Nógrád. 1965. október (21. évfolyam. 231-261. szám)

1965-10-22 / 253 (249). szám

4

NŐGRÁD

1965 október 22. péntek.

Szebb termés— nagyobb gond

A BÚZA SZÍNE

Újsághír: „IBUSZ

különvonat indul november 2-án Salgótarjánból Moszkvába. A vonalon az MSZBT szervezésében több mint 400-an utaznak Nógrádból a Szovjetunióba. A különvonat utasai november 7-én együtt ünnepelnek a Moszkvaiakkal." GYURCSÁK MIHÁLYNÉ JUTALOMBÓL MOSZKVÁBA UTAZIK:

„Ez a homokterenyei Zagyvavölgye termelőszövetkezet nádújfalui üzemegységének raktára. Itt elég hideg van, csak a búza halma melegít, ha ez elég magának. Egyszer azt olvastam egy újságban valamiről, hogy „olyan i ,deg búza színe van”. Hát kinek hogy. Én nem igen érzem itt a meleget, pedig ott van beljebb a sarokban egy egész halommal. De azért, ha magának itt is jó, miattam beszélgethetünk. Előrebocsátom, nem tudok semmi érdekeset mondani sem magamról, sem másról. Pedig maguk, úgy tudom, ebből élnek. Nehéz kenyér lehet. Hat szóval... hat éve dolgozom a termelőszövetkezetben, van itt egy növénytermesztő szocialista munkacsapat, tizenhat tagja van. annak vagyok a vezetője. Ha érdekli, elmondhatom,

Fi lm krónika

ASSZONYOK

FALIJA

a munkával jól állunk, nem merül fel panasz ellenünk. Vzért is küldenek engem rre a jutalomutazásra. Hogy le feledjem, a férjem is jön, de ő nem jutalomból, ha- íem a saját pénzén, kíván- siságbói. Együtt megyünk. Így tudom, minden terme- öszövetkezetből küldenek va- akit erre az útra. Hát ez zép dolog. Én is nagyon aülök. Ha megkérdezné mind a négyszáz utast, ezt mondanák, nem igaz? Nem .gén lehet mást mondani. Hogy izgulok-e az utazás előtt, nem tudom, lyen hosz- zú úton még nem voltam, em szoktam meg. De azért em izgulok azt hiszem. A verekekre vigyáz az édes- uiyám, amíg oda leszünk, íerrt árt. ha egy kicsit já- runk-kelünk a világban. Azt mondják igen barátságosak arrafelé az emberek. Meg, hogy meleg holmit kell vinni, mert novemberben már nálunk is hideg van, hát még ott. Én váltig mondogatom az asszonyoknak, hogy nem lehet ott sem sokkal hidegebb, hol van attól még Szibéria. de csak erősítik, hogy ezt a kabátot is vigyem, azt a sálat se hagyjam itthon. Ha a szóbeszédre hallgatna az ember, mindjárt az egész ruhaszekrényt vihetné. Mielőtt elmegyünk, mindent rendbeteszek. Az biztos, hogy ott nagyobbak az épületek, mint ebben a faluban, és lehet, hogy sokat kell majd menni. Megnéztem a napokban egy Szovjet Kultúrát, csak kíváncsiságból. A címlapján egy napozó fiatal nő volt, a hátlapján meg faházak voltak egy sűrű erdőben, a Balti tenger partján. Sokat viccelődünk, már azt is be akarták beszélni nekem, hogy majd meglátod, Moszkva is nagy erdők között fekszik. Ezen nevettünk. Az igaz, hogy a széles egyenes utcákra erősen süt a nap? Süssön is, nehogy _megfázz

unk. Azon a harminc rubelon, amelyet kapunk, majd hozok valami emléket a gyerekeknek. Már előre örülök, hogy november 7-én én is végigmegyek a Vörös téren azzal a töméntelen emberrel, meg, hogy én is meglátom a Lenint a Mauzóleumban. Lesz mit mesélni majd az asszonyoknak... De látom, maga is vacog, . nem melegíti a búza színe.

(tóth)

Ösztönzőéit az új termelői árak

Jó ütemben kötik a szerződéseket a tsz-ek és a MÉK

Gyors ütemben haladnak a burgonya és zöldség termeltetési szerződések a tsz-ek és a Megyei Értékesítő Központ között. Az 1966-os gazdasági évre a terv-előirányzat burgonyából 4200, zöldségből 2108 hold, amelyből eddig 2965, illetve 1618 holdat kötöttek le.

Burgonyát a megye ellátására legtöbbet a balassagyarmati és a salgótarjáni járásban termelnek. A Balassagyarmat környéki termelő- szövetkezetek ezen feSül a kisvárdai Vetőmagtermeltető Vállalatnak is nagymennyisé- ségű vetőburgonyát szállítanak.

ZöUdségből a legnagyobb mennyiséget a pásztói járás termelőszövetkezetei adják. Kiemelkedően nagy területre, 455 hold zöldség termelésére kötött szerződést a palo- tási, 128 holdra a karancsla- pujtői és 121 holdra a szécsé- nyi közös gazdaság. Sárgarépából és petrezselyemből már lekötötték a tervezett meny- nyiséget és borsóból pedig alig hiányzik néhány hold az előirányzott területből. A borsó zömét a pásztói járás nagy borsótermő vidékei termesztik.

A szerződési eredmények nagyrészt a MÉK által nyújtott mind inkább javuló vetőmag- és göngyöleg ellátással, a szaktanácsadás kiszélesítésével és a szerződéses fegyelemnek a termelőszövetkezetek javát szolgáló pontos betartásával magyarázhatók. Növelték a szerződéskötési kedvet a felemelt szerződéses árak is.

Legjelentősebb a termelői ár emelkedése az I. osztályú uborkánál, amelyet a tavalyihoz viszonyítva 140 forinttal drágábban vesz ált a MÉK. Majdnem ilyen arányú emelkedés lépett életibe a gyengébb minőségű, alacsonyabb osztályú uborkánál is.

A gyökérnél 80 forint az áreltérés. Kisebb, de azért jelentős, pontosan 50 forint a zöldbabnál, 40 forint a kelkáposztánál, 20 forint a zöldborsónál és 15 forint a paradicsomnál. Ugyancsak lényeges az áremelkedés a burgonyánál, ahol fajtánként 57, 48, és 50 forinttal többet fizet mázsánként a termelőszövetkezetnek a MÉK már az ez évi őszi felvásárlások alkalmával is. A korai burgonyának nem állapították meg az árált, ezt a mindenkori állami szabad fel- vásárlási árnál 10 százalékkal többért vesz át a MÉK.

Ugyancsak nincs megszabott ára a gyümölcsöknek, amelyekre csak tavasszal köti meg a szerződéseket a MÉK a tsz-ekkel.

Nem járnak rosszul azok a termelőszövetkezetek sem, amelyek a gyümölcsöt, paradicsomot, uborkát osztályozva és exportra előkészítve adják át a MÉK-nek, mert ezekért a különmunkákért is felárat kapnak. Téli almánál ez a I felár 1,20, a málnánál, a kajszibaracknál és az uborkánál egy forint, a szőlőnél és paradicsomnál pedig 70 fillér. A vasúti vagonba való berakodásért 1,45 forint, a mérlegről a gépkocsira való rakodásért 45 fillér a többlettérítés.

Mindezek a kedvezmények a termelőszövetkezetek számára kifizetőbbé teszik a sok aprólékos munkával járó zöldség-gyümölcs termesztést;

A szerződéskötések üteme és aránya, reményt nyújt arra, hogy a burgonya és a zöldség-ellátás 1966-ban megnyugtatóan alakul. Erre azonban csak akkor számíthatunk, ha a termelőszövetkezetek a megkötött szerződéseknek a lehetőségek szerint idejében eleget tesznek.

Reggelente bizóny már dér lepi a mezőt, hajnali fagyok dézsmálják a határban hagyott termést. A hét elején már azokban a gazdaságokban is megkezdték a kukorica törését, ahol eddig úgy számoltak, ezek a verőfényes, októberi napok még valamit hoznak” a kukoricán.

Késik az érés

Kukoricából, amely a búza után legfontosabb növényünk, több mint harmincezer held föld nevelt termést Nógrád megyében. Ebből mintegy tizenháromezer hold a szövetkezeti gazdaságok közös kukoricatermő területe. A termés jó, ahogy a megyei tanács mezőgazdasági osztályán számolják, háromezer vagon csöveskukorica betakarításáról, s tárolásáról kell gondoskodni a közös gazdaságokban.

A tavasszal későn került a földbe a mag, s amint ez várható volt, most későre nyúlt a kukorica érése is. Több szövetkezetben kényszerülnek arra, éppen a le-le- csapó hajnali fagyok miatt, hogy olyan táblákat is megfosszanak a terméstől, amelyeken még puhák a szemek, magas a csövek nedvességtartalma. Nyilvánvaló, hogy ez a körülmény csak tetézi a gondokat a szövetkezetekben. Ilyenkor élesebb megfogalmazást kapnak a szövetkezeti szakembereket évek óta aggasztó visszásságok is. A többi között az, hogy miért kell a hűvös éghajlatú Nógrádban, ahol kedvező idő esetén is rövid a növények tenyészideje, későn érő kukoricafajtákat termeszteni. Azután a kukorica termőterületének és hozamának növekedésével nem tartott lépést a termés tárolására alkalmas kukoricagórék, színek építése.

Hová teszik a kukoricát?

A megyei tanács mezőgazda- sági osztálya a közelmúltban a szokásostól eltérő jelentést kért a szövetkezeti, a járási

El kellene menni, itt kéne maradni

•••

Wolfgang Städte nyugatnémet filmrendező korábbi filmjei „A gyilkosok köztünk vannak”, a „Rózsák az államügyésznek”, a „Búcsú” mind-mind a leleplezés erejével hatnak. Állásfoglalások ezek a filmek a fasizmus és méginkább az újraéledése ellen.

Staudte e filmjének különös keretet, témát talált- A film arról szól, hogy egy nyugatnémet dalos turistacsoport adriai tengerparti üdüléséről hazafelé tartva eltéved és egy, csak asszonyok által lakott faluba érkezik. A faluban húsz év óta nem jártak férfiak.

Az asszonyok megtagadnak minden segítséget a német turista-csoporttól. A csoport idősebb, háborút viselt tagjai újból beleélik magukat a nehéz helyzetbe és katonai életre rendezkednek be. A fiatalok álmélkodva figyelik a fejleményeket, hiszen előttük gondosan titkolták a nácizmus embertelenségét, és íme ezek az emberek újból képesek lennének mindenre, ha helyzetük úgy hozná. Az asz- szonyok bosszúvágyából életveszélybe kerül a csoportEl lehet-e, el szabad-e felejteni mindazt, ami történt? A bosszúra bosszú legyen a válasz? Tanulhat-e, tanult-e egy nép, egy nemzet a történelemből?

Ezekre a kérdésekre keres választ a rendező- Szokatlanul élés kontrasztokat, nagy végleteket állít elénk a film, amely egyben jelkép is. A fasizmus és az áldozatul esett népek jelképe(leuko)

— Főúr! Fizetek.

— Igenis kérem. Jövök.

Nagy társaság készülődik

át a presszóba. Vacsoráztak, fizetnek. Volt ez, meg az. A pincér számol, aztán a bal karján egy égigérő kupacba építi össze a sokfajta tányért, ezüstöt az asztalról, s indul a konyha felé. Érdekes lobo- yású fekete arc. Rákiáltanak valahonnan.

— Titókám! Egy fél rumot.

Meg sem áll, csak tudomásul veszi a rendelést. Bólint. Az ajtóig még megint szól valaki.

— Tito! Fizetek.

Salgó Étterem, este tíz óra. Telt ház. Telített asztalok, telített vendégek. A zenekar operett-dalt játszik. A pincér m.„ött sokáig libeg a konyha szürkés csapóajtaja.

Tito? Mi az, hogy Tito?

— Ha kin: ) om ezt a szót, Jugoszlávia, mi jut legelőször az eszébe?

Miközben lesöpri előlem a kenyérmorzsákat, szabályosra rendezi az asztalt, nevetős szemmel szupaeruija belém a választ.

— Tito, mondom.

Felkacag, szélesre tárja a

karját, ahogy beszél.

— Na látja. En 1950-ben i„„i.em Magyarországra. Jugoszláviából. Persze, hogy Tito lettem...

Ahogy ezt mondja, furcsa, idegen ízt érzek a kiejtésén. Eddig észre sem vettem, feltűnő. Hát nyilván! Nem magyar az anyanyelve.

— Tizenöt éve Magyarországon élek. 1960 óta Salgótarjánban. Az Alföldről jöttem ide, Hajdúszoboszlóról. Két egészen más világ. Ahogy most látom: Szoboszló csobogó, langyos gyógyvíz, Salgótarján ezerfokos fortyogó acél. De azelőtt, régen, mind a kettő új volt, ismeretlen, hideg. .. Arra is kellett vagy öt év, hogy jól megtanuljak magyarul. Es eleinte nem szerettek az emberek. A Tito megszólítás szinte fájt... Most a legjobb barátaim szólítanak így. Hogy megszerettem ezt a várost, nagyon szeretem ezt kis várost.

— Mit szeret rajta?

Az asztalszomszédom illet- lenkedik közbe egy váratlan kérdéssel. Tito ránéz, tekintete szúr, vág, hangja komor.

— Maga idevalósi?

— Huszonöt éve.

Tito lemondóan legyint. Kesernyésen mosolyog, aztán körülnéz, hogy nem várja-e valamelyik vendége, s csak úgy fordul újra felém.

— Most egyébként el vagyok keseredve. A Stécé miatt. Az a győri négy gól nem fér a fejembe. Mikor bemondta a rádió, szinte

rosszul lettem, és akkor este még a munka sem ízlett valahogy, meg a vacsora sem. Akkor nem tudtam örülni a jókedvű embereknek.

Most legfeljebb azzal vigasztalhatom magam, hogy majd vasárnap megmutatják, a Honvédet megverik a Taliga Feriék. Akár hiszik, akár nem a futballistákon keresztül szerettem meg ezt a várost. Az itteni embereket, ami itt van, ami szép itt, amit most már önmagáért szeretek. Maga szereti a futballt?

Mielőtt válaszolnék fizetni hívják.

Gyorsan visszatér, folytatni a beszélgetést

— Ha szabadnapos vagyok, esténként gyakran kimegyek a Kálváriára. Egyedül is. Leülök egy padra és csak nézem a tájat. Eljátszogatok a város furcsa fényeivel. Tudja milyen érdekes látvány a tűzhelygyár kék-vörösen fölvillanó kéménytüze? Vagy az, ahogy egy töronydaru árnyéka rákúszik egy féligkész épületre, mikor gépkocsi reflektor világítja meg. Egyszer megszámoltam, hány gépkocsi áll be a Karancs elé egy félóra alatt. Hát nem érdekes?

3.

— Egyébként nem jó nekem erről beszélni. Mert az

nem minden, hogy jól érzem itt magam Salgótarjánban. Gyakran eszembe jut a hely, ahol születtem; Jugoszlávia, Bácska, Bácskimonostor. Es hívnak haza. Most már haza mehetnék... Vonz is valami különös erő. Emlékek? Honvágy? Nem tudom. Es azt sem tudom, milyen lenne ott az életem. Itt jó, Salgótarján az én városom, szeretem itt az embereket is, a munkámat is.

Érti maga ezt? El kellene menni, itt kéne maradni. Maga mit csinálna a helyemben.

Az éjszaka hűvös tenyerében alig mocorog valami. Október van már, alszik a város. A feketehajú pincér utolsó, szavain gondolkodom, miközben járom az utcákat, egyedül, de mindenkivel együtt.

Ügy szeretném, ha valaki szembe jönne velem. Megszorítanám a kezét, bemutatkoznék, s megkérdezném: na, mit szól ehhez a városhoz?

Csodálkozó szemmel nézne rám az illető, de mikor elmondanám neki a Tito esetét, megértene.

Késő van. Tovább adom a kérdést az alvó házaknak, didergő fáknak, villanó fénycsöveknek: Elmenjek? Maradjak?

Erdős István

szakemberektől. A szövetkezeti vezetők arra adtak választ, hová teszik a kukoricatermést. Az előzetes felmérések szerint ugyanis ezer vagonra tehető az a kukoricameny- nyiség, amelynek nincs helye a górékban.

— Mi hatszáz vagon kukoricával számolunk a járás termelőszövetkezeteiben. ötszáz vagonnyi termésnek biztos helye van a górékban.. A többinek hincs — panaszolja Ispán Károly, a pásztói járási tanács mezőgazdasági osztályvezetője. A bujáki Zöldmező Tsz-ben 15 vagon kukorica tárolásáról keli gondoskodni. Taron ugyancsak 15 vagonra tehető az a termés, amelynek még nem sikerült biztos he- lyet keríteni.

Hasonló gondokról beszélt Veres János, a Salgótarjáni Járási Tanács mezőgazda'; gi osztályának főagronómusa is:

— Karancslapujtőn, Zaba- ron, Vizsláson. Homoktere- nyén és Somoskőújfaluban jelentkeztek komolyabb gondok a kukorica tárolásánál. A járásban több mint negyven vagonnak nincs téli ..szállása!”

De a kukorica biztonságos tárolása miatt fő most a feje számos szövetkezeti elnöknek, mezőgazdásznak, brigádvezetőnek, szövetkezeti tagnak a balassagyarmati, meg a rétsági járásban. Talán a szécsé- nyiek azok, akiket elkerülték ezek a gondok. Őket azonban ennek ellenére sem irigyli senki.

Mit lehet tenni?

— Mi is úgy vagyunk vele, szívesebben kutatnánk helyet a kukoricának, csak volna belőle elég — magyarázta Nagy Imre, a szécsényi járás főagronómusa. — Akkor bizonyára nem lennének takarmányozási gondjaink. Velünk alaposan elbánt az idő. Ezerhét- száz holdon tettük földbe a magot tavasszal. Most mégis ezerkétszáz holdról törünk csöveket A többit elvitte a víz...

A víz, a szemek magas nedvességtartalma okozza a legnagyobb gondot a termés tárolásánál is. A letört, a megfosztott csövek nedvességtartalma, a szellős, levegős góré- ban csökken. A termés romlás nélkül tárolható egészen az újig. A górékba azonban a kukoricacsövek csak egy része fér. Mit lehet hát tenni a többivel, a górékbó! kimaradt kukoricával, hogy az romlás nélkül húzza át a telet?

— Mi azt a gyakorlatot követjük, hogy a termelőszövetkezeti tagoknak azonnal a törés után kiadják a munkaegységre és a prémiumként járó kukoricát — válaszolt a kérdésre Ruppányi Károly, a Rétsági Járási Tanács mező- gazdasági osztályának vezetője. — Ennek a kukoricának már biztos helye van a tagok padlásán. Így aztán csökken a szövetkezeti vezetők gondja, amelyből ezen az őszön van elég.

— A kukoricát a törés után mesterségesen szárítjuk. Erre a célra a hideglevegős szénaszárítókat vesszük igénybe — magyarázta Veres János. — Így viszonylag rövid idő alatt kiszárad a kukorica.

A rétsági járás néhány termelőszövetkezete szárítóberendezést igényelt erre a célra. Ugyanis a mesterségesen szárított kukoricacsövek így viszonylag rövid idő alatt sokat veszítenek nedvességtartalmukból, lemorzsolhatok és a tél folyamán minden romlási veszély nélkül eltarthatok.

Ha már zsákokban, a magtárban van a szem, jöhetnek a fagyok. A kukorica miatt már nem felhőzi gond. egyetlen szövetkezeti vezető homlokát sem.

Vincze Istvánná