Nógrád. 1965. június (21. évfolyam. 127-152. szám)
1965-06-25 / 148. szám
1965. íumrre p&rnef?. NrtGKÍB s iS. Tanfolyamon a tsz -raktárosok Mit tesznek, ha a kombájnbúza vizesebb a megengedettnél Nemrégiben az egyik termelőszövetkezetben így tag ' áztál fordujt az elnökhöz, hogy neki semmi kedve dolgozni az állatten> észtéiben. Viszont szívesen elvállalja a rak táróéi teendőket. Az elnök hüm- mögött a kérésre, összedugta a fejét a vezetőség és megszületett a döntés: a kérelmezőt nem tartják alkalmasnak erre a beosztásra. Nosza, meglett erre a nagy harag, s megkezdődött a pletyka... Ez a történet jut eszembe itt Eresztvényben, ahol tizenkilenc javakorabeli termelőszö. vetkezeti tag tanulja a raktározás elméleti tudományát a Megyei Tanács mezőgazdasági osztálya bentlakásos szakmunkásképző iskoláján. — Negyedik hete vagyunk Itt — mondja Czigura Pista bácsi, a nógrádmarcali tsz raktárosa — s ezalatt alaposan megismerkedtünk a raktári munka esínjával-bínjávai. Látogatásunk délutánján Barlai Gábor, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának munkatársa tart foglalkozást. A kérdések logikus sorrendben hangzanak el. kezdve attól, hogy milyen helyiség alkalmas raktározási célokra. Mindenki jól ismerheti a tanultakat, mert egy-egy kérdésnél egymás szavába vágnak. Az óra vezető azonban rendet parancsol. Dávid Imre, a tolmáesi termelőszövetke?. >t raktárosa valóságos kiselőadást tart. — A magtár fertőtlenítését a takarítással, a padló és a falak hibáinak kijavításéval kezdjük. Ezután tíz százalékos DDT-s lével permetezünk úgy, hogy száz négyzetméter felületre tíz liter permetlé jusson... — Mit csinálnak akkor, ha nincs elegendő raktárterület és csak középület igénybevételével tudják megoldani a gabona tárolásét? — kérdezi Barlai Gábor. — Ilyen esetben a festést nem permetezhetjük be fertőtlenítőszerrel, de a padlót fokozott gonddal készítjük elő. Egyébként is mivel ez csak szükségmegoldás, a legröv i- debb időn belül a Gabonafel- vásérló és Feldolgozó Vállalat raktárába szállítjuk a gabonát,.. — Igen ám! De a vállalat nem veszi át a gabonát, mert vizesebb a megengedettnél. Mit tesznek ilyenkor? — hangzik az újabb kérdés. Erre már a gabonák víztartalmáról, ennek a meghatározásáról esik szó. S ez esetben a legaktuálisabb vitatéma a kombájngabona kérdése. Többen is felvetik, hogy nincs kombájnszérü, nem tudják hol megszárítani a vizes gabonát. Márpedig ha a víztartalom meghaladja a tizenhat százalékot, szárítás nélkül lehetetlen a raktározás. Akárki felsorolja a tanfolyam résztvevői közül, hogy milyen fokozatai vannak a gabona pusztulásának, a azt csak figyelemmel, gyakori átforgatással lehet megelőzni. Elégedetten nyugtázhatna bárki egy ilyen látogatás után, hogy a tanfolyamotok jót és jól tanulnak. Mégis van ennek az egésznek egy nagy ellentmondása. Ezek az emberek megismerkedtek a korszerű raktárkezelés elemeivel. tudnivalóival. Nincsenek azonban korszerű raktárak. Legalábbis sök termelőszövetkezetben hiányoznak. Nos, éppen ezért fontos kétszeresen megszívlelni a nógrád- marcali raktárt« szavait: lelkiismeretesen, nagy felelősséggel végezni a munkát P. A. Szakmát, hivatást választanak — és aki nem? — De nehogy a cipész szakmát ajánlja nekem!... —- Ne haragudjon asszonyom — mondja az' iskola igazgatója az Izgatott szülőnek. — De úgy gondolom, hogy egy rosszul elkészített cipő ugyanolyan bosszúságot okoz mindenkinek, mint egy hibás ruha, vagy bármi más. Nem szabad ennyire lebecsülni a foglalkozásokat. Megszoktuk már, pályaválasztásról lévén szó, lépten- hyomon találkozhatunk válogatós szülővel, gyermekkel, s ez alkalmakként gondot is okoz, mert teszem azt, sok lesz az autószerelő, de nem lesz egy ács sem. Mondom, megszoktuk már ezt, s érvelünk is ez ellen a helytelen szemlélet ellen. Ám, van a dolognak más oldala Is. Nézzük hát a gondokat! Minap egy jelentés került a kezembe, melyet a Nógrád megyei munkaügyi osztály készített, és a tanulóifjúság 1965. évi várható továbbtanulási és munkábaállítási lehetőségeiről szólt. A végzetteknek 11,8 százaléka nem vehet részt a szervezett továbbtanulásban és a munkában. Pontosabban: 431 községekben lakó leányról van szó, akik az állami gazdaságokban, termelőszövetkezetekben vállalhatnak időszaki munkát. Az általános iskolából az elkövetkező években kikerülő fiatalok munkábahelyezésé- nél más problémák is jelentkezhetnek, hiszen Ismerete«, hogy a harmadik ötéves terv időszakéban évenként körülbelül 400—400 fiatallal növekszik az általános iskola VIII. osztályát végzők Száma, s 10?0-ig ez a szám el* Pályaválasztás a éri az 5100-at. A következő években tehát feltétlenül növelnünk kell az általános iskolát végzők továbbtanulási lehetőségeit a megfelelő iskolatípusok kialakításával. Még egy dolog, ami cikkünk elején leírt állításunkat támasztja alá: természetesen nincs minden rendben az iskolákból kikerülő fiatalok továbbtanulási jelentkezésesével sem. Ez évben is az egyes közkedvelt szakmák (kereskedelem, fodrász, autószerelő, műszeripari szakmák), valamjnt B középiskolák csaknem valamennyi formája iránt túlzott az érdeklődés, ugyanakkor az építőipar és a mezőgazdaság egyes szakmáiban még üresek, betöltetlenek a helyek. Eleddig persze csupán a fiatalokról szóltunk, de nem Felsőoktatásban továbbtanulhat: Szakmunkásképzésben Egyéb oktatásban Munkába állhat Továbbtanulhat és munkába állhat őmss.t Továbbtanulási és elhelyezkedési lehetőség nem biztosított,A középiskolások kőmii a technikumokban végző és tovább nem tanuló fiatalok el tudnak helyezkedni. Bár a megyei üzemek nem mindenki részére tudnak munkát adni, a gépésztechnikusok jórésze például Heves és Pest megyei üzemekben helyezkedik el, Nagyobb' gond a gimnászámok tükrében beszéltünk egy másik súlyos gondról. Nevezetesen a szakmunkásképzésben végző fiatalok munkábahelyezéséről. Ugyanis, itt sincs minden rendben. Például 1963-ban mintegy 80 fiatalt nem tudtunk elhelyezni, illetve csak késve tettük ezt a munkaközvetítőn keresztül. Pedig a szakmunkásképzésben lévők száma évről évre növekszik, nem kevésbé a szakközépiskolai osztályokban végzőké. Ezért a jelenlegi létszámgazdálkodás! előirányzatokat szem előtt tartva e fiataloknak egyre nehezebb lesz munkát adni S nem szóltunk még a középiskolásokról ! Továbbtanulási és munkábaállítási lehetőségeik a számok tükrében: s | i eányok aránya 1 00 ion 200 50 3ft 23 61 37,7 10 10 20 50 lift 100 213 48,5 203 233 406 47 38 177 235 75,3 ziumbam érettségizett fiatalok elhelyezése. Társadalmilag szervezett, munkába való bevonásuk szinte mgoldhatatlan- nak látszik. Pedig a következő esztendőkben csak növekszik (mintegy 300—-250 fiatallal) a középiskolákban végzettek száma, következésképpen nő ez á- gond ts. Hol tartunk tehát jelenleg? vető láncszemeinek feladatait, hatáskörét és felelősségét. Az állami terv segítségével irányított vállalatok az új rendszerben nem pusztán a tervfeladatok végrehajtói lesznek. Alkotóerejüket és képességeiket felhasználják a terv kidolgozásánál, felelősek a termékek használati értékének szüntelen fogadásáért, a termelés műszaki színvonalának állandó fejlesztéséért, és emeléséért, a fogyasztók szükségleteinek gyors kielégí- tósccTti A kívánt helyzet eléréséhez azonban szükséges, hogy a2 adminisztratív jellegű beavatkozások és tervmutatók helyett a gazdasági kapcsolatok érvényesítésére törekedjünk. A terv fő irányvonalának betartását a vállalat saját belátására bízzuk, s azt is, hogy milyen eszközöket választ az optimális eredmények elérése céljából. A gazdasági kapcsolatok fejlesztésének feltétele, hogy az átvevő vállalatok Igényesek legyenek a termelőkkel szemben, s mindenütt, ahol ez lehetséges és célszerű, érvényesüljön az egészséges gazdasági versengés, valamint a világpiaci árak befolyása. Mindezen célok elérése érdekében biztosítani kell az anyagi érdekeltséget serkentő tényezők maximális érvényesülését. Az anyagi érdekeltség tervezett rendszere, a jövedelmezőségnek és a befektetés megtérülésének elvére támaszkodik. A vállalatok nemcsak a napi szükségleteket fogják fedezni saját eszközeikből, hanem hozzá kell járulniuk fejlesztésük finanszírozásához is. A vállalati kollektívák anyagi érdekeltsége és az egyéni anyagi érdekeltség közti összhangot az biztosítja, hogy az anyagi érdekeltség e két formája összefügg a vállalat brutto jövedelmével. Az erre épülő anyagi érdekeltség arra serkenti a vállalatokat, hogy optimális bevételekre törekedjenek, anyagmegfakarítást érjenek el, növeljék a munka termelékenységét, teljesítsék a vásárlói — szállítói szerződésekből eredő kötelességeiket és a beruházási tevékenységben nagyfokú hatásosságot érjenek el. Az anyagi és bérköltségek színvonalét közvetlenül befolyásolja majd a nyereségrészesedés Is. Ezt főleg azokban az ágakban vezetjük be, ahol túlnyomórészt direktív utasítások alapján történik a termelés tervezése, a bérszíntek szabályozása, vagy ahol figyelembe kell venni a természeti adottságokat Ezek az ösztönző eszközök azt a célt szolgálják; hogy a vállalatokban az aktivitás, kezdeményezés jusson szerephez és jó legyen a munkafegyelem. Ezért az anyagi érdekeltség új rendszere megköveteli a tervszerű fejlesztés megszilárdítását, a vállalatok minőségileg nagyobb szerepének biztosítását, az önálló elszámolás funkciójának új értelmezését, és egyáltalán a gazdasági tevékenységgel szembeni igények növelését. A demokratikus centralizmus fokozásával a vállalatok megnövekedett jogkörét és felelősségét azonban tiszteletben kell tartani. Szocialista vállalkozó szellemüket és kezdeményező készségüket nem engedjük elfojtani az Irányító, ellenőrző vagy más szervektől, ameny- nyiben nem fenyeget a társadalmi érdekek megsértésének veszélye. A tökéletesített gazdaság Irányítás szerves részének tekintjük az anyagi ösztönzők rendszerének módosítását es az aktív bérpolitikát. Arra kell törekednünk, hogy a berek az eddiginél jobban tükrözzék a munkaeredményeket. Az eddigi rendszerben az átlagbéreknek a dolgozók létszámának, és ezeknek a béralapokra direktív jellegű tevékenysége gyakran arra vezetett, hogy a vállalatok már a terv kidolgozása során, a lehető legnagyobb béralapokat és díjazási lehetőségeket igyekeztek szerezni maguknak, a társadalom számlájára. Igykeztek növelni a dolgozók létszámát és nem használták ki a munkatermelékenység növelése terén meglévő tartalékokat Az átlagbéreknek az egyes ágazatok szerinti direktív megállapítása azt eredményezi, hogy az egyik vagy másik ágazathoz való tartozás már egymagában is lényegesen befolyásolja a vállalatok bér- színvonalát és esetleg automatikusan előnyöket biztosít a bérezésben. A káros következmények közé tartozik az is, hogy a jutalmazás nagysága alig különbözik a jól és rosszul gazdálkodó vállalatokban. Az eddigi viszonyok között nem eléggé hatékonyak a szakképzettség és a muiikaeredriié- nyek szüntelen fokozását célzó intézkedések sem. Egyes ágazatok és vállalatok bérrendszerében túl nagy a változatlan, a szavatolt bér részaránya, a prémiumok és egyéb változó értékű keresetek részaránya viszont csekély, sőt az utóbbiak a gyakorlatban a bér állandó jellegű összetevői lettek. A kereset nagyságát gyakran a követelődzós és nem a valódi munkaérdem határozza meg. Mindezek a fogyatékosságok nagymértékben csökkentik az anyagi érdekeltség elvének hatékonyságát és alátámasztják azt a követelményt, hogy a jutalmazási célokra rendelkezésre álló eszközök az értékesítésből származó bevétel nagyságétól függjenek, tehát a jutalmazáskor figyelembe kell vennünk, hogyan elégíti ki a vállalat a társadalom szükségleteit Ezért az új rendszer szellemének megfelelően a vállalatokban létrehozzuk a dolgozók alapját, amely magába foglalja a különféle díjazásokhoz szükséges anyagi eszközöket. Ide tartoznak az egyént munkaeredményekért Járó bérek és fizetések, vagyis a munkások bértarifái és teljesítménybérei, az alkalmazottak alapfizetése, és az ál- lahdó jellegű pótlékok, továbbá az egyéni munkaeredményekért járó prémiumok, kü- lönjutalmak, valamint a vállalat, üzem, üzemrészleg gazdasági eredményeiben való részesedés. Következetesen érvényesíteni kell tehát azt as elvet, hogy a vállalat köteles saját maga megkeresni a bérezéshez szükséges eszközöket. A hatékony gazdálkodás, az átvevő vállalatok kívánalmainak kielégítése, a nagyobb munkatermelékenység, a gazdaságosság, a minőség és a műszaki színvonal emelése bőségesebb eszközöket, biztosít díjazási célokra. Ugyanakkor a rossz munka következményei a béralap csökkenésében nyilvánulnak meg. Ez a megoldás segíti elő leghatékonyabban az eddigi egyenlős- di felszámolását, és a kiváló, illetve gyengébb dolgozók és vállalatok differenciált érdemszerinti díjazásét. Az anyagi ösztönzők fejlesztésében legfontosabb a teljesítménybérek, prémiumok és különjutalmak rendszerének hatékonyabb kihasználása, az egyenlősdi irányzatok elleni harc, mivel ez utóbbiak az állandósított bér elérésére törekednek, tekintet nélkül a munka eredményeire. A munkabér jelentős hányadának az egyéni munkaeredményektől kell függenie, de az Öss2keresetben megfelelő arányban kell szerepelni a kollektívák, vállalatok, üzemek által a gazdasági eredményekért kifizetett prémiumoknak és különjutalmak- nak. Ezt a fontos feladatot a központi pénzalapokkal szemben utólag támasztott követelések nélkül kell megoldani. A jutalomnak, közvetlenül az elért eredményektől kell függepje. Ezért a munkások és a többi dolgozók a díjazását az elért gazdasági eredmények függvényében differenciálni kell, a társadalmi és anyagi felelősség mértékének megfelelően. Ezért a termelésben nagy felelősség hárul a vezető dolgozókra, a munka szerzőire, egészen a művezetőkig. A felelősség arányában különbséget kell tenni a jé és a nem kielégítő eredmények között és nem szabad félnünk a kiváló eredményeket elérő vezető dolgozók bőséges Jutalmazásától. Tovább kell tökéletesíteni a munka értékelésének rendszerét, valamint a munkások és a műszaki gazdasági dolgozók bértarifáit, hogy a társadalom érdekeivel és szükségleteivel. összhangban elősegítsék a bérek differenciálását. Bérpolitikai intézkedéseink során nagy súlyt helyezünk arra, hogy a díjazási rendszer egyszerű, világos és rugalmas legyen. A személyes anyagi érdekeltség nem választható el az anyagi felelősségtől. Alapjaiban módosítanunk kell a termelés műszaki színvonalával és a termékek minőségének értékelésével kapcsolatos eddigi álláspontot is. Egész bérrendszerünknek hatékonyan elő kell segítenie és anyagilag kell támogatnia az egyes dolgozók, illetve kollektívák erőfeszítését, amennyiben munkájukkal a műszaki és gazdasági fejlődést szolgálják, másrészt viszont a társadalmi és anyagi felelősség mértékének megfelelően anyagilag kell sújtaná a hanyag és rossz minőségű munkát. Minden dolgozóra vonatkozik ez, az igazgatóra épp úgy, mint a gépszerkesztőre, tervezőre, művezetőre, hivatalnokra, vagy a munkásra. Az anyagi felelősség azonban nem lehet korlátlan. A bértarifákat,’ a teljesítménybéreket és az alapfizetéseket minden körülmények között szavatolni kell. (folytatjuk.) a fiatalok Az egyes iskolatípusokból évről-évre többen kerülnek ki, akik tovább akarnak tanulni, illetve, akik dolgozni szeretnének. Ugyanakkor a beiskolázás száma (hely hiányában) csak minimálisan növekszik, ezért már ebben az évben körülbelül 780 fiatal marad ki a továbbtanulásból, illetve a munkából. A munkából kimaradt fiatalok elhelyezése egyrészt azért okoz problémát, mert ezeknek mintegy 55 százaléka általános iskolás, 33 százaléka gimnáziumot végzett szakképzetlen fiatal, másrészt, mert a munkából kimaradttak 80 százaléka leány. Lényegében a középiskolából (főleg gimnáziumból) kikerült 62akképzetlen fiatalok elhelyezése jelent nagyobb gbndöt, mert a körülbelül 430 általános iskolásnak a mezőgazdaságban 1 időszaki dolgozóként lehetősége van, az elhelyezkedésre. Az el nem helyezhetők száma persze a következő években még növekszik! A jövőben tehát az igényeknek megfelelő helyes képzési formák és pályaválasztási feltételek kialakításával lehetőséget kell teremteni a fiatalság továbbtanulására. Különösen fontos a falusi ifjúság figyelmét a jelenleginél lényegesen hatékonyabban felhívni a mezőgazdaságra, amely reális pályaválasztási lehetőség lehet e fiatalok számára. Erre a mezőgazdasági szakképzés minden lehetőségét szükséges felhasználni. A gondok emlegetése természetesen csupán egyik része, b talán könnyebbik része a dolognak. A gondok súlyosak, a megoldásuk valamennyiünk érdeke, hiszen a mi gyermekeinkről, rólunk van szó. Mi, lehetne hát a megoldás? Egy csapásra persze semmiképpen sem megy a dolog. Néhány gondolatot azért megemlítünk, Láttuk, hogy az 1963—66-0« tanévi jelentkezés során egyed középiskolai típusokban, valamint a szakmunkásképzés egyes népszerű szakmáiban túljelentkezés van, ugyanakkor népgazdasági szempontból fonto« területeken, mint például az építőipar és a mezőgazdaság némely szakmájában kevesen jelentkeztek. Noe, a továbbtanulásból és a szervezett munkából kimaradt fiatalok foglalkoztatására az állami gazdaságokban és a termelőszövetkezetekben lehetőség nyílik. Éppen ezért a falusi ifjúság figyelmét — mint már említettük — ezen életpályákra is fel kell hívni. Ugyanakkor persze biztosítani kell, hogy a tovább nem tanuló, községekben lakó és dolgozni kívánó fiatalokat a mezőgazdaság foglalkoztatni tudja. Az 1965. évben a különböző szakmában szakmunkás- vizsgát tett fiatalok közül előreláthatóan 12o fiatal részére nem biztosítanak munkalehetőséget a bázisvállalatok. Mi lesz ezekkel a fiatalokkal? A kormány 3485/1964. számú határozata ugyan felhívja azon vállalatok figyelmét, amelyek a szakmunkás- képzésben ez évben végző szakemberek foglalkoztatását eddig nem tudták megoldani, hogy a létszámgazdálkodásukat, a kilépők pótlását fiatalokkal oldják meg, azonban ez még sem történik így minden esetben. Szakmát, hivatást választanak a fiatalok. És akik nem? Nemcsak az 6 gondjuk a pályaválasztás gondja. A mienk is, valamennyiünké. A társadalomé. Ennek megoldása előrehaladásunk feltétele! Tóth Elemér
