Nógrád. 1965. szeptember (21. évfolyam. 205-230. szám)
1965-09-25 / 226. szám
6 KŐGR Al) T«w?s, neptemher 23. ATn-pbat í átlátásukat kiegészítik és teljesítik Szocialista brigádvezetűk tanácskozása a A ZIM Salgótarjáni Gyáregysége szakszervezeti bizottságának kezdeményezésere a gyár szocialista brigádvezetői szeptember 24-én, pénteken tanácskozást tartottak. Az értekezlet yeíöadója Dianovszky Gyula igazgatr volt. Több szempont tette időszerűvé a brigádvezetők meg beszélését. Elsősorban alka - lom nyíl t arra, hogy felmérjék azt a fejlődést, amely a mozgalom kongresszusa óta itt végbement Üjabb szocialista brigádok megalakulása, a minőségi mozgalom fellendülése, & szocialista brigádok élénk, tevékeny részvétele az új gyártmányok előállításának tökéletesítésében azt bizonyítják, hegy az országos tanácskozás tapasztalatai, tanulságai a dolgozókban visszhangot keltett. A szocialista brigádvezetők értekezlete nagy figyelmei szentelt a gyár kollektívája előtt álló feladatoknak is. Ismeretes, hogy az esztendő egy részében a Tűzhelygyár jelentős nehézségekkel küzdött, s emiatt elmaradás keletkezett a gáztűzhely gyártásban. S bár az elmaradás tekintélyes részét a harmadik negyedévben már sikerült behozni, maradt bőven pótolnivaló a negyedik negyedre is. Egyébként nemcsak arról van szó, hogy a tervben megszabott huszonhétezer gáztűzhelynek az esztendő végéig nem lehet híja, hogy a hagyományos tűzhelyek, kályhák előírt mennyisége sem szenved hiányt, de arról is. hogy az ezután kibocsátott termékek minőségét tovább kell javítani, gyártásukat gazdaságosabbá tenni. Ez utóbbi érdemiében keresni fogják a nyersvas, koksz, gázolaj, forgácsoló szerszám takarékosság lehetőségeit. Ugyancsak a gazdaságos gyártás feltétele a különböző műveletek szerszámozottságának további tökéletesítése, a selejt csökkentése. A szocialista brigádvezetők, élénk vita után, egyöntetűen elhatározták, hogy az év elején tett vállalásaikat — a negyedik negyedévben reájuk ben és hogyan segíthetnének a mezőgazdaságnak. Cél az, hogy azok a fiatalok, akik rendelkeznek gépkocsivezetői jogosítvánnyal és az üzem is nélkülözni tudja rövidebb időre, részt vállalnak az őszi szállítási feladatokból. Az acélárugyári nagyüzemi KISZ-bizottság — az eddigi jó tapasztalatokat figyelembe véve a mezőgazdaság megsegítésének területén — bízik abban, hogy ez alkalommal is eredményes lesz a meghirdetett akció. tv mai műsora ból. 19.30: Orvosi tanácsok. 19.35: Közvetítés a Zeneakadémiáról. TV-MÜSOR: 15.25: Magyarország—Csehszlovákia atlétikai viadal. 17.30: Zenekedvelő gyerekek. Bartók Bélára emlékezünk. 18.15: Robinson Crusoe kalandjai. Defoe regényéből készült filmsorozat XIII. rész. 18.45: A TV jelenti. 19.25: Esti mese. 19.35: Tv-híradó. 19.55; Trofeo Itália vízilabdamérkőzés. 20.20: Ambrus Zoltán: Gyémántgyűrű. Tv-játék. 20.45: Ines Taddio énekel. 21.15: Lec- lerc felügyelő. Magyarul beszélő francia kis-játékfilmsorozat. A vadászat. 21.40: Bál a Savoyban. Részletek Ábrahám Pál revüope- rettjéből. 22.25: Tv-híradó 2. kiadás. BESZTERCEBÁNYA: 15.25: Duk- la Praha—Slovan Bratislava labdarúgó-mérkőzés. — 17.15: Szicíliai képeslap. — 17.40: Üttörőhír- adó. — 18.30: Érdekességek a brnói nemzetközi vásárról. —19.00: TV Híradó. — 19.40: Közös osztrák-csehszlovák artistaműsor. - 20.50: Maigret felügyelő esete. Francia bűnügyi film. Tűzhelygyárban váró tennivalók tükrében — kiegészítik, s mindent e1 követnek, hogy a Tűzhelygyár ezidei termelése is méltó legyen a SZOT és Minisztertanács tavaly elnyert vándorzászlajához. Pár éve üzemelteti a bányászok körében kedvelt fürdőjét Bükkszéken a Nógrádi Szénbányászati Tröszt. A néhány vendégszobás, klubhelységgel is ellátott földszintes épület és az ennek kiegészítésére épített apró víkend- házak azonban nem elégítették ki az igényeket. A probléma megoldására az északi országrész négy szén- bányászati trösztje: a nógrádi, a borsodi, az ózdi és a mát- ravidéki tröszt vállalkozott. A négy bányatröszt tízmilliós közös beruházással állandó jellegű bányászfürdőt építtet Bükkszéken, a nógráVasámap reggel több mint 40 Nógrád megyei asszony utazik Csehszlovákiába a rimaszombati járás Sklenovec nevű községébe. Az asszonyok valamennyien a homok- terenyei termelőszövetkezet tagjai. Az út, viszonzása annak a látogatásnak, amelyet a sklenoveci asszonyok tettek Homokterenyén még augusztus derekán. A kapcsolat, a két termelőszövetkezet, a szövetkezeti asszonyok közöitt még nem tekint régi múltra vissza. A rimaszombati és a salgótarjáni járás nőtanácsai kezdeményezésére, a sklenoveci és a homokterenyei aszonyok néhány hónappal ezelőtt váltották az első levelet egyA Nógrád megyei Tanács Építőanyagipari Vállalatának az idén 150 ezer darab salak- blokk gyártását írta elő a terv. Már a tavasszal zökkenőkkel kezdték a munkát. A sorozatos géphibák, azonkívül átmeneti cementhiány akadályozta őket az ütemes tervteljesítésben úgy, hogy a félév végén már 13 ezer darab salakblokk hiányzott az esedékes tervből. Azóta már hétezret pótoltak az elmaradásból. A gondok sajnos még nem szűntek meg. Előfordul mais gépmeghibásodás és a telepen sok a beteg. A napi 1150—2000 darabos tervet nem mindig sikerül teljesíteniük. A vállalat vezetői úgy vélekedtek, hogy a tervezettnél tovább, tehát októberben is gyártanak, s minden áron behozzák az elmaradást, teljesítik az éves tervet. Nagy reményekkel tekintenek a jövő év elé. Jelentős beruházás folyik a telepen. Egy félautomata Waimer-tí- pusú présgépet szerelnek fel és felújítják az idén Uzem&nadmjitá* airáfjgal Pénteken este az Állaim Déryné Színház a nagy- bátonyi bányavárosi művelődési házban kezdte meg új évadját Nógrád megyében. Az együttest, — amely a Majd a papa című zenés vígjátékot mutatta be, — a nagybátonyiak előadás- kezdés előtt kedves ünneplésben részesítették: virággal köszöntötték a szín- podon. Az előadáson a darab főszerepeiben nagysikert aratott Krémer Fe- Ferenc, Szathmári Olga, Hollay Bertalan, Tordai Ili, Losonczi Ariel, Ga- ramszegi Márta. di bányászfürdő eddigi telepén- A három szintes főépülethez egy hatvan köbméteres fedett medence is csatlakozik. így az összesen száz személy állandó elhelyezését biztosító bükkszéki bányászfürdő egész éven át üzemel majd. Az építőipar a napokban megkezdett felvonulása után csütörtökön megkezdődött az új bányászfürdő főépületének és fedett medencéjének alapozása. A Nógrádi Építőipari Vállalattal kötött szerződés szerint a négy szénbányászati tröszt közös üdülőjét jövő év szilveszterkor avatják fel Bükkszéken. mással. A csehszlovák asszonyok leveleikben bemutatták a homokterenyeieknek az egész községet. A homoktere- nyeiek is rendszeresen írtak gazdaságukról, munkájukról, életükről a sklenovecieknek. Augusztusban aztán több mint 40 csehszlovák asszony, személyesen is megismerkedett a homokterenvei szövetkezettel, a termelőszövetkezet asszonytagjaival. Meghívásukra most a homokterenyei termelőszövetkezeti tagok utaznak Skleno- vecre. Két napot töltenek Csehszlovákiában. Az első nap a községgel, a gazdasággal ismerkednek, majd a második nap kirándulást tesznek, hogy megtekintsék a környék nevezetességeit. ben lévő két Cimermann prést is. Jövőre ugyanis az ideinek jóval több mint kétszeresét, 367 ezer darabot gyártanak, ebből a közkedvelt építőelemből. A termeléssel ha leállnak, nagyobb erővel fognak hozzá a beruházás megvalósításához. A Salgótarjáni Építő- és Lakáskarbantartó Ktsz az idén egy fél automatikus présberendezéssel gazdagodott. Sajnos, itt is késett a tervekhez viszonyítva. Az új gép szereléséhez idő kellett. A tervezett teljesítményt még nem sikerült elérni. A gyártástechnológia most alakul ki, hiszen kísérleti berendezésről van szó. A begyakorlottság sem megfelelő még. Ezek az okok játszottak közre, hogy nem sikerült teljesíteni esedékes tervüket. A jövőre vonatkozólag a szövetkezet vezetői elmondták, hogy téliesítik a telepet, s ezáltal mínusz négy fokos hőmérsékletig gyártani tudnak. A fűtést fűrészporos kályhákkal oldják meg és így év végéig mintegy 20—25 ezer salakblokkal többet akarnak gyártani, mint tavaly. Naptár Í945. szeptember 25. szombat Névnap: Kleofás A Nap kél 5 óra 34 perckor, nyugszik 17 óra 37 perckor. A Hold kél 5 óra 33 perckor, nyugszik; 18 óra 09 perckor. — A ISKOLA ÜTI új iskola építésének alapozási munkálatai megkezdődtek. A szülői munkaközösség tagjai és üzemek dolgozói már az első napokban nagy számban vettek részt a fontos, sürgős munkálatokban. A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI 6 7 16 27 51 — MINTEGY 300 MÉTER hosszú járdát építenek Mát- raverebélyen szeptember végéig az Ady Endre utcában az iskolához vezető úton. A járdalapok lerakását az utca lakói társadalmi munkában vállalták. — A TÉL BEÁLLTA ELŐTT 90 ezer darab külföldi facsemete érkezik a balassagyarmati fmsz telephelyére. — 1961-TÖL a megyében 12 ezer újítást nyújtottak be, ebből hétezer 982-őt fogadtak el, melyekből kétezer került bevezetésre. — SZEPTEMBER 27-EN MÉSZÖV választványi ülés lesz a Karancs Szálló különtermében. Az első félévi felvásárlási és értékesítési ered ményeket értékelik. Vadász és a medve Quick karikatúrája — MÜJÉG-PÁLYA épül Jobbágyiban. A 70x30 négyzetméter alapterület földmunkáinak elvégzése után még az idén megnyílik az új létesítmény, melyet nyáron tenisz- és röplabda pályaként kívánnak hasznosítani. — A TUDOMÁNYOS MUNKÁSOK VILÁGSZÖVETSÉGE tanácskozást tart szeptember végén Budapesten a fejlődésben lévő országok tudományának helyzetéről és megsegítéséről. A vitaindító előadást J. D Bernal professzor, a Béke Világtanács elnöke tartja. —_ OKTÓBER 3-ÁN újabb 42-fős túrista csoport indul a Nőtanács szervezésében a Szovjetunióba. A résztvevők többsége dorogházi, szuhai és homokterenyei lakos. — SZEPTEMBER 29-ÉN MÉSZÖV igazgatósági ülés lesz Salgótarjánban melyen a többi között a nagyoroszi körzeti fmsz igazgatójának beszámolója alapján értékelik az első féléves munkát — PARKOSÍTJÁK a mát- ramindszenti kultúrotthon környékét Az általános iskola hetedikes úttörői „nemes tett’’ keretén belül fnld- egyengetésí munkákat végeztek. — ÜVEGHAZAT N adnak st szeptember végén a jobbágyi általános iskolában, melyben az Állatkertó! kapott délszaki növényeket helyezik el. A társadalmi munka értéke: 68 ezer forint. — PÉNTEKEN ülésezett a megyei Nőtanács mellett működő pedagógiai bizottság, amely az 1965/66. évi munkatervet vitatta meg — A LEGUTÓBBI munkaközvetítési napon, szeptember 17-én 98 személyt tudott volna elhelyezni a Városi Munkaközvetítő Iroda, de csak 18 dolgozót bocsáthatott a vállalatok, intézmények rendelkezésére. — NÉMET KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS nyílik az NDK megalakulásának 16. évfordulója alkalmából a Salgótarjáni Acélárugyár Művelődési házában. A kiállítás október 7-től 15-ig tart nyitva. — HASZNOS KEZDEMÉNYEZÉSÉRT illeti dicséret a Karancslapuitő és Vidéke Körzeti Földművesszövetke- zetet. Az fmsz a körzetébe tartozó falvakban kulturális kérdésekből összeállított, írásos szellemi vetélkedő sorozatot indított. A vetélkedők legjobb részvevői minden héten jutalomban részesülnek. — MEGSZIGORÍTOTTAK a bámiafa-átvételt a Nógrádi Szénbányászati Trösztnél. Ebben az évben hiány- és méreteltérések miatt ugyanis eddig 25fí ezer forintot inkas<-zá14'’,r vissza a L1GNJMPEX XvV-ereskade1- mi Vállalattél óg a hazai erdőgazdaságoktól. N ö G R A D A Magyar Szocialista Munkáspár-* Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács Iap*a. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség- Salgótarján. „ Petőfi u. I. Telefon: 22-94, 22-95. 22-96. 22-92 Főszerkesztő- 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: tl-59. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó vállalat Felelős kiadó- Vida Fdlt. a vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u. i. Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Pc-sta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a Kézbesítőknél. Előfizetési díj eev hőnap-a- IS Ft. Előállítja: a Nógrád megyei Nynmdainart Vállalat Felelős vezető: Szvoboda Zoltán, mb. igazgató Salgótarján — - -öfí >j. c Index—-í 65.0693 Az acélárugyári KISZ-bizottság intézkedése az őszi munkák gyorsításáért Negyven homokterenyei asszony utazik Csehsziovákiába Sok gondot okozott ez évben a mezőgazdaság területén a mostoha időjárás. Az aratás-cséplés elvégzése után most az őszi betakarítás, szántás, vetés az egyik fegfonto- sabb feladat. Az Acélárugyár nagyüzemi KISZ-bizottsága úgy határozott, hogy a lehetőségekhez mérten elősegítik az őszi betakarítási munkát. Az alapszervi KISZ-titkárok értekezletén elhangzott a mező- gazdaság megsegítésével kapcsolatos feladat. Most alapszervezeti taggyűléseken beszélik meg a fiatalokkal, miA rádió és a KOSSUTH-RADIO: 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Edwin Fischer zongorázik. 9.20: Orvosi tanácsok. 9.25: Népi zene. 10.12: Pódium 65. 11.47: Debrecen szépapáink korában. 12.15: Tánczene. 13.00- Üj versek. 13.15: Finálék Verdi operáiból. 14.05: Htr- detőoszlop. 14.20: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. 14.45: Mi történt a héten a nagyvilágban? 15.00: Hétvége. . . 16.10: Villanófényben. 17.03: A Rádió lemezalbuma. 18.51: Híd a Dráván. Dokumentum műsor. 19.35: Svéd Sándor magyar nótákat énekel. 20.26: Sullivan. Esküdtszéki tárgyalás. Zenés komédia. 21.00- A Blaumilch-csator- na. Ephraim Kischen rádiójátéka. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tánczene. PETÖFI-R ADIÖ: 14.30: Könnyflzene. 17.05: Zenés találkozó. 16.05: Tánczene. 16.16: Zenekari muzsika. 17.05: Cypriánus, az ördög. Rádiójáték. Irta: Zoltán Péter. J9.04- A jazz kedvelőinek. 18.15: A rosemarkl lányok. Ersklne Caldwell elbeszélése. 18.35: Cigánydalok. 19.05: Zenés játékokHz Északmagyarországi Tégla és Cserépipari V. építőipari részlegéhez felvesz segédmunkásokat. Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés írásban, vagy személyesen a következő címeken: Vállalati központ, Mályi Műszaki Osztály I.udányhalászi Téglagyár Szécsényi Téglagyár Ipolytarnóci Téglagyár Putnoki Téglagyár Eger Vécsei völgyi Téglagyár Eger Homokutcai Téglagyár Száz személyes bányászfiirdK épül Bükkszéken Megkezdték a központi épület alapozását Nyújiott szezon a salakblokk-ßif áriásnál