Nógrád. 1964. december (20. évfolyam. 248-272. szám)

1964-12-06 / 253. szám

6 nograd rset der. ft. -oesáE*ss® A régi maenrcre színpad A pedán Sftfti minden mesterségnek, a szín­pad művészetének is megvannak a maga. „műhelytitkaiEzek előtt leb- bentern fel kicsit a függönyt, hogy bepillanthassanak az érdeklődők. Sokszor adódik a színpadon olyan váratlan körülmény, amikor a színész kénytelen — épp a zavartalan, folya­matos előadás érdekében — a darab­ban nem szereplő, abban a pillanat­ban kigondolt, rögtönzött jelenetet el­játszani. Ha a színész játéka illúziót keltő, akkor csodálatos módon ezt a nézőtéren senki sem veszi észre, még a benfentes műértök, kritikusok, új­ságírók sem! De lássuk a történeteket: Barnay Lajos 1842-ben született Pest városában. A szűkös honi szín- < házi körülmények voltak okai annak, hogy nem magyar, hanem német szí­nész lett. Barnay soha nem tagadta meg magyarságát, épp úgy mint ba­rátja Liszt Ferenc sem. Emlékiratai­ban tallózva találjuk meg az alábbi jellemző „műhelytitkot*. Egy hamburgi előadáson történt. A színház igazgatósága nagyon takaré­koskodott a hivatásos némaszemély­zettel és helyettük alkalmanként az előadás előtt az utcáról szedték össze a színház körül kóborló mesterlegé­és ezzel távozik. Othelló egyedül ma­rad és megtörtén kétségbeesve kese­reg Desdemona holtteste felett. Gyö­nyörű, nagy művészi jelenet. Barnayt azonban valami zavarja. Oldalt te­kint. A két pribék mellette áll és marcona képpel figyelik minden moz­dulatát, Barnay ideges lesz. Mit akar­nak ezek? Halkan odasúgj a nekik: — Menjetek innen! Menjetek ki! Gúnyos morgás a válasz, de nem mozdulnak. Nekik az előbb kiment díszes úr mást parancsolt. Ők pedig ezért kapják a felléptidíjat. — Menjetek már a pokolba! Men­jetek ki! Egyik se mozdul. Mit tehet mást Othelló, megragadja az egyiket és az ajtó felé cipeli. Ezalatt a másik ki­rántja Barnay övéből a tőrt és kisza­lad a színfalak mögé. Benne megfagy a vér, hiszen azzal a tőrrel kell ké­sőbb végeznie önmagával! Nagy du­lakodás a színpadon. Othelló szalad az egyik őr után, a másik meg ő utá­na. ,. A színfalak mögött nagy birkó­zás. Nagy nehezen visszaszerzi a tő­rét és rohan vissza a színpadra, foly­tatni a szerepét. A kulisszák mögött még hallatszik egy ideig a dulakodás zaja, amíg a két lelkiismeretes sta­tisztát ki nem dobják a színházból. nyékét statisztáknak. Az előadás előtt nagy sebtében rögtönzött próbát tar­tottak és máris rájuk húzták a jel­mezt és kiküldték őket a színpadra. Barnay Othellót játszotta. Az ötödik felvonásban két markos legényt öl­töztettek be öröknek, akik csak any- nyit tudtak, hogy hol kell állniuk. A fojtogatási jelenet után Montano így Másnap délelőtt Barnay találkozik az utcán egy neves színikritikussal. Ez gratulál neki és a legfelsőbb jel­zőkkel dicséri alakítását. — És mit szól az ötödik felvonás­ban ahhoz a jelenethez... azzal a kél őrrel?!... — Csodálatos volt!... Döbbenetes!.,. szól az örökhöz: „Vegyetek el a fegyverét... El ne bocsássa. Ót egyiketek se. .. Inkább öljétek meg.. A színjátszás csúcsa.., Azt a jövőben tessék mindig úgy csinálni!... Barnay szédülten és gyorsan elbú­csúzott a kritikustól Fehér Tibor. Saj tőnapon Mit olvashatunk a „Béke és szocializmus** legújabb számában? A folyóirat vezető cik­két Luigi Longo, az Olasz KP főtitkára írta „Az Olasz Kommunista Párt és a nemzetközi munkásmoz­galom jelenlegi problé­mái” címmel, melyben a Togliatti utolsó feljegyzé­sében foglalt elgondoláso- 1 kát méltatja, s hangsúlyoz­za, hogy az Olasz KP stk- ra&záll a nemzetközi kom­munista mozgalom egysé­gének megszilárdításáért. Az egység kérdésének és a kommunista pártok ér­tekezletének szentelte cik­két Tim Buck, a Kanada* KP elnöke, aki többek kö­zött megállapítja. hogy a szakadás elkerülése végeié azonnali cselekvésre van szükség, s rámutat arra, hogy a nemzetközi érte­kezlet a közérdekű kérdé­sekben elért kölcsönös megegyezés alapján kidol­gozhat egy nagyszabású akcióprogramot­Nógrádi festőművészek a misbőlel tárlaton Ünnepélyes külsőségek között, Nógrád megyei kül­döttek részvételével nyílt meg a héten a Miskolci Vili. Országos Képzőmű­vészeti Tgrlat. A változatos, gazdag anyagú kiállítás keretében a nógrádi művészek is he­lyet kaptak. Czinke Fe­renc három, Pataki József két művével. Iványi Ödön, Bojtor Károly és Mustó János pedig egy-egy figyel­met keltő alkotásával sze­repel a tárlaton. Nevelési tanácskozás lesz Salgótarjánban A korszerű iskolavezetés kérdéséiről nagyfontosságú pedagógiai tanácskozást rendez december 15-én a zagyvapálfalvi iskolában a salgótarjáni városi igazga­tói munkaközösség. A tanácskozáson a me­gyeszékhely iskolaigazgató­in és helyettesein kívül reszt vesznek a járások igazgatói munkaközösségé­nek vezetői s meghívták a kérdés megvitatására az alföldi testvérváros. Hajdú­böszörmény oktatási szak­embereit is. 33. — Ifjú koromban magam is nyomorogtam, tehát ar­ra gondoltam: „legalább a gyermekemnek legyen jobb”. Kölcsönkértem, de nem Lisewskitől, hanem mástól, és odaadtam a fiú­nak. Megbeszéltem vele „ha hazatér, . részletekben visszafizeti. Természetesen ezt nem lehetett eltitkolni a barátok^ és a szomszédok előtt. Lisewski is minden­ről tudott. Egy nappal, a fiam elutazása előtt eljött hozzánk, és beszélgetés közben száz dollárt tett az asztalra a fiam elé. „Tes­sék, vedd el, hogy Rómá­ban legyen néhány fillé­red és igyál majd 'egy po­hár Chianti-t az én egész­ségemre. Apáddal majd el­számolunk valahogy. Úgyis vannak különböző elszá­molásaink. „Megint gyen­ge voltam. Nem tiltakoz­tam, Lisewski még meg is tanította fiamat, hogyan csempéssze át a határon a száz dollárt. Egyszerűen gyűrje össze, tegye bele egy cukorkás papírba, és dobja le a padlóra, vagy a hamutartóba. Még ha meg is találják, akkor se vall­ja, hogy az övé — Jó módszer — neve­tett az őrnagy —, ezt meg kell jegyeznem. — Az olimpia után, ami­kor a fiam már hazatért, Lisewski egy este behívott a dolgozószobájába. Azt mondta, nyakán a kés, és azonnal szüksége' van arra a pénzösszegre, amit köl­csönzött. De mindenekelőtt a száz dollárra. Három na­pig rohantam egyik isme­rőstől a másikig. Elutaz- lam Lublin ba a rokonok­hoz is. De csak alig né­hány ezret tudtam össze­szedni. Még egy negyedét sem annak, amivel Lisew- s-kinek tartóztam. Dollárt meg egyáltalán nem kap­tam. Lisewski erre azt mondta, egyetlen megöl dás van: az Ausztriába in­duló kocsirakományhoz még hozzá kell tenni, ne-, kém csak az a dolgom, hogy ne könyveljem el a plusz bevételt, a szaldót a termelés csökkentésével kell kiegyenlíteni- Biztosí­tott. hogy teljes titokban -marad. Megígérte: ilyes­mihez. csak most az egy­szer folyamodunk, hogy a száz dollár tartozásomat rendezhesse. így kezdődött. De mivel egyszer elbuk­tam, már a markában vol­tam. Az ügyész nem szakítot­ta félbe Macioszek elbe­szélését. Csak jelt adott Halinka kisasszonynak, hogy lehetőleg mindent, amennyire lehet, hűsége­sen jegyezzen fel. A fő­könyvelő tovább beszélt: — Tudom, hogy semmi sem ment fel a felelősség alól. Felnőtt ember vagyok, és tudtam, mit csinálok. Ma már látom, hogy el­rontottam az életemet Nos, amikor beleegyeztem, hogy együtt működöm Li- sewskivel, természetesen mindent elkövettem, hogy rá ne jöjjenek az ügyre. Mindenekelőtt elhatároz­tam, hogy a szállító leve­lekért Ausztriában fizetünk, így a helyi állomások nem könyvelik el a bevételt: a cementgyár és a vasút szal­dója mindig egyezni fog. Ugyanakkor a vasút sem fogja elküldeni nekünk a vagon számbeli kimutatá­sát. A termelést viszont semmi szín alatt nem kell csökkenteni, ahogy eddig Lisewski csinálta, hanem ellenkezőleg, fel kell emel­ni; csupán a felemelt ter­melés egy részét nem kell elkönyvelni, hogy a raktár­ban néhány nap alatt több vagon felesleg gyűljön össze, Ha a gyár teljesíti, sőt túlteljesíti a termelést, akikor mindenki elégedett lesz, és senki még csak nem is gondol visszaélé­sekre. Lisewski alkalmazkodott ezekhez a tanácsokhoz, és kijelentette: nem szabad elveszítenünk a fejünket, még csak néhány transz­portot kell kiküldeni, az­tán külföldre szökik. Rám, és segítő társainkra a gya­nú leghalványabb árnyéka sem vetődhetik, mert ilyen esetekben mindenki a tá­vollévőben látja a bűnöst. Különben határozottan ál­lította: senki sem tudja, hogy az én kezem is ben­ne van az ügyben. Én ma­gam is csak sejtettem, hogy a gyárban és a vas­úton tízegynéhány ember lehet beavatva a titokba. ,A,zok az emberek, akik se­gítenek Lisewskinek a szál­lításnál és a rakodásban. — Mennyi pénzt kapott az együttműködésért? — kérdezte az ügyész. — Lisewski a banda minden tagjának más-más összeget fizetett, és csaic bizonyos alkalmakkor. Én azon az összegen kívül, amit kölcsön kaptam Li­sewskitől, még hatszor ju­tottam tízezer zlotyhöz- Li- sewsiki megígérte, ha be­fejezi a szállítást, még két­milliót szétoszt közöttünk, személyenként nehány százezret, azzal a feltétel­lel. hogy mindenki, egy­más után, Lengyelország különböző vidékére uta­zik. Engem mar be is ajánlott valamelyik isme­rősének, egy cementgyár igazgatójának, Cipőiében. Ősztől már ott kellett vol­na dolgoznom. — Hogy történt a tűz­eset? — kérdezte a®1 ügyész. — Az mór az első letar­tóztatások után történt. Lisewski behívatott, és azt kérdezte: ha részleteseb­ben kezdik vizsgálgatm a1 könyveket, ka deríthetnek-«t valamit? Elmondottam., hogy attól kezdve, amikor már én is tudtam minden­ről, és amikor a szállító' levelekért külföldön fizet­tek, — attól kezdve sem­mit sem tudnak felfedezni A külföldi Közlekedésügyi Minisztériumból kellene beszerezndök az adatokat, mert a mi kimutatásaink megegyeznék az állomások kimutatásaival, sőt a Len ­gyel Államvasutak varsói igazgatóságának kimutatá­saival is. Ami azonban 3 korábbi vagonokat illeti, ezeknél már könnyen fel­fedezhetik a különbséget, ahogy annak idején éni magam is felfedeztem. Ek­kor Lisewski azt mondta:! Ezen a körülményen mégi gondolkodik. Két nappal később elküldött Varsóba az összeállításért. Elutaz­tam, és a távollétem alatt tűz keletkezett az igazga­tósági épületben, és min­den könyv elégett. Hogy ez gyújtogatás volt-e,' azt nem tudom- Nekem már, higyje el ügyész úr, min­den mindegy. Ha még va­lamit tudnék, nem hall­gatnám el (JcJ.irt&tátt&g

Next

/
Thumbnails
Contents