. Tulajdonképpen az egész darab Sisyphus és a halál harcára épül. Az előa­dás sikerének egyik titka, hogy e két alakot megjelení­tő szereplő jól vissza tudta adni az író által elképzelt fi­gurát. Játékuk az amatőr színjátszás színvonala felett áll. Ez a megállapítás elsősor­ban beszéd- és mozgáskultú­rájukra vonatkozik. Csics mindig érthető beszéde, és hangjának széles skálán futó árnyalatai élettel töltik meg a színpadot. Szokács elsősor­ban ,hangsúlyváltozással, arc­játékkal. alig észrevehető mozdulattal — vagy akár a kézbe vett nyilvántartó könyvvel! — t«d sokat kife­jezni. Rendezői remeklés a há­rom előkelő kiválasztása. Szíremen Rudolf, Bolyós László és Heiser Kálmán al­katilag tökéletesen megfelel­nek az uralkodó osztály egyes rétegei reprezentánsának. Harsány szövegmondásuk nem megy tovább a megenge­dettnél, jó az összhang kö­zöttük. Nem lehet viszont egyetér­teni a rendezővel Arisztea alakítójának megválasztásá­ban. A már előzetes produk­ciókból tehetségéről megis­mert Tordai Zsuzsa a görög korcsmárosné szerepkörében idegenül mozog. Törékeny testalkatával képtelen a szer­ző szerint is megjelölt „terje­delmes matróna” életrekelté- sére. Kapás János és Miklós Béla Áresz illetve az újságíró szerepkörében megfelelt. Az utóbbi alakjával talán a szer­ző bánt egy kicsit mostohán. Mindent egybevetve a Si­syphus és a halál bemutatása jelentős állomása a már sok sikert elért színjátszó szak­kör életében. Csongrády Béla Gimnazisták, kiszesek a vagonokban. A nehéz munka elle­nére röpködnek a viccek. így könnyebb. Várják az építkezéseken a sódert. A vagonokra is szükség van. Alkalmi rakodómunkások a vagonokban. Cotovono? dobutnentum-refitenue Porítottá, Pctf f\M» 53 7 * ds W (erűje f* búk r aia 5. Bandában Prohorov egész napokon át a Mouftar utcai csapszékek­ben őgyelgett. Elhagyta ma­gát, borotválatlanul járt, rit­kán váltott fehérneműt, so­kat ivott. Rendezetlen életet élt részegségében zokogott, át­kozta a németeket, az ami- kat és Borjatyinszkij herce­get, aki úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Egy­szer, amikor részegen kóbor- gott a Clichy körúton, fel­szedte őt Madeleine, az örök­ké éhes, rühes utcalány. Szür­ke, nedves szobájában jófor­mán semmi sem volt mos­dótálon, vizeskorsón és egy hatalmas poros ágyon kívül. A férfiúi cím elnyeréséért Prohorovnak nehéz franko­kat kellett fizetnie. Aztán a Mouftar utcán két úJ ismerőse akadt. Rogyion Zajcev és Filipp Kugel. Oro­szok. Illetve oroszok voltak. Ebben a kompániában nem illett a múltról beszélni, de Anatolij rájött, hogy lecsú­szott emberek. Egy hét múl­va Kugel talált valami űr­lapot az utcán, vízjeles --- píron- Az öreg tölgy \ degfogadóban — a világ leg­régibb vendégfogadója, ala­pítási év 1265 — éjfélig ül­dögéltek, szuszogtak, liheg­tek, amíg meghamisították a szöveget. Helyesen kalku­láltak: a nagy zűrzavarnak ‘•■-'ekben a napjaiban még az ! en durva hamisítás sem ■ "t fel Hukinek. És való- n. 700 000 frankot „ipar- le fel”. Örömük leírhatat­lan volt. Ebédelni a Maxim­ba mentek, ruletteztek, este elmentek a Pigaile-ra a lá­nyokhoz, és ez így ment egy álló héten át. Egyszer a ré­szeg Prohorov, amikor haj­nalfelé kitántorgott a mula­tóból, észrevett egy újtípusú Renault-t és javasolta tár­sainak, hogy autózzanak. Rém mulatságos volt egészen ad­dig, amíg neki nem repültek egy hirdetőoszlopnak. A költekezéshez könnyen hozászoktak, és mikor egy szép napon a hétszázezer frankból már egy centime se maradt, elhatározták, hogy gyorsan „organizálnak” vala­mit. Erről eszükbe jutott utazásuk a Renault-n ... így alakult meg az a ban­da, amely gépkocsikat lopott és eladta azokat. Párszor már-már majdnem lefülelték őket- Hogy kimásszanak a slamasztikából, meghamisí­tották az okmányaikat. Így lett Anatolij Prohorovból Konsztantyin Szobolevszkij, majd Nyikolaj Jermovszkij, később Anatolij Pravikok, Anatolij Jersov. Az autókat néha nem a helyszínen adták ei, hanem messze a tett színhelyétől. Egyet Nancyban vittek piac­ra. Utána tökrészegre itták magukat. Kugel levegőbe lőtt a riasztópisztolyával. Proho­rov ordítozott és így kiabált Zajcev felé: „Tudod, ki va­gyok én? Vlaszov tábornok gépkocsivezetője! Van egy irattáram Párizsban, amiért az NKVD (szovjet belügyi népbiztosság. A szerk.) 25 évet adna! És ki vagy te? Szemét börtöntöltelék !*’ Prohorov bukásának fo­lyamata gyorsan zajlott le: moszkvai iskolásfiú-katona. aki a háború harmadik nap­ján fogságba menti magát — háziszolga, aki elárulta „jó­tevőjét” — Gestapo besúgó­csavargó-tolvaj. S mindez négy év alatt történt. Nehéz megmondani, hogy meddig folytatódhatott volna ez az esztelen és szennyes élet és hová vezette volna „hősün­ket”, ha nem alakultak vol­na meg akkoriban a repat­riáló bizottságok és nem ja­vasolják Anatolij Prohorovot hadifogolynak, hogy jelent­kezzen a Párizs melletti Beauregard-i táborban, me­lyet a háború következtében Franciaországba került szov­jet állampolgárok számára jelöltek ki. A láger nem volt Ínyére Prohorovnak. Ellenszenvesnek tűntek a sovány, meggyötört arcú, szerencsétlen emberek, akiknek többségét a németek hurcolták ide, s akik megis­merték az éhség, a koncent- "ációs tábor és a rabszolga- munka minden keservét, ször­nyűségét- Szívesen elindultak volna szülőföldjükre gyalog, mezítláb, csak az otthonuk­ról álmodoztak, s mint a leg­nagyobb ünnepet, ügy várták útnakindításuk napját. Oro­szul beszéltek, de Anatolij, nem értette őket. Teljesen idegenek voltak a számára. Éjszaka nagycsöndesen be­szökött Párizsba. Néhány napra rá megint visszaküld­ték a táborba. A franciak megunták a bajlódást ezzel a csavargóval, és kérték a lágervezetőséget, hogy minél előbb indítsák haza. De má­sodszor is megszökött, a met- 7z állomáson, úgy hogy fel­törte a vagon deszkáit és kiugrott. Még aznap ellopott egy Citroen-t és visszafuri­kázott vele Párizsba. Hogyan tovább, fogalma sem volt Máshoz nem értett, mint az autólopáshoz. Párizs centrumában kap­ták el, a Cité szigeten. Me­gint elmenekült volna, de a döntő pillanatban kiment a tejéből, hogy a Notre-Damt- on túl a hidat felrobbantot­ták. Egy évi börtönre ítéltek Most volt ideje elgondolkod­ni a jövőről. Persze egy év nem sok, annyit le lehet ül­ni. De mi lesz aztán? Bor­jatyinszkij ostobaságokat fe­csegett és meglógott. Az ame­rikaiakkal való együttműkö­dés terve füstbement. Igaz is, ha őszintén megnézzük, mire jó ő az amiknak? Mi­hez ért, mit tud? Nos, mond­juk, ismeri a fehéremigrán­sokat. Fütyülnek ők erre a siserehadra. Térjen talán visz- sza a szülőföldjére? Ki tud­ja, hogy ő szándékosan ment át fogságba? Senki. Sztolja- rov az egyetlen szemtanú, de őt megölték. Szergij atyá­ról jobb lesz elfeledkezni. Fischer, Reichl? Ki tud ró­luk Oroszországban ? Igaz, van néhány fénykép és írás a Gestapótól, de megbízható helyen, Jelena Millernél, a Darut utcában. A nyomait könnyű eltűntetni, hiszen ok­mányai most Jersov névre szólnak. A repatriációt Pro­horov megtagadta- Egyébként nem is ismer semmiféle Pro­horovot! A párizsi szovjet követség­hez benyújtott kérvénye megható hangnemben íródott: „Megrágalmazva, ártatlanul elítélve csak arra vágyom, hogy visszatérhessek szülőföl­demre ...” A követség min­dent elkövetett, hogy Jersov polgártárs kiszabaduljon. És 1946. március 17-én Anatolij Jersov megérkezett Branden- borgba, az ellenőrző-szűrő­táborba. (folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents