Nógrád. 1964. október (20. évfolyam. 197-223. szám)

1964-10-07 / 202. szám

1964. október 7. szerda nögrad 5 A WÉK tartósító üzemében Most van a munka dan­dárja a salgótarjáni MÉK tartósító üzemében. Lu­kács Imre üzemvezető el­mondta, hogy az őszi sze- azonban a mai napig 56C mázsa uborkát, 220 mázsa paprikát, 320 mázsa ká­posztát, 34 mázsa vegyes és hat mázsa cseresznye- paprikát tartósítottak. A mindjobban növekvő ke­reslet kielégítése céljából szükségessé válik az üzem tároló kapacitásának bőví­tése. A jövő évi tervekben szerepel az új betonkádas építése, ami az idei évhez viszonyítva 9—10 vagon­nal növelhetné a tárolási lehetőséget. A savanyúságból nem lesz hiány, bár néhány árut — a gyengébb termés miatt — nem sikerült a tervezett mennyiségben be­szerezni. Így például az uborkából 11 vagon helyett mindössze hat vagonnal tartósítottak. Ezzel szem­ben paprikából a tervezet­tel szemben már most 40 mázsányi többlet mutatko­zik. Hamarosan megkezdik az üzemben a háziasszo­nyok által kedvelt mű­anyagzacskós paprika cso­magolását. Az ízléses ta- sakban higiénikusan, lég­mentesen zárva 20—30 de­ka paprika kerül . .. Most van a szezonja a zöldparadicsom elrakásának. Ez nem akármilyen mes­terség, bizony több éves tapasztalat kell hozzá. Arany Mátyásné konzervmes- tertől sokan tanultak már. Most Verebélyi Tiborné új dolgozót oktatja az ér­dekes munka fogásaira Makrész Györgyné techni­kus július óta dolgozik a vállalatnál Áz ízletes savanyúságot — a napi megrendelés szerint — szállításhoz készítik elő. Ez a munka gyakran férfiaknak való erőfeszítést követel (Szöveg és foto Kinka László) Döa (key is a mözdoiuj, több (fői idd a l miy többit bírna — Ha ember lenne, már nyugdíjazták volna, de gép. Hiába született 1896-ban, azaz hatvannyolc évvel ezelőtt. Ilyenek ezek zö­mében, sok „orvosság” kell nekik, mert hol itt, hol ott fáj valami — így jellemez­ték őket a kisterenyei ja­vító műhelyben, a villamos mozdonyokat, amelyek már nagyon sok szenet elhord­ták a talbókkal, és ahogy kiderül, most már alig-alig bírják a terhelést. Mizserfa és Kisterenye 25 villamos mozdonya tar­tozik a Nagybátonyi Szol­gáltató Vállalat kistere­nyei javító műhelyéhez. Sok a gond velük mindkét oldalon. A bányánál: nekünk kell a mozdony, másképp nem tudunk szállítani. Van ami­kor öt-hat áll javítás mi­att — vélekednek. A javító műhelynél vi­szont ezt válaszolják: Már rég selejtezésre szorult vol­na jó részük. Ahány da­rab, majdnem annyi típus. Ha egy alkatrészt pótolni kell, akkor először le kell gyártani egyedi munkával, mert nincs tartalék. Ha az egyiket hallgatja az ember, annak kell iga­zat adni, ha a másikat ak­kor annak. Ha a mizserfai bányák­nál a szállító pályát rend­szeresen karbantartanák, akkor nem lennének olyan nagy igénybevételnek kité­ve az öreg villamos moz­donyok. Egyébként is lej­tős, nehéz a pálya, éppen ezért igen fontos, hogy az előírásnak megfelelően meg legyenek a fékes tal- bók. Nem jó az, ha áram­féket kell használni, mert rendszerint elszakad va­lami. Ezeket a tanácsokat, amelyet a javító műhely­ben mondtak el meg kel­lene szívlelni azoknak, a- kik a mozdonyokat kezelik, de sajnos elég sok a felü­letesség. Jegyzőkönyveket mutat Tóth Sándor, a javítómű­hely művezetője. A hibák azért fordultak elő, mert a rendszeres kezelést elha­nyagolták. Ez pedig abból adódik, hogy a mozdony­vezetők nem az előírásnak megfelelően veszik át egy­mástól a gépeket. Legutóbb egyszerre het- nyolc mozdony volt javítás alatt. Érdekessége a dolog­nak, hogy főjavításon mindig csak egy van, a többi az időszakos gyógyí­tásra vár. Ezek zöme Mizserfáról kerül be, vi­szont kevesebb a kiste­renyei. A javítások sok 'gondot okoznak. A bánya jogosan követeli a vonóerőt. A ja­vító műhelyben meg nem­egyszer csupán egyetlen alkatrész miatt heteinek a gépek. A vállalat túlórák felhasználásával is javít, sőt újabban emelte a lét­számot és két műszakban szervezte a munkát, de azért másutt is van mit tenni. A mozdonypark hirtelen növelése nem várható, vi­szont az időjárás viszon­tagságai egyre inkább je­lentkeznek. Még nagyobb lesz az igénybevétel a kö­zeljövőben. Fontos, hogy erre időben felkészüljenek a szállítópályák jó karban­tartásával. Nemcsak az öreg mozdonyok megkimé- léséről van szó, hanem ar­ról, hogy velük biztosítani lehessen a szállítások za­vartalanságát. Ebben az üzemeltető vállalatnak éppen úgy van tennivalója, mint a javí­tóknak. Papír és valóság Van aki arra esküszik, hogy csak a fehéren-fe- ketén lefektetett egyezség, feladatmeghatározás bizto­sítja az egyenletes fejlődést és azon nem igen lehet változtatni. Mások elisme­rik ugyanis a papír létjo­gosultságát a vezetés mun­kájának megkönnyítésében, de hangsúlyozzák: számta­lan esetben akadályozza a munkát, más utat, és meg­oldást is kell keresni. És az utóbbiaknak van iga­zuk. őket igazolja az élet. De mit takar az egyik és mit a másik véleménye? * Az előbbi a rend folya­matossága mellett a veze­tési módszernek egy ké­nyelmesebb formáját jel­zi. Énnek megnyilvánulási formái különbözőek, mely­nek ismétlődő refrénje így hangzik: megrendeltük, megsürgettük, megírtuk, felterjesztettük, megmond­tuk, megtettük ami ránk tartozik stb. Míg az utób­biakat a buzgó tettvágy, az alkotás heve, a nehézsé­gek legyőzésének, az aka­dályok elhárításának vagya fűti. Mert gond aztán van az életben. Ami az előbbi vélemény képviselőit illeti, még csak elmarasztalni sem lehet őket, mert fehéren-feke- tén bebizonyítják, hogy ami reájuk tartozott, azt elvé­gezték. Ha viszont nem megy máról-holnapra, az már nem az ő mulasztásuk, nem rájuk tartozik. Az ilyen vezetőkről járja az a szólás-mondás: elvégzik ugyan a feladatukat, de kezdeményezésre, új, ötle­tesebb megoldásokra már nem futja erejükből, vagy nem vállalkoznak erre. A másik vezetőtipus akkor van elemében, amikor ne­héz dolgokban kell tenni, cselekedni. Jól emlékszem arra a városi pártbizottsági ülés­re, ahol a város üzemeinek munkaerőgazdálkodását tárgyalták. A felszólaló gazdasági vezetők közül kettő volt az, aki azt is elmondotta, hogy mit akar tenni a helyzet megváltoz­tatásáért. Az egyik határo­zottan kijelentette: többet kell törődni a munkások­kal. A másik viszont azt állította: a műszaki szer­vezetlenség is lehet meleg­ágya a fegyelmezetlenség­nek. A többiek, ki úgy, ki amúgy, de központi intéz­kedést is sürgetve a meg­lévő gondok megoldását a városi pártbizottság veze­tőinek vállaira rakták, de arról nem szótak, hogy saját munkaterkletükön mit akarnak tenni. Hasonló esetek ismétlődnek a regio­nális vízművek operatív bi­zottságának ülésén is. El­hangzott az a bejelentés: a villamos távvezetéki oszlo­pokat nem gyártja le ha- határidőre a ktsz. Hogy az alvállalkozó, vagy a gene- rálkivitetlező mit tesz az akadály elhárításáért, ar­ról nem esett szó. A tekin­tetek a bizottság vezetőjé­re, a megyei pártbizottság munkatársára vetődnek: ő egy darabig állja, aztán közli, majd ő elintézi. Va­lóban megtette. Ha nem is ilyen, de ha­sonló helyzetek adódtak a távfűtés építésénél és ma megyei beruházásoknál is Mindez azt mutatja, hog felelős poszton dolgoz egyik-másik gazdasági ve zetőnk szinte belekényszc ríti a pártmunkásokat ab ba a munkában, amely nek feladatait kizárólag a gazdaságvezetőknek kelle­ne megoldani. Vagyis, ha ők is csak a papírformákat néznék és a benne lévő elutasító, vagy nehézségeket ecsetelő ki­fogásokat látnák, a kiutat nem, akkor bizony sok el­képzelés csorbát szenved­ne, aminek végső soron a közösség vallaná kárát Gondoljunk csak a lakás- építkezésekre a nagy erő­feszítéseket követelő táv­fűtésre ,a város egyik régi vajúdó problémáját meg­oldó egrionális vízműre, a7 iparfejlesztés egyik fontos bázisára, a hideghengermű építésére. Az építés közben ahány megbeszélés, annyi megol­dásra váró probléma me­rül fel, és akad köztük olyan is, ami bonyolultsá­gánál, sokrétűségénél fog­va valóban meghaladja a gazdasági vezetés erejét. Ezért életbevágóan fontos- a vezetők pártmunkások segítsége. Ebből azonban nem lehet rendszert csinál­ni, mégha egyes esetekben a kis, aprónak látszó dol­gok, magasabb színtű elin-( lézése vezet el a nagyobb' problémák megoldásához. Mondjuk ezt azért is, mert számtalanszor bebi­zonyosodott: egy kis után­járással, előrelátással, a lehetőségek számbavételé­vel, az első pillanatra megvalósíthatatlannak lát­szó feladatokat is időben és jól meg lehel oldani. Ennek előfeltétele a rá­termettségen kívül, a kö­vetkezetes, céltudatos mun­ka. Ezzel kapcsolatban egyik gyárunk igazgatója a következőket mesélte el: Ha azt nézném, mit, miért nem lehet mondani, nem jutnék egyről-kettőre. Val­lom: bármilyen nagy fela­dat végrehajtása előtt, ha a gondolattal ülök le, hogy meg lehet oldani, számom­ra ez fél sikert jelent. Ez zel egyidejűleg még cso­korba gyűjti közvetlen munkatársainak vélemé­nyét is és kihámozza belő­lük, ami jó, ami közelebb viszi a célhoz. Sajnos még kevesen fog­ják így fel munkájuk cél­ját, értelmét. Az acéláru­gyárban 38 mérnök dol­gozik, akik közül csak 10 szerelmese hivatásának. Úgy néz ki, mintha az életet akarnánk a munkát valóban irányí­tó, szabályozó papírhoz igazítani, holott eppen az élet módosítja, kiegészíti, bővíti, vagy esetleg elveti még a legjobbnak hitt el­képzeléseket is. Egyébként ez természetes velejárója társadalmunk állandó előrehaladó moz­gásának. Ezt figyelmen kí­vül hagyni, azt jelenti, hogy életünket jobbá for­máló terveinket csak nagy üggyel-bajjal és a kívánt­nál későbben tudjuk meg­valósítani. Erre pedig gon­dolni sem szabad. Ven esz Káraly B. J.

Next

/
Thumbnails
Contents