Nógrád. 1965. szeptember (21. évfolyam. 205-230. szám)
1965-09-23 / 224. szám
I Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS L AP) A XXI. ÉVF. 224 SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR 1965. SZ JPTEMBER 23. CSÜTÖRTÖK rww* Fegyverszünet Kasmírban Az indiai—kínai határon is csökkent a feszültség' Kis Csaba az MTI tudósítója jelenti New Yorkból: Pakisztán külügyminisztere bejelentette, hogy kormánya aláveti magát a Biztonsági Tanács határozatának, s tűzszünetet' rendel el a kas- míri konfliktusban. Zulfikar Ali Bhutto külügyminiszter New York-i idő szerint pontosan hajnali három órakor, magyar idő szerint szerda reggel 8 órakor olvasta fel Ajub Khan élnök táviratát, akkor, amikor a Biztonsági Tafiács által szeptember 20-án megjelölt határidő lejárt. A távirat szerint a pakisztáni csapatok utasítást kaptak, hogy a bejelentést követően egy órával hagyjanak fel a harei tevékenységgel, amennyiben az indiai csapatok is megszüntetik azt. Mint ismeretes, az indiai kormány fél napal korábban értesítette U Thant főtitkárt, hogy kész a fegyverszünetre. Bhutto külügyminiszter, aki kedden a késő esti órákban érkezett meg az ENSZ székhelyére előzetesen olyan nyilatkozatot adott, hogy Pakisztán az ENSZ által megadott határidő meghosszabbítását kéri. A pakisztáni külügyminiszter egyébként az ülésen kijelentette: országát agresszió érte s Pakisztán népe a végsőkig kitart elhatározása mellett. A külügyminiszter azt mondotta, hogy amennyiben az ENSZ. amely 18 év óta foglalkozik a ’kasmír! kérdéssel, záros határidőn belül nem hoz megoldást, Pakisztán kilép a világszervezetből. Ez esetben a földrész lakosságának egyharmada kívül lesz az ENSZ-en, — mondotta Bhutto, a Kínai Népköztársaságra, Indonéziára és Pakisztánra utalva. Az indiai delegátus közölte a tanács tagjaival, hogy kormánya kész a fegyverszünetre, mivel azonban a pakisztáni bejelentés pontosan a megjelölt időpontban hangzott el, technikai okokból meghosszabbításra van szükség, hogy az indiai csapatoknak kiadhassák a megfelelő parancsokat. Ezután a Biztonsági Tanács úgy döntött, hogy a tűzszünet kezdetének időpontját szerdán, magyar idő szerint 23 órára halasztja el. U Thant főtitkár a tanács elé terjesztett jelentésében haladéktalan intézkedéseket javasolt a fegyver- szünet ellenőrzésére. A főtitkár szerint első lépésként száz megfigyelőt kell küldeni a kasmiri natár két oldalára. ÜJ-DELHI Az indiai—pakisztáni harctéréi érkező jelentések ..arról tájékoztatnak, hogy feltehetően a Biztonsági Tanács fegyverszüneti felhívása érezteti hatását, mert lényegében minden frontszakaszon szüneteltek a harcok. A kínai—indiai határszakaszon is csökkent a fesziTllség. Ez annak tudható be, hogy Kína hivatalosan bejelentette: indiai katonák részben vagy teljesen lebontották azokat a katonai berendezéseket, amelyeket korábban a szikkimi határ kínai oldalán emeltek. Az AP azt is elmondja, hogy Pekin!'ben átadták az indiai kormány második jegyzékét is. A két jegyzéket egyszerre hozták nyilvánosságra. A második jegyzék az elsőhöz hasonlóan határsértéssel vádolja Kínát Végül a UPI arról tájékoztat, hogy Sasztri miniszterelnök Krisna Menőn volt had- ügyminisztertí akit Nehru kormányzása idején menesztettek tisztségéből) megbízta, utazzék Kairóba és Belgrád- ba, és fejtse ott ki India álláspontját a Pakisztánnal és Kínával támadt viszályról. Menőn szerdán indult útnak Kairóba. A 20. ülésszak elnöke: Fanjani Hírek az ENSZ első üléséről NEW YORK (MTI) Az ENSZ-közgyűlés 20. ülésszakának első ülésén kedden este a búcsúzó és az új elnök — Quaison-Sackey és Fanfani — beszéde után elhangzott még néhány felszólalás, amelyek részben az új elnöknek, részben a világ- szervezetbe felvett új tagállamoknak fejezték ki jókívánságaikat. Hírügynökségek ezúttal is íámutatnak, hogy a közgyűlés 1. számú politikai bizottságának elnökeként Csator- day Károlyt jelölték. A többi bizottság elnöki tisztségére esélyesnek tartják Haiti, Belgium, Mexikó, Irán, Tunézia és az EAK képviselőiét. Fanfani kedd este sajtóértekezletet tartott az ENSZ Nagyon nehéz a szántás az átázott földeken. A gépek süllyednek, s a munka közben erősen megtiporják a talajt. A beíveli traktorosok is csak lassan haladnak a tar* lóhántott táblákon. (Foto: Koppány) Valamennyi dolgozó összefogására szükség1 van Kommunisták aktívaértekezlete a Nógrád megyei Tanács Építőipari Vállalatánál Fártaktiva értekezletet tar- tén kihatott a termelékeny- el nem végzett munkáért is, tottak a Nógrad megyei Ta- ség csökkenésére, a béralap- hanem az, ha biztosítják sza- nács Építőipari Vállalatánál túliepésére. A munkahelyek mukra a folyamatos munka szeptember 21-én, amelyen szétszórtságán kívül — amely feltételeit. Ugyanez vonatko- megvitatták az MSZMP Köz- megnehezíti az irányítást és zik a központ szakirányító ponti Bizottságának és a me- ellenőrzést — nagyfokú szer- osztályaira is. Rámutatott ar- gyei pártbizottságnak az épí- vezetlenség uralkodott az ra, jogos a felszólaló Tőzser tőipar feladatairól szóló ha- anyagellátásban, s a munka- Gusztáv szb-titkár észrevéte- tározatainak végrehajtását, helyek zavartalan munkájá- le: a műszaki vezetők bi- A tanácskozásnak támpontul hoz való egyéb alapvető fel- zony húzódoznak a termelési szolgáltak a megyei párt-vb tételek biztosításában. Az értekezletektől. Van mit ja- legutóbbi ülésén tett megái- előadó rámutatott arra, hogy vitani a dolgozókkal való székhelyén, A többi között kijelentette, reméli, hogy az ENSZ a 20. ülésszak alatt „be fogja bizonyítani életerejét”. Arra a kérdésre, vajon a mostani feszült nemzetközi légkör akadályozza-e a leszerelési tárgyalásokat, Fanfani azt mondotta, kétségtelen, hogy a jelenlegi nemzetközi légkör időnként akadályozza az előrehaladást, de „ugyanígy igaz az ellenkezője is.” A kasmíri konfliktusról szólva kifejezte az* a reményét, hogy a Biztonsági Tanács legújabb határo- J lapítások és iránymutatások, hiányzik az együttműködés a kapcsolatán a pártszervezet zcitcii gyors megoldásra ve* a— —i«rin+f i.g»n«-.t. a» n «-.imímViaiuoir noiz te AViVm^ imov oileo Sikertelen szőnyegbombázások Dél-Vietnamban Négy hazafi nyilvános kivégzése Szerda hajnalban Guam szigetéről felszállt B-52-es amerikai stratégiai óriásbombázók szőnyegbombázást hajtottak végre a Saigontól 40 kilométerrel északra elterülő dzsungel az úgynevezett „vasháromszög” ellen. Az őserdőt a szabadságharcosok még a francia megszállás évei alatt egyik támaszpontjukká tették és oda az idegen megszállóknak nem sikerült behatolniuk. Amerikai, dél vietnami, ausztráliai és új-zélandi egységek a múlt héten a terület átfésülé- sére akciót kezdtek, eddig azonban csak igen ritkán kerültek harci érintkezésbe a partizánokkal. A szerdai szőnyegbombázás, amely az amerikaiak vietnami háborújának 30. ilyen akciója volt, nyilván e hadművelet légi támogatására szolgált. A dél-vietnami hatóságok az amerikai légitámaszponttá kiépített Da Nang stadionjában látványos keretek között rendezik meg négy délvietnami hazafi nyilvános kivégzését. A halálos ítéletet azért hozták, mert a vádlottak szeptember 20-án Amerika-ellenes tüntetést rendeztek a városban. A stadion közepén négy akasztófa áll, körülöttük a hatóságok homokzsák torlaszokat és lőállásokat létesítettek, nehogy a lakosság az utolsó pillanatokban a halálraítéltek segítségére siessen. A kivégzést eredetileg keddre űzték ki, de azt végül 24 órával elhalasztották. (MTI) zetnek majd. Gromiko szovjet külügyminiszter kedden este találkozott U Thant ENSZ-főtit- kárral. Megbeszélésük témáiról részleteket nem hoztak nyilvánosságra, de az ENSZ- ben feltételezik, hogy a fótit cár és a szovjet külügyminiszter főleg az indiai-pakisztáni konfliktus megoldásának lehetőségeit vitatta meg. A Maldive-szigeteknek, amelyeket mint 116. tagállamot vettek fel az ENSZ-be, még nincs sem küldöttségük, sem zászlajuk, A közgyűlés kék-arany termét mostantól kezdve két hirdetőtábla „csúfítja el” amelyek az elektronikus vezérlésű új szavazórendszer eredményeit mutatják majd. Az új rendszer bevezetését több küldött ellenezte, attól Az aktívaülésnek az adott központ és a munkahelyek nek is. Ahhoz, hogy az elkö- különös aktualitást, hogy a vezetői között. A vállalat vetkezendő hónapokban s a tanácsi építők — hasonlóan pártszervezete sem figyelt távolabbi jövőben a vállalat az állami építőipari vállalat- fel kellő időben erre a je- tevékenysége fellendüljön, en- hoz — nem tudtak megbír- Jenségre, nem mozgósította nek a kapcsolatnak az eddigi- kózni ezidei feladataikkal. Az erőit a műszaki vezetés szín- nél jóval tevékenyebbnek kell 1965-re megszabott 55 milliós vonalának megerősítése, a lennie. A fokozottabb együtt- tervből nyolc hónap alatt jobb munkaszervezés, a mun- működésre szólított Illés Mik- mindössze 32,4 milliót teljesí- kafegyelem megszilárdítása íós, a megyei tanács-vb eltettek — az éves terv 58,9 érdekében. nökhelyettese is, appellálva Százalékát A vitaindító előadás után ^pgÄägbS^'^Salt Molnár István, a városi élénk es rendkívül nyílt han- rePfkívül fgontos szerepére és pártbizottság osztályvezetője gu eszmecsere vette kezde- felelősségére javasolta: az év vitaindító előadásában ennek tét. László István kőműves- elején kidolgozott műszaki inokait egyebek között abban brigadvezeto például követel- tézkedési tervet — a közben jelölte meg, hogy a vállalat- te a fegyelemserto dolgozok megváltozott körülményekhez nál nem folyt kielégítő fel- szigorú felelossegrevonasat. A igazftva __ dolgozzák át, igyev llágosító munka a Központi munkafegyelem azonban né- kezzenek azon. “hogy az fdén Bizottság határozatainak meg- mely vezetőnek is gyenge ol- hPfHe7ddr> énül Gok fontossá- értése, egységes értelmezése dala Kérte az egyösszegű Jf esJorrendjénPek 'megfr.ieiően érdekében. A többi között munkautalvany széleskörű el- összpontosítsák a gépeket és ennek tudható be az is, hogy terjeszteset. a munkaerőt tavalyhoz képest az idén nö- A munkaszervezésről bevekedett az igazolatlan mu- szélt Tóth Zsigmond főgépész NaM József, az építők szak- lasztók szama, nem csökkent ,g mégpedig abból kiindulva szervezetének megyei titkára a munkaerővándorlás, lazult a b ’ v a munkahelveken ie ’ a központi szakosztályok irá............ _ munkafegyelem Visszásságo- len%g nagyon aiacsony a nyitó munkájának nagyobb f élnek, hogy nem lesz idejük liat szult az ls> a va a” gépek kihasználtsága. Forgács hatékonyságát, valamint a témegfigyelni, hogyan szavaz- lat vezető gárdája sem állt István, műszaki osztályveze- hesítés feltételeinek megte- nak a többiek. . . feladata magaslatán. Ez szin- zető egyebek között arra hív- remteset sürgette. ta fel a figyelmet milyen kárt A déiután két órától az esti okoz, hogy a vallalat tervdo- dra;g tartó megbeszélésen kumentáció ellatasa minősít- többen felidézték; hsogy a val_ netetlenul rossz, s hogy ez iajat dolgozói augusztusban még az anyagbeszerzésben is végre megmutatták, tudnak szinte leküzdhetetlen a]<ada‘ dolgozni. A munkások és ve- !yok ele állítja a vezetőket. zetők sok hónapos pangáS; ta- Bércéiig Tibor igazgató el- nácstalanság) tétovázás utáni sosorban a munkahelyi veze- megélénkülő tevékenységét tés problémáit, valamint a kell feikaroini,, támogatnia Tito elnök Szófiába érkezett SZÓFIA (MTI) Zsivkov miniszterelnökkel, a Szerdán délelőtt hivatalos Bolgár Kommunista Párt látogatásra Szófiába érkezett Központi Bizottságának első Joszip Broz Tito, a JSZSZK. titkárával és Georgi Trajkov- elnökc. a Jugoszláv Kommu- val, a nemzetgyűlés elnök- nisták Szövetségének főtitlcá- ségének elnökével, ra. A különvonatból kilépő A pályaudvari fogadtatás Titót és kíséretét Szófia alkalmából Todor Zsivkov ^központi pályaudvarán a bol- mondott üdvözlő beszédet, gár párt és kormány vezetői amelyre Tito elnök vála- fogadták, élükön Todor szolt. köznonti és az építésvezetőségek közti rossz kapcsolat okait elemezte. Hangsúlyozta: az ém'tésvezetőnek és a művezetőnek nem az teremti meg a tekintélyt munkásaik a kommunistáknak, s törekedni — amint azt Gócs Tibor, a megyei pártbizottság munkatársa felszólalásában kiemelte — az építőipari előtt, ha olcsó népszerűségre párthatározatok maradéktalan törekszenek, elszámolva bért végrehajtására.