Nógrád. 1965. november (21. évfolyam. 262-285. szám)
1965-11-26 / 282. szám
1 fíŐGRÁD 1965. november 26. nénfek Jakus Pál kitüntetése r” v - (,,rve! ezelőtt ta látkoztam először Jakus Pálra ... ,iur még ő volt a tanácselnök Egyházasdengele- gen. Halkszavú, de nagyon határozott embernek ismertem meg. A termelőszövetke zet életéről érdeklődtem tőle. Meglepően jól ismerte a közös gazdaság életét. Mintha legalábbis minden óráját a termelőszövetkezetben töltötte volna. Azon a beszélgetésen kijelentette, hogy nem lesz harminc forinton alul munkaegység Egyházasdenge- legen • . Elmosolyodik az emlék fel elevenxtésére. örül az igaza nak. Ennek az igazságnak a bizonyításában már sokkal te vékenyebb szerepet játszott hiszen 1962-ben őt választót ta meg elnöknek a tagság. A tanácselnökből termelőszö vetkezeti elnök lett. De ennek a soráról inkább ő beszéljen. — Azon nem lehet csodái kozni, hogy annakidején is nagyon jól ismertem a termelőszövetkezeti életet, meri voltam én már ebben a községben szövetkezeti elnök is — tér vissza az emlékekre. — Két termelőszövetkezet volt Egyházasdengelegen: az Űj Élet és a Március 15. Jakus Mihály volt az utóbbinak az elnöke én pedig az előbbinek. A két termelőszövetkezet egyesülése után Jakus Mihály maradt a vezető. Később mégis úgy alakult, hogy én lettem a szövetkezeti elnök ... Az utolsó mondat némi magyarázatra szorul. A két termelőszövetkezet egyesülése után alaposan megszaporodtak a gondok Dengelegen. Egy kis gazdaság után az egész község gazdasági munkájának az irányítása meghaladta Jakus Mihály erejét. Érezte ezt ő is, látta a tagság is. Fiatalabb, nagyobb energiájú embert követeltek a feladatok. Így történt aztán, hogy három évvel ezelőtt szerepet cserélt a két ember. ' Az idő a dengelegieket igazolta, s nemkülönben Jakus Pált. Az „új” elnök már az első évadban bizonyított. Egyéves működése után harminckét forintot ért egy munkaegység a közös gazdaságban. A beszélgetés közben többször is megismétli hogy ez nem az ő érdeme. Neki talán csak rendszeresebbé, kiegyensúlyozottabbá sikerült tenni a gazdaságban folyó munkát. Igaz, szaladt is annyit, hogy elég lenne egy életre- Tudják ezt jól a tagok, de a legjobban mégiscsak hűséges motorkerékpárja „tudja”. Mert nemcsak a határt járta, hanem a járást, a megyét, sőt mondhatni, az országot. — Kellett egy gépalkatrész, vagy szükség volt valamilyen építőanyagra, végigjárhatta az ember a fél országot, míg kapott valahol. Sokszor akkor is csak szerencsével, vagy valamilyen összeköttetéssel. Folytatná tovább a termelési problémákat, sorolná az örömöket és a panaszokat. Hiába szeretnék hallani egy keveset magáról az emberről, a családapáról is, mond egykét szét, de a következő percekben ismét a munkánál kötünk ki. — őszintén szólva nem szeretek saját magamról beszélni — vallja be. — Akad a termelőszövetkezetben any- nyi gond, minek idegeskedjem a sajátom miatt. — Ügy véli, hogy ezzel elkerüli ezeknek a gondoknak a megoldását? — ellenkezem vele. — Sajnos nem — ismeri be —, de olyan kevés az, amit önmagáról mondhat az ember- Talán, hogy tavasz óta nincs megállás, arra sem jut időm, hogy beszélgessek a gyermekeimmel. Pedig menynyire kellene ez már az iskoláskorú gyerekeknél. Igaz. hogy sikerült jól megszervezni a gazdaságot, mégsincs időm — sóhajt, s azzal folytatja, milyen sürgős tennivalók várnak rá a sziráki üzemegységben. Szóval ismét a munkánál vagyunk! Egy utolsó próba: — Hallottam, belépett a vadásztársaságba. — Jaj, erről csendesen — csitít huncut mosollyal. — A feleségem nem veszi szívesen, mert így is keveset vagyok otthon ... Persze gyakran vadászni sem járhatok, mert a gazdaságban végbement mennyiségi fejlődést minőségi fejlődésnek kellene követnie, s ez megint sok bajjal jár. Itt van például az állattenyésztés- Az idén rengeteg takarmányunk termett, alapos változásra mégsem kerülhet sor, mivel csigalassúsággal halad a száz férőhelyes tehénistálló építése. S ez a legdöntőbb feltétele most a minőségi fejlesztésnek ... Megadom magam a sorsnak. Ha egyszer ez a fiatalember a munkán kívül nem hajlandó másról beszélni... ! Ez tölti ki az életét. És meg kell hagyni hallatlan munkabírásának alapos része van abban, hogy a tsz az idén kifizeti a tervezett negyven forint munkaegységet, a nem munkaegység szerinti részesedés pedig a tervezettnek csaknem a kétszerese leszJakus Pál november 7-én állami kitüntetést kapott Nem érdemtelent ért a megbecsülés. Pádár András 9. Colovanov dobumentum-refijénue fordította * Pető „Megjött” — gondolta Prohorov. A Moszkva mozi bejáratánál állt és átment a szoborhoz — Jóestét — szólította meg az asszonyt. — Jóestét — felelt „Catherine”, barátságos mosollyal. — Anatolij Prohorov vagyok. Megkaptam a levelét. — Ó, valami tévedés lehet — mondta „Catherine” enyhe angol akcentussal. — Én Aleksz Prohorovnak írtam. A küldemény Aleksznek szól. Ezek szerint ön nem az. Tévedés. Nem adhatom át a küldeményt... Anatolij szorosan „Cathe- rine”-hez lépett. — Nincs itt semmiféle tévedés. Kitől kapta a címemet? Sklytontól? — Sklyton? — „Catherine” összevonta szemöldökét. — Nem ismerek semmilyen Sklytont. 14. Kényszerleszállás J — Borjatyinszkijt sem ismeri ? Nyikolaj Borjatyinszkijt. Washingtonból? Haditengerészeti akadémia. Talán már elfelejtette, mi a keresztnevem. Nem Aleksz vagyok, hanem Anatolij, érti? Én nem felejtettem el a tizenegyes számot, Borjatyinsz- kij jelszavát. — Ö nem, Borjatyinszkijt sem ismerem. Miféle jelszóról beszél? 1955 óta nem jártam Washingtonban. Semmiféle Borjatyinszkij nevű ismerősöm nincs. — Nos, rendben. Nem lényeges. — Prohorov egy másodpercig gondolkodott. — Nem fontos. Nagyon kérem, legyen a segítségemre. Hirtelen egész más hangon kezdett beszélni gyors, heves suttogó szavakkal, körülnézegetve, lihegve, mint aki rohan: — Fogságban voltam... Franciaországban élnek a barátaim ... Sklyton, a Szokol- nyiki parkban rendezett kiállítás ügyintézője ismér engem, megígérte, hogy felhív telefonon, de nem hívott... Hihet nekem, én lágerben ülem, sokat szenvedtem a kommunistáktól... — És nekem mi közöm van ehhez? — érdeklődött „Catherine”. — Hallgasson meg! Vannak barátaim, segíteni akarunk magának, a hazájának. . . Olyan értesüléseim vannak, ami érdekelheti Önöket, biztosan érdekli... És ez csak a kezdet, aztán jön a folytatás... — Én kozmetikai cikkekkel és illatszerrel foglalkozom hallani sem akarok ezekről a dolgokról. Prohorov megragadta a karját: — Magának nem is kell tudnia semmiről. Kérem, továbbítsa ezt a levelet Skly- tonhoz vagy Borjatyinszkij- hez, akár a követségnek is áladhatja. Egy csomó rajz, ábra van benne, telefonok, nevek és a címem. Értse meg, most nem kérek pénzt, de kérem, hogy bízzon bennem ... — Nem veszek át semmit, értse meg végre! — No jól van — és Prohorov arcá megrándult Gyorsan elővett zsebéből egy levelezőlapot és kettétépte. — Ha Ön vagy'“ másvalaki mégis látni akarna, ezzel jelentkezzen nálam. Anatolij gyorsan „Catherine” kezébe nyomta a levelezőlap felét, a másik felét meg zsebébe süllyesztette, gyorsan megÁrgus szemmel figyeli a kalauz a felszállásra sora- kozókat, s akit öregnek talál, azt eltanácsolja a busztól: „Csak a következővel, kérem! Ez a járat most a vitézeké.” A „vitézek” jórésze még a hólepte kockaköveken parolázik, vagy — csókolózik. Most ez sem illetlenség. Hosszú időre, több mint két évre utaznak el a vitézi titulussal megelőlegezett fiúk: a bevonulok. Hosszú időre, de nem messze; katonai szolgálatukat szükebb hazánkban, a hegyes-dombos Nóg- ■ ódban töltik, mint határőrök. Szalmatercs táján már tejüveggé válnak az ablakok, de most senki sem lehelgeti, törölgeti őket. A szemek a jégvirág takarta látóhatárnál messzibb tekintenek: a határőri szolgálat elé. Izgalmas történetek, anekdoták peregnek. Megyénkben nagy a múltja a határőrködésnek. Akad legény, akinek két bátyja szolgált világoszöld hajtókával; egyik a déli, másik a nyugati határon; amannak testvére meg a keletin. A sorozás idején ezek a fiúk kérve kérték, hogy ők is határőrök lehessenek. — Láthatja, teljesült a kivan '''uk, — mondja a kiegészítő parancsnokságon dolgozó őrnagy. — Pártunk Politikai Bizottságának határozata is kedvez az újoncoknak, lehetővé teszi, hogy lakóhelyükhöz közel töltsék a haza fegyveres szolgálatára rendelt időt. Salgótarjántól Balassagyarmatig hamar elfogy az út a busz kereke alól. Az udvarias sofőr meghosszabbítja a menetrend- szerű útvonalat, s egészen a laktanyáig szállítja a legényeket. Tágas, meleg teremben gyülekeznek itt az érkezők. Tisztek, tiszt- helyettesek sétálnak közöttük, s adnak készséges választ a sok kérdésre. A Kazárról jött Kakuk István — bányai lakatos, határőr, NB III-as focista — egy századossal beszélget... természetesen a labdarúgásról. — Hetenként négyszer tartunk edzést — szól a magasabb rendfokozatú —, vasárnap játszunk. Mármint azok, akikre semmi panasz ... A határőrségnél a sportolás nem érdem, hanem jutalom. (Minő kár. hogy némelyik vállalat igazgatója nem lehet tanúja e beszélgetésnek!) Amott két KISZ-vezető, ismerős arcú fiatalemberrel diskurál. Az utóbbi: Tátrai Sándor, az acélárugyári öntöde szocialista címért munkálkodó brigádjának tagja. — Eddig nem játszottam az otthoni együttesben — feleli a főhadnagy kérdésére. — A határőrségnél szívesen fellépnék, ha vígjátékban kapnék szerepet. Szablis néni t < zonyára megtapsolna. _ ? — A keresztmamám férjének a mamája; rokon. (Nógrádi szemmel: nem is távoli...) A következő újonc — mint hangoztatja — mindenhez kedvet érez. Labdarúgáshoz. Színjátszáshoz. Lövészethez. Olvasáshoz. Tanuláshoz. Sakkozáshoz. A szakaszvezetőnek szemet szúr a sokoldalúság. — Ennyi mindenben részt venne? — Persze, csak teljen az idő ... Nyakába kapja fejét, röstelli az elszólást. A két KISZ-vezetőnek szeme sem rebben. — Bizonyára megtaláljuk majd, amivel legszívesebben tölti a szabadidejét — jegyzi meg a tiszt. — Meglátja határőrnek lenni jó. Ez igaz; de az is igaz, hogy ezt valameny- nyi határőr újonccal átéreztetni nem köny- nyű. De nagyszerű feladat. Érdekes — és jellemző —, milyen kévé• fiatal tudakolja, mennyi idő elteltével látogathat először haza. Biztos jele ez annak, ho'-" érdeklődéssel tekintenek az elkövetkező hetek, évek elé. A hazalátogatásról be.'- szélve örülnek a katonák, hogy vasúton a menetjegy árának csak harmincnégy százalékát kell téríteniök ..szabi”-papírral. Fényképes igazolvány jár minden határőrnek, természetesen egyenruhás. Maczkő Károly határőr boszorkányos gyorsasággal készíti a felvételeket. Épp a századikra kerül sor, amikor kisül, hogy az újoncnak egy cseppecskét bő a gallérja. A fotós zseb benyúl, s a gallér és az újdonsült határőr nyakcsigolyája között elhelyez egy — gyufaskatulyát. És lám, a beleerösödésére váró gallér máris úgy áll, mintha odaöntötték volna. — A határőr legyen leleményes, pajtikám — ennyit mond, s csippent a szemével a fényképész. Hasznos tanács a határőrszolgálat kezdeten. Borváró Zoltán Vitézek útján V. G. Vensser A % érték törvény felhasználása a termelőszövetkezeti gazdaságban Érdekes és lényeges kérdéseket elemző, a szakemberek körében minden bizonnyal vifordult és elindult a Gorkij utcában a Belorusz pályaudvar felé... „Hát igen, semmi kétség, Prohorov kém” — gondolta magában Roscsin, miután is-^ mételten elolvasta „Catherine” jelentését. A telefon csöngött. Roscsin felvette a kagylót: — Arra kért, hogy értesítsem, ha a nénémet felhívják a telefonunkon. Roscsin felismerte Kraszovszkijné hangját. — Igen, igen — válaszolt, nehezen leplezve izgalmát. — Ma telefonáltak és kérték, hogy mondjam meg nagynénimnek a K 9-18-40-es telefonszámot. Ez volt az egész... — Köszönöm, nagyon köszönöm, asszonyom. Férjét üdvözlöm. Még egyszer köszönöm. Tíz percbe sem tellett és megtudta, hogy a szám a Gorkij utca 22. alatt levő Minszk szálloda 840. sz. szo- oájának a telefonszáma. Másik tíz perc múlva kiderült, hogy előtte való nap este kapta meg ezt a szobát Manó Gozzi úr, aki a milánói Tnturisztfióknál vásárolta meg szovjetuniói turistajegyét. Sigron Gozzi egy hetet tölt Moszkvában, majd Párizsban repül. (folytatjuk) tákat kiváltó művet jelentetett meg a szovjet szerző könyvének közreadásával a Kossuth Könyvkiadó. Vizsgálati módszerének alapelveit többek között így határozza meg a szerző: „Az értéktörvény hatása a szocializmusban a tervszerű árutermelés kölcsönös gazdasági kapcsolataiban jelentkezik, tehát az olyan árutermelésben. amelyet a társadalom tagjainak tudatos tevékenységével valósítanak meg, amely társadalom a termelési eszközök és a társadalmi össztermék kollektív tulajdonosa”. Venzser munkája azért is jelentős, mert lényegében első a címben szereplő kérdést komplex módon — s nemcsak annak egy-egy rész területtel való összefüggését — vizsgáló tudományos munkák közül; érthető, hogy megjelenése után a Szovjetunióban is élénk érdeklődést és vitákat keltett. A négy fejezetre oszló, több mint háromszáz oldalas könyvben a szerző elsősorban a korábbi időszak téves felfogásának — az értéktörvény szerepének lebecsülése, illetve teljes figyelmen kívül hagyása a szövetkezeti gazdálkodásban — következményeit elemzi, majd jelentős tényanyag alapján vizsgálja a földhasználat és az értéktörvény ösz- szefüggéseit, a rentabilitás meghatározásának feltételeit, a bruttó és a tiszta jövedelem kiszámítását a szövetkezeti gazdaságokban, az anyagi ösztönrés kérdését, s az értéktörvény felhasználását a szövetkezeti gazdaságok termékeinek értékesítésében. A könyv magyar kiadásához írt előszavában a szerző többek között megállapítja: „A szocialista város és a szövetkezeti falu közötti gazdasági kapcsolatok megvalósításában kötelező az értéktörvény fel- használása. Enélkül nincsenek meg az újratermelésnek, a szövetkezeti gazdaság fejlődésének, a mezőgazdasági termelés emelésének normális féltételei, vagyis nem lehetséges a népgazdaság felvirágoztatása. íme, ezért olyan fontos, hogy megtanuljuk az értéktörvényt helyesen, tudatosan és tervszerűen alkalmazni a szocialista termelésben, a szocialista, majd pedig a kommunista társadalom építésének az érdekében”. A könyv témája valóban igen aktuális — és fontos — kérdés; hiszen e feladatokat tekintve a magyar mezőgazdaságban is sok még a tennivaló, annak ellenére, hogy az elmúlt években jelentős változások történtek, s az elért eredmények nem lebecsülendők. Az egészséges vitaszellemet tápláló kiadói gyakorlat megvalósulását tapasztalhatjuk e mű közreadásával; annak ellenére, hogy vitatható megállapítások, következtetések is vannak Venzser nagylélegzetű tanulmányában, a helyes gyakorlat kialakításához, a másutt elkövetett hibák megismétlődésének elkerüléséhez ad jelentős segítséget a könyv. Az SZKP KB ez év márciusi plénumának tanulságait összefoglaló, a könyvet jól kiegészítő utószót dr. Vági Ferenc írta. (m)
