Nógrád. 1965. június (21. évfolyam. 127-152. szám)
1965-06-27 / 150. szám
ä 1965. június 27. vasárnap NÖGRAD 5 Ötödévesek vallanak terveikről Látogatás a miskolci egyetemen Lejegyeztünk egy rigmust: „Amíg Tapolcát kémlelem, addig a könyvet leteszem...’' Ez Kőrózsi rigmusa, Miskolc- Egyetemvárosban jegyezte le a sorok írója, ahol a riportot iskészítette. Valójában, mire a riport megjelenhet, már szinte el is „avult.” Akikről szól, ma már — reméljük — boldog diploma-tulajdonosok, a diploma kiosztó ünnepséget ugyanis a Miskolci egyetemen e hónap 28-án tartották meg. Azért semmiképpen sem érdektelen számunkra, hogyan is zajlott az „izgulós” napok egyike az eg> eteniváro'- diákotthonaiban, annál is inkább, hiszen Nógrád megyei ötödéveseket kerestünk nieg, akik a szigorlatokra való készülődés közben már arról is beszéltek, mi lesz ezután? Tőbbükkel nemsokára salgótarjáni, illetve Nógrád megyei üzemekben találkozhatunk. 1. — Nem könnyű ilyenkor megtalálni a nógrádiakat. Kicsit olyan, mintha szénában tüt keresünk. A szigorlatokra, a diplomaterv megvédésére készülőket nem lehet „hivatalos úton" keresni. A tanulmányi osztály sem segíthet. — Nem tudjuk, hova tűnnek ilyenkor — mondjak. — Csupán diákotthoni címeket adhatunk, a többi a szeréncse dolga, Vagy otthon tartózkodnak ugyanis a keresettek, vagy nem. A címeket (a tanul ócío- port-, az épület- és a szoba számát jelzik) megköszönjüK, s máris indulnánk; Előbb még a jövő évi adatokból is feljegyzünk néhányat, amelyet Fehér László tanulmányi osztályvezető ad meg. Eszerint a nappali tagozaton a bányászkaron 73. a kohászon 33. a gépészkoron 232 mérnökjelölt véd mnjd diplomatervet. A leveltző- és az esti tagozaton 52 hallgató. Ezenkívül a kétéves gazdasági mérnökképzőn is s vámosán végeznek. Az arámy az idén szintén hasonló, a gépészkaron végeznek a legtöbbem 2. — Nagy Saroltát keressük — nyitunk be a E/ö-ös épület 318-as szobájába. — Azonnal hívom — mondja. Józsa Hajnal Nagy Sarolta szobatársnője. Nagy Sarolta így válaszol kérdéseinkre: — Ketten vagyunk a Salgótarjáni Acélárugyár ösztöndíjasai. A másik ösztöndíjas Fodor István. A diploma megszerzése után Salgótarjánba megyek dolgozni. Egyelőre még a szigorlat előtt vagyok. Remélem sikerül, hiszen öt éven keresztül ezekre a szigorlatokra készültünk, ezért volt az.öt évi kemény munka, szüléink és a társadalom is ezért küldött ide bennünket. Az asztalon és az emeletes ágyakon jegyzetek, gépészeti zsebkönyvek. Egyik ágyon di plomaterv-másolat. — Ez a diplcmaterv-másolat az enyém — mondja ismét Nagy Sarolta. — Arról, hogy a szigorlatok és a diplomaterv megvédése sikerül-e, vagy sem, még nem mondhatok semmit. Én mindenesetre remélem, hogy igen. Nyáron majd pihenni fogok néhány hetet, aztán pedig alig várom, hogy kész mérnökként léphessem át az Acélárugyár kapuját. Remélem, hogy a gyárban számítanak a munkánkra, s tudnak biztosítani számunkra olyan feladatot, amely hasznos és amelyen keresztül nekünk is módunk nyílik gyakorlatban megvalósítani az egyetemen az öt éven át tanultakat. Természetesen én csak a magam nevében beszélhetek, de biztosan így vannak ezzel a többek is. Igaz a szigorlatok, a diplomaterv-megvédés is próbatétel, az igazi azonban a gyakorlati munka lesz. Mint mondani saofcták, mi most fogunk majd igazán belépni az életbe. Azt hiszem sikerülni fog a gyakorlatban is megállni a helyünket, 3. Felkeressük a másik a:él- gyári ösztöndíjast, Fodor Istvánt is. ö már a szigorlatok után van. Már csan a diploma kiosztást várja. No meg természetesen a? eredményt. — Az igazság az, hogy örülök — mondja. Nem állanak könnyű napok mögöttem. Három szigorlat (szerkezeti számgépek, gépgyártás technológiája), s a diplomalerv megvédése volt az elmúlt napok programja. A diplonntervemet az Acélárugyár adta. Az Acélárugyár várja Fodor Istvánt, aki még azt mondja: — örömmel megyek dolgozni, sok tervem van. Szeretem a gyakorlati munkát, Nagy Sarolta és Józsa Hajnal ötödévesek a szigorlatra készülnek remélem meg fogom állni a helyemet a gyárban is. Ez természetesen Kötelességünk, hiszen a gyár öt óven keresztül áldozott ránk, bt éven keresztül biztosította számunkra a nyugodt tanulás lehetőségét. Tisztában vagyok azzal és erről már sokszor beszélgettünk is a kollégákkal, hegy társadalmunk és államunk bizalmával élnénk vissza, ha nem teljesítenénk., az itt ránkmért kötelességet, vagyis a tanulást A mi munkának, a tanulás sem volt könnyű, de igyekeztünk időt és fáradságot nem kímélve eleget tenni kötelességünknek. A gyakorlati munkáktól nem félek, sőt alig várom, hogy kivehessen: belőle a részemet. Bizonyára akadnak majd nehézségek a munka során, de tudom, hogy számíthatunk az idősebb kollégák és az egész gyár kollektívájának segítségére. 4. Morvái Ernő bányaművelőt, Gyenes Miklós gépész* nem találtuk. Kincs Zoltán gépészt és Gyimeei Tibor gépészt igen. Ök ketten még a szigorlat előtt vannaik. Erről tehát nem szívesen beszélnek. Hogy utána mit csinálnak, arról inkább— Mi nem vagyunk ösztöndíjasok — mondják. — Még nem tudjuk, melyik üzembe fogunk dolgozni. Azt viszont annál inkább, hogy igyekszünk megállni a helyinket. Bízunk ifjú mémökjelöl- teinkben. Tudjuk, hogy öt éven át felelősséggel, gonddal készültek arra, hogy jó szakemberek, jó mérnökök legyenek. Várjuk ifjú mérnökeinket, számítunk az ő munkájukra, mint ahogy ők is számítanak arra, hogy a társadalmunk és az illető vállalatok minden szükséges segítsé- megadnak ahhoz, hogy munkájukat jól végezhessék, céfl- kitűaéseanket valóraválthas- sák. — te — Foto: Szabados György A régi magyar színpad DERŰRE — BORÚ... Az alábbi történetek nem összefüggöek, de a kort, a száz esztendővel ezelőtti úttörő magyar színészvilágot mindennél jobban jellemzik. Tallózzunk kissé a korabeli vidéki újságokban és nézzük, milyenek voltak a színikritikák. Persze most nem Vörösmarty, Fáy, vagy Bajza értékeléseit soroljuk fel, hanem a vidéki újságok egy-két gyöngyszemét, amelyek ránk maradtak- l A színkörbe lépve kellemetlen szag ütötte meg az orrunkat. Még a direktor úr tegnap megjelent nyílt levelének öndicsérete büzölgött a forró deszkák fölött. Ez az érdemes hárembasa — igazgatónak nevezni tiltja az az igazságérzetünk — kiadta tisztelt laptársunk hasábjain válaszát a múltkori kritikánkra. Sajátságos, hogy miket vesz rossznéven ez a jóember! Neki például az, hogy „ez a sírrabló, aki feltörte Katona József kriptáját és elundori- tóttá a szent hamvakat a maga gyalázatos Petur paródiájával" — becsületsértés! De ő, amikor azt írja a nyílt levelében, hogy „ez a többször megpofozott gazember” és ezt ránk a színibírálókra vonatkoztatja, az semmi!!!.. •” Végezetül a színikritikákból, az egyik vidéki Hamlet előadásáról írja az egyik ítész: .......Hol volt a szolgabíró, a mikor ezeket a betyárokat rászabadította direktorunk ez a vén hóhér, a szentséges shakespeare-i műre?.-.Háct Cold- finger aranyművesboltját őrzik a bakterok éjszaka, de az emberiség aranyművesboltját nem őrzi senki? Abban ga- rázdálkodhatik mindenki? No ez már mégis disznóság!" Aláírás: M. P. Ám ezek a kritikák nem törték meg a közönség rajongását a magyar színészet iránt. Jellemző erre, hogy 1826-ban, valami jótékony célra a pesti német színházban — más hely nem lévén — magyar előadást tartottak Schiller: Stuart Máriáját adták parádés szereposztásban, A nézőtér roskadásig megtelt. Még József nádor is ott ült családjával a prosceneum páholybanA legfeszültebb drámai jelenetben azonban a karzaton valamelyik magyar néző — a theátrumba szökött — puli kutyája felvonított. Nyilván ráléptek a farkára. Az előadás megállt. Dermedt csönd. Ekkor az egyik páholyban talpiá magyar ruhába öltözötten felállt Bőd Pál jurátus és dörgő hangon megszólalt: — Ki beszél itt németül? Dobsa Lajos, az író és színművész jegyzi fel emlékezéseiben az alábbiakat a vidéki vándorszínészet rettentő nyomoráról. Egy pajta alatt játszott a kis trupp. Az igazgató Gáli kisgyermeke lázas betegen hánykolódott a színfalak mögött a rögtönzött vackán- Az előadás sötétedéskor kezdődött, azonban az uraság — aki kegyes volt megjelenni — temérdek agár kutyát hozott magával, s ezek megették a szíhpadra világításnak felállított gyertyákat. De idézzük a továbbiakban Dobsát: „... Gálinak az álfalak között hirtelen meghólt a gyermeke, neje szívszakasztó sírással rohant le a színpadról. Nagy zavar támadt, a nézők visszakövetelték a pénzültet. Szerencsére megláttam az egyik pályatársamat a nézők között H-.. színészt, öt is ide vonzotta a kíváncsisága. Pár szót súgva neki, lecsendesítettem a zajt:, — Urak! Asszonyságok! Hagyják benn a pénzüket, holnap ilyenkor az elmaradt dráma helyett én és H..„ színész úr egy vígjátékkal fogjuk pótolni az estét!. ■. A közönség megnyugodott. Gáli pedig eltemethette a kúliszák mögött megholt kis gyermekét... Fehér Tibor Gyönyörű volt az a május j Sejtelmesen zúgtak a Mátra erdei. Bolcsó János erdész szokásos hajnali körútjáról igyekezett az övéihez. Meg-megállt, vizsgálódott. Solymo- si báró szerette a rendet, s ezt megkövetelte mindenkitől, aki neki szolgált. A Két patak völgye hajlatán szemlélődött Bolcsó, majd elindult. Hazáig jókora út volt még hátra. Ruganyosán lépkedett a keskeny erdei csapáson. Eddig mindent rendben talált Majdnem fölért a tetőre, mikor iszonyatos dörrenést hallott, s minden elsötétült előtte. A közeli lövés a földre kaszálta. Végső erejével kúszott még néhány métert« Most a néhai Bolcsó János fiával Bolcsó Pista bácsival ballagunk csendesen a Két patak völgyén. Erről a részről már régen kivágták a fákat. Egyetlen tölgyet hagytak meg a hajlaton. Agas-bogas, öreg fa, lehet már kétszázötven éves. A fával szemben emlékmű. — A fa mellől lőtték le az apámat negyvenöt esztendővel ezelőtt. Itt az emlékmű helyén találták meg — mondja Pista bácsi. Megemeli a kalapját, némán tiszteleg apja emlékének. Kicsit távolabb egy fatönkre ülünk. Kigombolja az erdészzubbonyt, s a nyűtt kalapot maga mellé teszi. Melegen süt a nap. Madarak feleselnek, bogarak zümmögnek a levegőben. Lágy szél lengeti a lombokat. Susog az erdő... Bolcsó Pista bácsi erdőmérnök szeretett volna lenni. De az orwa- dász lövése nemcsak az apja életét oltotta ki, derékba törte az ő sorsát is. Hónapokig keresték a gyilkost a csendőrök, eredménytelenül. Hiába vallatták az akkori Huta tót lakosait, nem tudták rájuk bizonyítani az esetet. Csak jóval később, 1928-ban kaptak értesítést Bolcsáék a gyöngyösi kórházból, amelyből kiderült az igazság. Az egyik Heves megyei községből haldoklott egy ember a kórházban, aki halála előtt bevallotta, ő lőtte agyon Bolcsó János erdészt. AZ ÖREG ERDESZ A vér nem válik vízzé — tartja a közmondás. Így történt Pista bácsi esetében is. — En már apám halála előtt erdésznek szegődtem — emlékezik. — Azokban az időkben az erdészek gyerekei is erdészek, erdőmérnökök lettek. Nem úgy mint manapság. Valahogyan már velünk született az erdő szeretete. Mérnök így nem lettem — mondja sóhajtva — de a báró kinevezett kerületvezetőnek. Valamit segített rajtunk, igaz. Így lett tizenhét éves fejjel kerületvezető erdész Bolcsó István a báró Solymosi birtokon. Ha élni akar, szigorú fegyelmet kellett tartani az erdőn. Valamikor nem úgy volt mint manapság, hogy bárki beléphetett az erdőbe. Gombázásról szó sem lehetett a vadászatról még álmodni sem volt 8'"''-' egyszerű halandónak. Erre kellett vigyázni az ifjú Bolcsónak is, meg szolgálni a ' bárót éjjel-nappaL A Mátra erdői [ itt maradtak, csak a bárók, grófok távoztak más vadászmezőkre. Itt maradt Pista bácsi is. Mióta beköltözött a felsőiványi erdészlakba, nem változtatott lakhelyet, munkahelyet azóta sem. Pedig a felszabadulás uán akadt egy-két ember — aféle orwadászásra hajlamos típusok — akik ígérgették neki, hogy „elszámolnak”. Pista bácsi azonban sohasem tartott semmiféle elszámolástól. Sem emberi, sem anyagi elszámolástól. — Szegény apámtól én azt tanultam, hogy a munkában legyünk pontosak, lelkiismeretesek, az emberekkel szemben pedig igazságosak — mondja. Mindezt nagyon jól megtanulhatta, mert a legmakacsabb érvek, a tények bizonyítják. De a munkahelyén, a Mátrai Erdőgazdaságban munkatársainak, vezetőinek is ez a véleményük róla. Hazafelé igyekszünk már, az erdészlakba, mikor hirtelen megáll. — El sem tudom képzelni, mi lesz velem, ha már nem dolgozhatok az erdőn — mondja, miközben megtöri! izzadt homlokát Elmosolyodik aprócska bajusza alatt. Az erdei munka sokrétűségéről beszél, míg állunk, mintha leplezni akarná, hogy elfáradt egy kicsit. De nem lehet csodálkozni ezen. Pista bácsi már hatvankét éves. Kissé meggörnyedt alakja, ráncos arca azonban olyan fiatalos szivet, munkakedvet takar, hogy sok fiatalember megirigyelhetné. Csodálatosan szép helyen| áll a felsőiványi erdészház. Egy hosszú, erdőkkel övezett völgytorok mélyén. Az apró lakocska meglapul az óriásra nőtt lucfenyők alatt. A komor méltósággal őrködő fákról úgy beszél Pista bácsi, mint a gye- rekeirőL — Ezeket én ültettem még 1926- ban. Annak a kettőnek a hó letörte a koronáját, pedig „versenyben voltak” a mellettük állő bükkel. Na, nem baj, majd nevelnek koronát Az idillikus környezetben szíves vendéglátással fogad Manci néni, Pista bácsi életepárja. Már csak ketten élnek a kis házban. A négy gyerek már kirepült. Míg készül az ebéd, beszélgetünk. — Szép, szép a környezet, de én már nem csinálom tovább. Esetleg még egy telet kihúzok, de tovább nem bírom—zsörtölődik Manci néni f2 ÄL T A téIi magány, az állandó jég kibírhatatlan. A faluba Mátramindszentre nem lehet bemenni. Ez az ember elmegy hajnalban, késő este jön haza megfagyva. Én nem csinálom... Pista bácsi csendben mosolyog, ami olaj a tűzre. Csitítja a feleségét és megpróbálja tréfával elütni a dolgot — Persze te mindig bolondozol; mert az erdő a mindened. Pedig tudod, hogy mér nem bírod. A mult- korában is kiírta az orvos. Nyugodt volt a doktor úr, hogy itthon fekszik. Ez meg minden reggel kiszökött az erdőre« — Jó, jő fontos kitermelés folyt, csak nem hagyhattam egyedül az embereket — védekezik Pista bácsi. Bizony ez jellemző | erre az őszülő hajú emberre. A mérhetetlen munkaszeretet, kötelességtudás. Gyakran előfordul, hogy hajnali két órakor kel, hogy elvégezze a fakitermelés irányításával járó adminisztrációt is. Egyedül erre panaszkodik. De ezt sem azért teszi szóvá, mert már alig lát, mert dagadtak a szemei a „vakoskodás- tól”. Villany nincs, lámpa mellett dolgozik. Csak azért mondja, mert túlzottnak tartja a sok papírmunkát. Pista bácsi sok tanfolyamot végzett az utóbbi években. Megtanulta a szakma fortélyait is. Bizonyíték erre a sok elismerő oklevél, kitüntetés, amiket kapott. Nagyon megbecsüli ezeket az elismeréseket, azonban mégis csak a lelkiismeretét tartja a nagyobb mércének. A maga módján elégedett ember. Talán, mert a világ igényei nem tudnak betörni az ő sajátos, mindentől távoleső birodalmába. Nem is vágyódik ő nagyon a faluba, s ezért töri a fejét. hogy mi is lesz, ha eljön a megérdemelt pihenés ideje? Olyan ember, aki nem tud pihenni. A vérében buzog az állandó cselekvésre ösztönző energia. Annyi bizonyos, hogy nem egykönnyen adja meg magát a sorsnak, mert éppen a sors tanította a szilárdságra, a nehézségekkel való bátor szembenállásra Kemény emberek ők mindketten. Zúg a Mátra | Ezernyi hang harmóniája fonja körül a természetet csodáló embert. A lebukó nap búcsú-sugara villan a fák lombjain. Pádár Andié*
