Nógrád. 1965. október (21. évfolyam. 231-261. szám)
1965-10-03 / 233. szám
1965- október 3. vasárnap NÖGKín 7 Jó tervek — reális feltételekkel * Íj utakon Lapujtő művelődése HÉTESZTENDÖS az otthon, de, ha a korszerűségét, a célokat szolgáló alkalmasságát nézzük, legalább átvennék tűnik. Csak a külső új és modern, belső stuktu- rában annyira avitt, hogy szinte hasznavehetetlen. Amikor építették, úgy vélekedtek az építtetők: legyen jó nagy, tegyen túl minden közeli szomszédján és ezzel az ösz- szes igény elintéződött. Jó nagy lett a lapujtöi művelődési otthon. Olyan nagyterem épült, hogy szinte az erkélyrész megtenné a szükséges szolgálatot. Csak a hivatalos férőhelyek száma 446. Büszkén emlegették, mutogatták évekig, mígnem rájöttek: kár kérkedni vele, mert utóbb már a Déryné Színház is elkerülte, hisz nem jó reklám egy darabnak, ha fél. vagu harmad ház előtt játsszák, még akkor sem. ha ez máshol zsúfolt nézőtérnek számítana. S aztán arra is rájöttek a lapujtőiek, hogy az épületben semminek nincs helye. Nincs egy meghitt zug a klubélet kedvelőinek, nincs foglalkozási helye a szakköröknek. Egy otthon lényegi, tartalmi életét pedig végeredményben ezek jelentenék főképp, nem a havonta, esetlen eoy-két alkalommal előforduló rendezvények. Az alapfeltételek hiánya talán a legfőbb ok, hogy az otthon vezetői egymásnak adták a kilincset. Pedig a község lakosságának, amely lélekszámban felette van a 2500-nak a város közelsége ellenére, vagy éppen ebből eredően, erős a művelődési igénye, kulturális érdeklődése. A felnőttoktatás kereteiben az utóbbi tíz év alatt például 130-an végezték el az általános iskola nyolcadik osztályát, a legutóbbi két évben 20 analfabéta tanult meg írni-olvas- ni, erősek a népfőiskola hagyományai, 86 televízió, 592 rádió működik, 790 különféle újság jár. Lapujtőn szívesen látott vendég a színház, szeretik az öntevékeny művészkedést. elég nagy számban olvasnak. A mind, nö- vekvőbb igényeket mutatja, hogy az elmúlt, évben gimnázium létesült itt. Ilyen feltételek között miképp látja a művelődési kulturális munka tervszerűbbé tételének és megszilárdításának lehetőségeit az új igazgató, Farkas Tibor? A FIATAL, magyar-történelem szakos képesítésű nevelő a pásztói járás művelődési szervezetéből került néhány hónapja a karancs- lapujtői otthon élére. Első feladatának azt tekintette, hogy menismerkedjék a község érdeklődési körével, művelődési, kulturális igényeivel — és szükségleteivel. — Eddigi legkedvezőbb benyomásom — mondja — az a meglepően nagy aktivitás, melyet a KISZ-fiatalok részéről tapasztalok. Ennek az aktivitásnak, — sajnos — egészségtelen megnyilatkozásai is vannak, amiket jó irányba kell terelni. A többi között a szükségtelen, az erőket szétforgácsoló rivalizálásra gondolok. A községben pillanatnyilag három népitánc együttes is működik. Az egyik a gimnazistáké, a másik a falusi fiataloké, a harmadik a menyecskéké. Nem állapítok meg különlegeset, ha azt mondom, hogy együttesen sokkal többre jutnának. — Milyen tervei vannak az ifjúság egységesítésére? — Szeretnénk megindítani az ifjúsági klubot, ahol irodalmi, film és képzőművészeti kérdésekről, társasági illemszabályokról, kulturált viselkedésről és hasonlókról lenne szó. Ezeket a klubfoglalkozásokat színes, változatos keretek között akarjuk lebonyolítani, mindenki számára vonzó formában s reméljük, hogy jó kovácsmű- helyévé válik a fiatalok egységének. — Persze, annak a ténynek, hogy községünknek gimnáziuma van, feltétlenül jótékony erővé kell érnie a kulturális életben. Makác% Lajos személyében például olyan pedagógust kaptunk ebben az esztendőben, akivel létrehozhatjuk a diákok irodalmi színpadát. Az együttesnek nagy hasznát vesszük már az őszi író-olvasó találkozók élénkítésében is. — A szakköri munkában jó hagyományai vannak lapujtőn a színjátszásnak. Három korosztályban is működött eddig csoport, most azt szeretnénk, ha a felnőtt együttes köré tömörülnének a feladathoz kedvet, tehetséget érzők. Tovább kell gazdagítanunk a kórus eddigi eredményeit, belső fegyelmét, ösztönöznünk a rajzszakkör további fejlődését. — Miben látja az ismeret- terjesztés legfontosabb helyi feladatait? — Fontos feladatnak tekintjük a bejáró dolgozókkal foglalkozást, bár véleményem szerint, s ahogy a felmérési eredmények jelzik —, ezen a téren korántsem olyan súlyos a helyzet nálunk, mint másfelé. A rendezvények látogatóinak 40 százaléka bejáró dolgozókból tevődik s ez nem a legrosszabb arány. Az ismeretterjesztésben a termelőszövetkezeti akadémiát kell leginkább erősítenünk, ebben segítséget ajánlott a Karancs- völgye Termelőszövetkezet főagronómusa, Fazekas Márton is. — Hogyan tudják segíteni a körzet művelődési munkáját? — Körzetünkhöz öt község, illetve település tartozik: Ka- rancsberény, Karancskeszi, Marakoő.i-puszta, Karancsalja és Etes. Munkájukat úgy vélem legcélrevezetőbben támogatni, hogy októbertől rendszeres időközönként összeülünk a tiszteletdíjas igaz- gatókkal s részleteiben megvitatjuk az ismeretterjesztésben, felnőtoktatá&ban, művészeti munkában végzetteket, az összegyűlt tapasztalatokat. — HOGY KÖRZETI feladatainknak — és a községen belülieknek — az eddiginél sikeresebben tehessünk eleget, az nagy mértékben a társadalmi kulturális bizottságon és a társadalmi szerveken múlik. Az irodalmi színpad létesítéséhez megnyertük a járási fóldművesszövetke- zet anyagi támogatását, a község KISZ-fiataljai a rendezvények szervezésében segítenek. Szükségünk van továbbá a termelőszövetkezet, az iskola és valamennyi társadalmi szervezet segítésére. b. t. cA népi minél és vezérkara Tulajdonképpen megkezdett út hagyományos folytatását vállalta az elmúlt héten Nógrád megyében is megalakult Népművelési Tanács. Művelődési Bizottság névvel már esztendőkkel korábban létrejött nálunk egy széleskörű társadalmi szervezet, amely azt tűzte feladatául, hogy megyénk kultúrális, művelődési életét a növekvő igények szintjére emelje, megteremtse feltételeit, lehetőségeit az eredményes tudatformáló, ismeretterjesztő munkának. Ez volt tehát az előd, s a mostani Népművelési Tanács, mely az intézmények, társadalmi szervek szoros és szélesterű egységét kívánja megteremteni a ránkváró további népművelési teendőkben, — nagyobb szervezettséggel, céltudatosabban ugyan, de hagyományok követését vállal; ja. Olyan hagyományokét, amelyek, ha talán nem mindig jártak eredménnyel, mindenesetre sok jó szolgálatot tettek a népművelés ügyének. A Nógrád megyei Népművelési Tanács alakuló ülésén Géezi János a megyei tanács elnökhelyettese felvázolta az új szervezetre váró feladatokat, s jóleső volt megállapítani. hogy azokkal egybevetve. melyeket annakidején a megyei Művelődési Bizottság kívánt betölteni, kevés „újat” mondott. A Minisztertanács kívánságára létrehívott Népművelési Tanács programja ugyanis csak megerősít bennünket, hogy korábbi, „öntevékeny” kereteink között is tisztán, világosan láttuk a népművelés eredményességének feltételeit, hogy milyen, eddig korántsem kiaknázott lehetőségek.és erők rejlenek a nénműve'ési rránvitás. általában a népművelési tevékenység társadalmasításában. Az eddigi — sokszor csak ösztönös — segítőszándékot most határozott, a teendőket pontosan megfogalmazó munka váltja fel az intézmények, társadalmi szervek által alkotott Népművelési Tanácsban. Céltudatosság, legelsősorban abban, hogy a megyében fellelhető erőket, az állami, társadalmi szervek tömegkulturális tevékenységét végre minden szinten és minden kérdésben közös nevezőre hozzuk, teljes akcióegységet teremtsünk, összehangoljuk alapvető elvi. tartalmi, szervezeti, módszertani és nem utolsóként gazdasági elgondolásainkat, erőinket. Meg kell vallani, akad bőven tennivaló ezekben, mert szerveink külön-külön elképzeléseikből, terveik, vállalásaik egybehan- goltságának hiányából eddig sok ellentét született. Elgondolások, intézkedések keresztezték egymást és gyengítet- tették egymás hatásfokát. A licitációk olyan rivalizálást szültek néha különféle szervek között — puszta jószándékból is—, amelyekből népművelésünk egésze kárvallot- tan került ki, vagy jobb esetben üggyel-bajjal haladt előb- re. Kétségtelen, hogy a munka összehangolásában utóbb elértünk már némi eredményt. Néhány helyen, ahol jó kapcsolat alakult a tanácsok kulturális vezetése, a szakszervezet, a társadalmi szervek között, már tudjuk, mit csinál a jobb kéz és mit a bal, azaz: egymáshoz illeszkedtek, egymás kiegészítőivé váltak. Nagy általánosságban azonban nem lehetett erről beszélni, mert a különféle oldalról érkező „segítésnek” gyakran önmutogatás, a látszat-produkálás volt a mozgató rúgója. Ezt a Nőtanács csinálta, azt a Népfront. a Szakszervezet, a MÉSZÖV, a Vöröskereszt, vagy a KISZ. Szinte mellékes volt. hogy mit. a fontos az inkább, hogy ki, hogy melyik örökítheti meg „felsőbb helynek” szánt jelentésében tulajdon érdemét. Nem akarja senki elvitatni az „önálló” és nem egy esetben valóban jogos érdemeket, de azt a „lezserséget” sem engedhetjük meg magunknak, hogy egységes, közös vállalásokban, feladatokban végül gazda nélkül maradjon egy ügy, mint például az analfabétizmus felszámolására tett fogadkozások, „beigérések” esetében- Hasonlóan említhetnénk több kömyvnapi akció rossz tapasztalatait is, és egyéb általános jellegű kulturális megmozdulás magára maradását. Ezek megszüntetése, együttes tervek tartalmi, szervezeti, módszertani és gazdasági előkészítése vár most a megyei Népműveiéi Tanácsra, hogy vetélkedés helyett az erők egységét teremtse meg. Az a feladata, hogy véleményező, javaslattevő testületé legyen a megyei tanács végrehajtó bizottságának, és járási városi szinten is a járások, városok tanácsainak. A feladatok azonban nem merülhetnek ki pusztán javaslattételekben. Az elgondolásokat megvalósuláshoz kell segíteni s a folyamat ellenőrzése, az esetleges akadályok egyenge- tése ugyancsak a Népművelési Tanács hatáskörébe vágMindezek a teendők széles körültekintést kívánnak a testülettől s alapos, részletes területismeretet, mert enélkül csak felszíni munkát végez. Szükséges tehát, hogy a megyei, járási és városi Népművelési Tanácsokban különféle albizottságok vállaljanak felelősséget, gondoskodást egyes részterületekért, például az öntevékeny művészeti mozgalomért, a klubokért, a szakköri életért, a filmért, a színházért, az ismeretterjesztésért, a szakmai képzésért, vagy az általános jellegű kultúrális tevékenységért- Ezek az albizottságok a terület elsőrendű szakértőiből kell, hogy álljanak. csak így képesek gyakorlati, módszertani és elvi segítséget adni a munkában. A Népművelési Tanács létrehozásával jelentkező kérdésekben külön fejezetet kíván a különböző szervek anyagi, gazdasági erejének egyesítése. A lehetőség pillanatnyilag korántsem egyszerű. Más-más intézményeink, szerveink másmás minisztérumok, felügyeleti szervek hatáskörében gazdálkodnak- Ám azzal, hogy a Népművelési Tanács testületében közös asztalnál, közös ügy munkálására ülnek együtt, számos dologban megnyílnak a gazdasági együttdolgozás lehetőségei is, hogy ki-ki tehetősége szerint anyagi erejét is kézenfekvőbb természetességgel az egységes cél szolgálataiéba állíthassa. Kulturális frontáttörésünk vezérkara válhat a Népművelési Tanácsokból. Hogy azzá válnak-e megyénk életében, az most már feladat- vállalásuk komolyságán és igényességén múlik. B Az összegezés nagyszerűsége Megjegyzések A magyar irodalom történetéről Az utóbbi évek legnagyobb — és azonnal leírom: legsikerültebb — irodalomkritikai vállalkozásáról formált, szubjektív gondolatok sora a falusi könyvbizományos papírjait lapozgatva kezdett formálódni bennem. Három ember rendelte meg a hat kötetből álló sorozatot a községben: az általános iskola igazgatója, az egyik fiatal magyar-szakos tanárnő és — egy tsz paraszt. ..” Rátukmálták”? Addig nem hittem, míg nem láttam könyveit, nem hallottam szavait — az érdeklődést és kíváncsiságot, hogy sűrítve, együtt ismerhesse meg mindazt, amit töredékekben, olykor az összekötő láncszemek elhagyásával, okok és okozatok kölcsönhatásának feltárat- lansága mellett a magyar irodalomból megízlelt. Móriczot kellene idézni ? Keserű szavait a „nem kell a könyvről”? Kalendáriumok kétes népszerűségét? A Friss Üjság nyújtotta „szellemi táplálékot”? Minek? Közhelyekké koptattuk már, hogy olvasó nemzetté lettünk, a betűnek, könyvnek helye — mind több és fontosabb helye — van mindennapjainkban. Mégis: irodalomtörténetet forgató paraszt? Tudom, nem tipikus eset, de — egyediségében is nagyszerű. Húsz esztendő alatt annyit beszéltünk. írtunk irodalomról — régiről és újról — olyan ,mennyiségben adtuk ki klasszikusok, s élő írók műveit, hogy valóban reális közönségigénnyé lett a szintézist teremtő, műveket és művészeket mérlegre tevő, olvasókat eligazító, határvonalakat élesen megvonó irodalomtörténet közreadása. Marxista irodalomtörténet kiadása, mert — bár időben is jócskán eltávolodtunk a meglevőktől — az eddig használt irodalomtörténetek zöme éppen szemléletmódja miatt volt mind kevésbé — használható ... A „nagy Pintér” tévedései és ferdítései, Szerb Antal művének részlet nagyszerűségei, de az összefogás hiánya, az elmúlt húsz év irodalompolitikájának kitérői és ellentmondásai — tévhiteket, félre- és belemagyarázásokat oszlató, világos választ adó, részletek és összefüggések közös vonulattá olvadását bemutató művet igényeltek. Most végre — itt van. Egyedülálló gyorsasággal követték egymást a kötetek: öt sorakozik már a mohó, betelni nem tudó. kóstolgató, örömökben elmerülő olvasó asztalán, s rövidesen kézbe vehetjük a befejezőt, a hatodikat is. Kis nép aligha mutathat fel irodalmáról ilyen igénnyel és alapossággal, szellemi múltjának értékeit ilyen közvetlenséggel összegező művet. Mert tudományos munka ez, de nem tudományoskodó. Összegező, de nem nehézkes, körmönfont érvelésű, bonyolult. Nem szakemberek szűk körének szóló kézikönyv, hanem tömegek érdeklődésére apelláló — húszezer példányban jelent meg! — olvasni való! Találomra felütöm az ötödik kötetet: mindössze huszonhat oldal Kosztolányiról, s mégis, századunk lírájának e Donyo- lult, ellentmondásokkal teil alakjáról mindent megtudok. Kristálytiszta felépítés, a logika törvényeinek kiteljesedése, művész és mű fejlődésvonalának töretlen felrajzolása — és egy sóhaj, egy csodálkozó, egy elismerő, egy örömmel telített, hát így is lehet? Hát végre eljutottunk addig, hogy magyarul, közérthető magyarsággal, s sallangoktól mentes, cifrálkodást kerülő gondalati- sággal szólunk a magyar irodalomról?! Hát így is lehet kritikát írni ? így kell! A részletekbe menő elemzés, a vállalt és teljesített feladat pontos arányitása nagylélegzetű tanulmányok feladata. folyóiratoké, szakembereké. A magam joga annyi, hogy olvasóként, oldalról oldalra, kötetről kötetre haladva felfedezzem az ismert, s mégis ismeretlen világot. Mit is tudok én irodalmunk kezdeteiről? Persze: gesták, Halotti ének, krónikák, lovagregények. Címszavak, itt-ott néhány sor, s több — semmi. Iskolai tanulmányok, későbbi olvasmányok gyér, igen gyér emlékei. Es most az első kötet: a Klani- czay Tibor vezette alkotói közösség kézenfog, s szellemi életünk mennyi rejtett, szép, nagyszerű és megható kincsét tárja fel! Talán nem alaptalanul vindikált jog, ha azt mondom: inkább csak töredékek, részek, egymáshoz kapcsoltságukat gondolataikban eddig nem lelt ismeretanyagok halmozódta^ bennünk, s hogy most többre juthatunk, megismerjük a rendet, a hon- nét — hová, a kik és mit keresnek válaszát, a zöldborítójú könyveknek köszönhetjük. A második kötet — ezt is Klaniczay Tibor szerkesztette — már a késő-reneszánsz és a barokk birodalmát térképezi fel; Zrínyi Miklós, Mikes Kelemen, Apor Péter mondom magamban, s megállók. És a többiek? Persze: Pázmány Péter is. Még? Apáczai Csere. Többre nem jutok. A hat és fél száz oldalas kötet döbbent rá: irodalomszeretőnek mondhatom-e magam, ha nevek és művek tucatjait nem ismerem? Sokszor meditáltam nagy népek, például a franciák irodalmi múltján. Milyen gazdagok — sóhajtottam, s most, amikor tények már- már parttalan tengere terül elém, hajtom le restellkedve a fejem; másokét irigyeltem, a magunkét nem ismertem. Mert irodalmunk távoli évszázadokban eresztett gyökereivel nem kell szégyenkeznünk: nem hajszálgyökerek ezek, nem homokba kapaszkodók, föld felett futók, hanem vastagok, humuszból táplálkozók, mélybe utat törők. És ez a tett, a ráébredés hagyományaink gazdagságára, nagyszerűségére, nemcsak irodalmi ügy. Sokkal több annál. Hosszú repülésre készülő, egek magasságát próbáló' madár — hozzá hasonlít az 1848-as szabadságharc előtti évtizedek irodalma. Vaskos ez a harmadik kötet — Pándi Pál szerkesztette — mert sokasodott „a szellem napvilága” a Habsburgok uralta ország felett. Téglát — téglára; szorgos mesterek, s akik maguk emeltek tornyot az épületre, a nagyok — Ráday Gedeon, Ba- róti Szabó Dávid, Gvadányi József, Kármán József és Batsányi János, Csokonai Vitéz Mihály, Kazinczy Ferenc, s nagyok legjobbjai: Kölcsey, Vörösmarty, Széchenyi, Bajza, s ők ketten, Kossuth és Petőfi. Micsoda névsor! És a küldetés, a nemzetébresztés, a jobbat akarás tudatosan vállalt feladata, irodalom és közélet, szép szó és politika maguk alakította nemes fémeknél is drágább ötvözete. A beteljesedés, a vesztett csata keserűsége, az új harcokra készülés — így válthatnánk át szavakra a negyedik kötet évszámait: 1849—1905. Sőtér István szerkesztette — ő különben az egész sorozat főszerkesztője is — s nem volt könnyű dolga: a nemzeti-polgári irodalom megszületése, kibontakozása, művelői útjainak sokágúsága reális veszélyként rejtette a részletekbe temetkezést. A szűkrefogottság. az általánosra, a jellemzőre való biztos rámutatás — ez jelképnek is felfogható: ismeretek, vélemények kuszaságában csak a tiszta szó teremthet rendet. Hű követője ennek a Szabolcsi Miklós szerkesztette ötödik kötet. És a szerkesztők különbözősége, a szerzők sokfélesége ellenére e törekvés eredményes megvalósulását tükrözi mind az öt kötet. Tiszta szó — érvelő szavak. Nem kinyilatkoztatás, nem skatulya-teremtés: érvek. Az összegező művek örök, s nagy veszélye, hogy legtöbbször „tudomásul vétel végett” közlik a közlendőket, azzal nem sokat törődve, hogy elolvasás és elfogadás, megismerés és megértés nem azonos. A partner — ez esetben az olvasó — megbecsülését mindenkor az érvelés jelenti. Ez érvelés egy-egy apró részletével — s akkor is nem döntő kérdésekben — lehetne vitatkozni, s nyilván meg is teszik majd ezt a szakmabeliek. A lehelletnyi különbségek, a lényegest nem érintők az olvasók kedvét, örömét, a tudás új tartományainak elfoglalását nem befolyásolják. A nagy egészt torzításmentesen, elfogultságoktól, előítéletektől, beidegzett, de hamis vélekedésektől megtisztítva mutatja fel a mű. Mi mindenről kellene > még szólni! Az irodalomjegyzékek már-már alapos bibliográfiákká bővüléséről; a fejezeteket bevezető, összefogó tanulmányok frappáns stílusáról; a nyomdai kiállítás finomságáról — az igaz mű okozta örömök sokaságáról. Az alkotók legnagyobb fizetsége, munkájuk jutalma úgy hiszem ez — az irodalom szeretők szívében gyújtott öröm. Mészáros Ottó
