Nógrád. 1965. április (21. évfolyam. 77-101. szám)
1965-04-11 / 86. szám
3 NÖGRAD tW5. Sprttls TI. vásárost» Koczkás Sándor Egy születésnapról Különös és megható hogy még csak hatvanéves lenne. Pedig már huszonnyolc esztendeje elment közülünk. A költő képes arra, hogy személyes közelségünkbe hozza mindazt, amit megélt, ami körülvette öt: tért és időt, embereket, társadalmat, nemzetet, az „adott világ varázsait”. Milyen ismerőssé vált az a ferencvárosi ház is, amelyben „a kártyás munkásnak fiúként” és Pőcze Borbála életébe „fejkendőbe kötötzött gondnak” világra jött. Talán Kiskőrösön vagy Érmindszenten, Debrecenben vagy Rácegrespusztán lehetne az ember még ennyire otthonos. Versekben megőrzött szülőházak és dajkáló tájak vallanak ma is a küzdelmes múltról, amelyben a történelem szükségszerűségével készült a mi jelenünk. De ki volt közülük olyan rajta kívül, aki annyi joggal leírhatta volna még: „Enbennem öleli meg hősét / az újnak készülő világ?” S annyi igazsággal ? Akkor, az első április 11-én, 1905-ben még sokan „hazátlan bitang”-nak titulálták mindazokat, akikben készült az új világ. Werbőczi volt a tekintély és ismételten ébresztgetni kellett Dózsát. A munkásokat jószerivel még a nemzetbe sem fogadták be. Adynak kellett jönni, hogy az orosz 1905-ről érkező kósza hírekben felismerje: „a próletárság visszaadta a népet a népnek.” Hogy a név ismét forradalmas, mert új osztály szerveződött erővé benne s hogy a Hadak Útján már nem a legenda, nem „Csaba népe”, de a „fölkelt Nép”-hez újülást a nemzetnek. Ilyen módon készült történelem és irodalom, hogy útjára indítsa az új költőt, aki érzésben, gondolatban már a szocializmus világába nőtt. Ott a ferencvárosi bérházban nemcsak egy „csodálatos kedvességú” férfi, nemcsak egy nagy költő indult el nehéz emberi sorsra. Az a nap egy újfajta költészet születésnapja is volt. Van abban valami mély és csodálatos, hogy József Attila születésnapja „ünnep” lett, hogy ezt a sokáig szürke napot a Költészet Napjává avattuk. Talán azért is, mert alig van költő, aki annyira nem „ünnepi” és ünnepélyes, mint ő. József Attilát nem lehet a régi magyar társadalomban szokásos-hagyományos módon ünnepelni. Költői beszédében nincsenek szólamok, közhelyek, retorikus fordulatok. Igaz, számtalan jelmondat, szinte tételes gondolat idézhető a verseiből, de mindezek — a szó magasabb értelmében — közmondások, aforizmák, megkapó képekbe formált emberi igazságok, öt csak szocialista módon lehet ünnepelni: szavait átélni, megérteni, — cselekvésre váltani kell. Minden másféle közvetítés méltatlan hozzá: mellébeszélés vagy üres lelkendezés. A mából, e kettős ünnep távlatából visszanézve mindazt látnunk és felfognunk kell, amit költészetében példaként, gondolati, emberi és lírai örökségként ránkhagyott. Nemcsak próbáló küzdelmeit, nehéz gyötrődéseit és nemcsak költészete csúcsait, magasba röppenő, egyetemességet hordozó költeményeit. De azt is, hogy hosszú tíz esztendő érlelő keresése után teljesedett be életművében mindaz, amire már első ösztönös kísérleteiben is vállalkozott, amire élmény és világnézet késztette-formálta: egyéniségében a szocialista költői magatartás és költeményeiben a szocialista realizmus. S hogy e „vállalkozás” folyamán átértékelt minden kialakult hagyományt. Valóságot és történelmet, filozófiát és költészetet, esztétikát és képalkotást. Nincs a mi irodalmunkban hozzá hasonló költő, aki olyan mélyen átélte volna s a világ és a maga költő „világa” végső rendező elvének fogadta volna el a történelmi szükségszerűség gondolatát. Most, hogy egyszerre ünnepeljük a magyar szocialista líra első klasszikusát és egyre gazdagodó, élő költészetünket, — jó és időszerű a józsefattilai tanulságokra emlékeztetni, ö, akit egyéni és társadalmi létében a tömény „pesz- szimizmus” légkörébe szorítottak, csodálatos emberi erőfeszítéssel teremtette meg a „történelmi optimizmus” költői életművét. Az élet számára már nem adhatta meg a tisztultabb jövőt, de törhetetlen bizalma a történelem logikájában, a népben, a tömegekben bizonyossá tette, hogy majd rövidesen eljön a kor, amikor „megvilágosul gyönyörű képességünk, a rend”. Mert a költészetet József Attila nem az érdek nélküli tetszés megvalósulásának ítélete: érdek és költőiség, társadalmi haszon és lírai cselekvés nála nincs ellentmondásban egymással. Nem „örök” szépség és „alkalmi” időszerűség szembeállításáról, hanem mély filozófiai egységéből fakadt az ars poeticá-ja: „Ehess, ihass, ölelhess, alhass! / A mindenséggel mérd magad.” Csak a nagy előd nyomába szegődő mai lírikusok kezdik érteni igazán, hogy ez a mélyen materialista vallomás mennyire eleven költői program. Tömör két sorban együtt a leghétköznapibb „érdek” és az egyetemes emberi „távlat”. Ezért olyan otthonos nekünk József Attila költői világa. A kor, amelyben versei tökéletes formákba ötvöződtek, már elmúlt, tovatűnt, de a tájak, a dolgok, az emberek, a gondok és távlatok mégis ismerősek. Poétikussá varázsolta a külvárosokat és a transzformátorokat, ezt a proletár-harcokkal telített XX. századot és magát a világűrt is, amit akkor még csak képzeletben járhatott az ember. Otthonossá, poétikussá, mert emberivé, nekünkválóvá tette. S aki vele él, aki tanul tőle, annak ezt az otthonos varázst kell a mi világunkban is átvennie, újjáformálnia egyetemes örökségéből. Így lesz teljessé ez az évenként ismétlődő születésnap. Emléke igazán csak költői kezdeményezésekben élhet. Mert József Attila a világ költői meghódításában mindig előre ment Egyetemes gondja volt, egyetlen vezérlő gondolata: „az emberi fölsza- bndulás” Irodalmi KossuthDCauiík Jlajss Váci Mihály Építés Gj varos épül a régi házaktól délre közel a folyóhoz. Hatalmas gépek dolgoznak az emberek szoros igájában. Megmozgatják a földet legyalulják a dombokat és az állványzat vasszerkezetével hálózzák be a tájat. Tavasz van most színesedne át a mező i madarak most építenék meg fészküket. De ütött a halál és a születés egyazon órája. Holnap már nem is ismersz rá a helyre ahol az eget jegenyék támasztották alá ahol állataid legelésztek. A mindent kívánó nyughatatlan ember Mint Kossuth-díjas költő. Nyíregyházán született 1924-betű Volt tanya! tanító, középiskolai diákotthon igazgató, tisztviselő, lektor. Jelenleg az Üj írás című folyóirat szerkesztője, valamint Szabolcs megye országgyűlési képviselője^ Verseskötetei: Ereszalja (1956)« Nincsen számodra hely (1957), Bodza (1959), Mindenütt otthon (1961 és 1962). Ismertebb műfordítása az 1963-ban megjelent Tvardovszkij: Egyre messzebb című pocmája. Tizenegy költeményét közölte a Tiszta szigorúság (1963, macodik kiadás: 1964) című antológia. 1964-ben A zsezse-ma- dár címmel tanulmányait* cikkeit jelentette meg. Kétszer tüntették ki József Attila-díjjal, 1956-ban az Ereszalja, és 1962-ben a Mindenütt otthon című köteteiért. Az eddigi legteljesebb gyűjteményét, mély társadalmi felelősséget sugárzó új verseit jelentették meg lí)64-ben Szegények hatalma címmel. amelyért az idén Kossuth- díjban részesítették. kenyér üti fel tanyáját. Meglátogatom őket üdvözlöm Tavaszi szél szivárog, teli van véle az árok, térdig emelt szoknyában lábolnak benne a lányok. l< óinknak édes a nedve, földjeink jó maggal vetve, tábláink árok-partján felesel a csalán nyelve. Kossutb-díjas író, köitö l8S7-be;i született Érsekújváron. Számos lapot szerkesztett, így például a Ma, Munka, Üj Idők. Alkotás. Kortárs című lapok, folyóiratok főszerkesztője volt. Első verses- kötete Vlliganyám rímmel Misben Jelent meg. Azóta napjainkig több mint hatvan könyve látott napvilágot magyar nyelven, regények, novellák, versek, képzőművészeti és irodalmi c ikkei, tanulmányok. Kétszer (1935-ben és 1956-ban) adta ki válogatott verselt. önéletrajzi regényét Egy ember élete címmel a Nyugat közölte (első három kötetét a folyóirat 1921. 1926 és 1927 évfolyamában, a negyediket pedig 1931- ben, második kiadás: 1957) Főművei még: Angyalföld, amelyből filmet is készítettek. Boldogtalan testvérek (válogatott elbeszélések, 1957), Marika énekelt! (két kisregény, 1962). Szerelem, szerelem (versek, 1962), Munka- nélküliek (regény, 1962), Vagyo- nom és fegyvertáram (versek, Romhányi cserépkályhagyár RADIOS ISTVÁN METSZETE hetyke nagyhangú fiaik at kecses mozgású lányaikat. 1963), A* öt vége (regény, 1963) és A tölgyfa levelei (versek, a költő rajzaival, hanglemez-melléklettel, 1964). Sokrétű Irodalmi munkásságáért, de különösen az utóbbi években megjelent lírai és prózai alkotásaiért tüntették ki az Idén a Kossuth-díj első fokozatával. Szívdobogásnyi rózsák, kertjeink lángbaborítják, messzi egek madara száll ide költeni hoz tank. Párolog, mintha csak fájna, eleven, lüktet a barázda, omlik a rög eke-élen, de még beledobban a- tájba. A föld illata szálldos, mélyre lélegzi a város, pirosul, szokik a vére súlyosabb szívdobbanáshoz. Mint a kenyér, ha dagasztják. kél melegen ez az ország. — Rozsda ne érjen a késhez, ha karéjait osztják. András Ida Terka, a „részvényes44 CSŰRI MAMA eloltotta a gázt. Megfőtt a lencse, benne az oldalassal. Jöhet Terka. Kész a vacsora. A töpörödött anyóka nagy büszkesége, hogy az étel majd harminc esztendeje mindig időben kész van. Az ura így követelte meg annakidején, s amikor szegény jó Sándort oda kellett adni a nedves földnek, akkor már Terka, a későn született egyszeri) kislány éppen technikumba készült felvételre. Most őrá szálltak át mindazok a jogok, amelyeket korábban az apja élvezett. Csűri mama nem uralkodásra született Mindig a mások véleménye szerint cselekedett, nem tudott ellentmondani. Ha egyedül volt a konyhában, megállt néha a gáz mellett. Hangtalanul járt a szája, mintha imádkoznék. Pedig nem, nem a szentekkel társalgott. Ilyenkor fejtette ki a véleményét a világ dolgairól. Hangosan, két három mondatban. Nem igen szólt többet egyszerre. Az a sors jutott neki. hogy mindig másokat szolgálion, a mások véleményére figyeljen. Nem is lázadt soha ezen. Szolgalatra született szegépyke. Most is előre kikészítette a tányért és evőeszközt. A kenyérből levágta magának a szárazát, s csak aztán szelte a lányának szánt karéjt. Pontosan kiszámította mikorra kell hazaérnie Terkának. A leány késett. Csűri mama ehhez is hozzászokott Az utóbbi időben Terka gyakran másfél óráig tette meg a tízperces utat, majd bekapván az ételt, átöltözött és elszaladt. Nem is titkolta, hogy fiú van a dologban. Az öregasszonynak csupán az fájt, hogy eddig nem jutott eszébe bemutatni azt a legényt. Az összes előkészületeket elvégezvén, leült a hokedlira. Kezét ölébe tette. Várakozott, azaz inkább szunyókált. Feje néha meg-megbillent. Ilyenkor az ajtó felé hallgatózott, nem csengettek-e? Terka úgy jött meg, mint az áprilisi zápor. Jól becsapta oz előszoba ajtót Csűri mama nem győzte figyelni, nem lazult-e meg jobban a már lefelé készülő vakolat a szcm- öldökfa felett. — Mi lelt már megint, te lány? — kérdezte enyhe rosz- szall ássál. — Holnap megkapom a nyereségrészesedést. — Nem is tudtam, hogy részvényed van! Vigyázz, be ne csapjanak. Nagyon huncutok ezek. — Ugyan mama( — nevetett idegesen a lány. Hagyja már abba az örökös gyanakodást. — Jó, jó .. én tudom, amit tudok — fordult el Csűri mama és értelmetlenül a lábasokat kezdte huzigálni a gázon. Ezek a mai fiatalok azt hiszik, mindent ők találtak ki. Pedig volt annakidején Is nyereségrészesedés. Perk'nof- íer úr, mag szólította meg Sándort, hogy: Forgács! Jól tenné, ha venne részjegyet. Maga rég van nálam. Jól keres. Bizonyára itt is maradhat. Jól teszi, ha ezzel is megalapozza a jövőjét. A részjegyre majd nyereségrészesedést kaphat. SÁNDOR NÉHA megkérdezte az ő véleményét is. Most mit csináljanak? Százhatvan pengőt összegyűjtöttek mar. Ágyat akartak venni. Bele adják az egészet a részvénybe? Jó lesz az a nyereségrézsesedés minden esztendőben. Végül csak tíz pengőt tartottak meg, a többit részjegyre adták. O sejtette a huncutságot, de Sándornak nagyon tetszett a vásárlás. Vasárnap elment sörözni a Béka-csárdába. Azt hajtogatta cimboráinak, nogy ő már nemcsak munkás, hanem félig-meddig tulajdonos is a százötven pengőjével. Mellényes hasát előre vetette, s néha bizony még aranynak is képzelte a nikkelezett óraláncot. így ment ez mindaddig, amig el nem jött az első nyereségrészesedés. A százét ven- pengőért jóváíratott Perkhof- fer úr valami hetven fillért. A bank több kamatot adott volna érte. Sándor egesz nap káromkodott. Fogadozott istenigazából, . hogy visszaváltja a részjegyet. Am mégsem merte megtenni, mert egy kollégájának, aki hasonló kéréssel állt elő, az irodán kerek peréc megmondták, elbocsátják, ha ily módon nyilvánítja ki bizalmatlaságát kenyéradó gazdája iránt Mit lehetettek mást az emberek’ Lapítottak és káromkodtak. A pénz persze később odaveszett. Elvitte a háború. Majd tíz esztendőt kellett várniuk az új nyoszolyára. Erről pe-
