Nógrád. 1965. augusztus (21. évfolyam. 180-204. szám)

1965-08-08 / 186. szám

186S. augusztus? 8. vásiírristr

NÖGRÄD

5

Varsó városrendezési tervei

A legutóbbi húsz esztendőben Varsó fejlődése feltartóztathatatlanul, rendkívül dinamikus tempóban haladt előre. Ez idő alatt a főváros lakossága a felszabadulás utáni 160 ezerről 1,24 millióra emelkedett, A varsói ipar, amelynek a háború után zéró pontról kellett indulnia, ma a lengyel ipar össztermelésének 6 százalékát szolgáltatja, s egyes iparágakban, mint pl, a finommechanikában és a nyomdaiparban, meghaladja az országos termelés egyhar- madát.

Csakhogy éppen úgy, mint minden jelenségnek, Varsó rohamos fejlődésének is megvoltak a maga árnyoldalai. Régóta ismeretes, hogy a főváros közlekedési, kereskedelmi és egészségügyi hálózata nem tud lépést tartani a lakosság növekedésével. Egész Lengyelországban Varsó az a város, amely a legkomolyabb lakásgondokkal küzd: még ma is kb. 60 ezren laknak nem kielégítő, vagy nehéz lakáskörülmények között.

Megengedhető-.e ily módon, hogy a főváros korlátozás nélkül növekedjék? — tették fel a kérdést a gazdasági és városrendezési szakemberek. Az ipar így válaszol: munkaerőre van szükségünk, mert a soronkövetkező ötéves terv fokozott termelési feladatokat tűzött elénk. Varsó pedig munkaerőhiányban szenved. Naponta mintegy J.50 ezren utaznak fel a varsókörnyéki helységekből fővárosi munkahelyükre, s akadnak szép számmal olyanok, akiknek a csupán egyirányban való utazás két órát is felemészt.

Az ipar körülbelül 100 000 főnyi új munkaerőbázist igényel. Az óvatosabb tervszakértők ezt a számot 40 000-re‘ becsülik. De. még a legszerényebb .becsléseket véve is alapul arra az eredményre jutunk, hogy ha a korlátok közé nem szorított fejlődéssel számolunk, a legközelebbi esztendőkben kb. 200 000 személyt kellene Varsóba telepíteni (beleértve a családtagokat is). Ez annyit jelent, hogy lakást, közlekedési eszközöket, ellátást, orvosi segélyt és számos más jellegű szolgáltatást kellene számukra biztosítani.

Érdemes még megjegyeznünk azt is, hogy a városrendezési szakértők számításai szerint Varsó továbbfejlesztése — .mert hiszen a népesség. növekedése ezt elkerülhetetlenné teszi — a legdrágább. Az egy főre eső városfejlesztési költségek a fővárosban kb. V4-del magasabbak, mint egy közepes nagyságú városban és csaknem háromszor akkorák, mint egy kisebb városban.

Ebben a helyzetben más megoldási módokat kellett keresni. Az egyik megoldás a varsói ipar egy részének a főváros határain kívül történő telepítése. Ezzel szorosan ösz- szefügg az egyes ipari üzemek fejlesztési tervének lehető legpontosabb meghatározása. Az első kategóriába tartoznak a fejlődő üzemek, amelyek továbbfejlesztése és korszerűsítése magától értetődő, s ez ugyanakkor a munkaerőlétszám növelését fogja jelenteni. A második kategóriába az ún. „stop”-jellegű üzemek tartoznak, amelyeknek a termelés további növelését a munkáslétszám emelése nélkül, kizárólag korszerűsítés segítségével, valamint több műszak bevezetésével kell elérniük. (A műszakok számának emelése manapság a varsói ipar egyik legégetőbb problémájává válik). Az üzemek harmadik csoportját az elavult és régi üzemek alkotják, amelyek újjáalakítása már nem fizetődne ki; ide tartoznak a kisebb üzemek is, valamint azok, amelyek profilja nem felel meg a varsói ipar jellegének. Ezekre az üzemekre kétféle sors vár: vagy átadják termelési bázisukat a két első kategóriába tartozó üzemeknek, vagy kitelepítik őket Varsó határain túlra.

A Varsó környéki helységekben ugyanis, ahol komoly munkaerőfelesleg áll fenn, nagy üzemhálózat kiépítését tervezik. A még gyengén iparosított varsói vajdaságban igen sok helység van, amely ■ munkaerőfelesleggel rendelkezik. Az itt létesítendő üzemek profiljába az egyes résztermelési feladatok (alkatrészgyártás stb.) tartoznának, a termelés utolsó fázisa pedig a varsói „anyaüzemben” zajlana le. Az építőipari elemek és felszerelések gyára már átadta az egyik újonnan épült varsókörnyéki üzemnek az építőipari alkatrészek termelését, a Közlekedési Ipari Felszerelések Gyára pedig Varsótól 200 km-re, Olsztynban létesített fióküzemet

A tervek szerint Varsó környékére telepítik a nem nagyipari jellegű, kisebb üzemeket, a kisipari szövetkezetek egy részét, a főképpen vidéki munkahelyeken dolgozó építőipari vállalatokat, végül

néhány reszortjellegű intézményt.

Két hónappal ezelőtt Varsóban szigorú korlátozásokat vezettek be az lakosok befogadását illetően. Jelenleg csakis olyan személyek telepedhetnek le Varsóban, akiknek jelenléte a fővárosban mindenképpen szükséges: kiváló szakemberek az egyes vállalatok vagy intézmények kérésére, valamint az állandó varsói lakosokhoz költöző legközelebbi családtagok. Más személyek nem kaphatnak állandó bejelentőt a fővárosban, sőt még ideiglenes bejelentőt sem. Egyelőre ezeknek az adminisztratív eszközöknek kell korlátok közé szorítani ok a főváros túlgyors fejlődését.

Mindezzel hármas célt szeretnének elérni. Először: korlátozni a főváros túlburjánzását, másodszor: rendezni a varsói ipar helyzetét, a város és a népgazdaság számára legértékesebb üzemek fejlődési irányának meghatározásával ás megszabadulni azoktól az apróbb vagy elavult üzemektől, amelyek termelési profiljukra és a dolgozók nem magas szintű képzettségére való tekintettel elhelyezhetők a nagyipari központon kívül is; harmadszor: az üzemek, illetve fiőküzemek létesítésével elősegíteni a varsói vajdaság helységeinek gazdasági fejlődését.

Mindezek a tervek az országos gazdasági fejlődés fő irányában hatnak. Egy nemrégiben kiadott kormányrendelet a Varsóhoz hasonló „operáció” elvégzését tűzi ki feladatul több más, nagyipari jellegű lengyel városban is.

K. N.

A testvérországok életéből

Viizokije Lipi

Ahonnan nem menekülnek a fiatalok

Belorussziában levő Szeptember 17. kolhoz központja Viszokije Lipi falu. Mielőtt ennek a kolhoznak a fiataljairól szólnánk, szeretnénk emlékeztetni egy jelenetre a Kolhozelnök című filmből. Ennek a szovjet filmnek, amely szuggesztív erővel szól a szovjet falvak hétköznapjairól, már külföldre is eljutott a híre. A film egyik jelenete mulatságos is, meg szomorú is. Egy fiatal falusi fiú ahelyett, hogy dolgozna, minduntalan csak kérvényeket ír, hogy vegyék fel őt a pornográfiái főiskolára. Tudja ugyan, hogy a felvételre nem sok esélye van (hiszen a főiskolának még a nevét is rosszul írja: poligráfiai, vagyis nyomdaipari főiskoláról lenne szó), de azért megírja a folyamodványt, hátha „beüt” neki. A fő az, hogy bármi áron felkerüljön a városba.

Ez a menekülés a városba még nem a tegnapé, de már nem is a máé a kolhozfalvak életében. Példa erre a Szeptember 17. kolhoz is, ahol 170 komszomolista korosztályú kolhozista dolgozik, köztük

21 gépész, 13 fejőnő,

több mint száz növénytermesztő, három brigádvezető, három tanító ,két orvos. A fiatalok nem menekülnek többé a faluból. A jelenség első pillantásra nem olyan feltűnő, gyökerei azonban mélyre nyúlnak. Hová?

Vlagyimir Galusko, a kolhoz veterán elnöke, egyébként is sokat látott, tapasztalt ember, így beszél:

— A mi fiatalságunk hőstettekre termett, a nehézségektől nem fél, ez igaz. De legalább így igaz az is, hogy távlatokat kell nyitni előtte. Másodszor pedig: a fiatalság gyűlöli az unalmat, az egyhangúságot. Miért mennek a fiatalok a városba? Nem a könnyű életet kergetik, azért mennek, mert az ottani élet kulturáltabbnak tűnik számukra, művelődhetnek. Ha egy falusi legény a városba megy, aztán hazalátogat a falujába, a többiek azt látják, hogy ez a fiú már esztergályos vagy darus, vagy villany- szerelő. Űj táncokat tud, ismeri a legújabb filmeket, érdekes dolgokat tud mesélni. Meg aztán a keresete is jobb.

Az a legény, aki ittmaradt

a faluban, gondolja magában: „Én se vagyok rosszabb nála, aztán ő mégis fenn ül a daru magasában, én meg idelenn a földet forgatom ...”

— A teendő tehát az — mondja Galuskó —, hogy a falusi életet a városihoz közelítsük. Ehhez pedig tisztességes kereset, gépesítés, meg az kell, hogy a parasztfiatalok perspektívát lássanak maguk előtt, fejlődhessenek, művelődhessenek.

Ez történik éppen a Szeptember 17. kolhozban. Az a bizonyos perspektíva, amiről a kolhozelnök beszél, Viszokije Lipi faluban meg is található. A kolhoznak 26 tehergépkocsija, 37 traktora, hét kombájnja, 70 villamos motorja, két fűrészmalma, két malma, lenfeldolgozó üzeme, gépesített gabonaszárítója, takarmányelőkészítő üzeme van. A géppark évről-évre gyarapszik. Így aztán a falusi munka egyre inkább az ipari munka válfajává válik. Mindenkiből lehet traktorista, kombájnos, gépkocsivezető, villanyszerelő, gépész, márpedig ez az, ami olykor annyira hiányzik a fiataloknak, hogy inkább a városba menekülnek.

Itt sincs ok a panaszra. Viszokije Lipiben van kultúrház, nézőterén 410 férőhellyel, széles mozivászonnal,

von táncterem és könyvtár.

gyakran látogatnak a faluba hivatásos művészek Minszk- ből és más városokból. De a helybelieknek saját műkedvelő együttesük is működik. Huszonöt család portáján nézik a televízió műsorát. Lapok minden házba járnak.

Ez persze így „globális” kép. Mit mondanak maguk a fiatalok?

Anton és Polina Apana- szik fiatal házasok. A férj brigádvezető, a feleség tanítónő. A férj a mezőgazdasági akadémia harmadéves levelező hallgatója. „Nem azért, hogy rangosabb álláshoz jussak, de hát ha nem tanul az ember, lemarad, a saját munkáját se tudja rendesen elvégezni” — mondja. A feleség napját leköti az iskola. De azért pihenni is van idejük, hetente kétszer moziba járnak, különben a televíziót nézik, portyáznak a szomszédos városokban, nyáron vadászni járnak. Motoruk is van: ez a férj szenvedélye.

Nyina Kombiévá fejónő, mindössze egy esztendeje dolgozik. Most végezte az esti középiskolát. Geometria és algebra kivételével minden tárgyból ötöst kapott. Ez a kettő csak négyesre sikerült. Minek az érettségi ahhoz, hogy valaki fejőnő lehessen? Komiévá úgy néz rám, mint valami marslakóra. „Micsoda kérdés? Hát kinek nincs közülünk, fiatalok közül érettségije?” Mik a további tervéi? „Tanulni szeretnék.” Hol? „A mezőgazdasági főiskolán.” Akkor aztán biztos búcsút mond a falunak ... „Már miért mondanék búcsút, akad nekem munka itt is!” S nem unalmas itt az élet? „Hát van nekünk időnk unatÉjszaka a lejtősaknán

E

ste van. A város mind jobban halkul, kihagy. Időnkint egy késői busz túrázó bőgését kapja szárnyra a szél és elhozza ide a távoli hegyoldalra is. A város olyan innen akár a csillagos ég. A neoncsövek mint üstökösök — körülöttünk a villanyégők, csak mint szentjánosbogárkák.

Imbolygó fények közelednek, hol jobbra, hol balra lendülnek. Vöröses, sárgák. Bányászmécsek. Mindinkább szaporodnak.

Jószerencsét! — fogadja az éjjeles aknász a köszönéseket. Megpihennek egy kicsit itt az akna szájánál. Cigarettára gyújtanak, és füsteregetés közben a napi eseményekről beszélgetnek. Az aratás a fő téma. A közeli termelőszövetkezetnél segítettek. Kell most. Szorít az idő. A sok eső... A gabonák meg egyszerre értek kasza alá. Pereg már a szem. A kenyérről van szó. Ügy röpködnek itt a mondatok, mintha nem is a bánya lejáratánál, hanem valamelyik tsz-iroda előtt lennének. De csak rövid ideig.

A csapatvezető közben az aknásszal beszélget. Fontos dolgokról ,az éjszakai munkáról.

— Végig van megint tele csillével az egész bánya. Lent a rakodón azt mondták vagonhiány van. de nem igaz, mert telefonon a tröszttől értesültünk, hogy nyolcvan százalékos a tervteljesítés, a vagonok meg száz százalékra is elegendők lennének. Rosszul ürítenek — magyarázza az aknász, majd hozzáfűzi:

— Dolgozzatok nyugodtan, annyi üres lesz. Hajnalban megkezdjük a húzatást, hogy reggel legyen elég üres a csapatoknak — mondja, azután elköszön.

Elindulnak lefelé. A mécsek mellett vakoskodva botorkálunk velük együtt. Síkos a felázott pálya. Cuppognak a csizmák a vendégmarasztaló sárban.

— A héten még ezt is fel kell takarítanunk, ha végzünk azzal a sürgős ácsolatcserével — veti közbe a csapatvezető. A többiek is kifejtik a véleményüket. Itt is, ott is megállnak egy pillanatra: a nagy nyomástól görnyedő ácsolato- kat figyelik. Ismerős mindegyik, hiszen naponta itt járnak le és fel, de észre is veszik, ha valahol rendellenesség van, ha valamelyik ácso- lat nem úgy áll mint előző nap.

— Csaknem egy kilométer hosszú ez a pálya itt Forgácson. Szeszélyes nagyon. Tavaly megcsúfolt bennünket, összeszakadt vagy harminc méter hosszúságban. Egy hónapos termeléskiesés volt. Addig tartott ,amíg átdolgoztuk — magyaráz Csammer Emil a brigád vezetője

— Azóta itt?

— Igen itt dolgoztunk, majd mindennap. Tizenegy tagú a brigád. Fő feladata a fenntartás.

— Mindig éjjel?

— Mindig. Nappal nem lehet. Akkor dolgoznak a széntermelők, le van kötve a pálya. Mi a, szállítást akadályoznánk, a csillék meg minket. Így azután éjjel dolgozunk.

— Megszokták? — Húz egyet a vállán és csak azután válaszol.

— Meg lehet szokni az örökös éjszakázást? Igaz, erre a kérdésre eddig még nem is gondoltunk. Nem hiszem, hogy meg lehet szokni, de ha egyszer a munka így kívánja. Természetesnek vesszük valahogy, vagy jobban mondva elviseljük, bár azért eszünkbe jut néha, hogy jobb lenne otthon éjszakázni. De erről még nem esett szó köztünk ...

I

tt is, ott is elmarad egykét ember. Nekiáll a munkának. Az egyik csoport TH-t szerel, a másik faácsolatot cserél. Feltűnik, hogy a csapatvezetőknek milyen keveset kell beszélnie. Értik ők egymást kevés beszédből is. A vágat mutatja, mit kell tenni, kínálja a munkát. Ma itt, holnap ott szorongat. Van olyan hely, ahol a bordafal kevésnek bizonyult. Hézagain keresztül is befolyt a nedves homok. Szalmát hoztak be, úgy fogták meg, de azért kifogtak rajta.

Csendes most a bánya, csak a fenntartók dolgoznak a főszállítópályán. Néhány csapat van rajtuk kívül lent, akik nagyrészt elővájáson, feltáráson dolgoznak, ahol az egész műszakra elegendő üres csillét tárolni tudják.

Űj ácsolatok kerülnek a régiek, a tönkrementek helyére. A fát, ami gyöngének bizonyult, mind szakaszokban váltja fel a korszerű TH-biz- tosítás. A többszörös és legutóbb már zászlóval is kitüntetett szocialista brigád nem tölti hiába éjszakáit a bányában, Napról-napra biztonságosabb lesz ez a már sok gondot okozott Forgách-lejtős- akna.

Hajnalban felmorajlik a pálya. Gurulnak a szénnel megrakott csillék a zagyvái rakodóra, helyettük üreseket vontat a kötél. Mire megérkeznek a délelőttösek, ismét bőven van mibe rakni a szenet.

C

sammerék hazafelé indulnak. Nem kell már a lámpa, kivilágosodott. Sáros a csizmájuk, ruhájuk, arcukat kifestette a verejték. Dolgoztak, amíg más aludt. Rászolgáltak a pihenésre.

Bodó János

De vannak más távlatok is.

A kolhoz 6300 hektár földön gazdálkodik, szép állatállománya van. Kellenek a brigádvezetők, munkacsapatvezetők, technikusok, agronómu- sok. Meg aztán a munkaegység sem sok kívánnivalót hagy maga után a kolhozban: egy kolhoztraktorista vagy kombájnos havi keresete jobb

ból annyit keresnek, mint egy technikus. Végül pedig annak, hogy valaki továbbtanuljon itt sem kisebb az esélye, mint a városban — csak kedv legyen hozzá. Hatvankét fiatal kolhozista tanul az esti iskolán, hatan levelező hallgatók középiskolai szinten, míg hárman levelező technikumi és főiskolai hallgatók, egy fiatal pedig a mezőgazdasági akadémia levelező tagozatát végzi. Sokan vesznek részt a gépkocsivezetői és a traktorostanfolyamon is.

A munka az munka, a perspektíva sem rossz dolog, de

I

a fiatalság mégiscsak fiatalság. Vajon szórakozás dolgában hogyan állnak a faluban?

kozni, mikor a felvételire készülünk? .

Nyikolaj Veremejesik traktoros. Kissé hányaveti, de

amúgy dolgos fiatalember.

A kolhoz gépésztanfolyamra küldte. Még csak egy éve

lőre nem, aztán májd meglátom. De ha igen, akkor is valami technikai dolgot...” Nem unatkozik-e a faluban? „Ezen még nem gondolkoztam. Van mozi, könyv... Én ugyan nem táncolok, de gyakran és szívesen nézem a tán- colókat ...”■

Viszokije Lipiben tett utazás után az a benyomás alakult ki bennem, hogy ebben a faluban egyre fokozódó ütemben figyelhetjük majd a falusi és a városi életforma közötti különbségek elmosódását: fiatalok maguk közelítik falujuk életmódját a városihoz.

Borisz Usztyinov;

dolgozik, de máris egyike a egy jól képzett városi szak- legjobb traktorosoknak. Ha- munkásénál, s a lentermesztő vi keresete 90—100 rubel,

munkacsapat-vezetők nagyjá- Akar-e továbbtanulni? „Egye-