Nógrád. 1965. október (21. évfolyam. 231-261. szám)
1965-10-03 / 233. szám
4 WÖGRÄD W65- October 3. vasárnap Turista, vagy turista A palóc ember inkább rövid „u”-val mondja. Pl: — Tele van turistákkal az erdő. Különösen a turistaház felé vauinak sokan. Ez a turista- jelzés éppen feléjük vezet. A városi emberek egy része; gyakran a tévében, rádióban megszólalók is; azonban hosszú „ú”-val ejti az effajta szavakat. Valahogy így: — A kölföldd túristák tízezrei keresték fel az elmúlt nyáron is a csodálatos magyar tengert, szép Balatonunkat. De — a hónapokig tartó árvíz ellenére is — kedvezően alakult a Duna-ka- nyar túristaforgalma is. A hazai túristaegyesületek őszi programja is gazdagnak Ígérkezik. Az üzletekben még mindig sokan keresik a tú- ristatérképeket, túristacipöket, sőt a túristabotokat is. Mi palócok — különösen ha eldugott nógrádi falvakban élünk — szerényen és kissé szégyenkezve sokszor elmondjuk egymásról és saját magunkról is, hogy bizony csúnyán és hibásan beszélünk. Az természetesen jó is, hogy a tévétől és a rádiótól tanuljuk a köznyelv helyes használatát. Hivatásos nyelvművelőink azonban (saját magukra is vonatkoztatva) azt vallják, hogy senki sem beszél és senki sem ír teljesen hibátlanul. Ez természetesen a pesti emberekre is vonatkozik, még akkor is, ha a rádióban vagy a tévében szólalnak meg. Mert lássuk csak, ezt a bizonyos turista-turista szópárt! A nógrádi palócok jó része rövid „u”-val turistát ejt, a pestiek egy része pedig hosszú „ú”-val turistát. Ez esetben az jár el helyesen, aki „parasztosan” rövid „u”-val ejti a kérdéses szót. Rövid „u”-val írandó és ejtendő tehát minden eddigi példánkban szereplő kiemelt (dűltbetűs) szó. Csak így helyes: turista, turistaház, turistajelzés, turistatérkép, turistacipő, turistabot. A következő szavak is (eddigi példáinkban nem szerepeltek) csak rövid „u”-val helyesek: turistáskodik, turistatárs. (A turné; turnéja, turnéi — és turnus; turnuson, turnusa — szavak ugyan jelentésükben eléggé távol esnek a turista szótól, de azonos jellegű tévedések elkerülése végett itt szögezzük le, hogy szintén rövid „u”-val írandók.) Miért ejtik akkor egyesek hosszú „ú”-val a turista szót és származékait? Azért, mert összekeverik a valóban hosszú „ú”-val írandó túra szóval és származékaival. A most következő mondatokban helyesen hosz- szú az „ú” a túra szóban, illetve származékaiban: — A mátrai túrák közül a legnépszerűbb a „csillagtúra— A nemzetközi evezős túrát nagyon késleltette az árvíz. — Bolgár és lengyel fiatalok túráztak a Börzsönyben. Hosszú az „ú” a következő szavakban is (mert a „túra” szóból származnak): sítúra, túraautó, túracipő, túrarepülőgép, — túrázik, túráztat, túráztatja; túráztassa! A túra és a turista szó természeténél (jelentésénél) fogva gyakran fordul elő együtt bizonyos beszédtémákban. Ha azonban igényesek vagyunk, és nem restellünk kezdetben egy kicsit gondolkodni sem, akkor hamarosan képesek leszünk tudatosan is jól ejteni a két szót. Tehát így: A túrán több ezer külföldi turista is részt vett Később pedig a helyes ejtés (és írás) már ösztönös készségünkké válik. De térjünk vissza cikkein címben foglalt kérdésére! Turista vagy túrista? Csak az első — rövid ,,u”-val írt alak — a helyes; tehát a „turista” szót kell használnunk. Tóth Imre „Riasztó tájban kardját felemelve vágtat a virágkoszorús ifjú, mindenünnen szörnyalakok kőzetednek feléje, amelyekkel meg kell küzdenie. Mintha Dürer lovagja kísértene távolról, csak még nyugtalanítóbb, maibb változatban. A borzasztó környezetben egy nö világos szép teste jelenik meg, de az is saját nehéz sorsát sejtve: fejjel lefelé. Bizonyára Kokoschka szeUeme érintette a kép alkotóját, de méginkább a szürrealizmusnak öntörvényű és a ráció megszokott szabályait kikerülő szabad képzeletválogatásai...” — írja Baki Miklós a Művészet 1965. június havi számában Jánossy Ferenc: Magányos lovas című alkotásáról. S így folytatja: „Nem minden műve sűríti igy a látomások szülte emlékképeket... Svájci festöbarátjanak, Duvaneue- nek műtermében készült inte- rieurjei, csendéletei kitömött madarakkal, petróleumlámpával, barokk bútorokkal, illetve ezek összeválogatásával és megfestésük mikéntjével Edgar Poe-i Baudlaire-i hangulatot árasztanak.* Csak viszonylag kevesen tudják, hogy Jánossy Ferenc festőművész, Jánossy Györgynek, a salgótarjáni Karancs Szálló tervezőjének testvér- öccse jelenleg Balassagyarmaton él, Jánossy kompozíciója. A fiatal nemzedék tagjai közül elmélyült barátsága Böhm Lipóttal, Nu- ridsány Zoltánnal, Orosz Gellérttel, Sugár Gyulával, s a kitűnő szobrásszal, Megyeri Barnával. A Fényes Adolf teremben 1951-ben közijük többen szerepeltek. Közös fellépésük egyik legrokonszenvesebb vállakózás volt az ötvenes évek elején. Az I. Magyar Képzőművészeti Kiállításon Jánossy „Katonák az üveggyárban” című kompozícióját mutatta be. 1952-ben a Bányászfiú és a Reggeli című képekkel szerepelt, utóbbit közölte a Műcsarnok nagy dúlt figyelme. Álomképekben, esetleg víziókban feltűnő figurák jönnek vásznaira, nem a különösre való törekvés miatt, hanem az elbukottak- kal való együttérzés ösztönzéseként. Megfesti az elkülönített Tassét, saját megbolydult nyugalmát néhány szimbolikus képen ábrázolja. Ilyen a Magányos lovas is A balassagyarmati kis szobában ezeknek csak reprodukciói láthatók. Októberben Budapesten rendez kiállítást, salgótarjáni le időtlen légkörben figyeli az immár változatlan formákat, hanem keresi az alkalmat a futó élet jelenségeinek megfigyelésére, a következő pillanatban már emlékképpé váló vonások, arcok rögzítésére. Az ember érdekli mindenekelőtt! Rendkívül kifejező vonalkultúrája művészetének egyik sarkalatos erénye. Keresi az alkalmat az emberről való szóláshoz, és meg is találja. A Fatanulmány pedig a formák egyszerűsített összefoglalásának nagyszerű példája, tömör szemléletének bizonyítéka. (Már-már a mozaikok kő-nyelvének szigorúságára emlékeztet, s ez nem véletlen. A főiskolán Jánossy a mozaik-osztály tanársegéde volt. Budapesten három mozaikját ismerik. 33 Bemutatni, azt hiszem, szükségtelen, nem is ezzel a szándékai kereste fel e szerény arcképvázlat szerzője kis műeremszobájában. Neve a második világháború utáni ifjú művésznemzedékek egyik legerősebb egyéniségét jelentette már jó tizenöt évvel ezelőtt Középiskolás szünidején 1942-ben Nagybányán járt és állított ki, majd a Képzőművészeti Főiskolába vitte útja. Mestere Szőnyi István, majd Kmetty János és Főnyi Géza. Az átfogó erőt, az egyetemességet Mednyánszky László munkásságán kívül Csont- váry, Nagy Balogh János, Gulácsy Lajos, Derkovits Gyula. Egry József és Nagy István művei jelentették számára. Cézanne-tól Picassoig és a német expresszionistákig többektől sokat tanult. Még a főiskolás-kor végén festette Dózsa Györgyöt megörökítő nagyméretű olajképét, az iskolát kővető évek első termékei közül kimelke- dik a Nagykalapács című albuma is. Ezen alkotásaira a nógrádiak külön büszkék lehetnek, 1949-ben Jánossy egy gazdag nyarat töltött Salgótarjánban, s e képeinek megfestésére a város üzemeiben és a megyében szerzett benyomásai ösztönözték. Mint mondotta, akkor szerette meg Nógrád megyét.) Később bejárta Itália műemlékeiről híres városait, majd Svájcban telepedett le, ahol ismét elvégezte a főiskolát. Svájcban háromszor (1958, 1961, 1963) rendezték meg kiállítását, elismerő kritikákat kapott Az élet árnyékos oldalára jutottak felé itt forFATANVLMÁNY bemutatkozásra is készül még az idén. Mielőtt megfőzné az erős kávét (később aztán mégsem ittuk meg, nem került rá sor!) grafikái között válogattunk. Több grafikája a kisvárosi kórház osztályainak elesettjeiről, övári asztalosról, s a betegekről készült Eszköztelenül dolgozik, e munkáin a vonalak határozott, célratörő futtatását figyelhetjük meg. Nem a múzeumok levegőjéhez hasonló valamiféEgyik legismertebb a Nagy Lajos király úti, ezt 1954-ben négyen készítették: Jánossy, Róth András, Hegyi György, Mészáros Dezső. Itáliai tartózkodása során ravennai szemlélődése a leegyszerűsített síkba való felfogás felé segíti.) FÖLDRAJZBÓL, történelemből meg a sajtóból jól ismerem Salgótarján nevét. Sokat nem tudtam róla, csak amit illik az ország jónéhány — fogalommá vált — városáról. Hasonlóképpen mint Mohács, Győr, Orosháza — és sorolhatnám még a városokat történelmi szerepük szerint. Salgótarján is fogaimat jelent számomra: a keménység, az elvhűség, a harcos kiállás fogalmát. Különös izgalom az, ha az ember távoli vidékről ismeretlen helyre utazik. Békéscsaba és Salgótarján semmiképpen sem nevezhető tő- szomszédságnak. Nyilvánvaló hát, hogy az ország másik határáról ideutazónak már a vonaton kezdődnek az új vidékről és népéről kialakuló benyomásai, képzetei. Számomra kedvezőbben nem is kezdődhettek volna, mint, hogy Hatvanban egy salgótarjáni kislány mellett kaptam helyet, aki szülővárosában végezte a középiskolát és most egy pestkörnyéki kisvárosban dolgozik. Hetenként jár haza, nemsokára férjhezmegy, de fogalma sincs, mi lesz vele, mert az Alföldre viszik és ő nem tudja elképzelni az életét abban a laposságban hegyek nélkül. A város peremén lakik, de a városról úgy nyilatkozik. hogy igazi város, amely vonzó tud lenni, amelyet szeretni lehet. Lelkesedését, amivel az útvonal jelentős nevezetességeit igyekszik bemutatni nem is kísérelhetem men felvázolni, de mondhatna hog'll méninkúbb felkeltette az érdeklődésemet. Mar esak azért is, mert a SalgóSalgótarján vendége voltam tarjáni Honismereti Napokra jöttem, és arra gondoltam, hogyha egy olyan valaki, akit munkája és további életsorsa elszólít a városból, ilyen ragaszkodást és vonzódást érez, abban a városnak, vezetőinek és nevelőinek nagy- nagy szerepe lehet. És ez érdekelt. A városkép, amely fogadott, megragadott. Mondhatom, elég sok vidéki várost ismerek, de ilyen újszerűséggel, mint Salgótarján még nem lepett meg egy sem. A feltörő nyolcemeletes épületek, élükön az impozáns és nagyon igényes Karancs Szállóval, szinte szimbolizálják azt a merész, lendületes építőmunkát, amely a hajdani elhanyagolt bányász és ipari településből modern várost varázsolt A város arculatának fiatal, szép vonásai összhangban vannak a város népének hangulatával: komoly, dolgos, szorgalmas nép lakja, amely ünnepi alkalomkor, felszabadultan, lelkesülten igyekszik élvezni az élet adta örömöket. A HONISMERETI NAPOK programja a sálból turista- háznál kezdődött egy megható, a messze r.idékek küldöttei számára is családiasán bensőséges ünnepseggel: Dr. Darnay Dornyay Béla emléktáblájának leleplezésével és turistaház róla történt elne- vezésévelA honismeret területén kifejtett elévülhetetlen munkájának elismerése volt abban, ahogyan az ország minden tájáról ideérkezők — o mozgalom jelenlegi vezetői — mellett felsorakoztak az egykori tanítványok és a salgótarjáni turisták, márványba vésve nevét avatták a város egykori nevelőjét a város emlékezetes nagy A VIDÉK elbűvölő szépsége, a változatos tájképek festőiségének vonzó romantikája már elég ahhoz, hogy az Alföldről érkezőt egy kis irigységgel töltse el. Salgótarján és környéke azonban „nem elégszik meg” azzal, hogy ilyen írigylésreméltó táj. A környék tele van a magyar történelmi múl; emlékeivel is. A két egymással szemben levő helyen szinte karnyújtásnyira áll egymástól a két vár: Salgó és Somoskő, és idézi föl a régmúl idők nagy alakjait. Büszkék rá a salgótarjániak és méltán —, hogy itt járt a magyar líra megteremtője Balassi: erőssége volt a vidék Rákóczi küzdelmeinek; és itijártában nyilatkozott Petőfi a környék lakosságának vendégszeretetéről. Kár az „érdekes” status quo-ért, amely hagyja, hogy egy ilyen gyönyörű természeti és építészeti szépséget nyújtó vár halálra legyen ítélve. Városnéző sétánk elvezetett a Bányászati Múzeumba, ahol felejthetetlen élményt nyújtott maga a bánya, de az a mód is, ahogy a kezdetlegesebb technikával való kenyérkereset lehetőségeit mutatják be a „kiállítás” rendezői. Azért kívánkozik idéző jelbe a kiállítás szó, mert a látogatónak egy csöpp olyan érzése sincs, mintha múzeumban járna: itt minden él, minden valóságos; és az eredeti környezet nagyban hozzásegít a bányászatról tanultak, hallottak élménysze- rűsítéséhez. A térdelő helyzetben lapátoló, a fekvő helyzetben csákányozó bányász munkája csakúgy, mint a szerencsétlen sorsú bányalóé, érzelmileg is engedi megközelíteni azt a sorsot, amely a múlt időben Salgótarján népének sorsa is volt; és segít megértetni azt a fontos szerepet, melyet a város munkássága a legújabbkori történelem kimagasló eseményeiben játszott. A FALU KRÓNIKÁSOK tanácskozásáról bizonyára jelent meg tartalmas tudósítás, hiszen gondolatgazdag, tartalmas, hasznos eszmecsere volt, amelynek a mozgalom jövőjét körvonalazó elképzelései nemcsak a jelenlevőket érdekli. Érdemes ezért megemlékezni néhány momentumról. amely „Nógrádi tanulság” lehet. Ebb :n az évben kezdődött meg a megyében a falukrónikaíró mozgalom. Jelenleg 42 helyiségben írnak falukrónikát, 1967-ben pedig már nem lesz olyan község. ahol ne vezetnék be a történetkutatás és a történetírás e szép, izgalmas, hasznos módját. A megyében működő 35 honismereti szakkör a nógrádi honismereti mozgalom erősségét jelzi. E szép eredmények alapja a mozgalom helyi vezetőin kívül az a fömegbázis, melynek az öntudatosságáról egy parasztember révén győződhettünk meg, aki a tanácskozáson történt felszólalásában ösztönről beszélt, mely hajtotta és kény- szeritette: próbálkozzon meg a krónikaírással. A falu először megmosolyogta, ö is saját magát: „mit akarok én a hat elemivel? ’. Aztán nekilátott, és most már mindennapos felelősségérzettel írja faluja ■ történetét. A SZERVES figyelmességének köszönhető, hogy a sok szép élmény mellé még egy felejthetetlen csatlakozott: id Szabó István Kos- suth-díjas szobrászművész benczurfalvi műtermének meglátogatása. Az idősödő, de fiatalos munkakedvvel dolgozó, Nógrád megye művészetkedvelőinek Pista bácsija, éppen egy Salgótarjánban felállítandó szobrán végezte az utolsó simításokat, amikor műterme előtt megállt az autóbusz. Szíves vendégszeretettel mutatta be alkotásait, a készeket is és a most formálódókat is. A művész rászolgált népszerűségére. Szavaiból és műveiből egyaránt az egyszerű ember szeretete árad. Életműve értelmének, legfőbb céljának is azt tartja. hogy formába öntse a salgótarjáni embert; a bányászember életét: múltját, jelevét, küzdelmeit, örömeit Salgótarjánból az itt eltöltött néhány nap alatt sokkal többet kaptam, mint várhattam volna. Köszönöm ez*, nemcsak a békésiek, a 'többi megyék küldöttei nevében is. Beck Zoltán Békéscsaba Emberi és művészi tervei? Említettük: ezen az őszön a Cserhát közepébe megy, Luc- falvára. Sorozatot készít a kúpszerű hegyekről, erről a Magyarországon egyedül való tájról. Művészi elve az egyszerű realizmus, a hétköznapi élet, a kisembert ábrázoló, az ember-központú festészet! Gazdag bel- és külföldi tapasztalatok után, mint mondotta, szívesen letelepedne Nógrádban, Salgótarjánban. Ezt a várost nagyon festőinek tartja, s a régi és az új küzdelme monumentális színterének. Szeretné megörökíteni a festő-vonatkozású régi várost, hogy — s most őt idézem —: „Megmaradjon az a Salgótarján is örökké, miután végleg eltűnik, azután is. Hiszen ez memento is lehet.” Friss, kolorista felfogású festőnek tartja magát. A színeiben nem tagadja a nagy francia festő. Matisse hatágt sem. Sokat tanult tőle a tiszta színek nagyszerűségének felfedezésében. Bakai Miklóssal és többekkel reméljük: pikturájának darabjai nem a „romlás virágaiként” lesznek nagyszerű emlékek, s nem szakad meg folytatásuk, hiszen hiányukkal valóban szegényebb lenne a kortárs, művészet ..amelv- ben éppen ez az ex prés?- szivitással telt piktura viszonylag kevés képviseletet kap.” Expresszív önállósága, amely megengedi a természetben nem észlelt tő színek szabad szomszédosí- tását minden további magyarázat, tónusokkal való melléhangolás nélkül, reméljük, még további nagyszerű eredményekben, s végső soron a mű-ben kamatozik majd.. A harcát persze ki-ki maga vívja meg! Egy város ehhez mit adhat? Jó szállást! Ez a legtöbb és a legkevesebb, amit ő is vár. És amit mi is adhatunk. Tóth Elemér f
