Nógrád. 1965. május (21. évfolyam. 102-126. szám)

1965-05-09 / 108. szám

4

ItöGRÄB

W6S má^ws 9. rasárnap

Vonzatok és variációk

A régi totószelvényen 12 mérkőzés tippelési lehetőségeit variálta a lelkes szurkoló. Minden mérkőzés eredménye háromféle lehet: 1, 2, x. Ez bizony 531 441 féle variáció meg játszósa esetén hozhatott csak biztos 12 találatot.

Nyelvünknek több százezer szava van. Képzeljük csak éL, milyen mérhetetlenül nagy a szavak variációs lehetősége! Az élőbeszéd soráin szavain kát a legkülönbözőbb módon fűzhetjük össze ■ mondatokká.

De semmiesetre sem teljesen szabadosán, ne a nyelvi logika figyelmen kívül hagyásával!

Figyeljük meg csak a következő kifejezéseiket: Felszólít valami r e (munká r a, pihenés r e, olvasás r a, sportszerű játék r a, közös éneklés r e, egészséges életmód r a, rendes étkezés r e stb.) A felszólít ige bármely szóval alkot is határozós kifejezést, határozója mindig -ra, -re ra- got vesz fel. A felszólít ige valósággal vonzza ezt a toldalékot. Ez az ige vonz at a.

Az ember örül az értelmes munká n a k, az alkotó béke n e k, nyugodtan játszogató széip gyerekei n e k, a ví- rágbaborult május n a k. Az örül ige az öröm okának kifejezésére állandóan a -nak, -nek ragot vonzza, ez az ige vonzata.

Törvényszerűen változatlanok tehát az igék (felszólít, örül), és változatlanok vonza- taik is, a határozóragok. (Példáinkban a -ra, -re és -maik, -nek.)

A -ban, -ben vonzatra van

szükség, ha azt akarjuk kifejezni, hogy valaki hisz, gyönyörködik, kitűnik, fáradozik vagy éppen csalódik valamiben.

A vonzótokat nem cserélgethetjük önkényesen. Helytelenek ezek a mondatok: Gondol valami r ő L Gondoskodik valakire. Csak így helyes: Gondol valamire.

Gondoskodik valaki r ő L

Más népek nyelveiben is magtalálhatók a vonzatok Ezek vagy megegyeznek a magyar nyelv vonzatúival, vagy eltérnek tőle.

Egyes idegen nyelvek magyartól eltérő vonzatai befurakodtak mindennapi beszédünkbe. Pl: A magyar ért ige vonzata az -n határozó- rag, és nem az „alatt” névo- tó.

így kérdezünk magyarosan: Mit értünk árutermeié sen, összevonás on, egyszerű gépek e n, hatványozás o n,

emelő n ? A helyes választ így kezdjük: Egyszerű gépeken, emelőn olyan eszközöket értünk... stb. (Nem pedig így: Egyszerű gépeik „alatt”... vagy vulkáni eredetű hegységek „alatt”...) .Agyonnyomja” az értelmet és a szerkezet magyarságát is az efféle idegenszerűség. Feltétlenül kerülni kell!

De bántó és idegenszerű a következő kifejezés is: Rosz- szu.1 viszonyul a munkához, kapáláshoz, aratáshoz, termeiéihez stb. Az ilyenfajta emberről hirtelen az a gondala- tumk támad, hogy az valami fene nagy „reakciós”, pedig egyszerűen csak naplopó. Fogalmazzuk meg helyesen, többet mondóan ezt a gondolatot!

Nem szeret dolgozni. Kerüli a munkát. Ha pedig nem az

akarattal, hanem a hozzáértéssel van baj, így mondjuk;

Rossz, ügyetlen vagy képzetlen munkás.

A vonzatok tehát állandósult szókapcsolatok, amelyben valamilyen ige vagy melléknév bizonyos határozóval áll. (PL: fél valamitől — ártatlan valamiben) Ismeretükre a helyes magyar beszéd érdekében szükségünk van. De az idegen nyelvek tanulásában is nélkülözhetetlenek.

Tóth Imre

Palócok földjén

Idestova harminc éve, hogy egy fiatal szociológus, Szabó Zoltán járta ezt a tájat, s a Palócföld munkásságának, parasztságának, értelmiségének akkori reménytelen, kiútia- lannák tűnő helyzetét tárta a világ elé Cifra nyomorúság című könyvében. Nyomában indultam immár a mai tájat, a mai emberek anyagi, társadalmi, kulturális viszonyait kutatva.

Margit harminc év múltán

amit édesanyánkNem volt szándékban szolgai hűséggel lemásolni az író viszontagságos útiját. A véletlen látszott kezemre abban, hogy második bujáki úton . >n hasonló helyzetbe kerüljek: A délpásztói járás „Akövileg” Egerhez tartozik, így Salgótarjániban nem tudtak pontos felvilágosítást adni arról, hogy vasárnap van-e járat Bujáikra.

Bíztunk a jószerencsében, amely — hűséges kisírom, feleségem tipp je szerint — fe- leúíon fog megjelenni egy szívélyes úrvezető, vagy unatkozó teherkocsisofőr képében — és Jobbágyiig váltottunk vonatjegyet. Hényel- puszta után — mikor már látni véltük a bujáki várat — jelentkezett az első olyan jármű, amelyik egy irányba tartott belünk. Felkapaszkodtunk hátra, s a poros ponyva alatt népes társaságot találtunk: népviseletbe öltözött buják! gyerekek, akik Szí rákon voltak járási úttörő fesztiválon.

Az őket kisérő felnőttek érdeklődésére próbáltuk megfogalmazni, mi járatban is vagyunk?...

— Margit? Azt mondja, Margit nevűről írt az az ember? És volt-e földje annak a lánynak?... Nem? Húsz éves volt akkor?... Tizenhét?! Azt mondja tizenhét? — Jön egyre nagyobb tűzbe a fiatalember, aki mellé a hirtelen induló kocsiban letottyanok. — Akikor az én anyám, lehet, úgy vélem. Mert három Margit volt abban az időben a Gyömgyösbokrétában, de a másik kettőnek a szülei gazdák voltak...

— Képzeld el — kiabálja

túl a ponyva suhogását az áfellenben ülő húgának, egy barna képű viilanósszemű,

„bujáidba” öltözött kislánynak —, ez a bácsi olvasta azt

a könyvet, ról írtak!

A pergőnyelvű, vidám, csillanószemű asszony arca el- koíTjolyodik, beszéde lelassul:

— Itt ült, ezen a helyen. Azt mondta, szeretné végig nézni, hogyan öltöztet anyám. Nékem nem volt furcsa, mert akkor már rajtam volt az ing, a pendely, meg aztán éppen éleget csudálgattak engem már előtte i«. Még le is festettek. Többször is Oszkár bácsi* is nemegyszer... De 6 máskép ült ott. Olyan komolyan, Nem szólt semmit, csak jegyezgetett közben... Aztán kérdezgetni kezdett... Mit kérdezett? Látja, erre emlékszem. Az ő kérdésére emlékszem. Azt kérdezte: „És miből él?” Ö volt az első az ilyen városiak közül, aki magázott, és akit az is érdekelt, hogy mit csinálok hétköznap, miből élek.

— Mikor kész lettem,

mondta, hogy menjünk ki az udvarra, fényképezkedni.

Olyan helyre állított, hogy a hátam megett a disznóólunk látszott. Rossz ól volt, hasznát se vettük, évszámra nem volt benne hízó— Nem szégyen ez, így volt. Anyám özvegyasszony volt, és csak egy kishold földünk volt, és az uradalom meg nem erőltette meg magát a napszámmal. Mondtam neki; hadd álljak máshová, mert, hogy néz ld ez az ól a képen. Azt mondta, nem baj az, éppen így lesz jó... Aztán... ő nemcsak ígérte, hogy küld képet, hanem be is tartotta a szavát. Itt van-e, ezeket küldte.

Kintről, a konyhából zaj

hallatszik. A család érkezik: a férj, Pásztor József, a tsz növénytermesztési brigádjának vezetője. Középmagas,

Az egykori Jónás-tel eper» a Határ úton van az Acélárugyári Munkásszálló. A modem épület kiemelkedik a kolónia földszintes házai közül. 1953-ban építették, majd

58-ban és 61-ben bővítették. Ma százhetven acélgyári dolgozó otthona.

A homlokzaton még ott van az ízléses dekoráció, amelyet az idén a gyár hagyományos versenyében a zsűri első díjjal jutalmazott. Az előcsarnok kényelmes foteljeiben újságok között tallózik a pihenő délelőttösök egy része Az asztalon Népszabadság, Nógrád, Népsport, Élet és Tudomány. Mások az SBTC algériai győzelmét értékelik. Angyal Mihály gondnokot — avagy ahogyan az itteniek becézik Béla bácsit — az irodában találom. Arra kérem, hogy tájékoztasson a szálló kulturális életéről, mondja el, hogyan élnek itt az emberek, mivel töltik szabadidejüket.

— Nagyon szívesen — mondja — annál is inkább, mert úgy érzem nincs szégyenkezni valónk. De bevezetőként talán mégsem én beszélnék, hanem tessék megnézni ezt a naplót, amely az ismeretterjesztő előadások tematikáját tartalmazza.

Keménykötésű füzetet tesz elém. Belelapozok. A statisztikából kitűnik, hogy egy-egy előadást átlagosan közel fél- százan hallgatnak meg. A három műszakot figyelembe véve valóban tekintélyes létszám. Nem egy művelődési otthon megirigyelheti. íme néhány cím az előadások közül: Madách élete és munkássága; Japán tegnap és ma, Miért vagyok ideges?, Az űrhajózás legújabb eredményei, Hogyan nézzünk filmet?. Munkaügyi viták.

— Különösen azokat az előadókat szeretik dolgozóink, akik nem a mi körünkben akarják csillogtatni kiváló beszédkészségüket, úgy, hogy szinte semmit nem lehet előadásukból érteni. A legszívesebben talán dr. Asztalos Bélát hallgatják. A fiatal, megnyerő modorú orvos egészségügyi előadásai nagyon népszerűek. De nagy sikerük van azoknak az előadásoknak is, amelyet az Acélárugyári Művelődési Ház színjátszó szakosztályának a vendégszereplése kísér. Vertich Jóskáék szívügyüknek tekintik a szálló támogatósát. Ez azonban nemcsak a művelődésügy embereire, hanem a gyár vezetőségére is vonatkozik. Valamennyi reális kérésünket igyekeznek teljesíteni, problémáinkat jóindulatúan kezelik.

Jöjjön, nézzük meg az épületet részletesen!

Ez itt a társalgó...

Modern fal festésű, szépen berendezett terembe lépünk be. Néhány asztal, bútorzattal bevont székek és fotelok, két televízió, és egy zeneszekrény. Ebből áll a társalgó bútorzata.

— Itt szoktuk rendezni az ismeretterjesztő előadásokat, a Ki, mit tud vetélkedőket, a szállógyűléseket, és ebben a helyiségben találkozott Csepeli Szabó Béla költő Is a szálló lakóival. Azokon az estéken, mikor televíziós adás van, bizony még helyet is nehéz szerezni.

Ahol nemcsak laknak az emberek

— Könyvtára nincs a lónak?

— Van egy kizárólag könyvtári célokat szolgáló helyiségünk is. A kölcsönzést társa- dami munkában dolgozóink végzik. Nagyon sokan olvasnak rendszeresen. A könyveket az Aoélárugyári Művelődési Háztól kapjuk és havonta cseréljük. Az olvasás mellett kedvenc szórakozás a sport. Az épületben két teremben. van sportolási lehetőség. Az egyikben ping-pong asztal, a másikban billiard asztalt helyeztünk el.

Megnéztük mindkettőt. Mindenütt rend és tisztaság. A falakon művészi fotók, az egyik sarokban Madách-illuszt- rációk. Az ablakból a röblabdapályára látni.

— A röplabda is naev nép sze“ű.ségnek örvend — mondja készségesen kísérőm. — Be is neveztünk az üzemi bajnokságra. Előtte azonban válogató mérkőzést játszik az emelet és a földszint. A leg jobbakból kerül ki a szálló válogatottja.

— Miért kapták ezeket? — mutatok a falon függő oklevelekre.

— A munkásszállók közötti versenyben elért jó helyezé- seiníkért. Ebben a versenyben elősorban a tisztaság és a fegyelem esett latba. Nálunk egyikkel sincs baj, különösen amióta működik a hét tagú, jelölés útján választott szállóbizottság. A bizottság teljes önkormányzattal bír. Különösen szigorúan vesszük a házirend betartását, amelyet a szállás- igiazolvány hátlapjára is rányomtatunk. A legfontosabb pontok a következők: A szállóba ittas állapotban belépni és ott tartózkodni tilos! A hazárd játék szigorúan tilos! A házirendben foglalt szempontok megsértőivel szemben megrovást, súlyosabb esetiben pedig eltávolítást eszközlünk. Az utóbbi eljárásra azonban nagyon ritkán kerül sor.

Közeleg a nyár. Milyen elképzelésük van a nyári kulturális programot illetően?

— A már említett állandó rendezvények mellett tervezünk egy szellemi vetélkedőt, amelynek központi témája a felszabadulás óta eltelt! időszak megyei, illetve városi vonatkozásai. Az MTI-fotókból képkiállítást rendezünk, és szervezünk egy ügyességi versenyt is. E hónap végén a Szovjetunióba megyek. Az a tervem, hogy valemennyi városból, ahol megfordulok, hozok néhány képeslapot és hazajőve diavetítéssel egybekötött élménybeszámolót, tartok.

Jó utat és további jó munkát — búcsúzok Angyal Mi- hálytól, azaz Béla bácsitól, másfélszáz ember „gondviselőjétől”. Jóleső érzéssel távozom.

Jó, hogy ilyen is van. Szálló, ahol nemcsak laknak az emberek...

Csongrády Béla

vállas ember, értelmes homlokkal. Szeme kicsit mandulavágású, mint minden bujá- kié, a hangja nyugodt, csendes.

— Kint voltam, a háztájit intézni — mondja.

— Újra osztják a háztáji földeket?

Nevetnek,

— Dehogy! A disznót, tehenet, tyúkot hívjuk annak.

Lám, Bujákon már átvitt értelemben is használják az alig hat éve ismert, használt szót. Arra azonban jó volt ez a félreértés, hogy a tsz-re terelődjön a szó.

— Prémiummal együtt átlag harminc-harminchat forintot kaptunk az idén. Ez volt eddig a legjobb év. Ha ezt tartani tudnánk, esőstől jönnének vissza az emberek... Munkaerőhiány? Még van. Férfiakban hiány van. De már most sem annyira, mint három évvel ezelőtt, már tavaly is elég jól fizetett a tsz és nyáron már volt kit a bakra ültetni például. Most meg több fiatal visszajött, az építőbrigádba. Azt mondják, ha itthon is kereshetnek minek menjenek idegenbe.

— Sokan járnak el dolgozni?

— Bizony, hétfő reggelenként szinte meg sem lehet mozdulni a kocsma előtt az utcán. Onnan indulnak a buszok Salgótarjánba, Nagybá- tonyba. Pestre, Vácira, Apc- ra... összesen vagy ötszáz ember indul neki ilyenkor és a fele sem jár haza naponta.

— Szóval, csak kicsi a határ, pedig még tizenöt évvel ezelőtt is azt mondták, hogy a földosztás után a bujákiak megelégszenek Bujákkal...

— Tizenöt éve! — csap a kezével Pásztor József. — Akkor még a régi eszünkkel gondolkodtunk. Az ember csináltatott egy ruhát az esküvőjére, és abban temették el. De hol volt még akkor a kerékpár, a motor, az autó! Most, ha jól összeszámolom, minden házban van rádió, tévé is sok helyen. Motor több mint hetven. Autó négy, de csak azért négy mert nem lehet kapni.

— Tehát, az igény vitte ed az embereket a faluból?

— Az igény vitte, a gépek meg küldték. Sok emberi munkát helyettesítettünk már géppel. De... a gép is fogja visszahozni őket... Hogyan? Úgy, hogy géppel szőlő alá fordítunk vagy ötven hold földet a napos oldalakon, egy részét már be is telepítettük, aztán ha kertészetet is csinálunk, meg több sertést, tehenet tartunk, oda is sűrűbben kellene az ember...

— Mindet a gép sem fogja visszahozni, apám _ szól

k

özbe újházas fia, akivel a teherautón ismerkedtünk meg.

— Hiába, az a fejlődés útja, hogy kevesebb ember legyen a mezőgazdaságban, több az iparban.

—- Jő, jő — veti ellen Pásztor József — de akkor sem élet az, hogy Pestre, meg Tarjánba fussanak az ipar után.

— Nem is — mondja a fiú.

— Pásztón fognak ipari telepeket létesíteni, hogy felvegye a munkaerő-felesleget...

— így beszél, ahogy írom. „Mai” nyelven. Apja, anvia el-el akad. ha valami gyűlésen hallott vagy újságban olvasott új kifejezéssel akar élni, ő azonban már otthonosan használja a szaknyelvet.

Apja hat évvel ezelőtt nem hitt a téesz-mozgalomban. ö már nem akart új életnálvát kezdeni, de legalább a fia. Pásztón akkor még nem volt középiskola: Tarjámban, Hatvanban kísérleteztek, de nem vették fel. Odaadta hát asztalosinasnak (asztalosipari tanulónak, mondja a fiú), s három évig idegenben dolgozott. Mikor segéd lett, rögtön elkezdte a középiskolát estin.

tavaly felvették a pesti Jogtudományi Egyetem, levelezőtagozatára. Most a pásztó községi tanácson előadó, mindennap több órát utazik, illetve vár a buszra, de időt nem veszít: addig is tanul.

Hosszúra nyúló beszélgetés után búcsúzunk a vengéd- szerető háztól. Feleségem mégegyszer végigtapogatja, csodálja az est folyamián kirakott szoknyákat, kendőket, szalagokat, a fejre való díszes kis,- meg „nagybukro(k”-at.

— Csodaszép! — lelkesedik újra, meg újra, mintha csak pesti divatbemutatón lenne.

Margit, a ma már 45 éves Margit, egyszeresük felkap egy fejdíszt:

— Nocsak, próbálja fel,

fiatalasszony!

— Ugyan! tiltakozik a feleségem.

— De-de! A maga arcához

jól áll! Ez a nagybukor, éppen ilyen hosszúkás archoz való! — mondja és ránk, többiekre kacsint.

Nem vitás, kiváló taktikája van: a feleségem kap a flejdísz után.

Hozzá egy húszsoros gyöngy nyakék, aztán a kendő — s a társaság nőtagjai, már ott tolonganak a kis falitükör előtt. Nincs köztük semmi külön őség, egyformán kacagnak, bele-bele néznek a tükörbe, igazgatják a ruhadarabokat.

— Nő — mondja csendes mosollyal Pásztor József. — A fehér-nép ilyen.

Igen, mind ilyen. S mégsem egyformák ma már:

— Margit assszony felveszi a helyi népviseletet, minden ünnepélyes alkalommal. Neki nehéz sanyarú ifjúkorában ez volt a szépség, a báj, egy életre szóló élmény. Ez nyitott kaput a világba, a Gyöngyösbokrétával.

A feleségem fölvenné a teljes bujákit, de csak Itt, a tükörnek. Az utcára semmi kincsért sem lépne ki benne.

Margit asszony menye nagynéha, ha felveszi: lakodalomra, húsvétra, május 1- re. De ha teheti, elkerüli.„ Miért?... Vállat von, nem felel... Mert kényelmetlen?.- Nem, elsősorban nem azért, hanem, mert úgy gondolja, hogy ebben ■ mér Pásztón is sokan „falusinak”, — tehát elmaradottnak néznék.

Mindkét fiatalasszony viselné azonban, ha két éven belül a párizsi, londoni és pesti divatlapok kis változtatásokkal ezt ajánlanák, mint a legújabb divatot: ha Claudia Cardinale a vásznon, és barátnőjük a vasárnapi korzón ebben jelenne meg.

Margit asszony 12 éves kislányának maga készíti a különböző alkalmakra szóló bujáki ruhákat. S ő fel is veszi, szívesen megy benne az úttörőcsapattal falun kívülre is. Úgy látom" rajta, ő már mentes édesanyja és sógornője megfontolásaitól1: nem érzi magát kisebbrendűnek benne.

Mikor hazaért a sz.inpn útról, mégis mindjárt levette.

— Miért?

— Olyan... nehéz. Meg nem tudok benne ugrálni... Meg lehúzza a derekamat.

Igen, Almássy Miklós on- ponált ’Szabó Zoltánnal szemben. Szerinte a népviselet, legalábbis a bujáki, tovább él.

Azt hiszem, mégis Szabó Zoltánnak van igaza. Felnő ez a 12 éves kislány és magára ölti majd a népviseletet, ünneoi alkalmakra, s egvra ritkábban. S a híres, gyönyörű. minduntalan megcsodálni való bujáki népviselet megmarad emlőknek, 'emlékeztetőnek: annakidején egy tehetséges, szorgalmas nép álmodta bele ezekbe az egvedi remekművekbe a szén. igaz. emberi élet utáni vágyakozását.

Kunszabó Ferenc