Nógrád. 1965. július (21. évfolyam. 153-179. szám)
1965-07-22 / 171. szám
1965. július 22. csütörtök NÖGRÁD 3 Kezdetnek biztató A NEB vizsgálat után a Nógrádi Szénbányászati Trösztnél A műszak-f elhasználást vizsgálták ez év első negyedevében a Nógrádi Szénbányászati Tröszt üzemeiben. A Hegyei Népi Ellenőrzési Bizottság és a tröszt közös vizsgálata igen hasznos volt, hiszen nemcsak feltárták a hiányosságokat, hanem egy sor javaslat született a munka jobbátétele érdekében. A tröszt egyes osztályai intézkedési tervet készítettek a hibák megszüntetésére, a javaslatok megvalósítására. Erről tárgyaltak legutóbb a trösztnél az osztályvezetői értekezleten. Értek is el eredményeket azóta. Új telepítési rend született Ki alkalmazotti létszám csökkentését lehetővé teszi egy azóta megjelent rendelet is, melyszerint megvan a mód, hogy a függetlenített lő- mesteri rendszert szervezéssel, a szükséges tanfolyamokkal, a robbanómesteri vizsgákkal megszüntessék és a robbanást a csapatvezetők feladatává tegyék. Módot lehet találni ehhez hasonlóan az omlasztási felügyelet biztosítására is. Több helyen sikerült máris felszámolni a bújtatott létszámot. A műszaki osztály a tervosztállyal közösen új telepítési rendet dolgozott ki. A csapatok jobb kiszolgálása érdekében három üzemnél tanulmány készült. Kányáson gazdaságossági vizsgálatot végeztek. A helyes létszám-telepítés kialakításával sikerült növelni a front előrehaladási sebességét. Ugyanitt a gyalu front előkészítése a megfelelő ütemben folyik és rövidesen üzembe helyezik a gépet A maróhengeres frontfejtést is előkészítették és a gép megérkezése után megkezdik az üzemszerű kísérleteket Újlakon keskenyhomlokú frontfejtési kísérleteket folytattak a vártnál jobb eredménnyel, nagyobb előrehaladási sebességgel, teljesítménynyel. A kis szénvagyonú aknák — Pálhegy I. Teke bánya — lefejtését gyorsították. Ugyanezt tették Székvölgyön is, ahol a gyakori bányatűz kényszerítette ilyen intézkedésre a vezetőket. Az üzemszervezési és üzem- gazdasági csoport az alkalmazott létszám-foglalkoztatottságot elemezte, ami lehetővé teszi a létszámgazdálkodás javítását. Minél többen a szénfalaknál A szénbányászatban igen fontos, hogy minél több dolgozó kerüljön a szénfalhoz. Különös gonddal vizsgálták a külszíni műszakok alakulását és az úgynevezett szolgáltató tevékenységet. A nagyobb javításokat koncentráltan akarják végezni és éppen ennek lehetőségét vizsgálták a Nagybátonyi Szolgáltatónál. A nagybátonyi osztályozó és kötélpálya karbantartását például a szolgáltató feladatává teszik, így mintegy 25 fő szabadul fel. Az iparos létszám koncentrálása a cél. A létszámgazdálkodás javítására még több törekvés tapasztalható. Sajnos az ügyvitel gépesítése elég lassan halad. Igaz, kaptak néhánv számológépet soron kívül is, de az csak az elavultak pótlására elegendő. A telepítési rend finomítására felmérést végeztek és a műszaki osztály tervezi a nagyobb tartaléklétszám biztosítását, amely egyébként megszüntetne egy sor problémát, ami az új premizálási rendszerrel kapcsolatban felmerült. Az új prémium- rendszer ösztönző hatása egyébként érezhető. Júniusban már sikerült biztosítani a bérfelhasználásnál is a tervezett arányokat és növekedett a termelékenység is. Csökkent ugyan a premizáltak száma, viszont nagyobb összegeket fizettek ki a legjobbaknak. A műszakok megkötöttsége miatt sok kritika hangzott el és éppen erre reagálnak a nagyobb tartalékképzéssel, bár a túlzott hétfői cs fizetési napok utáni műszakkieséseket így sem tudják ellensúlyozni. A közeljövőben az omlasz- tást és a meddőürítést is da- rabbéresíteni akarják. A felméréseket részben elvégezték már. Több intézkedés történt annak érdekében is, hogy a szolgáltatónál a munkakezdés a munkahelyen legyen. Csökkent a felesleges adminisztráció A tröszt területén állandósult az ellenőrző vizsgálódás annak érdekében, hogyan lehetne ésszerűbb szervezéssel műszaki fejlesztéssel munkaerőt megtakarítani, illetve átcsoportosítani. A már említett intézkedéseken kívül éppen a vizsgálódások eredményeként töröltek felesleges adminisztrációs munkát. Az anyagmozgatás könnyítésére darus-kocsit szereztek be és újabbat akarnak még szerezni. Az anyagmozgatás javítását szolgálja, hogy újból üzembe helyezték a nagybátonyi kötélpályát. Foglalkoztak a nógrádi bányák távlati szakmunkás-igényével is. Vájártanulókat például Nagybátonyban az idén már csak Várpalota részére iskoláznak be. Szó volt az elektro-lakatosokról is. A tröszt területén nem egyenletes az elosztásuk, amíg az egyik helyen kevés, másutt talán sok van belőlük. A több szakma elsajátítására a jövőben jobban akarnak ösztönözni. Helyes az is, ha a többszakmások a keresetben is érzik a nagyobb megbecsülést. Tovább a megkezdett úton A NEB-vizgálat óta már sikerült néhány dologban előrejutni a Nógrádi Szénbányászati Trösztnél. Nem véletlen az sem, hogy félszázalékos megtakarítást értek el az alkalmazotti létszámnál, azonban a lehetőségek még nagyobbak, amit jobban ki kellene használni. B. J. „Valamikor intéző űr megadta a jelet, kaszások serege állt bele az áldott gabonába, s vágta pirkadattól sötét estig”. Valahol olvastam ezeket a sorokat. Régi könyvben. Nem emlékszem hol. Kinek van eszében mindig a mült, mikor naponta írjuk a jelent? Aratás idején az egykori Szirtik, igencsak forgalmas hely volt. Kaszára, sarlóra kapott minden épkézláb ember. Érkeztek még más vidékről is. Most meg olyan, csendben zajlik az aratás, hogy észre se venni. Csak a kombájnok zúgását hallani. A Sziráki Állami Gazdaság tornyos kastélyának hajdani ural nagyot néznének, ha hirtelen feltámadnának. A gazdaság központjában a kastély egyik emeleti szobájában, egyetlen embert találni, Zahar István agronómust. Tarczy László főagronómua a határt járja, ök ketten Irányítják ennek a nagy gazdaságnak a munkált A növény- ápolást, takarmánytermesztést és az aratást közvetlenül Zahar István. — Sok gonddal jár az Idei aratás — újságolja az agro- nömus. — Nagyon laasan haladunk. Pedig már megszoktuk, hogy elindítjuk a gépeket és minden rendben „leszalad.” — Az Idám valahogy nem szalad. Bár a négyszázát hold őszi árpát, levágták, s végeztek a rozs aratásával, hátra van még a búza és a tavaszi árpa. A sziráklak úgy Sziráki tervezték, hogy augusztus 15- re elkészülnek az Idei aratással, cséplésael. — Csak napos időnk legyen, akkor nem lesz baj — fogadkozik Zahar István. — A hat kombájn meg a rendrearató „megeszi” a hátralevő ezer-ezerszáz holdat. — Rendtrevágó is dolgozik? — érdeklődöm. — Igen, mert sok a zöld szem. Előbb levágjuk rendre- vágóval, a renden érik, s utána szedjük fel kombájnnal csépelni. Jó megoldás, de mi történik, ha eső les2 — gondolom. Kérdezés nélkül la kapok választ, mert az agronó- mus hozzáteszi előbbi szavaihoz, hogy ezt a módszert csak Jó napos időben lehet alkalmazni. S ezzel a módszerrel az aratási időt i* lehet csökkenteni. Az eddigi terméseredményekkel elégedettek a szirá- kiak. Az Őszi árpa tizennyolc mázsát adott holdamként. A vontatók alig győzték behordani a gépektől a magot a kombájnszérűre. Ott egy nagyteljesítményű magtisztító gépbe került a gabona. De gondoltak az állami gazdaságiak a nedvességre Is. Mivel az idei gabonák nedvesebbek a szokásosnál, munkába állítottak két „Farmer” szárítót. Ezekben egyenként nyolc mázsa gabonát lehet megszáaratás rítani a kívánt nedvességűre 20—30 perc alatt. Ul/ílilr a terem ódon ajta11 f Hifi ja, fáradt küldönc lép be. Jelenti az agronómus- nak, hogy a kombájn vezetők közül kinek mennyi a teljesítménye. Jelenleg Ruga János és Holecz István falnak áz élen a kombájnvezetők versenyében. Azt is megtudjuk, hogy odakint nincs semmi baj. Minden gép üzemképes. Éppen az imént álltak meg. Ebédszünetet tartanak a kombájnotok. A gazdaság gépkocsija megérkezett a jó, kalóriadüs ebéddel. — A kinti dolgozók meleg ételt kapnak délben, mert kell ez a megerőltető munkához — mondja az agronómue. — Naponta viszünk ki nekik szódavizet és állandóan a munkahelyen áll egy vlzes- lajt, amely a mosakodás, fürdés céljait szolgálja Szírákon igencsak törődnek az állami gazdaság vezetői a dolgozókkal. Így azután a munkakedvben, lendületben nincs hiba. Ha arról van szó, hogy vasárnap is dolgozni kell, senkinek nincs ellenvetése. ilyenkor az aratás idején még sok más tennivaló is terheli a szlráklakat. Nem akarom különösebben részletezni, hogy mennyi munka van a kiváló szőlőkkel, a Csak megfelelő előkészítés hozhat eredményeket Tapasztalatok a pártoktatási év után Balassagyarmaton pártoktatási év ugyan már befejeződött, az 1965/66-os oktatási év előkészítése azonban még csak most vette kezdetét. Éppen ezért üdvözölni lehet a Balassagyarmati Városi Pártbizottság kezdeményezését: végrehajtó bizottsági ülését! vitatta meg a befejezett év tapasztalatait, s mindjárt határozatot is hozott a „hogyan tovább”-ra. Elöljáróban keli elmondani, hogy az elmúlt pártoktatásí év eredményes volt Balassagyarmaton még akkor is, ha az Indulást kisebb-nagyobb zökkenők gátolták. Így is — a Marxista—Lenin-sta Egyetemet leszámítva csaknem nyolcszáz fő vett részt szervezett oktatásban, a párttagság mintegy 40 százaléka választotta a kötött formájú tanulást. A pártoktatás négy formáját alkalmazták a városban. Sokan jártak az időszerű kérdések taníolyamára, többen választottak a gazdaságpolitika ipari tagozatát, mások pedig a marxizmus— leninizmus I-II. tanfolyamának oktatási anyagát sajátították el. A Marxizmus— Leninismus Esti Középfokú Iskolán hatvan hallgató gyarapította tudását. Az egy év érdekes tapasztalatokat hozott Balassagyarmaton. Bár az anyag nagy területet ölelt fel — mint az MSZMP VIII, az SZKP XXII, kongresszusa, más párthatározatok feldolgozása, —.az elmúlt oktatási évben nagyobb helyet biztosítottak a gazdasági problémák megvitatásárak. Rendkívül sokat foglalkoztak a nemzetközi eseményekkel. — nagyobb volt az érdeklődés is, de már passzívabbak voltak a hallgatók például a „Kulturális életünk problémái” előadás feldolgozásánál. A gazdaságpolitikai tanfolyam ipari tagozatéin az ellenkezője volt tapasztalható, a hallgatókhoz megemlíteni, hogy nem volt megfelelő az oktatási- év előkészítése, s ez rányomta a„ egész éves murnkára bélyegét. Az egyes tanfolyamok hallgatóinál nem vették figyelembe az előképzettséget — politikai, általános műveltséget, nem tartották be a fokozatosság elvét. Ebből adódott az .hogy évközben többen abbahagyták a tanulást Hiba volt a/ is, hogy az alapszervezetek nem foglalkoztak kellően egész éven át az oktatással, s esek spontánul, papíron készítették el: ki hol tanúi. Számos helyen előfordult olyan eset is, hogy olyan dolgozót javasoltak az időszerű kérdések tanfolyamára, aki már korábban az egyéves marxista középiskolát is elvégezte. Az al- sóbbfokú oktatás, nem elégítette ki, s érdektelenség címén többen elmaradtak az oktatásból. Nem végezték megfelelő körültekintéssel ezt a munkát a Nógrád megyei Vegyesipari Vállalat balassagyarmati telepén csakúgy, mint a Sütőipari Vállalatnál. A pártszervezet nemtörődömsége következtében az utóbbinál csak a megnvitó előadást tartották meg. Nagyarányú lemorzsolódás volt a kórháznál és a Kerámia Vállalatnál. El kell azonban azt is mondani, hogy több szemináriumnál éppen az előadók gyenge felkészülése, vagy gyakran nemtörődömsége hiúsította meg az eredményesebb oktatást. A 47 propagandista közül az oktatási év közben tizet kellett cserélni, ami nem szolgálta megfelelően a tanítás színvonalának növelését S ok hasznos tapasztalattal járt az elmúlt oktatási év Balassagyarmaton. Először is azt bizonyította, hogy megnőtt a tanulási kedv a városban, mind többen sajátítják el a marxizmus—leninizmus alapelveit, vagy képezne magukat tovább a politikai iskolákon. Tanulság azonban az is, hogy feltétlen nagyobb körültekintéssel kell végezni a hallgatók kiválogatását. A pártszervezetek biztosítsák az Önkéntesség elvét, s mindenkit a számára legkedvezőbb, megfelelő oktatási tormára irányítsanak. A szemináriumok vezetését pedig csak jól felkészült, az oktatásért odaadó propagandistára bízzák. Jobb eredményt csak így lehet Balassagyarmaton is elérni. Azt már kijelentettük, hogy megnőtt a politikai továbbképzés iránt a kedv a városban. Bizonyítja ezt az is, hogy a Marxista—Leninista Esti Egyetemre, — ahol korlátozott a lehetőség, 78 párttag és pártonkívüli jelentkezett. Az idei oktatási évre csak 58 hallgatót vehettek fel, 'a többiek előfelvételi nyertek a következő oktatási évre. A marxista középiskolára 55-en jelentkeztek eddig a városban, a Fémipari Vállalat pedig egy külön osztályt szervez a vállalaton belül 25 fővel. Folynak az előkészületek az alacsonyabb oktatási formák sikeres Deindítására is, s azzal számolnak, hogy 1965/66-ban többen gyarapítják tudásukat a politikai iskolákon, mint eddig bármikor. A városi pártbizottság tehát időben vizsgálta a pártoktatási év tapasztalatait A most hozott intézkedése pedig bizonyítja, hogy jó úton járnak, s mind több párttag és pártonkívüli gyarapíthatja politikai ismereteit ebben a? évben is. S. U Sok kicsi sokra megy közelebb álló témakörből eleven vita bontakozott ki. A pártoktatási év eredményei mellett azonban több gátló tényező is Jelentkezett. Talán elsősorban azt kell fontos komlóval, a kapásnövényeikkel, meg a takarmány betakarítással. A szeszélyes időjárás miatt összetorlódtak a munkák, s éppen az aratás idejére alakult ki a munkacsúcs. Ide azután kell munkaerő bőségesen. — De nem mindig akad elegendő — panaszolja az agronómus. — A környék termelőszövetkezeteiben is hasonlóak a nehézségek. A legügyesebb szervezésre van. szükség, hogy a 350—380 időszaki és állandó munkással megoldjuk feladatainkat. Mindenesetre, ha sok gondot, bajt okoz is az időjárás, a szirákiak Igyekeznek minden alkalmas percet kihasználni. Azáltal Is, hogy a munkafolyamatokat komplexen szervezik meg — ahol learattak, tüstént összehúzzák a szalmát, kiszórják a mű-' trágyát, tarlót hintenek, szántanak stb. — és az időjárásnak megfelelően napról napra újra szervezik a brigádok tevékenységét. Előfordult már, hogy a munkások nem tudtak dolgozni a dohányban, azonnal átirányították őket a takarmány betakarításához. <k7Írábnn is iey 1°t>ko<3«UlianUII ják az időt Ha egyszer kiszámolnák, hogy a jó szervezéssel, találékonysággal mennyi időt nyernek az emberek, kiderülné, hogy nagyon sokat. A mai aratás, a mai élet ebben is különbözik attól a régitől, mikor az intéző úr megadta a jelet... Pádár András Az utóbbi években mind több burgonyát, zöldséget, gyümölcsöt vásárolnak fel az fmsz-ek kis tételekben is. A háztáji gazdaságokban, kertekben termelt zöldségfélék mennyisége külön-külön csekélynek látszik, de összességében már nagy jelentőségű. Az idién már a földművesszövetkezetek is felismerték a „sok kicsi, sokra megy” elvének igazságát. A háztáji gazdaságokban termelt zöldség, gyümölcs felvásárlására is nagy gondot fordítanak. Nem kell már a messzelevő városi piacokra vinni senkinek a háztájikban termelt áiüt, helyben értékesítheti mindenki. A Megyei Értékesítő Központ pedig utasította a földművesszövetkezeteket a felvásárlás meggyorsítására, rekeszek, ládák biztosításéira a gyümölcs szállításához. Az idén már egyetlen szem gyümölcs sem veszhet kárba, A Művelődésügyi Minisztériumban most készült el az idei középiskolai felvételek statisztikája. Az adatok szerint az üj elsőosztályosok száma országosan meghaladja a 64 000-ret. Mintegy 38 500-an a gimnáziumokban, csaknem 26 000-ren pedig a különböző szakmai középiskolákban kezdik meg szeptemberben tanulmányaikat. A fel nem vett jelentkezők fellebbezését a megyei, városi tanácsok művelőd’sügyi osztályain bírálják el. Változatlanul nagy volt az érdeklődés az általános iskomart a feldolgozó ipar a hullott almát, barackot, szilvát is megveszi szeszkészítésí célokra. Átvesznek gyümölcsöt aszalásra is. Az idén a2 érési időszak eltolódása miatt később Indult meg a kis tételek felvásárlása. Mégis, miután ebben az évben már legtöbb földművesszövetkezet a háztájikból is szerződést kötött zöldborsóra, zöldhagymára, káposztára, paprikára, paradicsomra, a helyi ellátás megjavítása eáljából már jelentős mennyiségben vett át kistételű árut. Elől jártak ebben a rétsági és a balassagyarmati Járás földművesszö- vetkezeteí: naponta 23—30 mázsa újborgonyát és eddig három vagon málnát vásároltak fel. A pásztói Járásban öt vagon cseresznyét vettek át a háztáji gazdaságokból és már megkezdték a sárgabarack felvásárlását is. Iákból kikerült fiatalok körében a szakmai középiskolák Iránt. A gimnáziumokban a korábbi évekhez hasonló arányban jelentkeztek. A középiskolák űj eísöosz- tályosai közül csaknem 27 00o-ren részesülnek különféle diák szociális juttatásokban. Tanulószobai és menzai ellátását több mint 18 ooo, kollégiumi elhelyezést csaknem 9 000 diáknak biztosítottak. Mintegy másfélezer tanuló úgynevezett externátusi ellátásban részesül, vagyis ma- génházaknál, családoknál lakik és diákotthonban étkezik, kedvezményes áron. ■ Tanulók a középiskolákban — diák szociális juttatások