Nógrád. 1965. szeptember (21. évfolyam. 205-230. szám)

1965-09-12 / 215. szám

4 NÖGRÄB T065 szeptember 12' vasáman A Salgótarjáni Honismereti Napok előtt Arcok a múltból A Somlyói vasbetonhid Ma már néhány szakem­bert leszámítva aligha tud bárki is arról, hogy a ma­gyar szénbányászat történe­tében a nógrádi medencében helyezték üzembe az első vil­lanymotort éspedig 1882-ben Jánosaimén, a bánya és a ra­kodó közötti kisvasúton. Ha figyelembe vesszük, hogy Európa első villamosított nagyvasútját, mely Kandó Kálmán tervei szerint Olasz­országban épült, kereken 20 évre rá nyitották meg, a já- nosaknai példa még értéke­sebbnek tekinthető. A szén- fekvése több más 1909-ben a mai Somlyó bányatelep közelében egy Pircz nevű bányamester olyan geológiai nyomokat fe­dezett fel, melyek arra utal­tak, hogy 30—40 méter mély­ségben gazdag szénkészlet ta­lálható. A kutatások sikerrel jártak. Hamarosan megindult a széntermelés és Somlyó bányatelep építése is. A ki­váló minőségű szén továbbí­tása azonban nehézkes volt. Ezért épült meg 1911-ben Somlyót a Zagyvái rakodóval összekötő alagút bejárata és a Somlyói -gócpont között a rssVnem 200 méteres öt íves figyelemre méltó technikai megoldás kivitelezését is szükségessé tette, s ez első­sorban alagutak, kötélpályák és hidak építésében nyilvá­nult meg. A jelentős létesít­mények sorából kiemelkedik a Somlyói vasbetonhid. A rendelkezésünkre álló adatok alapján alábbiakban felvá­zoljuk a híd rövid történetét- * vasbeton völgyhíd. A Nógrá­di Szénbányászati Tröszt technikai adattárában csak a műszaki rajzok maradtak fenn, de a műszaki leírás nincs meg. A rajzokat Mitis István és Grünwald Gyula tervezők készítették. A híd vasszerkezetét a Nicholson Gépgyár Rt. szállította. A híd építését Pánti Lász­ló főmérnök vezette. A tel­3 lxnx/r\Áj Árubőség — nyelvi szépséghibával Üzleteink általában szé­pek, gazdag az áruválaszték, vásárlókban sincs hiány. Mindez igazán jó. De az áruval mégis van egy kis baj. Nem az árakra gondolok, hiszen a árleszállí­tások szinte állandósultak, a minőség is elfogadható. De az áru szóval valami még sincs rendben. Ejtésben, írásban sokszor vétenek ellene. Így ejtik: árú —, és így is írják hosz- szú „ú”-val: árú. Pl: Nálunk árúbőség van. — Friss zöldárú érkezett a piacra. — Üzleteinkben bő 'árúválasztékkal várjuk ked­ves vevőinket. — Leszállított áron kiváló árút a dolgozók­nak! — Még mindig nehéz­ségeink vannak a mezőgazda­sági árútermelésben. — Az árleszállításokkal jelentősen csökkentettük felesleges árú- készleteinket. A helytelenség szemlélteté­se céljából példáinkban is „megajándékoztuk” az áru szót egy felesleges ékezettel, és ezzel vétettünk is a he­lyesírás ellen. Sőt! Értelem- zavaró hibát követtünk el, mert a főnévből mellékne­vet „csináltunk.” Hogy ez az „apró semmi- cé«” mennyire helytelen, azt ♦alán jobban megértjük, ha c«v szembetűnőbb — de nyel­ne« teljesen azonos — ana lé«!át vizsgálunk meg. Csöndes kis falu húzóik meg a Börzsöny egyik völgyé­ben Fehéi falú házai vidá­man fürdenek a Bernecei- patak tiszta tükrében. Emeljük ki a — falu, falú — szópárt! A falu-ról. azt állítjuk, hogv meghúzódik. Rövid u-val írjuk (és mondjuk) a falu szót. Első mondatunk­ban ez az alany, tgv kér­dezünk rá: Mi? — Falu. A falu szó főnév, valaminek a neve A falú szó a második mon­datban található. A fehér szóval szoros szerkezetet al­kotva a házak egyik tulaj­donságát jelöli így kérde­zünk rá: Milyen házai? — Fehér falú házai (fűrödnek). A második mondatban lévő, hosszú ú-val írandó falú szó melléknév, a mondatban minőség-(tulajdonság) jelző. A f a 1 u szó tehát főnév, a falú szó pedig melléknév; jelentésük teljesen más, ala­ki eltérés azonban csak az utolsó magánhangzó (u-ú) időtartamában van. Az áru — árú szópámál is pontosan ez a helj'zet. Az áru szó főnév: valaminek a neve; az árú szó pedig mel­léknév; valaminek a tulaj­donsága. Pl: Sok a leárazott áru. (fehérnemű, bizsuáru. méter­áru stb.) Mi sok? — Az áru- (E szó főnév, a mondatbar alany.) Az olcsó árú szövetek gyorsan fogynak. (Olcsó árú — azaz olcsó, kevés pénzért megvehető, nem drága stb) Milyen szövetek fogynak gyorsan ? — Az olcsó árú szövetek. (Az árú szó tehát melléknév, a mondatban jel­ző.) Most lássuk egy mondat­ban a két alakot! , — A mérsékelt árú gyarmatán: forgalma jelentősen nőtt. Az árú melléknév ritkáb­ban, inkább állandósult jel­zős összetételekben használa­tos. (félárú, mérsékelt árú.) Az áru főnév azonban igen gyakori önmagában és szó- összetételekben is. (áruk, árui, — áruház, árucsere, áruraktár, készáru, kötöttáru, rövidáru, vasáru, árucikk, árvbőség, — áruba bocsát, áru- és értéktőzsde. — Úttö­rő. A.llami Áruház — áru­bőség ) Az áru szót főnévként használjuk, és ezért semmi esetre sem szabad a szóvégi rövid „u” helyett hosszú „ú”-t ejteni vagy írni. Ez vonatkozik a Salgótar- iáni Acélárugyárra is —. mert az * tulajdonképpen az acélból készült ám’k svára. Tóth Imre Lada bácsi, az iskolamester története jes beruházási összeg megha­ladta a 250 ezer koronát A bányászok, sőt a környékbe­liek is büszkék voltak a Somlyói viaduktra. Nem sok­kal születése után képeslap is készült róla, melynek má­solatát bemutatjuk az olva­sónak.. Amíg a hídon napon­ta 200—250 vagon szenet szál­lítottak, karbantartását is szakszerűen végezték. Később azonban, amikor csökkent a Somlyói széntermelés jelen­tősége, már nem fordítottak annyi figyelmet az értékes hídra. A második világhábo­rú idején 1942-ben megkezd­ték a híd alatt mintegy 30 méter mély völgy meddővel való fel töltését. Ma már' a hídnak csak a koronája lát­ható. A felszabadulást meg­előző hónapokban ellenálló katonák és civilek rejtőzköd­tek a lábainál fekvő üregek­ben, melyek meleg menedé­ket nyújtottak lakóiknak, ugyanis a felhalmozódott meddő lassú égése átmelegí­tette a búvóhelyek falát. A tröszt szakembereinek véleménye szerint a híd a meddőhányó tűzében jelen­tős mértékben megrongálód­hatott. Azok a roppanások, amelyeket a bányatelep lakói akkor hallottak, amikor a meddőhányó égett, abból származtak, hogy a meleg hatására kitáguló vasszerkp- zet ledobta magáról a beton borítást. Kétséges, hogy a híd, ha kimontanák. el tud­ná tartani magát, tehát nap­fényre hozásáról addig, míg felette szánszállítás folyik, szó sem lehet. Későbbi kuta­tások feladata lehet • nnak megállapítása, hogy mint értékes műszaki emléket ér­demes lesz-e kibontani. Ide genforgalmi látványosságok­ban szűkölködő városunk minden bizonnyal jól tudná hasznosítani ezt a maga ne­mében páratlan műszaki em­léket. A salgótarjáni ipar! me­dencében több mint egy év­százados története folyamán, számos értékes műszaki em­lék született. Ideje, hogy azo­kat, amelyek még nem men­tek veszendőbe, nyilvántar­tásba vegyük és megóvjuk a további pusztulástól Kovács János A BIA-TORBAGYI vasút­állomás felé közeledett a tel­jes sebességgel száguldó me­netrendszerű esti Budapest— Bécs gyorsvonat. 1931-et írtak. Ezen a szeptember 12-ről 13- ra virradó éjjel játszódott le a világ egyik legtragikusabb végű, szándékosan előidézett vasúti szerencsétlensége. A völgyet 25 méter magasan át­szelő viaduktot felrobbantot­ták, a rajta éppen áthaladó vasúti kocsik, mint játéksze­rek hullottak a mélybe. Huszonnégy ember meghalt, több mint száz súlyosan meg­sebesült. Pár hónap leforgása alatt ez már a harmadik robban­tással előidézett vasúti me­rénylet volt. Az elsőt Német­országban, a másodikat Auszt­riában követték el. De a tet­test csak harmadszorra sike­rült fülön csípni. A nyomozásba a bécsi rend­őrség is bekapcsolódott. Az egyik élesszemű osztrák de- tektívfelügyelőnek már a helyszínen feltűnt egy — a mentési munkálatokba rend­kívül serényen bekapcsolódó — ember. Szeme feltűnően csillogott, izgatottan rohan­gált össze-vissza. A buzgó „emberbarát” közölte, hogy Matuska Szilveszternek hív­ják, Bécsben lakik, foglalko­zása pedig kereskedelmi uta­zó. Az adatokat kétkedőn fo­gadó rendőrtiszt utánajárt a dolgoknak, s kiderült, hogy * Cikkünk a párizsi Histó­ria című folyóirat tudósítása nyomán készült. Iskolára nőtt a legénykénk, ebből a jeles alkalomból út- ravalónak tettem tarsolyába egy régi történetet Lada Sándor abban a csodá­latosnak regélt világban élt amikor a tanítót még iskola- mesternek tisztelte a köztudat. Az pedig elég régecskén lehe­tett; magam is anyámtól őr­zöm örökül, mint különben Lada bácsi egész elmúlt való­ját. öt mondtam tovább a fiúnknak. • * • Öreg Lada Debrecenben volt iskolamester. A didaktika és a pedagógia ama ösztönös művelői közül egy, akire bá­mulva nézhet vissza korunk modern neveléstudománya is. Bizonyos módon gyakorló előd lehetett mindama vívmányok­ban, melyeket később fedtek fel a gyermeki lélek búvárai, s amelyek ma már módszere­sen használtatnak falun, vá­roson egyaránt. — Ebadták — mordult mindjárt első iskolanapon se- regletére —, nekem tisztessé­gesen viselkedtek. Ha más­képp lesz... Benyúlt ormótlan, örök se­beket hordozó katedrája zűr­zavarába, s némi keresés után sárga nádvesszőt mutatott elő: — Evvel tanítlak tisztesség­re ebadták, ha mukkanni mertek. Én belétek látok, mint az üres pohárba. Tudom, örömestebb lennétek anyátok szoknyáján mindig, de itt a sora, hogy bölcsebb dologra forduljatok a játszi-játsziból. Megtanítlak titeket a betű, meg a számok tudására. Ez a dolgom. Nektek meg az, hogy figyelmezzetek teljes lélekkel, jó szívvel, mint apátokra il­lik. Értetek, ebadták? — Igenis. — hangzott ilyen ok­tatásra mindenkor, némileg szeppenten a cérnakórus. Már fújdogáltak a miTle- nium korának modern szelei. Némely tanodában az iskola- mesternek tanító lett a hiva­talos titulusa, öreg Lada csak annyit hederített az újfajta módira, hogy szükségét vélte kinyilvánítani, milyen szólí- tásra hallgat. — A nevem: Lada Sándor. Mostantól az iskolamesteretek. Azt mondjátok hát nekem: iskolamester úr, vagy Lada Matuska nem hazudott A vele egy házban lakók sze­rény, és — ami ezen a pályán ritka — becsületes kereske­delmi utazónak ismerték. De a felügyelő még mindig gya­nakodott. S mint később ki­derült, nem is alaptalanul. Kitartó nyomozás után érde­kes — és Matuska bűnösségét majd minden kétséget kizá­róan bizonyító adatokra buk­kant. Ugyanis mindhárom ka­tasztrófa idején a helyszín közelében tartózkodott, gyak­ran vásárolt robbantószereket, a robbantás mestere volt, mi­vel az első világháború ide­jén tartalékos hadnagyként egy utász században teljesített szolgálatot. Több hidat fel is robbantott, ezért kitüntették. Ezen terhelő (de nem elegen­dő) adatok alapján letartóz­tatták, de beismerő vallomást csak akkor tett, mikor már majdnem szabadon bocsátot­ták, tárgyi bizonyítékok hiá­nyában. Beismerte, hogy mindhárom merényletet ő kö­vette el egyedül, de egy titok­zatos szellem — kit Leónak nevezett —, parancsának en­gedelmeskedett. Leó ugyanis — szerinte — havonta tiszte­letét tette nála, és ráparan­csolt, hogy hidakat robbant­son. Ezek után az elmeszak­értők pszichopatának nyilvá • nították, de a büntetést nem kerülhette el. Először Auszt­riában állították bíróság elé, ahol (mivel a halálbüntetés el volt törölve) életfogytiglani fegyházra ítélték. Utána csak azon feltétel mellett adták ki a magyar hatóságoknak, ha itt bácsi, amire szívesebben áll a szátok. Iskolamester úr, ér- litek, ebadták? Egyébként az urat bátran lehagyhatjátok. Széles Debrecenben három iga­zi úr van: a városbíró, a főis­pán meg a püspök­A csikók első töretése pedig így fejeződött be: — Hogy mégis azt ne vél­jétek, okkal, ok nélkül ti elle­netek vagyok, törjük szét a fenyítő pálcát. S rajtatok múljék, hogy újra se legyen rá szükség. Darabokra Toppantotta a sárga nádvesszőt, tempósan, szinte ünnepélyesen, mintha valami fogadalmi aktus feje­ződne be, s egyik gyerkőccel beküldte a sarokban tétlen­kedő pohos vaskályhába. — így, akkor rendben va­gyunk — állapította meg, szinte maga is könnyebbedet- ten. — ... Hát akkor, hadd hallom: melyikőtök tud da­lolni? Tízen is jelentkeztek a fel­hívásra. Találomra kijelölt egyet: — No, zendítsél rá, gyerme­kem. A dallam csörgedezni kez­dett vékony medrecskéjéből: Debrecennek van egy vize, Minek Hortobágy a neve- Arra van egy kőhíd rakva, Kilenc lyukra van állítva ■. • — Gyönyörűen szóltál, édes gyermekem. Iskola után jössz a kertembe, szakaszthatsz egy piros aknát. A padokban szépen enged­ni kezdett a feszesség­— Hát azt ki tudná meg­mutatni, mennyi az: egy? Megint nyújtózkodtak néhá- nyan s mutatták újjaikkal, mennyi. — S hát kettő? Kevesbedő tudója armak is akadt­— Hát három? . -1 Ki szá­molna legtovább nekem? Egy ... kettő... három... négy ... öt... hat... kilenc... hét... — Jól van, gyermekem. Ha­tig már jó- A többi borzas egy kicsit, de hatig jó. Na, szedd csak magad, mostantól legutolsó padban a helyed. így magyarázta a rendelke­zést: — Ülést cseréltek, ebadták, érdem szerint Nálam az esze­sem kap súlyosabb büntetést. Nem is kapott. így több tucat ember gyilkosa elkerülte az akasztófát. Pedig alaposan rászolgált. „ÖRÖKLAKÁSUL” a váci fegyházat jelölték ki számára. Az elítélt rabok csodálkozás­sal vegyes lenézéssel beszél­tek vele. Matuska ugyanis megjuhászkodott, példás' rab­ként üldögélt a cellában. Eseménytelenül teltek a hó­napok, évek, majd jött a má­sodik világháború. 1944 vége felé, mikor már ádáz harcok dúltak Vác körül, a zűrzavart kihasználva négy rabruhás férfi lopakodott ki a városból. Az egyik Matuska Szilveszter volt. Utána hosszú időre nyoma veszett. Neve újra felbukkant a koreai háború idején a vi­lágsajtóban. Az amerikaiak fogságába esett egy felderítő, romboló osztag. Egyik tagja azonban nem távol-keleti, ha­nem európai ember volt. Több nyelven próbálták ki­hallgatni, kevés sikerrel. Re­pülőgépen az Egyesült Álla­mokba vitték, állítólag ott de­rítették ki hogy Matuska Szilveszterrel azonos. ETTŐL AZ IDŐTŐL kezd­ve ismét nyoma veszett. Egye­sek Olaszországban látták, mások szerint Svájcban, vagy Görögországban élvezi vissza­vonultan a derűs öregkor napjait. Nemrégen az a hír terjedt el róla, hogy belga Kongóban van, Csőmbe fehér zsoldosai között. Megfelelő ember, a megfe­lelő helyen. sebbek hátul, a tompábbak elől, hogy szem előtt legyen, akinek az használ. Te jól számlálsz, gyermekem, hátra mehetsz. Neked is jár egy alma. Neim is... te annyit tépsz, ahányig jól elszámolsz. A szeptember már utolja a nyárnak. Öreg Lada úgy vélte, talán, hogy csibéitől lop el minden sugárszálat a teremben. Az emberes hóna­pok javát így a nagyudvaron töltötte, a törökülés sarlójá­ban. A palatábla a térdeken kapott asztalt, a keresztbe ra­kott lábak adták első formá­ját a nagy ábécé legmihasz- nább betűjének az X-ngk. A többinek is a környezet vi­rágai. tárgyai, természeti lát­ványai, melyekből rendre ke­reste ki az á, a bé, a cé alak­zatait s a többi betűkét, min­dig nagy élénkséget s örven­dezést keltőn. Hanem mikor falak közé szorultak és kevesebb lett a szabadság, öreg Ladát csak ki-kihozták a béketűrésből. — Üúúr ííír... Üúúr rííí... — zsonglőrösködtek vihánco- lón a betűk labdáival. — Rájöttek, hogy fogatlan ko­mondor az öreg, nincs mit tartani tőle, csak mutatná a harapóst. — Megálljatok, ebadfcák, ríttok ti, kihúzzátok a. lutrit, csak rend ne legyen. Olvas­satok rendesen: Úr ír, úr-ír. Értitek? Az ilyen kifakadások any- nyit sem használtak, mint az imádság. Nagysokába tellett, amíg végre kicsordult a po­hár. öreg Lada egy nap mé­gis maga elé parancsolta nyája leghangosabb kólóm- posát. Zsebébe nyúlt, ahol réz pénzeit őrizte: — Fogjad csak, ebadta. Ez négy krajcár, ha tárnál any- nyif számláim. Átlépsz Lip- tákhoz, a fűszereshez, hozol egy jó, suhogó nádvesszőt. Megmondod: jót adjon, ne­ked lesz. A lárma egyszeriben elült, mintha elvágták volna, Lada meg vészjóslón tűnődött, dörmögött maga elé, amíg küldönce megtérült. Az aktus rövid volt s mondhatni, fájdalommentes, mert a várakozásban a for­tyogó indulat is alább ha­gyott — Az üleped, ebadta, hogy meg ne sántulj. Hár­mat mint a magyar igazság, Hogy megemlegesd. A delikvens majdnem vi­gyorgott, mikor a visszajáró krajcárt nyújtotta Ladának. Hírből már hallhatta, sejt­hette magasabb osztályosok­tól a szokásrendet Valóban nem csalatkozott — A krajcáron, a visszá­jáién medvecukrot vehetsz. fájdalomdíj nak. Azután fogta, darabokra roppan totta a pálcát, hogy végül szokott helyére küldje a behemót vaskályhába. De még hozzáfűzte a művelet­hez: — Hanem legközelebb raj­tatok töröm szét, ebadták. Istenemre megteszem. A kerekek megint régi vá­gásukba billentek s, ha jóso­kára megint ki kellett ló­dulniuk a csikók zabolátlan kedvéből, tudta mintíenik. hogy valamelyüket majdcsak eléri a jószerencse az egy- krajcáros medveoukor viga­szában. Tulajdonképpen magarn sem tudom, miért kelle !t öreg Ladát anyám első í; - kólám esterét elmondanom. Hiszen annyira más ma. Mit is érthet belőle a fiam'’ A benső kényszer, ami mesére bírt, talán az, hog hiszek a halhatatlanságban. Az ember tetteinek múlhz tatlanságéban. Szolid eré­nyekben és apró gyarlósá­gokban, melyek tanítóinkat generációk emlékezetében megtartják. Ezért mondtam el Lada bá­csit­Barna Tibor Matuska Csőmbe hadseregében?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents