Nógrád. 1965. július (21. évfolyam. 153-179. szám)

1965-07-25 / 174. szám

1965. Július 25. vasárnap ROGEAD 3 Ha élne és köztünk lenne... Schőnherz Zoltán születése hatvanadik évfordulóján E gy kilenc éves, vékony dongájú kisfiú állt a kassai dóm árnyéká­ban azon a forró júliusvégi napon, amikor az emberek — a felnőttek — valami, számá­ra érthetetlen és megfoghatat­lan dolognak örültek, valami rosszatsejtő, vészterhes ügyért lelkesedtek. A kisfiú tágra- nyitott szemmel bámulta az eseményeket. Éljen a háború! — harsogta az utca. Zúgnak a dóm harangjai, s a kisfiú — Schőnherz Zoltán — csak állt, kétségekkel és ünnepé­lyes érzésekkel, félelmekkel a szívében. Egy-egy percre őt is magával ragadta az éneklő, felpántlikázott sokaság har­cias lármája. Félszegen kiál­tott ő is, éljent mondott a ki­rályra, akitől a parancs érke­zett, hogy mindenki hadba vonulni köteles. öt évvel később a fiú, a reálgimnázium növendéke, megint ott volt a kassai ut­cán, amikor ezrek üdvrival­gása köszöntötte a szlovák Tanácsköztársaság kikiáltását, amikor a szlovák és magyar munkások, szegényparasztok, diákok, új, szabad élet meg­születését ünnepelték. A forradalmi napok múltá­val, küzdelmes évek követ­keztek: gazdagok dúskáló jólétével, szegények nyomorá­val, munkátlanságával. Az egykori kisdiák a brünni egyetemre került. Rajongója volt a zenének, az irodalom­nak, minden jóra, becsületes­re, szépre fogékony lelke már akkor, a diákévek alatt fel­fogta az elnyomottak igazsá­gát. Mire kezébe kapta a mérnöki diplomát, addigra már egy másféle diplomája is volt: kommunista lett, aki a vülamosenergiát a nkgy le­nini terv, az emberiség bol­dogulásának szolgálatába kí­vánta állítani. Az egyetemi székhely és szülővárosa után nemsokára Csehszlovákia magyarlakta területeinek szinte minden helységében otthonos, mindenütt megfor­dul, mint a forradalmi ifjúság szervezője, nevelője, lelkesí­tője. A burzsoá-demokrácia ha­tóságai nem nézik tétlenül tevékenységét, többször letar­tóztatják, s hónapokat tölt a lőcsei és különféle más fog­házakban. Ezekben a hóna­pokban is szüntelenül olvas, tanul, s mihelyt kiszabadul, nyomban folytatja a munkát, építi a cseh, a szlovák és a magyar dolgozók közös harci frontját a növekvő fasiszta veszéllyel, a fenyegető hábo­rúivá szemben. így telnek fiatal évei: ez­rek és ezrek ismerik meg, ez­reket és tízezreket vallhat ba­rátjának. S ha ma megkérde­zik azokat, akikkel a har­mincas években dolgozott, hogy miként emlékeznek rá, Pozsonytól Kassáig s Kassá­tól Komáromig mindenki, aki akár csak néhányszor is beszélt vele, egyszerűségét, szerénységét, szorgalmas ko­molyságát, céltudatos tettre- készségét, merész álmait és, bátorságát említi. E tulajdon­ságok harmonikus egységet alkottak benne: ezt nemcsak életével, de hősi halálával is bebizonyította. Népünk több mint két évti­zede ismeri nevét és sorsát. Attól kezdve, hogy 1938 őszén Horthy sereged bevonultak Kassára és más, Csehszlová­kiához tartozó városokba, Schőnherz Zoltán a közvet­len életveszéllyel dacolva, félelmet nem ismerve dolgo­zott, akkor már a Kommu­nisták Magyarországi Pártja Megérdemlik AZ ELISMERÉST Igények és lehetőségek Régebben igen sok szó esett a valóságtól elrugaszkodott, a realitások iránt érzéktelenné vált emberekről, akik nem tudtak különbséget tenni az igények és a lehetőségek kö­zött. Nem számolva adottságainkkal, a képzelet szárnyán lebegve, szinte már fantasztikus tervek sorát gyártották és olyan hatalmas követeléseket támasztottak a közösséggel szemben, melynek az legjobb szándéka és minden erőfe­szítése ellenére sem volt képes megfelelni. Ma reálisan politizálunk, gazdasági terveink pedig ha szerényebbek is, feltétlenül megbízhatóak és teljesíthetők. A régi hiba, a valóságtól való elrugaszkodás — ha itt-ott fel is fedezhető még —, egyáltalán nem jellemző tünet. Az igények és a lehetőségek általában összhangban állnak egymással, Azt viszont feltétlenül észre kell vennünk, hogv néhol baj van az igényességgel. Talán a múltbeli ta­pasztalatokat helytelenül értelmezve némelyek alacsonyra állítják a mércét, nem élnek a kínálkozó lehetőségekkel, s így lassítják a fejlődés ütemét. Igénytelenség. Olyan fogalom ez, mely semmiképpen sem lehet honos a mi társadalmunkban. Idegen, visszata- taszító tünet, hiszen mi magas célt tűztünk magunk elé. Olyan világ megteremtésére vállalkoztunk, melyben minden eddiginél magasabbrendű gazdasági és társadalmi beren­dezkedés segíti az emberi célok kibontakozását. Olykor elegendő egy gyár u dvarán megállni, s máris látja az ember, hogy a helyi követ élmények bizony elég si­ralmasak. Rendetlenség és felfordulás az udvaron, szerve­zetlen, lélektelenül végzett munka, ácsorgás, fegyelmezet­lenség lógás, tessék-lássék igyekezet a munkacsarnokban. Bűnös igénytelenség, megalkuvás ez a rosszal és elherdá­lása lehetőségeinknek. De az elhanyagolt tsz-udvar, a gaz­dasági épületnek kinevezett kezdetleges, szánalmas kaliba, a bokáig érő sár, a gondozatlan jószág mellett pipázó, be­szélgető szövetkezetiek látván ya is az igénytelenség a gaz­dálkodás alacsony színvonalának a bizonyítéka. Ez az igénytelenség néhá ny helyen már nem csupán tünet, sajnos, szinte már szemléletté súlyosbodott. Az ilyen szemléletű emberek jellemzője a „szél«” elégedett­ség Kis dolgokon lelkesedni, szürke, jelentéktelen tevést-ve- vést nagyítanak tettekké, mert az alacsonyra tűzött mér­ce az ő szemükben nagynak mutatja a kicsit is. Volna le­hetőségük többre is, jobbra is, de talán se szemük, se szí­vük, se tehetségük nincs hozzá. S az igénytelen ember fél minden újtól, ami imeretlen, szokatlan számára. Megelég­szik a szürke, jelentéktelen eredményekkel, a bevált sé­mákkal, melyekből ugyan kevés áldás fakad, de nagyobb baj se származik. Az igénytelenség a képzeletszegény, te­hetetlen emberek világa. Vajgy a kényelemben szellemileg, érzelmileg elhájasodottaké, akik ötletek, jó hangulat, pezs­gő alkotókedv megteremtése helyett hamis elméleteket gyártanak. Az igénytelenség, az alacsony színvonal, lehetőségeink elherdálását jelenti. Aki ezzel megalkuszik, megtagadja közösen vállalt feladatainkat. Kékesdi Gyula soraiban, hogy figyelmeztesse az embereket: Horthy és kor­mányának szövetsége Hitler­rel katasztrófához vezet. Dol­gozott, hogy a párt megte­remtse azokat az illegális szervezeteket, melyek irányít­hatják az ellenállást, ered­ményesen teljesíthetik a nem­zeti szerencsétlenség elhárítá­sának hazafias misszióját. Is­meretesek tettei, elszánt ál­dozatvállalásai, halált megve­tő bátorsága, amellyel önnön lelkiismeretének, s pártjának utasításait követte. A magyar fasizmus barbár kiméietlen- séggel széttörte életét: 1942 októberében, harminchét éves korában a budapesti Margit körúti börtönben meggyilkol­ták, amiért erejét, tudását és egész életét arra szánta, hogy hazáját megmentse a pusztu­lástól. Egy emberöltő telt el szüle­tése óta. Az egykori ámuló szemű kisdiák, a forradalom lelkesítő sodrásába került if­jú, a sorsa beteljesedését emelt fővel fogadó kommu­nista forradalmár, ha élne, hatvan éves lenne e napon, július huszonötödikén. Belső parancs, hogy arra emlékezvén, akivel valaha ta­lálkoztunk. akit ismertünk és szerettünk, s aki idő előtt ki­dőlt sorainkból, feltegyük önmagunknak a kérdést: va­jon mi lenne ha élne, miként folytatódott volna élete, s ho­gyan alakult, módosult volna bennünk az a kép, amely ró­la, életútjáról kialakult? Az emberi sorsokat történelmi események szabják meg ha­jóik vitorláit viharok tépik, csapkodják. Schőnherz Zoltán, a dolgo­zó nép e hű fia, szabadság- harcunk bátor katonája, ama kevesek közé tartozott, akik­ről bizonysággal állíthatjuk, hogy bárhol, bármilyen he­lyen és tisztségben jó, vagy rossz sorsban, dicsőségben, vagy szürke láthatatlanságban, emelkedőben vagy hullám­ban, megmaradt volna an­nak, aki életében volt: sose magáért, mindig a közösség javáért élő és munkálkodó szeretet re méltó igaz, egysze­rű embernek. S zületése hatvanadik év­fordulóján is mint fia­tal, s örökké fiatalnak maradó odaadó harcosra, ön­feláldozó forradalmárra em­lékezünk reá. s állítjuk éle­tét példaképül a mai és hol­napi nemzedékek elé. Vadász Ferenc Nem valószínű, hogy hallott a romanticizmusról, az euró­pai és a magyarországi ro­mantikáról. Arról sem, hogy a romantikus festészet vezére Eugéne Delacroix volt, aki az 1830-as párizsi forradalom lánglelkű tanújaként megfes­tette a „Szabadság a bariká­dokon” című vásznát. Nem művész! „Falfreskói” (a házikó kül­ső és belső falán) dilettáns „al­kotások’', azonban távolról sem mondhatjuk, hogy minden igény híján. Ha művészi igényről nem is, szólhatunk egy másfajta, mindenképpen tiszteletet érdemlő igényről, a kifejezés igényéről. Ezért festeget Szabó Kál­mán.­Hogy miért a romantiká­hoz fordul „tanácsért’, s miért éppen a romantikus mesterek műveit másolja, ki tudná megmondani? Csuparánc, hosszú-szoknyás cigánynő, a szomszédasszony invitál bennünket a házba: — Hááá ... leikeim ... ugye gyönyörűek... nagy művész a lelkem, Kálmán... csak jöjje­nek beljebb bátran, a szobá­ban is vannak festmény-mű­vek ... mindent telefest ám ő... A „mester” tizenhét éves kemény kötésű fiú. Büszkén lelkendezik, szalad előre a konyhában a szoba ajtajához. A konyha, a szoba csöppnyi, az egész ház pirinyó fecskefé- szek. Egyike a pécskői cigány­ANNAK IDEJÉN, amikor a városi pártbizottság elkép­zelésében véglegesen kialakult a városközpont átépítésével, az üzemi rekonstrukciókkal kapcsolatos terv, világossá vált, hogy milyen épületek szükségesek ahhoz, hogy Salgótarján mint megyeszék­hely erőteljes kisugárzó sze­repet töltsön be a kultúra terjesztésében is, — született meg a szakember-ellátással kapcsolatos párthatározat. Ez többek között kimondja: „az elkövetkezendő években ezer szakembert kell a városba le­telepíteni. ..” Könnyű ezt kimondani, an­nál nehezebb megvalósítani — hangzott el itt-ott a kétel­kedő szó. Az azóta eltelt idő­szak azonban rácáfolt a kis- hitűekre, a kételkedőkre. A sok fáradság meghozta az el­ső eredményeket: sok mérnök, orvos, pedagógus, több újság­író ajánlotta fel tudását, hoz­záértését, felelősségérzetét a városi, a megyei pártbizott­ság és a tanács elképzelései­nek megvalósításához. A szakember-utánpótlás három forrásból táplálkozott és táplálkozik ma is: a helyi erők felkutatásából és felka­rolásából, azaz az ösztöndíja­sok számának növeléséből, a legjobbak esti- és levelező is­kolákra való küldéséből és végül, a más városokból szer­zett szakemberek letelepítésé­ből. Ma már 229-cel több mér­nök dolgozik Salgótarján gyáraiban, üzemeiben mint három érvvel ezelőtt. E tekin­tetben egyes helyeken már el­érték az iparági átlagot. Leg­erőteljesebb a fejlődés az Acélárugyárban és a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalatnál. Több speciális szakember tevékenykedik az előbb említett helyeken, mint néhány évvel ezelőtt. Hetven­négy jód képzett nevelővel több plántálja a tudást a fo­gékony gyermek- és ifjú fe­jekbe az általános és középis­kolákban. Majdnem minde­nütt megoldódott a körzeti orvosi ellátás. Kellő számú védőnő segít az egészségügyi munkában. A bölcsődékben is hozzáértő kezek gondozzák a jövő nemzedéket. Jó ütem­ben halad a kereskedelmi al­kalmazottak iskoláztatása, gé­pészeket ad a felsőfokú tech­nikum kihelyezett osztálya. Egy híján száz fiatal tanul ösztöndíjjal az ország külön­böző egyetemein, főiskoláin. Csupán 1964-ben 79 helyben- lakó és más városból jött szakembernek biztosítottak la­kást. Az újak többsége megnyug­tatóan beleilleszkedett új munkakörébe, sőt egyik-má­sik a szokásosnál nagyobb hozzáértésével, szorgalmával, több pedig kezdeményezésé­vel, az új iránti fogékonysá­gával érdemelte ki a helybe­liek, vezetők és beosztottak elismerő szavait. AZ ÚJAK ÉS A RÉGIEK fáradozása sok szép épület­ben, számos új gyártmányban, új technológiákban, a megala­pozott műszaki fejlesztésben, a műszaki feltételek javulásá­ban és a gazdaságos terme­lésben ölt testet. Vannak már, akik bekapcsolódtak a város politikai és kulturális vérkeringésébe is és élve az igen szerény lehetőségekkel, részt vettek a TIT városi el­nöksége által szervezett vál­lalatvezetők és közgazdászok műszaki szabadegyetemén, az értelmiségieknek rendezett vitafórumokon. Soraikban kezd tért hódíta­ni az a felismerés, hogy csak az tud igazán eligazodni a gyors sodrású életben, az tud felnőni az egyre fejlődő mű­szaki és közgazdasági köve­telményekhez, aki tovább képzi magát, szakmája spe­cialistájává válik, ugyanak­kor más tudományokban is hajlandó jártasságot szerezni. Ezt vallotta az a 11 szakem­ber, aki már maga mögött tudja a mérnök-közgazdász szakot, ezt vallja az az Öt diplomás ember, aki jelenleg ilyen fokon tanul. Ezenkívül a szakmérnöki képesítés meg­szerzésén hárman fáradoznak. SOK SEGÍTSÉGET adnak a szakmai látókör bővítésé­hez, azok a küldföldi tanul­mányutak és tapasztalatcse­rék, amelyeknek száma az utóbbi években megnőtt. Nem sikerült viszont előbbre jutni a tapasztalatok, tanulmányok közikinccsé tételében. Ennek a többi között az az oka, hogy a műszaki klubok programja sem biztosítja mindig az al­kotó vitát. De találkozunk olyan helyes törekvéseikkel is, amelyek a fölösleges ad­minisztrációs munka csökken­tésére irányulnak és hogy szakembereink lehetőleg ér­deklődésüknek és tudásuknak megfelelő helyen dolgozzanak. Mivel ujjunk sem egyfor­cAhnnnan mérf item fúrnak a JL&imte-ba telep házainak. Lakói szintén cigányok, Salgótarján egyik jelentős gyárának szorgalmas, becsületes dolgozói. A fiú nem dolgozik. Ismét a szomszédasszony szolgál a magyarázattal: — Ne is kérdezzék ám sem­miről ... néma a lelkem ... intézetben volt eddig, gyógy­pedagógiában ... ott tanulta ki a festészetet... ugye kin­csem __ E rősen ' bólogat rá Szabó Kálmán, s mutogat, menjünk csak utána. Még mielőtt a szobába lép­nénk, körülpillantunk a kony­hában. Itt is van heverő. Va­lószínűleg a Kálmán fiúé, fö­léje filmcsillagok, színes újsá­gokból kivágott képeit ragasz­tották, közöttük B. B. képe is. (Talán ez is intézeti hagyo­mány?) • A szobácska sötét. Agyak, ragyogóan tiszta huzattal, té­rítővel, asztal, szék, vaskály­ha (most használaton kívül, nyár van, kánikula), a falon hegedű, vonóval, villanykörte. A lakók józan életéről nem­csak a rend, tisztaság vall. Egyik sarokban csipkés terítő­vei letakarva vadonatúj tele­víziós készülék terpeszkedik. Ám nézzük a falakat, ahol a legbizarabb ötlettel festett „alkotások” sorakoznak csalá­di fényképek, sárgult fotog­ráfiák társaságában. Egy vá­sárokon kapható felvédő imi­táció a legfeltűnőbb. A téma: tündérpalota színei, a világo­sabb, sötétebb felületek a leg­nagyobb romantikus művé­szek festőiségét mutatják. De már megelőzi a tizenhét éves fiú a XIX. század végének „foltfestőit” is, az impreszio- nistákat, bár, ami szándékot illeti, valószínűleg csak arról beszélhetünk, hogy szétfolyt keze alatt a festék. Nem cso­da. — Gombfestékkel fest a lel­kem — mondja a szomszéd- asszony enyhe áhítattal. — Áldott keze van... igen ügyes szegénykém,.. S megsimogatja a barna, göndör fürtöket. Már kifelé készülünk a szo­bából. s a különös „freskók" közül, amikor egy fotográfia alól ismerős női alak tűnik elő. ma, így hát nem mindegyik szakemberben buzog magas fokon a felelősségérzet, nem hatja át az alkotni vágyás tü­ze. Vannak akik jól, rosszul, elvégzik a reájuk bízott fel­adatot. Nem kezdeményein nek, nem kutatnak, nincsenek izgalmas, megoldásra váró té­máik. Az ahogy esik, úgy puffan elv alapján alacsony­ra szabják munkájuk mércé­jét, hajlandók minden hibát megbocsátani önmaguknak, nem egy esetben közömbösen szemlélni mások erőfeszíté­seit. Sőt egyiknek-másiknak olyan igénye is van, ami­lyenre egyáltalán nem szol­gált rá. Ha már itt tartunk, azt is helyes elmondaná, hogy szak­embereinknek nemcsak szak­mai tudásukat bővítő tudo­mányokra van szükségük Mind többen panaszkodnak, hogy általános kulturális igé­nyeiket nem tudják kielégíte­ni. A népművelési szervek által biztosított színházi elő­adások, egyéb kulturális ren­dezvények gyakran még ala­csony színvonalúak. Ezért az­tán aki csak teheti, a hét vé­gén kultúrszomjának csilla­pítása céljából Pestre, vagy más városba utazik. NEMCSAK AZOK cselek­szenek így, akik máshonnan, kulturáltabb környezetből, sok népművelési intézménnyel bíró városból jöttek, hanem a helybeliek is. És nemcsak a szakemberek, hanem a mű­veltebb, a mind nagyobb kul- túrigénnyel rendelkező mun­kások is. Nem ok nélkül ál­lapítja meg a pártbizottsági határozat: a várost a megye kulturális centrumává kell kiépíteni. Ezzel kapcsolatban erőtelje­sek a lépések. Ez érthető. Ugyanis 1970-ig a bevezető­ben említett három forrásból, újabb 600 szakembert . kell letelepíteni Salgótarjánban. Nyolcvan új orvosi állást töl­tenek majd be, melyből 43 az új kórházra jut. Nyolcvan­nyolc pedagógus kerül az új középiskolákhoz, kollégiumok­ba, zeneiskolába. Űjabb szak­emberek dolgoznak majd a levéltárban, újabb létszámmal erősítik a múzeumi kutató­munkát. Gyors ütemben fej­lődik a szakemberhálózat a kereskedelemben, a tanácsi építőiparban és a szövetkezeti iparban. Venesz Károly — Nini, hiszen ez meg a „Szabadság a barikádokon" — kiált fel rajztanár kísérőm. Valóban az. Eredetije a pá­rizsi Louvre-ban található. Látva csodálkozásunkat, * kis meghökkenésünket, a csu­paránc asszony ismét magya­ráz: — Egy könyvből másolta a lelkem ... hajszálra eltalál­ta ezt a szép nőt... ugye, hogy pont olyan, mint az igazi. . Nem olyan! Amikor azonban már ismét knt vagyunk az agyagos hegy oldalába bújt házikó napfé­nyes udvarán, s a tornác hófe­hér faláról is művészettörté­neti könyvekből kimásolt ala­kok néznek ránk (Honnan szerezte Szabó Kálmán a mű­vészettörténeti könyveket, szintén titok?) jó elgondolni, hogy egy fiatal néma fiú a Pécskő-hegyen küzködik a ki­fejezéssel, s tulajdonképpen mindinkább megtalálja azt. A telep lakói csodájára járnak, szeretik ,.művészüket”, S ta­lán nem is baj ez esetben, hogy Szabó Kálmán égés: munkássága ordító diletanti:- mus, hiszen egészen másról van szó. A szándék nemes, s ez eset­ben talán eltekinthetünk a ki­vitelezéstől! Különben is, a „Szabadság <* barikádokon" mégiscsak ott van a házikó szobájának ta­lán. S innen még nem járt a Louvre-ban. Tóth Elemér

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents