Nógrád. 1964. október (20. évfolyam. 197-223. szám)

1964-10-14 / 208. szám

4 NÖGRÄD 19M. ofttSber M. Új évad a Kisterenyei Művelődési Otthonban Színjátszás Jágó, Biberach, Lucifer nélkül A felszabadulási évforduló jegyében Megkezdődött az új mű­velődési évad; ebben az esztendőben lényegesen jobb feltételek között, mint az előbbi években bármikor. Művelődési mun­kásaink az előkészítő fel­adatokhoz, a tervezéshez idejében, még a nyár kö­zepén hozzáláttak. Ma már mindenütt kész a program­ja az új esztendőnek, itt az ideje a megvalósítás­nak. — Milyen tervekkel in­dul az új esztendőnek a salgótarjáni járás népmű­velési feladataival megbí­zott kisterenyei művelődé­si otthon? — erről beszél­gettünk most, munkakez­dés küszöbén Nagy Gézá­val, az otthon igazgatójá­val. — Tulajdonképpen ez lesz az első teljes eszten­dő, amit a kisterenyei já­rási művelődési otthon ve­zetésében töltök. Az előző időszakban csak toldoztuk- íoltoztuk a hiányos ter­vet. Lényeges előbbre lé­pést csak most tehetünk. — Mi az, amiben pótol­ni valót éreznek? — Elsősorban az isme­retterjesztő tevékenység­ben nagy az elmaradás a lehetőségekhez és a szük­ségletekhez képest. A mű­velődési otthon élete na- gyobbára táncrendezvé­nyekben, zenés program­ban, könnyű szórakoztatás­ban merült ki eddig, itt, a községen belül is. Járási kihatása pedig szinte a semmivel volt egyenlő. Ezen akarunk döntő mó­don változtatni. Az isme­retterjesztés négy akadé­miai formáját szerveztük meg; a termelőszövetkezeti, az ifjúsági, a nők és a szü­lők akadémiáját. Ezek szervezésében s az előadók biztosítását tekintve is lé­nyegesen javult a helyzet, mert a központi előadók mellett bekapcsolódnak a feladatokba a helyi neve­lők, az állami gazdaság szakemberei. A hat-nyolc előadásra tervezett akadé­miai sorozatokat egyedi előadások egészítik ki. To­vábbra is rendszeresen, kéthetenként foglalkozunk a cigány lakosság nevelé­sével, problémáival, há­rom előadásunk lesz az értelmiségiek részére s hat előadásból tevődő soroza­tot szervezünk TIT elő­adókkal a szupataki ter­melőszövetkezetnek. — Feladatunknak érez­zük a dolgozók iskoláiba járók tanulmányainak elő­segítését, könnyítését. Ügy gondoljuk hasznosítani ma­gunkat, hogy havonta két vasárnapon a tanulmányi anyaghoz kapcsolódó, azt kiegészítő fizika-kémia kí­sérleti bemutatókra vállal­kozunk. A jobb tanulmá­nyi feltételek megteremtésé­re járási jelleggel még az év hátralévő részében szeret­nénk megszervezni a dol­gozók iskoláiban működő nevelők találkozóját. A ta­lálkozó célja: tapasztalat- csere. Az idegen nyelv iránt érdeklődőknek német levelező tanfolyamot indí­tunk s rendszeressé tesz- szük a gyermekek vasár­nap délelőtti játékos fog­lalkoztatását, szórakoztat­va nevelését is. — Milyen szakkörök mű­ködnek az otthonban? — Elsőként az irodalmi szakkör létrejöttét kell említenünk, amely a gim­názium diákjaiból tevődik össze, és dr. Meggyesi Jánosné tanár irányítá­sával szép feladatok megvalósítását vállalta. Az irodalmi szakkör már október végén hal­lat magáról, mert a salgó­tarjáni és a nagybátonyi gimnázium szakköreit ven­dégül látva szavaló ver­senyt rendez értékes jutal­maikkal, magyar költők műveiből. Egyébként a mű­velődési otthon az irodalom népszerűsítésére a könyv­tárral karöltve két költő- olvasó találkozót tervez az esztendőben. — Az irodalmi színpad­dal párhuzamosan műkö­dik a művelődési otthon színjátszó együttese. Ennek tagjai községi fiatalok s már megkezdték felkészü­lésüket a bemutatóra. A Rómeó, Júlia és a sötétség című igen érdekes, filmen is nagy sikert aratott cseh­szlovák drámát tanulják három egyfelvonásos mű kíséretében. — Szakmai vezetésben megerősödve kezdte el őszi-téli munkáját két né­pitánc együttesünk; a gyer­mekeké és a gimnazista fiataloké. Létszámában megnövekedve folytatja tovább tevékenységét Ra­dies István festőművész ve­zetésével a képzőművészeti szakkör, amely kiállításá­val szép elismerést vívott ki. Létrehozzuk a művelő­dési otthon fotószakkörét, amelynek felszabadulásunk 20. évfordulója előkészíté­sében szánunk jelentős sze­repet. — Általában művészeti szakköreink most az ifjú­sági kulturális szemle, il­letve a felszabadulási év­forduló jegyében látnak munkához. Mi az otthon részéről minden tőlünk tel­hetőt biztosítunk, hogy a kettős cél érdekében vég­zett fáradozás jó szolgála­tot tegyen a járásnak. (b. t.) Galgagutai megtorpanás Galgaguta neve nem rit­kán kerül előkelő helyre a kulturális sikerek kró­nikájában. A művelődési ház tv-készüléke — példá­ul — a nemeztiségi tánc­csoport remek szereplésé­nek jutalma. A kultúrház munkája iránt érdeklődő népi ellenőrök már az el­ső napon megállapíthatták,,; hogy a község művelődé­sének ügye Gyürki Tibor-1 nál jó kezekben van. — Egy ponton, a szín­játszásban nem tudtunk eddig előbbre lépni, — említi a fiatal kultúrott- hon-igazgató, aki szíve­sebben szól a megoldásra váró problémákról, mind a sikerekről. — Jóllehet, igaz, hogy életünkre a derű, a fejlődés a jellemző, de már semmi gondunk sem len­ne? Aki a színjátszó szak­kör előadásait látogatja, valahogy így képzeli a vi­lágot. Sem a közönség, sem a színjátszó gárda nem kedveli a gondokról is beszélő, komoly műve­ket. Túl ezen: intrikus sze­repre egyszerűen képtelen­ség nálunk vállalkozót ta­lálni. Persze, nem szándé­kunk, hogy tragédiákat játsszunk; de vajon elkép- zelhető-e a drámairodalom Jágó, Lucifer, Biberach fi­gurája nélkül? ... — A hivatásos színészek­nél nem tapasztalható eféle húzódozás. Miért mégis az öntevékenyeknél? — Egyedül a még gyom­ként élő előítéletek miatt. De amint a szántóföldi gyom ellen feltalálták már a Hungazint, úgy mi is al­kalmazzuk a „szellemi vegyszert”, a türelmes, elő­ítéletmentes felvilágosítást az — előítéletek ellen ... B. Mindkét kezéver elta­karta az arcát és egyre ke­servesebben zokogott. De azért észrevettem, hogy közben az újjak résein át az-arcomat figyelte. ■Odaugrottam hozzá, és pofon ütöttem. Mint utólag olyan sok mindent — ezt sem tudnám megmagyaráz­ni, miért tettem. — Mit sivalkodsz, mon­dom, hogy szeretlek és kész... — kiabáltam. Vera se a pofontól, se a durvaságomtól nem sér­tődött meg, ellenkezőleg: leengedte a kezét és mo­solygott. Azután meggon­dolta magát és megint rá- kezdte. Ne nyivákolj, mert kapsz még egyet — mondtam az előbbin felháborodva. In­kább mond el, mi bajod. — Nem tudok én sem­mit csak azt, hogy már hétfőn be sem mehetek. Azonnal beutaltak Kékes- tetőre. — Mikor mégy? — Mondom, hétfőn. — Na jó, szabadnapot veszek ki. Felviszlek. Ismét mosolygott, de lát­tam, hogy őszintén kétel­kedik abban, hogy lehet-e beteg lányt szeretni. Többé nem veszekedtem vele, hanem megöleltem és erősen magamhoz szorítot­tam. — Kitartasz mellettem egy évig is... mondd. .. — mond... lehet azt? — kér­dezte türelmetlenül és a kiskabát.om alá fúrta a fe­jét. Sokáig nem akarta el­hinni, hogy várok rá. Ké­sőbb azután megszokta, hogy kéthetenként vasár­nap felmegyek hozzá. Addig se henyéltem, de Vera betegsége alatt még jobban beszálltam a mun­kába. Nagyon kellett a pénz. ö ugyan nem tudott róla, de volt olyan hónap, hogy ezer forintot is ad­tam a nagyanyjának. Kü­lönben miből küldte volna szegény öregasszony a ne­héz csomagokat, pulóvert, meleg ruhákat, miegymást? Vera fent volt a hegyen vagy száz kilométerre tő­lem, én pedig dolgoztam, mint egy eszeveszett. Né­ha eljártam moziba, nagy­ritkán a fiúkkal pár pohár sörre. Ennyi volt az egész életem akkor. Húztak is eleget, amiért olyan mar­ha voltam — ahogy mond­ták — és nem foglalkoz­tam senkivel. Azt. egyik se tanácsolta, hogy hagyjam ott Verát, azért közbe jö­het valaki... Kinek van abból baja? Végeredmény­ben nagyon szép a hűség, de az ember azért csak nincs fából. Annyit rágták a fülemet, hogy egyszer elmentem Ózdra Szeder Géza bácsi névnapjára. Nagy felhaj­tást csináltak a fiúk. Sze­rettük az öreget, olyan fő­nök volt, — hogy le a ka­lappal. A vacsora a ven­déglő különtermében volt, Máig sem tudom, hogy ke­rült oda Erzsi. Azóta is csak keresztnevét tudom. Ha jól emlékszem. Vizes Sanyi az unokahugaként mutatta be. De azt hiszem, véletlenül igazi unokahug volt. Olyan szép lányt, mint az az Erzsi, ritkán lát az ember. Mire én megérkez­tem, már együtt ült a tár­saság. Ránéztem és mele­gem lett. Ferdevágású álomszép szürke szemei voltak, hosszúkás arca és olyan válligérő fekete ha­ja, amilyet se azelőtt, se azután nem láttam. Akár­hogy igyekeztem kerülni a tekintetét, minduntalan rá­néztem. ö pedig várta, hogy találkozzon a pillan­tásunk. Iszogattunk, be­szélgettünk, mindenki a másik feleségének udvarol- gatott. Egyszer csak Erzsi fel­állt a helyéről és a külső terem felé ment. Mikcjr el­haladt mellettem, kacsin­tott, hogy menjek utána. Akkorra már mindenki na­gyon jól volt... Feltűnés nélkül utána mehettem volna, de valahogy nem akarózott. Gyáva voltam, vagy eszembe jutott egy másik, aki nekem gyógyul és talán most velem álmo­dik? A helyemen marad­tam. (folytatjuk) Az Adria partián Az állandó német és an­gol beszéd zsivaját az egyik opatijai szállodában kellemesen szakítja meg a magyar nyelvű kérés. — Van húsz dinárja? — — Mire kell? — kérde­zem. — A vurliceren szeret­nénk egy számot rendelni, s húsz dinárt kell bedob­ni a zenegépbe. — A vurlicer a bárpult mel­lett áll. Esténként vacso­ra előtt egy rövid italra gyűlik ide a vendégek egy része, főleg a fiatalság. Most is néhány nyugatné­met siheder korú fiatalem­ber és leány rángatózik az amerikai sláger dallamára a vurlicer körül. Ez a koraesti játék min­dennap megismétlődik az opatijai szállodában, mely­nek vendégei sorába ne­hány magyar is tartozik. Opatija Mivel tölti el két heti üdülését az a szerencsés tú­rista, aki Opatijába a Kvarner-öböl gyöngyébe utazott szabadságra? Elindul egy több kilo­méter hosszú tengerparti sétányon. Gyönyörködik az Adria gyöngyházragyogá- sú színeiben. Csodálkozik, hogy itt aranylóbb a nap­sütés, zöldebb a szubtrópi- kus növényzet, kékebb az ég kékje. A szállodák egymást érik, a presszók és kávéhá­zak teraszai összeérnek, csak néhol töri meg üzlet­sor a vendéglátó üzemek összefüggősségét. Vegyük talán a könyvesboltot, mert itt hanglemezen, fotócik­keken,, képeslapokon kívül unaloműzőt is lehet kapni. Az utóbbi az érdekes és mégis olyan egyszerű öt­let. Két polc van a boltban teletömve használt német és angol könyvekkel, hogy a nyugati vendég ne unat­kozzon. A strandon is, az esős időt is könnyű szóra- kozzással töltse el. Kissé távolabb fekszik a csodálatos botanikus kert szűk, kanyargós ösvényei­vel, a pálmák babérfák, bambuszcserjék árnyéká­ba rejtett padokkal. Pázsitos, lángoló vörös színű kardvirágok agyasai­nak szélén igénytelen mell­szobor áll. A feliratról megtudjuk, hogy 1896-ban emelték Johann F. Schüller emlékére, aki 1882-ben ala­pította Abbázia tengeri gyógyfürdőhelyet, melynek szerencsés hőmérséklete az örök tavasz varázsát bizto­sítja. fRij&ka Igen emlékezetes egy ki­rándulás Jugoszlávia legje­lentősebb tengeri kikötőjé­be, mindössze félórás autó­busz utat kell odáig meg­tenni. Természetesen a tengert csak filmről, szépirodalom­ból ismerő turistákat a ki­kötő vonzza elsősorban. Ap­ró motorcsónaktól kezdve hófehér karcsú utasszállító gőzösön keresztül a több mint 10 ezer tonna vízki- szorítású teherhajóig min­den féle tengeri jármű ra­gadja meg a csodálkozó te­kintetet. A kikötő széles parti út­járól, az egykori városka­pu sötét boltíve vezet a városba. Rijeka városképe olyan, mintegy szigorúan három részre osztott félkör A középkori meredek sikátoraival a hegyre veze­tő olasz városrész »neorea- lasta" filmekre emlékeztető zsivajával, utca fölé feszí­tett köteleken száradó fe­hérneműk harmunikaszó az olasz lakosságot jellemzi. Itt vannak a legrégibb is legszebb műemléki temp­lomok. Az olasz negyed mellett áll az első világháború utáni része a városnak. Ezen húzódik keresztül az 1924-ben kijelölt jugoszláv —olasz határt jelentő csa­torna. A modem Rijeka torony­házait már inkább felhő­karcolóknak lehetne nevez­ni, karcsú, könnyed alak­juk miatt. Fehér színük messzire ragyogva hirdeti, az építés új szellemét. Rijeka kikötője felébresz­ti a vágyat, a tenger köze­lebbi megismerésére úticél­ként ebben az esetben a dalmáciai szigetek kínál­koznak. rRah-sziqetp Ez a huszadik századba tévedt középkori „földfol­tocska” az amelyet tömege­sen keresnek fel az idege­nek. A sziget középkori kő­épületei román stílusban épült, templomai, harang- tornya, a festői sikátorok közt még ott maradt Ve­lence és a magyar Árpád­házi királyok egykori szel­leme. Tiziánó, Szent József ha­lálát ábrázoló képe az egyik templomban a szi­get legértékesebb műkin­cse. ^Isztria Opatija az isztriai félszi­geten fekszik. Déli irány­ban, mindig a tenger part­ján keringő sziklába rob­bantott úton követik egy­mást a kisebb fürdőhelyek, a partba élesen, szeszélye­sen benyúló fjordok mere­dek sziklarengeteg lábánál. A félsziget végét Pula ki­kötője jelzi. Minden egyes napot kelJ lemes élményekkel tölthet el a turista, a kedves ven­dég, a mélyen tisztelt ide­gen, akinek minden ren­delkezésére áll, mindent szabad, ha — elég pénze van; dollárja, font-sterling­je, nyugatnémet márkája, osztrák schillingje, mert e* a lényeg. És a jólsikerült napi kiJ rándulás, séta után mindig újra ismétlődik a kép. Naponta a kora est? órákban, vacsora előtt égj rövid italra gyűlik össze <? vendégek egy része, főied a fiatalság, a szálloda halk fában. Az állandó német és angol beszéd zsivaját kellemesen szakítja meg a magyar nyelvű kérés. — Van húsz dinárja? — Van. Mosolygok — Tudja a vurliceren szeretnék egy számot ren­delni. Bedobja a bronz érmét a zeneszekrénybe, mely körül néhány nyugatnémet siheder korú fiatalember és leány rángatózik az amerikai sláger dallamára. Bokor István

Next

/
Thumbnails
Contents