Nógrád. 1965. november (21. évfolyam. 262-285. szám)

1965-11-14 / 272. szám

1965. november 14., vasárnap. NÖGRAD Mindig igazságosan Brig'ádfezetők beszélnek Tegyük vonzóbbá számúkra-------A MUNKA, meg a fe­lelősség nagy. Az eredmény? Abból lehetne több is nálunk. Pedig én igazán teljes oda­adással dolgozom. De hát nem minden ember egyfor­ma. Néhányunkban hiába van meg a jószándék és igyeke­zet. Sokan visszaélnek az én jóságommal is.., I tt van most a betakarítás Ideje. A kukorica gyenge, ereUen. Még Ifim; van a ha­tárban. Ha mégcgyszer eny- nyi fogatosunk lenne is, mindnek akadna munkája. A fogatosok meg ehelyett mit tesznek? Többen itthagynak :.sapot, papot és elmennek. Hordani oda, ahol azonnal pénz üti a markukat. Hogy akadályozzam meg? Nem szeretem én a hangos szót a csetepatét. Azt tartom: intézzük el szépszerivel a dolgokat. De aztán amikor elvesztem a türelmem, han­gosabban szólok a kelletté­nél. máris megvan a harag. Szaladnak panasszal vezető­ségihez, hogy Klárik Gyula így, Klárik Gyula Nem lehet ma az emberekkel akárhogy beszélni... Hogy a munkaegységet nem írom rendesen? Előfor­dul Egy ötvennyolc éves em­ber keze már nehezebben fogja a ceruzát, mint a fiata­lé. Aztán a látásom is rom- lőtt... Hanem azért a hónap végén mindenki megtudhatja, miért dolgozott. Szerintem nem is az a baj, hogy nem írom rendesen az egységet. Az emberek mindig többet szeretnének, mint amiért megdolgoztak. Bizony az öt­hat tizednek egyik sem örül. Én azonban azt mondom, ha valaki rendesen dolgozik, annak megvan a látszata is. Itt van a brigádunkban Szmorad János. Amikor ka­száltunk, voltak olyan napok, hogy két munkaegységet is jegyeztem neki. Hogy jobban is menne a munka? Lehetséges- Nem is vitatkozom én erről. De ha szólok valamiért, sokszor fel­horkannak. Elkezdődik a szó­beszéd. Én meg bizony ezt nem kedvelem. így aztán in­kább elnézőbb vagyok, ha ké­sőbb bosszankodom is. Per­sze azért nagyobb baj nincs, megvagyunk egymással. A munka is megy. Az emberek általában megcsinálják, ha kérek valamit. Akadékosko­dó, hanyag ember meg min­dig volt. lesz is. De hagyjuk az egészet! Jobb ezekről nem beszél­ni... — Talán két éve lehet, hogy először jöttek hozzám az emberek, legyek a brigád­vezetőjük. Akkor az asszony­ra hallgattam, aki azt mond­ta: „Ne hívd ki magad ellen az egész falut! Mindenkinek nem tudsz kedvére tenni! Minek szereznél magadnak haragosokat!” Nem vállal­tam. Most februárban csak megválasztottak. Lassan-ias- san én is megismerem az embereimet Tudom, kivel le­het szót érteni csendesen, szépszerivel- Aztán ismerem azokat Is. akiknél csak hatá­rozott. erélyes szavakkal érek célt. , AZ ELEJÉN azért nehéz volt, nem mondom. A brigád­ban alig akadt ember, aki­nek ne lett volna valami pa­nasza. Az elődöm anélkül hagyta ott a posztját, hogy elrendezte volna az adósságát. Nekem sem írt be minden munkaegységet. Elmentem az Irodára, szóltam neki. Alig nyitottam ki a szám, máris türelmetlenül a szavamba vá­gott: „Nem érek rá, jöjjön el holnapi” Elmentem és ő megint csak elutasított. Ami­kor harmadszor sem ért rá rendezni az ügyemet, kifa­kadtam: ..Mit gondoltok, ta­lán egy hétig járjak a nyaka­tokra azért a munka eavségért, amiért megdolgoztam!” Mert én azt tartom, ha mindenki megkapja, ami munkája után megilleti, a ta­gok elégedettek. Akkor a do­logban sincs fennakadás. Ná­lunk a brigádban fogatosok is dolgoznak. Kezdetben sok baj volt velük Hiába beszél­tük meg előző este a munkát, másnap mégis az történt, hogy mindenki oda ment, ahová éppen kedve tartotta. Takarmányt, vagy szenet szállítottak a rokonoknak, is­merősöknek ■ Természetesén' küílön pénzért. Összehívtam őket és azt mondtam: ezután megfordítjuk a dolgot. Elő­ször elvégezzük a munkát a szövetkezetben és ha ez rend­ben van, mehet a pénzes fu­var is. Vitatkoztunk. Voltak akik heveskedtek: miért akarja megváltoztatni a ré­gi rendet Űji András? Aztán mégiscsak rájöttek, nekem van igazam. A rend, a fegye­lem nemcsak az én érdekem. Az övék is. az egész közössé­gé. .i SOKÁIG nem is volt sem­mi. De hát az emberek x.-m egyformák. Nálunk is akad erősebb, meg gyengébb aka^ ratú. így történt, hogy még a nyáron, takarmányhordás idején az egyik nap azt hal­lom: Varga István nem a közös takarmányt hordja. A szőlőben dolgozik, pénzért, az egyik falubeli gazdánál. Utána néztem és a szóbe­széd igaznak bizonyult. Más­nap megszólítottam Varga t. ki engdélyezte, hogy másutt dolgozhatsz? Senki? Aha! Azt hiszed, azt csinálsz, amit akarsz!? Ha a közös­ben végeztünk, mehetsz! De kérj engedélyt, mert önke- nyeskedni nem lehet! Ezért büntetés jár, tudhatod. Le­vontuk egy napi munka­egységét Varga szótlanul vet­te tudomásul a büntetést Hogy nem tetszett neki? Az már Igaz. De megérdemelte. Varga azóta Is dolgozik ren­desen. Nem fordult elő ve­le több ilyen eset Mert az a fontos, hogy mindig igazságosan ítéljen az ember. Ne nézze el a hi­bát még akkor sem, ha egyeseknek ez nem tetszik. Most, hogy a tagok a háztá­ji kukorica termését hord­ták, nem tudtunk mindenki­nek egyszerre szekeret adni. Voltak, akik engem okoltak. Azt mondták: „A sógor, a koma kukoricája kedvesebb a íogatosoknak”. Ha előbb szólt, akkor nem maradhat utolsónak csak azért mert rokona valamelyik fogatos- nak — csitítottám a hábor­gókat. Ha nehezen is, si­került rendet teremteni. Mert régi igazság az, rend és fegyelem nélkül nem bol­dogulunk. Mi meg, ha jól meggondolom, sokat halad­tunk. A kocsisok látástól- vakulásig talpon voltak most az őszi betakarítás idején is. Együtt dolgozott mind. Nem volt oka egyiknek sem gya­nakodni a másikra, hogy az talán jobb munkán van, töb­bet keres. Este már látták azt is, mennyit ér a napi munkájuk. A mi üzemegy­ségünkben volt a legmaga­sabb a fogatosok teljesítmé­nye. Ahogy számolom hat­van forintot kerestek átla­gosan egy-egy nap. De a ta­karmány, meg a gabonahor­dás idején ennél többet is. Több pénzük, terményük volt, mint nekem. Ez egy cseppet sem bántott. Meg­dolgoztak érte, megérdemlik. HAT, ÍGY SIKERÜLT meg­változtatni a korábbi állapo­tokat Ennek nemcsak én örülök. így van ezzel a bri­gád valamennyi tagja ... • Megbecsült, sokait, próbált emberek bszélték el mind­ezeket Mindketten a ka- rancsságl Egyesült Erő Ter­melőszövetkezet tagjai. Krá- lík a szalmatercsi, Űjj And­rás pedig a karancssági üzemegység növénytermesz­tési brigádvezetője. Egyfor­mán igyekvő, szorgalmas gaz­da mind a kettő. Hogy miért sikerült Üjj Andrásnak még­is előbbre jutnia? Ezt úgy gondolom nem nehéz kita­lálni... Vincze Istvánná Kétéltű traktor Bármilyen furcsán hangzik az elnevezés, a Szovjetunió­ban vízen és szárazon egyaránt használ habi traktorokat is készítenek. E masinák előtt nincs akadály. Átszelik a folyó­kat, a tavakat és a mocsarakat is. Munkájukra elsősorban a Szovjetunió északi, erdős tájain van szükség: a kivágott, nagymennyiségű fa elszállításához használják őket. Ha szük­séges, a kétéltű traktor egyéb célokra Is átalakítható. Kilenc­ven lóerős motorja és 540 mm szélességű hernyótajpai ta­la jegyengetésre és kisebb távú földszállításra is alkalmas­sá teszik. ítélet, ítélethirdetés előtt Karcolatok egY tárgyalásról A kicsiny tárgyalóterem zsúfolásig megtelt. Jöttek kí­váncsiskodók, hogy elüssék az időt a vonat indulásáig, Vagy talán azért, mert ismerik a vádlottat. Sokan állnak is. Ahogy aztán ismertetik a Vá­dat: lopás, izgatás, disszidá­lásra való szervezkedés, es még sok minden, — jobban körülnézek a hallgatóságon. Sok minden lezajlik egy bíró­sági tárgyaláson. Indulatok csapnak össze, jellemek mu­tatkoznak meg puszta hétköz- napiságukban. 18 éven alul nem ajánlott A hallgatóság zöme 17—18 éves lány. Régen azt mond­tuk volna, hogy eladó korúak. Az egyik középiskola III—IV. osztályos tanulói. Vidám zsi­vajuktól még szükebbnek tű­nik a tárgyalóterem. A tan­rend írta elő, hogy végighall­gassanak egy tárgyalást. Ez önmagában véve nem is ha­szontalan. De hogy éppen ezt, az már kérdéses. A fiatal ügyész mellett ülök, s meg­mondom neki aggályaimat. S ahogy válaszol, látom őt is ez foglalkoztatja. Kérdezem a technikum tanárát. Az egy kis zavarral küzdve válaszol: — Kértünk engedélyt a bí­róság elnökségén... S ez valóban így volt... Talán nem ismerték a per anyagát? Lehet, hogy igen, de nem gondoltak arra, hogy az ismeretekre túl fogékony hall­gatóságot korán érik olyan benyomások, amelyek sem­miképpen nem kívánatosak. Különösen olyan „ismeretek”, amelyek elhangzottak. Akár hogyan volt, hiba történt. S talán még inkább az lett vol­na, ha a tanácsvezető bíró néhányszor nem ürítteti ki a tárgyalótermet. Száműztük a ponyvát az üzletek polcairól, nem forga­tunk cowboy-fUmeket, szóval régóta nem „terjesztjük” in­tézményesen a bűnözési mód­szereket. Különösen igyek izünk óvni a bűntől a fiata­lokat. Azt hiszem ezzel a ne­velők is egyetértenek. Idős férfi válaszol a biró kérdéseire. Sikkasztott. Nem nagy összegről van szó, s ta­lán éppen ezért szinte magá­ba roskad, szégyelli a dolgot. Patakokban folyik róla a víz. a zsebkendőjét csavarni le­hetne. Volt már büntetve, — rövidebb időre. Most minden bizonnyal szigorúbb lesz az ítélet. A bíró rosszallóan in­gatja a fejét, s igen halkan, apaian kérdezi: — Minek kellett ez? — Megbotlottam kérem ... S erre a férfire várt még egy megpróbáltatás. Az első­rendű vádlott bizonyos tarto­zásról tett említést, amelyet, állítólag, az idős férfi tudtán kívül a feleségével elintézett... Az elsőrendű vádlott kaján, mintha ivócimboráknak adná elő a históriát, olyan helyen, ahol bocsánatos bűn a betyár­kodás. S nézem az idős férfit, tekintete elkomorul, már nem is törölgeti magát, szinte tehe­tetlen lett. összedőlt benne egy világ. Az állítást és a tagadást nem lehetett igazolni. A bíró­ság nem is foglalkozik vele. Mégis ítélet születik. Nem a bíróság hozza, a hallgatóság, az egyelőre még hallgató köz­vélemény. Lefojtott morajlás szalad végig a termen. Az ar­cokon megvetés, az undor vo­násai. Elloptak az egyik tsz-töl va­lamilyen vetőmagot. A tette­sek itt vannak a tárgyaláson, s megidézték a tanúkat, a tsz főkönyvelőjét is. Ahogy szép sorjában, szakszerűen mindent elmond, igazolva látszik a tet­tesek bűnössége. Azok nem is tagadják. Nem jelentős lopás­ról van szó, de ahhoz elég volt, hogy mint banánhéjon elcsússzon rajta egy bűnszö­vetkezet. Mint ilyenkor szokás, a bí­róság természetszerűleg meg­ítéli a kártérítést. De állító­lag azt a vetőmagot, amelyet eloroztak, azt tartalékból sem vetették el és termeléskiesést jelent majd a tsz-nek. S a könyvelő nem hagyta a tsz érdekeit. Megkerült a fejsze, most már kell a nyél is. Vagy fordítva? Elsorolja pontosan, milyen terület ma­radt bevetetlenül és milyen várható termésre számíthat­tak volna. A hallgatóság nevet, s a bí­róság tagjai is elmosolyodnak. A vetőmagot pótolni lehe­tett volna, dehát itt az alka­lom, hátha lehet egy rókáról két bőrt is lehúzni. Nem le­het. Napszámost fogadtam Idős parasztasszony áll a bí­rói pulpitus elé■ Elmondja szép sorban a vallomását. Olyan otthonosan mozog, mint• A Nógrád megyei Pálya- választási Tanács 1964—65 évi munkájáról készült je­lentésben olvasom: „A múlt tanévben számos szülői ér­tekezleten merültek fel kér­dések a pályaválasztással kapcsolatban. A többi között ez is: Miért idegenkednek a fiatalok a mezőgazdasági pá­lyáktól?” (Egyébként a szü­lők körében általános a szem­lélet, hogy „a gyermekem menjen a városba tanulni” vagy: „végezzen könnyebb munkát, mint én” stb.) Igaz-e, hogy a fiatalok ide­genkednek a mezőgazdaság­tól? Igen. (A felnőttek egy része is idegenkedik). Ezek utón semmi meglepő nincsen abban, hogy inkább a vá­rosba mennének tanulni. De vallóban, miért idegen­kednek? Nos, mielőtt erre a kér­désre próbálnánk megkeres­ni a választ, előbb egy má­sikra is felelnünk kelL Ne­vezetesen arra, hogy mehet-e mindenki a városba tanulni? Már a múlt esztendők ta­pasztalatai is bizonyították, hogy nem. A jövő méginkább ezt fogja igazolni. Nemrég hallottam arról, hogy a Mű­velődésügyi Minisztérium az illetékes szakminisztériumok­kal közösen elkészítette az általános iskolákból kikerü­lő fiatalok beiskolázásának es munkába helyezésének táv­lati tervét. Eszerint a jövő­ben az általános iskolát vég­zetteknek 40 százalékát ve­szik fel ipari tanulónak, má­sik 40 százalék nyerhet fel­vételt középiskolába, 20 szá­zalékuknak közvetlenül a ter­melőmunkába kell menniük, illetve lányok esetében a háztartásban kell maradniok. A középiskolába felvettek 60 százaléka szakközépisko­lákban, 40 százaléka gimná­ziumokban folytathatja majd tanulmányait Mi a helyzet Nógrádban? A megye általános iskolái­ban idén 3 459-en végeznek. Teljesen nyilvánvaló, hogy Valamennyiük beiskolázására nincsen (és nem is lehet!) mód, hiszen, amint azt egyik művelődésügyi szakemberünk is mondottá, „még nem ta­láltuk fel a gumifalat”, vagy­is „magyarul”: nem lenne elég tanterem, és nem Is em­lítem most az egyéb felté­teleket. Tavaly az általános iskolát végzettek közül 1341 fiatalt iskoláztunk be, idén ez a szám X 100-ra csökken. A középiskolákban az év vé­gén 930-an fejezik be ta­nulmányaikat, közülük csu­pán 200-an tanulhatnak majd tovább felsőfokú intézmé­nyekben, főiskolákon, egye­temeken. Tehát: 730 érett­ségizett fiatal 1966 nyarán i ismét helyet kér. Igen, de van-e és hol van ha az unokáival beszélgetne. Megfogja a biró asztalát, mu­togat, csak éppen azt nerr. mondja, hogy kedves gyere­keim. Aztán elhangzanak a szoká­sos kérdések. Mibe került az útiköltség, mert azt a bíró­ság megtéríti. De ekkor mint­ha szikra pattant volna a te­rem valamelyik sarkában, a néni újabb igényeit is előad­ja. — És a napidíj? — Hol dolgozik? — Háztartásbeli vagyok ké­rem. Aztán mikor ide, mikor oda hívnak ... — Szóval háztartásbeli. — Igen, de ma napszámost fogadtam, ötven forintot kért. Sok pénz az ám kérem. Nevetés haitik, innen is, onnan is. Csak a néni mér­gelődik, s jól lehet még sok szór eszébe jut majd, hogy nem tudta lóvá tenni a bíró­ságot. A bűnösök felett majd ké­sőbb mond ítéletet a bíróság. Az ember cselekedetét, ma­gatartását nemcsak a parag­rafusok írják elő. Van egy másik bíróság is, a közvéle­mény, amely az eljárástól füg­getlenül Is meghozza ítéletét. Gulyás Ernő van, Magyarországon min­denki dolgozhat, csakhogy.» S most már visszatérhetünk az eredeti kérdésre: az ifjú­ság egy része idegenkedik egyes szakmáktól. De miért? S most ne áltassuk magun­kat, ne beszéljünk arról, hogy az általános iskolák tanulói, s az érettségizett fiatalok körében is növekedett a fi­zikai munka iránti érdeklő­dés, s hogy az erre a tan­évre történő jelentkezéskor már több olyan fiatal je­lentkezett szakmunkásképzés­ben továbbtanulásra, akiket hely hiányában nem is le­hetett felvenni. Mert as ugyan valóban igaz, de az is igaz, hogy bizony nem akármilyen szakmatanulási lehetőséget választanak az érettségizett fiatalok, hanem az úgynevezett divatos szak­mákat (műszerész stb.), s bi­zony az 1965—66 tanév elő­készítésekor a felvételeknél még mindig tapasztalható volt egyes „elmaradottabb” szakmákban az érdektelen­ség (építőipar, mezőgazdaság stb.) Mármost, mit tehetünk ? Nyilvánvaló a válasz, helyez­kedjenek el a fiatalok ezek­ben a szakmákban. Elég-e azonban ezt mondanunk? Nem. Miért nem? Azt hi­szem, ott kellene kezde­nünk, hogy bizonyos dolgok elől (például: a mezőgazda­ság) egyszerűen el kellene hagynunk az idézőjeles sza­vakat, például azt, hogy „el­maradott”. Abból indulnánk ki, hogy ha ez a jelző a szóban forgó dolog elé téve idézőjel nélkül is érvényes, akkor a dologgal szemben megnyilvánuló érdektelensé­get, a szóbanforgó dolog fej­lesztésével szüntetnénk meg. Ez a fejtegetés talán elmé­letinek tűnhet) pedig csupán arról van szó, hogy például, ha vonzóvá tesszük a me­zőgazdaságot, akkor megszű­nik vele szemben a fiatalok érdektelensége is. Természetesen, igaz, hogy mint mindenhez, ehhez is idő kell. És pénz. Az igaz vi­szont. hogy a termelőszövet­kezetek üzemszervezési kérdé­sei most kezdenek kiforrni, s hogy ezeknek a gazdasá­goknak addig is (sőt, addig talán még jobban) szüksé­ge lenne fiatal munkaerőre, s hogv ebben a propaganda is segíthet. Igaz, de csak a társadalmi méretű propagan­da, nem pedig az elszigetelt pályaválasztási tanácsadói te­vékenység, amely pedagógu­sokra, esetleg egyes társadal­mi szervek (Nőtanács, Haza­fias Népfront stb.) tevékeny­ségére szűkül le. Tehát: tár­sadalmi összefogásra lenne szükség! S itt szólhatnánk pár szót arról is, mit tesznek a szö­vetkezetek azért, hogy fiata­lokat hívjanak magukhoz, vagy éppen megtartsák a fiatalokat. Néhány példa: Ce­heden a gimnazisták szil­vát szednek, még nem tud­ják, ki és hogyan téríti meg számukra az útiköltséget? Nisterenyén a diákok napi hat órai munkáért két forin­tot kaptak a termelőszövet­kezettől. Pásztón a fiatalok­kal kukoricaszárat vágatott a szövetkezet, ingyen. Nyil­ván előrelátóbb, az ügyet inkább szívén viselő terme­lőszövetkezetekről is beszél­hetnénk, de most nem ez a cél. Csupán az, hogy leír­hassuk, az említett példa nemhogy használ, hanem in­kább árt az ügynek. Az a fiatal ugyanis, aki egy na- p'g két forintért dolgozik a szövetkezetben, kétségtelenül nem fog mezőgazdasági szak­mára jelentkezni az iskola elvégzése után. De az a fia­tal sem, akivel minden el­lenszolgáltatás nélkül kuko­ricaszárat vágatnak. Összegezve: nem elég csak a ^ fiatalokat elmarasztalni, azért, ha egyes szakmák iránt „nem érdeklődnek”. Az -i'deklődés felkeltése ugyan­is minden esetben rajtunk,, mindnyájunkon múlik. Az el­se „pályaválasztási tanács­adó” kétségtelnül a szülő. A fiatalok pályaválasztása azonban mindenképpen tár­sadalmi ügy, hiszen az a választás egyáltalán nem le­het közömbös a társadalom számára. Nem is az. Tóth Elemér

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents