Nógrád. 1965. július (21. évfolyam. 153-179. szám)

1965-07-21 / 170. szám

1965. július Ti. szer?J UŐ6B4B 5 A Smer-Nógrád kerékpárversenye Biztosítva van a magyar szakasz — Nógrád megyei üzemek emléktárgyai — Módosult a harmadik napi program — Csütörtökön indulnak a versenyzők Bystricára — Szombaton két órás útbiztosítás Két nap van hátra a Smer— Nógrád Szerkesztősége által rendezett csehszlovák—ma­gyar kerékpáros körverseny napjáig. A verseny magyar rendező- és szervezőbizottsága utolsó ülését hétfőn tartotta az MTS megyei székházában. A jelenlevők — az egyes rész­feladatok felelősei — beszá­moltak a végzett munkáról es megállapították az • ülés részvevői, hogy minden rend­ben van, a magyar szakasz felkészülten várja a verseny­zőket. A versenyt engedé­lyezték, az útszakasz bizto­sítva van. A rendezőgárda beszámolt arról, hogyan biz­tosítja a Karancs előtti célt, majd az ezt követő díjkiosz­tást. Megérkeztek a szervezőbi­zottsághoz a Bányatröszt, az Acélárugyár, a Salgótarjáni öblösüveggyár és a szécsényi tsz ajándékai, melyeket a ver­senyzők kapnak. A szervező- bizottság várja a Salgótarjáni Bányagápgyár, a Salgótarjáni Erőmű és az építőipari vál­lalat ajándékát is- A techni­kai eszközök biztosítva van­zőbizottság arról, hogy a ma­gyar szakasz azon részén, ahol sorompó állja majd út­ját a versenyzőknek, megfe­lelően ellenőrizze a mezőnyt. Így a magyar szakaszon a többi között: Örhalom, Kiste- renye és Homokterenye vas­úti átjáróinál motoros jár­őrök ügyelnek majd. Készen áll a mentőautó is, amely határtól határig, tehát Balas­sagyarmattól Somoskőújfaluig kíséri a kerékpárosokat. A versenyzők Salgótarjánban az Építők munkásszállásán nyer­nek elhelyezést. Módosítás történt a harmadik napi út­szakasz indulásában. A me­zőny az eredeti tervtől elté­rően a harmadik napon Sal­gótarjánból a Karancs Szálló elől 12 órakor rajtol. A ver­senyzők Somoskőújfalun vo­natra szállnak és Fülekig vasúton utaznak. Erre azért van szüksíg, mert a nagy esőzés károkat okozott Cseh­szlovákia ezen területén, s az utak állapotát még nem tud­ták megjavítani. Érdekessége még a harmadik napi ver­senyszakasznak, hogy a ver­cot, hanem az ezen a napon megnyitott új útszakaszon mennek tovább Fülekről. A magyar versenyzők egyik csoportja csütörtökön 13 óra­kor autóbusszal indul Salgó­tarjánból a verseny rajtjához Banska Bystricára- Ekkor lé­pi át a határt a szervizkocsi és a kerékpárokat szállító te­herautó is. A versenyt szervező bizott­ság megállapodott az AKÖV- vel és ennek értelmében jú­lius 24-én, szombaton 17—19 óra között Salgótarjánban le­zárják a Tanácsköztársaság téri helyi járatú autóbusz- megállót. A megállókat a November 7-e filmszínház­hoz, illetve a Gyöngyvirág cukrászda elé helyezik át. A forgalom ezek szerint a Régi posta utcán és a Felszabadu­lás útján bonyolódik le. Ter­mészetesen a forgalomkorlá­tozás csak a kétóra időtar­tamra érvényes. nak. Gondoskodott a rende- senyzők nem érintik Losom­Sakk Az MNK csapatai a 32 közé jutásért A labdarúgó Magyar Nép- vácsháza. Ny. Honvéd Dimit- szentpéter. Abasári Honvéd— köztársasági Kupáért szerdán íov—U. Dózsa, Nyíregyháza MTK, Abasár. M. Kábel—Ta- ismét pályára lépnek a még Borsodi Bányász—Özd, Sajó- tabánya. Budafoki út. versenyben lévő csapatok A legjobb 32 közé jutásért 31 mérkőzésre kerül sor, egy ta­lálkozót,, már szombaton leját­szottak s azon az NB I-es Salgótarján már biztosította helyét a következő fordulóra. A szerdai fordulóban 11 NB I-es klub játszik. Az NB I-es csapatok szerdai mérkőzései: Komáromi Olajmunkás— Győri ETO. Szőny. Nagyk. Dózsa—Pécsi Dózsa, Nagyka­nizsa. Mohácsi TE—Komló, Mohács, Pápai Textiles—Do­rog, Pápa. Pusztaszaboh’si VSC—Vasas, Pusztaszabol.es. Szak—Szegedi EAC. Új-Szeged M. Petőfi—Csepel, Mezöko­Eredmények, tervek Beszélgetés az MHS városi elnökével A Salgótarjáni MHS Városi Elnökségének munkájáról, az alapszervezetek féléves tevé­kenységéről beszélgettünk Kó­nya Józseffel, az MHS városi elnökével. — Hogyan végezték mun­kájukat a márciusi választá­sok óta? — Az elmúlt év őszén a taglétszámunk mindössze 585 fő volt. Alapos szervező mun­ka után ez a szám 1105 fő­re emelkedett. Ebből a nők létszáma 92. Ezzel nem le­hetünk elégedettek, ha a vá­ros lakosságának, az üzemek és hivatali dolgozók számát nézzük. — Hogyan segítenek ezen? — Igyekszünk minél több rendezvényt, bemutatót, kiál­lítást rendezni, ahol népsze­rűsítjük az MHS-ben folyó munkát és a sportolási le­hetőségekét. Elsősorban a nők létszámának emelését szeret­nénk biztosítani. — Hogyan állnak az agitá- ciós és propaganda munkával? — Célunk, hogy az alap­szervezetekben. a - klubokban és a különböző tanfolyamokon a szocialista emberre jellem­ző tulajdonságokat alakítsuk ki. Neveljük a sportolókat a szocialista hazafiságra. Külö­nös gondot fordítunk a szer­vezetek tevékenységének, eredményeinek népszerűsíté­sére. Az első félévben 95 al­kalommal tartottunk különbö­ző előadásokat, s ezen össze­sen 11 ezer fő vett részt. Filmvetítéseket is rendeztünk és itt is nagy volt az ér­deklődés. A jövőben az MHS feladatok mellett legfőbb cé­lunk, hogy a termelés és a munkafegyelem is megfelelő legyen. Már eredményeink is vannak. Az Acélárugyárban MHS munkabrigádok jöttek létre. Ennek hatására a ZIM- nél az St. Üveggyárban, a Bányagépgyárban és a Zagy­vái rakodón is megalakultak az MHS-brigádok. — Milyen a kiképzés és a sportmunka? — A kiképzésnél a minő­ségi színvonalat igyekszünk növelni a számszerűség mel­lett. Jó eredményt értünk el a sorkötelesek oktatásánál és az összetett honvédelmi ver­senyeken. Utóbbin a tervezett 1500 fő helyett 2000 volt a résztvevők száma. A városi döntőt augusztus 1-én rendez­zük. — Milyen a lövészek ered­ménye? — A tömeglövészet nem a legjobb eredménnyel zárult, eddig ugyanis 120 fő vett részt ezen. A városi elnökség mel­lett működő 38 tagból álló lövészklub az országos ver­senyeket a II. osztályban sze­repel és jelenleg a, tavaszi forduló végeztével a 9. he­lyen áll. A megyei lövész bajnokságban az első három helyen az St. ZIM, az St. Üveggyár és a Zp. Üveggyár együttese áll. Tizenhét csa­pat szerepel a bajnokságban, egyenként tizenöt fővel. Meg kell említenem, hogy szere­pel három légpuskás csapat is a városban, a Sztahanov út, a Rákóczi út és az Üt- törőház csapata. A legjobb eredményt a Rákóczi úti is­kolások érték el. A kiképzés­nél és a sportfeladatok vég­rehajtásánál nagy segítséget kapunk a városi TS-től, a KISZ-szervezetektől és az is­kola sportvezetőitől. — Mit terveznek? — Fokozottabb segítséget kívánunk adni az alapszer­vezetek elnökségének, a klu­boknak. Arra törekszünk, hogy az állami, társadalmi és a tömegszervezetekkel való gya­korlati együttműködést szoro­sabbá tegyük. Azon dolgo­zunk, hogy a honvédelmi tö­megmunka szervezeti és po­litikai feltételei erősödjenek Salgótarjánban. T. A. A tlétika Biztos győzelem Egerben Nógrád megye—Heves megye 20 733:19 911 Nagybátony spartakiádra készül Vasárnap Nagybátonyban készítették a nagySatonyi pá- rendezik a salgótarjáni járás lyát is. A járás sportolói va- spartakiád versenyeinek dön- sárnap 9 órai kezdettel össze­tolt. A döntőkön a körzeti mérik tudásukat és eldől, hogy versenyen legjobb eredményt ki képviseli a salgótarjáni já- elért sportolók indulnak. A rás színeit az augusztus 20-án verseny iránt nagy az érdek- Balassagyarmaton megrende- lődés. A szervezés már he- zésre kerülő megyei sparta- tekkel ezelőtt megtörtént. Elő- kiád döntőn. Szovjetunió— Jugoszlávia 38:22 Vmjácska Bánján befejező- rov 1:0, Matulovics i- Osznosz dött a hagyományos Szovjet- 1:0, Plannics — Lukin 1:0, unió — Jugoszlávia sakk- Bojkovics — Tukmakov 0:1, találkozó. A hagyományos Nedelkovics — Zatulovszkája csapatversenyen ezúttal Is a 0:1, Janosevics — Palugajevsz- nagymesterek mellett nők és kij 0:1, Minies — Tajmanov ifjúsági sakkozók is szerepel- 0:1, a Matanovics — Keres­tek a csapatokban. Az utol- nőj, Gligorics — Szpaszkij és só fordulóban a szovjet vá- a Jovanovics — Kusmlr játsz­ogatott 5.5:4.5 arányban győ- mák döntetlenül végződtek. , _ . , , Végeredményben a szovjet zott. Eredmények: (Elől a ju- csapa5t nagya/ányú gézeimet goszlávok) Parna — Vladimi- aratott. A jugoszlávok re­ménykedtek, hogy a megsze­rezhető 60 pontból 40 száza­lékot, vagyis 24 pontot elér­nek. Ez nem sikerült. Ha az utolsó találkozó nem hoz szo­ros eredményt, akkor a ju­goszláv csapat katasztrofális vereséget szenvedett volna. A csapatok összeállítását tekint­ve a férfiak 23.5:12.5 arány­ban végeztek, a nők ered­ménye 8:4, s egyedül az if­júságiak összpontszáma szo­ros, de ebben is szovjet sak­kozók nyertek 6.5:5.5 arány­ban. Teke A Zp.-Építők győzött a Mátra Kupában A Pásztói Járási Tekeszö­vetség Matraszőllősön rendez­te meg immár harmad ízben Nógrád megyei ieke-csapatok részvételével a Mátra Kupa csapatversenyt. A sportszerű keretek között megrendezett verseny az alábbi végered­ményt hozta: 1. Zagyvapáifal- vi Építők 2220 fa, 2. Mátra- szőllős Tsz SK 2170 fa, 3. St. Üveggyár 2157 fa. Meglepetés, hogy a megyei bajnokságban vezető St. Uvegyár csapata — a múlt évi kupavédő —, csak a har­madik helyet tudta megsze­rezni. Egyénileg a legjobb eredményt: Magyar Sándor (SÜMSE) érte el 401 fával, másodikként Lórzi Sándor (Zp. Építők) szerepelt a leg­jobban 397 fás teljesítmény- nyel. Sajnálatos, hogy a Ks- rancsaljai Bányász nevezett a versenyre, azonban a verseny napján nem jelent meg Mál- raszőllősőn. A megyék közötti országos Béke Kupa csapatverseny el­ső fordulójában Egerben ta­lálkozott Nógrád és Heves megye atléta válogatottja. A Nógrád megyei csapat bizto­san győzött a vendéglátók ellen. Az eredmények kö­zül — mint már jelentet­tük —, kiemelkedik Sándor ’Tibor 191 centiméteres új magasugró megyei csúcsa, de jó eredményt ért el a 4x100 -as megyei váltó is, amely ugyancsak csúcsot futott. A nők közül Hényelné 39,02 méteres gerelyhajítása dicsér­hető mögötte a fiatal Ba- gyinszki Borbála 37,42 mé­tert dobott. A pontversenyt a dekatlon táblázat alapján számították ki. A pontok között nem szerepel a 400 méteres női síkfutás eredmé­nye, s így csökken az arány a két megye versenyén, mert ebben a számban ket­tős Heves megyei győzelem született. Eredmények: (Nógrád = N, Heves = H.) Nők, 100 m.: 1. Koch E. (H) 12.8 mp., 2. Gyulai V. (H) 13 mp., 3. Schuchmann (N) 13.8 mp. 400 m.: 1. Gyulai V, 62.8 mp, 2. Szigeti A. (H) 69,1 mp., 3. Varga A. (N) 72 mp. Távol: 1. Sehuchmann E. 462 cm., 2. Koma (N) 458 cm., 3. Koch 450 cm. Disz­kosz: 1. Perlaki A. (N) 33,70 m, 2. Kiss Zs. (H) 31,59 m., 3. Jakab V. (H) 26,10 m. Ge­rely: 1. Hényelné (N) 39,02 m., 2. Bagyinszki B. (N) 37,42 m., 3. Jakab V. 36,45 m. 4x200 m. váltó: 1. Heves megye (Körtvély, Koch, Szi­geti, Gyulai) 1.54,4 mp„ 2. Nógrád megye 2:03 mp. A nők öszesített pontversenye a 400 méteres síkfutás nélkül Heves 8141. Nógrád 7664 pont. Férfiak, 100 in.: 1 Takács F. (H). 10,9 mp., 2. Bambuk L. (N( 11,2 mp., 3. Varga S. (H) 11,4 mp. 400 m.: 1. Ta­kács F.49,2 mp., 2. Géczi L. (N) 51,3 mp., 3. Glemba T. (N) 54,3 mp. 1500 m.: 1. Tábi T. (H) 4:19 mp., 2. Máthé Cs. (N) 4:21,2 mp. 3. Fodor T. (N) 4:7,4 mp. 5000 m.: 1. Hertelendi B. (N) 16:05,4 mp., 2. Zsolnai S. (N) 16:12,2 mp. Magas: 1. Sándor T. (N) 191 cm., 2. Balogh B. (H) 175 cm., 3. Liliom J, (H) 165 cm. Távol: 1. Fodor B. 624 cm^ 2. Angyal J. (N) 619 cm., 3. Balogh B. (H) 596 cm. Súly: 1. Kazinczi Gy. (N) 12,73 m., 2. Takács F. (H) 12,03 m., 3. Kiss I. (N) 11,22 m. Gerely: 1. Erdélyi Gy. (H) 51,10 m., 2. Tőzsér Z. (H) 50,08 m., 3. Kiss I. 45,88 m. 4x100 m: 1. Nógsrád megye 45,2 mp., 2. Heves megye 46,9 mp. A fér­fiak pontversenyében Nógrád 13 069, Heves 11 770. Az összesített pontversenyt Nógrád megye nyerte 20 733:19 911 arányban. A versenyszámok közül a pálya felszerelési hiányossága miatt több megcserélődött. Az el­maradt számokat a Salgótar­jánban megrendezésre kerülő második fordulóban bonyolít­ják le, Sorokban Két héten belül Salgótar­jánba látogat Németh Imre, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke. Látogatása során megbeszélést folytat Nógrád megye atlétikai vezetőivel. A beszélgetés tárgya az 1966. évi országos vidékbajnokság megrendezése, melyet a Me­gyei Atlétikai Szövetség vál­lait. » Mint ismeretes: Müller László, az SBTC volt játéko­sa eltávozott Salgótarjánból Pécsre. Most egy újabb játé­kos, a hátvéd Schmidt Jó­zsef jelentette be, hogy meg­válik az SBTCrtől- Mint hír­lik, Budapestre távozott. * Vasárnap, a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt Sal­gótarján város és a járás összetett honvédelmi verse­nyének döntője. Az MHS vá­rosi és járási elnöksége augusztus 1-én rendezi a dón tőt az öreg Józsefin. A rendezők mintegy harminc csapat indulását várják. A Nógrád megyei Termé­szetbarát Szövetség is részt vesz augusztus 12—15-én az Alacsony-Tátrában rendezen­dő nemzetközi turista-találko­zón, A szövetség kát buszt indít mintegy 60 fővel. A je­lentkezők a szakosztályoknál és a megyei Természetbarát Szövetség elnökénél, Veres Mihálynál biztosíthatják rész­vételüket a nemzetközi tu­rista találkozón. Labdarúgás Az árvízkárosultakért Balassagyarmati Dózsa—Balassagyarmati MÁV 3:1 (2:0) Balassagyarmat, 200 néző, v.: Saár. Bgy Dózsa: Szu- hánszki — Erdélyi. Magos, Rózsa — Ferencsik, Bartha — Molnár, Mester, Melega, Miskolczi, Zárdái. Edző: Lévai Ferenc. Bgy. MÁV: Járja —r Rónási, Fábián, Vidomusz — Móser, Balázsi — Horváth II., Fedor, Erdősi, Pál, Siket. Ed­ző: Markói István. Tapogatódzó játék után az első tíz perc a MÁV fölé­nyével telt el. A 14. percben Melega révén veszélyeztetett a Dózsa, a csatár jó helyzet­ben fölé lőtte a labdát. Két perc múlva Fedor, Horváth, Erdősi adogatás után a kö­zépcsatár lövése elkerülte a Dózsa kaput Miskolczi ke- zezés után érvénytelen gólt lőtt, majd Rózsa veszélyes ha­zaadása okozott gondot Szu- hánszkinak. Két perc alatt a félidő vége felé két gólt lőtt a Dózsa, először Melega, majd Zárdái volt eredményes. A MÁV egy 11-est is kihagyott. Fedor kapu mellé lőtte a bün­tetőt Fordulás után az 50. perc­ben Fedor javított és 2:l-re alakult a mérkőzés állása. Ki­egyenlített volt a játék, a Dó­zsa Miskolczi góljával a 28. percben megszerzte a har­madik gólt. 3:1. A hátralevő időben sok helyzet maradt ki­használatlanul. A mérkőzés elég alacsony színvonalon mozgott, de a színvonal ellenére jó edzési lehetőséget biztosított mind­két csapatnak. így a Dózsa részéről Tományi, Szűcs, és Soós, míg a MÁV Balassában Szabó. Beke, Bárján, Jónás, Kajdi és Molnár játékára is sor került. A mérkőzésen Er­délyi, Ferencsik, Molnár. Me­lega, Miskolczi, ill: Fábián, Fedor, Vidomusz és Kajdi já­téka tetszett. A bevételt az árvízkárosultak megsegítésére ajánlotta fel a két sportkör, —Mcrvay— Az árvízkárosultakért ST. ÜVEGGYÁR — ZP. ÉPÍTŐK 2:2 (2:1) Salgótarjánban játszotta a két csapat az előző hét visz- szavágó mérkőzését. Nem túl magas színvonalú mérkőzé­sen igazságos pontosztozko­dás született. Góllövők: Kle­men t, Verbovszki, ill.: Mát­rai, Ponyi. Jó: Muflár, Ver­bovszki, Somkúti, ill.: öze, Hoffmann, Ponyi.

Next

/
Thumbnails
Contents