Nógrád. 1965. november (21. évfolyam. 262-285. szám)

1965-11-11 / 269. szám

4 NrtGRÄD 1965. november 11. csütörtök. MM Nem akarok lemaradni!" A% öblösfireggyári szocialista brigádvezetők művelődési tanácskozása Lehet, hogy nem értünk el nagy eredményt, de az biztos, hogy ezelőtt egy­két évvel az exportraktárba nemigen lehetett úgy bejön­ni, hogy ott harsány veszeke­dés ne lett volna — most pe­dig hónapok óta nem volt egyetlen összezördülés sem, és azóta a munkánk minősé­ge is javult. Mindez annak köszönhető, hogy három szo­cialista címért küzdő brigád alakult nálunk... — A négyszáz szocialista brigádtag közül soknak nincs meg a nyolc általánosa. És nemcsak az idősebbeknek, de a fiatalabbaknak sem. Ha már művelődésről van szó, akkor elsősorban az alapokat szerezze meg minden szocia­lista brigádtag! — Egyetértek az előttem felszólaló elvtárssal. Nekem sincs meg a nyolc általáno­som. .. Az úgy volt, hogy jelentkeztem, a hetedikből vizsgáztam is, de azután nem bírtam tovább csinálni, mert két műszakba járok, és nem mindig tudtam cserélni. Meg aztán■' egy értekezleten jánl- kozott két műszaki elvtárs, hogy segít nekem a tanulás­ban. Mikor kerestem őket, so­hasem értek rá. — Bangó elvtársnak igaza van. Csak ott téved, hogy a saját tanulását kötelességnek fogta föl. Az nem kötelesség, hanem egyéni érdek. Művel­tebb, iskolázottabb ember mindig jobban, ésszerűbben dolgozik... Ezért nem helyes­lem, hogy a nyáron a szak- szervezeti bizottság nem java­solt mindenkit, aki középisko­lába jelentkezett. — Valóban nem javasol­tunk mindenkit. Mégpedig azért, mert az elmúlt évek­ben tapasztaltuk: sokan csak azért mennek estire, hogy több legyen a szabadságuk, kérhessék az állandó délelőt­tös műszakot és egy-két osz­tály elvégzése után követel­hessék: helyezzük őket „a ké­pességüknek megfelelő beosz­tásba.” Az ilyen fiatalok nem veszik észre, hogy a nagyobb műveltség mire való. — A tanulás után én egy másik dolgot említenék: A szocialista vállalásokban fog­lalkozunk a brigád fiatal tag­jainak magaviseletével, öltöz­ködésével. .. Nem tudom, ki hogyan van vele, de én na­gyon ízléstelennek és erkölcs­telennek találom ezeket a mai táncokat. Miért ne lehetne arra szoktatni ezeket a fiata­lokat, hogy a nyugat majmo- lása helyett megszeressék az olyan magyaros táncokat, mint a csárdás, a tangó, a keringő... Engem ismernek 1 az elvtársak, aki meg esetleg nem, az is láthatja rajtam, hogy már fiatalnak nem va­gyok mondható... Ezt csak azért mondom, mert én még emlékszem arra az időre, mi­kor például itt az üveggyári művelődési otthonban más táncokat jártak, mint a twiszt és a hasonlók. Ha vi­szont azt az oldalát nézzük, hogy vajon melyik az er­kölcstelenebb: a tangó-e, ahol össze kell simulni, vagy a twiszt, ahol a partnerek meg sem érintik egymást, akkor szerintem nem nehéz szavaz­ni. .. Minden táncot lehet íz­lésesen, vagy ízléstelenül tán­colni. .. és táncoltak ízléste­lenül ezelőtt húsz évvel is, meg táncolnak úgy ma is! — Én olyan dolgot említe­nék, ami talán nem ide való, mert nincs nagy jelentősége. Szerintem a szocialista bri­gádok klubján belül csinálni kellene egy asszonyok klub­ját is, ahol délutánonként összejönnénk és varrogatás közben elbeszélgetnénk kü­lönböző témákról... Mert az a helyzet, hogy a család­anyáknak a napi munka mel­lett nem nagyon jut idejük társaséletet élni. Pedig ha­ladni kell a fejlődéssel, meri nálunk is például mind a két gyerek tanul, a férjem is, csak én nem tehetem meg, mert akkor ki tartja egybe és rendben a családot... És nem akarok nagyon lemaradni, nem akarom, hogy a gyere­kem pár év múlva azt mond­ja: „te ehhez nem értesz, anyu!” — Nagyon egyetértek az előttem felszólaló elvtársnő­vel. Nekünk, akik vállaltuk, hogy próbálunk méltók lenni a szocialista elnevezéshez — segítenünk, tanítanunk kell egymást. Aki többet tud, az ne hivalkodjék vele, hanem adja át tudását a társainak! Mindehhez szervezettség, elő­re tervezés is kell. Ezért ta­lálom nagyon értelmesnek, hogy a művelődési otthon ide hívott bennünket, meg­beszélni a problémákat. Szellemi erőpróba■ munkásifjak között fl lenti szemelvények 1 a Salgótarjáni öblösüveggyár napokban megtartott szocia­lista brigádvezetői megbeszé­léséről valók, ahol a brigád­mozgalom hármas jelszava második és harmadik részé­nek problémáiról folyt szó. Az értekezlet résztvevői a következő eredményekre ju­tottak: Minden üzemrész kulturális patronálót választ magának a művelődési otthon vezetői kö­zül. E patronálok jártassága és gyakorlata révén színeseb­bé, szervezettebbé lehet ten­ni a brigádok művelődési vál­lalásait, ilyen módon a válla­lások teljesítését is biztosíta­ni lehet Jó lesz, ha a művelődési otthon létrehozza a szocialis­ta brigádok klubját, ahol a legkülönbözőbb közérdekű problémákat időről időre megbeszélhetik. Minden szer­vezett programot más és más szocialista brigád rendez meg, ahová meghívják a többieket is, de szívesen látják mind­azokat akik eddig még nem kapcsolódtak be a mozgalom­ba. Ez év december 11-én meg­rendezik a szocialista brigá­dok első ismerkedési estjét. örvendetes, hogy a művelő­dési otthon összeállította és sokszorosította azokat a helyi rendezvényeket és egyéb mű­velődési lehetőségeket: a bri­gádok és brigádtagok tisztán látják, önművelésükhöz mi­lyen segítséget kaphatnak. Általános volt a vélemény, hogy a szocialista brigádmoz­galom meggyökerezése után, az eddigi — főleg termelési — eredmények birtokában, most már a „Szocialista módon dolgozni, élni, tanulni!” jel­szó mindhárom részének egyenlő súlyúnak kell lennie. Kunszabó Ferenc Két csapat, négy-négy ember izgalmas küzdelmét figyeli a közönség. Az utol­só kérdések következnek ■ Kinek ítélték 1965-ben az irodalmi Nobel-díjat? Az idei moszkvai filmfesztivá­lon nagydíjat nyert magyar film kinek a regényéből készült? Néhány másodperces fe­szült csend után elhangzanak a válaszok: Solohov, illetve Sánta Ferenc: Húsz óra. Mindkét válasz helyes, a zsű­ri tagjai izgatottan számolják a pontszámokat. Mindkét csapat egyformán 31 pontot szerzett. A döntés a lehető legigazságosabb: nincs vesz­tes, a csapatok minden tag­ja könyvjutalomban részesül. Felhangzik a közönség — ba­rátok, munkatársak és szo­batársak — vastapsa, amely a jól felkészült versenyzőket köszönti. Mindennek az Acélárugyá­ri Munkásszálló otthonosan berendezett társalgójában voltam tanúja, ahol a mű­velődési ház könyvtára iro­dalmi vetélkedőt rendezett a szálló, valamint a környék lakói részére. A vetélkedő után a zsűriasztal színpadi díszletté alakult; a Petőfi Színjátszó Szakkör bemutat­ta Robert Merle: Sisyphus és a halál című egyfelvonásos színművét. A színjátszók is osztatlan sikert arattak. — Művelődési házunk és a szálló között nagyon jó a kapcsolat — mondta Illés Pál a kulturális intézmény igazgató helyettese, miköz­ben az est sikeréről beszél­gettünk. — Az a célunk, hogy a rendelkezésünkre ál­ló eszközökkel segítsük a szálló lakóinak művelődését, önképzését. Egy jelentkező igényt szeretnénk ezzel ki­elégíteni. hiszen amint a mai rendezvényünk is bizonyítja, ebben az épületben a kultú­ra is otthonra talált. Szavait Angyal Mihálynak a szálló gondnokának, vala­mint a körülöttünk ülő há­zigazdáknak helyeslő fejtJo- lintása kíséri. — Két délutánt szántak a felkészülésre a gyerekek — szól valaki. — Legköze­lebb nehezebb kérdések is lehetnek. Jó lenne történe­lemből is hasonló vetélkedőt szervezni — toldja meg egy másik. A kívánságok bekerülnek Illés Pál jegyzetfüzetébe. Elbúcsúzunk. A helybeliek szobáikba, a vendégek haza­felé indulnak. Hangulatos, szép este volt. Félszáz mun­kásember találkozása az iro­dalommal. Önkéntelenül is felvetődik a kérdés: Máshol, a megye és a város többi munkásszállójában miért nem lehet hasonlót rendezni? Csu­pán valamely másik műve­lődési otthon segíteniakará- sára lenne szükség. Amint a fenti példa bizonyítja a jelen­téktelen anyagi áldozat bú- sásan megtérül. Csongrádi Béla Hajó« és hídroncsok a hullámsírban I. Cotovanov dokumcntum-resténue fordította: Pető’ A\ibló> bukasa 1. A titkos társaság Kellemes időt hozott 1940 tavasza Moszkvára. Anatolijt azonban ez a tavasz nagyon meggyötörte. Gyermekkorára gondolt. Mikor tizenegy éves volt, kispaposkodott, tizen­négy éves korában viszont felvételi kérelmet adott be a Komszomolhoz. Felvették. Mindössze arra kérték, hogy javítson néhány osztályzatán. Megígérte, és ki is javította a jegyeit. Tíz év múlva így be­szélt magáról: „16—17 éves koromig fanatikus hívő vol­tam”. Hát igen, a gyerme­kek szeretnek titkolózni. Is­tenhívő volt, ám a Komszomol elől leplezte ezt. Pedig az efajta titkok már mások, mint gyermekkori titkok. Ilyen kérdésekben nincs helye a játéknak, a lelkiismeret nem játékszer. Ha az ember el­leplez valamit, akkor ez azt jelenti, hogy fél. Így barátko­zott meg Anatolij a félelem­mel. És ez a barátság egész életére szólt. Aztán 1935-ben felbukkant a Társaság. Terebélyes, ko­moly neve volt: „Moszkvai megújhódó hittudományi tár­saság az orosz görögkeleti apostoli pravoszláv egyház hierarchikus klérusának kép- zésére”. Így ment illegalitásba a 18 éves Anatolij Prohorov, a moszkvai Komintern kerü­let 184. iskolájának tizedik osztályos tanulója. Mert a tár­saság, természetszerűleg, ille­gálisan működött, fedőnevek­kel. Anatolij a Jezsuita fedő­nevet kapta. Az illegális társaság feje Valentyin Grigorjev, az egy­szerű sofőr, régebben pap, Vegyenszkij metropolita bi­zalmi embere volt. Valentyin kapcsolatainak finom, csak kevesek előtt ismert szálai a moszkvai egyházmegyéig nyúltak, egészen Szmirnov atyáig, sőt még azon túl is, odáig, ahol a „nagy politikát” csinálták, ahol terveket szőt­tek arról, hogyan szervezzék be az ifjúságot az egyház ke­belébe. Hiszen ez a legfonto­sabb, ez a jövő.., Az első közös összejövetel alkalmával két pontból álló szervezeti szabályzatot fogad­tak el, egyhangúlag. Első pont: a társaság tagja lehet, nemre való tekintet nélkül, minden vallásos hitű pravosz­láv, aki célját világosan és határozottan ismeri. A máso­dik pont szerint a társaság jelszava: Krisztusért — mind­halálig! A társaság céljával mind egyet értettek: a jelenlegi egyház istenellenes, úgy tán­col, ahogy a bolsevikok fü­tyülnek. Fokozatosan íel kell tehát építeni az igazi pravosz­láv egyházat. Grigorjev csak a háttérben mozgott és mozgatott. Maga Anatolij — őszintén szólva —* pedig nem sokat értett meg a társaság elgondolásaiból. Jellemzésére csak annyit, hogy például Dolores Ibar- ruriról csak annyit tudott, hogy ateista és Einsteinről, hogy zsidó. 1940 telén Anatolij Proho­rov már a 131. sz. tüzérezred létszámához tartozott, amely ezred a Breszt délkeleti hatá­rán lévő iparvároskában ál­lomásozott; a fiú mitsem sej­tett arról, hogy a társaság egy része időközben lebu­kott. Midőn elutazott Moszkvá­ból, a moszkvai Proletár ke­rület sorozóbizottságánál ta­lán éppen ugyanabban az órában jól megtermett, sző­kehajú legény jelentkezett, behívólevelén ezzel a névvel: Alekszandr Roscsin. Egykorú volt Anatolijjal, tavasszal jár­ták ki mindketten a tizedik osztályt. Az élet mint tiszta papírlap állt előttük. És hu­szonnégy év elmúltával egy szürke Volgában találkoztak össze. Az autó a Jaroszláv-i úton száguldott végig velük. .. De ne vágjunk a történtek elébe. 1941. június 20-án, pén­teken Anatolij influenzában megbetegedett Ezt az ese­Budafokon, a híres Kutya­villa csárdánál megkezdték egy 1200 tonna súlyú, a második világháborúban elsüllyedt uszály kiemelését Két évti­zed során több mint 700 köb­méter iszap rakódott az uszály testére, s ezt most magasnyomású vízzel lövik le róla. A hordaléktól megtisz­tított uszályt a József Attila úszódaru emeli majd a part­ra, ott lángvágókkal darabol­ják fel, majd beolvasztják. — Ez a hajótest csak egy része annak a nagyméretű munkának, amelyet nyolcéves program keretében kivárnunk megvalósítani — mondja Sar­lós Béla aVIZIBER főmérnö­ke. — A Duna, Tisza és más folyóink mélyén még nap­jainkban is ezer tonna szám­ra hevernek különböző híd­roncsok, elsüllyedt hajótestek, amelyeknek felderítése és el- távolítása a hajózás szempont­jából elengedhetetlenül szük­séges. A programunkban sze­replő roncskiemelések mére­tére jellemző, hogy a több tízezer tonnányi kő és beton­ményt nem őrizte volna meg emlékezetében, ha a vasár­nap nem találja a 131. sz. tüzérezred kórházában. Éjjel repülőgépek dübörgésére éb­redt Csörömpöltek az ablak­üvegek. Nem gyújtott vil- linyt, gyorsan felhúzta nad­rágját és kiment a folyosóra. Abból, ahogy az egészség- ügyiek sürögtek-forogtak, rá­döbbent: valami komoly do-* log történhetett. Egy isme­rős felcser rohant el mellet­te: — Kitört a háború — mondta futtában. A korareggeli utca kiáltá­soktól volt hangos és szalad­gáló emberekkel teli. Senki se törődött Anatolijjal. A fiú­nak szörnyű érzése támadt Arra nem is gondolt, hogy elpusztulhat. Talán életében először azt a vágyat érezte, hogy jó volna együtt lenni valakivel, akiből erőt merít­hetne. Még nem kelt fel a nap, de nyugat felől piroslott az ég. A laktanyában senkit sem ta­lált A távolból ágyúdörgés hallatszott Anatolij kirohant a laktanyából. Három lovat pillantott meg az istálló ho­mályában. Nagynehezen fel­mászott az egyikre, még a nyerget se tette fel. Dél felé utolérte az ütegét. Kovel fe­lé mentek. Ágyúk zúgása kö­vette őket. — Hová megyünk? — kér­dezte Anatolijt a második lö- veg irányzója, Vaszja Sztol- jarov. — Hallod-e, hova me­gyünk? — Ahová visznek — felelt dühösen Anatolij. — Minél messzebbre a fronttól, annál jobb. anyag mellett mintegy húsz­ezer tonna vasanyagot hoz­nak felszínre. Idén a budapesti Déli-ösz- szekötő-híd környékén tisz­títják meg a medret a ron­csoktól, s körülbelül négy­száz tonna vasanyagot emel­nek ki. Dunaföldvárott szin­tén nagyarányú munkák kez­dődtek; itt 600 tonna hídroncs fekszik még a vízben. A jö­vő évi tervben a többi között különösen jelentős munkák szerepelnek a Dráva szaka­szán. A barcsi felrobbantott vasúti híd helyén mintegy 400 tonna hídroncsot kell kiemel­ni. Zalátánál ugyancsak kö­rülbelül 450 tonna vasanya­got nyernek a folyóból, Dráva- szabölcsön pedig mintegy 170 tonna vasszerkezet kiemelése vár a búvárokra, darusokra. A Tiszán szintén sok híd­roncs szennyezi még a med­ret, veszélyezteti a hajózás biztonságát Most folynak a munkák a régi Szeged-makói hídnál, amelyet annak ide­jén az 1860-as években azEif- fel-cég épített. A hídépítés irodalma szerint nemcsak ma­gyarországi, de európai vi­szonylatban is ez volt az el­ső keszonos híd. A munkák­hoz szükséges öntöttvas tüb- bingeket Glasgowban gyár­tották, s ezek alkották tu­lajdonképpen a híd pilléreit Abban az időben ugyanis még nem volt cement, s a vas- tübbingeket úgynevezett san- tori földdel töltötték meg, amelynek a cementhez hason­ló tulajdonságai vannak. B hídroncs egyébként mintegy 600 tonna vasanyagot szol­gáltat majd, s ezenkívül kö­rülbelül 4800 tonna követ termelnek ki a Tiszából. Még mindig több kisebb-na- gyobb hajó, uszály és egyéb vízijármű hever a folyókban, mind vastagabb iszapréteggel borított hullámsírban. Az ed­digi felmérések szerint csu­pán a Dunán még körülbe­lül 25 hajó vár kiemelésre. A következőkben felszínre hozzák Faj sznál a „Dömös” gőzöst, amely annak idején — az 50-es évek elején — kóbor aknára szaladt, Paks* nál pedig a „Bácska” őma- szád hajót emelik ki, amelyet még az első világháborúban süllyesztettek el. Mohács alatt, Kölkednél 80 tonnás lősze- res uszályt, Véneknél az „Ár­pád” és a „Hegyalja” gőzö­sök roncsait kell kiemelni. Az utóbbi szintén még az első világháborúban lelte halálát a hullámsírban. N. JU Jótékonyság (folytatjuk) — öt gyermekes családapa vagyok. Adakozzon, hogy nagyobb kocsit vehessek. (Stern karikatúrája)

Next

/
Thumbnails
Contents