Nógrád. 1965. augusztus (21. évfolyam. 180-204. szám)
1965-08-17 / 193. szám
\ 4 Wflr.s 4o TWS. augusztus TT. fedd. NYITÓ A salgótarjáni Pécskő-utcai gyerekek gyakori szórakozását tesszük szóvá. A bérházak mellett — a bányatelepi iskola táján — felkapaszkodnak a vasúti pályatestre és a vasúti töltés köveivel kíméletlenül megdobálják az ott járó-kelőket, fiatalokat, öregeket — válogatás nélkül. Ha valaki megáll és megfenyegeti őket, nagyokat nevetnek, és annál inkább repülnek a kövek. Az ilyen szórakozás könnyen végződhet balesettel. Ajánlatos lenne, ha időnként a rendőrség a vasúton lefelé razziázva elfogná ezeket a garázdaságra hajlamos gyerekeket, és komoly figyelmeztetéssel átadná őket szüleiknek. A város vezetősége nagy áldozatokat hoz a tisztaság, a város szépítése érdekében. Sajnos azonban vannak kultúrálatlan, érzéketlen emberek, akik ezzel mit sem törődnek, minden szépnek, jónak ellenségei. Mert ugyebár, hiába vannak a város különböző helyein elhelyezve a szemétgyűjtő ládák, kevés ember használja csak a célnak megfelelően. Érdekes megfiTT SZEM gyelésem voít a minapi Egy szénhulladékokat gyűjtögető öregasszony végigjárta a szemétgyűjtőket. Azokból kézzel kiemelte a szemetet, a száraz papírokat a kötényébe rakta ,a többi hulladékot pedig nem tette vissza a gyűjtőszekrénybe, hanem ledobta a földre, azután ment tovább s folytatta ugyanígy. A piaci lángos és italárusításnál is a földre dobálják a hulladékot, zsíros papírt. Ilyen helyen ajánlatos lenne nagyméretű faládákat elhelyezni büntetést kilátásba helvező felirattal. Manapság gyakran látogatnak bennünket külföldiek is. Felvetődik a kérdés: milyen benyomással térnek innen haza, ha mindenfelé szemetet látnak? Cseresznyeéréskor osztrákok jártak nálunk és alkalmam nyílt velük beszélgetni. Megkérdeztem tőlük, hogyan tetszik nekik városunk. — Szénen, nagyvonalúan fejlődő mozgalmas ipari város Salgótarján, ízlésesen, jól öltözködő emberekkel, de amióta itt vagyunk ropogós a sunk — mondták. Hogy értik MEL...-zt — kérdeztem. Ügy hogy a forgalmas helyeken úgyszólván mindenhol cseresznyemagra léptünk. — A járdaszegélyek virágosí- lásával is sokan szívesen foglalkoznak, de elvesztik kedvüket, mert nemcsak a gyerekek, még a felnőttek is gyakran letépik, barbár módon letapossák a legszebb virágokat nem másért, csupán, hogy két-három lépést megtakarítsanak. A falakra firkálás, karcolás és egyéb épületkár ellen a harcot már az iskolában kellene hatékonyabban megszervezni. A rendes, jó tanulókból — főleg az úttörőkből — utca- bizalmiakat kellene kijelölni, és ellenőrzéssel megbízni. Jelentenék az eseteket az iskolában, osztályfőnökök pedig ezután a szülőkkel beszélgetnének el. Fokról-fokra, fáradhatatlanul harcolva, az eredmény bizonyára jelentkezni fog! H. T. Szécsény műemlékei A Pannónia könyvkiadó gondozásában ízléses, képei, kel gazdagon illusztrált kiadvány hívja fel magára a figyelmet a könyvesboltok kirakataiban. Patay Fái „Szécsény műemlékei” című munkája különösen nekünk, Nóg- rád megyeieknek jelent, illetve jelenthet nyereséget. A szerzőt, dr. Patay Pált, a Magyar Nemzeti Múzeum ösrégészeti csoportjának vezetőjét nem kell külön bemutatnunk Nógrádban. A Palóc Múzeum munkatársaként számos jelentős munkát végzett, a többi között ő vezette a pécskői bronzkori ásatásokat is. Külön öröm számunkra, hogy jelenlegi beosztásúban is sokat foglalkozik Nógráddal. Ezt bizonyítja az említett kiadó Műemlékeink sorozatában megjelent Szécsénnyel Patay Pál könyvéről roglalkozó munkája is. E so- ozatban a szerzőnek már jelent meg füzete: 1953-ben „A bujáki vár” címmel. De szóljunk pár szót magáról a kiadványról. Elsősorban azért értékes, mert hiszen Szécsényben találjuk jelenleg Nógrád legösszefüggőbb műemléki együttesét. Szécsény mai arcát nem ipara, vagy kereskedelme határozza meg elsősorban. A megye egyik mezőgazdasági központja, s számos iskolája révén a régi hagyományok mindenekelőtt a II. Rákóczi Ferenc emlékének ápolója, illetve megőrzője. Legalábbis: kellene, hogy az legyen! Mit is mond erről a szerző? „Szécsény ma hivatalosan csak község. De múltja mozaikfoltja az egész ország történetének és páratlanul értékes történelmi emlékei, építményei ennek a múltnak, a viszontagságos, küzdelmes évszázadoknak máig is élő tanúi, emlékeztetői.” A kiadvány első részében éppen ezt a múltat összegezi, s foglalja össze Patay Pál. Megállapítja, hogy Szécsény igazi példája azoknak a magyarországi településeknek, amelyek a középkorban a városias fejlődés útjára léptek, de fejlődésüket a török hódoltság kettétörte. Majd végigkísérte fejlődését a város eredetétől, feltehetően a X— XI. századtól napjainkig. Az alaprajzokkal (a rajzokat Patay Pálné készítette), s a fényképekkel (Antal Károly, Susits László munkái) illusztrált kiadvány nemcsak a szakembernek, de a régmúlt idők után érdeklődő, a múlt emlékeit ápoló, egyszerű embernek is nyereség. Mészáros Ottó: JW9W9WWBWgWgWWWW A SOMBA Az első A tudósok egy óra múlva elhagyják a hadügyminisztériumot, a porlepte kocsik visz- szasuhannak velük a kísérleti telepekre, Oak-Ridgeba, Han- fordba, Los Alamosba. Most már csak az a dolguk, hogy az utolsó műveleteket is végrehajtsák, mert megegyeztek a katonákkal: a bombát ledobják. A hadügyminisztériumban tartott érekezletet sok minden megelőzte. Nemcsak a Katangában — a mai Kongói Köztársaságban — Chinkolob- weiben bányászott urán alakult át Oak-Ridge és Hanford boszorkányonyhájában U235-té, illetve plutóniummá, hanem készen állt az az egység is, amely a bevetést végrehajtva — Stimson szavaival élve — fordulópontot hozott a civilizáció történetében. Ez a fordulópontot többszázezer ember halála jelentette... Ezt az egység tagjai akkor még nem sejtették, sőt, azt sem tudták, miféle bevetést gyakorolnak hosszú hónapok óta, olyannyira, hogy már álmunkban is a B 29-es kormánya mellett teendő mozdulatokat ismétlik. 1944 nyarán az amerikai katonai biztonsági szolgálat vezetői hosszú napokon át személvi nyilvántartó lapok fölé haioü»k. Átnéztek negy- ven-ötven lapot is, míg egyet félretettek. Amikor végeztek, csalódás elővették a félretett lapokat. Többezer volt ez is. Üjra és újra válogattak, még végül csak nyolcvankét lap maradt az asztalon. Nyolcvankét amerikai repülőtiszt lapja. A megbízhatók között is a leg- megbízhatóbbaké, az elité, a legkiválóbb repülőké, akik sokszáz bevetésben vettek részt, bombáztak Európában, Afrikában, mindenütt, ahol csak folyt háború. A személyi lapok alapján működésbe lépett a hírhedt, semmint híres FBI, a Szövetségi Nyomozóiroda, kifaggatták a fűszerest, ahol a tiszt családja vásárolt, a házmestert, a bejárónőt, mindenkit, aki csak a Kiválasztottakkal közelebbről érintkeztek. Bekérték parancsnokaik jellemzését, a legalaposabb nyomozást végezték el. Ennek befejeztével 1944 szeptember 4-én legkülönbözőbb helyeken állomásozó repülőgépegységéhez parancs érkezett: X tisztet haladéktalanul indítsák útnak... A katonák megszokták, hogy ne kérdezősködjenek. A tisztek sem firtatták, hogy őket miért és hová helyezik át. Ki Olaszországból, ki a csendes-óceáni szigetekről, ki az Egyesült Államok más tájairól indult el Utah államba, hogy jelentkezzék a wendo- veri repülőtéren. A repülőtérre hosszú, több órás, fárasztó autózás után érkeztek meg. Első pillanatra látszott: isten hátamögötti helyre hozták őket. Az őket kísérő biztonsági tiszt mosolygott, s mintha kitalálta volna gondolataikat, azt mondta: a legközelebbi város kétszáz kilométerre van. .. Nem örvendtek már eddig sem az új helynek, de amikor a repülőtérhez érkeztek, még inkább elment a kedvük. Megszokták a hadirepülőterek nyüzsgő forgatagát, itt azf”i- ban csend és nyugalom volt, csak az őrséget lehetett látni, s a betonkifutók végében alig néhány gép állt. Míg arra vártak, hogy a bejáratnál irataikat átvizsgálják, egyikük unalmában összeszámolta a gépeket: tizenöt darab volt, tizenöt B 29-es, az akkor legkorszerűbbnek számító szuper- pombázó. Néhány nap telt el az orvosi vizsgálatokkal, az igazolványok kiadásával. Sokfélét kaptak: külön-külön színek jelezték, melyik hol érvényes, mert a körzetekre osztott repülőteret csak más és más igazolványokkal lehetett bejárni. így mindenki csak arról tudott, ami éppen rátartozott. A homoksivatagban lassan teltek a napok, idejük nagy részét a kantinban töltötték, s azt találgatták, miért hozták őket ide? Olykor szó került eddigi bevetéseikről, élményeikről, s azon búslakodtak: itt tespednek, amikor volt társaik most is a levegő országútjait járják. E napokban Arnold tábornok, a légierő parancsnoka elővette a Silver Plate feliratú bőrmappát. Sok baja volt e tervvel. Maga sem értette, mi lehet az a titokzatos dolog, amelynek végrehajtását ilyen szigorúan ellenőrzik a biztonsági szolgálat tisztjei, s amelyről maga Groves Nem hivatalos beszélgetés kávéillat mellett Horst Beckernek, a hazánkban, illetve Salgótarjánban tartózkodó Helbrai Ifjúsági Kórus vezetőjének tájékoztatása: — Kórusunk közvetlenül a háború után, 1945-ben alakult a Német Demokratikus Köztársaságban. Jelenleg 120 tagja van, s tulajdonképpen három kisebb kórusból áll; van kórusa az úttörőknek, az FDJ-nek( német ifjúsági szervezet!), s a pedagógusoknak. Amikor ismét Magyarországra látogattunk, már úgy jöttünk ide, hogy régi barátokkal találkozunk, ugyanis harmadízben járunk ebben az országban. Barátságunk a salgótarjáni fiatalokkal 1956-ban kezdődött Németországban. A magyar fiatalok ott-tartózko- dása során beszéltük meg, hogy továbbra is fenntartjuk kapcsolatunkat. Salgótarjánban nagyon szívesen jöttünk, a város sokat szépült, fejlődött azóta is, amióta utoljára jártunk itt _ — A fasizmus veresége után, 1945-ben többen találkoztunk iskolás fiatalok Hclb- rában egy utcán. Ez az utca tábornok is annyiszor érdeklődik? Valami új repülőgép- típus? Nem, hiszen arról elsősorban ő tudna. Hát akkor? Nem jutott eredményre, bármennyit töprengett is. Becsengette segédtisztjét, s újabb utasításokat adott neki. Az utasítások a wendoveri kantinban darvadozó tisztekre vonatkoztak, bár Arnold tábornok soha nem látta egyiküket sem. A csellengő, az állandó igazoltatástól, ellenőrzéstől ingerült tisztek szeptember 13-án megismerhették parancsnokukat. A zömök, fekete hajú ezredest, aki mindössze huszonkilenc éves volt, P. W. Tibbetsnek hívták. Tibbets Clark majd Eisenhower tábornok különrepülőgé- pének volt a vezetője, majd a Boening Művekhez került, ahol a berepülő pilóták egyik csoportjának parancsnoka lett. ők próbálták ki a B 29-eseket is. Tibbets néhány napja kapta csak meg új beosztását. Ént vezérőrnagy, a második légiflotta parancsnoka fogadta, nem sokat beszélt vele, néhány közömbös szó után magára hagyta a percekkel előbb bemutatott William Sterling Parsons tengerészkapitánnyal. Tibbets kicsit csodálkozott, miért ez a megkülönböztetett figyelem, ahogyan Ént Pasonssal bánik? ö nem tudta, hogy Guwes tábornok, akinek akkor már „neve kezdett lenni” tábornoki körökben, ajánlotta Ént pártfogásába a szűkszavú, rideg természetű tengerészkapitányt, akinek nemcsak főszerep ^-^tt az atombomba történetében, hanem aki karrierjé is r- köszönheti. néhány év 1 kapitányból — ellenien őrnagy lett! Következik: Az 509. csoport is még romos volt. Bandukoltunk sokat a városban, valamelyikünk énekelni kezdett, mi átvettük a dalt valameny- nyien. Még akkor nem volt egy olyan ház, ahol összejöhettünk volna, ezért az utca volt a „hangversenytermünk”. Népdalokat, indulókat énekeltünk. Később alakítottuk a kórust, ekkor „hivatalosan” is a dalosok sorában léptünk, Abból a közösségből, amelyből a kórus származott, né- hányan lakatosok, néhányan tanárok lettek, nekem szintén szakmán* van, de most úttörővezető vagyok. A dalt nagyon szeretjük. Magyarországon és Salgótarjánban az lepett meg a legjobban, amilyen lelkesedéssel az emberek a dalt fogadják. Egy kedves élményem Salgótarjánban az, amikor a Töltőtollgyárban tett látogatásunk során a munka- padok mellett énekeltünk, s éltük át a dalokat közösen az üzem dolgozóival. Azt hiszem, ezt nem felejtem el soha. Sem én, sem a feleségem, sem a kórus tagjai. A féleségem ugyanis szintén dalos, ő odahaza a kis kórus vezetője. (Dach Winfried megjegyzése). • — Én a kórus tagjaként másodszor járok Magyarországon. Budapest csodálatos, este a Halászbástyáról nézve egy fénytenger. Nekem Salgótarjánban több barátom és levelező társam van. akikkel szívesen találkozom, Ponyi Teréz. Tóth Endre és Balázs László. Nem, nem tudok magyarul. Azazhogy néhány mondatot mégis. A kórus valamennyi tagja tudja például a „Mint a mókus fenn a fán..” című kedves kis dalt. Aztán még azt is tudom ,hogy az „ipafai papnak fapipája vari..” Azt mondják magyar barátaim. hogy ezt a mondókát még nekik is nehéz elmondani. Nekem is nehéz, de azért elmondom. (Heidrun Feöhlich megjegyzése). • — Nekem a legkedvesebb élményem a daloláson kívül Magyarországon a szalonnasütés volt. A Saigon sütöttük a szalonnát. Nálunk egyáltaU a nem csinálnak .Ivet, nagyon izgalmas volt, és persze a szalonna, a zsíros kenyér s igen ízletes volt. Nagyon jó volt még Budapesten a margitszigeti hullámfürdőben Sajnos, nálunk ilyen sincs Csak Keleti-tengerünk vari... (Az se kutya! A szerz.) De az nem olyan. (Ursula Gujuwski megjegyzése.) • — Négy éve, amikor utoljára itt jártam, még nem volt annyi új épület, mint most. Nagyon gyorsan nőnek ki a házak a földből. És milyen szépek! Salgótarjánra rá sem fogunk ismerni, amikor ismét jövünk majd. Azt hiszem, megkérhetnénk a városi tanácsot, hogy legalább egy régi utcát ne bontsanak le, hogy maradjon valami a régi városból is. hogy ráismerhessünk, s tudjuk: csakugyan nem tévedtünk el, Salgótarjánban járunk. Hogy mit szeretek legjobban? Mondhatom, a magyar ételeket, a gulyást és a lecsót. Kicsit erős mindkettő, igaz. S hogy van-e valami „speciális” kívánságom ? Hogyne volna. Itt szeretnék lakni. (Annemarie Meister megjegyzése). Kínálgatjuk egymást cigarettával. Kávéillat száll. (Nagyon finom, zamatos a magyar kávé, mondják). A beszélgetés kötetlen, a Karancs Szálló presszójában zajlik Tóth Elemér Felszabadulási fotókiállítás nyílik az alkotmányünnepre A hazánk felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából hirdetett Nógrád megyei fotopályázat igen szép eredménynyel zárult s gazdag, változatos anyag tette próbára a bíráló bizottságot, hogy a pályaművekből a legművészibb alkotásokat kiválassza. A zsűri munkája után a válogatás augusztus 19-én kerül a nagynyilvánosság elé a Salgótarjáni József Attila MűveSalgótarján és kulturális Kulturális baráti kapcsolatot létesített a Salgótarjáni Öblös- üveggyár és a Sajószentpéteri Üveggyár művelődési otthona. Elhatározták, hogy a jövőben időről időre tapasztalatcsere látogatásokat tesznek egymásnál s vendégjátékok keretében kicserélik műsoraikat. lődési Otthonban a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, a KISZ Nógrád megyei Bizottsága, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság és a Népművelési Tanácsadó közös rendezésében. A Nógrád megyei fotóművészek kiállítását délután 5 órakor Vadkerty Lóránt, a2 SZMT titkára nyitja meg, ek-. kor kerül sor az értékes pályadíjak kiosztására is. Sajószentpéter kapcsolata A sajószentpéteriek salgótarjáni első útjára augusztus 28- án kerül sor. A testvérüzem színjátszói és zenekara vidám nyári esztrád műsorral mutatkozik be nálunk, míg a salgótarjáni üvegesek októberben vendégszerepeinek Sajószent- péteren.
