Nógrád. 1965. június (21. évfolyam. 127-152. szám)

1965-06-12 / 137. szám

1965. Június T? Jfeorntfaf.’ 3 cDehiee('eni oen dé q járás Tíz nap az ország egyetlen termelőszövetkezeti üdülőjében A debreceni Nagyerdő sar­kén azonnal szembetűnik a kétemeletes, modernvonalu, tarkahomlokú épület, amelyik­nek a bejárója felett ez ra­gyog neonbetűkből: „Termelő­szövetkezeti üdülő.” A maga nemében egyedül­álló intézmény az országban. Az Állami Biztosító Hajdú— Bihar megyei önsegélyező es Biztosítási Csoportja építette három évvel ezelőtt. Tulaj­donképpen a hajdú—bihari termelőszövetkezetek adták össze a pénzt, holdanként tíz-húz forintot, a szövetke­zet gazdasági állapotának meg­felelően és így épült fel hét­millió forintos költséggel az üdülő, amelyik túlzás nélkül voltunk a híres hajdúszobosz- lói gyógyfürdőben. Pihentünk, szórakoztunk és jót ettünk, mert az üdülőnek jó szakács­nője van- Mindent pontosan jegyzeteltem és mindent el­mondok az asszonyoknak.” ölébe ej lett kézzel beszélt Letette a kézimunkát is. — Most üdülök először éle­temben. Ez a mondat, ez a megjegy­zés nagyon szémélyi jellegű, hangulata, íze mégis több, és a meghatottság, amelyik a sza­vakban bujkált, nemcsak Klonka Ferencnéé, hanem a parasztasszoi'.yé, aki nagyon másként élhet, ma, mint bár­mikor ezelőtt. Klonlkáné és Xllésné egy­raszti szíveket, amelyek ilyen­kor különösen nyugtalanok és a határba vágynak. Takácsné mondott összefog­lalót és ekkorra már körbe­ülték az asztalt a többiek, más megyebeliek, úgy hall­gatták a nógrádiakat. Takácsné pontosan adatokat mondott­— A megyében már kilenc­venöt termel oezó vetkezet.; munkacsapat van, amelyek a szocialista címért versengenek egymással. Eddig ötvenhét brigádnak van meg a címe. A munkacsapatokban köze! ezerötszáz ember dolgozik. A hallgatóság dicsérte a nógrádiakat. Senki sem talált kifogást abban, senki nena Míiííii.A alkalmas akár idegenforgal- más mondatait váltva beszél- mi szállodának is. tek az otthoni munkáról. Ragyogó berendezés, kitűnő ellátás, a környezet is pom­pás. Ebben az üdülőben töltött május közepén tíz napot száz termelőszövetkezeti asszony, nőmozgalmi aktivisták az or­szág minden részéből. Az ön­segélyező csoport vendégei voltak. Itt volt az asszonyok között öt nógrádi asszony is, Klon­ka Ferencné ,a pásztói Bé­ke termelőszövetkezet szocia­lista brigádjának vezetője, bn- gádtársa, özvegy Illés Józseí- né, két szécsényi asszony és Takács Lajosné, a nógrád me­gyei nőtanács munkatársa­Még koradélelőtt otthon ta­láltam őket, a társalgó tarka foteljeiben. Klonkané kézi­munkázott, Illés néni egyre az időt kémlelte a földig érő ablakon keresztül, Takácsné olvasott. Teljes pihenés. Elnézést kértem a hábor­gatásért, de ők örültek, Klon- káné rögtön propagandát csi­nált a biztosítási csoportnak: „Furcsa módon otthon néhá- nyan idegenkednek, húzódoz­nak az önsegélyezési csoport­tól, mintha nem lenne belő­le hasznuk. Pedig van. Jaj, itt minden nagyon szép. A fogadás első percétől, amikor a biztosítók hajdú megyei igazgatója egy-egy szál tuli­pánnal udvarolta meg az ér­kezőket. Azóta színházban, moziban voltunk, megnéztük Debrecen nevezetességeit. — Jaj, maradnék is, de a brigádhoz is kivánkozok erő­sen. Meg a munkához. Nagy vállalásaink vannak a brigád­ban- fin három hold kuko­rica, 1 hold dinnye, nyolc- száz öl burgonya, 800 öl mák, 200 öl uborka megműveléséi, vállaltam. Azt persze nem tagadom, hogy segít a kislá­nyom, meg olykor a férjem is. 295 munkaegységet gyűj­töttem tavaly. Van mit dol­gozni, akármelyik férfivel fel­veszem a versenyt. Így gon­dolkodnak a brigád tagjai. Már háromszor nyertük el a szocialista címet Ülés Józsefné hatvanéves. Ö is most üdül először. Szintén. szocialista munkacsapat tag­ja, a növénytermelésben dől- j gozik- A brigádban 65 éves j a legidősebb, 36 a legfiata­labb. A évekről azért esik ] szó, mert Illésné határozottan j állította: — Hatvan esztendővel jöt­tem el, ötvennel megyek visz-] sza tíz nap múltán. Minden nap egy évet fiatalodtam itt] az üdülőben. Az ártatlan tréfálkozások! után újra a munkára fordul! a szó, mert ehhez a témához örökké visszatérnek az asz- szonyok, nem tudják elfelej­teni még két hétre sem a földeket. Hiába. Tavasz van. A nap besüt az óriásablakon és tízszeresen pezsdíti a pa­3500 román mérnőkjolölt A román felsőfokú műsza­ki tanintézetek 1965. évi végző­sei diploma tervük elkészíté­sén dolgoznak. A diploma el­nyerése után újabb 3500 mér­nök kezdi meg munkáját a fémipari, elektrotechnikai, bá­nyaipari, vegyészeti kombiná­tokban és üzemekben, a szál­lítási és távközlési szektor különböző egységeiben, a könnyűipari vállalatokban és építkezéseknél. A mezőgazda­ság 1 100 agrármérnököt, ál­latorvost és kutatót kap. Az orvosok és gyógyszerészek száma 1 200-al, a gazdasági szakembereké pedig 1 000-el gyarapszik. Az idei végzettek­kel. Románia mérnökeinek száma 85 000-re emelkedik az 1938. évi alig 9 000-el szem­ben. Ilyenképpen minden 10 000 lakosra 45 mérnök jut nézte kivetni valónak, hogy itt az üdülő, a pihenés, szó­rakozás hivatásos intézmé­nyének falai között a mun­káról beszélnek a legtöbbet az asszonyok, mintha valami or­szágos tapaszstalatcserére ér­keztek volna. A társalgásnak az üdülő kultúrfelélőse, Bie- liczki Éva vet végét) múzeum- látogatásra invitálja a vendé­geket Kisebb vita kerekedett. Volt, aki inkább a gyógyfürdő vi­zét választotta, hogy odamtn- jen- Szabad volt a választás, szavazni sem kellett. A zson­gó asszonyhad kibolydult az üdülő kapuján, ki-ki a maga kedve és öröme szerint. Soltész István Flobált a kegyetlen görcs, rázott a hideg, s vég­telennek tűnt az idő, ifiig megjött az injekció, ami álom­ba bódított. Egyszercsak süly- lyedni kezdtem, már sem gon­dolatom, sem érzésem nem volt: körülölelt a nagy-nagy semmi A semmiből úgy ér­keztem vissza, hogy egy hús tenyér a homlokomat simítot­ta, s valaki gyöngéd szóval hideg limonádét kínált. — Igyák — s a jégtől pá­rás pohár mögött ott mosoly­gott a nővér két fényes sze­me. — Már nincs fájdalma, ugye? Na, ez jót tesz most. Későbbi kínjaimban, s meg- inkább javuló állapotomban őt kerestem mindig, a kórházi ágyon először fölém hajló kedves arcú nővért, Irénket. Mások is mondták: „mindig mosolyog, a mosolyával gyó­gyít”, s ha valami betegnek való dolog kellett, legtöbben őt keresték. Nem azt mond­ták: „kedves nővér”, hanem úgy, mélyebb hangsúllyal: „nővérke kedves”. Bagoly Györgynét jó egy éve, kórházi kezelésem ide­jén ismretem meg s bátran mondom, annyi sok, volt be­teg társammal együtt, hogy meg is szerettem. Gyakorló nővér volt még akkor egy kétéves tanfolyam, az ápoló­nőképző iskola utolsó vizsgái előtt állt és mint többi tár­sa is, a kórház minden osz­HA A TISZTELT olvasó rászánná magát, hogy csön­des megfigyelőként egy napot a Pécakő utcai lakásépít­kezésen töltsön, bizony mondom, nem bánná meg. Sa­játságos dolgokat tapasztalna. Én minden esetre elmondom néhány megfigyelésemet. Apróságok, de lehet, hogy Önök is érdekesnek fogják tartani. A múltkoriban az építésvezetői iroda tövében egy újabb helyiséget — valami raktár, vagy öltözőfélét — kezdett falazni, három-négy munkás. Fiatal emberek, le­het, hogy iparitanulók. Nem lényeges. A jelentéktelen munkával feltűnően lassan haladtak. Mire úgy ahogy bevégezték, ez csaknem annyi időbe ke­rült, mint amennyi idő alatt a szomszédban lévő héteme­letes lakóházat összerakták. Először nem értettem, miért ez a lassúság. Később észrevettem, hogy a fiatal emberek, amikor csak tehették, leheveredtek egy kicsit szunyókálni. Egy ilyen szúnyókáiás közben néhány szerszám el­tűnt. Ellopták. A fiatal emberek felháborodása nem ismert határt. S talán még mondogatták is egymásközt: Micsoda erköl­csök! Már eludni sem lehet nyugodtan ezen az építkezé­sen. Nos, ami igaz, az igaz. Egy ilyen építkezésen előfor­dulnak lopások. A minap hatalmas rivalgással üldözőbe is vettek egy tolvajt. Mákszemnyi cigánygyerek emelt el egy nálánál háromszorta hosszabb lécdarabot, bár a léc így sem lehetett hosszabb két méternél. Egy munkás hoz­ta a lécet, a másik a rugkapálódzó gyereket Szörnyűsé­geket kiáltottak a gyerekre, nyilván, hogy megijesszék. Aztán összenevettek és futni hagyták. Arcukról leolvasható volt, hogy meg vannak eléged­ve önmagukkal. Megvédték a társadalmi tulajdont. Es még szórakoztak is ráadásul. Mert egy kis szóra­kozás aranyat ér. Bontották például az egyik toronyépület vakolásához szolgáló állványzatot. Szavamra izgalmasabb volt, mint a lóverseny, vagy egy box-meccs. Még fogadni is lehetett volna, hogy a nyolcemelet magasságból ledobott kitűnő minőségű palló-deszíka földet érve eltörik-e, vagy sem. NEM TÖRT el. Igaz, hogy ellenkező irányba lódulva betörte egy lakás ablakát Dehát, hol lehet manapság ingyen szórakozni..? A legszédületesebb cirkusz azonban a „hőőő!” játék. Ez egy egészen speciális játék, ilyen máshol nincsen, ezt itt találták ki az építőmunkások a Pécskő utcai építke­zésen. Es űzik fáradhatatlanul, napról-napra. Hogy mi az a „hőőő!”-játé!k? Az egész nagyon egy­szerű. Napjában többször is eilhajt itt egy lovaskocsi. A kocsis egy kisgyerek. Mikor a kocsi a toronyépületek mellé ér, legalább harminc nekiszabadult torok, ahogy csak a tüdőn kifér kiáltozza: „Hőőő! Hőőő!” Akkor a ló megzavarodva megáll. "A ! A gyerek indulásra nógatja, mire újra felharsan az ordítás: „Hőőő! Hőőő!” Csakúgy visszhangoznak a hegyek. A ló persze toporog, prüszköl, ágaskodik, kánig. Majd megvadulva ront neki a domboldalnak. A gyerek kétség­beesetten utána. Hát nem pompás mulatság? Ax építkezés a hasát fogja, úgy kacag. Még csoda, hogy eddig senki sem- esett le neveltében a magasból. Bár lehet, hogy ezen az építkezésen még akkor Is nevetnénk? fin mindenesetre már azon sem csodálkoz­nék. S töltsenek kint Önök is, legalább egy napot, meg­látják, azután már nem fognak csodálkozni semmin. EGYEBEK közt azon sem, miért épülnek ezek a há­zak olyan sokáig... Hiszen döntsék el önök: vajon olyan könnyű-e ott­hagyni ezt a naponta remek szórakozást nyújtó munka­helyet? Ahol az ember jól kinevetheti magát, s ezért ráadásul meg is fizetik^ — Cslzi — I NŐVÉRKE, I 1 KEDVES | riliimmniiiinimiitiiHnisimiinmniiimmimmiii.í tályán több hetet töltött az ismeretek gyarapítására, az emberekkel, beteg emberekkel való bánásmód elsajátítására. A szakmai dolgokhoz nem ér­tek, de már akkor sokad- magammal megállapíthattam, hogy Bagoly Györgyné, Irénke ez utóbbi tárgyból kitűnő vizsgára számíthat­Azóta egy év telt el, a ké­pesítő bizonyítvány is a leg­jobbak közé sorolta „nővérke kedvest”, de a munkája, öt­ezer lelkes körzetében az em­berek szeretete és ragaszko­dása. bizalma fényesen igazol­ta az akkori, magamban ki­gondolt minősítést emberiessé­géről. „Nővérke kedves”, ezt mond­ják Ludányhalásziban és Nog- rádszakálon is, ha táskájává1 a hóna alatt végigmegy az utcán s valahová beteghez hívják. Körzeti ápolónő lett a falujában. Ott, ahonnan csa­ládos anya létére két éven keresztül nap mint nap bejárt a városba, hogy tanulhasson, hogy képesítést szerezhessen. (Valamikor tanítónő szeretett volna lenni. Nem sikerült, korai árvasága miatt dolgoz­nia kellett. Ez a mostani, a nővérkedés is olyan, vagy több is talán, hiszen gyer­mektől öregig vannak a ke­ze, a gondoskodása alatt)- Micsoda boldogság volt, ami­kor először megállt a rende­lőben az orvos mellett. Az­tán, amikor elindult a nap­lóbejegyzések nyomán a hosz- szú házsorok között. Aztán, amikor éjjel verték fel ál­mából, menjen injekciót adni egy asztmásnak. Igen, azt mondja, boldogság s én tu­dom, mi van e mögött. Fon­tosságának, nélkülözhetetlen­ségének tudata: a volt kis. árva, akit észre sem vettek, $ s akinek sokáig semmi sem sikerült, ma látja, hogy kell, megbecsülik és várnak tőle. sokat várnak tőle. Gyógyszert, gyógyító szavakat, felvilágo­sítást, emberséget és mosolyt, mosolyt, jókedvet, ami írónké­ból nem is hiányzik. pedig fárasztó a fnunká- ~ ja. Ludányhalászi rop­pant hosszú falu s még a másik, Nógrádszakál. Autóbu­szon, kerékpáron, gyalog, mikor hogyan, reggeltől es­tig s néha éjszaka is, ün­nepen is — a betegség nem nézi a naptárt —, Irénkc megy, fáradhatatlanul ? ahol megjelenik, enyhül a fájda­lom, menekül a baj­Ez a kis asszony valóban! „megnőtt”, hogy tanulhatott. 1T Tón n* Ahol mindig úja t készítenek A brigádvezető a rajzot nézd, azután hosszan magya­ráz az esztergályosoknak. Annyira elmerülten, hogy észre sem vesz bennünket Amikor másodszor ráköszö­nünk, csak akkor fogadja, de rögtön panasszal folytatja: — Igazgató elvtárs, mér megint három orsó és a ré- való anya miatt mérgei - dünk. Mindig a forgácsol sál van baj. Ezt is már áp­rilis 28-án kértük ütemezzék be, gyártsák le. Meg is ígé­rik mindig, azután marod minden a régiben — mondja. Az igazgató, Benczés Béla, megígéri, hogy majd beszél a művezetővel. Furcsálja a dolgot. hiszen itt vannak egymás mellett, a forgácso­lók és az újításokat kivitele­ző brigád, amelynek Pacs­in ár József a vezetője. — Mikor alakultak? — Tavaly, azzal a céllal, hogy az újításokat valósít­suk meg. Akkor arról volt szó, ha nem lesz elegendő újítás, akkor a többi brigV’- nak segítünk. Azóta nem volt szükség rá, mert egymás után kapjak az újításokat, amit meg kell valósítani — magyaráz a brigádvezető, akiről talán még annyit, hogy maga is rendszeres újí­tó, hiszen eddig már, vagy harminc javaslatát megvaló­sították. Egy különleges szerkeze­ten dolgoznak most, Rozgo- nyi Emil és Simon Gyula újításán a esilletisztf tó-be­rendezésen. Ehhez sürgette az orsókat. — Hány újítást va*5sított meg az a hattagú brigád? — kérdezem. — Hirtelen nem tudnám megmondani, de jónéhányaí. Mi készítettük például a tám- viasgáló-gépet, a süveggsnen- da-vizegálót, a hidraulikus agylehúzó szerkezetet. Ta­valy elkészült a fótecsavar- fűrögép ä. •— Az Mndk az újítása? — Az enyém, de sajnos nem tudtiác még bemutatni az üzemben. Ugyanis vüUamos meghajtásra készítettük, vi­szont Ménksesen, ahol alkal­mazni akartuk, csak sűrített levegő volt Azóta elkészí­tettük ilyen energiára. de most meg hat lánckerék hiányzik róla. Valaki elvit e Ménkesen. Ez a hat kerék csak 42 forintba kerülne, de art mondják nincs rá keret, nem vehetnek. Ezen múlik az egész — panaszolja. Ahogy körülnéz az ember itt a satupad mellett, min­den új. Az asztalon rajzok, leírások, azokat lapozgatom. — Van olyan újítás, ami tapasztalatcsere útján jutott el hozzánk. Ezek általában teljes dokumentációval jön­nek, de sokszor csak az alap­rajzot kapjuk. Ilyenkor ne­kem kell leskiccelni az egyes alkatrészek rajzát, hogy a méretek jók legyenek. — A csilletisztító ebben a hónapban elkészül. Dolgo­zunk a hidraulikus csilié - egyengetőn is, amit Borsodbo] vettünk át, azután az egytori- nás, elektromos csigasoren, a felvonógyári újításon. Ha pedig segítség kell a szom­szédos brigádtól kapunk. Ismét a saját újításaira terelődik a szó. A műan yag - tárcsás gyorsvágóra, amit már országosan gyártanak. A te­repen alkalmazható hegeszt 5 dinamóra, amit főleg a köté1 - pályákon hasznosítanak, de mindenütt lehet, ott is, ahol nincs villanyhálózat, mert a meghajtó gép működteti a dinamót. Benyus Sándor k= rül szóba, a brigád egyik la­katosa. Tavaly neki volt leg­több újítása. Azután Sipos Pál, Salgói János. Szabó Ká­roly lakatosok és Oltva! Gusz­táv hegesztő. Az ő nevükhöz fűződik már egy egész sor újítás megvalósulása. Hátha még több segítséget kapná­nak.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents