Nógrád. 1965. május (21. évfolyam. 102-126. szám)

1965-05-07 / 106. szám

6 NÖGEÄD W65- mantis 7. pórit eü. A Sárospataki Diáknapok elölt Országos találkozókra készülnek legjobb öntevékeny művészeti együtteseink A május 26-án kezdődő Sárospataki Diáknapok orszá­gos méretű találkozóját je­lentik azoknak az iskolai együtteseknek, amelyek a kulturális szemle különféle művészeti ágaiban a téli-ta­vaszi hónapok során kima­gasló eredményeket érteik el. A nagyszabású kulturális találkozón ott lesznek a Nóg- rád megyei diákegyüttesek és szólisták is, hogy ezévben újra összemérhessék képessé­güket az ország legjobbjaival, színpadok, vers, prózamon­dók, népitánc együttesek, támczenekar és hamgszerszó- listák képviselik öntevékeny művészeti mozgalmunkat a Sárospataki Diáknapokon. A találkozóra induló diákegyüt­tesek, előadók, szólisták so­rában a megyei szemle érté­kelése alapján helyet kapott a. Balassagyarmati Szántó Ko­vács Gimnázium, a Balassa­gyarmati Iparitanuló Intézet, a Salgótarjáni Madách Gim­názium, valamint a Salgótar­jáni Iparitanuló Intézet iro­dalmi színpada, a kisterenyei közös igazgatású iskola és a szécsényi általános gimnázi­um s a mezőgazdasági szak- középiskola népitánc együtte­se, a pásztói gimnázium tánc- zenekara. A vers- és próza­mondók sorában Dorotkin Katalin, Felföldi László, Bel- lányd Zsuzsanna, Szegő Ág­nes, Békési Tünde, Bedegi Győző és Heizer Kálmán. A hangszerszólisták vetélkedő­jében két tehetséges zongo­rista fiatalunk: Ember Csaba és Lusztig Zsuzsanna. Kórus- mozgalmi eredményeinket a Salgótarjáni Közgazdasági Technikum és a Salgótarjáni Madách Gimnázium leánykó­rusa hirdeti, Bellányi Zsuzsa és Marek Anna pedig ének­duóval szerepel a Sárospata­ki Diáknapokon. öntevékeny együtteseink egyébként a tavaszi-nyári időszak számos országos ren­dezvényére kaptak meghívást, s ez a tény feltétlenül jó eredményeink mellett szól. A szécsényi járási művelődési ház színjátszó együttese ép­pen ezekben a napokban Bé­késcsabán méri össze tudását Megyénk általános és közép­iskolás nevelőinek hat előa­dásból álló sorozatot szerve­zett ebben az évben a TIT Nevelők Akadémiája. Az elő­adásokat a járási székhelye­teken és Salgótarjánban ren­dezték meg, rendszerint köz­ponti előadók részvételével illetve közreműködésével. Az előadásokon mintegy 600 pe­dagógus vett részt megyénk­ben. Május 6-án, csütörtökön a Nevelők Akadémiájának utolsó előadásaira került sor. Salgótarjánban a Madách Imre Gimnáziumban A ser­dülőkor sajátos kritikai szel­leme és a nevelői egyéniség aktivitásának kapcsolata cím­mel Dobos László, az Orszá­falusi színjátszó fesztivál keretében az ország legjobb csoportjaival. A balassagyar­mati kisipari szövetkezet énekkara a közeljövőben a kőszegi dalos találkozó ré­szese lesz, a salgótarjáni Pe­dagógus Énekkar az egri dalos találkozó programjában kapott helyet, a Salgótarjáni József Attila művelődési Ott­hon és a Nógrád megyei KISZ tánczenekara Szombat­helyen szerepel a művészeti ág legjobbjai sorában, a Jó­zsef Attila művelődési Ott­hon kamarazenekara pedig a veszprémi kamarazenei fesz­tiválon vesz részt gos Pedagógiai Intézet mun­katársa, a József Attila Műve­lődési Otthonban A képzelet szerepe az ember életében dr. Jáki László pszichológus, Balassagyarmaton az Igényes­ség és tisztelet a gyermek­kel szemben címmel dr. Vi­gyázó Györgyné pszichológus, Rétságon A munka szerepe a szocialista ember nevelésében címmel dr. Majzik Lászlóné, az OPI munkatársa tartót elő­adást Változások az esti iskolások vizsgáiban A Nevelők Akadémiájának utolsó előadásai Fiatal életmentők Vasárnap, a fodrásztól jövet az Ipoly felé rohanó embere­ket vettem fezre. Megállítot­tam az egyiik futó embert és megkérdeztem: mi történt? Elmondta, hogy a helybeli tsz fogatosát, lovastól, ko­csistól elsodorta a megda­gadt Ipoly. Gyorsan a hely­színre siettem, hogy magam is meggyőződjem a történ­tekről. Mire odaértem már a lovak is és a kocsis is a par­ton dideregtek. Az ottlévők elmondták, hogy a lovaikat és a kocsist három fiatal KISZ- tag mentette meg: Kelemen Pál, Pityi Zoltán, Pityi Lász­ló. ök hárman életük koc­káztatásával és a hideg víz­től mit sem félve, gondolko­dás nélkül cselekedtek. Ez­úton köszönjük meg nekik Nógrádszakál község lakói nevében és bátran mondhat­juk: ez is hőstett! E'eirms Iván A Művelődésügyi Miniszté­rium új vizsgarendeletet adott ki, amely már erre a tanévre érvényes az általános iskolák és középiskolák esti tagozata­ira. Eszerint az általános isko­lák hallgatói minden osztály­ban a magyar, a történelem, a matematika, a VII. osztály­ban ezen kívül még a növény- és az állattan tárgyakból vizsgabizottság előtt tesznek vizsgát, a többi tárgyból pedig a szaktanárok előtt vizsgáz­nak. Á Középiskolákban osztá­lyonként más-más tárgyakból vizsgáznak vizsgabizottság előtt a hallgatók. A vizsgák az általános is­kolákban már megkezdődtek, júniusban fejeződnek be. A középiskolákban május második felében kezdődnek a vizsgák. Az osztályvizsgák jú­niusban, az éretségi vzsgák pedig júlus első hetében feje­ződnek be. A levelező hallga­tók vizsgáiban nincsen válto­zás. „Minden idők legfantasztikusabb film-díszletei“ APRÓHIRDETÉSEK Beköltözhető csa­ládi ház eladó Ba­lassagyarmat Köz­pontjában — Botfa Ady u. 20. Kedvező fekvésű 300 négyszögöles köz­művesített telek el­adó. Cím: Tóbik Pálné Salgótarján Zalka Máté n. 23. Jó állapotban lé­vő Skoda 1102 sze­mélygépkocsi eladó Salgótarján (Kp. 20 000 Ft) Sebajte- tep, Liptai János megtekinthető 12 órától 18 óráig. Ház eladó azon­nali beköltözéssel. Salgótarján, Alkot­mány u. 16 Nagyvirágú fran­cia Chabaud szeg­fűpalánta minden színben kapható da­rabonként 50 fillé­rért, Toronyi ker­tésznél, Békéscsaba, Sztraka 27. Női fodrászsegédet állandóra felveszek. Szölgyémi Balassa­gyarmat. Rakodó, nagy bo- eonádí kaptár eladó darabonként 100 fo­rint. Mátraszőllós Chikán Menthon. A rádió és a ív mai műsora Kossuth rádió: 8.20: Kérjük je­gyezze fel! 8,25: Verbunkosok. 8.50: Viperafészek. Francois Mau- riac regényéből. 10.10: Az óvodá­sok műsora. 10.30: Kamarazene. 11.00: Iskolarádió. 11.30: Táncze­ne. 12.15: Osváth Júlia és Palló Imre énekel 13.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kamarad. 14.05: Dvorzsák: Szláv táncok II. sorozat. 14.42: Országjárók kalau­za. 15.02: Üzenetek. 15.40: Lapozga­tás új könyvekben. 16.10: Villa­nófényben: a szövetkezeti műszer- gyártás. 16.15: Régi híres énekesek műsorából. 16.45: Aktuális mű­sor. 17.00: Tánczene 18.00: Mi tör­tént a nagyvilágban? 18.20: Üj Zenei Üjság^ 19.0G: Pódium 65, Győzelem napja. 22.20: Prágai dzsesszfesztivál II. 22.58. Mozart: Requiem K. 626. 0.10: Filmzene. Petőfi rádió: 14.20: Loránd Ist­ván dalaiból. 14.30: A diadalmas asszony. Operettrészlótek 15.05: Operaegyüttesek 15.35: Bélyeg- gyűjtők ötperce. 15.40: Fúvószene. 16.00: Ünnepi hangverseny. 16.25: Korunk nagyjai. Makerenko. 16.45: Magyar költők — magyar dalok. 17.05: Ismeretterjesztő előadás. 17.20: Kamarazene. 18 13: Kedvelt melódiák. 19.05: Filharmonikus ze­ne 20.38: Láttuk, hallottuk. Tv-műsor: 8.05—9.40: Iskola-tv. 9.40: Tizenkét dühös ember. Ma­gyarul beszélő amerikai film. (14 éven felülieknek.) 11.10: Telesport. 11.25: A jövő hét műsora. 11.35: tv-bébi (ismétlés) 1145: A II. miskolci rövidfilmfesztívál film­jeiből: számadás. Magyar kis- film. Besztercebánya: 18.00: Autósok, motorosok. 18.20: Steini tanúság­tétel. Volt politikai foglyok em­lékei. 19.00: TV Híradó. 39.30: Népi együttesek műsorából. 20.10: A trezor (tv-játék). 21.30: Kör- tükör. Hollywoodban most készí­tik ,,minden idők legfantasz­tikusabb film díszleteit”. Óri­ási méretekben rekonstruál­ják az emberi test belsejét. „A fantasztikus utazás” című filmben, amely kétezerben játszódik, orvosok és sebé­szek tengeralattjárón végig­utazzák az emberi szerveze­tet, felderítik minden részle­tét és „kijavítják” beteg pontjait. Az egyik tüdőlebeny önmagában 30 méter és eb­ből könnyen elképzelhető, mekkora lesz az egész „em­ber”. A különleges dekoráció műanyagból, üvegből, selyem­ből stb. készül. Halálosrégű mulatozás Tragikus kimenetelű vere­kedés történt május 3-án este a salgótarjáni Kulacs étte­remben. Lőrincz János gép­kocsivezető négy tagú társasá­gával a kora esti órákban ér­kezett a szórakozóhelyre. A kezdetben csendes poharazás, később hangos mulatozássá vált, s az emelkedett hangu­latban Lőrincz magatartásával megzavarta a szórakozó vendégeket. Egv másik asztalnál ült Pócsi István sa­.ióőrösi valamint Viczián György szuhapataki lakó? Pócsi, Lőrincz viselkedésé, kifogásolta, amiből szóváltás, majd dulakodás kezdődött. A verekedést sem az asztaltár­saságok tagjai, sem a közbe­avatkozó kiszolgáló személy­zet elhárítani nem tudta. Du- ladokás közben Pócsi és Lő­rincz kisodródott az utcára, ahol az ütlegelés tovább foly­tatódott. Az eddigi megállapí­tás szerint Lőrincz János az ütésektől oly szerencsétlenül esett a földre, hosrv koponya­alapi törést szenvedett. A sé­rült embert a mentők kórház­ba szállították, ahol másnap délelőtt sérüléseibe belehalt. A verekedésben résztvevő személyek ellen — előzetes le­tartóztatásba helyezésük mel­lett — a büntető eljárás fo­lyamatban van. „A technika elnyomja a lírát" A brit enciklopédia legutol­só kiadása, amely nemrég je­lent meg Londonban, 30 ol­dalon tárgyalja az „atom” és csak egy oldalon a „szerelem" szót. Ugyanezen enciklopédia 1935. évi kiadása három ol­dalt szentelt az atomnak és 11-et a szerelemnek. Naptár 1965. május 7. péntek. Névnap: Gizella A Nap kél 4 óra 18 perc­kor, nyugszik 19 óra 03 perc­kor. A Hold. kél 9 óra 25 perc­kor, nyugszik 0 óra 50 perc­kor. — MAR A HÁZIASSZO­NYOK tudományát sajátítot­ták el a c.serhátsurányi álta­lános iskola tanulói, akik sü­tő-főző tanfolyamon vettek részt. Az ifjú konyhaművé­szek szombaton, május 8-án este vizsgáznak a tanultakból a tanfolyam záró vacsoráján. Átfutó esők Várható időjárás ma estig: időn- kint felszakadozó felhőzet futó esőkkel. Mérsékelt, a Du­nántúlon élénk, helyenként erős, északnyugati—északi szél. A hő­mérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 13—18 fok között. — ELNÖKSÉGI ülést tart a Hazafias Népfront május 7-én délután 16 órakor Bag- lyasalján, ahdl a vezetésben végzett kollektív munkát, az akcióbizottság vezetőinek be­számolóját vitatják meg, majd ismertetik a leszerelési program által megszabott fel­adatokat. — MEGYEBIZOTTSÁGI ülést tartott tegnap délután. Salgótarjániban a Vas- és Gépipari Dolgozók Szakszer­vezetének elnöksége, amelyen a szocialista brigédmozgalom helyzetét és az 1965. évi má­sodik félévi üdülőjegyek fel­osztásiéit tárgyalták meg. — A BÁNYAIPARI Dolgo­zók Szakszervezetének Tröszft- bizr' '"ága ülést tartott tegnap Saig rjártján, amelyen meg­tárgyalta a Nagybátonyi Szol­gáltató Üzem szíb — és üzem­vezetői jelentését, a bányász művelődési otthonok tevé­kenységét, a szakszervezeti és a felnőtt oktatás feladatait, valamint az Atknamélyítő Üzemnek a termelésben és a vállalásokban fennálló prob­lémáit. — TiZ HOLD FEKETE M- B1ZL1T televitettek a rimá­éi termelőszövetkezetben a tavasszal. A szécsényi tsz-ben 35 hold alacsonytörzsü almát telepítettek. Egyébként a szé­csényi járásban teljesen be­fejezték a telepítéseket. — BEFEJEZÉSÜKHÖZ KÖ­ZELEDNEK az ipari tanulók vizsgamunkái. A salgótarjáni intézet mintegy 360 végzős növendéke 40 szakmában ké­szít vizsgaremekeket, amelye­ket június 12-ig kell a vizs­gabizottságoknak átnyújtaniok. — TORPE-VIZMU TÁR­SULÁST hoznak létre Cser- háthalápon. A község dolgo­zói elhatározták, hogy rövid időn belül megoldják a köz­ség ivózíz-ellátását s ennek érdekében a törpe-vízmüvet még ebben az évben meg­építik. — SŰRÍTETT LEVEGŐ használatáról villamos energia alkalmazására térnek át 'a Szorospataki Bányaüzemben. Ez mintegy 800 ezer forintos megtakarítást eredményei ÜJ SZEZONRA KESZm. a Mátra. A idei munkák so­rán rendezik a túristautakat, kijavítják a megrongált kilá­tókat, a sétányokon, pihenő­helyeken új kerti, padokat helyeznek el. Karbantartják az erdei forrásokat, s a ter­vezett csaknem negyedmillió forintból valószínű sor kerül a mátrafüredi fürdő fejlesz­tésére is. — AZ ISKOLÁT OKTA­TÁST elősegítő szemliáltető eszközüket küldenek Algériád ba a Világifjúsági Találkozó Nógrád megyei küldötteivel megyénk úttörői. — A FELVASÁRLÖSZER- VEK csaknem 1000 vágóser­tést és több, mint 600 vágó­marhát vásároltak fel eddig a balassagyarmati járás ter­melőszövetkezeteiből. A járás tsz-eiben minden lehetőség megvan a felvásárlási terv teljesítésére. Tjuä&s aEftdéjg,iinJi Rövid látogatásra Budapest­re érkezett a montreali kísér­leti orvostudományi kutató intézet professzora. Selye Já­nos. Magyarországon, Ko­máromban született, Prágá­ban doktorált, s 1932 óta él a tengerentúlon. lcusofc mindenütt. A stress az utóbbi idők élettani kutatá­sának egyik legjelentősebb vívmánya. Vulgárisán fogal­mazva: az emberben rejlő olyan hormonális eredetű bio­lógiai erő. képesség, vagy tö­rekvés a létért, melynek se­Fiú ipari fa sí ufókat Százhuszonnyolc biológiai szakember dolgozik irányítása alatt. Tizenhét könyvet és ezernél több publikációt je­lentetett meg. A spanyol, in­diai, argentin, kanadai, fran­cia, szovjet, svéd, angol, cseh­szlovák, olasz s észak-ameri­kai akadémiák tagja. Elnyerte az amerikai Gordon Wilson érmet, kitüntette a tokiói or­vostudományi egyetem, a szovjet Visnyevszkij-díj tu­lajdonosa, 6 a szovjet orvostu­dományi akadémia tanácsadó­ja. Világhírű. A stress felfede- zőjeként ismerik tudósok, lai­gítségével a szervezet folyto­nosan alkalmazkodik a kör­nyezetéhez, s .védekezik a kül­ső és belső ártalmak ellen. Selye János kedden délután háromnapos látogatásra Bécs- ből Budapestre, s tartott elő­adást a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében or­vosközönség előtt a több okra visszavezethető betegségekről, az elmeszesedés megakadályo­zásáról, az öregedés élettani problémáiról — ismertette legújabb kutatómunkája első eredményeit. L. M. szerződtetünk* N. m. Patyolat V. Salgótarján Az ország : egész területén levő kül­ső szerelési és építési mun­kahelyekre lakatos, csősze­relő. hegesztő. kőműves és villanyszerelő mun­kásokat. ezen szakmák | betanított munkásait és I segédmunkásokat FEL- i VESZÜNK. Élelmiszeripari ! Javító Szerelő és Szolgál- I tató Vállalat 1. sz. Gyár- I egysége, Budapest* IX. So­roksári út 48. N Ö G R A D I A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád .megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi u. l. Telefon: 22-94, 22-95, 22-96, 22-97. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. mezőgazdasági rovat: 11-59. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Vida Edit, a vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. l. Telefon: :o-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahiva­taloknál és a kézbesítőknél. Elő* fizetési díj egy hónapra: 13 Ft. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Salgótarján, P^+öfí u. L Index-s^r 65. 538.

Next

/
Thumbnails
Contents