Nógrád. 1965. július (21. évfolyam. 153-179. szám)
1965-07-04 / 156. szám
196S. Július 4. trasaraap 'S N ö G R A D 3 A saécsényi járási tanács mezőgazdasági osztálya nemrégiben megvizsgálta, hogyan gazdálkodott az elmúlt egy év alatt a nagylóci Munkás-Paraszt Szövetség Termelőszövetkezet. A több napig tartó vizsgálat a gazdálkodás valamennyi ágazatára kiterjedt. A szakemberek azt is megnézték, hogyan szervezik, irányítják a munkát a szövetkezet vezetői, hogyan veszi ki részét a közös tevékenységből a majd kétszázötven termelőszövetkezeti tag. Prémium minden áron A tapasztalatok összegezése után, a járási tanács végrehajtó bizottsága a község és a termelőszövetkezet vezetőivel együtt vitatta meg a nagylóci helyzetet- Hasonló tanácskozásra kerül sor a közeljövőben a termelőszövetkezetben is. Itt a termelőszövetkezet vezetői számolnak majd be a tagoknak arról, milyen hibákra, visszásságokra hívták fel a szövetkezetiek figyelmét a járási szakemberek. Megbeszélik azt is, mit javasoltak, hogy a hibák, a félreértések — mint a gyökér n lküli növények —, mielőbb elhaljanak, megszűnjenek. A növénytermesztés, a állattenyésztés, a szövetkezet gazdálkodásának eredményességét elősegítő intézkedések mellett, a végrehajtó bizottság javasolta a termelőszövetkezet vezetőségének, Balázs Jánost, a termelőszövetkezet volt főkönyvelőjét bocsássák el állásából. Balázs 1964 szeptember derekáig volt főkönyvelője a termelőszövetkezetnék. Akkor leváltották, mert munkáját az Ismételt figyelmeztetések, feHelősségre- vonások ellenére sem végezte kielégítően- A hanyag emberek módján kezelte a közösség értékeit, s magatartásával is mérhetetlen károkat okozott a szövetkezetnek. Egészén mostanáig azonban mint adminisztrátor dolgozott benn az irodán. így tavaly ősszel új főkönyvelő érkezett a szövetkezetbe, Végih László. Az 1963. évi zárszámadást azonban még Balázs László irányította. A munka során ismételten bebizonyosodott, Balázs képtelen ellátni ezt a munkakört- A zárszámadást megerősítő bizottság a hibák egéaz sorát tárta fel, amelyekért személy szerint Balázs László volt a felelős. A bizottság érthetően megvonta az eredményes munkáért járó jutalmat a volt főkönyvelőtől. Balázs László azonban nem Miért megy el a főkönyvelő Nagylócról? nyugodott bele a döntésbe. A tagságot félrevezetve azt állította, a bizottság eljárása törvénytelen. Idei tervtárgyaló közgyűlésen addig hangoskodott, míg a tagok .megszavazták": a szövetkezet vezetősége fizesse ki neki a korábbon elvont prémiumot- A viharos tanácskozáson, hosz- szas huzavona után Balázs kijelentette: tulajdonképpen nem is azt kéri, fizessék ki neki a pénzt. Amint mondta, „beleegyezik” abba is, hogy a prémium fejében töröljék el korábbi adósságait. Balázs László malacot, s egyéb termékeket „vásárolt” a szövetkezetben, amelynek ellenértékét nem fizette be. Annak ellenére, hogy a bizottság nem egészen 4560 forint kifizetését akadályozta mag, mégis olyan közgyűlési határozat került be a járási tanácsra, amely 5300 forint kifizetéséről „döntött”- A „határozatot" maga Balázs juttatta el Szécsénybe. Megtehette, hiszen az említett közgyűlés jegyzőkönyvét ő készítette. Ez volt a végső indok, amely a nagylóci termelőszövetkezet vezetőségét arra késztette, hogy megfogadja a járási tanács végrehajtó bizottságának javaslatát. Legutóbbi ülésén, amelyet a végrehajtó bizottság tanácskozása után tartott a szövetkezet vezetősége, úgy határozott, felmenti állásából Balázs Lászlót A volt főkönyvelő minden alapot nélkülözve kétségbevonta a bizottság döntésének jogosságát, törvényességét Ahelyett, hogy munkáján, magatartásán változtatott volna, a szövetkezeti vezetők, tagok félrevezetésével akart olyan jövedelemhez jutni, amelyért nem dolgozott meg. S a teljes igazsághoz tartozik az is, hogy nem először. A nyugalom nem állt helyre Az ilyen esetek érthető módon feháborítják a szövetkezetben becsületesen dolgozó tagokat. Nagylócon meg különösen élesen vetődik fel a kérdés, hiszen a korábbi évekre jellemző egyenetlenkedések, szervezetlenség még most is érezteti hatását a jövedelem alakulásában. A munkaegység értékének tervezésekor az idén sem futotta többre 20-21 forintnál. S a szövetkezet egyenletes fejlődésének a rendkívül mostoha természeti, közgazdasági adottságokon kívül egy egész sor szubjektív tényező szab határt. A vizsgálat arra is fényt derített, hogy az utóbbi időben egészen kritikussá vált a helyzet Vida Emil, a szövetkezet fiatal mezőgazdásza és Végh László főkönyvelő között. A vezetők közötti értelmetlen háború oka, hogy a főkönyvelő minden alapot nélkülöző, feltételezéseken alapuló intrikák, rágalmak egész sorát zúdította a főagronómusra. Az alaptalan vádak, mint hegyes nyilak sebezték Vida Emilt. Kikezdték idegeit, s a főagronómus egészségi állapotára hivatkozva kérte a járási tanács mezőgazdasági osztályát, tegyék lehetővé, hogy egy másik, hasonló tsz-ben dolgozhasson. Régi igazság, ahol az emberek egymás apró hibáinak felnagyításával foglalkoznak, rosszindulatú megjegyzéseket gyártanak sorozatban, azt mindemképpen a munka sínyli meg. Így van ez Nagylócon is. Ugyancsak a vizsgálat fedte fel többek között azt is, hogy a könyvelésben, az új főkönyvelő beállítása után sem mutatkozik lényeges változás. A szabadpiacon értékesített áruk dokumentálása hiányos. A múlt évi zárszámadás készítésénél olyan hibát követtek el, ami a járásban, de a megyében is párját ritkítja. Nem készítették el külön-külön minden taggal az elszámolást. Enélkül kezdték kifizetni a tagok járandóságát, s ez természetszerűen nagy kavarodást keltett. A tagok mintegy 70 ezer forinttal még mindig tartoznak a szövetkezetnek. Tavalyi adósságok ezek, de amelynek egy részét Végh Lászlónak, a főkönyvelőnek is kellene törlesztenie. Ugyanis, amikor megérkezett a termelőszövetkezetbe, előleget vett fel, mert az állami támogatás folyósítása késett. Amikor azonban a pénz megérkezett, Végh László valahogy megfeledkezett az előleg visszafizetéséről. Hogy mit szólnak mindezekhez a tagok? Egyrészük, akik semmiféle konkrét, megtörtént esetről nem tudnak, csupán a szóbeszédből próJőajtgjtLal Végre fent vagyunk az ormon, a mohos bástya tövén. Márvanylap fakult betűit fürkésszük, tapogatjuk szemünkkel: itt járt Petőfi Sándor... írta költeményét a Saladhoz... 1845-ben... A századok nyoma, a táj látványa lenyűgöz. A varázslat hallgatást parancsol; meg ne zavarjuk a megállóit időt, a történelmi temetőt, a végvári küzdők örök aluvását, Omladékok piramisa ez, ki tudná, milyen titkokat őriz a mélye. Csak a legendák tudják, lent, a falusi Matuzsálemek. apáról- fiakra szállón s alighanem azok lehetnek a színigazak ma már, nem a kövek mélyének valósága. Hallgatunk, nézzük a tájat, a mindenfelé belátha- tót s benépesítjük síkjait, lankáit a termő képzelet mindenféle játékaival. Jó ez a pici megpihenés szuper szónikus életünkben. Taktusszünet. Négyszáz éve állt meg itt az idő, ennek az időtlenségnek pillanattöredékét tarjuk most görcsösen birtokunkban. Ameddig csak lehet. Meddig lehet, ki tudja? Egyáltalán: van-e hatalmunk, jogunk a moccanatlansághoz7 A toronyszögletben fiatal pár mereng. S egyszerre darabokra hull a néma varázslat• élesen mint egy kézből kihullatott pohár. Vége az idő végtelenségének: — Látod, szivem. épp ezt a színű kardigánt keresem. Mondja a lány, is felmuta* egy romon-nyilott, különös virágot. (b. t.) bálnak maguknak „képet alkotni” a főkönyvelőről, vagy a főagronómusról. Természetesen egyáltalán nem hízelgő képet. A többség azonban világosan látja, hogy sürgősen véget kell vetni ennek az értelmetlen csatározásnak, amely a munka rovására megy, s amelynek végső soron a szövetkezet, a szövetkezeti tagok látják kárát. Rátaláltak a járható útra A termelőszövetkezetben becsületesen dolgozó tagok azt látják járható -útnak, amit a vizsgálat tapasztalatai alapján a végrehajtó bizottság is megállapított: a szövetkezet vezetői minél előbb teremtsenek rendet maguk körül a termelőszövetkezet gazdálkodásában. Mert valamennyien képesek arra, hogy a jelenleginél eredményesebb tevékenységet fejtsenek ki a közösség javára. Mit kell tenniök és hogyan, arra a vizsgálatot végző szakembereik felhívták a nagylóci termelőszövetkezet vezetőinek figyelmét Bár a munka szervezettsége, a termelés irányítása a fiatal' mezőgazdász, Vida Emi! jóvoltából sokat javult, azonban még mindig vannak gondok a növénytermesztésben és az állattenyésztésben. Nemcsak abból adódnak ezek a dolgok, hogy a majdnem 250 termelőszövetkezeti tag között szép számmal vannak olyanok, akik nem dolgoznak, és a dolgozó férfiak, asszonyok között is sok az idős, ötven, hatvan, vagy enné! is korosabb. A jól szervezett, megfelelően irányított munka még nem honosodott meg a közős gazdaságban. Á több mint kétezer holdas termelőszövetkezetben jelenleg a növénytermesztés hozza a legmagasabb jövedelmet Érdemes tehát tervszerűen megszervezni, végrehajtani és ellenőrizni a tennivalókat A naponkénti munkaelosztás, a brigádveze- tőknek adott konkrét megbízatás lehetővé teszi a tagok tevékenységének ellenőrzési a minőségi követelmények betartását és betartatását. Mindenképpen rendezni kell a traktorosok bérezését Í3. Elvben a gépállomási munkanormák alapján fizeti a termelőszövetkezet a traktorosokat A menetleveleken és a munkalapokon feltüntetett munka azonban sok esetben nem egyezett. Ilyen körülmények között lehetőség volt arra, hogy a traktorosok olyan munkáért is pénzt vettek fel, amit tulajdonképpen el sem végeztek. A növénytermesztésben és az állattenyésztésben egyaránt a hozamok növelése a legközvetlenebb feladat. A tehenészet tejhozama tavaly alatta maradt a tervezett kétezer liternek, és az állathíz'.a- lás sem ment zökkenőmentesen a gazdaságban. A tejhozam növelésének alapvető feltétele, hogy ne mulasszák el egyetlen állatnál sem a szakszerű előkészítést, a termeléstől függő takarmányozást. Hozzáértő gondozókról pedig még olymódon is gondoskodni kell, ha a gulyásoknak a munkaegység helyett havonta készpénzben fizeti jövedelmét a termelőszövetkezet. Ami pedig Végh László főkönyvelő és a számviteli csoport tevékenységét illeti, egész sor dolgot kell helyretenniök. Rendet kell tenni az anyagkönyvelésben, a termékek szabadpiaci értékesítésében, s a munka igazolására, a munkabérek számfejtésére is nagyobb gondot kell fordítani. Ne igazoljanak el nem végzett munkát olyan tagoknak, akik közel vannak a tűzhöz, jó barátai a szövetkezet vezetőinek, viszont nem dolgoznak becsülettel. S még valamit. Hogy a számviteli munkában gyökeres változás álljon be, a főkönyvelőnek szakítania kell eddigi munkastílusával. A gyakorlati tanácsok, a konkrét segítség egy-egy feladat megoldásánál mindig eredményesebbnek, hasznosabbnak bizonyul az adminisztratív utasítások egész soránál. Végh József szákmai tudását, jártasságát senki sem vonja kétségbe. Az irányítása alatt dolgozó csoport is képes arra, hogy hibátlanul végezze munkáját. Tevékenységük tervszerű irányításával, rendszeres, mindent átfogó ellenőrzésekkel sok hibának elejét lehet venni. A főkönyvelő csak így tud elemző számításokat végezni a gazdálkodás egészére vonatkozóan, csak így tudja támogatni a szakvezetés tevékenységét. Ezzel pedig minden bizonnyal csitulnának azok az ellentétek is, amelyek most még esetenként egészen rossz útra viszik a szövetkezeti vezetőket, s bizonytalanságba taszítják a szövetkezeti tagokat is. Vinne Istvánná Mének Hol úan az az idő, amikor a lovaknál: meg olyan becsületük volt, hogy az apaállatokat, a pompás méneket magyaros mintákkal kúpingáit, diófa-boxokban őrizték? Ma már legfeljebb Mezőhegyesen, Bábolnán és a versenyistállókban osztályrésze esődöreinknek az efféle megkülönböztetett megbecsülés. Pedig hát nemcsak exportképes versenyparipákban, hanem szorgalmas igavonó jószágokban is kívánatos az utánpótlás. Ezt éppen a hegy-völgyes palóc-vidéken tudják legjobban, ahol különösen az esős tavaszokon és őszökön nélkülözhetetlen a lovak ereje. Mindez nem változtat azonban a valódi helyzeten, amely a mének csökkent megbecsülését illeti. A széesényi három állami mén is meg kel! elégedjék egy igen egyszerű istállóval a szeszfőzde udvarán. S ha átörökölt képességeikkel nem is hívják fel magukra a figyelmet, néhány meglepő és feltűnés-hajhász történet olykor a szóbeszéd központjába állítja őket. A széesényi mének eseteiből kettő, amely immár legendássá formálódott, mindenképpen tollhegyre kívánkozik. A kényszerpihenőre kárhoztatott méneket szinte szétveti az életerő. A lefékezett energiák ki-kitörnek a fényesszőrű, csokoládébarna csődörökből és ilyenkor áttörnek a választó-gerendákon, elszakítják erős kötőféküket és vad viadalba kezdenek. Előbb csak az Istállóban, később kitörnek a négy fal közül és az udvaron folytatják küzdelmüket, leszegzett fejjel, mint bőgéskor a szarvasbikák, csakhogy fegyverül agancs híján erős és éles fogazatukat használják. Minden igyekezetük arra irányul, hogy ott harapják meg küzdőtársukat, ahol a legnagyobb fájdalmat okozhatják s végtelen szívóssággal, kitartással keresik az alkalmas pillanatot a döntő csapásra. A gondozók, akiket szokás még ma is csődörösöknek nevezni, ilyenkor végtelenül nehéz, sokszor meddő próbálkozásokat tesznek arra, hogy a küzdő apaállatokat szétválasszák, megbékítsék, mielőtt kárt tennének magukban. A harc hevét’ől megvadult méneket azonban a legtöbb esetben csak a jéghideg zuhany józanítja kL Mert a gondozó, amikor már emberi erő és igyekezet nem használ, hideg vízzel locsolja le a felhevült jószágokat, s ez bizony eléggé kockázatos módszer, minthogy a mének „leltári értéke" ma is igen nagy. Iyenkor a gondozók a megfékezett mének fölös erejét igyekeznek sürgősen másként levezetni. Lovaglással, jártatással fárasztják a méneket és ha ez sem elég, igába fogják a nyugtalan állatokat Az első történet egyik főszereplője éppen egy ilyen igába fogott mén. Ez alkalommal egy könnyű hintó elé fogták be a pompás tenyészállatot, megjárattak vele vagy hét községet mielőtt hazatértek a szeszfőzde tágas udvarára. A szeszfőzde vezetője szokása szerint elmondta intelmét a kocsisnak: — Rá ne hajts az aknára! — ami azt jelentette, hogy kerülgesse el azokat a négyszögletes kis lemezfedőket amelyek a földalatti oeímetároló medencék nyílásait fedik be. Minthogy ezek a beöntő nyílások szemmel láthatóan szűkebbek annál, semhogy emberi elképzelés szerint egy megtermett mén beleessen a medencébe, azonkívül az Is elképzelhetetlen, hogy a pasz- szentos fedőlemez félrecsússzon, a kocsis joggal mosolyoghat. — Ugyan már! Az lenne csak a csoda, ha a csődör behullana cefrének és kifőznék pálinkának! S határozott véleménye birtokában a kocsis ráhajtotta a hintó elé fogott mént a fémlemezre. Csodák és boszorkányok ugyan, tud- ván-tudjuk, nincsenek, ez alkalommal azonban olyasmi történt, ami a szeszfőzde udvarán tartózkodó minden egyes személyt a megdöbbenés tétlenségére kényszerítette. A mén patája alatt félfordulatot tett a fedőlemez, majd a ló egy hirtelen, óvatos lépésére teljesen félrebillent és szabaddá tette a szűk medence-nyílást. A mén ijedten rúgta előre mellső lábait, miáltal hátsó két lába teljesen a nyílás fölé került. Az izmos ló teste megnyúlott és pillanatok alatt behullott a föld alatti üregbe. Az igavonó nyomát már csak az eltépett istráng, a gyeplő csonkjai és a kettétört kocsirúd jelezte. Még szerencse, hogy ebben a medencében éppen nem tároltak cefrét, s még nagyobb szerencse, hogy a ménnek egyéb béntódása nem esett az ijedségen kívül. Viszont ott remegett egy félhomályos üregben, ahonnan ki kellene emelni. Csodanézésre hamarosan összefutottak a szomszédok, mindenki látni akarta az élve eltemetetf állami csődört Végül is a lovak nagy riválisa, a technika mentette ki szorult helyzetéből a remek mént. Egy gépkocsira szerelt- építkezéseknél használatos daru érkezett a helyszínre. Valamicskét tágítottak a medence nyílásán, kötelekkel körülcsomózták a megriadt apaállatot és az erős gép egyetlen nyugodt emeléssel a felszínre rakta. Azóta a csődörök maguktól Is elkerülik a cefrés-medencék tájékát. A másik történethez elöljáróban odakívánkozik, hogy a széesényi- tanácstitkár nagy kedvelője a lovaknak s ezért félszemét mindig a három tenyészménen tartja, hasznos tanácsokat ad a gondozóknak. Ezen a napon a három közül legnyugtalanabb és legszebb mén különleges nyugtalanságot árult el. Idegessége a másik két ménre is átragadt, űgyannyira, hogy a gondozó jelentette a tanácstitkárnak: — Magam vagyok. De nem bírok velük egyedül. — No, majd én betöröm a betyárt! — mondta a tanácstitkár és rövid fél óra múltán már nyeregben ült, a tajtékzó, fickándozó, vad mén hátán. Előbb egy lassú ügetés, utána szilaj vágta a réten és legelőn, majd újból ügetés, végül séta hazafelé. A megjuhádzott állat engedelmesen követte az erős és kemény lovas minden parancsát A tanácsháza előtt a munkából hazatérő dolgozók némi ovációvá! fogadták a tanácstitkárból lett lovászt és a tanács néhány munkatársa tréfás, évődő megjegyzéseket tett — Ez is valami?! — mondta ai egyik. — Akkor elismerjük a tudást, ha feljön a lépcsőn a mén. Az Igen. Az idomítás lenne. A tanácstitkár gondolt egyet, lovát a tanácsháza bejárati kapujához vezette, ahonnan mintegy hú - lépcsőfok vezet a magasföldszintre, a csapóajtóhoz. — Fogadjunk, hogy felmegyek vele! S mielőtt a fogadást bárki is elfogadhatta volna, elindította a lovat a lépcsőfokon, mégpedig oly o gondos óvatossággal, hogy meg - botolhasson, kárt ne tehessen ma' • ban. Átmentek a esapóajtón, kic pihentek a folyosón, majd a hátsó ajtón át ló és lovas a tanácsháza udvarára távozott Hasonló lovasbravúrt a történő lem is keveset őriz, hiszen tudva levő, hogy amikor II. Rákóczi Ft renc a szerencsétlen kimenetelű trencsényi csata után Balassagyarmaton át 1708 augusztusiban Szécsénybe érkezett, homlokán feltűnő sebhelyet viselt minthogy lovává! s sík terepen bukott fel. Mi történhetett volna egy lépcső- feljáraton és egy izgága, megféke/.- hetetlennek látszó mén hátán? Lakos György
