Nógrád. 1965. augusztus (21. évfolyam. 180-204. szám)

1965-08-12 / 189. szám

W9BWffl sngnszttts ti. csütörtök. fVidám az élet az Ifjúsági Express nógrádverőcei táborában A gépkocsit elnyelték a zölddel borított hegyek kac karingós útjai és mintha tőidből nőtt volna ki, bukkan hirtelen elő a festői üdülőt: lep. A főbejárat előtt lengőhr jú ifjúba ütközöm. Arca elő! magasra emeli kakaóval teli korsóját, és méltatlankod • hangon megszólal: — Pardon uram! A repetá­mat kímélni kell ám! — Kihez van szerencsém? — kérdem szintén udvariasan Arcán kis finom ránduiá szalad végig, mint akit mé lyen sért a tudatlanságom. — Én Vanek B. Eduárd va­gyok. Gorcsev Iván és autószerelő társai — És a kollégája, akinek gyengéden omlik a, vállára enyhén viseltes hajzata? Ta­lán csak nem... — Eltalálta! ö Gorcsev Iván, — és ünnepélyesen kö­rülnéz, mint aki elismerésre vár. — Csak nem Rejtő Jenő lé­giójába kerülteng? — Nem, nem — rejti el ki­törő nevetését, ön a Nógrád­verőcei Ifjúsági Express tá­borba érkezett. „Gorcsevék" civilben autó­szerelő ifjúmunkások. Már harmadszor üdülnek itt. Vala­mennyien Beatles-hosszúságú ..hajdíszt” (tollat) viselnek, „farmeröltözékük” egyenruha­Gorcscv Iván és udvara jellegű. Csupa jóindulatú, vi­dám fickó! Csakhát a külsejük egy kicsit ijesztő! Gorcsev so- rakozót rendel el. Egymásután érkeznek: Pinoccio, a kis vi- gyorgó, Taylor, az elegáns, Vi- ci, akinek házfelügyelő az kásái. Már tíz éve szerepelnek együtt. Ide pihenni jöttek, de hát ugye, a találkozó! A klub-szobában zajlik a, élet. Réten, réten, sej a... Po rögnek a szoknyák. Fényeset a homlokok. No, nézd csak ott már milyen jól járják lérdezed oroszul: Hol tanúi ík ilyen jól meg a magyai incot? És ők nevetve vála- colnak, magyarul: / — Budapesten. Mi ugyanis íagyarok vagyunk. E pilla­natban éppen tánctanárnak saptunk fel — mondja Kállai stván egyetemi hallgató, aki artnerével, Horváth Ibolya egászhallgatóval éppen a sárdás rejtelmeibe vezeti be z örmény vendégeket. — Miként vállalkozhattak er- ? a nagy feladatra? — Több nyelven beszélek, és valamit a tánchoz is értek, megkért a kulturos. A több nyelv: orosz, angol, német, francia. Sok-sok év ke­mény munkájának gyümölcse. Kállai Pista diplomatának ké­szül és indításnak nem is olyan rossz ez a nyelvisme­ret. Jó KISZ munkájukért küldte el őket az egyetem a táborba. „Nick Nikkerton, a nagy varázsló“ Nevetés és felcsattanó taps • sál át egy másik klub-terem- Ismét csak magyar fiú „Séf” a tábor kedvence édesapja, Tuskó, aki félkéz: ötven kilót emel, de még t- hasem verekedett, viszont t rös oklevéllel szabadult au szerelő, Prézli a szeplős, na < persze az elmaradhatatlan Iá nyok. — Mondd, anyukád örül er nek a hosszú hajnak, „Go csev úr”? — Hát persze, legalább vf egy lánya is, — mond ja m vetve. Hogy érzitek itt magatoka — Kitűnően. Csak lassr ''rasztó lesz a nyaralás, m: 'inden baráti találkozó' minket „öltöztetnek be”. Csárdás örmény-módra Igaz is. Baráti találkozó, ismerkednek a külföldi fis lók egymással és a mag; üdülőkkel. Évek óta állar vendégei Nógrádverőcének lengyel, szovjet, német, fre cia csoportok. A kis faházakba nemrég e kezett egy örmény amatőr n pi táncegyüttes. Valamennyi­en egy nagy szövőgyár mun­Megpendül a gitár. A népszerű Illés zenekar. Lássuk, milyen az idő? — Dragos Pál idegenvezető, civilben orvostanhallgató — produkálja magät a porondon. Németül. Keze ördöngősen dolgozik. Elvarázsol különbö­ző tárgyakat, csupán azért, hogy néhány pillanat múlva a leglehetetlenebb helyekről húzza elő őket. Bűvésznevét már Kántor Róbert kulturos- tól kapta: Nick Nikkerton, a nagy mester, aki kombinál, viccel, eltűntet és előad. — Szeretem csinálni. Élve­zem a tapsot Minden szabad­időmet leköti. Műsoromat ma­gyarul, németül és oroszul adom elő. Óriási élményem, ’ogy megnézett a nagy Kló meghívott Moszkvába ven- gszerepelni — Kezet fogott lem és aztán pár perc múl- x visszaadta az órámat és andzsettagombomat. — ■gköszöntem. „Séf“ a kedvenc De tánc ide, művészet oda, ágis csak első a „kaja”. És ki a tábor legnépszerűbb nbere, a szakács, vagy ahogy népszerű Réti Györgyöt ne- :zik, a „séf”. Gondoltam, tekintélyes kül- jű, idősebb, 100 kilós em- i .'rrel találkozom. Helyette 1 edves, mosolygós 24 éves fi- '« talemberrel ismerkedtem xeg. — Csak 75 kiló vagyok! Ezt ' ja: kedvenc ételem a mar­apörkölt, sós burgonyával és borkasalátával. Nagyon sze- tek főzni. Minden új ételt | egpróbálok elkészíteni. Ott ' on is segítek a feleségemnél egfőzöm az ebédet. Már ; tonaságnál is szakács vol ' m. Kiskoromban azonban nem tudtam, mi akarok len­ni. — Ezt egy szuszra mond­ta el. Hát kéül jobb riport­alany? Engem Szonban más is érdekelt. — Egy ebédre mennyi nyersanyagot használ fel? Általában naponta három­ötféle ételt főznek. Leveshez 500 kiló burgonyát 500 literes lábaskában főzök meg. Bele­teszek négy-öt kiló sót, 50 de­ka paprikát és 10 deka bor­sot. Néhány sertést is meg­főzök, sütök. Dehát gondol­juk meg. naponta 1000 em­bernek főzni, nem kis dolog! És milyen Ízlésen? Minden­ki hízik. A „séf” ott van az ebédosztásnál, és mélyen me­ríti a kanalat. Szeretik is ám a fiatalok! Ebéd után csak a fiúk sziesztáznak. A lányok vi­gyáznak az alakjukra: irány a strand! Fürdenek, úsznak es egy_ órácskát még barnítják amúgy is csokoládészínű bő­rüket. A sok apróság az úttö­rőtáborból is nyugodtan lu­bickolhat a medencében, mert Deák Imre testnevelő-tanár úszómesteri minőségben őrkö­dik felettük. Aki mindig talpon van Végére maradt Csak nehe­zen találtam alkalmat beszél­ni vele. Nem könnyű riportot készíteni olyas-valakivel, aki éjjel két órakor még valbol ellenőrzőkörúton van és korán Mészáros Ottó» *4 BOMB A Man hátion-terv A pile grafitíéglákból épült fel. A tiszta grafitot a Natio­nal Carbon Company szállítot­ta. A grafittéglákba szabályos távolságokban uránrudacská- kat helyeztek el, ezeket — hat tonnát — a Westinghause, a Metal Hydries és az Amas cégek szállították. A grafit a moderátor szerepét töltötte xe. (A moderátor szerepe a övetkező: a szabaddá vált eutronok sebessége kb. 40 000 m/sec. ezt kell lelassítani '.2 km/sec.-re mert csak az Íven — un. termikus — neut­ronok idéznek elő maghasa­dást. A grafit és a nehézvíz ma :s a legjobb moderátor.) Az urán a láncreakció anyaga volt, míg a szabályozást a élűiről lefelé haladó vájatok­bán elhelyezett kadmiumru- bak szolgálták. Fermi pro- bsszor, aki 1954-ben bekö­vetkezett haláláig még sokszor találkozott szülöttével, 1942 december 2-án lett kész a nile építésével. Egész éjjel dolgoztak, s érthető volt a fe­szült várakozás, amikor be­fejezték a munkát. Amikor minden a helyén volt, s csak a láncreakció megindulása, maradt hátra mondta közna­pi, de azóta szállóigévé lett utasítását: „Menjünk hát reggelizni!” A világ első atommáglyája sokmilliós város közepén állt. Ha valamit rosszul számítot­tak ki, ha az' ellenőrzöttnek szánt, de ellenőrizhetetlenné vált láncreakció következnék be — a város elpusztul. Mind­ez átsuhant Fermi agyán, míg reggeli kávéját kortyol­gatta. Tisztában volt felelős­ségével, de azzal is, hogy a sikeres kísérlet hatalmas ere­jű fegyver megteremtését teszi lehetővé, amit szembe­szegezhetnek a fasizmussal, amely többek között hazája népét is rabbá tette. Fermi, az olasz professzor, amikor fel­kelt székéről, szemlét tartott munkatársai felett. Szinte minden nemzet fiai képviselve voltak közöttük, legkevésbé azonban azon nemzeté, amely­nek ők átadják munkájuk eredményét. Mindegy. Most nem a nemzeti dicsőség, ha­nem a népek megmentése a cél. Intett a többieknek, akik a nagy pillanathoz illő ko­molysággal követték. Fermi elfoglalta helyét a „parancs­noki” toronyban — munkatár­sai tréfásan admirálisnak ne­vezték — s jelt adott a mun­ka megkezdésére. A villany­motorok egyenletes zümmö­géssel dolgozni kezdtek, fel­tűnt az első kadmiumrúd vé­ge, majd a másodiké, harma­diké. Már csak egyetlen egy rúd* maradt a pile belsejében. A műszerek mutatói nem rez- dültek. Mindenki Fermi moz­dulatait leste. A tudós in­tett: húzzák kifelé az utolsó neutronelnyelő rudat is. Alighogy mozdult a kadmium­rúd, a műszerek mutatói moz­gásba lendültek, s ahogy milliméterről-milliméterre ki­felé csúszott a fémes test, úgy kezdtek táncba az érzé­keny műszerek mutatói, s a neutronszámlálók kattogása összeolvadt. A láncreakció megindult. Fermi akaratlanul is órá­jára pillantott: történelmi perc. Délután három óra har­minc. Néhány perc múlva már Washingtonban, a had­ügyminiszter asztalán fekszik a megbeszélt szövegű távirat: „Az olasz tengerész eljutott az Újvilágba.” A hadügymi­niszter elégedetten bólintott: a világ első atomreaktora — működött' Az első napokban fél watt teljesítménnyel dolgozó reak­tor — amely december 12-én érte el a csúcsteljesítményét, 200 wattot — egyben azt je­lentette, hogy most már meg­kezdődhetnek a közvetlen ku­tatások, és kísérletek — a bom­ba előállítására. Az amerikai hadsereg, amely kezdetben nem sokat adott a tudósok „fantáziájára”, bonyolult és szerteágazó szervezetet ho­zott létre, hogy a bomba meg­szülessen. 1942 szeptember 17-én Stimson hadügyminisz­ter kinevezési okmányt írt alá. Egy miniszternél nem ritka tevékenység az ilyesmi, Stimson most néhány percig mégis elidőzött tekintetével a hatalmas íróasztalon pihenő papíron. majd bólintott, s mellette álló titkárának kiadta az utasítást: ad­ják át Groves tábornoknak. Néhány óra múlva Groves tábornok — akinek nevével meg sokszor találkozunk — hivatalosan is értesült róla, hogy őt nevezték ki a Man­hattan Engineer District fe­dőnevű szervezet parancsno­kává, s feladata, hogy a DSM (Develompment of Substitute materials) pótanyagot elő­állítása tervet végrehajtsa. Groves nem bizonyult rossz szervezőnek, igaz, nemcsak anyagiakban, hanem minden­ben minden a rendelkezé­sére áll. Fermi decem­beri kísérleteit már ő ellenőrizteti, az ő biztonsá­gi tisztjei ügyelnek arra, hogy semmi ne szivárogjon ki a kí­sérletekről. ö válogatja ki azokat a kutatókat is, akik a decemberben létrehozott Me- tallhrgical laboratory munka­társai lesznek. E munkacso­port kezdte meg az eddigi eredmények katonai hasznosí­tásának kidolgozását, vezető­jükké Groves Campton pro­fesszort nevezte ki. Rövid néhány hét alatt Amerika különböző vidékein mindenütt ott vannak a Man- hattan-terv megbízottai. Üze­mek tucatjai dolgoznak a DSM-terv keretében, s egyet­len üzem sem tudja, hogy lé­nyegében — mit is csinál, mi­nek kell ez a hadseregnek? Néhány ember tudja csak, akik az „atomvárosok” irá­nyítói. Rövid idő alatt há­rom ilyen várost hoznak lét­re: Oak-Ridge-t, Hanford-ot és Los Alamos-t. Oak-Ridget Tennessee a Clinton művek építi fel, az üzemépületeket egyemeletes lakóházak fogják körül. Egyik napról a másik­ra nyolcvanezer (!) embernek kellett itt szállást biztosítani, s ugyanakkor lehetetlenné tenni, hogy az üzem munká­járól az illetéktelenek bármit is megtudjanak. Itt az un. gázdiffuziós módszerrel állí­tották elő az U235-öt, s a bo­nyolult eljárás érzékeltetésé­re megemlítjük, az urán — gázalakban — 16 000 kilomé­ter hosszúságú csővezetéken futott át, s ötezer szűrőfalon ment keresztül, mig végül kémiailag tiszta uránként végtermék lett. Hanfordot Washington államban, a Co­lumbia folyó nyugati part­ján az E. I. Au Pont de Ne­mours and Company építi fel, s 45 ezer ember közreműködé­sével három atommáglya ter­meli a plutóniumot, amely szintén a bomba alapanyagául szolgál. Összesen mintegy há­romszázezer ember vesz részt a bomba előállításának mun­kálataiban, s a tudományos központot, az „agytrösztöt” Los Alamosban hozzák létre, ahol 5800 tudós és kutató dol­gozik Oppenheimer profesz- szor irányítása alatt. (Többek között Teller Ede, az elméleti fizikai osztályon, aki a hid rogénbomba „atyja” és penheimer ellenfele let! é sőbb.) Marie, a francia kislány uj barátjával. reggel 6 órakor már megkezdi a munkáját. A tábor alig 30 éves igazgatója, Marx Ferenc ilyen ember. — 1981 óta vezetem a tá­bort. Mikor átvettem, itt csak sátrak álltak és a honvédség­től örökölt tábori konyha. Azóta nagyon átalakult a kép. Az állam jelentős üdülőtelep­pé fejlesztette az Ifjúsági Ex­press nógrádverőcei táborát. A szalmazsák, a sátor már a múlté. Csinos, négyszemélyes faházakban, kulturált körül­mények között üdülhetnek a fiatalok. Évente 4-5000 külföl­di fordul meg itt, és mintegy 12 000 KISZ-korú pihenhet, szórakozhat egy szezon alatt a táborban. Este a népszerű Illés-zene­kar megpendíti a gitárokat, megszólal a dob és a legújabb „ugrálós” táncokat fáradhatat­lanul, órákon keresztül járják. Mire a csillagok feljönnek, mintha lassulna az ütem, és — nézd csak — ott, mintha szorosabban ölelnék egymást a táncoló párok. Na, persze, ezek az augusztusi esték... Irta és fényképezte: Regős rTt ván

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents