Nógrád. 1964. november (20. évfolyam. 224-247. szám)
1964-11-13 / 233. szám
2 WOGRAD r 1964, november 18. péntek Viharos tüntetés Sasebóban a „Tengeri sárkány" ellen A munkásőrök rakéta-jellel riasztottak — Baloldali diákok összecsapása a fasisztákkal — Tiltakozó táviratok a kormányhoz A japán szervezett munkásság, a politikai pártok , tagjai és az egyetemi diák*’''h csütörtökön reggel ha nas méretű tüntetésen tiltakozott a „Sea dragon” amerikai atomtengeralattjáró sasebói jelenléte ellen. A 2552 tonnás, hosszú, feketetestű „Tengeri sárkány” (Sea dragon), a 7. amerikai flotta egsyége, 11 őr ha jó és egy repülőgép kíséretében futott be az Egyesült Államok sasebói haditengerészeti támaszpontjára. A „Tengeri sárkány” az első amerikai atomtengeralattjáró, amely japán kikötőbe érkezett. Már jóelőre beharangozott érkezését munkásőrök jelzőrakétával adták tud- tul társaiknak. Az adott •jelre hatalmas embertömeg áradt a kikötő felé. Autóbuszokon szakadatlanul mind többen és többen érkeztek a helyszínre. Az AP jelentése szerint a többezer, főként szocialista tüntető háromezer rendőrrel találta magát szemben. A várható ütle- gek miatt sisakba és viharkabátba öltözött felvonulók megrohanták az amerikai haditengerészeti támaszpont bejáratát. A rendőrséggel való összecsapásban különösképpen bátor magatartást tanúsítottak a baloldali Zengaku- ren diákszövetség tagjai, akik már 1960-ban élenjártak az úgynevezett amerikai—japán biztonsági szerződés felbontásáért indított tüntetésekben. A hatóságok a rendőrségen kívül igénybe vették a Japán Nagy Hazafias Pártja elnevezésű fasiszta ifjúsági szervezet segítségét is. A fasiszta diákok führe- rüknek, Bin Akaonak vezetésével teherautók felvonultatásával akarták útját álra az emberáradatnak. Az összefogózva és eikk- cakkban előrenyomuló diákok szembeszálltak a fasiszta suhancok által támogatott rendőrséggel. A hosszú verekedésben 12 egyetemistát letartóztattak. A TASZSZ jelentése szerint többen megsebesültek, közöttük van Nara- szaki, a Szocialista Párt parlamenti képviselője. Amikor a rendőrségnek sikerült visszaszorítani a tömeget a haditengerészeti támaszpont bejáratától, a szocialisták és a diákok a rakpart kövezetére telepedtek, hogy ülősztrájkjukkal megakadályozzák az atom- tengeralattjáró legénységének bejutását a városba. A rendőrök felráncigálták az ülőket, többjüket letartóztatták. Bár a tüntetők lassan szétszéledtek, a helyzet — mint az AP tudósítója jeTsz tagok és egyéni állattartók részére előleget, kedvezményei áron takarmány juttatást magra* átvételi árat biztosít a Szerződéses sertéshizlalás Az 1965. évi sertéshizlalási akció keretében szerződés köthető minden hizlalásra alkalmas sertésre, melyet a szerződésben vállalt szállítási hónapban kell átadni. Minden szerződésileg leközölt sertés után 400.— Ft előleg kerül folyósításra és a szerződés megkötésével egyidejűleg 150 kg takarmány állami áron való beváltására jogosító utalvány kerül kiadásra. A szerződésben előirt feltételeknek megfelelő sertés átvételekor, súlytól és minőségtől függően, 15,20—16,50 Ft/kg vételár kerül kifizetésre. Amennyiben a termelő a szerződésileg lekötött sertés meghizlalásához a kedvezményes áru takarmányt nem veszi igénybe, a szerződés feltételei szerint átvett sertésért kg-onként további 1,50 Ft árkiegészítést fizet a vállalat. Az akció feltételeiről részletes felvilágosítást adnak az Allatforgalmi Vállalat Kirendeltségei és körzeti felvásárlói. Vegyék igénybe a kedvezményeket, kössenek szerződést az 1965. évi sertéshizlalási akcióban Pest-Nógrád megyei Allatforgalmi Vállalat Budapest, VIII. Makarenko u.!7> lenti — továbbra is feszült, s a Tengeri sárkány három napra tervezett látogatása során újabb nagyméretű megmozdulások várhatók. A TASZSZ arról tdósít, hogy a Japán Szak- szervezeti Főtanácshoz tartozó üzemek munkásai országszerte gyűléseken tiltakoztak az amerikai atomtengeralattjárók japán kikötőkben való állomásoztatása ellen. A gyűlések résztvevői tiltakozó táviratot küldtek a kormánynak. A Reuter jelentése szerint Akira Ivai, a Japán Szakszervezeti Főtanács főtitkára sztrájkfelhívást helyezett kilátásba arra az .esetre, ha a kormány nem tesz eleget a munkásság követeléseinek. A szak- szervezetnek 4 600 000 tagja vanTörök lapok a török-szovjet viszonyról Ankarából érkező hírek szerint a török sajtó változatlan élénkséggel foglalkozik a török-szovjet kapcsolatok kérdésével. „Komoly okai vannak a török-szovjet kapcsolatok rendezésének-írja szerkesztőségi cikkében a Yön című hetilap: Törökország sokéves részvétele a különböző nyugati tömbökben a gazdasági és a politikai elmaradottság helyzetébe juttatta az országot,,. A szerkeszóségi cikk felszólítja a kormányt, komolyan használjon ki minden lehetőséget és alkalmat az együttműködés kialakítására. Ismét Antonin Novotny lett a Csehszlovák Szocialista Köztársaság'' elnöke A csehszlovák nemzet gyűlés csütörtökön a Prá- I gai Vár Vladislav termében megválasztotta a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökét. Bohuslav Vlastovicka a nemzetgyűlés elnöke méltatta a volt elnök, Antonin Novotny érdemeit és1 munkásságát, majd a CsK P Központi Bizottsága és al Nemzeti Front nevében javasolta, hogy a következői öt évre újból Antonin Novotnyt válasszák a köztársaság elnökévé. A nemzetgyűlési képviselők a javaslatot egyhangúlag elfogadták. így az elkövetkező ötéves időszak-1 ban is Antonin Novotny tölti be a köztársasági elnöki tisztséget Á KGST-tagországok tudósainak szimpóziuma Nincs remény Miután ismét Junnson lett az Egyesült Államok elnöke az a feladat áll előtte, hogy rendezze országa legfőbb külpolitikai problémáit. És Johnson máris munkához látott. Külügyminiszterével, Dean Rusk-al és hadügyminiszterével, McNamarával asztalhoz ültek, majd elhatározták: „az Egyesült Államok politikája folyamatos marad”. Vajon mit jelent ez a „folyamatosság” mondjuk a világszerte elitéit dél-vietnami agresszió esetében? Nos, az említett tanácskozásról kiadott nyilatkozat erre is utal: az agresszió ugyancsak folytatódik. Változatlanul ömlik a dollár és a hadianyag Sigon felé, ennek ellenében kudarc jelentések és az elesett amerikai katonák koporsói indulnak az Egyesüli Államokba. Pedig a józan értelem tiltakozik a délvietnami agresszió ellen. Az Egyesült Államok vezetői azonban egyelőre nem kívánnak maradéktalanul a józan ész szavára hallgatni. Nem képesek felszámolni a számukra kilátástalan helyzetet. Miért mindez? Még a New York Times helyzetelemző cikke is megállapítja, hogy kár az erőlködésért, ha az Egyesült Államok hatalmas erőfeszítései eddig sem voltak alkalmasak a szabadság- harcosok forradalmi lendületének letörésére, semmi biztosíték nincs arra, hogy a jövőben javukra fordul a helyzet, hiszen az imperialistáknak és kiszolgálóiknak, Dél-Viet- nam 45 tartományának egyikében sem sikerült még győzniök. Ám ha „nincs , remény” miért folytatják mégis a vérontást? Talán pusztán azért, hogy az Egyesült Államok politikája „folyamatos” legyen? A Szovjetunió Orvostudományi Akadémiája táplálkozástani intézetében Moszkvában^ megnyílt a KGST-tagorszagok tudósainak népélelmezés- tani módszereket kidolgozó nemzetközi szimpóziuma. Az Olasz parlament egyik bizottságában Sand- ri kommunista képvise- tő állást foglalt amellett, hogy Olaszország létesítsen, diplomáciai viszonyt a Kínai Népköztársasággal. Fortuna szocialista képviselő támogatta a javaslatot. A kommunista képviselők azt is követelték, A tanácskozás munkájában Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország. Magyarország, a Német Demokratikus Köztórsa-1 ság és a Szovjetunió szakemberei vesznek részt. hogy Olaszország ne vegyen részt a NATO sokoldalú atomhaderejében és hívja vissza az olasz1 tengerészeket a Claude Ricketts amerikai rakétahordozó torpedórombolóról. Ezt a vegyes személyzetű torpedórombolót az Egyesült Államok a tervezett sokoldálú atomhaderő harci egységének tekinti. Időszerű követelések az olasz parlamentben A taggyűlés a párttagság fóruma Néhány megjegyzés a Tolmáesi Gépállomás vezetőségválasztó taggyűléséhez A beszámolóban említett eredmények azt bizonyítják, hogy jól dolgoztak a Tolmáesi Gépállomáson. Abban pedig — minden túlzás nélkül állíthatjuk — a kommunisták, a párttagok voltak az élenjárók, a példamutatók. Lakatos Géza, Polgári Ferenc, Varényi Béla és mások nagyszerű helytállása eredményezte, hogy a gépállomás a tavalyi 130,9 százalékos tervteljesítése mellett az idén már október 10-én jelenthették éves tervük teljesítését, azt, hogy november 1-ig több mint 2,1 millió forint nyereségre tettek szert. A gazdasági eredményeken túl jelentős előrehaladást értek el politikai tekintetben is. A 130 dolgozóból 21 párttag, négy pedig tagjelölt- Termán István, Salgai István, Gyu- ricza Vilmos pedig most kérte tagjelölt felvételét. Aligha akad olyan gépállomás a. megyében, ahol azzal is dicsekedhetnének, hogy minden harmadik ember tovább tanul, részt- vesz állami, vagy szakmai oktatásban. Az eredményekről egyelőre csak ennyit. Tehát van miről beszélni a tolmácsiaknak, elsősorban a kommunistáknak. Éppen ezért volt feltűnő az elmúlt napokban megtartott vezetőségválasztó taggyűlésük némasága, érdektelensége. S ha már dicsekedni nem is akartak a párttagok, akkor legalább arra a bírálatra reagáltak volna, amely éppen a párttaggyűlésen hagnzott el. Mert a pártvezetőség beszámolója névre szóló bírálatot is tartalmazott. Például Túri Istvánról, aki a kombájnolás idején nem végezte kommunistához méltóan munkáját. Sógor József, Nagy János, Kálmán Emil és Bubori Ferenc pénzbírságban is részesült, mert italos volt műszak közben. A beszámoló úgy fogalmazta meg. hogy — s ebben igaza van a vezetőségnek — ez a magatartás rontotta a pártszervezet tekintélyét, hátráltatta a gépállomás munkáját. Éppen ezért érthetetlen a tolmáesi kommunisták hallgatása, az, hogy azon a fórumon, ahol minden kommunistának nemcsata joga de kötelessége is a véleménynyilvánítás, egyetlen szót nem ejtet-i tek az alapszervezet kétéves munkájáról, tevékenységéről. Miről kellett volna be-i szelni ezen a taggyűlésen? A kívülállónak bizony nehéz megmondania. Néhány gondolat azonban felvetődött az emberben. Először is arról, hogy ellátta-e megfelelően feladatát a t égi pártvezetés,, miben látják az újonnan megválasztott vezetőség leendő tevékenységét. Hiszen az ered-1 menyek ellenére sem volt zökkenőmentes a pártszervezet élete. Annak ellenére hogy az alapszervezetben nőtt a cselekvés egysége, a párttagok,; a kommunisták mégsem voltak minden esetben megfelelően tájékoztatva — elsősorban az előttük, a gazdaság előtt, álló feladatokról. A régi pártvezetőség nem tájékoztatta megfelelően a tagságot a felsőbb pártszervek határozatáról, nem határozták meg az ebből adódó legfontosabb feladatokat. A párttagok csak nagy vonalakban ismerték a haté-