Nógrád. 1964. november (20. évfolyam. 224-247. szám)

1964-11-07 / 229. szám

6

NÖGB AB

1964. november 7 szombat.

Számítunk rájuk

Lét@fcslé§ nógrádi egY^temistékiiél a fővárosban;

üMérföldkő

Molnár Ferenc másodeves orvostanhallgató biológiát tanulLeendő orvosaink

— Nógrad megyei hallgatóinkat kérjük- jöjjenek az igazgatói irodába! — Az íróasztali mikrofonba Jakab Imre kollégiumi igazgató kétszer sem mondotta el a felhívást, máris benyitott néhány fiatal. A mátraszelei Bodor J ózsef, a dorcgházi Forgács Vince, a mohorai Hol ezer Árpád. a balassagyarmati László Csilla, Molnár Ferenc, Feterdy Béla, Adam György, a nagyoroszi Bar- tal Gábor- a salgótarjáni Bolyki Melinda, Bánhegyi Csilla, Lepsa Erzsébet, Varga Mária. Fűkő István,, a népköztársasági ösztöndíjas’ Balogh Endre, a zagyvapálfalvi Nagy Anna. a drégelypalánki Bemard Artúr, a mátranováki kitűnő tanuló negyedéves Balogh Emil, aki egyben a diákbizottság vezetője is — és még néhányan. Hiszen csaknem harminc megy inkbeli orvos- és gyógy- r’® résztanhallgató (főleg eúő- és másodéves) lakik a 7. ország talán legmodernebb. ezidén birtokba vett egyetemi kollégiumban Budapesten, a Rezső tér 16. szám alatt.

— Tessék, Imre bácsi — mert ..Imre bácsi”- mint a

legebedünk, de ma már nevetve gondolunk rá.

Többen vannak, akik az egyetemi felvétel előtt egy-két-három évig kórházban segédápolóként dolgoztak, de egyöntetűen mondják:

— Hasznunkra vált, az egyetemen roppant előnyt jelent,

A kollégium szobáit, fürdőit, színháztermét, könyvtárát mutatják meg, büszkeséggel, hogy ez az övék, itt élnek, ahol mindenük megvan nekik, csak tanul - niok kell. A nevelőtanár arról tájékoztat, hogy tanulnak is. a nógrádiakkal nincsen különösebb gondjuk.

Ha az apám tanulhatott volna

A Műszaki Egyetem több mint ezres létszámú kollégiumában szintén megyénkben az igazgató, Fekete Ottó s hozzá meg az ugyancsak Salgótarjánból odakerült Magyar József könyvtárvezetőhöz nagy bizalommal fordulnak minden problémájukkal a nógrádi leányok és fiúk.

Vrana Éva és Kresák Anna harmadévesek, mind . a ketten a villamos tagozaton tanulnak, a száráki Dunajszki Kati és a kiste- renyei Lichtner Györgyi az idén kezdtek, vegyészmérnöknek készülnek. Első nekifutásuk a zárthelyi dolgozatok alapján, jól sikerült.

— Nincs, nincs szabadidő — az egész napjuk előadások hallgatásával, laborálássai, tanulócsoport foglalkozással telik el, erről panaszkodnak a fiúk is.

— Node ki lehet tűrni

— nyugtat meg a Karancs- késztből jött Ponyi László, aki éppúgy, mint Vrana Éva és a most ötödéves Virág Endre, még néhá- nyad magával az Acélárugyár öszrtöndíjasaa.

— Ugye ismén édesapámat? — kérdi — Hát ki- ne ismerné. ha valahol probléma van a gyárban, azt mondják, majd Ponyi Laci. Különben ő is tanul, a gépipari technikumban harmadéves. Versenyben vagyunk: apám, az általános iskolás öcsém, meg én. Mondhatom szoros a mezőny. Hej, ha apán úgy tanulhatott volna, mint én!...

— Büszkén beszél az apjáról s a hideghengerműről- ahol nyáron dolgozott.

Virág Endre „régi tag” az Acélárugyárban, s egy év múlva már véglegesen ott dolgozik. Konstrukciós munkák érdeklik elsősorban, ezért érezte jól magát a technológián, a saer- kesztési osztályón. Szeretné, ha diplomamunkája elkészítésére is a gyár adna megbízást, mert így azt később az üzemben is hasznosíthatná Egyetlen kifogása van.' miért nem ad a gyár minden egyetemen tanuló ösztöndíjasának gyári belépőt, hogy haza jövetelkor egy-két órára is bemehessenek, körülnézhessenek. beszélgethessenek ismerőseikkel.

Kiváló tornász

ban tomatanároskodott a felszabadulás után) a tanulmányi osztály vezetője azt mondja:

— Julika nagyon szerény, tehetséges tornász, tornából válogatott kerettagokat is megelőzött, büszke lehet rá Salgótarján és az édesapja- Tóth Ferenc, aki a gimnáziumban tanár.

Törődjünk velük

A mieink. Szíwel-lélek- kel vallják azért tanulnak, hogy majd otthon, a megyében váltsák aprópénzre ismereteiket, adják vissza mindazt, amit tanulmányaik során s közösség fordít rájuk.

A mieink. E futó beszélgetések azért olyan tanulságot is adtak, kell ezeknek a fiataloknak az ilyen találkozás, kell, mert néhol és néha évekig is hiány-, zik. Kell, hogy a megyéből az ifjúsági szövetség, a párt, a tanács, az üzemek képviselői meglátogassák őket Budapesten , Szegeden, Derecenben, s mindenütt, ahol az a nyolcszáz nógrádi fiatal egyetemi és főiskolai tanulmányokat folytat. Lássák, érezzék, hogy mi is nagyon számítunk rájuk, türelmetlenül várjuk haza, Nógrádba őket.

Kondorost János és

Koppány György

Szakember

diplomaták

/~yí égy földrészen dolgoznak. A többi között.

' Mongó) iában, Kubában, az Egyesük Arab

Köztársaságban, Maliban, Irakban, Guineában. Vizet kutatnak, hogy többet teremjen a föld. Glóbuszunk mélyének titksát fejtegetik, hogy gyarapítsák az országok nyersanyag vagyonát. Erőmüvet szerelnek, hogy terjedjen a fény, oszoljon — az évszázadokon át — a népekre erőszakok sötétség■ Hidat építenek, Szakmák rejtelmeivel ismertetik meg az uj élet útján járó országok lakóit, hogy megteremtsék a nemzeti felemelkedéshez a legbiztosabb alapot: az ipart.

Mérnökök, kutatók, technikusok, sokféle szakma mesterei ők> akik megosztják a tudást, segítenek az emberibb élet kibontakozásában. Munkájuk nem kerül a napilapok első oldalára, elutazásukról gyakran címnélküli néhánysoros hírben számolnak be az újságok.

I Amikor hazatérnek, talán még ennyi nyilvánosságot sem kapnak. A szerencsésebbek nyilatkoznak az MTI-nek, amit az újságok vagy felhasználnak, vagy ÍJ nem. Pedig szerteágazó munkájuk, sokoldalú segítse- j, gük a kapcsolatok kovácsa a meghívó országok és háti zánk között. De még inkább mondhatnánk a proletár- / internacionalizmus gyakorlatának egyik nagyszerű ’ megnyilvánulása.

Szakembereinket dicsérik, szeretik. Tavaly egyik jj dolgozónk elnyerte a kubai iparügyi miniszter kitüntetését, amelyet „a legjobb külföldi szakember” számára, alapítottak. Az utóbbi időben harminc szakemberünk ott-tartózkodásának meghemzabítását kérték magyar szervektől a meghívó országok üietékeseí. S ezzel egyidöben újabb kérések is futottak be, mérnököket igényelve. A fehérköpenyes, vagy overálos,

„nagyköveteink” áldozatkész munkájukkal, magatartásukkal barátságot teremtő, s ápoló szívélyességükkel jó hírnevet szereznek haza Tiknak, és a szocializmusnak mindenütt, ahol csak megfordulnak.

Tóth Júlia negyedeves a Testnevelési Főiskolán Jelesrendű, vezetőségi tag a diákbizottságban, első a társadalmi munkában, s egyik főerőssége a főiskola NB I-es női röplabda csapatának. Tarján Sándor (aki a Madách Gimnáziumvi- év

Az ötödéves Virág Endre

és a harmadéves Főnyi László — wdndkeéé&R árugyár ösztöndíjasai

acél«-algótarjáni Rákóczi úti általános iskola volt igazgatója még otthonról is merős, némelyik itteni diákját tanította is.

Aztán míg Bolyki Melinda feketét főz (volt ideje megtanulni, hiszen három évig várt a felvételre), beszélgetünk. Ök otthoni dolgokról érdeklődnek. mi arról, milyen az életük Pesten. Az első évfolyamosok panaszkodnak, hogy „irtózatosan” sok a tanulni való és furcsa, hogy egy félévig nem kell felelni.

— Majd megszokjatok — így a másodéves Molnár Ferenc- — Mi voltunk tavaly az első reform évfolyam. amelyiken az új oktatási módszereket kipróbálták. Azt rúttuk. beNogracíi orvosjeióitek Jakab Imre igaz gató szobájában