Nógrád. 1965. október (21. évfolyam. 231-261. szám)

1965-10-17 / 249 (245). szám

1965. október 17., vasárnap n 6 g n A n M jst csendes a kocsma, csak időnkint érkezik egy-egy vendég, aki gyorsan megkapja a blokkot, azután a féldecijét, vagy po­hár sörét. SÖRÖSPOHÁR MELLETT kimehet az ajtón anélkül, hogy észrevennék. Jólesik a pihenés, a beszélgetés, a sör most csak másodlagos szere­pet játszik. Azután újabb té­mába fognak. Félrehúzódva, pohár sör mellett két ember beszélget. Régi cimborák lehetnek, bá­nyászok, akik együtt dolgoz­tak sokáig, azután a sors más­hová vetette őket. — Nehéz, tudod, az a front. Nyomás is van, meg a főte is adja az áldást, csöpög. Né­ha úgy összenyomja a tám­lát, hogy gyufaszállá rojto- zódik — így az egyik. — Aztán a minőség milyen? — vág közbe a másik. — A fene tudja... elég ré­teges a szén. Válogatni kell, de azt nem igen fizetik meg. Ha válogatunk kevesebb a csille, igaz a minőség jobb, de a fizetésnél mégis a csil­le számit, aztán azért van az embernek kobakja, hogy gon­dolkozzon, hogyan jön ki job­ban. Ha minőség kell, fizes­sék meg a válogatást. Nem károsodhatunk, igaz? — Ügy van — bólint rá a másik, majd ö veszi át a szót — Ezzel az új szakmány- nyal van a legtöbb bajunk. Tudod nem lenne az rossz, hogy egy hónapra megszab­ják, mennyit adjunk ki. Dp mit csinálsz, ha egyszer nincs elég üres? Csak szentsé- gelsz, mert hiába tennéd, ha nincs mibe rakodni. Már mondtam az aknásznak, jobb lenne, ha odaállna az osz­tóhoz, aztán irányítana, akkor majd egyformán kapna csil­lét mindenki. így meg hol ná­lunk, hol a másik helyen hiányzik. Van amikor több van, mint kellene, — Föltételek komám, fölté­telek kellenek a prémiumhoz ez meg nem rajtunk múlik, hanem a vezetősínen! Hiába au--od te, ha az aknász nem segít... — Jó azokkal jóba lenni. Sokat tudnak az emberen se­gíteni meg rontani is. Na, ez meg kihűl — mu­tat a hallgató a sörre. — Fogd meg már. — Koccinta­nak, húznak egyet, aztán foly­tatják. Nem zavartatják ma­gukat, hiszen sok van a „bö- pyükben”, és jó találkozni a régi pajtással, megbeszélni a gondokat, amelyek közösek. — Ejnye, hallottad-e, hogy járt az egyik bányamester? A másik csak néz, kérdően. — írta a műszakokat va­sárnaponként olyanoknak is, akik bent sem voltak. Rájöt­tek á dologra, aztán pórul járt. — Meg is érdemli. Nem igazságos dolog az, ha kü­lönbséget tesznek az embe­rek között. Munka nélkül pénzhez jutni, aztán a másik képébe röhögni. Ne haragudj, van négy gyerekem, de ilyent nem tudnék megtenni. Fon­tosabb a becsület annál. Ha rajtam állna, én elbánnék az ilyenekkel. Egy ideig csend van. Mit gondolhatnak? Ki tudja? Az egyik kisvártatva megtöri a csendet, de úgy, mint aki ki- nyilatkozást tesz. — Tudod milyennek képze­lem én a jó vezetőt? No, nem puszipajtásnak. Egyál­talán nem. Tudjon, értse a dolgát, és ha valamit meg­mond, az úgy legyen. Ható, rozottan intézkedjen ha kell, ne olyan anyámasszony mód­ra, hogy az ember azt érez­ze; ha megcsinálom jó, ha nem csinálom úgy is jó. A rend mindenhol kell, hát még a bányában. — Ilyent keveset találsz — vág rá a másik. — De azért van Ismerek én ilyeneket. Hidd el nekem, onnan a lógós, dologkerülő, senkiházi ember menekül, nem érzi jól magát. Vannak ilyenek, és nézd meg ott van munka, de kereset is, ami a fő. — Igaz, de vannak, akiknek nincs tekintélyük a beosztot­tak. előtt. Azok mit csinálja­nak? — Annak is oka van. Vagy nem értik a szakmát, vagy el­adták a tekintélyt egy po­hár borért. Itt van a dolog nyitja. Eladni könnyű, de megszerezni nehéz. Aztán ha nincs a vezetőnek tekintélye, te iszod meg a levét. Nincs rend, zűrzavar van, mindenki azt csinál, amit akar, dol­gozhatsz annyit, hogy a nyelved is kilóg, ha a másik nem teszi, te is károsodsz, így van ez. M egint elcsendesednek, a pohárért nyúlnak, gépiesen összekoccint­ják, és mini akik pontot tet­tek egy témára, hallgatnak. Nem zavarja őket semmi. Miattuk bárki bejöhet és — Hallom, Novákra hoztak égy új gépet, maróhengert. — Hányason is megy a gya­lu már. Jó az, ha ilyent hall az ember, mert azért csak könnyebb ott, ahol a gép, dol­gozik. Tudod én híve vagyok az újnak. De már mióta em­legetik, hogy lesz? Ha elha­tároznak valamit, akkor miért ücsörögnek rajta olyan sokáig. Nincs abból haszna sem az államnak, sem a bányásznak. — Tudod az új mindig fe­lelősséggel jár, azt meg nehe­zen vállalják. Ügy gondolom tologatják egyik asztalról a másikra. Csak mikor aztán föntről odacsördítenek, akkor kapkodnak. így szokott lenni. Tudnál te is példát erre... — Igaz! Erre nem is gon­doltam. M egint csend. Üjra össze­koccannak a poharak, mintha abból meríte­nének újabb témát és hama­rosan bebizonyosodik: van is. — Nem hallottál a létszám­csökkentésről? — Beszélik, hogy sok a szén, meg mi drágán termel­jük. Onnan veszik., ahol ol­csóbb, meg jobb. Igazuk van, én is úgy tennék. Ezért van, vagy lesz csökkentés. Volt az a múltban is, de akkor más­hol is volt, nem tudtál hova menni, most meg keresnek embereket. Aki dolgozik, an­nak nem kell félnie, talál munkát. így vagyok én ezzel a dologgal. Meg ha csökken­tik is, csak tudják kivel kell csökkenteni. Igazad van, én se. tenném másképpen . Meg egy hörpíntés, azutan sz* nélkül, mintha összebe­széltek volna felállnak, — Igyunk még egyet? — Nem. Nekem elég volt. Tudod ez a pohár jólesett, le­öblítettem a port, azután kö­zeleg az ebéd is, az asszony zörög ám, ha várnt kell. Éj­jel meg megint leszállók, még pihenni kell. Együtt mennek ki az ajtón, kölcsönösen üdvözltk egymás családját, aztán az egyik ha­za indul, a másik a vonathoz, mint ha mi sem történt vol­na. Igaz, nem is történt sem­mi, csak elfogyott két pohár sör. Bodo János Önállóság' Van aki azt állítja: csak néhány mutatót kell megadni, a többit bízzák a vállalat ve­zetésére. Mások azt vallják: előbbiek fenn­tartása csak tovább tartósítja a megkötött­ségeket. Egy dologra esküsznek: hű képet egy vállalat munkájáról, csak a nyereség- részesedés nagysága ad. Egyesek odáig mennek el, hogy már a szokásos évi ellen­őrzést is a vállalati önállóság csorbításá­nak tekintik. De találkozunk ilyen meg­jegyzéssel is: szükség van az önállóság fo­kozására, de valljuk be őszintén, hogy sok esetben még a meglevő lehetőségekkel sem élünk. Kétségtelen, hogy ez a legutóbbi meg­nyilvánulás közelíti meg legjobban mai va­lóságunkat. S hogy az önállóság fokozásá­nak problémája nem egyesek vesszőparipá­ja. hanem élő, húsba vágó valóság, fejlő­désünk egyik fontos előfeltétele, azt szám­talan tény bizonyítja. Különösen az össze­vont vállalatoknál jelentkezik ez az igény erőteljesen. Vezetőik panaszkodnak, hogy a műszaki fejlesztésre kért összegeket csök­kentik, háttérbe szorítják ai üzemen be­lüli kutatómunkát, elveszik a nagyobb je­lentőségű újítások felülbírálásának jogát, néhány esetben figyelmen kívül hagyják a beruházások szükségességének megítélésé­nél a népgazdasági fontosságot, és bizony előfordul, hogy esetenként apró személyi kérdésekbe is beleszólnak, ami valóban az illető gyár vezetőinek kizárólagos joga. Ezenkívül bénítóan hat az alkotó mun­kára az a sok rendelet is, amelyek közül az egyik a másikat cáfolja, és ezzel meg­zavarja a vezetők tisztánlátását. Még az a szerencse, hogy azt a bizonyos kiskapui mindig nyitvahagyják. Ennek okos felhasz­nálásával, aki akar és tud. valamit kezd­het. Ez azonban nem megoldás, nem járha­tó út. Ennek az állapotnak a tarthatatlanságá­ra már rájöttek a felsőbb szervek. A gya­korlatban tapasztalták: ha mindenben ma­guknak tartják fenn a döntés jogát, akkor nemcsak a vállalati önállóságot csorbítják, hanem leveszik a döntés jogát, és a vele­járó felelősséget, a vezetők válláról, és csu­pán egyszerű végrehajtókká degradálják a jóképességű, valóban széleslátókörű, sok Öt­lettel, kezdeményező kedvvel és képesség­gel rendelkező vezetőket ts. Ezért az önte­vékenység fokozásának fontos feltételét, a vállalati vezetőknek a korábbinál nagyobb önállóságát, egyes üzemekben ma már fel- sóbbszintű rendelkezés biztosítja. Az tíj munkaügyi rendelkezések nyomán például lehetővé vált, hogy a problémákat ott döntsék el, ahol azok jelentkeznek, s ahol a helyes elintézésnek minden feltétele adott Most, hogy ez a lehetőség megvan, sokhelyütt nem élnek vele. Félnek a dön­téssel járó felelősségtől. Pedig nem Is vilá­got rengető feladatról van szó, s máris ki­derül; él és hat még ez a szemlélet: a nép­gazdaság egészséges fejlődéséhez nem kell más, mint egy részletes, felülről előirt terv és a gyárak, üzemek, vállalatok vezetőinek nincs más dolga, mint a tervet végrehaj­tani. Ezzel eljutottunk ennek a fontos kérdés­— önállóan nek egy újabb változatához. Es pedig ah­hoz, hogy az önállóság hangoztatása mögött gyakran az önállótlanság húzódik meg. Leggyakoribb a kényelmesség. Hat még az a szemlélet is. amely erkölcsi normaként ilyen mércét állít fel: minek törjem ma­gam, úgyis megkapom a fizetésem. Nemrég az egyik irányító szerv vezetőjé­től a következőket hallottam: jóképességü vállalati igazgatója azzal állított be, hogy egyszemélyes rekamiéból a tervezettnél többet tudnának adni, ha . .. és sorolta, hogy mire van szüksége. Arra a kérdésre, hogy ebből minek a beszerzését vállalja, hallgatás volt a válasz. A regionális vízmű operatív bizottságának legutóbbi ülésén az építésvezetőség jelenle­vő képviselője kijelentette: nem tudjuk á munkát folytan!, mert a termeléshez szük­séges 1200 tonna kő leszállítását a kőbá­nyászok csak a negyedév végére ígérték. Ezt a bejelentést két telefon követte. Kide­rült, hogy van kő, lehet szállítani, csak sze­rezzen gépkocsit a vállalat. Talán ez a két példa is jól érzékelteti; mennyire elharapódzott a bürokratikus ügyintéző szellem, amely egy papírral el- intézettnek vél egy fontos ügyet, lefedezi önmagát, szinte felmenti a célhoz vezető Út egyéb módszereinek megkeresése alól. Pedig külső segítséget csak az várhat, aki saját maga is mindent megtett az ügy ér­dekében. Érdemes ezen elgondolkozni, amikor köz­életünkben egyre mélyebb gyökeret ereszt az a helyes szemlélet és gyakorlat, hogy az idei és a jövő évi feladatok zömét a belső erőforrások maximális kihasználásával, az öntevékenység fokozásával kell megoldani Erre jó példákat találunk a Salgótarján) Acélárugyárban, az Öblösüveggyárban, a Salgótarjáni Bányagépgyárban, a Tűzhely­gyárban, a Síküveggyárban, a Nógrád me­gyei Fémipari Vállalatnál, a Nógrád me­gyei Építőipari Vállalatnál és még néhány üzemünkben. Itt a vezetők világosan látják: az Idei feladatok jó, vagy rossz elvégzése nemcsak egyszerű számadás, hanem válasz­tóvíz ta atekintetben, hogy hol lesz majd a jelenleginél nagyobb foganatja az önálló­ság fokozásának. Ezekből a gyárakból számtalan űj termék, több exportképes áru kerül ki, jó ötlet, sok elképzelés van, kul­túráltak a vezetési módszerek Pedig itt is óhajtják a nagyobb önállóságot Az előbb említett kezdeményezések va­lójában megerősítik a felsőbb vezetést hogy aki megérdemli, annak a központi in­tézkedések előtt la adjanak még nagyobb lehetőséget az önállóságra. De válasz azok­nak is, akik az önállóság növelésének he­lyes gondolatára és gyakorlatára, tehetet­lenkedéssel, szegényes fantáziával, lustaság­gal, kényelemszeretettel, magyarázkodással reagálnak. Vagyis az Önállóság kiszélesíté­se is csak hozzáértő kezekben lesz a nép­gazdaság fejlődésének egyik fontos hajtó­ereje. Ezért az önállóság növelésére váló hivatkozás nem lehet az önállótlanság lep­lezése. Ven esz Károly „Szakképzett kertész állást keres66 A hirdetés a Nógrádban jelent meg néhány napja. Aki „feladta” Schneider Jó­zsef, a Somoskőújfalui Sal- gó—Hegyvidék Termelőszö­vetkezet volt gyümölcskerté­sze. Munkájára, legalábbis a harminc holdas gyümöl­csösben, nem tart Igényt a szövetkezet vezetősége, már augusztus óta. Függetlenítve, de nem önkényesen Schneider József ez év májusában jelentkezett tag­nak a somoskóújfalui terme­lőszövetkezetben. Mivel ko­rábban a nógrádmegyeri Pe­tőfi Tsz-ben is gyümölcsker­tész volt, megbízták ót a Dugdel és a Medves pusz­tai gyümölcskertek ápolásá­val, gondozásával, a gyü­mölcs szedésével, értékesíté­sével. Függetlenített kertész lett. Megegyeztek a bérben is: havonta ezer forintot ka­pott, s öt illette meg a lesze­dett, értékesített gyümölcs értékének öt százaléka is. A gyümölcs nagyobbik része, jó húsz hold, Dugdel pusztán van. Itt kapott lakást is a kertész, belülről elfogadható, de rozzant tetejű épületben. — A gyümölcsös sok gon­dot okoz nekünk ... Nincs szakképzett kertészünk, s ezt megsínylik a fák — mondta Princz Ferenc, a termelőszö­vetkezet elnöke. — Kapva kaptunk tehát az alkalmon, amikor Schneider József je­lentkezett nálunk. A fizetési feltételeket is ő szabta meg... Minden ellenvetés nélkül megadtuk, amit kért. Arra gondoltunk, vele elvetjük a gyümölcsös gondját... Nem így történt. Ahogy múltak a hónapok, úgy soka­sodtak a nézeteltérések, a viták a gyümölcskertész és a szövetkezet vezetői között. — Schneider József rosz- szul értelmezte azt, hogy függetlenített gyümölcsker­tészként dolgozik a szövetke­zetben. A vezetők javaslatait, Intézkedéseit, később a fi­gyelmeztető szavakat figyel­men kívül hagyta, önkénye­sen intézkedett olyan ügyek­ben is. amelyek nemcsak rá tartoztak... Így summázta véleményét Raskó Kálmán mezőgazdász a szövetkezet egyik üzemegy­ségének vezetője. Eseteket so­rolt. A cseresznye szezonban Schneider József százegyné- hány kiló gyümölccsel útnak indult, hogy értékesítse a környező településeken. A pénzzel csak szeptember vé­gén számolt el a felesége. Gyümölcsfákat vágatott ki a pusztán, ismeretlen emberek­kel, feles alapon. Éretlen gyümölcsöt szedett, értékesí - tett. S mindezeket önkénye­sen, senkitől tanácsot nem kérve, senkit meg nem hall­gatva „intézte”. — Több esetben is figyel­meztettük, hogy nem lesz ez így jó. ö azonban nem hall­gatott ránk ... Akkor aztán a mi türelmünknek is vége szakadt, összehívtuk a veze­tőséget és úgy döntöttünk, Schneider Józsefnek más munkát adunk a szövetkezet­ben — mondta Uhrin János, az elnökhelyettes. A vezetőség határozatát Angyal István, a szövetkezet főagronómusa közölte Schnei­der Józseffel sz'óban. A ker­tész nem vette tudomásul, to­vább dolgozott. Később, ami­kor azt a bizonyos gyümölcsöt értékesítette, Raskó Kálmán, az üzemegységvezető „fi­gyelmeztette” újra a vezető­ség határozatára. Szeptember óta a kertész nem dolgozik, fgy állt elő aztán" az a furcsa helyzet, hogy amikor szep­temberben közgyűlésre hívták össze a tagokat, és Schneider Józsefet, a gyümölcskertészt felvették tagnak, a gyakorlat­ban ő már nem tartozott fe­lelősséggel a gyümölcsösért. A vezetők is vétkesek A „felmondással" azonban nem záródott le az ügy. amelynek van néhány nagyon is elgondolkoztató tanulsága. — Én gyümölcskertésznek jöttem Somoskőújfaluba... Tanultam is ezt a szakmát, bizonyítványom is van róla. Évekig dolgoztam gyümölcsös­ben. Az nem tetszett Itt a ve­zetőknek, hogy igyekeztem rendbe tenni, amit éveken át elhanyagoltak. Szóltam, álla­tok járnak a kertbe, értékes gyümölcsből is pálinka ké­szül ... Sokszor bizony han­gosabban is a kelleténél... Ezért menesztettek, — pa­naszolta Schneider József... Nem is hagyta annyiban a dolgot. A járási tanács me­zőgazdasági osztályához for­dult segítségért. A vizsgálat során a mező- gazd sági osztály szakemberei megállapították: a szövetke­zeti vezetők, de maga Schnei­der József is hibás. A veze­tők vétke, hogy valósággal kerülték az utat, amely a gyümölcsösbe vezet. A gyü­mölcsös évek óta elhanyagolt álapotban van. Princz Ferenc, az elnök, mindössze egy al­kalommal látogatott ki a pusztára. Pedig a rendszeres ellenőrzéssel, kiváltképpen akkor, ha maguk is látják, hogy a kertesszel nincs min­den rendben, elejét vehették volna annak, hogy Schneider József eleinte még apró- cseprő hibáiból emberek so­rát foglalkoztató „nagy ügy” legven. Aztán a „felmondás” kö­rülményei sem egészen tisz­ták. Schneider Józsefnek egyetlen alkalommal sem vit­tek hivatalos írást arról, hogy munkájával, magatartásával elégedetlen a szövetkezet ve­zetősége. Tulajdonképpen ar­ról sem kapott „papírt”, hogy „felmondtak” neki, munkájára a gyümölcsösben nem tartanak igényt, haszno­sítsa magát más munkaterü­leten a szövetkezetben. De az is bebizonyosodott, azokat a hibákat, amelyeket a szövetkezet vezetői Schnei­der József terhére rónak, a gyümölcskertész valóban el­követte. Nem értette me®, hogy a termelőszövetkezetért elsősorban a gazdaság veze - tői felelősek. A szövetkezeten belül nem teremthet külön kis gazdaságot, hol minden­től és mindenkitől függetlenül tevékenykedik. Még akkor sem, ha közben valóban tesz hasznos „intézkedéseket” is. Mi lesz a gyümölcsössel? Schneider József úgy ha­tározott, elmegy a szövetke­zetből. A szövetkezet vezető­sége fogadkozott „nem aka­dályozza meg” távozását. Azóta már kapcsolatot kere­sett gazdaságokkal, s ha a járási tanács mezőgazdasági osztálya is segít neki. bizo­nyára sikerül elhelyezkednie újra kertésznek. A család — a kertésznek két gyermeke van — megbolygatott élete lassan-lassan rendes kerékvá­gásba zökken. Nem így áll azonban a dolog a harminc holdas gyümölcsössel, A szövetkezet vezetősége Schneider József távozása után Kovács Nándornét bíz­ta meg a gyümölcsös mun­káinak irányításával. Kovács- né semmiféle szakképzettség­gel nem rendelkezik. Jóindu­latú, igyekezete kevés, hogy jövőre is gyümölcsöt hozza­nak a fák. Többet az ideinél. Mert most szeptember végéig egészen minimális összeget hozott a harminc holdas gyü­mölcsös termése. Nem többet hétezer néhányszáz forintnál. Egyharmadát annak, mint amennyi hasznot hajt a gon­dosan ápolt gyümölcsöskert egyetlen holdja. A Dugdel pusztai gyümöl­csös megfelelő hasznosítása nem új téma. A kedvező le­hetőségeket, Salgótarján kö­zelségét, a biztos piacot több­nyire csak a szüret idején hasznosította a szövetkezet. A gyümölcsösben évek óta nincs szakképzett kertész, aki egész éven át rendszeresen ápolja, gondozza a fákat. Az is igaz, a szövetkezetiek sem igye­keztek túlságosan, hogy le­gyen. Talán ennek a nemtörő­dömségnek is része van ab­ban, hogy Schneider Mihálv „feladta” a Nógrádban állást kutató hidetését. Vincze Istvánná

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents